Országgyűlés

címke rss

A jobbikos Gaudi-Nagy jó úton halad a parlamenti rekorderség felé

Itthon2010.06.16, 12:14

A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás szólalt fel legtöbbször és beszélt a leghosszabb ideig a parlamentben az új ciklus első hónapjában. Összesen több mint négy órán keresztül tartotta szóval az ülésteremben ülőket. A legaktívabb képviselők rangsorában a második hely az LMP frakcióvezetőjéé. A képviselők több mint egyharmada még egyáltalán nem szólalt meg a parlamentben.

Tiltakozik a Biszku-film letiltása ellen a parlament kulturális bizottsága

Itthon2010.06.15, 16:01

Határozati javaslatban tiltakozott a parlament kulturális bizottsága a Biszku Béláról és az 1956 utáni megtorlásokról készült film letiltása ellen. A kormánypárti többségű bizottság meghallgatta a dokumentumfilm készítőit, majd annak kimondását kérte a parlamenttől, hogy személyiségi jogokra hivatkozva nem lehet betiltani a történelmi dokumentumfilmeket. Az ülésen egy MSZP-s képviselő vett részt, aki szerint nem a bizottság dolga Biszku történelmi szerepének megítélése.

Ősellenségeket hozott össze a Fidesz villámgyors médiareformja

Itthon2010.06.15, 09:55

Az egymással is gyakran vitatkozó ellenzéki pártok - az MSZP, a Jobbik és az LMP - mindegyike támadja a Fidesz által benyújtott médiacsomagot, mert szerintük az a kormánypárt embereinek bebetonozásáról szól. Az sem tetszik nekik, hogy a Fidesz rendkívül gyorsan, néhány nap alatt keresztülvinné a törvények egy részét. A vita váratlan helyzetet teremtett, amelyben a jobbikos Pörzse Sándor is azon csodálkozik, hogyan kerülhetett az MSZP-vel egy oldalra.

Felfüggesztették egy jobbikos képviselő mentelmi jogát

Itthon2010.06.14, 19:16

Hétfőn a parlament felfüggesztette Samu Tamás Gergő jobbikos képviselő mentelmi jogát, akit az ügyészség azzal vádol, hogy 2008. március 15-én rátámadt a rendőrökre.

Gyurcsány osztaléka, Vona diákhitele - képviselői vagyonnyilatkozatok

Itthon2011.02.01, 01:13

Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő 44 millió forintos osztalékot kapott idén a cégétől, Vona Gábornak, a Jobbik elnökének 570 ezer forintnyi diákhiteltartozása van, Mesterházy Attilának, az MSZP frakcióvezetőjének továbbra is megvan a Herendi porcelán gyűjteménye. Ivád polgármesterének vagyona nincs, csak milliós adóssága van. Az LMP-frakcióban rajta kívül több nincstelen képviselő is ül, és a jobbikos politikusok között is van olyan, akinek semmije sincs. A Jobbikban akad olyan képviselő is, akinek 37 ingatlanban van különböző mértékű tulajdoni hányada. Egy fideszes képviselő százezreket nyert szerencsejátékon. Nyilvánosak az új orrszággyűlés ...

Ellenzéki javaslatot vett napirendre a parlament

Itthon2010.06.14, 20:48

Hétfőn először vett tárgysorozatba ellenzéki indítványt az új Országgyűlés. Az kampányfinanszírozás átláthatóvá tételéről szóló LMP-s javaslat jelölőszervezetként egymilliárd forintra emelné a választási kampányra fordítható összeget és 60 napban szabná meg a kampány idejét. 

Hatósági árról és az alkotmánybírák jelöléséről dönt a parlament

Itthon2010.06.14, 11:40

Hétfőn szavazhat a parlament a kisfogyasztói energiaszolgáltatás hatósági árának újbóli bevezetéséről. Döntenek arról is, hogy az alkotmánybírákat ezentúl egy nyolctagú, parlamenti erőviszonyoknak megfelelő összetételű bizottság jelölje.

Biszku Béla és a "narancsuralmi rendszer" - parlamenti tudósítás

Itthon2010.06.14, 17:08

A parlament hétfői ülésén az LMP és az MSZP frakcióvezetője is a demokratikus fékek kiiktatásának szándékával vádolta a kormánypártokat. A Fidesz frakcióvezetője az ülés előtt jelentette be, hogy Domokos László fideszes képviselőt jelöli az Állami Számvevőszék elnökének a Fidesz. Egy fideszes képviselő kiállt a Biszku-család által letiltott, Biszku Béla életéről szóló dokumentumfilm levetítése mellett. A politikusok vitáztak a köztisztviselőkről és a szlovákiai választásról. Az energiaárak befagyasztásáról, a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozatról és alkotmánymódosításról is szavaz majd a hétfői ülésen a parlament. Elkezdődikk ...

