oktatás

címke rss

Csaknem ötszázan tanulnak börtönõrnek

Itthon2017.03.24, 11:51

Januárban indult képzés két helyszínen, Nyíregyházán és Budapesten, 476 olyan civil kezdte meg tanulmányait, aki börtönõr szeretne lenni. Szabó Zoltán, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjának igazgatója szerint a tapasztalatok nagyon kedvezõek. 

Kiderült, 740 ezer nõ tudna még gyereket vállalni

Itthon2017.03.16, 12:41

A fiatalok egyre nagyobb hányada a középosztályhoz sorolja magát, a munkaerõpiacon a fiatalok munkanélküliségi rátája az uniós átlag alá esett, és egyre kevesebb fiatal számára probléma a munkaerõpiacon való elhelyezkedés – mondta Novák Katalin az Origónak adott interjújában. Az Emberi Erõforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelõs államtitkára arról is beszélt, hogy a kormány szeretné elérni, hogy a mostani 35–44 év közötti nõi korosztályból minél többen vállaljanak gyereket a következõ években.

Csütörtökön és pénteken még módosítható a középiskolás jelentkezés

Itthon2017.03.13, 15:46

Két napjuk lesz a diákoknak arra, hogy megváltoztassák a középfokú jelentkezésüket. A módosítás során új iskolát már nem lehet megjelölni.

Rihanna az év humanitáriusa

Kultúra2017.02.23, 13:45

Az énekesnõ a Harvard Egyetem díját veheti át jövõ hét kedden, Bostonban.

Tanulmányút a Szilícium-völgybe a legjobbnak

Gazdaság2017.02.20, 12:48

Stratégiai partnerségre lépett a uSchool oktatási program és a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara. Az együttmûködés keretében megvalósuló vállalkozói klubok lehetõséget adnak a középiskolás diákoknak, hogy megismerjék, miként tudnak eljuttatni egy ötletet a megvalósításig. Az üzleti gondolkodásra felkészítõ uSchool az idén további iskolákat és tanulókat von be a programba.

Nagyon úgy néz ki, hogy fasiszta bálra készültek egy római iskolában

Unikornis2017.02.17, 10:27

Korhû ruhákban és díszletek között akarták megidézni a Mussolini-érát egy római általános iskolában, ahol lényegében fasiszta bált tartottak volna, de a közfelháborodás miatt végül lefújták a rendezvényt. 

Gyógyszer a cipõben, mobil a borotvahabos tubusban

Itthon2017.02.17, 10:42

Borotvahabos dobozba rejtett mobiltelefont, szemetesbe dugott tetoválókészletet és cipõbe rejtett gyógyszert is találtak újságírók egy "rabnál" Budapesten. Ugyanakkor elkövettek egy nagy hibát. Túl kedvesek voltak az "elítélttel", akit a büntetés-végrehajtás egyik munkatársa játszott el. Újságíróknak mutatták be a börtönõrök munkáját. Az elmúlt idõszakban 5000-en jelentkeztek büntetés-végrehajtási felügyelõnek. Közel 500-an nemsokára munkába is állhatnak. 2018-ig összesen 2500 börtönõrt akarnak kiképezni. 

Magyar Idõk: Magyar tanárokat küldtek el a CEU-ról

Itthon2017.02.10, 15:42

A Magyar Idõk szerint szinte az összes fõállású magyar tanárt elbocsátották a Soros György által alapított, budapesti Central European University (CEU) Business Schooljából.

Magyarország kulcsfigurája lett az IT-forradalom kirobbantásának

Techbázis2017.02.08, 18:03

Pontosan 60 évvel ezelõtt, február 8-án halt meg a modern számítógépek atyja, Neumann János matematikus. Neki köszönhetõ, hogy Magyarország megkerülhetetlen szereplõje lett az informatikai forradalom elindulásának. De mi a helyzet napjainkban?

Rétvári: Az átlagot meghaladóan nõttek a bérek az oktatás- és egészségügyben

Itthon2017.01.28, 11:41

Az átlagost meghaladó mértékû az oktatás- és egészségügyben az emberek jövedelememelkedése - mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.

Amikor a tanár tanítja a tanárt programozni

Techbázis2017.01.27, 16:13

Olyan programozói kiadványt adott ki a Raspberry Pi alapítványa, amely tanároknak szól tanároktól. Célja, hogy a tapasztalatokat, módszereket könnyebben átadhassák egymásnak a pedagógusok. Hiszen talán éppen ez a digitális oktatási stratégia legnagyobb kihívása – nem csak nálunk, Európa-szerte.

A Microsoft a tanárok helyzetén segítene

Techbázis2017.01.24, 15:42

Újabb oktatói programmal jelentkezik a Microsoft. A Minecraft videojáték után egy, az iskolákban lévõ informatikai eszközök felügyeletét és karbantartását segítõ alkalmazást adnak ki.

Palkovics: Készül egy jelentés a PISA-felmérésrõl

Itthon2016.12.17, 06:58

Az elkezdett folyamaton a PISA-felmérés lényegében nem fog változtatni, ugyanakkor több dolgot át kell tekinteni - nyilatkozta Palkovics László oktatási államtitkár.

Lehet, hogy az iskola végképp elavult intézmény?

Unikornis2016.12.18, 09:41

Eddig is tudtuk, hogy nem igazán mennek jól a dolgok az iskoláinkban, de a mostani PISA-felmérésbõl kirajzolódó mélyrepülés mégis sokkoló. Aki teheti, kimenekíti a gyerekét az állami oktatásból, és azok száma is folyamatosan nõ, akik az otthoni tanítást (homeschooling) választják. Néhányan pedig egészen odáig mennek, hogy mind az iskolát, mind a hagyományos tanítást végérvényesen elavultnak tekintik. Hiszen a gyerek alapeleme a tanulás. Ha nem akar tanulni, nem vele van a baj, hanem a közeggel. De az is megeshet, hogy nem azt nevezzük tanulásnak, amit kellene.

