növekedés

címke rss

Az IMF szerint egyre jobban látni a világgazdaság talpra állását

Gazdaság2021.04.07, 14:57

A Nemzetközi Valutaalap felfele javította a világgazdaság növekedési kilátásaira vonatkozó előrejelzését. A szervezet szerint egyre világosabban látszik a globális gazdaság talpra állása a koronavírus-járvány által okozott nehézségekből.

Óriási emelkedést mértek a mobiladat-forgalomban a tavalyi utolsó negyedévben

Gazdaság2021.03.19, 10:50

A magyarországi mobilhálózat adatforgalma továbbra is folyamatosan nő, tavaly a negyedik negyedévben másfélszerese volt az egy évvel korábbinak, 167 petabyte; az adatforgalom 93 százaléka a 4G-LTE-rendszeren keresztül zajlott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Távközlés, internet, televíziószolgáltatás című, negyedéves ágazati jelentéséből.

Lendületes növekedés jöhet idén a világgazdaságban az ENSZ szerint

Gazdaság2021.03.18, 11:10

A világgazdaság a vártnál erősebb, 4,7 százalékos növekedést produkálhat ebben az évben – derül ki az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának friss előrejelzéséből. A prognózis szerint a globális gazdaság egészét is fellendíti a vártnál erősebb amerikai növekedés.

Továbbra is lendületben van az ingatlanpiac

Gazdaság2021.03.12, 16:42

Az erős januári évkezdés után magasabb fokozatba kapcsoltak az eladók és a vevők az ingatlanpiacon. Februárban továbbra is kimagaslóan erős kereslet mellett, az elmúlt 10 év legtöbb adás-vételét bonyolították Magyarországon, írja az adatai alapján összeállított közleményben a Duna House.

Rég voltak ennyire optimisták a világ topmenedzserei

Gazdaság2021.03.12, 11:44

Egy évvel a pandémia kezdete után optimisták a világ legnagyobb cégeinek vezetői a gazdasági kilátások megítélésében, sőt, a globális növekedést várók aránya rekordszintre nőtt.

Ez a két testrészünk egész életünkben nő - ezért lesz folyamatosan nagyobb az orrunk és a fülünk

Life.hu2021.03.10, 20:35

A felnőtté válás része, hogy testünk növekszik és folyamatosan alakul, legalábbis egy darabig. Egy ponton ugyanis – hacsak nincs valamilyen ritka rendellenesség – mindenki eléri a maximális testmagasságát, és ez már biztosan nem fog változni. Azonban nem minden testrészünk hagyja abba a növekedést. A fülünk és az orrunk egész életünkben folyamatosan nagyobb és nagyobb lesz, ha akarjuk, ha nem. A folyamatot megállítani nem lehet, de elgondolkodtató, hogy vajon miért van szükség arra, hogy ezek a testrészeink az idő előrehaladtával nagyobbak legyenek, míg a testünk többi része nagyjából ugyanakkora marad.

Varga Mihály: Az idén 4-4,5 százalékos lehet a növekedés

Gazdaság2021.03.05, 12:59

A pénzügyminiszter szerint ha húsvét után, megfelelő átoltottság esetén nyitni lehet, akkor van remény arra, hogy a magyar gazdaság a tavalyi év 5 százalékos visszaesése után az idén 4-4,5 százalékos növekedést érjen el.

Kína gazdasága 2035-re a mostani duplájára nőhet

Gazdaság2021.02.26, 12:06

Hszi Csin-ping elnök tavaly novemberben jelentette be, hogy lehetséges a kínai GDP és az egy főre eső jövedelem megduplázása 2035-re. Ehhez a teljesítményhez évente legalább 4,7 százalékos gazdasági növekedésre lenne szükség.

Kiderült, hogy hány éves korig nő a pénisz (18+)

Life.hu2021.02.16, 05:49

A pénisz nagysága érzékeny téma. Persze az, hogy kinek mi számít nagynak, nézőpont kérdése, mint ahogy az is, hogy tényleg a méret számít?

Szlávik János: a brit mutáció okozhatja az itthoni esetszámok növekedését

Life.hu2021.02.11, 15:10

Jelen lehet Magyarországon is a koronavírus brit mutációja, és valószínűleg ez állhat az esetszámok növekedése mögött is - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Indiáé lehet idén a világ leggyorsabban növekvő gazdasága

Gazdaság2021.02.02, 15:38

A Nemzetközi Valutaalap friss elemzése szerint az indiai gazdaság már világelső növekedési ütemet produkálhat 2021-ben. Mindeközben az indiai részvénypiac is szárnyal, ám egyes elemzők szerint itt érdemes óvatosabbnak lenni az optimista üzletek kötésével.

