növekedés

címke rss

2,2 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

Gazdaság2020.05.29, 10:46

A bruttó hazai termék (GDP) volumene az első negyedévben 2,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. A szezonálisan, naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 2 százalékkal nőtt, az előző negyedévhez viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

400 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset márciusban

Gazdaság2020.05.28, 10:53

Márciusban a bruttó átlagkereset 400 400 forint volt, 9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az első negyedévben a bruttó és a nettó átlagkereset is 9,1 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, 384 200, illetve 255 500 forintra. A reálkereset 4,6 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak első negyedévi, 4,3 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Komoly emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék

Gazdaság2020.05.18, 10:04

Jelentős, 2 százalékot meghaladó emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

Varga Mihály: Növekedési pályán, stabil állapotban érte a járvány a magyar gazdaságot

Gazdaság2020.05.15, 11:31

A magyar gazdaság lendületes növekedéssel fordult rá az idei évre, azonban a koronavírus-járvány alapjaiban írta felül a gazdasági várakozásokat - jelentette ki Varga Mihály a KSH által péntek reggel közölt GDP-adatokat kommentálva. A pénzügyminiszter elmondta: az első negyedévben éves összevetésben 2,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ezzel a teljesítménnyel közel 5 százalékponttal haladta meg az uniós átlagot. A válság áprilisban tetőzhet a magyar gazdaságban, azonban Magyarország történetének legnagyobb méretű, a GDP egyötödét kitevő gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására az év második felében már élénkülés következhet, így ...

MNB: az elmúlt hónapokban nagyot nőttek az ország devizatartalékai

Gazdaság2020.05.12, 10:09

Áprilisban 3,213 milliárd euróval 28,985 milliárd euróra nőttek az ország devizatartalékai, derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb előzetes adataiból.

Koronavírus: ismét nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma hazánkban

Life.hu2020.05.09, 07:06

Szombatról vasárnapra ismét nőtt a koronavírusban fertőzöttek és az elhunytak száma Magyarországon.

Goldman Sachs: Megnyílik az út fölfelé a világgazdaságban

Gazdaság2020.05.05, 14:07

A Goldman Sachs friss elemzése szerint a világgazdaság aktivitása elérhette a mélypontot, vagyis innentől megnyílik az út fölfelé. A bank elemzői úgy látják, a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett korlátozó intézkedések és a társadalmi távolságtartás elérte a célját. A járvány terjedése a lassulás jeleit mutatja, ami a világgazdaság egészére és támogatóan hat.  

Matolcsy György: Készüljünk az évtized pénzügyi innovációira!

Gazdaság2020.05.04, 14:01

Matolcsy György szerint évtizedünk az eddigi pénzügyi innovációk forradalmi felgyorsítását hozhatja. A jegybank elnöke a növekedés.hu portálon megjelent legfrissebb írásában arra keresi a választ, milyen fordulatokra érdemes készülnünk.

Koronavírus: 2583-ra nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma hazánkban, további 8 ember hunyt el

Life.hu2020.04.27, 07:09

Ismét nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon, további betegek hunytak el.

Matolcsy György: Magyarország számára megnyílik a lehetőség a szingapúri modell megépítésére

Gazdaság2020.04.20, 16:09

Magyarország számára megnyílik a lehetőség a szingapúri modell megépítésére Európában. Sőt, ahogy Szingapúrnak voltak kistigris társai, az egész V4-csoport számára megnyílik az európai kistigrissé válás történelmi szakasza - írja a Növekedés.hu-n hétfőn megjelent legfrissebb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Lenullázhatja Ázsia gazdasági növekedését a járványt

Gazdaság2020.04.16, 13:45

Lényegében lenullázhatja Ázsia idei gazdasági növekedését a koronavírus-járvány. A Nemzetközi Valutaalap szerint ugyanis jelenleg egy "súlyos és példa nélküli" válsággal néz szembe a térség, melynek gazdasági aktivitását Kína sem fogja tudni megmenteni.

Februárban nőtt az építőipar termelése

Gazdaság2020.04.16, 11:52

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint februárban 2,5 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva a januári 2,5 százalékos csökkenés után. Az épületek építése 1,6 százalékkal, az egyéb építményeké 4,2 százalékkal nőtt.

Kína éves GDP-növekedése 44 éves mélypontra zuhanhat

Gazdaság2020.04.14, 13:35

A koronavírus miatt Kína idei gazdasági növekedése 44 éves mélypontra gyengülhet, a lelassuló gazdaságot a jegybank várhatóan több újabb intézkedéssel élénkíti az év végéig - vélték elemzők.

