önkéntes

címke rss

Segítenél? Olvass mesét beteg gyerekeknek!

Archívum2016.04.12, 10:46

Országszerte várják azoknak az önkénteseknek a jelentkezését, akik meseolvasással segítenék a kórházban fekvő beteg gyerekek gyógyulását.

Tutujgass még!

Itthon2016.03.13, 08:43

Kölyökállatot tutujgatni jó. Ha valahol nagyon sok kicsi születik, az is jó, de nagy feladat a gazdáknak. A két dolog egymásra találásának eredményeként egy kecskefarm a hónap végéig önkénteseket fogad most születő gidáihoz. Az ELTE kutatói közben azt vizsgálják, milyen változások mennek végbe az önkéntesekben a gidapátyolgatás alatt. A mi nem tudományos vizsgálatunk kémcsövek nélkül is megállapította, hogy mi a dolog kulcsszava. 

Anyák fegyverben – így védik meg önkéntes nők a várost a drogkartelltől

Archívum2016.01.12, 10:00

Bár Mexikó leghírhedtebb drogbáróját, Joaquin "El Chapo" Guzmánt, a Köpcöst immár másodjára kapták el egy órákig tartó tűzpárbaj és egy autós üldözés után, ez korántsem jelenti azt, hogy az országot feldúló drogháborúnak vége. Sőt! A Köpcös fiai, Alfredo Guzman és Iván Archivaldo Guzman ezt üzenték Twitter-oldalukon Mexikó kormányfőjének, Enrique Peña Nietónak: „Nem fogod fel, hogy mekkora bajba keveredtél.” 

Ha kérik, Irakot is bombáznák az oroszok

Nagyvilág2015.10.06, 18:45

Harcedzett orosz önkéntesek mennek Szíriába, hogy segítsék az Iszlám Állam ellen küzdő kormánycsapatokat – erről beszélt hétfőn egy orosz politikus, aki kedden már finomított a nyilatkozatán. A szeptember végén megkezdett légicsapásokat azonban Irakra is kiterjesztenék az oroszok, ha ezt Bagdad kéri. A NATO viszont aggódik, hogy az orosz repülők nem véletlenül sértik meg a török légteret.

Gyerek is született a Keleti aluljárójában

Itthon2015.09.26, 13:28

Folyamatosan érkeztek hozzá az összeégett, szögesdrót sebezte betegek, hónapokon át alig lélegezhetett fel – mégis mindenkihez volt egy kedves szava, a segítségnyújtásból pedig maga is erőt merített. Mogyorós Judit gyermekorvossal beszélgettünk, aki menekültek ezreit látta el a Keleti pályaudvar tranzitzónájában: szülést vezetett le, és volt, hogy életet is mentett.

Két éven belül megtörténhet az első fejátültetés?

Life.hu2015.09.14, 07:35

Még 2017 decembere előtt megtörténhet az első fejátültetés Kínában, amennyiben az előkészületi kutatások és kísérletek sikeresek lesznek - közölte újságírókkal Zsen Hsziao-ping, aki olasz kollégájával készül az eddig példa nélküli műtétre.

Vetélés és szülés a Keletinél. Migránsok és a magyar egészségügy

Itthon2015.08.25, 17:07

A bevándorlók tiszta emberek, a körülmények miatt van fertőzésveszély - állítják azok az orvosok, akik önkéntesként segítik őket Budapesten. Ezzel részben cáfolják az országos tisztifőorvost, aki szerint az önkénteseknek kesztyűben és védőruhában volna szabad a migránsokkal érintkezni. A nem hivatalos egészségügy találkozása a menekültekkel Budapesten.

Félt a migránsoktól, most már vizet oszt nekik

Itthon2015.08.09, 21:24

Néhány hete még fertőző migránsokról írt, ma már segíti őket egy önkéntes, aki a ceglédi vasútállomáson oszt vizet, élelmet. A hely különleges, mert a Szegedről a debreceni menekülttáborba tartóknak itt kell átszállniuk. Kétségek, emberi gyötrelmek és a remény. Ágnes különös története következik.

