Oscar-díj
címke rss- kapcsolódó címkék:
- film
- színésznő
- Oscar-gála
- színész
- Hollywood
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meghaltak, aztán Oscar-díjat kaptak
Könnyen lehet, hogy a tavaly augusztusban, 43 évesen vastagbélrákban meghalt Chadwick Boseman áprilisban posztumusz Oscar-díjat kap majd, legalábbis eddig megkapta a Golden Globe-ot a Ma Rainey - A blues nagyasszonya című filmben nyújtott alakításáért, valamint a BAFTA-jelölést, az amerikai színészek céhének jelölését, az amerikai és az angol kritikusok díját is a legjobb színész kategóriában. Ha nyer, azzal csak a harmadik olyan színész lesz a történelemben, akit a halála után ismertek el Oscar-díjjal. Ennek kapcsán összeválogattunk tíz olyan filmest, akik kevés híján lemaradtak arról, hogy átvehessék az Oscar-díjukat.
Rengeteg jelölés, nulla díj: az Oscar történetének legnagyobb vesztesei
Idén David Fincher filmje, a Mank kapta a legtöbb Oscar-jelölést (összesen tíz kategóriában), ami viszont még nem garancia arra, hogy akár egyetlen díjat is hazavihet majd a Gary Oldman nevével fémjelzett, az Aranypolgár forgatókönyvírójáról szóló életrajzi film az április 25-i gáláról. (Sokak szerint ez a legjobb film a jelöltek között, viszont az esélyeit csökkenti, hogy pusztán csak jó film és semmilyen gesztust nem tesz a politikai korrektség irányába.) Az Oscar történetében többször is előfordult, hogy egy-egy rengeteg jelölést kapott film alkotói végül üres kézzel mentek haza – ezekből az esetekből válogattunk össze tízet.
Oscar 2021: ezek az ételek illenek a leginkább az idei év nagy esélyeseihez
Ha te is azok közé tartozol, aki szívesen végignézni az Oscar-díj átadót, mely magyar idő szerint hétfőn, hajnali 2-kor kezdődik, akkor légy stílusos és készítsd el a megfelelő ételeket a gálához.
- címkék:
- Oscar-díj
- ételek
- esélyes jelölt
- Címkefelhő »
Ők vezetik az idei Oscar-díj átadó magyar élő közvetítését: ez várható
Idén Lékai-Kiss Ramóna és Till Attila vezetik majd az idei Oscar-díj átadó élő közvetítését a Moziverzumon. Ramóna nagyon izgatott, eddig is szerette volna mindig végignézni az Oscar-díj átadást, de eddig mindig elaludt rajta.
Oscar-csúcsok: ezek a filmek és alkotók tartják az Oscar-díj rekordjait
Április 25-én rendezik meg a 93. Oscar-díjátadót: David Fincher rendezése, a Mank kapta a legtöbb jelölést, szám szerint tízet, többek között olyan fontos kategóriákban, mint a legjobb film, a legjobb rendezés, és a legjobb férfi főszereplő (Gary Oldman a címszerepben) díja. A közelgő gála kapcsán összeválogattuk a legnagyobb amerikai filmes díj történetének legjeit, rekordjait, legyen szó a legtöbb díjat és jelölést kiérdemelt filmekről, alkotókról, a legsikeresebb bemutatkozásokról, nyerő szériákról, történelmi úttörőkről, legfiatalabbakról és korelnökökről.
Oscar-gála: ezek voltak a díjátadó történetének legbotrányosabb ruhái és legnagyobb villantásai
- címkék:
- Oscar-díj
- Oscar-gála
- Címkefelhő »
Tudod, hogy miért éppen Oscar-díjnak hívják az elismerést? Vicces történet
Vasárnap este - közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban - 93. alkalommal adják át az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kitüntetéseit, közismert nevükön az Oscar-díjakat. A gálát két helyszínen, a hagyományos Los Angeles-i Dolby Színházban, valamint a gála alatt is üzemelő Union Station pályaudvaron rendezik meg, a koronavírus-járvány miatt a tervezettnél csaknem két hónappal később.
- címkék:
- Oscar-díj
- történet
- Címkefelhő »
Ezek voltak minden idők legszörnyűbb Oscar-ruhái
Oscar 2021: Idén először az összes díjat fekete vagy ázsiai színész kaphatja
Idén akár az összes színészi Oscar-díjat fekete vagy ázsiai színész kaphatja és a díj történetében először két női rendező, Chloé Zhao és Emerald Fennell is esélyes az Oscarra, ráadásul mindketten forgatókönyvíróként is nyerhetnek az amerikai filmakadémia 93. díjátadó ceremóniáján vasárnap este.
