oktatási államtitkárság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- oktatás
- felsőoktatás
- Hoffmann Rózsa
- közoktatás
- iskola
- legfrissebb
- legrégebbi
Eduline: Nyelvvizsgáért, emelt szintű érettségiért nem járna pluszpont a felvételin
Az emelt szintű érettségiért, az OKJ-s tanfolyamot igazoló papírért, illetve a nyelvvizsgáért sem jár majd többletpont a felsőoktatási felvételin - írja az [origo] által már idézett felsőoktatási koncepcióról az Eduline.hu. Az elképzelések szerint nem számíthatnak majd különleges elbírálásra a fogyatékosok vagy a gyermeküket egyedül nevelők sem, és megszűnik annak a lehetősége, hogy a jó tanulmányi eredményt felmutató tanulókat költségtérítéses képzésből államilag finanszírozott helyre vegyék át.
A versenyistállóvá válás fenyegeti a jövő elitiskoláit
A tehetséggondozás lesz a feladatuk a hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknak az új köznevelési törvény szerint. Ilyen képzést azok az iskolák indíthatnak majd, ahol kiemelkedően teljesítenek a diákok. Az elitképző iskoláknak viszont vigyázniuk kell arra, hogy ne egyszerűen elszívják a legtehetségesebb gyerekeket, hanem adjanak is nekik valamit.
Lesz állami finanszírozás a jogász- és közgazdászképzésben is Hoffmann szerint
Nem lenne helyénvaló, ha csupán költségtérítéssel tanulhatna valaki jogásznak - mondta pénteken Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, aki cáfolta azokat a korábbi híreket, amelyek szerint teljesen megszüntetnék az államilag finanszírozott képzést a jogász és közgazdász szakokon.
Magyar Nemzet: Több ponton is módosítaná Hoffmann javaslatait a Fidesz
A készülő köz- és felsőoktatási törvényről egyeztetett Hoffmann Rózsa a Fidesz vezető oktatáspolitikusaival. Az államtitkár szerint a tárgyalás célja elsősorban az volt, hogy a fideszes képviselők minél kevesebb módosító indítványt nyújtsanak be a törvényjavaslathoz.
Csak a pénzről szól az új felsőoktatási koncepció a HÖOK szerint
Elutasítja az oktatási államtitkárság felsőoktatási törvénykoncepcióját a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - közölte a szervezet a pécsi közgyűlése után. A HÖOK attól tart, hogy a változtatások miatt több szociálisan hátrányos helyzetű hallgató lesz a felsőoktatásban, mert a koncepció csak a pénzügyi szempontokat veszi figyelembe.
"Elég távol áll a Nemzeti Hitvallástól" egy ötödikes diák
Több iskolában már ki is osztották a Nemzeti Hitvallást és az új alaptörvényt a tíz, illetve a tizennégy éves diákoknak - mondták az [origo] által megkérdezett intézményvezetők. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a héten küldött körlevelet, amelyben azt kéri, hogy a diákoknak adják át az új alkotmányt. Egy budapesti iskolában "kommentár nélkül" adták oda a kiadványokat, máshol a történelemtanároknak kellett elmagyarázni a jelentőségét.
Elfogadhatatlannak tartja a közoktatási koncepciót a Pedagógusok Szakszervezete
A pedagógus-életpályamodell valójában megnövekedett munkaterheket jelent majd a tanároknak, az egész napos oktatás sérti a szülők jogait, a közoktatás szervezésének állami kézbe kerülése pedig iskolabezárásokat hozhat - írja a Pedagógusok Szakszervezetének közleménye.
Az állami keménykedés sem ijeszti meg az egyetemi bértollnokokat
Kemény hangú közleményben figyelmeztette az oktatási államtitkárság a szakdolgozatukat mással megíratókat, hogy bűncselekményt követnek el. Az oktatók a Google-t is bevetik a hamis szakdolgozatok elleni harcban, a bértollnokok viszont örülnek a pezsgő piacnak és szerintük a rossz rendszer kényszerít rá sokmindenkit a csalásra. Jogilag bonyolult az egyetemi bértollnokság megítélése, és lebukás esetén is nehezen bizonyítható a visszaélés.
Hoffmann "érezhetően" többet pénzt ígér a tanároknak
A szakszervezetek elbocsátásokról és iskolabezárásokból szóló állításait "hamisnak" nevezte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki a szerdai kormányszóvivői tájékoztatóan azt mondta: a minimálbér kétszerese is lehet majd a pedagógusok induló bére, a párkapcsolatra nevelés pedig eddig is szerepelt a közoktatásban.
A készülő felsőoktatási törvény miatt tüntetnek a hallgatók
Szakmai alapokon és kompromisszumokon nyugvó felsőoktatási törvényt szeretnének a hallgatók, ezért tüntetnek csütörtökön a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szervezésében az oktatási államtitkárság előtt. A demonstrációt annak ellenére tartják meg, hogy szerdán, a közigazgatási miniszternél tartott egyeztetésen jelentősen közeledett a két fél álláspontja.