Fanyalog az ellenzék az egykulcsos adó miatt - tudósítás a parlamenti vitáról

Itthon2010.06.08, 20:36

Egykulcsos, 16 százalékos jövedelemadót, banki különadót és szabad pálinkafőzést ígért Orbán Viktor kedden a parlamentben, ahol ismertette kormányának "első akciótervét" a gazdaságról. A kormány hatalmas megtakarítást remél az állami kiadások felülvizsgálatától, és még a pártok támogatását is megkurtítaná. Az ellenzéknek nem tetszik az egykulcsos adó, Schiffer András szerint Orbánék képében Kóka János bújt vissza az ország élére. Tudósítás a parlamentből.

Egykulcsos szja, csökkenő állami bérek, megadóztatott minimálbér - a kormány tervei

Itthon2010.06.08, 12:50

Egységesen 16 százalékos személyi jövedelemadót vezethet be a kormány, hosszú átmeneti időszak után megadóztathatják a minimálbért, csökkenhet a társasági adókulcs, bevezethetik a bankadót - a Fidesz-frakció kedd reggeli ülésén ezek a tervek hangzottak el az ülés több résztvevője szerint. Egy képviselő azt mondta, a megszorítás szó nem hangzott el az ülésen, a kormány egyik névtelenséget kérő tagjának meg nem erősített információi szerint azonban jelentős elbocsátások is szerepelnek az Orbán Viktor miniszterelnök által ismertett akciótervben.

Kósa szavai körül forgott a parlamenti ülés - tudósítás

Itthon2010.06.07, 16:58

A fideszes nyilatkozatok miatt megzuhant forintárfolyamról és az árvízi helyzetről is vitáztak hétfőn az országgyűlésben. Egy LMP-s képviselő böszmeséget emlegetett, Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője pedig a PSZÁF elnökéhez fordult levélben. Az ülésén szólalt meg először nyilvánosan Kósa Lajos fideszes politikus vitatott gazdaságpolitikai nyilatkozata után, és azt mondta: nem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte. Később újságíróknak azt mondta: meglepték a következmények, ma már lehet, hogy nem használná az államcsőd kifejezést, de nem adott egyértelmű választ arra, megbánta-e, amit mondott.

A megbékélésről és a múlttól való elszakadásról szólt a Trianon-emlékülés

Itthon2010.06.04, 20:23

Ideje volt már a trianoni emléknapról szóló törvénynek Sólyom László szerint, aki megbékélésre és a szomszéd népekkel való kapcsolatkeresése szólította fel az országgyűlést a trianoni békeszerződés 90. évfordulóján tartott parlamenti emlékülésen. A köztársasági elnök szerint a határon túli magyarok szabad nyelvhasználatot, anyanyelvi oktatást és politikai képviseletet szeretnének. Schmitt Pál Széchényit idézve azt mondta, a múlttal foglalkozni hiábavaló, "a jövendők urai vagyunk".

Az MSZP nem vesz részt a pénteki Trianon-emlékülésen

Itthon2010.06.02, 17:37

Mivel a frakciók képviselői nem szólalhatnak fel, a szocialisták nem vesznek részt az országgyűlés pénteki Trianon-emlékülésén. A házbizottság korábban úgy döntött, hogy az ülésen csak az államfő és a nagybecskereki püspök mond beszédet, majd a Szent István Bazilikában lesz szentmise.

Az önkormányzatokhoz irányítja a parkolásból befolyó pénzt egy új törvény

Itthon2010.06.01, 16:29

Csak önkormányzat vagy annak tulajdonában lévő cég biztosíthatja a parkolási szolgáltatást egy kedden elfogadott törvény szerint. Két, a parkolási szabályokkal összefüggő törvényt módosított az Országgyűlés kedden. Mostantól a maximális parkolási díjat a 95-ös ólmozatlan benzin előző évi átlagárához viszonyítják.

Először faggatják az új kormányt a parlamentben

Itthon2010.06.01, 06:13

Az országgyűlés keddi ülésen hangzanak el először az új minisztereknek címzett interpellációk és kérdések. Zárószavazásra kerül egy sor törvényjavaslat, köztük a fizető parkolásról szóló javaslat, és törvénymódosítással zárhatják le a XII. kerületi turulszobor öt éve húzódó ügyét.

