Orbán-kormány

címke rss

Nem lesz választási regisztráció 2014-ben

Itthon2013.01.04, 14:24

A Magyarországon élő választópolgárok megússzák a választási regisztrációt 2014-ben - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. A lakóhellyel nem rendelkezőknek és a határon túl élő magyar állampolgároknak kell majd regisztrálniuk. A Fidesz egy éven át próbálta megmagyarázni, hogy miért kell a regisztráció, de nem igazán sikerült neki.

Így nyelte a pofonokat a kormány az Alkotmánybíróságtól

Itthon2013.01.04, 13:25

Nem a választási eljárási törvény alkotmányellenesnek nyilvánítása az első alkalom, hogy az Alkotmánybíróság szembemegy a kormány döntéseivel. A legnagyobb horderejű határozatot a nagy összegű végkielégítések utólagos megadóztatása miatt hozta a testület, de több más - a kormánynak fontos - ponton is a másik oldalra állt. A kormány válaszlépései között volt alkotmánymódosítás, zárószavazás előtti gyors módosítás, de az sem volt ritka, hogy rezignáltan vették tudomásul a bírák döntését.

Újabb rezsicsökkentést tervez a kormány

Gazdaság2013.01.03, 12:28

Tavasszal, majd az év későbbi részében még egyszer 10-10 százalékkal csökkentené a kormány a rezsidíjakat - írja kormányzati forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap.

Kapott egy pofont a választási regisztráció

Itthon2012.12.28, 14:01

Elkaszálta pénteken az Alkotmánybíróság az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály több részét, azokat, amelyek nem átmeneti szabályokat is tartalmaznak. Ez a törvény teszi lehetővé a választási regisztráció bevezetését, de például a pártállami rendszer vezetői által felvett nyugdíjak csökkentését is. Tartalmilag nem vizsgálta a megsemmisített részeket az AB, csak a formai ok miatt semmisítette meg ezeket. Az Alkotmánybíróság szerint az Országgyűlés megsértette saját korlátait a törvény egyes részeinek elfogadásával. A kormánypártok nem hátrálnak.

Orbán: Jól kezdődik majd az új év

Gazdaság2012.12.19, 15:17

A minimálbér nő, a rezsi csökken, biztos, hogy jól kezdődik 2013 - mondta Orbán Viktor a Parlamentben.

Mit kapnak a jó multik Orbántól?

Gazdaság2012.12.20, 18:17

Hirtelen barátja akar lenni a kormány egy sor magyarországi multicégnek. Többségük készségesen aláírta a kormány által kezdeményezett megállapodást, de nem akart mindenki stratégiai partnerré válni. Az eddig közzétett dokumentumokban elvétve találni konkrét vállalásokat - igaz, a bankszektor példája arra int mindenkit, hogy a papír sem garancia semmire.

Négy kérdés, egy esély Orbánnak

Itthon2012.12.18, 10:59

Történelmet is írtak, meg nem is, el is foglaltak egy egyetemet, meg nem is, be is jutottak a rádióba, meg nem is, el is döntöttek valamit, meg nem is. Több száz diák éjszakázott a Színművészeti Egyetemen, hogy a kormány felsőoktatási tervei ellen tiltakozzon. Orbán Viktornak levelet írtak, Hoffmann Rózsát nem siratták, és elég sokat izgultak amiatt, hogy milyen messze hallatszik el a hangjuk. Diáklázadás belülről.

Általános diáksztrájk kezdődik szerdán

Itthon2012.12.18, 09:58

Általános diáksztrájk mellett döntött az a több száz hallgató, aki hétfőn reformokért tüntetett Budapesten, majd estére átvonult a Színművészeti Egyetemre. A diákok követelik, hogy töröljék el a kormány új oktatási tervezetét, és állítsák vissza a 2011-es állapotokat.

Nem ad év végi jutalmat a kormány

Gazdaság2012.12.18, 11:48

Nem volt idén gazdasági növekedés, ezért a kormány felfüggesztette az alá tartozó fejezeteknél az egyéb kifizetéseket - írja a Világgazdaság.

Beolvasták a diákok pontjait

Itthon2012.12.17, 23:42

Nagyjából kétezer ember gyűlt össze hétfőn délután az oktatási államtitkárnál, hogy újra a kormány felsőoktatási tervei ellen tiltakozzanak. Szapulták a kormány kultúrpolitikáját, szó volt arról, hogy miért hasonlítunk Fehéroroszországra, és hogy a középiskolás szlengben mit jelent az unortodox. A Parlament mellől a Nagykörúton keresztül a Rádió épületéhez vonuló tömeg menet közben több mint négyezresre duzzadt. A Rádió az esti hírekben beolvasta a követeléseiket. Estére átvonultak a Színművészetire, ahol munkacsoportokat alkotva kezdték megtervezni a következő lépéseket.

