Oscar Pistorius

címke rss

Csak nézte, üres-e a tár

Archívum2014.03.05, 14:46

Szerdán kitért a pretoriai bíróság egy másik, Oscar Pistorius elleni vádpontra is: a barátnőjét megölő paralimpiai bajnokot lőszer illegális birtoklásával és közterületen használt fegyverrel is vádolják. A szomszéd ezúttal semmi újat nem mondott, előkerült viszont Kevin Lerena, Pistorius bokszoló barátja.

Csak nézte, üres-e a tár

Sport2014.03.05, 14:58

Folytatódott a barátnőjét tavaly februárban lelövő paralimpiai futóbajnok, Oscar Pistorius tárgyalása. Kedden az egyik szomszéd, Charl Johnson meghallgatásával ért véget a procedúra, szerdán innen folytatódott, ahogy csütörtökön is innen fog, ugyanis Johnson feljegyzéseket készített a gyilkosság éjszakáján az iPadjére, melyekről a bíróság másolatokat készít. Áttértünk ugyanakkor egy másik helyszínre, a Tashas étteremre is, ahol Pistorius szintén elsüthetett egy fegyvert.

Pistorius megtört, az ügyvédje megdolgozta a tanút

Sport2014.03.04, 16:10

A barátnőjét tavaly februárban lelövő paralimpiai bajnok futó, Oscar Pistorius pretoriai tárgyalásának második napján három tanút hallgattak meg, az elsőt nagyon megdolgozta a vádlott ügyvédje, a tanú el is sírta magát, ahogy egy alkalommal Pistorius sem bírt a könnyeivel. Nagyon sokkal közelebb nem jutottunk az igazsághoz, folytatás szerdán.

Veszekedtek Pistoriusék a gyilkosság előtt

Sport2014.03.04, 16:05

A második napjához érkezett Oscar Pistorius pere, az első tanút megtörte Barry Roux ügyvéd, de volt egy pillanat, amikor a barátnőjét, Reeva Steenkampot tavaly februárban lelövő paralimpiai bajnok futó is elsírta magát. Aztán jött még két tanú, az egyik szerint hangosan veszekedtek a gyilkosság előtt. Nagyon messze még a vége. A keddi tárgyalás történései percről percre. Az első nap történéseiről itt olvashat összefoglalót.

Vérfagyasztó női sikolyok és egy Pistorius-mosoly

Sport2014.03.03, 17:51

Elkezdődött Oscar Pistorius ügyének tárgyalása a dél-afrikai Pretoriában. A paralimpiai bajnok futó tavaly februárban ölte meg a barátnőjét, az ügy tárgyalására felkért tolmács a bíróságon összeomlott, ezért másik tolmácsot kellett szerezni, így csúszott a kezdés. Az első tanú, Pistorius szomszédja véres sikolyokról és egy férfi segélykiáltásáról beszélt, a sportoló ügyvédje megpróbálta belezavarni őt. Folytatás kedden.

Pistorius: „Nem vagyok bűnös" - Percről percre

Life.hu2014.03.03, 12:16

Elkezdődött a paralimpiai bajnok futó ügyének tárgyalása a dél-afrikai Pretoriában. Azzal vádolják, hogy tavaly februárban megölte a barátnőjét. Ő azonban ártatlannak vallja magát.

A szomszéd vallott a gyilkos éjszakáról

Sport2014.03.03, 16:43

Elkezdődött Oscar Pistorius ügyének tárgyalása a dél-afrikai Pretoriában. A barátnőjét tavaly februárban ölte meg a paralimpiai bajnok futó, az ügy tárgyalására felkért tolmács a bíróságon összeomlott, ezért másik tolmácsot kellett szerezni, így csúszott a kezdés. Az első tanú, Pistorius szomszédja véres sikolyokról és férfi segélykiáltásról beszélt, a sportoló ügyvédje próbálta beforgatni őt. Folytatás kedden.