A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben

Itthon2010.06.01, 16:15

Az egészségi állapottal, a fogyatékossággal, a vallással, anyanyelvvel és nemzetiséggel kapcsolatos adatokra is rákérdeznek a 2011-ben esedékes népszámláláson, miután elfogadta a parlament az erről szóló törvény módosítását kedden. A népszámlálásról szóló törvényt korábban visszadobta a köztársasági elnök, ennek ellenére megszavazta a parlament decemberben. Három kormánypárti képviselő azonban végül visszavette a Sólyom által hiányolt vallási és egészségi állapotra vonatkozó kérdéseket.

Gesztust tett az ellenzéknek a választási rendszer átírására készülő Fidesz

Itthon2010.05.31, 09:17

Miután a kormánytöbbség az alkotmányban rögzítette, hogy a parlament legfeljebb 200 fős lehet, a Fidesz egy olyan bizottságban dolgozná ki az új választási rendszert, amelyben egyenlő számban ülnek a kormánypártok és az ellenzéki pártok képviselői. A Fidesznek már benyújtott javaslata is van, azt szánják tárgyalási alapnak. Az ellenzék az elvvel egyetért, de sok mindent másként csinálna.

A második Orbán-kormány eskütétele és a Fidesz-nagygyűlés képekben

Itthon2010.09.13, 16:58

Kövér László levágatta a haját és a medzsugorjei főpap is eljött a kormány eskütételére. A tömeg tűző napon gyülekezett a Fidesz-nagygyűlésre és borult időben indult haza bő egy óra után. Egy újabb mozgalmas parlamenti nap fotói!

Az eltévesztett parlamenti bizottság

Vélemény2010.05.28, 14:40

Május 28-án megtartotta alakuló ülését, majd meghallgatta a területet képviselő miniszterjelöltet az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága. Mit jelent és miért elfogadhatatlan a bizottság elnevezése?

Nem fedi fel összes kártyáját Orbán a kormányprogrammal sem

Itthon2010.05.21, 08:11

Szombaton mutatja be a kormányzásra készülő Fidesz a kormányprogramot. Bár több kormányzati szerepre készülő fideszes politikus is azt mondta az [origo]-nak, hogy a program az irányokat szabja meg és kevés számszerű ígéretet tartalmaz majd, néhány új részlet így is kiderülhet belőle a Fidesz elképzeléseiről. Közeledik ugyanis több, Orbán által saját leendő minisztereinek adott határidő, ráadásul a Fidesz választási programja néhány fontos területet csak felületesen érintett.

Tévedésből kétszer szavazott a parlament az alkotmánymódosításról

Itthon2010.05.20, 13:49

Egyszer géppel, egyszer pedig név szerint szavazott az országgyűlés az alkotmány módosításáról. A szocialisták nem kérdőjelezik meg az eredményt, de arra kérik a kormánytöbbséget, hogy még egyszer ilyen ne forduljon elő. Az alkotmánymódosítás bevezette a miniszterelnök-helyettesi posztot, illetve 200 főben maximalizálta az országgyűlés létszámát.

Csütörtökön már alkotmányt módosíthat a Fidesz

Itthon2010.05.20, 11:42

Csütörtökön szavaz az országgyűlés az új kormány megalakulásával foglalkozó három fideszes törvényjavaslatról. Ezek között található az az alkotmánymódosítás is, amely 200 főben határozza meg a parlamenti képviselők számát, illetve, amely bevezeti a kormányfő-helyettes intézményét.

Kósa volt a legserényebb az új kormány bemutatkozásán

Itthon2010.05.19, 08:36

A Fidesz által benyújtott törvényjavaslatokhoz Orbán Viktor leendő kormányfő mindössze egyhez, a kettős állampolgárásgról szólóhoz adta a nevét, Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke viszont hét tervezet megírásában is részt vett. A Fidesz javaslatait főként azok a képviselők írták, akik az új kormányban az adott terület felelősei lesznek.

Mégis lehet kérdés a fogyatékosságról a népszavazáson

Itthon2010.05.19, 15:44

Mégis lehet kérdés a népszámláláson a fogyatékosságról, mert a Fidesz és a KDNP módosította keddi javaslatát, amelyben még csak az szerepelt, hogy 2011-ben az emberek vallásáról és egészségi állapotáról is érdeklődnének a kérdezőbiztosok. A párt szerint a módosításra azért van szükség, hogy az eredmények összehasonlíthatók legyenek a 10 évvel ezelőtt felvett adatokkal.