2000 iskola szûnt meg, és 800 nyílt tíz év alatt

Itthon2016.11.25, 07:42

Az Oktatási Hivatal statisztikái szerint az elmúlt 10 évben kétezer iskola szûnt meg és csupán nyolcszáz új nyílt Magyarországon. A legtöbb intézményt - 783-at - 2007-ben szüntettek meg, viszont ekkor alapították a legtöbbet is.

Betör a Lego a magyar iskolákba

Techbázis2016.11.23, 15:47

Együttmûködési megállapodás született a magyar kormány és a Lego között, így a magyar iskolákban is elérhetõvé válik a dán cég játékain alapuló oktatási módszer. Nem csak a programozást, de a matekot és a nyelveket is építõkockákkal tanulhatják a diákok. Elsõ körben száz iskolában indítják el a  programot, ahol a legerõsebb volt a gyerekek lemorzsolódása.

Magyar szoftver lesz tananyag egy spanyol egyetemen

Techbázis2016.11.17, 13:15

Magyar szoftver alapján tanulják a jövõben az épületinformációs modellezést (BIM) a Navarrai Egyetem építészhallgatói, az intézmény és a magyar Graphisoft szoftverfejlesztõ cég között született megállapodásnak köszönhetõen.

A tankerületek dönthetnek a cafeteriáról

Gazdaság2016.11.14, 13:15

Nem „ugrik” a cafeteria, a tankerületek maguk döntenek a juttatásokról, közölte a Klik.

Kereskedelmi pilótaképzés a felhõk alatt

Tudomány2016.10.20, 20:22

A modern számítógépes technikának köszönhetõ, hogy napjainkban a kereskedelmi pilótaképzés, a repülõgépvezetõ-növendékek felkészítése, vagy a már gyakorlott hajózók készségfejlesztése illetve a típusátképzések jelentõs része is nem a levegõben, hanem a szinte összes repülési szituációt és vészhelyzetet tökéletesen „elõállító" szimulátorokban zajlik. A Wizz Air diszkont légitársaság nemrég adta át második csúcstechnológiájú szimulátorát, amelyben – többek között - hatszáz új pilóta kiképzését tervezik a közeljövõben.

Az oktatás enyhíthetné az informatikushiányt

Techbázis2016.10.19, 17:40

Hatalmas, és egyre nagyobb munkaerõhiány van a magyar IT-szektorban, ennek legfõbb oka az oktatás. Kevesen jelentkeznek informatikai szakokra, pedig a végzettek nagyon jól keresnek. Az informatikai szakokra érkezõ fiatalok felkészületlenek, hiszen az általános- és középiskolákban nem tanulnak informatikát, legfeljebb a digitális alapkompetenciákat sajátítják el, nagy a lemorzsolódás. A felsõoktatási intézményekben elavultak az eszközök, az oktatók pedig kontraszelektáltak, mert a jobbak nem maradnak alacsony fizetésért tanítani.

Négymilliárdot költenek a vállalkozók képzésére

Archívum2016.10.17, 17:31

Magyarország minden régiójában lehet jelentkezni a fiatalok vállalkozóvá válását támogató uniós programra, amelynek keretében a 18-30 éves álláskeresõ fiatalok több hetes vállalkozói képzésen vesznek részt, a szakemberek segítségével összeállított üzleti tervükhöz 3 millió forint vissza nem térítendõ támogatást kaphatnak - hívja fel a figyelmet a programban közremûködõ Magyar Iparszövetség.

Így tanuljuk meg a kódolás alapjait egyszerûen

Techbázis2016.10.19, 13:46

Bemutatjuk egy egyszerû online szerkesztõfelület mûködését egy labdás játék fejlesztésén keresztül pontról pontra. Aki szeretné elsajátítani a programozói gondolkodásmódot, a kódolás alapjait, annak kiváló alkalom. A szoftver megismerése és használata jó lehet egy rendhagyó informatikaórán is!

Androidos appversenyt hirdetünk az Origón

Techbázis2016.10.19, 13:48

Appversenyt hirdetünk az Origón az EU Code Week keretein belül. A három éve indult uniós kezdeményezés lényege, hogy megismertesse a fiatalokkal a programozást. A kódoláshoz ma már nem kell bonyolult programnyelveket megtanulni, és ezt meg is mutatjuk. Tanár? Tartson egy rendhagyó informatikaórát vagy kódolós napot a diákoknak! Szülõ? Játszva tanuljon együtt a gyerekkel hétvégén. 15 év alatti? Nevezzen, és nyerjen értékes nyereményeket!

Több tízmilliárd forinttal tolják meg az oktatást a következõ években

Gazdaság2016.10.06, 15:02

A következõ években 50-100 milliárd forint áramlik digitáliseszköz-beszerzésre az oktatásba, mondta a Digitális Jólét Programért felelõs miniszterelnöki biztos, Deutsch Tamás a Digitális gazdaság - kihívások a munka világában címmel rendezett konferencia szünetében.

Jelentkezz te is! Ingyen nyelvtanfolyam indul az országban

Life.hu2016.09.07, 13:18

Ingyen nyelv- és informatikai oktatás indul a szakközépiskolákban. A képzésekre bárki jelentkezhet kortól függetlenül, a tanfolyamok végén OKJ-s vizsgát lehet majd tenni.