Kézi vezérlésre cseréli a kormány a keretszámokat

Itthon2012.12.17, 15:49

Keretszámok nem lesznek, viszont az oktatásért felelős miniszter minden szakon megszabja majd, hogy hány ösztöndíjas hely indulhat, és azokhoz hány pontot kell elérni - derül ki a kormánypárti többségű költségvetési bizottság hétfőn benyújtott javaslatából. A kormány minden évben újraírhatja a feltételeket.

Alkotmányellenes a család fogalma

Itthon2012.12.17, 14:31

Megsemmisíti az Alkotmánybíróság a család védelméről szóló tavaly elfogadott törvény több pontját. A probléma a család fogalmával és az öröklési szabályokkal van.

Sólyom: Nincs értelme egy puhány Alkotmánybíróságnak

Itthon2012.12.18, 09:18

Az alkotmányos kultúra hanyatlásáról és az elvi rendcsinálás szükségességéről is beszélt az [origo]-nak hétfőn Veszprémben Sólyom László volt köztársasági elnök, aki borúsnak látja a jelenlegi alkotmányos helyzetet. Szerinte nem jó gyakorlat, hogy aktív politikust választanak alkotmánybírónak, mint most a KDNP-s Salamon Lászlót, és úgy látja, ha a testület átengedi a választási regisztrációt, "nincs sok értelme a létezésének".

Orbán Viktor tizenkilenc éve sírt utoljára

Itthon2012.12.17, 16:49

A miniszterelnök 2002 óta pedig nem bízik az emberekben - derül ki abból az életrajzi könyvből, ami pár hete jelent meg Lengyelországban Orbán Viktorról, A csatár címmel. Igor Janke lengyel konzervatív újságíró és publicista könyve egyszerre próbál pszichológiai portré lenni, illetve több oldalról bemutatni a Fidesz felemelkedését és, ahogy fogalmaz, Közép-Európa legerősebb politikai szervezetévé válását. Mindehhez kovbojos és focihasonlatokat használ, leszámol Antall József halálos ágyának és Orbán pszichiátriai kezelésének mítoszával, majd előkotor egy videokazettát a múltból. Végül elveszik a propagandában. Hogy válik Bayer Zsolttból ...

Orbánt kihozták a sodrából a frakcióülésen

Itthon2012.12.17, 14:53

Az esti szavazásra váró földtörvényről vitatkoztak a fideszes képviselők, amikor Orbán Viktor leteremtette a kormány tervei ellen lázadókat. Orbán azt mondta, aki kiszavaz, annak nincs helye a frakcióban.

Hoffmann Rózsa: Minden jóra fordul

Itthon2012.12.17, 14:24

Még finomítgatja a kormány a felsőoktatás átalakításáról szóló terveket, de tandíj és keretszámok biztosan nem lesznek Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint. A kormány szerdán dönt.

Megnyílik az út a választási regisztráció bukása előtt

Itthon2012.12.14, 12:45

Túl szűken értelmezi a család fogalmát a családok védelméről szóló törvény - információink szerint az Alkotmánybíróság erre hivatkozva hétfőn bejelenti a tavaly elfogadott jogszabály egyes részeinek megsemmisítését. Úgy tudjuk, hogy az AB hamarosan dönt az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről is, mivel több nem átmeneti rendelkezés is került a törvénybe. Ilyen a választási regisztráció is, így ez a döntés az első lépés lehet a szabály eltörléséhez.

Költségvetési Tanács: A kormány gyengítette a növekedési esélyeket

Gazdaság2012.12.11, 10:33

A Költségvetési Tanács szerint a kormány eddigi lépései kedvezőtlenül hatnak a jövő évi gazdasági kilátásokra. A KT a jövő évi költségvetési tervezetet vizsgálva felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány nem használhatja fel a tartalékokat, mert azok a már most is látható kockázatok kezeléséhez szükségesek. A testület az adóintézkedések megalapozottsága területén is lát hiányosságokat.

Igazat mondott-e a tandíjról Orbán Viktor?

Itthon2012.12.11, 20:40

Orbán Viktor 22 éve üldözi a tandíjat, szerinte a kormány most sem ezt vezette be, bár fizetőssé tette a felsőoktatási helyek nagy részét. Szerinte a kormány előre megmondta a diákoknak, mit tervez a felsőoktatásban. Igaz, ez sem a nyilatkozataiból, sem a kormány reformprogramjaiból nem tűnik ki ilyen egyértelműen. Hogyan jutott el a miniszterelnök a szellemileg toprongyossá váló ország víziójától odáig, hogy azt bizonygassa, nem egyenlő a tandíjjal, ha fizetni kell a felsőoktatásért?

Megijedt a kormány a lázadó diákoktól

Itthon2012.12.11, 18:17

Óriási kapkodás kezdődött a kormányban az ingyenes felsőoktatási helyek miatt elégedetlen diákok tüntetései miatt. Szerdán megpróbálnak kitalálni valamit, amivel le tudják csitítani a mérges egyetemistákat. Tervezték korábban is, hogy kompenzálják azokat, akik csak pénzért tanulhatnak majd, de a bejelentést elszúrták. Most attól tartanak, ráég a Fideszre, hogy tandíjat vezet be, és ebbe akár bele is bukhatnak.