Kína a vártnál hamarabb lehet a világ legnagyobb gazdasága

Gazdaság2021.01.24, 07:35

Kína jelenleg a világ második legnagyobb gazdasága, azonban a GDP-növekedések globális trendjeit figyelve még ebben az évtizedben világelső lehet, megelőzve az Egyesült Államokat.

Ezekkel a módszerekkel teheted dúsabbá a szemöldököd

Life.hu2021.01.20, 19:44

Ugyan nem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget, a szemöldök mégis meghatározza és kiemeli az arcunkat. Nem mindannyian vagyunk azonban megáldva szépen ívelt, dús szemöldökkel. Azoknak, akik szeretnék természetes módon dúsítani a szálakat az ideiglenes porok és a hosszú távú tetoválás helyett, érdemes kipróbálniuk a hidegen sajtolt olajokat.

A koronavírus-járvány ellenére is nőtt a kínai gazdaság teljesítménye a tavalyi évben

Gazdaság2021.01.18, 10:14

A kínai gazdaság 2,3 százalékkal növekedett 2020-ban, miután a koronavírus-járvány belföldi megfékezését követően az ország gazdasága gyorsuló ütemben állt helyre az első negyedévben regisztrált visszaesésből - derült ki a kínai statisztikai hivatal adataiból. Eközben a várakozásokat meghaladva nőtt a kínai ipar decemberben, ám a kereslet helyreállása a szakértők szerint hosszabb időt vesz igénybe a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságok miatt.

Bíztató elemzői előrejelzés érkezett, rekordot érhet el idén a világgazdaság bővülése

Gazdaság2021.01.14, 13:14

Az előrejelzések szerint a világgazdaság 2021-ben piaci árfolyamon számítva hozzávetőleg 5 százalékkal – a 21. században az eddigi leggyorsabb ütemben – bővülhet, vagyis a világgazdaság teljesítménye 2021 végére vagy 2022 elejére összességében elérheti a világjárvány előtti szintet.

Hatalmas tempóban áll talpra az indiai gazdaság

Gazdaság2021.01.12, 07:46

Az indiai gazdaság várhatóan hatalmas zuhanást szenved el a márciusig tartó pénzügyi évben, azonban a következő időszakban már lendületes növekedés várható. 2022-ben pedig India teljesen ledolgozhatja a 2020-as válságot.

Cél, hogy 2021 a növekedés éve legyen a magyar gazdaságban

Gazdaság2021.01.11, 11:22

Azon dolgoznak, hogy 2021 a magyar gazdaságban a növekedés éve legyen - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn a közösségi oldalra feltöltött videójában.

Jövőre teljesen talpra állhat a kínai növekedés

Gazdaság2020.12.23, 19:38

Jövőre már teljesen ledolgozhatja az idei év nehézségeit a kínai gazdaság. A Világbank friss jelentése szerint ugyanis 2021-ben már majdnem 8 százalékos lehet a kínai GDP növekedése.

Felfele korrigálták az amerikai GDP harmadik negyedéves növekedési adatát

Gazdaság2020.12.22, 15:30

A végleges adatok alapján az előzetes becslésnél 0,3 százalékponttal nagyobb, 33,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az Egyesült Államok bruttó hazai terméke a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis jelentése alapján.

Mennyit kereshetsz? - Nekik nőtt legnagyobb arányban a fizetése az elmúlt két évben

Unilife.hu2021.01.19, 09:25

Megjelentek a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) legfrissebb kutatási eredményei, ahogy erről délelőtt már hírt adtunk. A 2020-as kutatás adataiból azt tudhatjátok meg, hogy az egyetemről frissen kikerült hallgatóknak 2019 decemberében mennyi volt a jövedelme és milyen volt a helyzetük a munkaerőpiacon. A friss adatok többféle összehasonlításra is lehetőséget adnak, amelyekről Mennyit kereshetsz? címmel indítunk sorozatot. Azt már most megnéztük nektek, hogy a korábbi adatokhoz képest (amelyek a 2017 decemberi állapotot mutatják), hogyan változott a diploma értéke a magyar munkaerőpiacon. Mivel a frissdiplomásokat igyekeztünk górcsső ...

Egy olajszállító szupertankert is megtölthetnének az exportált japán whiskyvel

Gazdaság2020.12.20, 00:05

Ha szóba kerülnek a japán alkoholok, többnyire a szaké jut az emberek eszébe elsőként, pedig van még egy tömény ital, amit érdemes észben tartanunk, ha Japánról van szó. Mégpedig a whisky. Következzék annak rövid története!

Folyamatosan nőnek a fiatal nő mellei, a tenyerénél is nagyobb a mellbimbója - Fotó

Life.hu2021.06.08, 13:46

Houstonban él az a 27 éves nő, Kayla Romero akinek folyamatosan nőnek a mellei, mellbimbói már a tenyerénél is nagyobb méretűre nőttek.

