nyomozás

címke rss

Ügyészség: Hazudott Vizoviczki bizalmasa

Itthon2016.08.29, 17:17

Bűncselekmény hiánya miatt elutasította a Vizoviczki László bizalmasának Rogán Antallal összefüggő nyilatkozata kapcsán, hivatali vesztegetés miatt tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészség - írja a Pesti Srácok. 

Nyomoznak: 115 épület emberi hiba miatt dőlhetett össze

Itthon2016.08.27, 17:00

Bűnvádi eljárást indított az olasz főügyészség illetékes járási osztálya a szerdai, olaszországi földrengés következményeinek ügyében. A La Repubblica című olasz napilap szombati számában megjelent cikk szerint 115 épület összeomlása részleteinek feltárására indult a nyomozás. 

A magyar sztárbandát is bevetik a fiatalok érdekében

Itthon2016.08.28, 11:55

Áll mindenfajta vizsgálat elé az Új Nemzedék Központ, de egyelőre az Állami Számvevőszék nem jelentkezett náluk, miközben a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette az intézménnyel szembeni eljárást – mondta az Origónak Poór Csaba. Az Új Nemzedék Központ kommunikációs vezetője arról is beszélt, hogy húsz közösségi teret is üzemeltetnek a megyei jogú városokban, ezekben több mint 10 ezer programot fogunk megvalósítani 2020-ig.

A parfümje is lebuktathatja a gyilkost

Archívum2016.08.26, 16:37

A bűnözők hátrahagyott parfümnyomai is segíthetik mostantól a nyomozók munkáját a bűncselekmények felgöngyölítésekor. Erről számoltak be a kutatók a Science and Justice című folyóiratban közölt tanulmányukban.

Hackertámadás érhette a The New York Times újságíróit

Nagyvilág2016.08.24, 00:49

Kibertámadás érhette a The New York Times és más amerikai médiumok újságíróit, az FBI nyomozást indított az ügyben. Az oroszok lehetnek a háttérben.

Újabb Clinton-levelek kerültek elő

Nagyvilág2016.08.22, 23:15

Újabb, csaknem 15 ezer eddig nem ismert e-mailt talált az FBI, amelyet Hillary Clinton nem adott át a nyomozóhatóságoknak. A leveleket még külügyminszterként írta, és saját magánszerverén küldte el.

Tovább nyomoznak az eltűnt százmilliók után

Itthon2016.08.18, 11:31

Továbbra sem zárták le az egykori MDF és SZDSZ gazdálkodásával kapcsolatos nyomozásokat, és emiatt még gyanúsítottak sincsenek a százmilliókat érintő ügyekben – tudta meg az Origo. A volt parlamenti pártok hatalmas adósságokat hagytak maguk mögött. Az egykori kisgazdaszékházból például egy luxusszálloda lesz. 

Mérgezés gyanúját vizsgálják egy wimbledoni meccs ügyében

Sport2016.08.11, 13:42

Mérgezés gyanúja miatt vizsgálatot indított a londoni rendőrség az idei wimbledoni nyílt teniszbajnokság egyik junior versenyzőjének titokzatos rosszulléte miatt csütörtöki brit lapjelentések szerint.

Nem lélegezhet fel Lajcsi: még mindig vizsgálódnak a rendőrök

Life.hu2016.08.08, 10:41

Nem zárult le még Lagzi Lajcsi ügye, továbbra is nyomoznak a rendőrök. Az erről szóló levelet a napokban kapta meg a mulatós zenész.

Illegálisan vett fel 200 óra beszélgetést az FBI

Techbázis2016.08.03, 20:03

Egy szövetségi bíró szerint az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda megsértette az alkotmányt azzal, hogy lehallgatókészülékeket helyezett el a San Mateó-i törvényszéken, és licitálásokat hallgatott le.

Felháborító! Ittas rendőr rúgott vesén egy 11 éves kislányt

Life.hu2016.07.22, 09:00

Az incidens még a vasárnapra virradó éjszakán tötént. Az ügyben feljelentéskiegészítést rendelt el a rendőrség. 

