oktatás

címke rss

A módosított Nemzeti Alaptanterv az élet bármely területén segítséget nyújt

Itthon2020.02.03, 11:42

A módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) ismeretanyaga mindenki számára elsajátítható és elsajátítandó, biztos alapot nyújt az elhelyezkedésre az élet bármely területén - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Soros-szervezet mutatta be a Magyarországot kritizáló jelentést az EP-ben

Itthon2020.01.31, 14:54

A jelentős részben a Soros György amerikai milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványa által finanszírozott balliberális értelmiségiekből és a Soros-egyetem (CEU) tanáraiból álló Oktatási Hálózat (OH) kedden, az Európai Parlamentben rendezett konferencián mutatta be a Háttal Európának – A kultúra, az oktatás, a tudomány és a média leépítése Magyarországon 2010–2019 című jelentését. Ezzel kapcsolatosan Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy a jelentéssel nem is az a legfőbb probléma, hogy ideológiavezérelt és tartalmi ellentmondásokkal terhelt, hanem hogy éppen a dokumentum rejti magában önmaga ccáfolatát, ...

Nemzetközi sikerekre számíthatnak a magyar kutyák

Itthon2020.01.31, 15:57

Nemzetstratégiai céllá emelte a kormány a 2017-től hungarikumként számon tartott kilenc őshonos magyar kutyafajta minél szélesebb körű hazai és nemzetközi szintű népszerűsítését. Mivel a jövő generációi számára is fontos, hogy megismerjék, megtanulják tartani, esetleg tenyészteni a történelmünk részévé vált fajtákat, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) 2019-ben nagyszabású iskolai programot indított, hogy általános iskolásoknak mutassa be fajtáinkat. Ez azonban csak az első lépés volt, az idei cél még merészebb: világszerte minél inkább ismertté és kedveltté tenni nemzeti kincseinket.

Száznegyvenezer tanuló jogosult külföldi nyelvi kurzusokra

Itthon2020.01.29, 10:55

A külföldi nyelvi kurzusokon való részvételre 140 ezer tanuló jogosult – mondta Bartos Mónika, a külföldi nyelvi kurzusokért felelős miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amely szerdán jelent meg a napilapban.

Egyértelműen Magyarországra van kitalálva Soros ötlete

Itthon2020.01.24, 13:42

Soros György davosi bejelentése teljes mértékben alátámasztja a magyar kormány érveit, mivel az amerikai milliárdos ismételten megerősítette, hogy befolyást szeretne szerezni az egyes országokban – mondta Boros Bánk Levente politológus, a Médianéző ügyvezetője annak kapcsán, hogy a tőzsdespekuláns egy új oktatási hálózatot indítana, amivel az illegális bevándorlókat és a bűnözőket képezné.

Az Európai Beruházási Bank 50 milliárd forint hitelt ad oktatásfejlesztésre

Gazdaság2020.01.23, 13:13

Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatót, amelynek oka az volt, hogy az Európai Beruházási Bank 50 milliárd forintos oktatásfejlesztési hitelt ad Magyarországnak. A szerződésnek köszönhetően 8 új iskola épül, 16 iskola kibővül, 20 intézményben tornacsarnok létesül, 26 tanmedence jön létre, 17 új kézilabdacsarnok valósul meg.

Gyöngyöspatai szegregációs ítélet: a magyarok nem kérnek Soros beavatkozásából

Itthon2020.01.20, 09:25

A Hír Televízió nézőinek elsöprő többsége Orbán Viktornak adott igazat a gyöngyöspatai szegregációs ítéletben. A kormány azt szeretné, hogy a bíróság által megítélt kártérítés összegét természetbeni juttatással, többek között oktatással egyenlítsék ki. A gyöngyöspatai szegregáció ügye bíróság elé kerülésében kulcsszerepet játszottak Soros György álcivil szervezetei. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt közölte, nem adunk pénzt a semmiért. A miniszterelnök szerint egy szerencsétlen bírósági ítélet született, ráadásul a Soros-szervezetek provokációja eredményeként indult el az eljárás.

Program indul a kisgyerekes szülők foglalkoztatásának javítására

Itthon2020.01.13, 07:06

Megjelent 3 milliárd forintos keretösszeggel a "Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása" című kiemelt pályázati felhívás - mondta Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős pénzügyminisztériumi államtitkár.

Készpénzmentessé válhatnak a magyar iskolák

Gazdaság2020.01.09, 10:32

Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint a magyar diákok pénzügyi tudatosságát erősítheti, hogy az ország összes iskolájára kiterjedhet a készpénzmentesség.