Jaksity Kata: „Nem kaptam semmit tálcán”

Life.hu2015.07.16, 14:15

Majdnem egy egész évet töltött a családjával Amerikában. A fiúk ott jártak iskolába, ő pedig nevelgette az aprócska Jázmint. Mit adott ez az időszak élményekben, benyomásokban? És mit lehet hazahozni belőlük?

600 méterre a nem létező ukrán tűzszünettől

Fotó2015.04.23, 15:09

Az elmúlt napokban a Donyeck megyei Piszki lett az ukrán háború egyik legfőbb gócpontja. Ha a falu elesik, az oroszbarát szakadárok kiterjeszthetik a gyűrűt Donyeck körül, hiszen a keleti nagyváros repterét már hónapokkal ezelőtt elfoglalták. Az ukrán hadsereg ezt igyekszik megakadályozni. Mindezt egy tűzszünet kellős közepén – vagy talán nem a legvégén. Folyamatos ágyúzás, hiányosan felszerelt katonák, lankadatlanul segítő önkéntesek. Az Origo képriportja a kelet-ukrajnai háborús front legforróbb helyszínéről.

Vajon melyik állaté ez a cuki fej?

Archívum2014.11.03, 16:20

Ausztráliában külön denevérkórház,a Tolga Bat Hospital működik, ahol a magára hagyott kis gyümölcsevő denevéreket fogadják be és ápolják nagy szeretettel.

Megmenekült a kátrányba ragadt kölyökkutyus: Megható videó

Life.hu2014.10.04, 21:53

Mivel október 4-e az állatok világnapja, elhoztunk egy igazán különleges történetet egy kölyökkutyáról, egyenesen Észak-Indiából.

Egyetlen mozifilmre vágyott a hajléktalan - megkapta

Archívum2014.07.31, 16:47

A hajléktalan Albert meglepetés-születésnapi ajándékot kapott egy önkéntestől, amit videóra is rögzítettek. Ha ma sírnál egyet, de nincs min, akkor nézd meg a videót!

Szükség van rád! Ma ismét adhatsz vért – tudd meg, hol!

Archívum2014.07.18, 12:28

22 helyszínen várják pénteken az önkéntes segítőket országszerte.

Kalauzok is takarítják a balatoni állomásokat

Travelo2017.11.27, 15:10

Két héten át 500 önkéntes vasúti dolgozó teszi rendbe a Balaton és Velencei-tó környéki állomásokat. Mozdonyvezetők, irodisták és jegyvizsgálók gyűjtik a szemetet, festenek padokat és ültetnek virágokat.

Ő menti meg a kóbor kutyákat Szocsiban

Archívum2014.02.11, 17:29

Egy moszkvai férfi mindent elkövet, hogy megvédje a kivégzéstől a gazdi nélküli ebeket a téli olimpia helyszínén.

Elkezdődött a téli olimpia

Life.hu2014.02.06, 12:38

A nyitóünnepség csak pénteken lesz, de már csütörtökön is vannak selejtezők a szocsi téli olimpián. A magyar zászlót már felvonták az olimpiai faluban.

Megnyitotta kapuit a Mikulásgyár

Archívum2013.12.06, 17:52

Idén december 6-a és 22-e között várja az adományokat a létesítmény.

Boszniában is toboroznak a szír felkelők

Nagyvilág2013.09.27, 15:55

A cukrász tagadja, hogy ő szervezné az önkéntesek utazását. Eddig három boszniai áldozata van a szíriai polgárháborúnak.

A K&H gyógyvarázs meseolvasó önkéntesek jelentkezését várja országszerte

Archívum2013.08.07, 23:47

Folytatódik a K&H gyógyvarázs meseolvasó programja, amelynek lényege, hogy az önkéntesek meseolvasással könnyítik meg a kórházakban fekvő beteg gyerekek életét. A programot idén kiszélesítették, mostantól bárki jelentkezhet felolvasónak, így még több gyerek részesülhet a mese gyógyító erejében. A 3 éve indult kezdeményezés jóvoltából eddig 37 alkalommal 400 önkéntes olvasott mesét a kórházakban fekvő beteg gyerekeknek.

Tizenegy munkahelye van a férfinak

Archívum2013.06.30, 17:52

Egy brit fiatalember heti hatvan órát dolgozik, mégsem a pénz miatt csinálja.