Egyelőre börtönben marad a négyszeres gyilkos

Itthon2016.07.01, 13:23

Mindenidők egyik legismertebb magyar rablógyilkos-párosának még életben lévő tagja, Bene László többször átgondolta már, mit tenne, ha szabadulna. Bár februárban letett arról, hogy valaha is elhagyja a börtönt, mégis azt tervezte, hogy rendesen eltemeti majd az édesanyját. Emellett megnézné saját rémtetteit a Rendőrség-történeti Múzeumban. Ha a bíróság úgy dönt, hogy szabadon engedi a négy ember meggyilkolása miatt elítélt férfit, lesz rá lehetősége.

Magánnyomozókat fogadott fel Lagzi Lajcsi

Life.hu2016.06.28, 11:04

Mindenki Lagzi Lajcsija, azaz Galambos Lajos mindent bevet, hogy bizonyítsa ártatlanságát: nemrég saját magánnyomozó-hadsereget fogadott fel. 

Aki tud, segítsen! Eltűnt egy 15 éves kislány

Archívum2016.06.25, 08:19

Lencse Klaudia 2016. március 14-én délután egy hegykői gyermekvédelmi intézetből engedély nélkül távozott, azóta életjelet nem adott magáról. 

Nyomoz a rendőrség Kis Grófo verekedős ügyében!

Archívum2016.06.16, 09:10

Súlyos vádakkal illették Kis Grófót és testvérét, ahogy arról korábban a Life.hu is beszámolt. Két sértett állítja, a mulatóskirályék megverték őket, és fegyverrel fenyegetőztek. Családi dráma áll a háttérben, a rendőrség nyomoz.

Házkutatás volt az FHB-nál

Itthon2016.06.09, 21:20

Adathordozókat foglaltak le és házkutatást tartottak szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az FHB-csoportnál és Spéder Zoltán nagyvállalkozó egyes érdekeltségeinél - írta a Magyar Nemzet.

Nyomozók jártak egy csalási ügyben a Magyar Postánál

Itthon2016.06.10, 10:54

A nyomozó hatóságok arról tájékoztatták a Magyar Posta Zrt.-t, hogy szerdán a Magyar Nemzeti Bank feljelentése alapján, csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomozást indítottak, amely során a Magyar Postánál is eljártak - közölte a társaság. Később az MNB cáfolta, hogy a jegybank feljelentést tett a Magyar Posta vagy éppen az FHB Jelzálogbank ügyében.

Adományt kért Trumptól, majd leállította ellene a nyomozást

Nagyvilág2016.06.08, 04:29

Florida államügyész személyesen kért pénzadományt politikai karrierje támogatásához Donald Trumptól, s hivatala ezzel szinte egy időben döntött úgy, hogy leállíltja a vizsgálatot a Trump Egyetem feltételezett csalásai ügyében.

Botrány és nyomozás! Czeizel Endre, amikor spermáját szeretője, Dóra rendelkezésére bocsátotta, több bűncselekményt is elkövethetett

Life.hu2016.05.27, 17:10

Ismét nyomoz a hatóság az elhunyt Czeizel Endre halála után nyilvánosságra került spermadonorügyben. A Nemzeti Nyomozó Iroda és a Készenléti Rendőrség emberi test tiltott felhasználásának gyanúja miatt vizsgálódik. 

Sztárok, akik tényleg eltűntek - és nem csak a süllyesztőben

Tévé2016.05.25, 17:58

Hiába ismerik jóval többen az arcukat, a hírességek is el tudnak tűnni, legutóbb Sinéad O’Connorról nem tudta senki egy ideig, hogy éppen hol tartózkodik. Az énekesnő végül egy nap után épségben előkerült, a hasonló sztorik közül azonban nem mindegyik végződött jól: zenészeket, színészeket, tévéseket is nyilvánítottak már halottá az után, hogy akár évtizedekig hiába keresték őket.

6 év után került elő egy eltűnt férfi, de nem lehet a szeretteivel

Life.hu2016.05.18, 14:29

Matthew Green még 2010-ben indult el otthonról, hogy meglátogassa egyik jóbarátját Londonban. A férfi sosem érkezett meg, a családja még most is keresi. 

Nyomoz a rendőrség a csontsoványra fogyott gyöngyösi gyermek halála miatt

Life.hu2016.05.14, 18:27

Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen a Gyöngyösön meghalt gyerek ügyében.