Szerdán utcára vonulnak az egyetemisták

Itthon2012.12.07, 18:30

Tandíjmentes felsőoktatást és a hallgatói szerződés intézményének eltörlését fogják követelni a kormánytól.

Jövőre csökken a gáz és az áram ára

Gazdaság2012.12.07, 12:56

Január 1-jétől tíz százalékkal olcsóbb lesz a lakossági gáz és áram - ismertette a kormány döntését Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön.

Megfizetünk a kormány bőkezűségéért

Gazdaság2012.12.06, 14:33

A kormány úgy döntött, hogy 10 százalékkal csökkenti jövőre a gáz és az áram árát. Az elsőre jó hírnek tűnő döntésnek hosszú távon keserű következményei lehetnek. Az áram- és gázrendszer megbízhatósága csökkenhet, a kicentizett költségvetésből milliárdok folynak el, az ország versenyképesség romlik.

Csökkentené a gáz és a villany árát a kormány

Gazdaság2012.12.05, 15:05

A miniszterelnök felkérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy dolgozza ki a feltételeket.

Simicska-hirdetés miatt kirúgta lapkiadóját Szombathely

Itthon2012.12.05, 11:31

A város közgyűlése azonnali hatállyal felbontotta a szerződést az önkormányzati lapot kiadó céggel, mert egy "Orbán és Simicska szétlopják az országot!" szövegű hirdetés jelent meg a lapban.

Kilencmilliárd forint pluszpénzt kap a rendőrség

Itthon2012.12.04, 20:15

Az összeg felét személyi juttatásokra és járulékokra fordíthatják.

Róna Péter: Hét ember felelős a devizahitelezésért

Gazdaság2012.11.29, 07:44

Róna Péter közgazdász szerint a magyar gazdaság vergődésének első helyen álló oka a devizahitelezés bevezetése volt, melyért hét embert tesz felelőssé: Járai Zsigmondot, Király Júliát, Simor Andrást, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és Felcsúti Pétert. Mindez abból a Schiffer Andrásnak címzett leveléből derül ki, amelyben bejelentette, hogy távozik az LMP alapítványának éléről és a magyar közéletből.

Fejvesztett kapkodás lett az iskolaállamosítás

Itthon2012.11.27, 17:33

Az önkormányzatok több mint fele próbálja lepasszolni az államnak iskoláit, miközben az iskolákat átvevő állami központnak még mindig se elég pénze, se infrastruktúrája nincs a januári induláshoz. A kormányra hosszú viták várnak, az államosítást kérő nagyobb önkormányzatoknál egyenként kell majd megvizsgálni, hogy csak megúszni akarják-e az iskolafenntartás költségeit, vagy tényleg nincs pénzük erre.

Csak öt helyre lehetne felvételizni

Itthon2012.11.27, 11:37

A kormány azt javasolja, hogy a jelenlegi korlátlan számú hely helyett maximum ötöt jelölhessenek meg a felsőoktatásba felvételiző diákok.

Business school megalapítását ígéri Orbán

Gazdaság2012.11.27, 13:42

A miniszterelnök stratégiai megállapodást írt alá a gumiabroncsokat gyártó Hankookkal, és megígérte, hogy állami és magántőkéből létrehoznak egy új üzleti főiskolát.

Tulajdonost vált a Pesti Vigadó és a Műcsarnok

Itthon2012.11.22, 17:08

A kormány úgy döntött, hogy a két intézmény tulajdonjoga a Magyar Művészeti Akadémiához kerül.

Mégsem lesz mindenható a Kehi

Itthon2012.11.22, 15:07

A kormány terveivel ellentétben azokra a gazdasági társaságokra, amelyekben kisebbségi, illetve közvetett tulajdona van az államnak, mégsem terjedne ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hatásköre, ha a parlament elfogadja a költségvetési bizottság erre vonatkozó módosító indítványát.

A kormány tavaszra teljesen ráteszi a kezét az Alkotmánybíróságra

Itthon2012.11.22, 09:17

Az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere és a parlament alkotmányügyi bizottságának volt fideszes elnöke után a testület jelenlegi vezetőjét, a KDNP-s Salamon Lászlót jelöli alkotmánybírónak a Fidesz - értesült az [origo]. A posztot februártól töltheti be a politikus, de áprilisban újabb hely üresedik meg a testületben: erre információink szerint Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság jelenlegi vezetője is esélyes. A két személycserével immár teljes lesz a Fidesz által a kormányváltás óta delegált tagok többsége a testületben, pedig a 2011-ben bekerült tagok révén már most is gyakran inkább politikai, semmint alkotmányossági vvita ...