Dörzsölt ügyvédek menthetik meg Pistoriust

Sport2014.03.03, 12:07

Oscar Pistorius nyaralással és új, 19 éves barátnője társaságában készül a hétfőn kezdődő perre. A korábbi barátnőjét, Reeva Steenkampot tavaly Valentin-napon lelövő paralimpiai bajnok futóra azt kell rábizonyítania a vádnak, hogy szándékosan ölte meg a párját. A nyomozók szeretnének hozzájutni a sportoló iPhone-jának tartalmához, de Pistorius azt mondja, elfelejtette a kódot, ezért az Apple-höz fordultak segítségért. Életfogytiglant is kaphat, de megúszhatja egy figyelmeztetéssel is.

Vádat emeltek Pistorius ellen

Sport2013.08.19, 18:50

Tizenegy oldalas vádirat született Oscar Pistorius ellen, akit barátnője, Reeva Stenkamp meggyilkolásával vádolnak.

Márciusban kezdődik Oscar Pistorius pere

Life.hu2013.08.19, 20:43

Jövő év márciusára tűzte ki egy pretoriai bíróság Oscar Pistorius büntetőperének tárgyalását.

Pistoriust perlik exbarátnőjének szülei

Life.hu2013.07.03, 12:43

Anyagi kompenzációt várnak Oscar Pistoriustól a meggyilkolt Reeva Steenkamp szülei. Korábban a modellként jól kereső gyerekük támogatta őket, most kenyérgondjaik vannak - írja a Bors.

A gyilkossággal vádolt Pistorius újra edz

Archívum2013.06.28, 14:42

Újra edzeni kezd Oscar Pistorius, a barátnője megölésével vádolt dél-afrikai parafutó.

Pistorius visszatér a pályára

Sport2013.06.28, 11:49

Újra edzésbe áll Oscar Pistorius, a barátnője megölésével vádolt dél-afrikai parafutó.

Megfestette saját halálát Pistorius barátnője

Life.hu2013.06.13, 07:34

Nem feltétlenül tölti el örömmel a tudat azokat, akik életében a megérzés mindennapos történés, hogy ezek a különleges benyomások jósló erejűek, és nem pusztán a dolgok véletlen egybeesése.

10 percig tartott Oscar Pistorius pere

Archívum2013.06.04, 10:58

Elhalasztották Oscar Pistorius perét. A modell barátnőjét, Reeva Steenkampot Valentin-napon lelövő műlábú futó tárgyalása kedden lett volna Dél-Afrikában - írja az [origo].

Tíz percig tartott Pistorius pere

Sport2013.06.04, 09:48

Elhalasztották Oscar Pistorius perét. A barátnőjét, Reeva Steenkampot Valentin-napon lelövő műlábú futó tárgyalása kedden lett volna Dél-Afrikában, de a vád halasztást kért, mivel tovább akarnak nyomozni. A védelem belegyezett, így a bíró engedett a kérésnek. A sportolónak legközelebb augusztus 19-én van jelenése a bíróságon. Élő közvetítésünk az eseményről:

Ha Pistoriusnak szenvednie kell, szenvedni fog

Archívum2013.06.03, 16:39

Kedden elkezdődik Oscar Pistorius pere. A barátnőjét Valentin-napon lelövő műlábú futót szabadlábra helyezték februárban, miután nem tudták egyértelműen rábizonyítani, hogy szándékosan akarta megölni Reeva Steenkampot. Pistorius azóta kiharcolta, hogy mehessen külföldre versenyezni, de - a család állítása szerint - pszichésen nem tudott felkészülni a visszatérésre. Közben látták őt feleseket inni egy szórakozóhelyen, ahol állítólag egy nő fenekét fogdosta, keddtől azonban kevésbé felhőtlen percek várnak rá.

Az első fotók Pistorius vérfürdőjéről

Sport2013.06.03, 09:39

A Sky News televíziós csatorna képeket közölt Oscar Pistorius fürdőszobájáról, ahol a műlábú futó februárban lelőtte a barátnőjét, Reeva Steenkampot, akit állítása szerint betörőnek hitt.

Véres fotók Pistorius vérengzéséről

Life.hu2013.06.02, 14:50

Borzalmas fotók láttak napvilágot Oscar Pistorius vérengzésének helyszínéről, ahol tragikus körülmények közt halt meg a sportoló barátnője Reeva Steenkamp, modell.