- címkék:
- Oscar-díj
- Oscar-gála
- Oscar 2021
- Címkefelhő »
Steven Soderbergh szerint olyan lesz az Oscar-gála, mintha egy filmet néznénk
Sok szempontból újszerű az idei Oscar-gála, Steven Soderbergh, a Los Angeles-i idő szerint vasárnap esti díjátadó egyik producere szerint olyan lesz, mintha egy filmet látnánk, több időt szánnak a köszönőbeszédekre, és fontos szerephez jutnak a koronavírus-járvány elleni védekezés maszkjai is.
Legjobbak és legrosszabbak: akik egyszerre versenyeztek az Oscarért és az Arany Málnáért
Glenn Close idén egyszerre kapott Oscar- és Arany Málna-jelölést a Vidéki ballada az amerikai álomról (Hillbilly Elegy) női mellékszerepéért. Nem túl meglepő módon az ilyesmi nagyon ritka: mindössze kétszer fordult elő, hogy valakit egyazon alakításáért jelöltek volna legjobbnak és legrosszabbnak. Az pedig még sosem fordult elő, hogy valaki egyazon munkáért elnyerje az Oscart és megkapja a szégyendíjat. A nyolcszoros Oscar-jelölt Glenn Close szerezheti meg először ezt a kétes dicsőséget. És erre van is reális esélye, hiszen nyolc jelölés után már ideje lenne megkapnia a legfontosabb amerikai filmes elismerést, ugyanakkor a kritikák ...
- címkék:
- Oscar-díj
- Arany Málna-díj
- Címkefelhő »
Ők lesznek az idei Oscar-gála díjátadói
A hagyományokhoz híven a színészi kategóriák tavalyi győztesei, Joaquin Phoenix, Renée Zellweger, Brad Pitt és Laura Dern, valamint Bong Dzsun Ho, Halle Berry és Harrison Ford is díjátadóként működik közre a 93. Oscar-gálán, amelyet kevesebb mint két hét múlva rendeznek meg Los Angelesben.
Oscar-díj: Joaquin Phoenix, Renee Zellweger, Brad Pitt és Laura Dern a díjátadók között
A hagyományokhoz híven a színészi kategóriák tavalyi győztesei, Joaquin Phoenix, Renée Zellweger, Brad Pitt és Laura Dern, valamint Bong Dzsun Ho, Halle Berry és Harrison Ford is díjátadóként működik közre a 93. Oscar-gálán, amelyet kevesebb mint két hét múlva rendeznek meg Los Angelesben.
- címkék:
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Anyaszült meztelenül szexizik a kádban Halle Berry - Fotó (+18)
Az 54 éves Halle Berry remek formában van: legújabb fotóján egy szál semmiben pózol.
- címkék:
- Halle Berry
- Oscar-díj
- színésznő
- kád
- meztelen
- Címkefelhő »
A nomádok földje kapta az amerikai rendezőcéh díját
Chloé Zhao A nomádok földje című amerikai roadmovie-ja nyerte el az év legjobb rendezéséért járó díjat az Amerikai Rendezők Céhétől (DGA).
Meghalt Larry McMurtry
Nyolcvannégy évesen meghalt Larry McMurtry Pulitzer-, Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai író, forgatókönyvíró, mintegy 50 regény és forgatókönyv szerzője.
Oscar-gála: nem lesz lehetőség online bejelentkezésre, a jelölteket személyes megjelenésre buzdítják
Bensőséges, személyes részvétellel megrendezett, de biztonságos gálát tervezett Steven Soderbergh és két producertársa, Stacey Sher és Jesse Collins a 93. Oscar-díjátadóra, amelyről kizárták az online bejelentkezés lehetőségét. A pandémia miatt már elfogadottá vált zoomos részvétel elvetése azonban számos Oscar-jelöltnek okoz fejfájást, mivel költséges és nehéz megszervezni személyes megjelenésüket.
Egy fekete-fehér film kapta a legtöbb Oscar jelölést
A Mank kapta a legtöbb, tíz jelölést az idei Oscar-díjakra. David Fincher filmje mellett hét alkotás esélyes a legjobb film díjára az amerikai filmakadémia hétfői Los Angeles-i bejelentése szerint.
- címkék:
- David Fincher
- Oscar-díj
- Mank
- Címkefelhő »
Mundruczó Kornél filmje is érintett az Oscar-díjátadón
Vanessa Kirbyt, a Mundruczó-film főszereplőjét is jelölték Oscar-díjra
Nick Jonas és felesége, Prijanka Csopra Jonas jelenti be az Oscar-díj jelöléseket
Prijanka Csopra Jonas színész-producer és férje, Nick Jonas énekes-dalszerző-színész jelenti be március 15-én hétfőn élő közvetítésben az Oscar-jelöléseket 23 kategóriában - közölte kedden a díjakat odaítélő amerikai filmakadémia.