Még tucatnyi törvényjavaslatot nyújt be a kormány az idén

Itthon2012.11.22, 20:32

Ezek között szerepel a felsőoktatási törvények módosítása, az agrártörvények, a nyugdíjazásról, valamint a fegyveres szervekről szóló jogszabály is. A képviselők december 21-én üléseznek utoljára.

A Miniszterelnökség házi tanácsadója lett a milliárdos Századvég

Itthon2012.11.19, 08:16

Bár a fejlesztési miniszter tavasszal azzal mentegette a tárca Századvéggel kötött 3 milliárdos szerződést, hogy a cégcsoport minden minisztériumot kiszolgál majd tanácsaival, az [origo] birtokába jutott összesítések szerint a kormányközeli érdekeltség szinte csak a Miniszterelnökségnek dolgozik. Október végéig 1,1 milliárd forintért adtak orális tanácsokat és írtak stratégiákat.

Korrigálják a választási eljárási törvényjavaslatot

Itthon2012.11.16, 09:22

A részleges ellentmondásokat egy zárószavazás előtti módosítócsomaggal küszöbölnék ki a kormánypártok. Rogán Antal szerint az ilyen nagy jelentőségű törvényeknél gyakran előfordul koherenciazavar.

Januárban kapnak fizetésemelést az orvosok

Itthon2012.11.16, 20:31

Sokan eddig technikai okból nem kapták meg az emelést, de most egy évre visszamenőleg jár nekik.

44 millióért válaszol az embereknek Orbán

Gazdaság2012.11.16, 19:12

A kormány ennyit szán arra, hogy a gazdasági konzultáció eredményeit közölje, aki kérte, annak válaszlevelet is küldenek. A Hagyományok Házának százmilliót csoportosított át a kormány.

Bajnai: Legalább 2,5 millió szavazat kell a kormányváltáshoz

Itthon2012.11.07, 20:35

A volt kormányfő szerint az MSZP döntő szerepet fog játszani abban, hogy leváltsák a kormányt, de önmagában valószínűleg nem lesz elég a váltáshoz. Bajnai a Haza és Haladás rendezvényén azt mondta: olyan megoldást kell találni jövő nyárra, hogy az identitását megőrizve mindenki csatlakozhasson a kormány leváltását célzó erőkhöz.

Vita nélkül dönthetnek az új költségvetésről

Gazdaság2012.11.07, 09:03

Egy módosítás szerint a kormány a zárószavazás napján is benyújthat a költségvetés fő összegeit érintő javaslatokat, amelyeket így akár vita nélkül is megszavazhatnak.

Sikeresnek tartja drogpolitikáját a kormány

Itthon2012.11.07, 14:46

A drogstratégiát felügyelő minisztérium szerint nem kozmetikázták a drogjelentést, ahogyan azt a TASZ állítja.

Medián: Bajnaiék verik az MSZP-t

Itthon2012.11.07, 18:08

A Medián felmérése szerint a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 Mozgalom máris a teljes választókorú népesség 14 százalékának támogatására számíthat, és ezzel a legjelentősebb ellenzéki erővé lépett elő. Bajnai Gordont a népszerűségi listán csak Áder János előzi meg.

Az egyszerű magyarok védelmezőjének érzi magát Orbán

Itthon2012.11.07, 11:20

A miniszterelnök egy ír lapnak adott interjúban harciasan védte, és az egyszerű magyarok védelmezőjének nevezte a kormányzását, és élesen bírálta az Európai Uniót. Úgy érzi, a magyarok az ő értékei szerint szeretnének élni.

Ötvenmillió megy a Kúria költözésére

Itthon2012.11.06, 14:00

A Néprajzi Múzeum épületébe költözik a bíróság, a művelet előkészítésére a rendkívüli kormányzati intézkedések keretéből biztosít pénzt a kormány.

TASZ: Kozmetikázták a nemzeti drogjelentést

Itthon2012.11.06, 14:32

A civil szervezet szerint olyan részeket töröltek a nemzeti drogjelentésből, amik rossz színben tüntetik fel a kormány drogpolitikáját.

Milliárdokat vonnak el a kulturális területekről

Itthon2012.11.05, 09:09

A Népszava úgy tudja, két és fél milliárdot is elvonhatnak a kulturális államtitkárságtól.

Orbán: Lesz megállapodás az új földtörvényről

Itthon2012.11.05, 13:54

Talán két vagy három kérdésben maradt fenn egyeztetési lehetőség - mondta a miniszterelnök a hétfői frakcióülésről távozóban. Ángyán József volt agrárállamtitkár szerint a legvitásabb a birtokméretek kérdése.

Kompenzálják a spórolós önkormányzatokat

Itthon2012.11.03, 10:53

Február végéig minden nehéz helyzetben levő önkormányzat adósságát rendezi a kormány. Azokat, amelyek nem halmoztak fel tartozást, fejlesztéspolitikai kedvezményekkel kompenzálják - mondta Kósa Lajos a Magyar Nemzetnek.

