Nico Hülkenberg
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Force India
- Renault F1
- Sergio Pérez
- GPhírek
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A McLaren Alonso megtartásával nyugdíjazná Buttont
Tárgyalások kezdődhettek a McLaren és Fernando Alonso között, ez pontot tehet Jenson Button F1-es pályafutására. A Renault háza táján is mozgás kezdődhet.
Hülkenberg viccelődve előzött, Grosjean ideges lett
Az időmérő után a Japán Nagydíjon is nagyot csatáztak a Force Indiák, a Williamsek és a Haasok. Hülkenberg viccesen beszólt Bottasnak a rádión, Grosjean bosszankodott a verseny után.
Mindenkit elriaszt a zűrzavar a Renault közeléből
Lapértesülés szerint a korábbi technikai igazgató, James Allison és Sergio Pérez is azért mondott le arról, hogy a Renault-hoz szerződjenek, mert káosz uralkodik a csapat menedzsmentjében.
Pérez visszasegítette a Force Indiát a Williams elé
Meglepetésre a Force India és a Williams versenyzői közül csak a 18. helyről induló Sergio Pérez szerzett pontot. A mexikói pilóta ismét riválisuk elé lőtte a csapatát.
A Williams türelmetlen volt, a Force India profitált ebből
Valtteri Bottas is egyike volt azoknak, akiknek rosszul jött a piros zászló, de ő nem azt tartja hibának, hogy még a Safety Car alatt kihívták a bokszba, hanem azt, hogy nem azonnal tették ezt.
Rosberget egyáltalán nem zavarta a glória
A Mercedes versenyzője elsőként teljesített gyors kört a fejvédő szerkezettel, és úgy véli, bár az eszköz csúnya, a vezetést nem akadályozza. A glóriát tesztelő ellenfelei egyetértettek vele.
Mit néznek és látnak az F1-es pilóták? - videó
A pályán száguldva sokkal gyorsabban dolgozzák fel a vizuális információt, mint egy átlagember. A Sky Sports speciális szemüveget adott Nico Hülkenbergre, hogy feltérképezze a szemmozgását menet közben.
Sainz nem úszta meg a büntetést a feltartásért
A Toro Rosso versenyzője három helyet veszít a Német Nagydíj rajtrácsán, mert az időmérő során akadályozta Felipe Massát. Grosjean váltócsere, és Hülkenberg szabálytalan gumihasználat miatt szintén visszacsúszik.
Hülkenberg még jobb eredményre számított a Q3-ban
A 2010-es brazíliai pole pozíciójára emlékeztette a spielbergi időmérő, de a 3. rajthely miatt sem csalódott. Végül nem büntették meg a sárga zászlós incidens miatt.
Pérez bosszús a 2. hely elvesztése miatt
Nagy meglepetést keltett a Force India versenyzője a bakui időmérőn mutatott formájával, de balszerencséjére nem sokkal korábban összetörte az autóját, és váltócsere miatt büntetést kapott.
Pérez gumikíméléssel győzte le Vettelt
Mindkét autón lágy abroncsok voltak, de a mexikói úgy érzi, ő jobban vigyázott rájuk. Minden stratégiai döntésük bevált.
A Force India hamarosan felhagy az idei fejlesztésekkel
A silverstone-i istállónál további javulást várnak autójuk finomhangolásától, de az idei modellt már nem sokáig fejlesztik, hiszen az ellenfelekhez hasonlóan már ők is dolgoznak a jövő évi változaton.
Rohamsisakot az F1-es autókra? Na ne!
A Red Bull ausztrál pilótája próbálta ki elsőként Szocsiban a csapat saját fejlesztésű fejvédő megoldását. Hülkenberg szerint ez jobban néz ki a glóriánál, de Hamiltonnak ez sem tetszik.
Vettel örül, hogy csak ő emlékezett a bokszutcai szabályokra
Sainz szerint veszélyes volt, hogy Hülkenberg megpróbálta feltartani a mezőnyt a bokszbejáratnál, pedig a Force India szerint épp a biztonság növelése érdekében tett így.
Esőben jónak tűnt a Force India
Nico Hülkenberg és Sergio Pérez is küszködött a szeszélyes melbourne-i időjárás miatt, amely hátráltatta a felkészülésüket a versenyre. Pedig a német kifejezetten gyors volt.