A Jonas Brothers egyik tagja és felesége jelentik be az Oscar-jelöléseket
Prijanka Csopra Jonas színész-producer és férje, Nick Jonas énekes-dalszerző-színész jelenti be március 15-én hétfőn élő közvetítésben az Oscar-jelöléseket 23 kategóriában - közölte a díjakat odaítélő amerikai filmakadémia.
- címkék:
- Jonas Brothers
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Gyász: elhunyt az Oscar-díjas filmes
Elhunyt Leon Gast, a Muhammad Aliról szóló Amikor királyok voltunk című Oscar-díjas dokumentumfilm rendezője.
Rekordszámú filmet lehet idén a legjobb film Oscar-díjára jelölni
Összesen 366 film teljesíti azokat a feltételeket, amelyek alapján jelölni lehet őket az amerikai filmakadémia által odaítélt legjobb film Oscar-díjára - jelentették be csütörtökön a szervezők.
- címkék:
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Online beszélgetés a filmes szakmáról az Oscar-díjas Deák Kristóffal
A Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria STARTart címmel új, havonta jelentkező interaktív online beszélgetéssorozatot indít a művészeti pályák iránt érdeklődő középiskolásoknak és egyetemistáknak, akik őszinte válaszokat szeretnének kapni az itthoni képzésekről vagy a diploma megszerzését követő érvényesülési és elhelyezkedési lehetőségekről.
- címkék:
- Deák Kristóf
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Kikerült az Oscar-díjra jelölt filmek szűkített listája: kiderült, van-e magyar esélyes
A szűkített lista alapján az idei évben nem jelölnek magyar alkotásokat az Oscaron.
- címkék:
- film
- Oscar-díj
- magyar
- lista
- Oscar 2021
- Címkefelhő »
Elhunyt az Oscar-díjas francia filmes: lánya közölte a szomorú hírt
Elhunyt 89 éves korában Jean-Claude Carriere Oscar-díjas francia forgatókönyvíró, aki egyebek között A burzsoázia diszkrét bája és A lét elviselhetetlen könnyűsége című filmklasszikusok forgatókönyvén dolgozott.
Oscar-díj: Közzétették a jelölhető animációs, dokumentum- és nemzetközi filmes listát
Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) közzétette azoknak a produkcióknak a listáját, amelyek megfeleltek a feltételeknek, és így jelölhetők a legjobb animációs film, dokumentumfilm és nemzetközi film kategóriájában az Oscar-díjra. A nemzetközi filmek mezőnyében Magyarországot Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című szerelmesfilmje képviseli.
Micsoda történet! Jared Leto olyat tett, amit kevés Oscar-díjas színész - mindenki meglepődött
Jared Leto olyat tett, amit csak kevés hollywoodi sztár...
- címkék:
- Jared Leto
- Oscar-díj
- elhagyás
- Címkefelhő »
Rettenetes dolog történt: Elhagyta az Oscar-díját a világhírű színész
Jared Leto sehol sem találja a nem mindennapi díjat.
- címkék:
- Jared Leto
- Oscar-díj
- énekes
- színész
- Címkefelhő »
Anne Hathaway ezért nem volt boldog, mikor megnyerte az Oscart
A színésznő a Nyomorultak című alkotásért kapta meg a szobrot, de egyáltalán nem örült, amikor meghallotta a nevét.
Elhunyt az Oscar-díjra jelölt zenész
Az Oscar-díjra jelölt jazz zenéz, Jonas Gwangwa 83 évesen hunyt el.
- címkék:
- Dél-Afrika
- Oscar-díj
- zenész
- elhunyt
- Jazz
- meghalt
- Címkefelhő »
Emma Thompson is szerepel a Netflixnél készülő Matilda-musicalben
Az Oscar-díjas Emma Thompson és Alisha Weir is szerepel a Roald Dahl Matilda, a kiskorú boszorkány című regénye nyomán a Netflix számára készülő musicalfilmben.
Oscar-díj: rekordszámú filmet neveztek a legjobb nemzetközi film kategóriájába
Rekordszámú, 93 filmet neveztek az amerikai filmakadémia legjobb nemzetközi film díjára.
Oscar-díj: Rekordszámú, 93 filmet neveztek a legjobb nemzetközi film kategóriájába
Magyarország Horvát Lili filmjét, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotást küldte versenybe a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért. A jelöléseket március 15-én hozzák nyilvánosságra.
- címkék:
- Oscar-díj
- Oscar 2021
- Címkefelhő »
Magyar operatőr forgatta, a Filmintézet támogatta Macedónia Oscar-nevezettjét
December 20-án, a rendezővel, Milcho Manchevskivel készült interjúval együtt debütál a Távmoziban a Fűzfa című észak-macedón-magyar-belga film, a macedón Oscar-nevezés a legjobb nemzetközi film kategóriában, amit a Nemzeti Filmintézet is támogatott, és számos magyar alkotó, köztük Dobos Tamás operatőr (Apaföld, Genezis) közreműködésével készült.