Országszerte várják a véradókat

Archívum2013.06.14, 15:13

Te is segíthetsz! 33 vöröskeresztes helyen várják a véradókat szerte az országban a Véradás világnapja alkalmából. A pontos helyszíneket itt megtalálod!

Árvíz - bárkit behívhatnak segíteni

Life.hu2013.06.05, 16:12

Kész a lista: akár 15 napnyi árvízvédelmi munkára is berendelhetnek lényegében bárkit, aki aktív korú, egészséges. Kivételt élvez például a nyugdíjas, a rendőr és az adóellenőr.

Obama közlegényeinek nyomában

Nagyvilág2012.10.21, 16:36

Egy történelmi politikai fordulatnak volt a részese az az öreg ausztrál és két fiatal amerikai, akik egy csapatban kampányoltak 2008-ban Obamáért. Az [origo] tudósítója négy évvel ezelőtt ismerkedett meg velük, most pedig újra megkereste őket, hogy megtudja, mit gondolnak Obama elnökségéről, és hogy vajon segítik-e őt élete utolsó választási kampányában.

Az olimpia háttérben megbújó hősei

Sport2012.08.13, 09:32

Rendkívül fontos volt a sportesemények körül segédkezők feladata az olimpián, éppen ezért a szervezők közel negyedmillió önkéntes közül választották ki azt a hetvenezret, aki az előzetes felmérések alapján képesnek mutatkozott arra, hogy hatékonyan segítse a rendezvény lebonyolítását. Bemutatjuk néhányukat.

Önkéntesek és katonák tisztítják meg a lengyel Magas-Tátrát

Travelo2017.10.04, 15:47

Önkéntesek és katonák tisztítják meg a lengyel Magas-Tátrát

Vöröskeresztes fiatalok vigyáznak a strandolókra

[origo] utazás2012.06.28, 18:25

A Magyar Vöröskereszt balatoni elsősegélynyújtó szolgálata holnaptól kezdi meg működését a tó körül. Az önkéntes fiatalok 13 balatonparti település 21 strandján segítenek majd a bajbajutottakon, a strandokon defibrillátor is lesz. Idén már nem kaptak állami támogatást, de szponzorok segítették a program idei elindulását.

Tücsköt-bogarat saslikpálcán

Archívum2012.05.02, 11:08

Számtalan helyen találkozhatunk a thai látványkonyhával, ahol az apró termetű szakácsok varázslatos mozdulatokkal pillanatok alatt varázsolnak illatos finom étkeket. De milyen a thai konyha Thaiföldön?  

Szemétszedés, koncertek és bringás felvonulások a Föld napján

Travelo2017.12.07, 11:48

Egyes helyeken szemétszedéssel és takarítással, máshol kerékpáros felvonulással, koncertekkel és ügyességi vetélkedőkkel ünneplik a Föld napját vasárnap országszerte.

Önkénteseket várnak Csobánc várának rendbetételéhez

Travelo2017.10.04, 13:22

Önkéntesek segítségét várják a hétvégén a szervezők Csobánc várának rendbetételéhez, miután a Balaton-felvidéki tanúhegyen található erődítmény régészeti feltárása befejeződött.

Elég lenne egyfajta nyugdíjpénztár

Gazdaság2012.03.28, 14:35

A Pioneer Alapkezelő szerint, mivel a kormány többé nem szeretne járulékot átengedni a magánpénztári rendszernek, a második pillér elveszíti társadalombiztosítási funkcióit, és tartalmában az önkéntes nyugdíjpénztári rendszerhez idomul, ezért érdemes lenne összevonni a két pénztári formát.

Nagyon aktív felhasználó vagyok - gyűjtés hajléktalan gyerekeknek az önkéntesek napján

Itthon2011.12.05, 18:39

A nemzetközi önkéntesnap alkalmából a Magyar Telekom dolgozói süteményeket árultak, a kezdeményezéshez több újság és tévécsatorna szerkesztősége is csatlakozott. Az RTL Klub süteménye nagyon kapós volt, a befolyt pénzt egy hajléktalan szülök gyermekeinek fenntartott óvodának adományozzák.

