önállóság

címke rss

Weisz Fanni: “Az életem nagy részében mások segítségére szorultam”

Life.hu2016.03.03, 14:12

A modell siketsége miatt nagyon nehezen tud önállósulni, de most úgy érzi, elérkezett ennek is az ideje.

5 dolog, amit senki nem mond el nekünk az egyedül élésről

Life.hu2016.04.22, 05:26

Elsőre ijesztőnek hangozhat, hogy holnaptól egyedül fogsz élni. Sőt, az első hetekben lehet még nem is látsz a dolgok mögé: szabad vagy és senki nem szól bele a dolgaidba. Íme, 5 dolog, amit érdemes tudnod az egyedül éléséről.

A fiatalok kétharmada biztos benne, hogy sikerül

Archívum2016.06.01, 11:47

A magyar lakosság közel fele, száz magyarból negyvennyolc érez magában kedvet önálló cég indításához, vagy ahhoz, hogy betársuljon egy már meglévő vállalkozásba. A 18-24 éves felnőtt fiatal korosztály 68 százaléka nyitott arra, hogy saját céget alapítson. Ugyanakkor a vállalkozó kedvűek csak 27 százaléka rendelkezik pontos vállalkozási tervvel, és mindössze 6 százalék kezdte már el az előkészítést is.

Mamahotel és Papabank, avagy kik azok a bumeráng gyerekek? 1. rész

She2016.10.12, 11:52

Egyre gyakrabban találkozom kétségbeesett lányokkal és szülőkkel, akik szerint barátjuk - vagy éppen fiuk - nem elég önálló és nem is igazán szándékozik azzá válni. A barátnők főként azt nehezményezik, hogy emiatt kénytelenek ők hordani a nadrágot. Ez feminista szempontból nem is rossz gondolat, csakhogy az érintett párok sokszor nem érzik magukat nőnek, ebben a kényszer szerepben.

11 dolog, amiért imádok egyedül élni

She2016.11.03, 16:24

A legutóbbi cikkem - a 11 dolog, amiért nőként szívás egyedül élni - kapcsán kaptam hideget, meleget. Egyesek túl komolyan vették a leírt pontokat, van, aki szerint "szerencsétlen nyomorult" vagyok, amiért az ott felsoroltak számomra kellemetlenséget jelentenek, és amiért nem tudok velük megbirkózni (egyébként meg tudok). Részben az ő megnyugtatásukra született ez az írás, amelyben viszont elárulom, milyen örömöket rejt egyedül, független nőként élni. Vélhetően lesz olyan, aki ebből az összeállításból azt szűri majd le, hogy túlzottan emancipált feminista vagyok, aki örökre egyedül marad. Ez a lista nem nekik szól.

Gyerekek pórázon!

She2017.02.20, 19:16

Kifejezetten a cukiság kategóriájába tartoznak azok a kisgyerekek, akiket a szüleik pórázon vezetnek az utcán. Pont úgy ugrabugrálnak, mint a kiskutyák, és a papa vagy mama is éppen olyan lelkesen sétáltatja őket.

Szerelem összeköltözés nélkül

She2017.12.18, 12:54

Régen egy szerelem betetőzése a házasság és az ezzel járó összeköltözés volt. Napjainkban azonban új kapcsolati forma hódít. Egyre több az olyan pár, akik bár közös jövőben gondolkodnak, az együttlakás ennek ellenére nem szerepel a terveik között.

Hol vagytok, önálló férfiak?

She2018.05.01, 16:11

Hol vagytok, akik tudjátok, hogy hol a saját zoknitok, vagy, hogy hova raktátok el a tavalyi saját példányú adóbevallást?

A Pán Péter szindróma csapdájában

She2018.06.03, 10:55

Gyerekként teljesen idiótának tartottam Pán Pétert meg az egész sleppjét, amiért nem vágytak a felnőtt életre. Hiszen felnőni a legjobb dolognak tűnt.

Mások kedvéért nem fogok másképp élni!

She2018.06.03, 11:52

Petra vagyok, 28 éves, diplomás. Bérelek egy garzont Pesten, 120 plusz rezsiért. Egész jól keresek, belefér. Szabadidőmben jógázni járok. Szeretek hétvégén a barátaimmal lenni.