Az oktatási államtitkár szerint lesznek még változtatások az iskolákban

Itthon2016.09.06, 11:31

Palkovics László oktatási államtitkár szerint változtatni kell a magyar oktatás rendszerén. A világ gyorsan változik, azt az iskoláknak követniük kell. A szükséges változtatásokról a kormány már konzultált pedagógusokkal és oktatási szakértõkkel.

Így, ahogy van, semmi értelme a magyarórának

Unikornis2016.09.09, 11:07

Örök vitatéma az úgynevezett humán, illetve reál beállítottságú emberek között, mire jó tizenkét éven át matekkal vagy magyarral kínozni az adott tárgyra érzéketlen delikvenseket. A reálosok ilyenkor a logika, a humánosok a szókincs fejlesztésével szoktak jönni, és mindkét tábor elõszeretettel dobálózik a homályos tartalmú általános mûveltség szlogennel. De tényleg, mire jó a matek vagy a magyar, ha valóban az életnek, és nem az iskolának tanulunk? Abban a formában, ahogy a mai magyar iskolákban nyomatják, nagyjából semmire.

Palkovics: Csak 2,4 százalék a diplomás-munkanélküliség

Itthon2016.09.03, 21:07

Egy magasabb minõséget nyújtó, teljesítményelvû felsõoktatás létrehozása a kormány célja Palkovics László szerint. Az oktatási államtitkár a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitóján arról is beszélt, hogy Magyarországon a diplomás-munkanélküliség 2,4 százalékra csökkent, ez pedig a legalacsonyabb az EU-ban.

Krumpliemberrel tarol a tizenhárom éves, miskolci minizseni

Techbázis2016.08.31, 06:03

Még csak tizenhárom éves, de már több játékot is fejlesztett a miskolci fiú. A reklámokból származó bevételt az UNICEF-nek ajánlotta fel. Legújabb applikációja egy diákoknak szóló e-napló, amelyben követhetik, hogy állnak a különbözõ tantárgyakból.

Az ismerõsi háló jó szûrõ arra, mit érdemes olvasni

Techbázis2016.08.30, 11:21

Az Így dolgoztok ti keretében a hazai techszférában dolgozókat faggatjuk arról, hogyan is telik egy munkanapjuk, és hogyan jutottak el odáig, ahol most vannak. A héten Tompa Tamás, a Codecool mentora mesél arról, mit csinál, hogyan és miért.

Nem várt adat érkezett az oktatásból

Itthon2016.08.26, 15:14

Idén több mint 20 ezren jelentkeztek tanárképzésre, míg négy évvel ezelõtt alig 13 ezren gondolták azt, hogy majd a katedrára állnak. A jelentkezések megugrása mögött minden bizonnyal szerepet játszik a pedagógus-életpályamodell bevezetése is.

Mostantól Egerszegi Krisztináról és a Sziget Fesztiválról is tanulnak az iskolások

Itthon2016.08.22, 14:52

Nemcsak a rendszerváltásig, hanem 2004-ig, az európai uniós csatlakozásig kell tanulniuk a nyolcadikos és a tizenkettedikes diákoknak a történelmet az idei tanévtõl kezdve. Vagyis: körülbelül 15 évet bõvült a tananyag. Ez már egy úgynevezett új generációs tankönyv, amelynek a szerkesztésébe a tanárok is beleszólhattak. Kaposi Józsefet, az Oktatáskutató és Fejlesztõ Intézet fõigazgatóját többek között arról kérdeztük, hogy ilyen rövid idõ alatt lehet-e objektíven írni a rendszerváltás utáni idõszakról, hogy a mostani tananyag évek múlva megváltozhat-e, és hogy az új generációs tankönyvek miben különböznek a régiektõl.

Hello Wood: erdei közfürdõ is van az ország legújabb falvában

Itthon2016.07.22, 23:03

...pont rálátni a brazil függõágytanyáról. 30 ország alkotói építették fel állandó nyári egyetemüket a Hello Woodon.

Legalább háromszor ennyit keresnék, mint most

Techbázis2016.07.14, 12:14

Július 26-án kiderülnek a felsõoktatási ponthatárok, és hogy kit hova vettek fel. De az se búsuljon, aki nem jutott be egyetemre, egy programozói képzéssel akár másfél év után jól fizetõ álláshoz juthat. Ez pedig nem a hardcore egyetemi, mérnöki képzés, ahová bizony kell a matek-fizika tudás is.

Felszámolják a pénzügyi analfabetizmust

Gazdaság2016.07.08, 09:29

Az utolsó darabig elfogyott az „Iránytû a pénzügyekhez" címû – középiskolák számára ingyenesen megrendelhetõ – tankönyv elsõ 40 ezer példánya. A Pénziránytû Alapítvány felajánlásának köszönhetõen szeptembertõl a diákok több mint 250 gimnáziumban és szakképzõ intézményben vehetik kezükbe Magyarország elsõ pénzügyi-gazdasági tankönyvét.

Nemzetközi díjat kapott egy magyar oktatási program

Itthon2016.07.05, 11:51

A legjobb gazdasági oktatási program díját nyerte el az OTP Fáy András Alapítvány. A legrangosabb német oktatás innovációs díjat, a COMENIUS EduMedia Awardot múlt héten vették át az általános iskoláknak szóló Sulibank Élményportál programjuk miatt. 

Klik: A dömsödi tanárok nem szándékosan húzatták le a gyerekek bugyiját

Itthon2016.06.22, 13:42

Egy takarítónõt kirúgtak, három tanárt kétéves bérbefagyasztással büntetett a Klik. A dömsödi általános iskolában úgy próbálták kideríteni, melyik kislány piszkított a WC mellé, hogy csoportosan letolatták velük a bugyijukat. Az ügyben a ráckevei kapitányság nyomoz, gyanúsított még nincs. A Klik az ügyre azt reagálta, hogy a tanárok nem szándékosan tették, amit tettek, tartottak a fertõzésveszélytõl, és meg akarták elõzni a további eseteket. A tanárokat a Klik érzékenyítõ tréningre küldi, a gyerekeknek és a szülõknek pszichológus segítségét ajánlotta fel.