Nem kaptak meghívót a szeptember 11-e áldozatait mentő tűzoltók a megemlékezésekre

Nagyvilág2011.08.18, 10:16

Tiltakoznak azok a tűzoltók, rendőrök, mentősök és polgári önkéntesek, akik 2001. szeptember 11-én elsőkként siettek a terrortámadások áldozatainak mentésére, mert nem kaptak meghívást a jubileumi megemlékezésekre.

Felkészítés nélkül rázós lehet a diákok kötelező önkénteskedése

Itthon2011.07.29, 12:07

A kormány az érettségi feltételévé tenné az önkéntes munkát, de hasznos-e, ha egy középiskolás diák betegek ápolásával, kikötözött kutyák megmentésével, fogyatékosoknak rendezett színházi előadásokkal tölti a szabadidejét? Akik már próbáltak ilyesmit, azok szerint igen. Sokkal jobb, mint a láblógatás, ráadásul együtt érzőbbek és együttműködőbbek lesznek, de időt kell nekik hagyni, hogy feldolgozzák a munkával járó stresszt és a szívszorító helyzeteket.

Tizenöt rakétát lőtt ki a Hamász Izraelre

Nagyvilág2009.01.13, 02:03

Tizenöt rakétát lőtt hétfőn a Hamász a zsidó államra annak ellenére, hogy az izraeli offenzíva célja a rakétacsapások beszüntetése. Motorhiba miatt hétfőn visszafordult a nemzetközi önkéntesek hajója, amely Ciprusról indult a Gázai övezetbe segélyszállítmányokkal. Egy izraeli katonát tizennégy nap fogdára ítéltek, mert megtagadta a Gázai övezetben végzendő katonai szolgálatot. A hadműveleteknek már több mint 900 palesztin áldozata van.

Az ausztrál fordított egyet Obamának

Nagyvilág2008.10.23, 20:58

Virginia állam az utóbbi 44 évben mindig republikánus elnökjelöltre szavazott, most azonban megtörhet a demokratákat sújtó átok. Barack Obamának jó esélye van rá, hogy legyőzze John McCaint ebben az államban. Ebben segítik őt azok az önkéntesek, akik házról házra járva próbálják biztosítani, hogy egyetlen demokrata szavazat se vesszen kárba. Az [origo] elkísért három aktivistát: az ausztrált, aki állítólag Obama mellé állított egy republikánust, a jogászt, aki már személyesen is találkozott a jelölttel, és a gyerekorvost, aki egy Sarah Palint alázó matricáról álmodik.

Gatyába rázná a tartalékosokat Simicskó

Itthon2008.06.03, 12:29

A tartalékos rendszer nem működik, nincs nyilvántartás a hadkötelesekről, a hivatásos katonák jelentős része pedig külföldön van - a kereszténydemokrata Simicskó István szerint ezért lenne szükség egy önkéntesekből álló hadsereg létrehozására. A kormány hosszú vonakodás után hajlandó megvizsgálni, hogyan lehetne átszervezni a tartalékos rendszert.

Kevés az önkéntes munkavállaló

Állás 20112007.10.11, 16:49

Az Európai Unió polgárainak egyharmada végez valamilyen önkéntes munkát. Átlag feletti önkéntes dolgozik Ausztriában és Hollandiában, míg Bulgáriában és Litvániában mérték a legalacsonyabb értéket. Magyarország 17 százalékkal a lista hátsó felében végzett.

Összeszedték a szemetet a habzó Rába partján

Itthon2007.05.12, 18:50

A Rába habzása miatt dúl a vita Magyarország és Ausztria között, azonban a folyó csaknem száz kilométeres szakaszát együtt tisztítják meg a szeméttől osztrák és magyar önkéntesek a hétvégén.

Iszlámistákat lepleztek le Marokkóban

Nagyvilág2007.01.04, 18:27

A marokkói biztonsági erők lelepleztek egy Irakba önkénteseket szervező radikális iszlámista sejtet, és 62 embert őrizetbe vettek.