Nagyot nőtt februárban a kiskereskedelem forgalma

Gazdaság2020.04.03, 13:39

Februárban a nyers adat szerint 10,9 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 11,3 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Ezt tette Kína gazdaságával a vírus, ám tavasszal már jöhet a kilábalás

Gazdaság2020.04.02, 17:22

Ugyan az első negyedéves adatok még nem ismertek, de 2020 január-február hónapjainak adatsorait összesítve is látható, hogy az év elején drámai mértékű volt az évtizedek óta felszállóágban lévő kínai gazdaság visszaesése a Covid-19 járvány miatt. A jó hír az, hogy a szépítés már március végén, az első negyedév elérése előtt megindult: Kínában egyre többen térnek vissza dolgozni, egyre több üzemben indul meg a termelőmunka.

Jelentősen nőtt a háztartások pénzügyi vagyona tavaly

Gazdaság2020.04.01, 16:41

A háztartások pénzügyi követelései 6233 milliárd forinttal, 11,4 százalékkal nőttek az elmúlt évben, 60 905 milliárd forintos összegük megközelítette a 46 786 milliárd forintot, a bruttó hazai termék (GDP) 130,2 százalékát. Eközben a kötelezettségek 1151 milliárd forinttal (12,5 százalékkal) emelkedtek - derül ki a pénzügyi számlák legfrissebb részletes adataiból, melyek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhetők.

Koronavírus: nincs ugrásszerű növekedés a vírus terjedésében

Life.hu2020.04.01, 11:38

Az orperatív törzs ismét online sajtótájékoztatót tartott: az országos tisztifőorvos beszélt a járvány eloszlásáról és a fertőzöttek számának növekedéséről is. 

Évtizedes gazdasági zuhanás várhat az eurózónára

Gazdaság2020.03.05, 11:59

Az eurózóna gazdasági növekedése akár az évtized egészében is a mélyben maradhat – figyelmeztetnek egyes elemzők. Ráadásul a kilátások már a koronavírus-járvány megjelenése előtt is igen borúsak voltak.

Bakondi György: Intenzív növekedést mutatnak az első két hónap migrációs adatai

Itthon2020.03.02, 15:18

Intenzív növekedést mutat az illegális határátlépési kísérletek száma 2020 első két hónapjában - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfőn.

Ötödével nőtt tavaly a lakásépítések száma

Gazdaság2020.02.25, 12:27

2019-ben 21.127 új lakás épült, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35.123 volt, 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban, tette közzé a friss adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

További növekedést vetítenek előre a magyar gazdaság eddigi eredményei

Gazdaság2020.02.17, 16:29

A fegyelmezett gazdálkodás, a csökkenő államadósság és az egészségesebb adósságszerkezet megteremtette a további növekedés alapját - mondta videóüzenetében a pénzügyminiszter.

74 százalékkal nőtt a határsértések száma tavaly Szlovéniában

Nagyvilág2020.02.07, 19:06

Szlovéniában tavaly 16 099 határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, ami 74 százalékkal több 2018-hoz képest - közölte pénteken a szlovén belügyminisztérium.

Tavaly ismét rekordot döntött a magyar turizmus

Gazdaság2020.02.07, 13:20

Tavaly ismét rekordot döntött a magyar turizmus, a vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken elérte a 12,8 milliót, a vendégéjszakák száma megközelítette a 31,3 milliót. A kereskedelmi szálláshelyek szállásdíjbevétele 9,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a szálláshelyi összbevétel meghaladta az 550 milliárd forintot, ami 8,8 százalékos növekedést jelent 2018-hoz viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A tavaly december önmagában is rekord hónapnak nevezhető a külföldi vendégforgalom szempontjából, hiszen a korábbi évek decembereiben soha ennyi külföldi vendég nem volt még Magyarorszzágon, ...

Tíz év alatt másfélszeresére gyarapodott az állami vagyon

Gazdaság2020.02.07, 13:45

2010-hez képest 52 százalékkal, azaz mintegy 6 ezer milliárd forinttal nőtt az állami vagyon nyilvántartási értéke, amely így megközelíti a 18 ezer milliárdot - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.

Megvan, melyik volt 2019 másik sztárpapírja a MÁP+ mellett

Gazdaság2020.02.06, 13:44

Negyvenöt százalékkal nőtt a Babakötvény állománya 2019-ben - közölte a Magyar Államkincstár pénzforgalmi elnökhelyettese Érden, az érdi és a budakeszi kincstári állampapír értékesítési pont megnyitóján.