Az LMP is támogatja a Jobbik ötletét a Trianon-vitanapról

Itthon2010.05.19, 10:36

A trianoni béke aláírásának 90. évfordulóján emlékülést tartana az országgyűlésben Schmitt Pál házelnök. A Jobbik korábban Trianon-emléknap bevezetését kérte, amelyhez minden évben kötelező iskolai megemlékezés társulna. Az emlékülés ötletét üdvözlik, de emellett politikai vitanapot is rendeznének, amit az LMP is támogat.

Május 29-én alakulhat meg az új kormány

Itthon2010.05.18, 16:29

Május 29-én, szombaton teheti le esküjét Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt és kormánya. A megelőző napokban az országgyűlés tárgyalja a kormányprogramot, a bizottságok pedig meghallgatják a miniszterelnök-jelölteket. Szombatig még számos frissen benyújtott Fidesz-javaslat vitáját kezdik el, illetve fejezik be.

Vadai Ágnest jelöli a nemzetbiztonsági bizottság élére az MSZP

Itthon2010.05.17, 13:32

Vadai Ágnest jelöli az MSZP az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsági elnökének az [origo] információi szerint. A szocialista frakció hétfő délelőtt szavazott arról, hogy kit javasoljon a bizottság élére. A posztot az MSZP javaslatára a Jobbik tölthette volna be, de az MSZP végül visszatáncolt és tiltakozott az LMP is.

Egyfordulós választási rendszert akar a Fidesz

Itthon2010.05.18, 07:12

Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek az országgyűlési képviselők választásáról szóló új törvényjavaslatát. A törvény a párt korábbi ígéreteinek megfelelően kicsit több mint felére csökkentené a képviselők létszámát, a választások rendszeréből pedig eltörölné a területi listás szavazást, helyette az országos listákra lehetne szavazni. A javaslat szerint egyéniben nem kellene többé 50 százaléknál több szavazatot szerezni a győzelemhez, elég lenne a szavazatok többsége, így csak ott rendeznének második fordulót, ahol a választók fele nem megy el szavazni az elsőben.

Hétfőn áll elő az állampolgársági törvénnyel a Fidesz

Itthon2010.05.16, 13:36

Kevesebb önkormányzati képviselőről, a három csapásról és szigorúbban büntetett tanárverésről nyújt be törvényjavaslatot hétfőn a parlamentbnek a Fidesz. Kósa Lajos, a párt alelnöke szerint az indítványok között lesz a 2006. október 23-i tömegoszlatások áldozatainak kártalanítása is. Az országgyűlés hétfőn megkezdi a pénteken benyújtott javaslatok és Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök által kezdeményezett politikai nyilatkozat tárgyalását.

Fehércsokis epertállal fogadják az új képviselőket

Itthon2010.05.14, 10:58

Az Országgyűlésben tartózkodó munkatársunk szerzett egy pénteki étlapot, az új képviselőket számos finomsággal fogadják a nyitónapon. Lesz vargabéles, kelkáposztafőzelék, tejszínes jérceragu leves. Nézze meg, mit esznek a képviselők!

Elvették a jobbikos képviselőtől a képviselői eskü felolvasását

Itthon2010.05.14, 13:37

Nem a legfiatalabb, hanem a legidősebb képviselő olvassa majd fel a képviselői esküt a délután megalakuló új országgyűlésben, eltérve az eddigi szokásoktól. A legfiatalabb képviselő a jobbikos Dúró Dóra, de helyette a korelnök, a fideszes Horváth János olvas majd fel. A Jobbik tiltakozik. A Fidesz szerint a korelnök önállóan döntött így.

Sólyom és a Jobbik összecsapásával indult az új parlamenti ciklus

Itthon2010.05.14, 17:08

Az új parlament megalakulásának első óráiban azonnal éles konfliktus alakult ki Sólyom László köztársasági elnök és a Jobbik között. Az újonc párt felháborodott azon, hogy az államfő a nyitóbeszédében bírálta őket, majd Sólyom egy kemény hangú nyilatkozatban kritizálta a gárdista mellényben esküt tevő Vona Gábort.