Pistorius csak a tárgyalásra koncentrál idén

Sport2013.05.21, 08:33

2013-ban nem áll rajthoz egyetlen atlétikai versenyen sem Oscar Pistorius, a barátnője meggyilkolásával vádolt dél-afrikai futó csak bírósági tárgyalására szeretne koncentrálni.

Pistorius elkezdett edzeni

Archívum2013.04.05, 09:57

Oscar Pistorius ismét edzésbe állt, bár a család tagadja, hogy a barátnőjét meggyilkoló paralimpiai bajnok futó versenyre készülne.

Pistorius visszakaphatja az útlevelét

Sport2013.03.28, 13:27

További enyhítésért fellebbezett Oscar Pistorius, akit február 22-én feltételesen szabadlábra helyeztek azt követően, hogy a vád szerint egy héttel korábban lelőtte barátnőjét. A paralimpiai bajnokot akkor óvadék ellenében engedték el, kineveztek mellé egy tisztet és elvették útlevelét. Ügyvédei viszont most elérték, hogy ismét utazhasson.

Bíróságon Pistorius gázoló testvére

Sport2013.03.27, 13:44

Halálos gázolás miatt bíróság elé állt szerdán a gyilkossággal gyanúsított paralimpiai bajnok futó, Oscar Pistorius fivére.

Pistorius az előző barátnőjével is üvöltözött

Sport2013.03.07, 09:31

Oscar Pistoriusnak egy korábbi kapcsolata is nagyon szenvedélyes volt, olyannyira, hogy majdnem belehalt - írja a Blade Runner című, 2009-ben megjelent önéletrajzi könyvében.

Pistorius apja a kormányt hibáztatja

Sport2013.03.06, 12:40

Oscar Pistorius apja, Henke szerint a dél-afrikai kormány nem védi megfelelően a fehéreket, ezért kell az embereknek fegyvert tartaniuk otthon.

Kiderült, mit találtak Pistoriusnál

Sport2013.02.28, 09:52

Oscar Pistorius családjának közlése szerint nem doppingszert, hanem egy Testis compositum nevű készítményt talált a rendőrség a barátnőjét lelövő paralimpiai bajnok futó házában.

Terhes volt Pistorius barátnője?

Life.hu2013.02.27, 16:37

Egyre borzalmasabb részletek derülnek ki Reeva Steenkamp halálával kapcsolatban. A Daily Mail információi szerint a 29 éves nő várandós lehetett, amikor Oscar Pistorius 4 lövéssel meggyilkolta.

Az utolsó kép Pistorius barátnőjéről

Sport2013.02.26, 12:31

Reeva Steenkamp mosolyogva érkezett meg barátjához, Oscar Pistoriushoz azon a végzetes napon, amikor a paralimpiai bajnok futó lelőtte őt.

Halálra gázolt egy nőt Pistorius fivére

Life.hu2013.02.24, 12:29

A gyilkossággal gyanúsított Oscar Pistorius paralimpikon fivére ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat - jelentették dél-afrikai médiumok vasárnap.

Pistorius testvére halálra gázolt egy nőt

Archívum2013.02.24, 11:18

A barátnőjét lelövő paralimpiai bajnok futó, Oscar Pistorius fivére ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat - jelentették dél-afrikai médiumok vasárnap.

Pistoriusnak el kell számolnia a lelkiismeretével

Sport2013.02.23, 15:50

Oscar Pistoriusnak el kell számolnia a lelkiismeretével, nyilatkozta Barry Steenkamp, a műlábú futó által lelőtt Reeva Steenkamp apja.

Pistorius a nyárig megúszta a börtönt

Sport2013.02.22, 17:18

Oscar Pistorius óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, miután Desmond Nair bíró úgy ítélte meg, hogy a vád érvei nem voltak elég megalapozottak ahhoz, hogy a sportolót máris börtönbe csukják, és szerinte nem áll fenn annak a veszélye, hogy elszökjön. A barátnőjét múlt csütörtökön lelövő paralimpiai bajnok nem hagyhatja el az országot, a nap 24 órájában elérhetőnek kell lennie és nem ihat alkoholt. A per csak júniusban kezdődik.