Továbbra is öntik Kínába a tőkét a nemzetközi befektetők

Gazdaság2020.12.17, 13:32

Egy friss jelentés szerint az idei piaci és világgazdasági nehézségek is csak rövid időre fogták vissza a befektetői lelkesedést, ha Kínáról volt szó. Az év első 11 hónapjában ugyanis tartósan ömlött a külföldi működőtőke-befektetés a világ második legnagyobb gazdaságába.

A vártnál erősebb lehet a 2021-es kínai növekedés

Gazdaság2020.12.11, 16:51

Megemelte Kína jövő évre vonatkozó növekedési kilátásait a Fitch Ratings. A növekvő hazai kereslet és a koronavírus vakcina ugyanis optimizmusra ad okot a hitelminősítő szerint.

Nőtt a kínai feldolgozóipar teljesítménye

Gazdaság2020.11.30, 15:26

Nőtt a kínai feldolgozóipar teljesítménye novemberben, miközben a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektorban az elmúlt, közel hét és fél év legkimagaslóbb növekedési adatát regisztrálták.

Nőtt a háztartások pénzügyi vagyona

Gazdaság2020.11.17, 14:49

A háztartások nettó pénzügyi megtakarításai 432 milliárd forinttal, a GDP arányában 3,5 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben. A pénzügyi eszközök 719 milliárd forinttal, a kötelezettségek 287 milliárd forinttal emelkedtek - közölte a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Ezekben az országokban mérték a legnagyobb GDP-növekedést - galéria

Gazdaság2020.11.09, 08:09

A GDP, azaz a bruttó nemzeti összetermék az egyik legfontosabb, gyaktan a leglényegesebbnek tartott mutató egy ország gazdasági teljesítményének megítélésénél. Jelentőségét nem lehet alábecsülni, így nem csoda, ha a gazdasági szakembereken túl, a közvélemény is felkapja a fejét egy-egy kimagasló növekedési értékre. Megmutatjuk, mely országokban volt a 2000-es évek óta a legnagyobb a GDP-növekedés a Világbank adatai szerint. 

A várakozásokat meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége és bevétele

Gazdaság2020.11.05, 14:29

A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 50,9 százalékkal 19,7 milliárd forintra nőtt az idén a harmadik negyedévben, árbevétele 1,8 százalékkal 167,7 milliárd forintra emelkedett - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.

2050-re India lehet a világ harmadik legnagyobb gazdasága

Gazdaság2020.10.26, 16:42

India hatalmas gazdasági fellendülést élhet meg a következő évtizedekben. Olyannyira, hogy egy friss elemzés szerint 2050-re India már a világ harmadik legnagyobb gazdasága lehet, leszorítva a dobogóról Japánt. Mindeközben idén az látszik, hogy hatalmas mennyiségű külföldi tőke áramlott az indiai gazdaságba.

Új gazdasági rekord az Egyesült Államokban: soha nem látott mértékben nőtt a GDP

Gazdaság2020.10.29, 16:59

Az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben a vártnál nagyobb mértékben nőtt, korrigálva ezzel a bruttó hazai termék második negyedévi visszaesését a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) csütörtöki jelentése alapján.

Jelentősen nőtt a fegyvereladás Amerikában

Nagyvilág2020.10.24, 22:15

A fegyverkereskedelem az USA-ban a koronavírus-járvány márciusi kezdete óta folyamatosan emelkedett - olvasható a Newsmax.com hírportálon.

Mikor térhet vissza a kiugróan magas kínai növekedés?

Gazdaság2020.10.11, 12:51

Az elmúlt időszakban úgy tűnt az adatokból, hogy a kínai gazdaság növekedése erőteljes talpra állást mutat, sőt, ez az egész ázsiai térséget is magával húzhatja. Az elemzők azonban figyelmeztetnek, az ázsiai óriás növekedése nem annyira erős, mint azt sokan gondolják, azonban bőven van ok a hosszabb távú optimizmusra.

Nagy Márton: A növekedés a beruházásoktól lesz fenntartható

Gazdaság2020.10.08, 13:40

A beruházásoktól lesz fenntartható a növekedés, a beruházás volt és lesz a gazdasági növekedés legfontosabb mozgatórugója - mondta Nagy Márton, miniszterelnöki megbízott, gazdaságpolitikai tanácsadó a Budapest Economic Forum 2020 online konferencián Budapesten.

Kína növekedése egész Ázsiát magával húzza

Gazdaság2020.10.07, 16:24

Az ázsiai gazdaságok széles köre profitálhat abból, ha Kína gazdasága újra lendületet vesz a következő időszakban. Ebben pedig különösen fontos szerepük lesz a kínai fogyasztóknak, akik az elmúlt időszakban egyre lelkesebben költekeznek.