Készül a kormány a költségvetés átírására

Gazdaság2012.11.02, 09:59

Újabb törvénymódosítással ágyaz meg a kormány annak, hogy félredobhassa a költségvetés "stabilitási okból" példátlanul korán elfogadott főszámait.

Kivételezésnek érzik a hitelátvállalást a takarékos falvak

Itthon2012.10.31, 17:30

Igazságtalannak tartja néhány tucat Komárom-Esztergom megyei falu, hogy a kormány átvállalja az eladósodott kistelepülések hiteleit. Szerintük ezzel a rossz gazdálkodóknak kedveznek, az intézkedésnek pedig a végén a takarékoskodók isszák majd meg a levét.

Jövő héten tárgyalja a kormány a városok adósságát

Gazdaság2012.10.29, 09:32

A kormányszóvivő szerint az átvállalás semmilyen változást nem okoz sem az államháztartási hiányban, sem az államadósságban.

Vizsgálja az EU a nyerőgépek betiltását

Gazdaság2012.10.29, 12:26

Olyan anyagokat kértek a kormánytól, amelyek bizonyítják, miért volt szükség az azonnali betiltásra.

Kiosztotta a kormány a megszorítások feladatsorát

Gazdaság2012.10.20, 16:50

Megjelent a kormányhatározat a 764 milliárdos kiadácsökkentéshez szükséges lépések határidejéről. A legtöbbet október végéig kell előkészíteniük a felelős minisztereknek.

Magánrepülőt kellett bérelni Orbánnak

Itthon2012.10.21, 12:41

Tizenhárom millió forintba került, hogy a kormány a héten repülőgépet bérelt Orbán Viktor miniszterelnök és a kísérete számára - írja a Blikk internetes oldala.

Közel kétmilliárdot költöttek utazásra a minisztériumok

Itthon2012.10.20, 09:29

Több százmillió forintot költöttek külföldi utazásra a különböző minisztériumok 2012 első felében, a Blikk összesítése szerint a kormány utazási költségvetése augusztusig közel kétmilliárdot tett ki. A lap gyűjtése szerint egy-egy állami vezető néhány napos útja is több millió forintba kerül, az azonban nem derül ki, hogy a végösszeg sokkal több-e, mint a korábbi években.

Rogán: Az EU tehet az újabb megszorításokról

Gazdaság2012.10.17, 18:09

Kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben az Európai Unió, ezért van szükség újabb megszorításokra - írta szerda délutáni közleményében Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Rogán szerint az új megszorító csomag nem érinti majd a bérből és fizetésből élőket.

Varga Mihály: Túladóztatjuk a szegényeket

Gazdaság2012.10.17, 12:14

Magyarország úgy vezette be az egykulcsos adórendszert, hogy aránytalanul nagy terhet rakott vele az alacsony jövedelműekre - ismerte el Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter egy keddi konferencián. Azt sem tagadta, hogy ha a kormánynak nem sikerül javítani a nagyon alacsony beruházási rátán, akkor az ország nagy bajba fog kerülni.

470 ezerért ír egy oldalt a Századvég

Itthon2012.10.16, 13:58

Az intézet tanulmányírásért, tanácsadásért már az idei első félévben felvette a milliárdos keretösszeget a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól.

Varga: Lemaradtunk és most is lassú a növekedés

Gazdaság2012.10.16, 17:16

Varga Mihály szerint 2000-es években Magyarország lemaradt, és a kormány hiába fordította meg a trendet, csak lassú növekedést tud elérni. Az IMF-re szükség van és nem engendhetjük meg magunknak, hogy túlzott hiány eljárás miatt EU-s pénzeket veszítsünk el.

Orbán: Önműködő felsőoktatás kell

Itthon2012.10.16, 18:37

A miniszterelnök azt mondta, közpénzt csak oda kell adni, ahol nincs más megoldás.

Kedvesen viselkedtek a politikusok - parlament percről percre

Itthon2012.10.15, 18:42

Lendvai Ildikó a lisztérzékenyekért aggódott, a Jobbik a rendőrterror áldozataiért és az iskolásokért, az LMP pedig a magyar gazdákért. A szocialista Szekeres Imre beteg volt, de gyógyító magyar mézet javasoltak neki. A kétnapos ülésen a Fidesz visszavonja a bírók kényszernyugdíjazásáról szóló tervezetet, elhalasztja a választási eljárásról szóló vitát, és újra megszavaz egy Áder János által visszaküldött javaslatot. Az [origo] tudósítása a parlamenti ülésről.

A lehető legjobbkor szólt be az IMF-nek a kormány

Gazdaság2012.10.15, 08:46

Régen nem látott jó hetet zárt a magyar gazdaság, miközben a kormány hatalmas kampányban ment neki az IMF-nek. A széljárás kedvező, ezért erősödött a forint, és ezért tűnik egyre kevésbé kockázatosnak Magyarországon befektetni. A piacok értékelik a kormány megszorításait, is és bár most nem aggódnak, azért a tűzbe még nem tennék a kezüket értünk.