- címkék:
- Oscar-díj
- Fűzfa (film)
- Filmintézet
- Címkefelhő »
India egy elszabadult bivalyról szóló filmet indít az Oscar-díjért
India Lijo Jose Pellissery egy elszabadult bivalyról szóló filmjét, a Dzsallikattu című alkotást nevezi a legjobb nemzetközi film Oscar-kategóriájába - számolt be a The Variety című filmes portál.
- címkék:
- Oscar-díj
- Dzsallikattu
- Címkefelhő »
Steven Soderbergh lesz az Oscar-díjátadó producere
A 93. Oscar-díjátadó gála producere Steven Soderbergh, Jesse Collins és Stacey Sher lesz - jelentette be kedden az amerikai filmakadémia elnöke, David Rubin.
- címkék:
- Steven Soderbergh
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Kína röplabdás drámát indít a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért
Kína a Kuo Tuan (Döntő) című röplabdás drámát nevezi a legjobb nemzetközi film Oscar-kategóriájába - írta a Variety.com.
- címkék:
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Olaszország közel-keleti háborús dokumentumfilmet nevez az Oscar-díjra
Olaszország Gianfranco Rosi Notturno című közel-keleti háborús dokumentumfilmjét nevezi Oscar-díjra a legjobb nemzetközi film kategóriában.
- címkék:
- Gianfranco Rosi
- Oscar-díj
- Notturno
- Címkefelhő »
Spielberg filmjének cápája lesz az Oscar-múzeum egyik sztárja
A cápa című Spielberg-film címszereplője, Bruce, a cápa lesz az amerikai filmakadémia áprilisban megnyíló új múzeumának egyik sztárja.
- címkék:
- Oscar-díj
- A cápa
- Címkefelhő »
Bejelentették, melyik film lesz a magyar Oscar-nevezett
Döntött az Oscar-díjra nevező bizottság: Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje képviseli Magyarországot a 93. Oscar-versenyben a „nemzetközi film" kategóriában. A magyar mozifilm a nagy presztízsű velencei fesztiválon debütált nyár végén, világszerte lelkes kritikák fogadták, rangos fesztiválokon díjazták Varsótól Chicagóig, és a hazai mozikban csaknem 20 ezren látták néhány hét alatt.
Két idős nő szerelméről szóló filmet indít az Oscar-díjért Franciaország
A Ketten című, két nő szerelméről szóló filmet nevezi Franciaország a legjobb nemzetközi film Oscar-kategóriájába.
Indonézia egy véres horrort indít az Oscar-díjért
Indonézia Joko Anwar horrorfilmjét, a Perempuan Tanah Jahanam című alkotást nevezi a legjobb nemzetközi film Oscar-kategóriájába.
- címkék:
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Irán a gyermekmunka problémáját boncolgató drámát indít az Oscar-díjért
Irán a Khorsid című filmet, Madzsid Madzsidi társadalmi egyenlőtlenséggel, gyermekmunkával, valamint az iráni iskolarendszer gyengeségeivel is foglalkozó drámáját nevezi a legjobb nemzetközi film Oscar-kategóriájába.
- címkék:
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Ethan Hawke háromszor is megkérte Uma Thurman kezét
A szülei egyetemistaként vállalták be, megbánta Batman visszautasítását, Uma Thurmant háromszor kérte feleségül, és a regényei magyarul is elérhetőek. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben az 50. születésnapját ünneplő Ethan Hawke kapcsán.
Spanyolország a polgárháború után játszódó drámát indít a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért
Spanyolország a La trinchera infinita (Végtelen árok) című, az 1936 és 1939 közötti polgárháború után játszódó drámát nevezi a legjobb nemzetközi film Oscar-kategóriájába.
Öt új film és sorozat, amit ne hagyj ki novemberben
Romantikus komédia focihuligánnal, egy óriási mozilegenda visszatérése, királynői folytatás, és egy tinilány testcseréje egy sorozatgyilkossal. Összegyűjtöttük a legígéretesebb novemberi néznivalókat.
Sean Connery rövid, de vicces beszéddel vette át az Oscar-díját
A szombaton 90 évesen meghalt Sean Connery 1988-ban, az Aki legyőzte Al Caponét férfi mellékszerepéért kapta élete első és egyetlen Oscar-díját, amit rövid, de szellemes beszéddel vett át.
- címkék:
- Sean Connery
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Julia von Heinz drámáját küldi Németország a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért
Julia von Heinz Und morgen die ganze Welt ("Holnap pedig az egész világ") című, a Velencei Filmfesztiválon debütált politikai drámáját nevezi Németország a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára.
- címkék:
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Hamarosan befejeződik Deák Kristóf Oscar-díjas rendező új filmjének forgatása
A vírusjárvány ellenére zökkenőmentesen zajlik Deák Kristóf Oscar-díjas rendező Az unoka című első mozifilmjének forgatása, amely november végén fejeződik be. A film várhatóan jövő ősszel kerül a mozikba.