Középiskolások tanították az időseket a kütyüzésre

Techbázis2019.12.21, 12:42

Nem egészen másfél hónap alatt országszerte közel 1300 időskorú és középiskolás vett részt a Legyélteis! MOST Generációs programban, amelynek keretében fiatalok tanítják az idősebb generációt a digitális világ vívmányainak használatára.

Újra várja a tanárokat a Hipersuli

Techbázis2019.12.09, 16:39

A visszajelzések alapján működik az akkreditált képzés.

Az oktatásra gyúrnak az új és átalakítható HP ProBook x360 laptopok

Techbázis2019.12.05, 11:53

Többek között WiFi 6-ot is hoznak magukkal a HP ProBook x360 11 G6 Education Edition notebookok.

A németországi 15 évesek ötöde alig tud olvasni

Nagyvilág2019.12.05, 10:35

Sokkolta Németországot az OECD legújabb PISA-felmérésének eredménye, melyet szerdán tettek közzé. Ebből kiderült, hogy öt 15 éves diák közül egy olvasáskészsége, szövegértése nem éri el az általános iskolai szintet. Bár Németország így is előkelő helyen szerepel a diákok teljesítményét vizsgáló felmérés rangsorában, a legutóbbi – három évvel ezelőtti – teszthez képest más területeken is romlott a németországi diákok kompetenciája, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nőtt a keresztféléves képzésre jelentkezők száma

Itthon2019.12.03, 16:50

Több mint hatezren jelentkeztek a 2020 februárjában induló keresztféléves képzésekre, továbbra is népszerűek a reáltudományok, a jelentkezők negyven százaléka ilyen képzést választott – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

PISA-mérés: minden területen javultak Magyarország oktatási eredményei

Itthon2019.12.03, 10:34

A magyar tanulók a 2015-ös eredményekhez képest jobban teljesítenek – derül ki a PISA-felmérésből. A magyar diákok eredményei mindhárom mérési területen – a szövegértésben, matematikában, természettudományban – javultak. Magyarország eredménye megközelíti a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát. Szintén pozitív, hogy a családi háttér miatti különbségek egyre kevesebb szerepet játszanak a magyar tanulók teljesítményében, kevesebb az iskolai hiányzás és a magyar tanulók 68%-a nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével. A nemzetközi PISA-mérésre – melyben ezúttal 79 ország vett részt – 3 évenként kerül sor, a 2018 tavasszán ...

Semjén Zsolt: Jelentősen nőtt az egyházak oktatási és köznevelési szerepvállalása

Itthon2019.12.02, 19:48

Csaknem kétszeresére nőtt az egyházak oktatási és köznevelési szerepvállalása 2010 óta - jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtti éves meghallgatásán.

Jól járnak az oktatók a szakképzés átalakításával

Itthon2019.11.29, 09:22

2020 júliusától átlagosan harminc százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére, erre 35 milliárd forintot fordít a kormány, a béremelésen túl azonban a munkáltatók az illetményen felül adható egyéb juttatásokban is nagyobb mozgásteret kapnak - mondta el a Magyar Nemzetnek Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

Kásler Miklós: Magyarország az európai átlag felett költ oktatásra

Itthon2019.11.26, 16:28

Az emberi erőforrások minisztere azt mondta, a magyar kormány az idén a 2010-es szintnél 645 milliárd forinttal fordít többet oktatásra, így Magyarország az európai átlag felett, a GDP 4,9 százalékát költi az ágazatra. Kásler Miklós erről kedden az Országgyűlés kulturális bizottsága előtti éves meghallgatásán beszélt.

Egy nő megtanította beszélni kutyáját

Life.hu2019.11.22, 14:49

Egy beszédterapeuta megtanított kutyájának néhány kifejezést.

A Semmelweis előrelépése a klinikai gyakorlaton alapuló felsőoktatás sikere

Itthon2019.11.22, 12:31

Hatvanegy helyet lépett előre a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) friss szakterületi rangsorában. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint ez a klinikai-betegellátási gyakorlaton alapuló egészségügyi felsőoktatás sikere.

Erzsébet-nap az örök értékek mentén

Itthon2019.11.21, 12:48

A mese varázsa, klímaproblémák, fenntarthatóság, tudomány, művészet, sport, társadalmi érzékenyítés, karitatív tevékenységek és mindezek kapcsolata mentén szerveződtek a hétfői és keddi hagyományos Erzsébet-napi programok a nagy múltú budai gimnáziumban. A kétnapos rendezvény egyben pályaorientációs nap is volt, amelyhez ebben a tanévben neves előadók meghívásával a magyarországi UNESCO Társult Iskolák Hálózatának Nyílt Napok című programsorozata is csatlakozott.