A gyerekek után elkezdik oktatni a tanárokat

Techbázis2016.06.21, 18:11

A Skool immár nem csak oktatja a 8-18 éves lányokat programozásra, de a Telekommal közösen, megkezdik a tanárok képzését is.

7 nyelven tanulnak Angelina és Brad gyermekei

Life.hu2016.06.17, 11:33

Meg sem lepõdünk azon, hogy Angelina Jolie nemrég elárulta: gyermekei egymás között 7 nyelven beszélnek.

Egyre több a fegyelmi az általános iskolákban

Itthon2016.06.17, 05:16

Folyamatosan nõ a fegyelmi eljárások száma az általános iskolákban - derül ki a Magyar Nemzetbõl.

Rétvári: Folytatódik a béremelés

Itthon2016.06.14, 18:08

A jövõ évi béremeléssel 2011-hez képest 50 százalékkal nõ a pedagógusok bére – mondta Rétvári Bence, az Emmi államtitkára. Az állam az intézmények fenntartására is 104 milliárd forinttal többet költ az idén.  

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem lesz változás az oktatásban

Itthon2016.06.14, 14:31

Központosított marad az oktatás irányítása – értékelte Galló Istvánné, a PSZ elnöke az oktatási rendszer átalakításáról szóló híreket. Szerinte a tavaszi tiltakozások sikeresen felhívták a figyelmet az oktatás problémáira, de az ennek hatására született módosításokban a legfontosabb követeléseik nem jelennek meg. A szakszervezetek jó ötletnek tartják a 30 perces tanórákat az elsõ két évfolyamban, de csak akkor, ha ez 30 percnyi tananyagot is jelent.

Így nõnek a bérek a közszférában

Itthon2016.06.13, 17:54

A 2017-es költségvetés elfogadása után már biztosan lehet tudni, hogyan változik a közalkalmazottak fizetése. A pedagógusok béremelésének folytatása mellett a kormány belevág az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozók bérfejlesztésébe is. Mellettük jól járhatnak még a szociális dolgozók, az egyetemi oktatók és az MTA kutatói, valamint a járási- és kormányhivatalokban dolgozó kormánytisztviselõk is. 

Magasabbra kell tenni a lécet a tanárképzésben a HÖOK szerint

Itthon2016.06.11, 19:50

A leendõ tanárok továbbra is kitartanak amellett, hogy növelni kell a szakmódszertani és a pedagógiai tartalmak súlyát a tanárképzésben és szigorítani kell a tanári pályára lépésnél az alkalmassági vizsgát - összegzett Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, miután a tanárképzésben érintett felsõoktatási intézményekkel konzultált a szervezet.

Harmincpercesek lehetnek a tanórák a kisiskolásoknak

Itthon2016.06.11, 19:42

Palkovics László államtitkár szerint a 45 perces tanórák túl megterhelõek lehetnek a gyerekeknek az általános iskola elsõ és második osztályában, ezért rövidebb órákat javasol: 30 perceseket.

Lázár: Végleges a döntés az iskolák államosításáról

Itthon2016.06.02, 15:14

Véglegesnek nevezte a kormány döntését az iskolák állami fenntartásáról és mûködtetésérõl Lázár János.

A fõvárosi metrótrükkrõl is megkérdezzük Lázár Jánost

Itthon2016.06.02, 13:47

Már az 52. Kormányinfót tartja csütörtökön Lázár János és Kovács Zoltán. Minden bizonnyal szóba kerül a Takarékbank, a fõvárosi metróbeszerzés és az egészségügy helyzete is. 

Kezdõdnek a szóbeli érettségik

Archívum2016.06.02, 09:24

Csütörtökön folytatódnak az érettségik, a diákok emelt szinten kezdik meg a szóbeli vizsgákat.

MSZP: Zsarolják a magánszakiskolákat

Itthon2016.06.01, 15:05

Kunhalmi Ágnes, az Országgyûlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) zsarolással kényszeríti a szakképzés területén mûködõ alapítványi iskolákat az állami szakképzõ centrumokba. A minisztérium szerint a kormány a csatlakozási lehetõséggel csak támogatni akarja a magániskolákat. 

Pokorni: Az önkormányzatok nem tapsolnak örömükben

Itthon2016.06.01, 11:16

Fel kellene kínálni a lehetõséget az önkormányzatoknak, hogy ha kívánják, akkor mûködtethessék és fenntarthassák az iskoláikat - jelentette ki Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere a városrész iskolai menzáinak és közösségi tereinek újragondolásáról szóló szerdai konferencián.

A török kormány panaszt tett egy texasi iskolahálózat ellen

Nagyvilág2016.05.27, 00:50

Hivatalos panaszt nyújtottak be a texasi hatóságoknál a török kormány ügyvédei, mert szerintük az egyik houstoni iskolahálózat kapcsolatban áll az Egyesült Államokban élõ Fethullah Gülen török ellenzéki politikussal.

Azzal kell foglalkozni, amivel a világ, ha a jövõ a tét

Gazdaság2016.05.23, 20:12

A gyõri Széchenyi István Egyetem a Huawei Technologies Hungary vállalattal fejleszti a távközlési és infokommunikációs képzését. Ötéves a megállapodás, ma írták alá. A cél az, hogy a hallgatók valós, gyakorlati tudást kapjanak, amellyel sikeres, keresett szakemberek lehetnek. Az együttmûködés egybecseng a kormány céljával, hogy vonzóbbá tegye az informatikus szakot. Szerintük is érdemes olyan intézményt választani, ahol erõsek a vállalati kapcsolatok. A gyõri egyetem és az egyre sikeresebb kínai világvállalat ráadásul a hagyományosnál szorosabb, kiterjedtebb együttmûködésbe kezd. 

