omikron
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- COVID-19
- omikron variáns
- oltás
- vakcina
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiderült, mennyire hatásos a Johnson & Johnson vakcina az omikron variánssal szemben
Az új variáns aggodalomra adott okot, kérdéses volt, hogy a jelenlegi vakcinák mennyire hatásosak az omikronnal szemben.
Január második felében várják az ötödik hullámot, meghosszabbították az érvényben lévő korlátozásokat Horvátországban
Horvátországot január második felében éri el a járvány ötödik hulláma, és senki nem fogja tudni elkerülni az érintkezést a koronavírus új, omikron nevű változatával: a védekezés legfőbb eszköze pedig az emlékeztető oltás - jelentette ki Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a kabinet csütörtöki ülésén.
- címkék:
- Horvátország
- koronavírus
- omikron
- Címkefelhő »
Megszólalt a szakértő: elmondta, a gyerekeket mennyire veszélyezteti az omikron
Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke elmondta, hogy a gyerekek között is vannak omikron-fertőzöttek, és javasolja, hogy a 11 év alattiak még a téli szünet vége előtt kapják meg az első oltást.
Ezek a mai, hazai adatok: ennyivel nőtt a fertőzöttek és a halottak száma
A beoltottak száma 6 257 771 fő, közülük 5 973 555 fő már a második, 3 161 930 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 3005 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 249 694 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
- címkék:
- koronavírus
- COVID-19
- omikron
- Címkefelhő »
Új tünet jelezheti az omikron-fertőzést, ha ezeket érzed, mindenképp teszteltess!
Hamarosan a koronavírus új mutációja, az omikron lesz a domináns a világban, és ezzel fertőződik majd meg a legtöbb ember. Habár a tudósok szerint ez a korábbi deltánál gyengébb megbetegedést okoz, továbbra is érdemes vigyázni!
Koronavírus: ekkor lehet elkerülni a korlátozó intézkedéseket hazánkban
A koronavírus-járvány elleni védekezésben a vakcina jelenti a megoldást, több mint 6 millióan már éltek az oltás lehetőségével és 3 milliónál többen már a harmadik oltást is megkapták - erről a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára beszélt az M1 aktuális csatornán.
- címkék:
- oltás
- koronavírus
- omikron
- Címkefelhő »
"Egy pillanattal vagyunk a fertőzésfergeteg előtt. Meg fog történni, nem tudjuk megakadályozni" - mondta az izraeli miniszterelnök
Soha nem látott mértékű fertőzési vihar közeledik Izraelben a koronavírus-járvány ötödik hullámával - fogalmazott Naftali Bennett miniszterelnök a Kan közszolgálati rádiónak kedd reggel adott interjújában.
- címkék:
- Izrael
- koronavírus
- omikron
- Címkefelhő »
Halálos áldozatot követelt az omikron-variáns: ismét életbe léptetett több, korábban már megszüntetett korlátozás Ausztráliában
Ismét jelentősen nőtt Ausztráliában az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az egészségügyi hatóságok keddi összesítése szerint, egy halálesetért pedig első ízben az omikron vírusvariánst tették felelőssé.
- címkék:
- koronavírus
- omikron
- Címkefelhő »
Kemény időszak jön az oltatlanoknak - Életbe léptek az omikron terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások kedden, Németországban
Életbe léptek az omikron nevű koronavírus-variáns terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások kedden Németország összes tartományában. A legfontosabb új szabály szerint legfeljebb tíz ember vehet részt családi eseményen vagy egyéb magánrendezvényen, ha beoltatták magukat az új típusú koronavírus okozta betegség ellen, vagy igazoltan átestek a fertőzésen. Az oltatlanokra az a már novemberben bevezetett előírás érvényes, hogy a saját háztartásuk tagjaival és legfeljebb egy további háztartás két tagjával tölthetik együtt az időt.
- címkék:
- Németország
- koronavírus
- omikron
- Címkefelhő »
Minden omikronnal fertőzött beteg legalább három másiknak adta át a vírust: egy hét alatt 85 százalékkal emelkedett a fertőzöttek száma Izraelben
Egy hét alatt 85 százalékkal emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
Kérhetik a védettségi igazolványt a fürdőkben
Kiderült, mi az omikron variáns leggyakoribb tünete - az emberek 90%-át érinti
Egy új vizsgálat kimutatta, hogy vannak olyan tünetek, amelyek szinte minden omikronnal fertőzött embernél elsőként jelentkeznek.