Oscar Pistorius szabadlábon védekezik

Life.hu2013.02.22, 21:52

Oscar Pistoriust óvadék ellenében feltételesen szabadlábra helyezte pénteken Pretoriában a bíró. A paralimpikon egy hete lőtte le modell barátnőjét otthonukban.

Elengedték Pistoriust

Sport2013.02.22, 16:17

Elrendelte Oscar Pistorius óvadék ellenében történő feltételes szabadlábra helyezését pénteken Pretoriában a bíró. Desmond Nair szerint a nyomozás vezetője hibákat követett el a meghallgatások során, és bár fennáll a veszélye annak, hogy a barátnőjét, Reeva Steenkampot megölő paralimpiai bajnok futó elhagyja az országot, a vád érvei nem voltak elég megalapozottak ahhoz, hogy a sportolót máris börtönbe csukják.

De miért lőtt négyszer is Pistorius?

Sport2013.02.21, 18:08

Oscar Pistorius szabadlábon védekezése volt a tét a barátnőjét lelövő dél-afrikai atléta tárgyalásának harmadik napján. A kérdés az volt, szándékosan ölte-e meg Reeva Steenkampot. Az első két napon elemében lévő védelem csütörtök reggel is határozottan kezdett, ám az ebédszünet után összeszedte magát a vád, és kemény kérdéseket tett fel. Az sem számít, ha Pistorius betörőnek hitte a barátnőjét, ugyanis a négy lövés mindenképpen szándékos gyilkosságot jelent, állítja a vád.

Gyilkossági kísérlettel vádolják a Pistorius-ügy nyomozóját

Sport2013.06.03, 11:50

Elvették Oscar Pistorius ügyét Hilton Botha nyomozótól, aki ellen egy másik eset miatt bírósági eljárás folyik. A barátnőjét megölő sportoló perét Vinesh Moonoo altábornagy vezeti tovább.

Miért kellene egy gyilkost elengedni? - A vád megsorozta Pistoriust

Sport2013.02.21, 15:34

A keddi és a szerdai meghallgatás után csütörtökön a bíróságon volt jelenése Oscar Pistoriusnak. A barátnőjét múlt csütörtökön lelövő műlábú futó meghallgatásán továbbra is az volt a kérdés, hogy szándékosan ölte-e meg Reeva Steenkampot, ezen múlik, hogy szabadlábon védekezhet-e. Szerdán a védelem brillírozott, csütörtökön azonban a vád is a sarkára állt, szerintük a négy lövésből egyértelmű, hogy Pistorius meg akarta ölni azt, aki a vécében volt, még ha azt betörőnek is nézte, ezért nem szabad őt elengedni. Folytatása következik.

Nem reklámozza többé Pistoriussal parfümjét a Clarins

Archívum2013.02.20, 18:38

A Clarins francia kozmetikai cég felmondta szerdán az Oscar Pistoriusszal, a barátnője lelövése miatt bíróság előtt álló paralimpikonnal kötött reklámszerződést.

A műlába buktathatja le Pistoriust

Sport2013.02.20, 16:05

Szerdán folytatódott Oscar Pistorius tárgyalása a pretoriai bíróságon. A barátnőjét, Reeva Steenkampot a múlt csütörtökön lelövő paralimpiai bajnok atléta ellen szándékos emberölés miatt emeltek vádat kedden, szerdán pedig Hilton Botha nyomozótiszt jelent meg a bíróságon. Barry Roux, a sportoló ügyvédje tökéletesen felkészült a tárgyalásra, nem úgy a nyomozótiszt, akit keresztkérdésekkel többször zavarba hoztak Pistoriusék. A rendőrség szerint ugyanakkor a lövések olyan szögben érkeztek, hogy Pistoriusnak - az ő állításával ellentétben - fel voltak csatolva a lábai a lövés pillanatában, erre nem volt frappáns válasza a védelemnek. ÍÍtélet ...