Új lakástámogatást kapnak a rendőrök

Itthon2012.10.12, 10:45

A rendőröket, tűzoltókat, katasztrófavédőket üdülési támogatással is motiválnák.

Nyolc éve tart a magyar megszorítás

Gazdaság2012.10.09, 08:01

Mint 2006 óta mindig, 2013-ban is több megszorító intézkedést vezet be a magyar kormány, hogy ne billenjen ki a költségvetés egyensúlya. Az elmúlt nyolc év kormányai mind rákényszerültek valamekkora megszorításra, és a tapasztalat azt mutatja, hogy az eszközeik sem különböztek túlságosan. Utoljára a Gyurcsány-kormány lazított, de alig pár hónap után kiderült, hogy átverte az országot.

Megjelentek a kormány hirdetései az IMF-tárgyalásokról

Itthon2012.10.09, 10:44

"Nem engedünk az IMF-nek!", "Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét" - áll többek között azokban az egész oldalas hirdetésekben, amelyeket több országos napilapban jelentetett meg kedden a magyar kormány.

Orbán ki nem állhatja a pocakos tábornokokat

Itthon2012.10.09, 12:00

Bekapcsolva maradt a miniszterelnök mikroportja, az ATV pedig felvette, ahogyan szombaton a Kossuth téren dicséri a sorfalat álló katonákat.

Kétszázmillióért készülhet az IMF-alku médiakampánya

Itthon2012.10.09, 10:08

Kétszázmilliós kampánnyal igyekszik magyarázni a kormány az IMF-tárgyalásokat. A megbízást a több nagy összegű kormányzati megrendelést is elnyerő IMG Inter Media Group Kft. nyerte. A kampányban szerepet szánnak az IMF feltételeinek, amelyekről Orbán Viktor kormányfő beszélt szeptember elején, de amelyek egyetlen kiszivárgott IMF- vagy uniós dokumentumban sem szerepeltek.

Két blöffre és egy féligazságra költött 200 milliót a kormány

Itthon2012.10.09, 17:07

Hatalmas kampányt indított a kormány, hogy azt bizonygassa, nem enged az IMF követeléseinek. A kampány szépséghibája, hogy olyasmi ellen tiltakozik, amiben a kormány is sáros. Ráadásul nem először lovagolják meg Orbánék az emberek félelmeit az IMF elleni diplomáciai harcban.

Szerdától tilos nyerőgépeket üzemeltetni

Archívum2012.10.09, 17:31

A Magyar Közlönyben megjelent törvény szerint mostantól csak játékkaszinókban lehet nyerőgépezni.

Árverésen a kormánypénzből épült Ady-központ

Nagyvilág2012.10.09, 10:37

A nagyváradi konferenciaközpont után hat éve nem fizették az ingatlanadót. A magyar kormány korábban 320 millió forintot adott a központra.

Honnan bújtak elő Orbán kekec, nyomulós magyarjai?

Itthon2012.10.09, 10:02

Orbán Viktor úgy érzi, megnehezíti a dolgát, hogy tízmillió szabadságharcos országát kell irányítania. A kormányfő valószínűleg egy holland kutatótól merített, akinek mérései alapján a magyarok az egyént előtérbe helyező, a végletekig férfias világot építettek maguknak. Csökönyösek, utálják a változást és a bizonytalanságot. De sok szempontból nincsenek is olyan messze Nyugat-Európától, mint ahogy azt Orbán gondolja.

Hoffmann tudja, hogyan élnek a tanárok - parlament percről percre

Itthon2012.10.08, 19:02

Háromnapos ülésbe kezdett hétfőn a parlament. Vona Gábort majdnem kiküldték az ülésteremből, Hoffmann Rózsa pedig napirend előtti válaszában jelentette ki: ő bizony le nem mond, amíg rend nem lesz a közoktatásban. Hiller István drámai hangú felszólalásokra ragadtatta magát, a kulturális államtitkártól meg is kapta, hogy paranoiás. A fideszes Balla György rátámadt a Magyar Nemzeti Bank elnökére, szerinte Braun Róbert tanácsainak meghallgatásával a szocialisták oldalára állt Simor. Az ülés elején képviselői esküt tett az LMP-s Lengyel Szilvia. Az [origo] percről perce tudósítása.

A betegek zsebében is turkál a kormány

Gazdaság2012.10.05, 08:51

A Népszabadság szerint a gyógyszerkassza hiánya miatt ismét drágulhatnak az alapgyógyszerek.

Titokzatos médiakampányt indít a kormány

Itthon2012.10.04, 17:07

Módosították a Miniszterelnökség közbeszerzési tervét, mert "előre nem látható okból" sürgős médiakampányt szeretnének csinálni. A Kormányszóvivői Iroda azt mondta, majd akkor mondják el az okokat és a célokat, ha a közbeszerzés és a kampány minden részlete tisztázott. Az Index [origo]-nak is megerősített információi szerint az IMF-fel kötendő megállapodás miatt szükséges intézkedéseket indokolja majd a levélben a kormány.