- címkék:
- film
- Deák Kristóf
- Oscar-díj
- rendező
- Címkefelhő »
Angela Lansbury a világháború elől menekült Hollywoodba
Különös kapcsolat fűzi Agatha Christie-hez, ő a legidősebb Oscar-jelölt, nem tudott az első férje szexuális vonzalmairól, és ő énekli minden idők egyik leghíresebb rajzfilmes betétdalát. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 95. születésnapját ünneplő legenda, Angela Lansbury kapcsán.
Öngyilkos akart lenni az Oscar-díjas színésznő, jelenleg pszichiátrián ápolják
Az Oscar-díjas színésznő, Tatum O'Neal múlt hónapban kísérelt meg öngyilkosságot.
Az autós mozikban bemutatott filmek is nevezhetők Oscar-díjra
Az autós mozikban bemutatott filmek is nevezhetők az idei Oscar-díjra - közölte az amerikai filmakadémia.
- címkék:
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Kilencszáz milliárd dollárért mentették meg Matt Damon életét
Nem csak gyerekkori haverok, de rokonok is Ben Affleck-kel, a Good Will Hunting forgatókönyvét eredetileg iskolai dolgozatnak írta, a feleségét egy floridai bárban szedte fel, utálja a fegyvereket, de szereti a kártyát. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben az 50. születésnapját ünneplő Matt Damon kapcsán.
Kate Winslet első csókját egy lánnyal váltotta
Gyűrűt kapott Leonardo DiCapriótól, az egyik férjét egy lakástűz révén ismerte meg, és nem szereti a cipőket. Ezekről, és még sok már érdekességről olvashatsz cikkünkben a 45. születésnapját ünneplő Kate Winslet kapcsán.
Bill Murray egyedül Garfield szerepét bánja a karrierjében
Golfpályán szedte a labdát kisfiúként, többször is megharapta a mormota az Idétlen időkig forgatásán, egy üzenetrögzítő az ügynöke, és imád trollkodni idegenekkel. Ezekről és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 70. születésnapját ünneplő Bill Murray kapcsán.
- címkék:
- Garfield
- Batman
- Han Solo
- John Belushi
- Robert De Niro
- Bill Murray
- Joel Coen
- Indiana Jones
- Hollywood
- Forrest Gump
- születésnap
- Elveszett jelentés
- kábítószer-csempészet
- komikus
- Idétlen időkig
- Borotvaélen
- baseball
- Szellemirtók
- magazin
- Oscar-díj
- Zombieland
- Saturday Night Live
- Sorbonne Egyetem
- Címkefelhő »
A sokoldalú Colin Firth még agykutatásról is publikált
Gyerekként Afrikában élt, a legjobban George-ok eljátszásával jár, nem szeret énekelni, és különleges kapcsolat fűzi Olaszországhoz. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 60. születésnapját ünneplő Colin Firth kapcsán.
„Én nem tudok nélküled csak meghalni” - a legjobb magyar romantikus filmek
Szeptember közepén kerül a mozikba a Hab című magyar film, amelyben Kerekes Vica cuki cukrászlányként találja meg a szerelmet a legvalószínűtlenebb körülmények között. A film apropóján listára gyűjtöttük a nagy elődöket, azaz a magyar mozi legromantikusabb alkotásait.
- címkék:
- Kerekes Vica
- Darvas Iván
- Lakos Nóra
- Kabos Gyula
- Beri Ary
- Stohl András
- Bajor Imre
- Dés László
- Törőcsik Mari
- Garas Dezső
- Demjén Ferenc
- premier
- Körhinta
- Meseautó
- Liliomfi
- filmpremier
- Szerelem első vérig
- Testről és lélekről
- Hab (film)
- magyar film
- mozi
- Csak szex és más semmi
- magazin
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Elhunyt az Oscar-díjas forgatókönyvíró: drámaírók egyik legnagyobbja volt
Meghalt 85 éves korában Ronald Harwood Oscar-díjas forgatókönyvíró - idézte ügynökét, Judy Daisht a BBC hírportálja.
- címkék:
- halál
- Oscar-díj
- forgatókönyvíró
- Címkefelhő »
Ezért nem lett Hugh Grant Harry Potter tanára a Roxfortban
Andrew Lloyd Webber anyukája tanította zongorázni, az Oxfordon tanult művészettörténetet, nem vállal meztelen jeleneteket, és eredetileg ő lett volna az egyik roxforti varázslótanár. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 60. születésnapját ünneplő Hugh Grant kapcsán.
- címkék:
- Hugh Grant
- Elizabeth Hurley
- Andrew Lloyd Webber
- Két hét múlva örökké
- Zene és szöveg
- Napok romjai
- Harry Potter és a titkok kamrája
- Négy esküvő, egy temetés
- Hogyan írjunk szerelmet?