Dirk Nowitzki magas német állami kitüntetést kap

Sport2019.11.18, 16:02

Magas német állami kitüntetést kap Dirk Nowitzki, aki 21 szezon után az idén vonult vissza az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Dallas Mavericksből.

Beleszállt az Apple a Chromebookokba

Techbázis2019.11.15, 15:35

A cég szerint azok csak dolgozatkitöltésre alkalmasak.

Robotméhet programoznak a bécsi kisiskolások

Techbázis2019.11.14, 18:07

Bee-Bot a neve annak a programozható robotméhnek, amellyel a számítógépes gondolkodásra tanítják a bécsi óvodásokat és kisiskolásokat. A kis méhvel egy hónapig színesíthetik a foglalkozásokat a pedagógusok, akiket tippekkel és gyakorlati felhasználási ötletekkel is segítenek.

Merkely Béla: A Semmelweis Egyetem mindig kiemelkedő szerepet játszott

Itthon2019.11.07, 15:09

A Semmelweis Egyetemnek (SE) mindig kiemelkedő szerepe volt nemcsak az oktatásban, a kutatásban és a gyógyításban, hanem történelmi pillanatokban is aktívan vett részt - mondta Merkely Béla, az intézmény rektora az egyetem megalapításának 250. évfordulóján tartott ünnepségen csütörtökön Budapesten.

Időseket tanítanak mobilozni a középiskolások

Techbázis2019.11.06, 12:22

Tizenhárom város iskoláiban különleges program indul november 6-án: fiatalok segítenek idősebbeknek eligazodni a digitális világban, méghozzá iskolai közösségi szolgálat keretében.

Az egykori aranylabdás védő oktatáson vesz részt az állásáért

Sport2019.11.04, 16:02

Fabio Cannavaro marad a kínai Kuangcsou Evergrande labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután elfogadta a klubvezetés kritikáit.

Palkovics László: Jobb lesz a szakképzés, emelkedik az oktatók bére

Itthon2019.10.29, 14:43

A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola, az itt tanító több mint 32 ezer pedagógus bére átlagosan 30 százalékkal emelkedik, amelyhez a költségvetés éves szinten 35 milliárd forintot biztosít - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter.

Interjú Prievara Tiborral, a "szupertanárral"

She2019.10.17, 12:10

Az innovatív, 21. századi oktatási módszereket alkalmazó Prievara Tibor a médiában "szupertanárként" híresült el, bár ő maga nem szereti ezt a jelzőt. Úgy véli, nincs olyan tanár, aki megkérdőjelezhetetlen, tévedhetetlen és abszolút tökéletes.

Olyan világban élünk, ahol a diákok lökdösik a tanárt? Tényleg?!

She2019.10.10, 09:08

Fagyott arccal és hitetlenkedő tekintettel nézem a videót, amin az látható, hogy egy tanórán több diák megfenyeget egy tanárt, aki sokunkat megszégyenítő módon hidegvérrel kezeli a normálisnak cseppet sem nevezhető helyzetet.

Okostelefonon lehet majd dolgozatot írni

Itthon2019.10.10, 08:54

Az ország 3500 általános és középiskolájának valamennyi tantermébe vezeték nélküli internetet kötnek be. A fejlesztés révén lehetővé válik, hogy a diákok az internetről töltsék le az órán a tananyagot, a dolgozatot, akár a saját okostelefonjukon is – mondta a Magyar Nemzetnek Solymár Károly, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára.

Az egész ország nyomon követte a Világ Legnagyobb Tanóráját

Itthon2019.10.03, 12:41

Rendhagyó módon nyitották meg a Világ Legnagyobb Tanóráját egy budapesti iskolában. Az ENSZ által kezdeményezett programsorozat az első világméretű oktatási projekt, amelyen keresztül minden gyermek megismerheti a fenntartható fejlődést szolgáló Globális Célokat.

A kormány célja a Kárpát-medencei oktatási tér megteremtése

Itthon2019.09.28, 13:10

A kormány elkötelezett a magyar ifjúsági közösségek összefogásában, építésében, célja a Kárpát-medencei oktatási tér megteremtése - mondta Sölch Gellért, az Emmi stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton Biatorbágyon a város testvértelepüléseinek oktatási konferenciáján.