Az EU-hoz is elmennek a játékgépekért

Gazdaság2012.10.04, 16:53

Az nyerőautomatákat üzemeltetők európai szövetsége szerint jogellenes a játékgépek betiltása. A szervezet szerint a magyar kormány kifejezetten agresszív és versenyellenes intézkedést tett a privát szektorral szemben, és a koncesszió alapján működő kaszinók érdekeinek védelme érdekében.

Elvitték a jackpotot

Vélemény2012.10.03, 17:57

Talán a kormány attól félt, ha normál ügymenetben tiltja be a nyerőgépeket, akkor a végén nem, hogy nem tűnnek el, hanem a parlament megszavazza, hogy mindenki vegyen otthonra kettőt.

Áderhez fordultak a játékgépekből élő családok

Itthon2012.10.03, 18:23

Azt szeretnék elérni, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a játékgépek betiltásáról szóló törvényt.

Ádertől várnak segítséget a játéktermesek

Gazdaság2012.10.03, 07:34

Küldje alkotmányossági normakontrollra a játékgépeket betiltó törvényt - kéri Áder János köztársasági elnöktől az E-Casino Szövetség. Szerintük az egy nap alatt elfogadott törvény a jogállamiság elvét és a tulajdonhoz való jogot is sérti.

A börtönöktől kell vásárolniuk a kórházaknak

Itthon2012.10.02, 06:58

Még akkor is, ha például a rabok által gyártott WC-papír húsz százalékkal drágább, és az elfogadhatónál kissé vékonyabb is.

Betiltották a játékgépeket

Gazdaság2012.10.02, 14:51

A parlament kivételesen sürgős eljárásban tárgyalta az erről szóló javaslatot, amelyet 238 igen szavazattal megszavaztak a képviselők. A törvény várhatóan napokon belül életbe lép.

Földönfutók tízezreit jósolják a nyerőgépesek

Archívum2012.10.01, 16:37

Több tízezer ember munkanélküli lesz, a játékosok pedig ezután feketén fognak játszani - írta közleményében a Magyar Szerencsejáték Szövetség arra reagálva, hogy a kormány betiltja a nyerőgépek üzemeltetését a kaszinókon kívül.

Orbán nem jött ki a sodrából - parlament percről percre

Itthon2012.10.01, 19:51

Ismét háromnapos ülésbe kezdett hétfőn a parlament. Folytatják a vitát az előzetes választási regisztrációról, és az új Polgári törvénykönyv is terítéken lesz. A hétfői plenáris ülésen dönthetnek a kormány munkahelyvédelmi akcióterv megvalósításáról szóló javaslatokról is. Az őt kérdőre vonó ellenzéki képviselők felvetéseit udvariasan és viccelődve utasította el Orbán Viktor miniszterelnök, akit nem sikerült csőbe húzni sem a tandíj, sem az oligarchák emlegetésével, sem cigányozással.

Simicskó sportállamtitkár lett

Itthon2012.10.01, 08:22

Az eddigi honvédelmi államtitkár Czene Attilát váltja, helyettese Kiss Norbert lesz, aki korábban Schmitt Pál korábbi államfő kabinetfőnöke volt.

Nagyot kaszált az állam áfából és jövedelemadóból

Gazdaság2012.10.01, 09:32

Többet költött az állam eddig az idén, mint tavaly, de nagyobb mértékben nőttek a bevételei, így a kormányzati szektor hiánya az első félévben kisebb lett a 2011-esnél. Emögött jelentős részben az áfa- és szja-bevételek bővülése áll.

Fenntartja keresetét az EB a bírák nyugdíjazása miatt

Itthon2012.10.01, 21:51

Nem érdekli az Európai Bíróságot, hogy az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a bírák korkedvezményes nyugdíjkorhatáráról szóló intézkedéseket.

Orbán maga tankolja a Fidesz kisbuszát

Itthon2012.09.28, 12:17

Huszonegyen használhatnak hivatali kocsit a Miniszterelnökségen, nagy részük magáncélra is. Orbán Viktornak nem kell, mert kormányfői programjaira a Terrorelhárítási Központ ad járművet és sofőrt, magánprogramjain pedig maga vezet és tankol egy, a Fidesz által biztosított kisbuszt. A miniszterelnöknek hivatali mobilja sincs.

Próbálja elkerülni a halálos ölelést Bajnai Gordon

Itthon2012.09.28, 13:29

Munkatársai szerint egyre jobban növekszik a nyomás Bajnai Gordonon, hogy döntse el, aktívan is visszatér-e a politikába. Az ilyen felvetésekre tudatosan nem reagálnak, hogy ne adjanak súlyt a találgatásoknak, Gyurcsány Ferenc vagy az MSZP felajánlkozásának káros hatásait pedig úgysem tudják kivédeni. Bajnait magánéleti dilemma is gyötri, próbál csak annyiszor feltűnni, hogy téma legyen, de megfogni ne lehessen.