- Harry Potter
- magazin
- Oscar-díj
- Igazából szerelem
- Golden Globe-díj
- születésnap
- Sztárom a párom
- Oxford Egyetem
- Fulham FC
- Címkefelhő »
Edward király leszármazottja lett a hatvanas évek egyik hollywoodi szexszimbóluma
Félig bolíviai származású, már túl volt egy házasságon és a gyerekvállaláson, mire híres lett, és úgy vett át Oscar-díjat, hogy sosem nyert egyet sem. Ezeket, és még sok más érdekességet megtudhatsz cikkünkből a 80. születésnapját ünneplő és máig aktív Raquel Welch kapcsán.
Sean Penn szókimondó kritikái elől még a korábbi amerikai elnök sem menekülhetett
Imád szörfözni és bunyózni, elcsábította fél Hollywoodot, nem akart Joker lenni, és közös szülinapi bulikat szokott tartani Robert De Niróval. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 60. születésnapját ünneplő Sean Penn kapcsán.
Jennifer Lawrence elajándékozta az Oscar-díját
Családi kiránduláson fedezték fel, egy korábbi amerikai elnök rokona, az Oscar-díját a szüleinek adta, és véletlenül szerepelt egy magyar együttes klipjében. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 30. születésnapját ünneplő Jennifer Lawrence kapcsán.
Steve Martin hatvanhét évesen vált először apává
Bendzsósként is nyert Grammy-díjat, majdnem filozófiaprofesszor lett, és Picassók lógnak a háza falán. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 75. születésnapját ünneplő Steve Martin kapcsán.
Antonio Banderasnak a szívrohama az egyik legjobb élménye
A munkája miatt többször letartóztatták, edzett a spanyol olimpiai csapattal, és saját borászata van. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 60. születésnapját ünneplő Antonio Banderas kapcsán.
Charlize Theron szüleinek vitája gyilkosságba torkollott
A gyerekkorát egy tragédia árnyékolta be, egy banki balhé révén fedezték fel, élete első szerepe három másodpercig tartott, a legfurcsább sérülését pedig nevetés miatt szerezte. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 45. születésnapját ünneplő Charlize Theron kapcsán.
Elit társaságba került az Emmy-díjjal kitüntetett Alan Menken
Vasárnap este rendezték meg a nappali műsorok Emmy-díjainak harmadik virtuális gáláját, amelyen ezúttal a gyermek-, életmód- és animációs műsorok díjait adták át. A díjazottak között volt a filmzeneszerző Alan Menken is, aki egy animációs sorozat betétdalával nyert.
- címkék:
- Oscar-díj
- Emmy-díj
- Grammy-díj
- Tony-díj
- Címkefelhő »
Helen Mirren még az angol királynőt is évekig váratta
Imád meztelenkedni, félig orosz arisztokrata és csak másodjára fogadta el, hogy a brit lovagrend tagjává avassa az angol királynő. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 75. születésnapját ünneplő Helen Mirren kapcsán.
Isten éltesse az egyetlen Oscar-jelölt vámpírt
Az első filmszerepéből rögtön kirúgták, eljátszotta Jézust és a Sátánt is, gyakran hal meg a filmvásznon, és ő az egyetlen, akit vámpír megformálásáért jelöltek Oscarra. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 65. születésnapját ünneplő Willem Dafoe kapcsán.
A halálból tért vissza a kanadai színészlegenda, Donald Sutherland
Eljátszotta Homer Simpsont is, kanadai létére amerikai elnökkel áll rokonságban, és szeret rogyasztott térdekkel, fordított sorrendben forgatni. Ezekről, és még sok más érdekességről is olvashatsz cikkünkben a 85. születésnapját ünneplő Donald Sutherland kapcsán.
Így élte meg a bezártságot Szabó István
Szabó István a karanténban töltött időszakáról mesélt: ezt csinálta a bezártság alatt.
- címkék:
- Szabó István
- Oscar-díj
- karantén
- Címkefelhő »
Egyetértenek a sokszínűség biztosítását célzó irányelvekkel az amerikai filmakadémia tagjai
Egyetértenek a sokszínűség biztosítását célzó irányelvekkel az amerikai filmakadémia tagjai a The Hollywood Reporter szerint.
- címkék:
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Több nagy nemzetközi filmes és színházi díjátadót halasztanak el
Több nagy nemzetközi filmes és színházi díjátadót halasztanak el: az amerikai után a brit filmakadémia is bejelentette az új időpontot: a BAFTA elismeréseit 2021. február 14. helyett április 11-én vehetik át a nyertesek a hétfő esti brit bejelentés szerint. A Tony- és a Golden Globe-gáláknak még nincs új időpontja.