Kunhalmi: A Klik csõdöt mondott

Itthon2016.05.22, 21:47

Az MSZP szerint a kormány, ahogy Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök fogalmaz, "ebek harmincadjára" juttatja az oktatást a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átszervezésével. A párt országgyûlési kulturális bizottságának alelnöke azt is mondta, a Klik csõdöt mondott. A Fidesz úgy reagált, hogy a szocialista kormányok tették tönkre az oktatást.

Százötvenmillió a roma lányok oktatására

Itthon2016.05.20, 10:35

151 millió forintos program indult azzal a céllal, hogy minél több roma lány folytassa a tanulmányait az általános iskola elvégzése után is. Míg a többségi társadalom 16-24 éves fiataljainak 11 százaléka hagyja ott az iskolát, a romák körében - fiúk és lányok együtt - ez 38 százalék.

Iskolaállamosítás: még sok a nyitott kérdés

Itthon2016.05.18, 19:18

Az összes iskolát az állam fogja mûködtetni a jövõ évtõl – derült ki a köznevelési kerekasztal tegnapi ülése után. A helyettes államtitkár szerint a változtatásra az egyértelmû felelõsségi viszonyok megteremtése érdekében van szükség. A Települési Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint érthetõ az állami törekvés, de a több ezer intézmény mûködtetése az elõzetesen vártnál nagyobb terhet fog jelenteni az állam számára. A Pedagógusok Szakszervezetének szakértõje szerint nem világos, hogy a tervezett rendszerben ki fog felelni a fejlesztésekért. Bíró Gábor iskolaigazgató arról beszélt: a versenyképes oktatáshoz egységes rendszerre ...

350 milliárddal tolná meg az egészségügyet az MSZP

Itthon2016.05.18, 16:09

A Fidesz szerint a szocialisták egyetlen területet sem kíméltek meg a megszorításoktól, az adóemelésektõl, a jövedelemcsökkentéstõl és a leépítésektõl, a kormány pedig 2010 óta pótolja a szocialisták által elvett pénzeket.

Ma még felveheti a diákhitelt

Itthon2016.05.17, 18:29

Nehéz és nagy dilemma továbbtanuláskor a diákhitel mérlegelése. Egyfelõl hatalmas segítség és befektetés a jövõbe, másfelõl viszont korai adósság. Segítünk eligazodni a döntéshez azoknak, akik már felsõoktatási intézmény hallgatói, de hasznos lehet azoknak is, akik most felvételiznek - dönteni viszont nekik elég lesz majd csak a ponthúzás után.

A csontsovány Angelina Jolie elképesztõ dolgot tett a gyerekekért

Life.hu2016.05.12, 11:43

Hála a betegesen vékonyra fogyott világsztárnak, újra tud iskolába járni és tanulni az a 12 testvér, akikkel Kambodzsában barátkoztak össze a Jolie-Pitt házaspár gyerekei.

A magyar oktatási rendszer problémái - beszélgetés Nahalka Istvánnal

Life.hu2016.05.06, 10:43

A magyar oktatási rendszerrel bizony problémák vannak – ezzel a szülõk, diákok, tanárok nagy többsége egyetért. Az iskolák alulfinanszírozottak, a pedagógusok nem keresnek eleget, ellenben túlterheltek, a gyerekek fáradtak és motiválatlanok. A világ változik, a tananyag örök – ugyanaz a berögzõdés, metódus ötven éve már, teljesen elveszítve a kapcsolatot az élõ kultúrával és a diákok szükségleteivel.

Sikeres a jegybank és a Corvinus együttmûködése

Gazdaság2016.05.05, 13:21

Több mint 130, a Budapesti Corvinus Egyetemre járó hallgató kapott ösztöndíjat a Magyar Nemzeti Bank oktatási programjának köszönhetõen – többek között errõl is beszélt az Origónak Dubéczi Zoltán, a jegybank oktatási igazgatója. 

Kihátrálhat a kormány a kötelezõ hittan mögül

Itthon2016.05.05, 14:12

Utolsókat rúgja a kötelezõ hit- és erkölcstan oktatása az általános iskolákban – tudta meg az Origo. Az Emberi Erõforrások Minisztériumában külön munkacsoportok vizsgálják, bevált-e a három éve bevezetett rendszer, és ha rábólintanak, a készülõ új kerettantervben már nem fog szerepelni a heti egyórás elfoglaltság.  Cikkünk illusztrációját a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei rajzolták.

Tényleg tananyag lesz a futball

Sport2016.05.04, 12:38

Heti két órában az iskolai labdarúgást is lehet majd oktatni a magyar iskolákban, ha életbe lép az errõl szóló rendelettervezet. Választható lesz a kosárlabda és a szivacskézilabda is, de csak alsóban.

Az újszülöttek fele nem illik az orbáni családképbe

Gazdaság2016.05.03, 11:42

2015-ben több gyerek született, mint 2014-ben, de többen is haltak meg, fogyott a népesség. A gyerekek fele házasságon kívül született. Kevesebb lett a munkanélküli, nõtt az átlagkereset és a társadalmi egyenlõtlenség, a legszegényebbek havi 35 ezer forintból éltek, a leggazdagabbak havi 178 ezer forintból. Egyre kevesebb magyar jár iskolába. Az adminisztratív adatok szerint 33 ezer magyar költözött nyugatra 2015-ben, már év elején 370 ezren éltek fõleg Ausztriában, Németországban és az Egyesült Királyságban. Megjelent a KSH 2015-ös évkönyve, szemezgettünk belõle.