- címkék:
- járvány
- oltás
- tünet
- koronavírus
- omikron
- Címkefelhő »
Kásler Miklós: Egyre többet tudunk az omikronról - videó
Növekszik az omikronnal fertőzöttek száma – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós az Életközelben legújabb adásában. Az emberi erőforrások minisztere az év végi interjúban beszélt a gyerekek oltásáról, a koronavírus elleni gyógyszerekről, de az óvatos ünneplésre és a karácsony lelki megélésére is felhívta az emberek figyelmét.
- címkék:
- Kásler Miklós
- omikron
- Emmi
- Címkefelhő »
Koronavírus - Hatalmas a pánik: a múlt heti koronavírus-fertőzések 73 százaléka az omikron variánshoz volt köthető Amerikában
Az Egyesült Államokban a múlt heti koronavírus-fertőzések 73 százaléka az omikron variánshoz volt köthető - derült ki amerikai járványügyi hivatal (CDC) hétfőn közzétett adataiból.
Az orvosok, ápolók több mint két éve éjjel-nappal dolgoznak, és sokan közülük kiégtek, nem kapnak megbecsülést a munkájukért - aggódik a WHO
Az Egészségügyi Világszervezet aggódik amiatt, hogy a koronavírus-járvány idején a súlyos munkakörülmények és a megfelelő támogatás hiánya miatt sok egészségügyi szakembert veszítettek el - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató egy hétfői genfi tájékoztatón. A szervezet vezetője felhívta a figyelmet az orvosok és ápolók világszerte növekvő hiányára.
- címkék:
- egészségügy
- koronavírus
- omikron
- WHO
- Címkefelhő »
Eddig 15 omikronos esetet azonosítottak Magyarországon
Tizenöt omikronos esetet azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ laborjában és további omikrongyanús mintákat is vizsgálnak.
- címkék:
- koronavírus
- omikron
- NNK
- Címkefelhő »
Koronavírus: az emlékeztető oltások beadásának felgyorsítása önmagában nem elég a közelgő hullám feltartóztatásához
A koronavírus-világjárvány robbanásszerű németországi erősödéséhez vezet a kórokozó omikron nevű változata a német szövetségi kormány mellett működő szakértői tanácsadó testület szerint.
- címkék:
- Németország
- koronavírus
- omikron
- Címkefelhő »
Aggasztó tényeket osztott meg Rusvai Miklós az omikron variánssal kapcsolatban: ettől tart a virológus
Több szakértő, köztük Rusvai Miklós is aggódik, hogy milyen következményei lehetnek a karácsonyi időszaknak. Mióta hazánkban is megjelent az omikron variáns, egyre többen félnek a hatásától.
Az omikron kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt, mint a korábbi variánsok
Egy brit kutatás szerint a koronavírus omikron variánsa valószínűleg kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt, mint a korábbi változatok.
- címkék:
- tüdő
- koronavírus
- COVID-19
- omikron
- Címkefelhő »
Bizonyítékot találtak arra, hogy az omikron kevésbé veszélyes az eddigi variánsoknál
Egy brit kutatás szerint a koronavírus omikron variánsa valószínűleg kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt, mint a korábbi változatok.
- címkék:
- omikron
- Címkefelhő »
Egyszerre öt fertőzöttet vettek nyilvántartásba egy családban: azonosították a koronavírus omikron változatát Montenegróban
Montenegróban is azonosították a koronavírus omikron változatát, egyszerre öt fertőzöttet vettek nyilvántartásba egy családban, amely Dél-Afrikából tért haza - közölte a helyi sajtó, köztük a montenegrói közszolgálati televízió szombaton.
- címkék:
- koronavírus
- COVID-19
- omikron
- Címkefelhő »
Ijesztő adat! Egy nap alatt képes elszaporodni bennünk az omikron variáns
Amint megjelent a koronavírus új variánsa, a tudósok máris gőzerővel vizsgálni kezdték a mutációt. A legfrisebb kutatások azonban ijesztő eredménnyel zárultak.
WHO: Az omikron minden korábbi vírusváltozatnál gyorsabban terjed
Sosem látott ütemben terjed az omikron nevű, legújabb koronavírus-variáns szerte a világban, figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
- címkék:
- oltás
- koronavírus
- omikron
- WHO
- Címkefelhő »
Végre kiderült: Az omikronnal szemben ennyire védettek a kétszer oltott pfizeresek
Egy nagyszabású dél-afrikai kutatás felmérte, mennyire hatékony a Pfizer-BioNTech vakcinája a koronavírus omikron variánsával szemben.