- címkék:
- film
- Oscar-díj
- díjátadó
- Címkefelhő »
Hatvan éve mutatták be minden idők egyik legfélelmetesebb filmjét
1960 júniusában mutatták be az amerikai mozik Alfred Hitchock remekművét, a filmtörténeti jelentőségű Psychót, aminek minimum a zuhanyzós jelenetét mindenki ismeri azóta is. A jeles évforduló kapcsán összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet minden idők egyik legfélelmetesebb mozifilmjéről.
Angelina Jolie bérgyilkost akart felfogadni végső elkeseredésében
A vezetékneve igazából a keresztneve, bár nyíltan biszexuális, mégis férjeket gyűjt a forgatásain, és egyszer még egy bérgyilkossal is megpróbálta megöletni magát. Angelina Jolie már a 45. születésnapját ünnepli, ennek apropóján összegyűjtöttünk róla néhány érdekességet.
Clint Eastwood kukásként kezdte mielőtt befutott volna Hollywoodban
Bőven harminc felett lett belőle igazi filmsztár, gyermekeinek száma ismeretlen, és ő minden idők legidősebb Oscar-győztes rendezője. A fentiekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 90. születésnapját ünneplő legenda, Clint Eastwood kapcsán.
Elhalaszthatják az Oscar-gálát
A Variety szerint az amerikai filmakadémia fontolgatja az Oscar-gála elhalasztását.
- címkék:
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Oscar-díj: A dokumentumfilmek nevezésén is változtattak az idei díjszezonra
A játékfilmek után a dokumentumfilmek nevezési szabályait is módosította az amerikai filmakadémia erre az évre.
- címkék:
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Akinek még Pavarotti is könyörgött egy közös dalért – Boldog születésnapot, Bono!
Komoly oka van, hogy mindig napszemüveget hord, jelentkezett a saját hasonmásának szerepére, és egy pókfajtát is elneveztek már róla. Ezekről, és sok más érdekességről is olvashatsz cikkünkben a 60. születésnapját ünneplő Bono kapcsán.
Megváltoznak az Oscar-nevezés szabályai a koronavírus-járvány miatt
Átmenetileg megváltoztatta az Oscar-nevezés egyik legfontosabb szabályát az amerikai filmakadémia: a koronavírus-járványra való tekintettel nem kötik a nevezést ahhoz a feltételhez, hogy az indítani kívánt alkotást moziban is bemutassák.
- címkék:
- Oscar-díj
- koronavírus-járvány
- Címkefelhő »
Emma Watson gyerekkora óta gyógyszereket szed a problémájára
Évtizedes bevételi rekordot tart, névrokonával egymásnak passzolgatják az Oscar-gyanús szerepeket, ráadásul gyerekkora óta gyógyszereket szed figyelemzavarára. Ezekről, és még sok más érdekességről is olvashatsz cikkünkben a harmincadik születésnapját ünneplő Emma Watson kapcsán.
Az amerikai filmakadémia vizsgálja, milyen hatása lesz a vírusnak az Oscar-díjra
Az amerikai filmakadémia nyilatkozata szerint alaposan felméri, milyen hatása lesz a koronavírusnak az Oscar-díjra.
Szülői engedéllyel meztelenkedett gyerekkorában Keira Knightley
Tudtad, hogy egy hiba miatt lett ez a neve? Hogy már tizenöt évesen meztelen jelenetet forgatott? Hogy mi miatt vannak oda érte a vak filmrajongók? Ha kíváncsi vagy a válaszokra, akkor olvasd végig cikkünket, amiből sok más érdekességet is megtudhatsz a 35. születésnapját ünneplő Keira Knightley-ról.
Ötvenedik születésnapját ünnepli a magyar származású hollywoodi sztár
Több szálon is kötődik Magyarországhoz, egy kémmel él együtt, ráadásul még tinédzserként visszautasította Richard Gere-t. A részletekről, és még sok más érdekességről olvashatsz a fél évszázados Rachel Weiszt köszöntő cikkünkben.
Debütál a mozikban az Oscar- és Kossuth-díjas magyar rendező új filmje
Február utolsó napjaiban kerül a mozikba az Oscar-díjas Szabó István új filmje, melynek főszereplője egy szülőfalujába hazaköltöző orvosprofesszor. A Klaus Maria Brandauer játszotta doktor alakjához kapcsolódva most listára gyűjtöttük a neves elődöket, azaz a filmtörténet elmúlt évtizedeinek emlékezetes orvosait.
Hősként fogadták az Oscar-díjas Pong Dzsunhót hazájában
Hősként fogadták vasárnap hazájában az Oscar-díjas Pong Dzsunho dél-koreai filmrendezőt, akinek Élősködők című filmje négy elismerést is kapott az amerikai filmakadémiától.
- címkék:
- Bong Dzsun Ho
- Oscar-díj
- Címkefelhő »
Ezért nem volt ott Jennifer Aniston az idei Oscar-gálán
Miután Jennifer Aniston és Brad Pitt egymás kezét szorongatva nevetgéltek a SAG Awardson, sokan azt gondolták, az Oscar-gálán folytatódik kettejük története.