Hatalmas összegeket költött egy év alatt a világ katonai kiadásokra

Gazdaság2020.10.03, 10:36

Rengeteg pénzt költött a világ tavaly hadiipari és védelmi kiadásokra. Bár összegszerűen továbbra is az USA volt a csúcstartó, de mint kiderült: van olyan ország is, amely GDP-jének majdnem a tizedét erre a célra fordította. Egyelőre nem tudni, hogyan befolyásolja majd a költéseket a világ működését 2020-ban számos tekintetben megváltoztató koronavírus-járvány, de vannak arra utaló jelek, hogy a fertőzés jelentette gazdasági kihívások mellett is sok jut majd hadi célú kiadásokra.

Koronavírus: ismét nagyot nőtt a fertőzöttek száma hazánkban

Life.hu2020.09.29, 09:25

Ugrásszerűen nőtt a fertőzöttek száma mára virradóra Magyarországon.

A nyáron kimászott a kereskedelem a gödörből

Gazdaság2020.09.22, 09:32

A tavaszi visszaesés után a kereskedelem kimászott a gödörből, és nyáron elérte az előző év azonos időszakának szintjét - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kína még sokáig a világgazdaság meghatározó szereplője lesz

Gazdaság2020.09.17, 13:58

A geopolitikai feszültségek ellenére sem csökkent Kína szerepe a világgazdaságban – mondja a Standard Life Aberdeen elnöke. A nemzetközi cégek pedig egyre nagyobb lehetőségeket látnak a kínai nyitásban.

Már idén talpra állhat a kínai gazdaság

Gazdaság2020.09.09, 14:49

Miközben a világgazdaság egészének még néhány negyedévre szüksége van a tavaszi járvány előtti növekedési szintekhez való visszatérésre, Kína már az év végére teljesen talpra állhat.

Félelmetes adatok: elképesztően megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma

Life.hu2020.08.30, 09:55

Elképesztően megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma hazánkban. Nagyon magas a szám...

Koronavírus: elképesztő módon növekszik a fertőzöttek száma hazánkban

Life.hu2020.08.29, 09:40

Ugrásszerűen nő hazánkban a koronavírusaal fertőzöttek száma.

Babafejlődés - már ezt is tudják a kicsik hat hónaposan

Life.hu2020.08.04, 20:35

A kisbabák a születésüket követő első évben rengeteg változáson mennek keresztül. Fejlődésük igen gyors testileg, értelmileg és érzelmileg egyaránt. Féléves korra pedig már a személyiségjegyeik is megfigyelhetőek.

A kínai gazdaságban folytatódhat a talpraállás a második félévben

Gazdaság2020.08.03, 07:47

Tovább erősödött a kínai feldolgozóipar teljesítménye júliusban a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérése szerint.

A karján növesztettek péniszt egy férfinak

Life.hu2020.08.02, 09:54

Malcolm az első a világon, akit így kezelnek.

Javult a kínai feldolgozóipar teljesítménye júliusban

Gazdaság2020.07.31, 10:44

Javult a kínai feldolgozóipar teljesítménye júliusban, de csak kis mértékben, miközben a szolgáltató szektor növekedése lassult júniushoz képest.

Kiválóan működik a gazdaságvédelmi akcióterv

Gazdaság2020.07.26, 08:19

A héten az MNB ismét csökkentette az alapkamatot és kiderültek a felvételi ponthatárok. A Diákhitel Központ idén arra számít, hogy rekordszámú hallgató vesz majd fel diákhitelt, amelynek feltételei továbbra is igen kedvezőek. Átadták az M4-es legújabb szakaszát és hibrid modellek gyártásába kezdenek a kecskeméti Mercedes-gyárban. A hét gazdasági összefoglalója.

Rétvári: Idén többeknek jut nyaralásra

Itthon2020.07.22, 13:42

Az Eurostat adatai szerint tíz év alatt, 2010-2019 között közel 2,5 millióval többen engedhették meg maguknak, hogy elmenjenek nyaralni, mint korábban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Babafejlődés - mit tud a kicsi három hónaposan

Life.hu2020.07.21, 18:48

Hihetetlen, hogy a kisbabák milyen gyorsan fejlődnek. Az egyik percben még éppen csak megszülettek, a másikban pedig már bicikliznek. A szülők pedig csak kapkodják a fejüket, hogyan fordulhatott ez elő egyik percről a másikra. Pedig nem is történik olyan gyorsan a dolog. Vagy mégis?

Varga Mihály: A magyar gazdaság kezd visszatérni a növekedési pályára

Gazdaság2020.07.21, 16:01

Kezd visszatérni a növekedési pályára a magyar gazdaság - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Nyíregyházán, amikor aláírták a villamosipari és gépészeti kivitelezéssel foglalkozó Industrial Electric Bau Kft. kapacitásbővítő beruházásának közel 42 millió forint értékű támogatási szerződését.