Ekkora átalakítást rég látott a magyar iskolarendszer

Itthon2016.04.29, 15:32

Teljesen átalakul, és jelen formájában megszûnik a Klik, állami mûködtetés alá kerül az összes iskola, másfél év múlva pedig vadonatúj nemzeti alaptanterv várja a diákokat. Ha a kormány is rábólint az oktatási államtitkárság terveire, drasztikus átalakítások várhatók a magyar iskolarendszerben. 

A Klik krétapénzt ad az iskoláknak

Gazdaság2016.04.26, 16:07

A Klik áprilistól havi 50 ezer forint kiegészítõ ellátmányt ad az iskoláknak. Az iskolák utalással vagy postán kapják majd a pénzt, hirtelen felmerülõ, készpénzes kiadásokra fordíthatják.

Összecsaptak a fiatal informatikusok

Gazdaság2016.04.22, 17:53

Több száz magyar középiskola részvételével huszadik alkalommal rendezték meg az Infoprog középiskolás programozói versenyt Füleken és Salgótarjánban. A szervezõk 2018-ra szeretnék elérni, hogy a gyõztesek plusz felvételi pontokat kapjanak a felvételin.

Minden ötödik tanár sztrájkolt

Itthon2016.04.20, 17:04

Huszonötezer pedagógus, tehát nagyjából minden ötödik tanár vett részt a Pedagógus Sztrájkbizottság által szervezett szerdai sztrájkban. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint sikeres volt a munkabeszüntetés, amit szerinte a megfélemlítés miatt nagy ellenszélben kellett megszervezniük. Rendbontás nem történt, a gyerekek nem maradtak felügyelet nélkül, délben pedig sok helyen megállt az élet öt percre. A kormány szerint kicsi volt a sztrájk támogatottsága, az iskolák pedig nem válhatnak a tanítás színtere helyett a heti akciók csataterévé.

Újabb országos tanársztrájk kezdõdött

Itthon2016.04.20, 08:01

Egész napos sztrájkot hirdetett szerdára a Pedagógusok Sztrájkbizottsága. A felhívásuk nem csak a tanároknak szól: azt kérték, hogy délben öt percre álljon le az ország, ne legyen kiszolgálás a boltokban, ne legyen ügyintézés a hivatalokban, és álljon meg a közlekedés is. Az Origo percrõl percre tudósít a tanársztrájkról.  Ha van érdekes története vagy fotója a sztrájkkal kapcsolatban, vagy csak egyszerûen megmutatná, hogy hogyan telik a sztrájk egy iskolán belül, írjon a hirugyelet@origo.hu-ra!

Öt percre leállhat Magyarország

Itthon2016.04.19, 20:47

Egész napos sztrájkot hirdetett április 20-ára a Pedagógusok Sztrájkbizottsága, de felhívásuk nemcsak a tanároknak, hanem minden munkavállalónak szólt. Azt kérték ugyanis, hogy délben öt percre álljon le az ország, ne legyen kiszolgálás a boltokban, ne legyen ügyintézés a hivatalokban, és álljon meg a közlekedés is. A pedagógussztrájk ideje alatt nem lesznek felügyelet nélkül a gyerekek, a részt vevõ tanárok pedig egy napi bérrel kevesebbet kapnak majd. Ha van érdekes története vagy fotója a sztrájkkal kapcsolatban, vagy csak egyszerûen megmutatná, hogy hogyan telik a sztrájk egy iskolán belül, írjon a hirugyelet@origo.hu-ra!

Ha ez így halad tovább, iskolák helyett börtönöket kell építeni

Itthon2016.04.19, 11:43

Hibás tankönyvek, hátborzongató feladatok, felesleges erkölcs- és hittanórák, a végletekig leterhelt tanárok és diákok. A héten több pedagógus mesélt arról az Origónak, miért érzik úgy, hogy a nyilvánosság elé kell állniuk a problémáikkal. Úgy vélik: ha a kormány sürgõsen nem változtat, akkor tíz év múlva iskolák helyett börtönöket kell majd építeni az országban.

Hiába költünk sokat, romlik a helyzet

Gazdaság2016.04.15, 12:29

Hatékonyabbá kell tenni a pénzügyi kultúra fejlesztését célzó képzéseket, mert annak ellenére, hogy jelentõs közpénzt használnak fel a programokra, a nemzetközi és hazai felmérések szerint is alacsony, vagy romlik a lakosság pénzügyi kultúrája - mondta az Állami Számvevõszék elnöke pénteken, Budapesten.

Százmilliárdos pluszforrás oktatásra és egészségügyre

Gazdaság2016.04.13, 15:49

Balog Zoltán emberierõforrás-miniszter szerint a 2017-es költségvetésben százmilliárdos nagyságrendû forrásbevonás lesz az egészségügyben és az oktatásban 2016-hoz képest.

Ellenõrzik a muszlim iskolákat Bécsben

Nagyvilág2016.04.06, 14:13

Az oktatás színvonalát és a törvényi elõírások betartását vizsgálják hamarosan a bécsi iszlám iskolákban. Az óvodákat már ellenõrzik.

A mai iskola szorongó és beteg gyerekeket termel

Itthon2016.04.06, 14:12

Tizenháromezer ember osztotta már meg a magyar iskolarendszer problémáiról szóló bejegyzését, Deliága Éva gyermekpszichológus mégsem gondolja, hogy a megbetegített gyermekekért csak és kizárólag az iskola tehetõ felelõssé. Praxisában mégis azt látja, egyre több olyan kisdiákot hoznak el a szüleik, akik képtelenek megfelelni az iskola által támasztott követelményeknek. Azzal pedig nem lehet védekezni, hogy harminc évvel ezelõtt is felnõttünk valahogy.