Elítélték azt a három 16 éves diáklányt, akik halálra verték osztálytársukat az iskola mosdójában

Life.hu2016.05.10, 15:32

Szemtanúk szerint egy fiú miatt vitatkozott össze Amy Inita Joyner-Francis és egy csapat lány. A veszekedésből verekedés lett, amely végül tragédiába torkollt.

Nyolcszázmilliót tehettek zsebre a vagyonőrök

Itthon2016.05.10, 11:29

Munkaerő-kölcsönzéssel manipulált a Baranya megyei céghálózat, 800 millió forintnyi adójárulékot csalhattak el a bűnszervezet vezetői a NAV szerint.

Nyomoznak a csepeli iskolában történt tömeges rosszullét miatt

Itthon2016.05.05, 11:54

Gondatlan veszélyeztetés gyanújával indítottak nyomozást a csepeli iskolában történt tömeges rosszullét miatt. Szerdán 39 gyereket kellett kórházba vinni, mert hányingerre és fejfájásra panaszkodtak. A gyerekek jól vannak, csütörtök estére már mindegyiküket hazaengedik. 

Tizenhárom éve gyilkolt, most kapták el

Itthon2016.05.05, 11:16

Tizenhárom éves gyilkossági ügy végére került pont Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A most 55 éves gyanúsított részletes beismerő vallomást tett.

300 millió forintos pénzmosási ügyben nyomoznak

Itthon2016.05.05, 11:10

Háromszáz millió forintos pénzmosási ügyben nyomoznak a rendőrök. Kedden egy időben hét budapesti és öt vidéki helyszínen tartottak házkutatást, két nőt és négy férfit hallgattak ki.

Madeleine-ügy: betörők rabolták el a 9 éve eltűnt kislányt

Life.hu2016.04.28, 14:19

Új fordulatot vehet a 2007-ben eltűnt Madeleine McCann ügye: a legújabb hírek szerint a kislány felébredt és megzavarta azokat a bűnözőket, akik betörtek a szülei nyaralójába.

Holttestet találtak szerda reggel az Apple székházában

Life.hu2016.04.27, 21:00

A tetemet Az Apple kaliforniai székházának konferenciatermében szerda reggel holttestet találtak a nyomozók. 

NAV-osok szállták meg a Zsolnay gyárat

Itthon2016.04.26, 14:14

Költségvetési csalás gyanújával indított eljárást a NAV a Zsolnay Porcelánmanufaktúra ellen. 

Polt Péter ablaka alatt tüntetnek a Quaestor-ügy miatt

Itthon2016.04.24, 14:15

Polt Péter irodájához szervez tüntetést az Együtt. Az ellenzéki párt arra szólítja fel a legfőbb ügyészt, hogy a bíróság végzésének megfelelően egészítség ki a Quaestor-ügy vádiratát, különben Tarsoly Csaba és társai nem kerülnek bíróság elé.

Tovább nyomozna a rendőrség Lagzi Lajcsi ellen

Life.hu2016.04.15, 08:08

Hamarosan lejárna Lajcsi ellen a nyomozás határideje, de az ügyészség hosszabbítást kért.

Kiderült az ukrán zongorista, Vadym Kholodenkov lányainak haláloka

Life.hu2016.04.12, 10:54

Egy hónappal azután, hogy holtan találták a művész két lányát otthonukban, a rendőrség tisztázta a gyermekek halálának okát.

Charlie Sheen börtönbe kerülhet: Emberölés kísérlete miatt nyomoznak

Life.hu2016.04.07, 09:45

Állítólag egy hangfelvétel bizonyítja, hogy Charlie Sheen húszezer dollárt ajánlott valakinek, hogy eltegye láb alól a volt párját.

Aurelio drogügyében vádemelést javasolnak

Archívum2016.04.07, 09:13

Füvet és kokaint is talált a rendőrség az egykori villalakónál. Szerencséjére azonban a lefoglalt szerek csekély részéről lehetett megállapítani, hogy pontosan micsoda.

Nyomozás indult a 31 éves pornósztár, Amber Rayne halála miatt

Archívum2016.04.06, 11:00

Los Angeles-i otthonában találták meg Amber Rayne pornószínésznő holttestét, akinek halálát drogtúladagolás okozhatta. Ám ezt sokan fucsállják, mivel Ambert az egészséges életmód szószólójaként ismerték.

Milliókat kapott a rendőrség, hogy folytassák a nyomozást Madeleine McCann után!