Győzelmek sorát ígérte Orbán

Itthon2010.05.14, 20:05

Le fogjuk győzni a bűnözést, a munkanélküliséget, a merjünk kicsik lenni szemléletet - mondta miniszterelnök-jelölti beszédében Orbán Viktor. Orbán arra kérte a többi parlamenti pártot, hogy írják alá azt a politikai nyilatkozatot, amely rögzíti, hogy a Fideszt kétharmados többséghez juttató választók teljesen új alapokra akarják helyezni Magyarországot.

Bajnai: A rendészeti miniszter feljelenti Vonát

Itthon2010.05.14, 20:10

Bajnai Gordon miniszterelnök parlamenti búcsúbeszédében bejelentette: felkéri a rendészeti minisztert, hogy jelentse fel a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában képviselői esküt tevő Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Bajnai szerint a Jobbik által képviselt szellemiséget tűzzel-vassal üldözni kell.

Pénteken megalakul az új országgyűlés

Itthon2010.05.14, 06:52

A köztársasági elnök nyitja meg pénteken a parlament alakuló ülését, amelyen esküt tesznek az új képviselők, az országgyűlés pedig megválasztja saját tisztségviselőit. Az államfő hivatalosan ezen az ülésen javasolja majd miniszterelnöknek Orbán Viktort. A rendőrség az alakuló ülés miatt lezárja a Kossuth teret, amelynek közelébe összesen hat demonstrációt jelentettek be. 

Nem lép a házbizottság Vona mellénye miatt

Itthon2010.05.14, 21:36

Megtárgyalta a házbizottság, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök gárdista egyenruhához hasonlító mellényben jelent meg a parlament alakuló ülésén, de semmilyen formában nem reagál erre a testület. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint ez nem a parlament dolga. A Fidesz kezdeményezte, hogy jövő héten három napon is ülésezzen a parlament, és a kormányalakításhoz szükséges indítványokat tárgyalja.

Megbukott a pártok kompromisszuma a magával szembeforduló MSZP-n

Itthon2010.05.14, 12:25

Megakasztotta az MSZP gyors véleményváltozása a parlament alakuló ülésének előkészületeit, péntek reggel ugyanis a párt nem volt hajlandó aláírni parlamenti bizottságokról  kedden jóváhagyott kompromisszumot. A szocialisták kiegészítést akartak csatolni a megállapodáshoz, amellyel kizárnák a Jobbikot a nemzetbiztonsági bizottságból, ezt azonban sem a Jobbik, sem a Fidesz nem fogadta el. Végül a pártok egy olyan nyilatkozatot írtak alá, amelyből kihagyták a bizottsági helyek elosztását, és csak az ülésrendről, meg a parlament elnökéről és alalnökeiről rendelkeztek. A bizottságok sorsa Schmitt Pál, az országgyűlés leendő elnökének kezébe kerül.

Tévesen iktatták az új ciklus első törvényjavaslatát

Itthon2010.05.14, 17:40

Az LMP nyújtotta be az új parlamenti ciklus első törvényjavaslatát pénteken. A párt a nemzetbiztonsági törvény módosítását javasolta. Az országgyűlés honlapján, nem sokkal a felbukkanása után az a szöveg került a javaslat mellé, hogy "téves iktatás történt". A javaslat előbb került fel a honlapra, mint ahogy letették volna az esküt a képviselők, akiknek csak az eskü után van lehetőségük törvényjavaslatot benyújtani. Délután a javaslat új számmal, újra megjelent a honlapon, de ekkor már sorszámozásban három fideszes javaslat megelőzte.

Vona mellényétől a vicces bakizásokig - tudósítás percről percre a parlament nyitóüléséről

Itthon2010.05.14, 21:26

Pénteken összeült az új országgyűlés, az új képviselők letették az esküt, azonnal konfliktus támadt Sólyom László és a Jobbik között, miközben megoldásra vár a bizottságok vezetése körül kialakult zűrzavar. Az ülésen felszólalt Orbán Viktor és Bajnai Gordon. Olvassa el az eseményeket percről percre követő tudósításunkat!

Milyen kocsikkal érkeztek a parlamenti nyitásra a politikusok?

Auto2010.05.14, 17:58

Hogyan ügyetlenkedtek az újonc képviselők a parlamenti sorompónál? Miért mindig fekete, fehér és szürke autókkal járnak a politikusok? És hogy került egy Mercedes SLK a sok unalmas autó közé? Körbenéztünk a Parlament parkolójában az új ciklus első napján.