Egy lépéssel közelebb a pedagógussztrájk

Gazdaság2016.04.05, 09:26

A pedagógusok képviselõi nem tudtak megegyezni a kormánnyal, valószínûleg elkezdik a sztrájk elõkészítését. Az elégséges szolgáltatás feltehetõen azt jelenti majd, hogy minden tankerületben lesz egy iskola, ahol vigyáznak a gyerekekre.

Hatvan kicsi Kliket hozhat létre a kormány

Itthon2016.04.01, 16:37

Egy helyett hatvan fenntartója lehet az iskoláknak, ha a kormány elfogadja az Emberi Erõforrások Minisztériumának javaslatát. Ezek mindegyike saját vezetéssel és saját költségvetéssel rendelkezne, de egy központi szerv is támogatná õket. 

Ha hétfõn nincs megállapodás, sztrájkolhatnak a tanárok

Itthon2016.04.01, 09:24

Fontolóra veszi a sztrájk meghirdetését a pedagógus sztrájkbizottság, ha a hétfõi tárgyaláson néhány fontos kérdésben nem sikerül dûlõre jutni a kormánnyal - közölte a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

Betör a virtuális valóság a magyar iskolákba

Techbázis2016.03.31, 12:37

Betör a virtuális valóság a magyar iskolákba is. Sisakokat adnak öt intézmény tanárainak, és diákjainak kezébe, s VR-eszközökkel egészítik ki a hagyományos oktatást. Az úttörõ kísérleti projektben megnézik, a szórakoztatóipar után milyen lehetõség rejlik még a fejlesztésben.

Még nagyobb intézmény válthatja a Kliket

Itthon2016.03.30, 11:49

Még nagyobb intézmény léphet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ helyére.  

Demonstrációt szerveznek a diákok is

Itthon2016.03.25, 19:44

Eddig több mint száz iskolából jelezték, hogy csatlakoznak a Tanítanék Mozgalom március 30-ai, reggel 8 és 9 óra közötti demonstrációjához. A diákok szintén szervezkednek, a Diáksztrájk a jövõnkért! nevû Facebook-csoportban arra buzdítják a tanulókat, hogy legyenek szolidárisak a tanárokkal, ebben az egy órában beszélgessenek az oktatásról, késõbb pedig formáljanak élõláncot az iskola köré.

Generációs szakadék osztja meg Orbán legnagyobb ellenfeleit

Itthon2016.03.24, 10:57

Akadozik az együttmûködés a Pukli István vezette Tanítanék Mozgalom és a különbözõ szakszervezetek között, pedig egy törvényes sztrájk megszervezéséhez elengedhetetlen lenne utóbbiak segítsége. Az Origo információi szerint például a legnagyobb hazai szervezetek vezetõi csak a március 15-i demonstráción tudták meg, hogy mire készülnek Pukli Istvánék, elõtte semmilyen információt sem kaptak. A legnagyobb gond – amellett, hogy a civil szervezet sokak szerint túlságosan is ügyel a függetlenség fenntartására –, hogy a fiatalabb generációk pártokhoz hasonló formációt látnak a szakszervezetekben, és a vezetõiket gyakran csak megélhetési poolitikusoknak ...

A Századvég szerint is bajok vannak az oktatással

Itthon2016.03.20, 22:49

Százmilliárd forint hiányzik az oktatási rendszerbõl - állítja a Századvég Gazdaságkutató Intézet vezetõ szakértõje. György László szerint ezt még az idén pótolni fogja a kormány.

Felháborodtak a tanárok a varangyozáson

Itthon2016.03.18, 16:47

Lehetetlenné válhat az érdemi egyeztetés a kormányzattal, ha tovább folytatják azt a tanárokkal kapcsolatos kommunikációt, amely az elmúlt hónapokat jellemezte - közölte a Pedagógusok Szakszervezete. Álláspontjuk szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányhoz tartozók balhésnak és pofátlannak nevezik õket, mint ahogyan az is, hogy Böröndi Lajos, a Földmûvelésügyi Minisztérium fõtanácsosa levarangyozta az elégedetlen tanárokat. A Földmûvelésügyi Minisztérium péntek délután közölte, kirúgták a fõtanácsost. 

Palkovics: Nem lesz jogszerû a sztrájk

Itthon2016.03.17, 13:00

Az oktatási államtitkár szerint a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a keddi, "politikai tüntetésen bejelentett, március 30-ra vonatkozó egyórás akció" esetén a jogszerû sztrájk törvényi feltételei nem állnak fenn. Palkovics László ezt csütörtöki online fogadóóráján közölte, Pukli István, a fõvárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója bejelentésére reagálva, hozzátéve: arra kérik "a keddi politikai akció szervezõit", hogy senkit ne buzdítsanak törvénysértésre.

Liberális nevelés nincs, ez hülyeség

Kultúra2016.03.12, 10:46

Vekerdy Tamás a mostani szülõnemzedék mindennapi kenyere, olyan, mint Spock doktor volt a mai nagyszülõknek. Vekerdyt lapozgatják a kétségbeesett, hullafáradt anyák és apák, ha már végképp nem tudják, mit kezdjenek az aludni nem akaró, válogatós, hisztis, rendetlen, gyomorfájós, hiperaktív gyerekkel. Mert Vekerdy megnyugtat. Azt mondja, csak légy önmagad. Nem kell nevelni. Tölts sok idõt a gyerekeddel, õ majd leveszi belõled, amire szüksége van. Vekerdy Tamás pszichológussal, íróval beszélgettünk gyerekekrõl, iskoláról és a politika mozdíthatatlanságáról. 