Life.hu2016.04.04, 07:41

A szülők soha nem fogják feladni, hogy megtalálják a 2007-ben eltűnt gyermeküket. A Scotlnad Yard pénzforrásait azonban kimerítette már a vizsgálat, de Theresa May politikus további pénzösszeget ajánlott a folytatásra. 

Gyilkosság Budapesten? Holttestet találtak a fővárosi Ó utcában

Life.hu2016.03.28, 17:45

Holttestet találtak a budapesti Ó utca egyik lakóépületében – erősítette meg az Origo információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Bántalmazás miatt nyomoznak egy tiszabői tanár ellen

Itthon2016.03.21, 17:04

Bántalmazás miatt nyomoznak a rendőrök egy tiszabői tanár ellen. A pedagógusra a szülők és a kollégái is panaszkodtak már.

Hatalmas pofont kevert le diákjának egy zalaegerszegi tanár

Life.hu2016.03.18, 12:59

Az esetre nem is derült volna fény, ha a tanteremben tartózkodók egyike fel nem veszi videóra a történteket.

Kiderült, hogy mikor tér haza Magyarországra Lagzi Lajcsi

Life.hu2016.03.18, 06:18

Az énekes ügyvédje már a család visszaérkezésének dátumát is elárulta, ami körülbelül március végére tehető. A hírek szerint a rendőrség tudott a sztár utazásáról. 

Fordulópont a Madeleine-ügyben: Paraguayban lehet a 9 éve eltűnt kislány

Life.hu2016.03.12, 14:02

Egy magándetektív állítja: a több éve eltűnt brit kislányt utoljára Paraguayban látták. A rendőrség jelenleg nagy erőkkel keresi őt a dél-amerikai ország Areguá nevű városában, ahonnan a bejelentés érkezett. 

Halott csecsemőt találtak Nagykállón

Itthon2016.03.09, 11:37

Már biztos, hogy élve született a Nagykállón holtan talált csecsemő, a rendőrség emberölés gyanújával indított nyomozást.

Több százmilliós csalás miatt nyomoznak

Itthon2016.03.04, 11:02

Üzemanyag-értékesítő cégnek adja ki magát egy bűnbanda, és hamis ajánlatokkal milliókat csalnak ki vállalkozásoktól. Eddig már több mint száz cégnél próbálkoztak.

Gyilkossági ügybe keveredett Johnny Depp

Archívum2016.02.26, 09:18

A színész körül nem nyugszanak a kedélyek. Kiderült, hogy felmerült a neve egy gyilkossági ügyben.

Nincs felelőse a Maradj talpon! műsorban történt halálesetnek

Life.hu2016.02.17, 11:18

A nemrég lezárult vizsgálat szerint nem hibázott senki, amikor tavaly szeptemberben életét veszítette egy nő a Maradj talpon! vetélkedőműsor forgatása során.

50 nyomozó kutatja a bajor vonatbaleset okait

Nagyvilág2016.02.10, 15:03

Továbbra is ismeretlen a Bajorországban történt vonatszerencsétlenség oka, hivatalos forrásból szerdán sem erősítették meg azt a sajtóértesülést, hogy emberi mulasztás okozta az előző nap történt balesetet.

Lajcsi örül a nyomozásnak, mert így győzhet az igazság

Life.hu2016.02.10, 07:45

A mulatós zenész ügyében másodfokon is döntött a bíróság. Lagzi Lajcsinak nem kell visszatérnie az előzetesbe. Ugyan a nyomozás jelenleg is tart, de a zenész örül, mivel így fény derülhet az igazságra.

A rendőrök szerint öngyilkos lett a sztárséf

Nagyvilág2016.02.01, 10:02

A világ egyik legjobb mesterszakácsának tartott Benoit Violier-t vasárnap holtan találták a lakásán. A rendőrök szerint öngyilkos lett.

Nyolcból csak egy iskolaigazgató mert beszélni

Itthon2016.01.28, 09:25

Nyolcból csak egy iskolaigazgató merte névvel és arccal vállalni az Origónak, miért lett elege a központosított oktatásból, és írta alá a miskolci tanárok tiltakozó petícióját. A megtorlástól való félelem szinte tapintható, a Kliket állítólag nagyon érdekli, kik elégedetlenek a rendszer működésével – annyira, hogy ez már egy ügyészségnek is szemet szúrt.