Orbán beszédéről, Vona ruhájáról és a Fidesz nyugalmáról szól majd a parlamenti nyitóülés

Itthon2010.05.14, 09:49

Két év után szólal fel Orbán Viktor, a Jobbik elnöke már az első ülésen kényelmetlen helyzetet teremthet, 176 képviselőnek pedig még arra is oda kell figyelnie, hogy ne tévedjen el. Pénteken délután alakul meg az új Országgyűlés. Az ülésen felszólal Sólyom László, Orbán Viktor, Bajnai Gordon is, de másra is érdemes lesz figyelni. Hogyan tudja kezelni a Fidesz hatalmas győzelmét? Mire mennek a megosztott ellenzéki pártok? Milyen törvényekkel indít az új kormány? Kövesse az eseményeket az [origo]-n!

Hétfőn kezdik a nagyüzemet Orbánék

Itthon2010.05.12, 17:20

A parlament pénteki alakuló ülésén a Fidesz csak azokat a törvényjavaslatokat nyújtja be, amelyek a kormányalakításhoz szükségesek. A korábban beígért, jelentősebb javaslatokat - mint amilyen a három csapásról vagy a kettős állampolgárság bevezetéséről szóló - csak hétfőn terjesztik be. A Fidesz elnöksége csütörtökön tanácskozik arról, hogyan nézzen ki a kormányprogram, pontokba szedett javaslatokat tartalmazzon vagy tanulmányszerű legyen.

Száz elintézetlen ügyet hagy az új parlamentre a régi

Itthon2010.05.12, 10:53

Összesen száz elintézetlen törvény- és határozati javaslatot, illetve megtárgyalatlan jelentést hagy utódjára a leköszönő Országgyűlés. A törvényjavaslatok csak akkor futnak tovább, ha az új kormány is sajátjaként kezeli azokat, de a jelentések automatikusan halmozódnak. Utóbbiak közt vannak olyanok, amelyeket egy évtizede nem tárgyaltak meg, hamarosan már a negyedik parlament kerülgeti majd azokat.

A Jobbiké a nemzetbiztonság - egyezségre kényszerítették az MSZP-t a kispártok

Itthon2010.05.11, 20:24

Jól vizsgáztak kompromisszumkészségből az új parlamenti pártok, a régiek viszont a megszokott nyakasságukat hozták az országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyeztetéseken, ahol a parlament bizottsági tisztségeit osztották ki egymás közt. A Jobbik és az LMP egymásnak és a többi pártnak is hajlandó volt engedményeket tenni, a Fidesz és az MSZP viszont makacsul diktálni próbált, és csak a délutánra tolt második tárgyaláson engedtek fel. Az [origo]-nak nyilatkozó KDNP-s vezető szerint az új pártok eleinte bizonytalanok voltak, de aztán beletanultak az egyeztetésbe.

Fekete mellény lesz Vonán a parlament alakuló ülésén

Itthon2010.05.11, 18:19

Fekete mellényben és fehér ingben jelenik meg az országgyűlés alakuló ülésén Vona Gábor Jobbik-elnök. Korábban azt ígérte, gárdista egyenruhában megy az alakuló ülésre, ahogy Szegedi Csanád is azt viselte az Európai Parlamentben. A feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájának viselése szabálysértés lehet, de Vonának mentelmi joga van, így csak a parlament jóváhagyásával indulhatna eljárás ellene. Lendvai Ildikó MSZP-elnök szerint Sólyom László köztársasági elnöknek kell figyelmeztetnie Vonát a tervezett ruházata miatt.

Latorcai Jánost jelöli a parlament alelnökének a KDNP

Itthon2010.05.11, 19:01

Latorcai Jánost jelöli a KDNP a parlament alelnökének. Összesen öt alelnöke lesz az új országgyűlésnek, ebből egyet jelölhet a KDNP. A KDNP-s politikusok két országgyűlési bizottságban elnöki, hat testületben pedig alelnöki posztot tölthetnek be.

A költségvetési bizottságon kapott hajba az MSZP és a Jobbik

Itthon2010.05.11, 11:26

Valószínűleg a Fidesznek kell majd kimondania a végső szót a költségvetési bizottságon összevesző ellenzéki pártok vitájában, az MSZP és a Jobbik ugyanis a pártok keddi egyeztetésén sem tudott megállapodni arról, hogy melyikük kapja a bizottság elnöki tisztségét. A három parlamentbe jutó ellenzéki pártnak kedden négy bizottsági elnöki posztról sikerült megegyeznie, miután megállapodtak, hogy 3-2-1 arányban osztják fel a nekik felajánlott elnöki hat helyet.