Rémisztő dolgot közölt a WHO a koronavírus omikron variánsáról: "Veszélyes alábecsülni a vírust"
Eddig nem látott gyorsasággal terjed a koronavírus omikron variánsa - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amelynek becslése szerint a mutáns immár a világ országainak többségében jelen van.
Koronavírus: meghökkentő tüneteket okoz a gyerekeknél az omikron
Az új omikron változat - igaz, még rejtélyesnek bizonyul -, mégis elvitte már első áldozatát, és nem vehetjük biztosra, hogy enyhébb lesz más koronavírus-variánsoknál. A fertőzés tünetei nem fognak hasonlítani a korábbi variánsokhoz, így jelentkezhetnek meghökkentő tünetek a gyerekeknél is.
Megdőlt az omikronnal kapcsolatos mítosz, mégis halálos az új mutáció
Két éve határozza meg a mindennapjainkat a járványhelyzet. A koronavírus az első megjelenése óta már többször is mutálódott, legutóbb épp pár héttel ezelőtt fedezték fel a legújabb variánsát, amihez nagy reményeket fűztek a tudósok.
Müller Cecília: Megjött Magyarországra az omikron variáns
Az országos tisztifőorvos bejelentette, mennyi hazai mintában jelent már meg a koronavírus legújabb változata, írja az M1 Híradó alapján az Infostart.
Szállítottak már kórházba omikron variánssal fertőzött betegeket, és a számuk gyorsan növekszik majd
Egy szinttel magasabbra, az eddigi középső - hármas - fokozatról négyesre emelte a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget vasárnap a brit kormány, elsősorban a nemrégiben azonosított omikron vírusváltozat terjedése miatt.
Ekkor kell emlékeztető oltás az omikron variáns ellen: két adag még nem jelenti a kellő védettséget nyújtó, befejezett oltást
Egyelőre nem tudni, hogy kell-e új oltóanyagot kifejleszteni az új típusú koronavírus okozta betegség elleni védelemre a kórokozó omikron nevű változata miatt - mondta a német BioNTech vezetője egy csütörtöki interjúban.
- címkék:
- koronavírus
- omikron
- Pfizer
- Címkefelhő »
Ismét szigorít az Egyesült Királyság az omikron variáns miatt
Kiderült, hány adag Pfizer vakcinára van szükség az omikron variáns ellen
Teljes oltás és frissítő oltás, azaz három adag szükséges az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett védőoltásból a vírus omikron nevű változatának semlegesítéséhez - közölte szerdán a két társaság laboratóriumi vizsgálatok előzetes eredményei alapján.
Tisztázta az omikron-variánssal, az oltással, valamit a megfertőződéssel kapcsolatos tévhiteket Karikó Katalin
A Kossuth rádió készített interjút Karikó Katalinnal, aki a beszélgetés során tisztázta a koronavírus legújabb - omikron - variánsa körüli tévhiteket. Elöljáróban leszögezte: nyilvánvalóan nem igaz, hogy az oltás okozza a Covid-betegséget.
- címkék:
- Karikó Katalin
- koronavírus
- omikron
- Címkefelhő »
WHO: óvatosan kell kezelni azokat az értesüléseket, hogy az omikron enyhébb tüneteket okoz
Már 57 országban mutatták ki a koronavírus legújabb, omikron nevű változatát - közölte szerdán Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója genfi sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- koronavírus
- omikron
- omikron variáns
- WHO
- Címkefelhő »
Korlátozásokat jelentettek be: bezárják az iskolákat még a téli szünet előtt, péntektől pedig az éttermeket és a bárokat Dániában
Dánia ismét korlátozásokat vezet be a koronavírus terjedésének megfékezésére, különös tekintettel annak új, omikron nevű variánsára - jelentette be szerdán a dán miniszterelnök sajtótájékoztatóján.
Azt kéri a kormány, hogy aki teheti, a jövő héttől dolgozzon otthonról - Ezzel is lassítani akarják az omikron terjedését Angliában
A brit kormány azt kéri, hogy aki megteheti, a jövő héttől inkább otthonról dolgozzon - közölte szerdán Boris Johnson miniszterelnök.