Jelentősen nőhet a rákos esetek száma a világon a következő 20 évben

Tudomány2020.02.04, 14:38

Majdnem a kétszeresére nőhet a rákos esetek száma a világon húsz év alatt az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nemzetközi rákkutatási szervezete (IARC) friss jelentése alapján.

Tovább nőnek az ösztöndíjak a felsőoktatásban

Itthon2020.02.01, 17:12

Február 1-jétől 30 százalékkal, 166 ezer forintra emelkedik a hallgatói normatíva összege; a felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható keret ezzel bő két év alatt összesen 40 százalékkal bővül - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel szombaton.

Kétszámjegyű volt az átlagkeresetek növekedése novemberben

Gazdaság2020.01.31, 10:37

2019 novemberében a bruttó átlagkereset 403.500 forint volt, 13,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagkeresetek alakulását jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése. 2019. január–novemberben a bruttó átlagkereset 364.300, a nettó átlagkereset 242.300 forint volt, mindkettő 11,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) oldalán.

A magyar gazdasági növekedés lett Európa legnagyobbja

Gazdaság2020.01.26, 09:12

Nagy sikert aratott a nagycsaládosok autóvásárlási programja, a jelentkezők elárasztották a kereskedéseket. A héten fontos megállapodás jött létre, hiszen közös befektetési alapot hoz létre Indonézia és Magyarország. A Boeing helyzete továbbra sem javul, újabb fél évet csúszhat a 737 Max repülésének engedélyezése, a Tesla viszont valósággal szárnyal és átlépte a 100 milliárd dolláros piaci értéket.

Globális kockázatot jelent az indiai gazdaság lassulása

Gazdaság2020.01.21, 15:59

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) visszavágta az indiai gazdaság növekedési kilátásait, de a szervezet több feltörekvő piactól is lassulást vár. Az IMF emellett figyelmeztetett, az egész világgazdaságra nézve kockázatokat jelent az indiai növekedés gyengélkedése.

Drágulnak a bankszámlákhoz kapcsolódó díjak

Gazdaság2022.02.03, 06:47

Hamarosan emelkedik a banki szolgáltatások ára, a hitelintézetek ugyanis az inflációhoz mérten változtatják a bankszámlák díjait. A lakásbiztosításokat is az inflációval indexálják a biztosítók, és az önkormányzatok is ezt veszik alapul a díjaik emelésénél.

Az év végén is remek formában volt a hazai építőipar

Gazdaság2020.01.15, 11:37

Tavaly novemberben az építőipari termelés 6,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, októberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 4,5 százalékkal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kiváló magyar gazdasági adatok és nemzetközi feszültség az év első hetében

Gazdaság2020.01.12, 22:22

A Közel-Keletre figyelt a világ 2020 első teljes hetében. Az amerikai-iráni konfliktus feszültsége rányomta bélyegét az arany és az olaj árára, melyek régen látott táncba kezdtek a kereskedés során. A héten érkeztek friss magyarországi makrogazdasági adatok az előző év utolsó hónapjairól, és nagy bejelentést tett a legnagyobb hazai bank, az OTP is. Gyenge adatokat jelentett a Tesco, miközben a svéd IKEA kártérítés megfizetésére tett ajánlatot egyes vásárlóinak. Heti gazdasági összefoglalónk.

Borúlátó kijelentések érkeztek a Világbanktól

Gazdaság2020.01.10, 10:41

Alig számít a tavalyinál nagyobb globális gazdasági növekedésre a Világbank az idei évre nézve. A szervezet most közzétett előrejelzése szerint, amit a világ nyerni fog a réven, azt elveszíti a vámon.

Aprócska volt az egyik ázsiai kistigris tavalyi ugrása

Gazdaság2020.01.03, 10:42

Szingapúrban közzétették az előzetes 2019-es adatokat, amikből kitűnik, hogy az ázsiai városállam gazdasági növekedése az évtized legalacsonyabbja volt, és 2020-ban szerény fellendülésre számítanak az elemzők – összegzi a CNBC.