Digitális mintatantermet adott át a T-Systems

Techbázis2019.09.27, 16:41

Digitális mintatantermet vehettek birtokukba a diákok a T-Systems Magyarország jóvoltából a Bódva-völgyi kisvárosban, Edelényben. A vállalat Modern Iskola programjának állomása fontos mérföldkő az oktatás digitális átalakulásában, amelynek fő fókusza a gyerekek képességeinek egyéni fejlesztésén van.

Útra kel a műszaki pályaválasztó fesztivál

Techbázis2019.09.25, 12:38

Integrált szaktudással rendelkező pályakezdőkre van szükség.

Semjén Zsolt: 2010 óta megnégyszereződött az őshonos nemzetiségek támogatása

Itthon2019.09.19, 12:00

Az őshonos magyarországi nemzetiségek támogatása 2010 óta megnégyszereződött - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten.

Jövőre 355 milliárddal több jut a pedagógusbérekre 2010-hez képest

Itthon2019.09.19, 10:11

Folytatják a párbeszédet a pedagógus szakszervezetekkel, miközben az eddigi béremeléseket garantálva, a 2020-as költségvetésben 355 milliárddal többet költünk a pedagógusbérekre 2010-hez képest - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

Az oktatást az egészségipari innováció felé fordítják

Itthon2019.09.10, 05:56

A kórházaknak sokkal nagyobb bevételük származik kutatásból és innovációból, mint oktatásból és egészségügyi ellátásból - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Magyar Nemzetnek, azt indokolva: miért is tűzte ki célul, hogy az oktatást egyre inkább az egészségipari innováció felé fordítsa.

Az elmúlt évtized legjelentősebb fejlesztései valósulnak meg az oktatásban

Itthon2019.09.09, 14:00

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az elmúlt évtized legjelentősebb oktatásügyi fejlesztéseiről számolt be.  A Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében 800 helyszínen 276 milliárd forintból történnek beruházások. Hatvanhat beruházás már befejeződött - mondta a miniszter hétfőn Budapesten.

Megnyitották a Semmelweis Egyetem 250. tanévét

Itthon2019.09.06, 16:29

Magyarország gazdasági teljesítménye teszi lehetővé a felsőoktatási ökoszisztéma továbbfejlesztését – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Semmelweis Egyetem (SE) jubileumi, 250. tanévének megnyitóján pénteken Budapesten.

Palkovics László: A magyar fiataloknak értékes diplomát kell szerezniük

Itthon2019.09.06, 11:53

A kormányzat célja, hogy a magyar fiatalok jobb és versenyképesebb egyetemeken tanulhassanak és értékes diplomát szerezzenek, amivel megállják majd a helyüket az életben és a munkaerőpiacon - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, akinek tárcája immár a felsőoktatás területét is felügyeli.

2010 óta évről évre bővülnek az oktatásra fordítható források

Itthon2019.09.06, 10:59

Míg a szocialista kormányok idején forráskivonás jellemezte a közoktatást, 2010 után évről évre bővülnek az ágazatra fordítható források – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Palkovics László átadta a Budapesti Corvinus Egyetem új campusát Székesfehérváron

Itthon2019.09.04, 13:02

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter átadta szerdán a Budapesti Corvinus Egyetem új székesfehérvári campusát: az egykori huszárlaktanya épületében 1,5 milliárd forint támogatásból jött létre új, 21. századi oktatási tér.

Mobilappal fejlesztenék a magyar diákok szövegértését

Techbázis2019.09.04, 09:59

Magyar startuptól vásárolt innovatív megoldást a Klebelsberg Központ.

Gyurcsány és a szocialisták évről évre több terhet tettek a szülőkre

Itthon2019.09.02, 15:41

Gyurcsány és a szocialisták mindig csak elvették az iskoláktól és a szülőktől is a pénzt, évről évre drágították az iskolakezdést, és a megszorításokkal is több terhet tettek a szülőkre - hívja fel rá a figyelmet közleményében a Fidesz. 

Sportkomplexumot kapott a miskolci Lévay József református gimnázium

Itthon2019.09.02, 07:00

Uszodával, bel- és kültéri sportpályákkal épült meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület 630 diákot oktató miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon sportkomplexuma, amelyet ünnepélyes tanévnyitó keretében adtak át vasárnap.

A kormány 645 milliárddal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben

Itthon2019.08.31, 17:17

A már elfogadott jövő évi költségvetés szerint a kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján, Pécsen.