Szerelem első vérig
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Beri Ary
- magyar film
- akkor és most
- Valami Amerika
- Törőcsik Mari

Elképesztő véletlen sodorta Beri Aryt a Szerelem első vérig főszerepéig
Dobray György és Horváth Péter együtt írták a film forgatókönyvét, együtt is rendezték, de rettentő nehéz volt megtalálni a főszereplőt. A film jeleneteit Szegeden, Szentesen és Budapesten forgatták 1985-ben, nagy siker volt, 1,5 millió néző látta a magyar mozikban.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szerelem első vérig, Nagy utazás, Valami Amerika – Ezek minden idők legemlékezetesebb magyar filmes betétdalai
Január 13-án újra mozikba került a nyolcvanas évek kultikus romantikus tinifilmje digitálisan felújított változatban, vele pedig egy örökzöld betétdal is Demjén Ferenc előadásában. Ebből az alkalomból listára gyűjtöttük a kedvenc és legfontosabbnak tartott dallamainkat a magyar film történetéből.
Csütörtöktől a mozikban a Szerelem első vérig felújított változata
Digitálisan felújított formában tér vissza csütörtöktől a mozikba a nyolcvanas éves egyik legsikeresebb filmje, a Szerelem első vérig, amelyet Budapesten a Cinema MOM, a Pólus, Corvin, Toldi és a Sugár Mozi vetít, országszerte pedig több art moziban lesz látható - közölte a filmet forgalmazó Pannonia Entertainment.
- címkék:
- Szerelem első vérig
- Címkefelhő »
„Én nem tudok nélküled csak meghalni” - a legjobb magyar romantikus filmek
Szeptember közepén kerül a mozikba a Hab című magyar film, amelyben Kerekes Vica cuki cukrászlányként találja meg a szerelmet a legvalószínűtlenebb körülmények között. A film apropóján listára gyűjtöttük a nagy elődöket, azaz a magyar mozi legromantikusabb alkotásait.
- címkék:
- Törőcsik Mari
- Garas Dezső
- Demjén Ferenc
- Kerekes Vica
- Darvas Iván
- Lakos Nóra
- Kabos Gyula
- Beri Ary
- Stohl András
- Bajor Imre
- Dés László
- Oscar-díj
- premier
- Körhinta
- Meseautó
- Liliomfi
- filmpremier
- Szerelem első vérig
- Testről és lélekről
- Hab (film)
- magyar film
- mozi
- Csak szex és más semmi
- magazin
- Címkefelhő »
Így él most Berencsi Attila, azaz Beri Ary
Beri Ary elárulta, felhagyott káros szenvedélyeivel és hamarosan debütál új zenekarával.
Így fest most Beri Ary, a Szerelem első vérig egykori Fügéje
Szinte nem volt olyan kamaszlány, aki a 80-as évek végén ne lett volna szerelmes Beri Aryba. A Szerelem első vérig sztárja azonban később eltűnt, önpusztító életet élt. Öt évvel ezelőtt, egy szívroham után azonban letette az alkoholt és a cigit, kvázi új életet kezdett. Most a TV2 Mokkájának a vendége volt és terveiről mesélt.
- címkék:
- Beri Ary
- Szerelem első vérig
- Címkefelhő »
Új zenei projekten dolgozik Beri Ary
Szinte nem volt olyan kamaszlány, aki a 80-as évek végén ne lett volna szerelmes Beri Aryba. A Szerelem első vérig sztárja azonban később eltűnt, önpusztító életet élt. Öt évvel ezelőtt, egy szívroham után azonban letette az alkoholt és a cigit, kvázi új életet kezdett.
- címkék:
- Beri Ary
- Szerelem első vérig
- Címkefelhő »
"Alkoholizmus, hajléktalanság, infarktus" - Ezeken ment keresztül Beri Ary a Szerelem első vérig egykor rajongott Fügéje
Ki ne emlékezne a Szerelem első vérig Fügéjére? Beri Ary ma 47 éves, és teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Megváltozott, kemény megpróbáltatásokon ment keresztül, és sok idő után néhány éve az RTL Klub XXI. század című műsorában mesélt életéről.
- címkék:
- Beri Ary
- Szerelem első vérig
- Címkefelhő »
- 1