A kormány béremeléssel, ösztöndíjakkal segíti az ápolói létszám növekedését

Itthon2020.01.03, 07:51

A nemzeti kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, megbecsüli az egészségügyi dolgozókat, gondoskodik az ápolók, orvosok utánpótlásáról, emeli a bérüket és mindent megtesz azért, hogy ismét vonzóvá tegye az egészségügyi pályát a fiatalok számára - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Nincs ok a pánikra, recesszióbiztos az amerikai gazdaság

Gazdaság2020.01.02, 14:31

Néhány hónapja még mindenki azt próbálta megjósolni, mikor üt be az amerikai recesszió, és alapvetően pesszimista makrogazdasági hangulat uralkodott az elemzők körében. Mára viszont, úgy tűnik, megváltozott a hangulat. A Goldman Sacsh szerint ugyanis az amerikai gazdaság kellően be van biztosítva a recesszió ellen.

Az adócsökkentés áll a magyar gazdasági növekedés hátterében

Gazdaság2020.01.02, 14:30

Az adócsökkentés áll a gazdasági növekedés hátterében, a közterhek az idén tovább mérséklődnek - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Folytatódik a nagyvállalatok beruházásának támogatása

Gazdaság2019.12.30, 14:49

A kormány folytatja az egyik legeredményesebb befektetésösztönzési programját, a nagyvállalati beruházási támogatás programot - mondta Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes államtitkára sajtótájékoztatón.

Sikerágazat lett Kínában a gyógyszeripar

Gazdaság2019.12.26, 13:47

Kilőtt a kínai gyógyszerpiac teljesítménye, mely az előrejelzések szerint, néhány év múlva globális viszonylatban a második legnagyobb lesz az Egyesült Államoké mögött, számol be arról az Asia Times.

Több mint 20 százalékkal nőtt az építőipar októberben

Gazdaság2019.12.13, 12:43

Októberben 20,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, ami július óta a legnagyobb ütem. Szeptemberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 3,2 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Nagyon megy a hazai energiaital az indiai piacon

Gazdaság2019.12.12, 11:57

Sikeres a Hell energiaital az indiai fogyasztók körében, számol be arról a Store Insider egy helyi tudósítás alapján.

Kilőhet jövőre az indiai gazdaság

Gazdaság2019.12.03, 16:03

Visszapattanhat jövőre az indiai gazdaság növekedése, miután az ázsiai óriás idén erősen behúzta a féket. A Goldman Sachs elemzői szerint ugyanis 2020-ban jelentősen javul majd a növekedési környezet India számára.

Matolcsy György: A magyar növekedés sajátosságai

Gazdaság2019.12.02, 17:01

Matolcsy György jegybankelnök írása a Növekedés.hu oldalon jelent meg.

Varga Mihály: A magyar GDP idén éves szinten 4,8 százalékkal bővül

Gazdaság2019.12.02, 15:19

A magyar gazdaság idén éves szinten várhatóan 4,8 százalékkal bővül, jövőre a Pénzügyminisztérium 4 százalék körüli GDP-növekedést vár, a világgazdaság bővülése lassul, recesszió nem lesz, de a növekedés üteme mérséklődik - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter egy sajtótájékoztatón, a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után.

Az első becslésnél is jobban nőtt a szeptemberi export

Gazdaság2019.12.02, 14:33

Az első becslésnél is jobban nőtt a szeptemberi export, a kilencedik hónapban az export euróban kifejezett értéke 11,7 százalékkal, az importé 7,7 százalékkal nőtt – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

11,8 százalékkal nőttek szeptemberben a bruttó átlagkeresetek

Gazdaság2019.11.29, 10:48

Szeptemberben a bruttó átlagkereset 11,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és 360 ezer 700 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 239 900 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 247 300 forint volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Több elismerést is kapott a magyar gazdaság, új segítség jön a lakáshiteleseknek

Gazdaság2019.11.24, 12:26

A Moody's mellett az OECD is javította a magyar gazdaság növekedési kilátásaira vonatkozó előrejelzését. A héten az is kiderült, hogy komoly bírságot kaphatnak azok, akik szeméttel fűtenek. Külföldön újabb rekord felállítására készül az Alibaba, és folytatódik a Boeing botrányokkal tüzdelt időszaka, ezúttal hétezer repülőgéppel lehet probléma. A hét gazdasági összefoglalója.

Maradt a rekord magas GDP és uniós szinten is csúcson a magyar ipar

Gazdaság2019.11.17, 15:25

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, szeptemberre vonatkozó jelentéséből kiderült, hogy nemcsak hazai szinten nyújtott kiemelkedőt az ipar, hanem az uniós országok között is toronymagasan vezet. Mindemellett újabb óriásberuházást jelentettek be Magyarországon és a héten az is kiderült, hogy egyre súlyosabb a kínai sertésválság. A hét gazdasági összefoglalója.