Oscar-díj: Még soha nem volt ilyen alacsony az Oscar-gála nézettsége
Minden idők legalacsonyabb nézettségét mérték az idei Oscar-közvetítésen: az ABC által élőben sugározott műsort átlagosan 23,6 millióan látták, 20 százalékkal kevesebben, mint a tavalyi ceremóniát.
- címkék:
- Oscar-díj
- Oscar-gála
- Címkefelhő »
Hallyuwood diadala, avagy a koreai filmipar felemelkedésének története
Az Élősködők kisebb meglepetésre a 2020-as Oscar-gála nagy győztese lett, a dél-koreai film négy kategóriában is nyerni tudott. A film történelmi sikert ért el, ez lett az első idegen nyelvű alkotás, amely hazavitte a legjobb film díját. De miképp jutott el idáig a dél-koreai filmipar, milyen számok, érdekességek és gazdasági mutatók jelzik a dél-koreai filmszektort?
Kihagyták az Oscar-megemlékezésből Luke Perryt
Kifelejtették az Oscar-megemlékezésből a tavaly elhunyt Luke Perryt.
Megható módon emlékezett meg Spike Lee rendező Kobe Bryantről az Oscaron
Kobe Bryant mezszámával ellátott öltönyben jelent meg az Oscaron Sike Lee rendező.
Nézze meg, hogy hallgat Eminemet Martin Scorsese
Eminem sokakat meglepett a vasárnapi, oscaros fellépésével. A megszokott zenei programot megtörve engedték színpadra a rappert, aki ki is tett magáért. A közönség nagy részének örömére. A legérekesebb reakciót talán Martin Scorseséből váltotta ki az előadás.
- címkék:
- Eminem
- Oscar-díj
- Oscar 2020
- Címkefelhő »
Oscar-díj: Egész Dél-Korea ünnepli az Élősködők történelmi győzelmét
Mun Dzse In dél-koreai elnöktől a kelet-ázsiai ország legnagyobb újságján át a rivális dél-koreai rendezőkig mindenki gratulációját fejezte ki hétfőn a legjobb filmnek járó Oscar-díjjal kitüntetett Élősködők című alkotás rendezőjének, Bong Dzsun Hónak és az alkotógárda többi tagjának a 92. Oscar-gálán elért történelmi győzelemhez.
- címkék:
- Oscar-díj
- Élősködők (film)
- Címkefelhő »
Két tévésztárról elfelejtettek megemlékezni az Oscar-gálán
Legalább két tévésztár kimaradt az összeállításból, amivel az Oscar-gálán emlékeztek az elmúlt egy évben meghalt filmesekre.
Oscar 2020: ezekben a ruhákban buliztak a sztárok az idei Vanity Fair partin
Ahogy minden évben, úgy idén is a Vanity Fair bulija zárta az Oscar-díjátadó estélyét. Itt már nemcsak a gálán is megjelent filmesek, hanem a többi szakmabeli, illetve modellek, hírességek is tiszteletüket tették. A dekoltázsok és a meztelenkedős outfitek mellett pedig az ízléses, stílusos ruhák is teret kaptak.
Oscar 2020: ezekben a ruhákban buliztak a sztárok az idei Vanity Fair partyn
Kobe Bryantről is megemlékeztek az Oscar-gálán
A 2020-as Oscar-gálán is megemlékeztek a nemrég tragikus körülmények közt meghalt legendás kosarasról, Kobe Bryantről.
- címkék:
- Kobe Bryant
- Oscar-díj
- Oscar 2020
- Címkefelhő »
Oscar-gála: Joaquin Phoenix sírva vette át élete első Oscar-díját
A 92. Oscar-gálán Joaquin Phoenix megnyerte élete első Oscar-szobrát.
- címkék:
- Joaquin Phoenix
- Oscar-díj
- sírás
- nyertes
- Címkefelhő »
Oscar-díj: a Joker kapta a legtöbb jelölést, de az 1917 lehet a gála legnagyobb győztese
92. alkalommal rendezi meg az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája az Oscar-gálát. A Los Angeles-i Dolby Színházban tartott díjátadón 24 kategóriában hirdetik ki a győzteseket. A jelölteket január végén jelentették be: a legtöbb jelölést a Joker (11), valamint az 1917, Az ír és a Volt egyszer egy Hollywood (10-10-10) kapta. A stúdiók közül a Netflix gyűjtötte be a legtöbb jelölést, összesen 24-et, olyan mogulokat lekörözve ezzel, mint a Disney (23), a Sony (20), a Universal (13) vagy a Warner (12). Az eddigi filmdíjak alapján várható esélyekről korábban már írtunk, most kiderül, lesznek-e nagy, filmtörténeti jelentősségű ...