Jó hír: megtalálták a megfelelő ellenszert az omikron variáns ellen
A brit GlaxoSmithKline gyógyszergyártó kedden közölte, hogy a korai stádiumú vizsgálatok új adataira hivatkozva kijelentheti, hogy az amerikai partnerrel, a Vir Biotechnology-val végzett antitest-alapú COVID-19 terápia hatékony az új omikron koronavírus variáns összes mutációja ellen.
Elkapta az omikron variánst egy magyar férfi: ezek a legfőbb tünetei
Németországban már megjelent a koronavírus omikron variánsa: az elsők között van egy 34 éves magyar férfi is, akinél az omikront kimutatták.
Nem számít, hogy oltottak vagy sem, új szabályok vonatkoznak azokra, akik az omikron variánssal fertőződtek meg Horvátországban
A beoltottaknak és a koronavírus-fertőzésből felgyógyultaknak is kötelezően 14 nap karanténba kell vonulniuk Horvátországban, ha fennáll a gyanúja annak, hogy olyan személlyel érintkeztek, aki megfertőződött vagy megfertőződhetett a koronavírus új, először Afrika déli részén azonosított omikron változatával - közölte kedden a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ).
A WHO közölte, hatékonyak-e a rendelkezésre álló vakcinák az omikron variáns ellen
Nincs ok kételkedni abban, hogy a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák védelmet nyújtanak a Covid-19 súlyos szövődményeinek kialakulása ellen az omikron variáns esetében is - mondta el Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti igazgatója az AFP francia hírügynökség szerda hajnalban megjelent interjújában.
Elmenekültek a turisták, összeomlott a marokkói turizmus
- címkék:
- Marokkó
- turizmus
- járvány
- koronavírus
- omikron
- Címkefelhő »
Rusvai Miklós szerint nem az omikron lesz a koronavírus végső változata
Rusvai Miklós virológus azt mondja, az omikron variáns a régen vágyott nyájimmunitáshoz vezethet el bennünket.
Egy karácsonyi buli miatt újabb korlátozásokat vezetnek be, rettenetesen gyorsan terjed a koronavírus Norvégiában
Újabb korlátozásokat jelentett be a norvég kormány a koronavírus gyors terjedése miatt. Egy 120 fős karácsonyi buli után 50 fertőzöttet találtak, köztük pedig vannak olyanok is, akiket a dél-afrikai variáns betegített meg.
Megállíthatatlanul terjed a koronavírus omikron variánsa
Nagy-Britanniában már a helyi közösségeken belül is terjed a koronavírus nemrégiben azonosított omikron variánsa, de nincs hír arról, hogy a fertőzöttek közül bárki is súlyosan megbetegedett volna - mondta hétfőn a brit egészségügyi miniszter.
Ebben a szomszédos országban is megjelent az omikron variáns: ilyen állapotban vannak az érintettek
Romániában is jelen van a koronavírus új, Afrika déli részén felfedezett omikron elnevezésű változata, miután Dél-Afrikából visszatért két betegnél mutatták ki a kórokozónak ezt a variánsát.
- címkék:
- Románia
- koronavírus
- omikron
- Címkefelhő »
Tizennyolcan fertőződtek meg a koronavírus omikron variánsával két repülőgépen a múlt héten
A holland egészségügyi hatóságok szombati, végleges összesítése szerint tizennyolcan fertőződtek meg a koronavírus omikron variánsával két repülőgépen, amelyek a múlt héten érkeztek Hollandiába a Dél-afrikai Köztársaságból.
Tömeges fertőzés történt egy céges bulin, léptek a hatóságok
A WHO szerint igazságtalanul büntetik az afrikai országokat az omikron variáns miatt
Aggodalmát fejezte ki kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, amiért a koronavírus új, omikron nevű variánsa miatt egyes országok általános korlátozó intézkedéseket vezetnek be, ezek ugyanis a WHO szerint nem feltétlenül szükségesek és igazságtalanul büntetik az afrikai országokat.
Aggasztó tünetek jelezhetik, hogy elkaptuk az omikron variánst
Miközben javában tombol a negyedik hullám, és hazánkban is egyre többen fertőződnek meg koronavírussal, egy új, súlyosabb variáns is felütötte a fejét.
WHO: Enyhébb tüneteket okoz az omikron
Enyhébb tüneteket okoz az omikron és egyelőre úgy tűnik, hogy a jelenlegi vakcinák hatásosak a koronavírus újabb variánsa ellen - közölte a WHO szerdán.
- címkék:
- tünetek
- omikron
- WHO
- Címkefelhő »