Pistoriusék alaposan összezavarták a nyomozót

Sport2013.02.20, 15:52

Hilton Botha nyomozótiszt meghallgatásával folytatódott Oscar Pistorius tárgyalása szerdán a pretoriai bíróságon. A barátnőjét lelövő atléta védőügyvédje, Barry Roux tökéletesen felkészült, és keresztkérdéseivel meglepte a nyomozót. Élő közvetítésünk a tárgyalásról.

Eltemették Pistorius barátnőjét

Archívum2013.02.19, 18:49

Kedd este Dél-Afrikában eltemették Reeva Steenkampot, Oscar Pistorius barátnőjét, akivel a sportoló múlt csütörtökön végzett, több lövéssel.

Pistorius is előadta a saját verzióját

Sport2013.02.19, 16:06

Kedden Pretoriában megtartották Oscar Pistorius tárgyalását. A vád és a barátnőjét lelövő műlábú futó is előadta a saját verzióját, egyelőre nem áll jól a sportoló, miután a bíró úgy döntött, hogy előre eltervelt emberölés miatt emel vádat ellene. A hatszoros paralimpikon atléta így életfogytiglant kaphat, azaz leghamarabb 25 év múlva szabadulhatna. Szerdán reggel is lesz egy tárgyalás.

Féltékenységből ölhetett a műlábú olimpikon

Life.hu2013.02.19, 18:35

Valószínűleg féltékenységből lőhette le barátnőjét Oscar Pistorius, aki a gyanú szerint illegális szteroidoktól, alkoholtól és drogoktól került beszámíthatatlan állapotba, mielőtt elkövette a gyilkosságot. Modell kedvesének esélye sem volt menekülni.

Valentin-napi SMS miatt gyilkolhatott Pistorius

Sport2013.02.19, 13:59

Elképzelhető, hogy féltékenységből ölte meg a barátnőjét, Reeva Steenkampot a dél-afrikaiak műlábú futóikonja, Oscar Pistorius - adta hírül a dél-afrikai média.

Lehetetlen feladat előtt áll Pistorius ügyvédje

Sport2013.02.19, 01:22

Nehéz helyzetben van az Oscar Pistoriust védő ügyvéd, ugyanis ahogy a dél-afrikai sajtó egyre több részletet szivárogtatott ki az esetről, úgy lett egyre egyértelműbb, hogy nem baleset történt. A barátnőjét meggyilkoló hatszoros paralimpiai bajnok ügyét kedden tárgyalja a bíróság, akkor derülhet fény az összes részletre.

Halott modell lesz a reality főszereplője

Life.hu2013.02.18, 22:53

Hiába hunyt el tragikus körülmények közt Reeva Steenkamp dél-afrikai modell, az egyik helyi csatorna mégis műsorra tűzte azt az előre leforgatott valóságshow-t, amelynek ő az egyik főszereplője. A modell Valentin-napon halt meg, amikor barátja, Oscar Pistorius eddig tisztázatlan körülmények között többször meglőtte.

Nem kap akadálymentes cellát Pistorius

Sport2013.02.18, 13:10

Mikor péntek reggel előzetes letartóztatásba helyezték a barátnője megölésével gyanúsított Oscar Pistoriust, a kormányzati szervek a legmegfelelőbb cellát keresték neki, mint hírességnek. Végül a brooklyni rendőrségen kötött ki az atléta, ám ott sem jutott a számára akadálymentesített cella.

Bezúzhatta barátnője koponyáját Pistorius

Sport2013.02.18, 14:11

Kábítószer hatása alatt gyilkolhatta meg barátnőjét Oscar Pistorius, aki ellen sziklaszilárd bizonyítékok szólnak egy rendőr szerint. Az atléta lakásán doppingszereket is találtak, a menedzsmentje az összes idei versenyétől visszaléptette.

Újabb véres részletek a Pistorius-ügyben

Sport2013.02.17, 14:47

Véres krikettütőt talált a rendőrség Oscar Pistorius házában, elképzelhető, hogy barátnője, Reeva Steenkamp azzal próbált védekezni az őt megtámadó paralimpikon futó ellen, de az is lehet, hogy a sportoló az ütővel törte be a fürdőszobaajtót.