Bevándorlók ellen épít kerítést egy amerikai milícia

Nagyvilág2006.05.29, 18:22

Illegális bevándorlók elleni kerítést épít a Minutemen nevű amerikai szervezet. Az önkéntesek az USA-mexikói határ teljes hosszában kerítést húznának fel - egyelőre azonban 16 kilométernyit építenek egy magánbirtokon.

Ezrek dolgoznak a Körös-gáton

Itthon2006.04.25, 07:48

Összesen közel ötezer ember dolgozott keddre virradó éjjel a Körös-gáton. A katonák, katasztrófa-védelmisek és önkéntesek a töltésmegcsúszásokat és repedéseket igyekeznek kordában tartani, hogy ne szakadjon át a gát.

Lezárják az ár miatt a Margitszigetet

Itthon2006.04.02, 09:51

Közel ötszáz ember építi az ideiglenes gátat a Margitszigeten, amelyet a munkálatok biztonsága érdekében szombat este héttől lezárnak. A szigetre további önkéntesek jelentkezését várják. Az árvíz miatt kitelepítettek száma tovább nőtt országszerte a szombati nap folyamán. Több helyen sebesség-korlátozásokat vezettek be a vasútvonalakon, Komárom megyében egyes vonalakon nem járnak a vonatok. Mindkét oldal részéről beszálltak politikusok a védekezésbe.

Válságos állapotban egy brit gyógyszer-kísérlet alanyai

Nagyvilág2006.03.15, 14:57

Katasztrofális véget ért egy nagy-britanniai gyógyszerkísérlet, amelynek valamennyi részvevője az intenzív osztályon kötött ki súlyos, életveszélyes állapotban. Az interneten toborzott, egészséges önkéntesek az első gyógyszer bevétele után rosszul lettek.

Négyszázezer önkéntes dolgozik évente

Állás 20112005.12.23, 09:12

Magyarországon négyszázezer önkéntes dolgozik évi 34 millió munkaórát, munkájuk értéke pedig meghaladja a 24 milliárd forintot. Negyven százalékuk főállás mellett segít tömeges baleseteknél, véradásnál, szemétszedésnél vagy éppen az ünnepek táján adománygyűjtésben - tudósít a Világgazdaság.

Benkő Ágota: Kiegyensúlyozott családban élni a legfontosabb dolog

Vendégszoba2005.11.08, 16:04

Vendégünk volt Benkő Ágota, az Otthon Segítünk Alapítvány vezetője, akivel a kisgyermekes családokat segítő szolgálatról beszélgettünk. A szolgálatnál dolgozó szülőket bárki hívhatja, akinek családi gondjai vannak, és elkél egy tapasztalt segítő. Arról is beszélgettünk, hogy hogyan lehet valaki önkéntes, hogy milyen jövője van nálunk az önkéntességnek.

Kevesebbet bűnöznek az önkéntesek, mint a sorkatonák

Itthon2005.10.05, 17:47

Harmadával csökkent a bűncselekmények száma, mióta önkéntes haderő működik Magyarországon a sorállományú helyett. A javulást a vezérkar egyértelműen az önkéntesek nagyobb fegyelmezettségében látja.

Diáklányokon tesztelik az új antibébit

Itthon2005.01.28, 15:22

Egészséges önkénteseket keresünk klinikai gyógyszervizsgálatokhoz - olvasható a Műegyetem épületeiben elhelyezett plakátokon. A résztvevőknek kiemelt, százezres nagyságrendű díjazást ígérnek. A vizsgálatok során embereken még nem kipróbált gyógyszerkészítményeket tesztelnek. Az [origo] által megkérdezett egyetemisták többsége szerint csak "egy-két elvetemült" vállalná, hogy "gyógyszerkísérleteket végezzenek" rajta, bár sokak szerint ez attól függ, mennyi pénzről van szó.  

Önkéntesek számolják a hajléktalanokat

Itthon2005.01.17, 13:51

Február elején három napig önkéntesek térképekkel járják a nagyvárosokat, hogy megszámolják a hajléktalanokat. A módszer nem új, New York-ban két éve ezrek mentek önkéntesként számolni. Az úgynevezett bejárásos regisztrációt korábban állatok számolására használták erdőkben. Az önkéntesnek a hajléktalan nemét és becsült korát, valamint pontos tartózkodási helyét kell feljegyeznie.