Banánköztársaságok nyomában a kormány

Itthon2012.09.27, 18:39

Belize, Burundi, Mexikó és a sokat szidott amerikai rendszerhez közelít a leginkább a kormány által tervezett választási regisztráció. A legtöbb országban a regisztráció sem tudja elvenni a választók kedvét a voksolástól, de az állam szinte mindenhol igyekszik megkönnyíteni az emberek dolgát.

Napokon belül dönt a kormány a zöld bankról

Gazdaság2012.09.27, 08:50

A Világgazdaság úgy tudja, hogy a zöld bank az állam és az üzleti szféra együttműködésében jönne létre, és vízgazdálkodásra, mezőgazdaságra, alternatív energiára adna hitelt.

Orbán: Minden napra jut szabadságharc

Itthon2012.09.24, 11:35

Orbán Viktor irigyli a litvánokat az alacsony államadósság miatt. Vilniusban azt mondta, a magyar kormánynak naponta kell szabadságharcot folytatnia, de egy-két év alatt ledolgozná az államadósságot.

Varga: Adóemelés is szóba jöhet

Gazdaság2012.09.22, 15:02

Egy meglévő adókulcs esetleges módosítását és a közszféra létszámcsökkentését is említette Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős miniszter egy szombati interjúban. Egy kérdésben nagyon éles vita volt az IMF-fel, de szerinte novemberre meglehet a megállapodás.

A legszigorúbb ellenőrzésen kell átmenniük Orbán munkatársainak

Itthon2012.09.21, 08:40

A jövőben a Miniszterelnökség minden dolgozójának C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon kell átesnie. Tavaly a koronaőröket kötelezték a legszigorúbb ellenőrzésre.

Átírhatja az IMF a költségvetést

Gazdaság2012.09.20, 17:03

Levették az Országgyűlés honlapjáról a költségvetési szavazások kitűzött dátumait. Egyúttal született egy módosító javaslat, amely lehetővé teszi, hogy az IMF-megállapodás miatt az utolsó pillanatban átírják a büdzsé fő számait.

Elhalasztják a költségvetési vitát

Gazdaság2012.09.17, 12:59

Az IMF-tárgyalások iránti elkötelezettségét demonstrálja a kormánytöbbség azzal, hogy a megállapodás megszületéséig - de legfeljebb novemberig - felfüggeszti a 2013-as költségvetés vitáját. Szerdán megy a kormány válasza Brüsszelbe.

Meg voltam győződve róla, hogy megérdemlem a verést

Itthon2012.09.16, 08:21

A Fidesz óriási kanyart véve úgy döntött, mégis támogatja, hogy önálló bűncselekmény legyen a családon belüli erőszak, de a Btk. átírása még nem oldja meg a problémát. Az áldozatok sokszor maguk is elhiszik, hogy megérdemlik sorsukat, a rendőrök pedig nem értik, mi történik. Az egész egy hatalmas csapda: a szemellenzős hatóságok, a valóságtól elszakadó áldozatok és a zaklatás kifinomult módszerei feladják a leckét a kormánynak.

Újabb kérdéssort küld Orbán

Itthon2012.09.15, 13:02

A miniszterelnök sajtófőnöke szerint hamarosan újabb nemzeti konzultáció kezdődik, mert a kormány politikája az emberek megkérdezésén alapul.

Simor: A bankrendszer a kormány pofozóbábuja

Gazdaság2012.09.13, 11:40

Gyenge bankrendszerrel nincs erős gazdaság - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Portfolio.hu-n csütörtök reggel megjelent interjúban. Leegyszerűsítő sztereotípiának nevezte, hogy az alacsony kamat jó, a magas rossz a gazdaságnak, a hitelezés szerinte nem a kamatszint, hanem a bankok hajlandósága miatt akadozik.

Orbán Viktor számolt a botránnyal

Itthon2012.09.11, 15:00

A miniszterelnök elismerte: ő mondta ki a döntést az azeri baltás gyilkos kiadatásáról. Orbán Viktor azt mondta: számoltak a lépés következményeivel, vagyis azzal is, hogy Ramil Safarovot szabadon bocsáthatják. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János ugyanakkor egy másik sajtótájékoztatón azt állította, hogy Orbán nem adott és nem is adhatott utasítást a gyilkos kiadására.

A partizás kerül a legtöbbe Orbánnak

Itthon2012.09.11, 09:11

A kormányfő évente 9 milliót költ saját fotósára, összesen közel 13 milliót beszédírókra, vizuális adminisztrációra, vagyis a Facebook-oldalának kezelésére pedig 2,2 milliót ad. A legdrágább azonban a rendezvényszervezés és a protokollszervezés, ezek együtt elérik a 350 milliós költséget.