olaj

címke rss

Így hajtja végre az energiafordulatot Szingapúr

Gazdaság2017.10.27, 16:42

Az ázsiai városállam, Szingapúr, sok tekintetben a kontinens bezzegországának számít. Egyszerre híres szigorú szabályairól, gazdagságáról, és arról, hogy egyfajta távol-keleti olvasztótégelyként, számos nemzet képviselője él ott együtt, általában példás békességben. A parányi ország, ahol rendkívül szigorúan büntetik az utcai szemetelést, és ahol elképesztő fényűzésben kapcsolódhatnak ki a tehetősebb látogatók, új terveket kovácsolt a tiszta energiák hasznosítására.

A sivatagban építi a jövő városát Szaúd-Arábia

Gazdaság2017.10.26, 10:23

Szaúd-Arábia 500 milliárd amerikai dollárból, azaz nagyjából az éves magyar GDP négyszereséből építi fel a jövő városát Jordánia határán, a Vörös-tenger partján. A projekt vélhetően a legnagyobb vállalkozás, amibe nemhogy arab ország, de talán a világ valaha belevágott. A Neom névre keresztelt gigaváros kizárólag megújuló energiát használ majd, külön gazdasági és közigazgatási szabályokat hoznak működtetésére, és a szaúdiak ígérete szerint, szinte tudományos-fantasztikus filmbe illő, utópisztikus életminőséget kínál majd lakosainak.

Kína letaszítaná a trónról a dollárt

Gazdaság2017.10.25, 16:39

Nem titkolt célja az ázsiai országnak, hogy egyeduralkodó gazdasági hatalom legyen. Az utóbbi évek intézkedései mind erre irányulnak. Nemrég írtunk róla, hogy az elektromos autók területén is hatalmas előnyt szerezhet Kína, ha tovább járja a már kitaposott utat. Az ázsiai ország, mint a világ legnagyobb olajimportőre viszont éppen az olaj által szeretné elérni, hogy a jüan rövid időn belül lenyomja a dollárt, és legyen a világ első számú fizetőeszköze.

Rendkívüli lépésekre készül az OPEC

Archívum2017.10.09, 14:30

Az olajpiaci kitermelők sikerrel tudják stabilizálni a túlkínálatos olajpiacot, noha a talpra állás 2018-as fenntartásához további rendkívüli intézkedésekre lehet szükség – mondta az OPEC vezetője.

Trónfosztás történt az energiapiacon

Gazdaság2017.10.03, 11:42

Egy friss rangsorolás szerint immáron a Gazprom a világ vezető energiavállalata. Ezzel pedig megtört az ExxonMobil 12 éve tartó uralma a szektorban, ráadásul úgy tűnik, alapvető változások zajlanak le az iparágban.

A kurd függetlenségi törekvés alaposan megmozgatta az olaj árát

Gazdaság2017.10.03, 00:15

Az elmúlt héten kétéves csúcsra ugrott a Brent típusú olaj ára, miután a Közel-Keleten több olyan gócpont is kialakult, ami bizonytalanná teszi az olajkitermelést és értékesítést. A legfőbb kérdés most a függetlenedni vágyó Kurdisztán és a kurd olajkitermelés alakulása, de a szír olajmezők és az Irán körüli bizonytalanságok is aggodalmakat váltottak ki a piacokon.

Az elektromos autók odavághatnak az olajpiacnak

Archívum2017.09.25, 15:55

Az olajpiac vezető elemzői elkezdték felmérni, mely forgatókönyvek jelenthetik a legnagyobb fenyegetést az olajpiac jövőbeni keresletére nézve. Arra jutottak, hogy Kína és India esetleges drasztikus döntései mindent vinnének.

Annyi pénze van Norvégiának, hogy ki sem lehet mondani

Gazdaság2017.09.21, 10:30

Norvégiáról eddig is lehetett tudni, hogy gazdag ország, azonban fontos határt lépett át a nemzet vagyonalapja. Az ezer milliárd dolláros pénztömeg még a norvégokat is meglepte, a külön számla gyakorlatilag spórolás az olaj nélküli, szűkösebb időkre.

Rekordokat és csalódást is hozhat a szuperüzlet

Archívum2017.09.09, 09:25

Amikor a világ legnagyobb olajtársaságának tartott Saudi Aramco jövőre először nyilvánosságra hozza a pénzügyi eredményeit, vagy világrekord eredményekről számol majd be, vagy visszafogja a várakozásokat azzal kapcsolatban, hogy a vállalat valóban 2 ezer milliárd dolláros piaci értékkel bírhat, ha tőzsdére lép.

Afrika nagyágyúi már túljutottak a legnehezebb időkön

Archívum2017.09.04, 16:11

Afrika két legnagyobb gazdasága a várakozások szerint az idei második negyedévben maga mögött hagyta a legrosszabb időszakot. Dél-Afrika ugyanis valószínűleg kijött a recesszióból, míg Nigéria elkezdett talpra állni az elmúlt 25 év legkeményebb zuhanásából.