Nem azonnal fizet a Klik

Itthon2016.03.09, 07:39

Nem egyszerre, hanem ütemezve fizeti ki milliárdos tartozásait az állami iskolákat mûködtetõ Klik. A szervezetet át is világítják, hogy még egyszer ne halmozódhasson föl ekkora tartozás.

Civilek és szakszervezetek a március 15-i tüntetés mellett

Itthon2016.03.02, 19:20

A szabad oktatásért rendeznek tüntetést március 15-én, de a szervezõk szerint a demonstráción mindazokért is kiállnak, akiknek a hangját nem hajlandó meghallani a kormány. A résztvevõk kockás inget húznak majd, így fejezve ki szolidaritásukat a tiltakozó pedagógusok mellett.

A kockás ingesek tanulnának a finn példából

Kultúra2016.03.07, 10:02

A világelsõ finn oktatási rendszerben a tanárok napi négy órát tanítanak és tizenöt év munka után közel havi egymilliót keresnek, ami nem is számít soknak. A diákok a lehetõ legkevesebb idõt töltik az iskolában és alig kapnak házi feladatot. Minden gyereknek ingyen jár a háromfogásos ebéd, a tankönyv, a felzárkóztató óra, a pszichológus és a tanulási tanácsadás. A szülõk úgy bíznak a tanárokban, mint a fogorvosukban. Nem hiszik? Járjunk utána.

Hétfõ után is folytatódnak a szülõi akciók

Itthon2016.02.28, 22:54

Hétfõn a szülõk a tömeges hiányzásokkal akarják kikényszeríteni az oktatási rendszer reformját. Az apukák és anyukák félévente három napot igazolhatnak. Az Origo olvasónak 40 százaléka azt mondta egy pénteken indított voksoláson, hogy otthon tartja hétfõn a gyerekét. A Nem leszek suliban Facebook-csoport elindítója, Puskás Kriszta azt mondta, megkezdték a szakmai munkát, és elindítottak egy újabb oldalt a Szülõi összefogás a gyermekeink jövõjéért címmel. Közben az Európai Unió ismét egy lehangoló jelentést hozott nyilvánosságra a magyar oktatásról.

Szexuális örömszerzésre oktatja magát Emma Watson

Life.hu2016.02.26, 16:22

A Harry Potter-filmek által ismertté vált színésznõ a minap coming outolt arról, hogy elõfizetett egy internetes kutató-tanácsadó szexoldalra.

Ez a nap nem a lógásról szól

Itthon2016.02.26, 10:11

Fõleg a budapestiek hallottak a Nem leszek suliban február 29-én akcióról. Orvosok, anyukák, apukák, és még színházak is úgy gondolják, hogy a mai oktatási rendszer árt a gyerekeknek. Körbenéztünk, mit mondanak szülõk, érdekvédõk és az ombudsman a kezdeményezésrõl. És polgári engedetlenség-e, ha valaki otthon tartja gyerekét.

Áder húga lesz a Klik új elnöke

Itthon2016.02.26, 08:23

Az Emberi Erõforrások Minisztériuma csütörtök este közölte: 2016. március 1-jével az intézményfenntartó elnöki pozíciójára az oktatásért is felelõs miniszter Pölöskei Gábornét, Áder János köztársasági elnök testvérét nevezi ki. 

Durván beszóltak Balognak a diákolimpikonok

Archívum2016.02.23, 16:01

Százegy, magát Kockásolimpikonnak nevezõ diák levelet írt Balog Zoltán miniszternek, amelyben közlik vele: szolidaritást vállalnak tüntetõ tanáraikkal és diáktársaikkal. Az olimpikonok Balog múlt pénteki parlamenti szavaira reagáltak.

Kifizetik a Klik 17 milliárdját

Itthon2016.02.23, 17:13

Egy héten belül megoldás születhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, közismert nevén a Klik finanszírozási problémáira - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a köznevelési kerekasztal második, kedden a fõvárosban tartott ülése után. Az ülésrõl több szervezet is távol maradt.

Meglepetéseket ígér a tanárdemonstrációk vezéralakja

Itthon2016.02.20, 06:58

Karaktergyilkossági kísérletekre számít a kormánytól Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, aki a Tanítanék Mozgalom egyik irányítójaként a tanárdemonstrációk vezéralakjává vált. Az igazgató megbízott egy ügyvédi irodát, hogy képviseljék, de ahogyan azt az Origónak elmondta, nem számít arra, hogy valamilyen ürüggyel eltávolítják majd a székébõl. Egyik követelésükbõl sem hajlandó engedni, szerinte ugyanis rengeteg meglepetésük van még, amelyekkel hatni tudnak majd a kormányzatra. Az ellenzéki pártok egyelõre nem próbálkoztak nála.

Kihívást jelent a tanároknak az ingyentabletes projekt

Techbázis2016.02.19, 10:19

Öt magyar iskolában kezdték el tavaly táblagépekkel kiegészíteni a hagyományos oktatást. Az elsõ félév lezárult. Bár rengeteg a pozitív tapasztalat, az tény, hogy a fejlesztés rengeteg pluszfeladatot ró a tanárokra. 

Már az év végi könyvjutalomra is alig van pénze a Kliknek

Itthon2016.02.19, 10:57

Ingyen táboroztató tanárok, késve fizetett bérletek, hoppon maradt szolgáltatók – egyre több történet derül ki a Klik fizetési gyakorlatával kapcsolatban. Az adósság egyre nagyobb, Lázár János Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szerint ugyanis az intézményfenntartó már 17 milliárd forinttal tartozik, több cég fizetési felszólítást is küldött. A tanárok tiltakozásához egyébként már egyházi iskolák is csatlakoztak.