Ki túrhatja ki Räikkönent a Ferraritól?
A finn pilóta helyére megint túljelentkezés kezd kialakulni, bár vannak versenyzők, akiket már hírbe hoztak a Ferrari egyik ülésével, ők azonban kizárják az átigazolás lehetőségét. Legalábbis egyelőre.
A Red Bull és a Force India is legyőzné a Williamst
Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg is elkapná a grove-i istálló autóit, Carlos Sainz viszont úgy véli, a Toro Rosso számára „abnormális” körülmények szükségesek, hogy odaérjenek a dobogóra.
Hamilton kiakadt a glóriára
Több versenyző esztétikai merényletnek tartja a Räikkönen által csütörtökön kipróbált fejvédő megoldást. Hülkenberghez hasonlóan Hamilton a veszélyek ellenére sem akarja, hogy megjelenjen az F1-es autókon, pedig pont a Mercedes találta ki.
Hülkenbergnek és Grosjeannak új sisakja lesz
Változtattak a színösszeállításon. A Force India német pilótája könnyen megismerhető lesz, a franciát inkább az új csapata inspirálta.
Hülkenberg a Williams szintjére szeretne eljutni
A Force India pilótája pályafutása eddigi legjobb szezonját próbálja teljesíteni 2016-ban, de kemény küzdelemre számít a középmezőnyben. Úgy véli, a Williams szintjét érdemes megcélozniuk. Új fejlesztő pilóta is csatlakozott az istállóhoz.
Hülkenberg győzelmek nélkül is boldog az F1-ben
Miközben a sajtó rendületlenül próbálja kapcsolatba hozni az élcsapatokkal, ő a Force Indiánál végzett munkájára koncentrál. Szerinte idén is előreléphetnek.
Pérez hibátlan versennyel zárta karrierje legjobb évét
Vettelt is megpróbálta legyőzni Abu-Dzabiban, de lehetetlen volt maga mögött tartania a szuperlágy gumikon támadó Ferrarit. Hülkenberg jól rajtolt, de az első két etapjában küszködött.
Pérez a versenyen nem vár csodát a Force Indiától
Tudja, hogy vasárnap hátrányba kerülhetnek, de minden lehetőséget próbál megragadni a jó szereplésre. Hülkenberg csalódott a 7. rajthelye miatt.
Ilyen fergeteges volt a Bajnokok Tornája - videó
Nemcsak a közönség, hanem szemlátomást a versenyzők is remekül szórakoztak. A végén Sebastian Vettel nevetett, de David Coulthard napja sem kezdődött rosszul…
Vettel nyert, 2015-ben ő lett a Bajnokok Bajnoka
Először jutott a Race of Champions egyéni dőntőjébe Sebastian Vettel, és Tom Kristensent legyőzve 2015-ben ő lett a Bajnokok Bajnoka. A Londonban rendezett versenyen ő volt az egyetlen aktív F1-es pilóta, aki a legjobb négy közé tudott kerülni.
Autós ünnep a stadionban: Vettel, López, Lorenzo a Bajnokok Tornáján
A hétvégén visszatér Európába a világ egyetlen olyan autóversenye, amelyen az F1, a ralikrossz-vb, a MotoGP, különböző sport- és túraautó bajnokságok, valamint az IndyCar ismert pilótái is megmérkőznek egymással.
A Safety Car tette tönkre Pérez versenyét
Úgy érzi, több hellyel előrébb végezhetett volna, ha Vettel nem töri össze az autóját. Hülkenberg örül, hogy a hibátlan mexikói versenyével véget vetett a rossz szériának.
Fogd be! - mondták a rádión Hülkenbergnek
A mexikói időmérőről előkerült egy rádiós beszélgetés, amelyből kiderült, hogy volt egy kis vita Hülkenberg és a versenymérnöke között. Bradley Joyce letorkollta a pilótát, de ő nem háborodott fel, csak szeretné átbeszélni, mi okozta a félreértést.
Force India: Pérez és Hülkenberg egy szinten van
A Force India helyettes csapatfőnöke úgy érzi, a mexikói sokkal jobb versenyző lett, mióta eljött a McLarentől. Pérez is úgy érzi, hogy élete legjobb formájában versenyez.
Hülkenberg az edzésidő csökkentésével tenné érdekesebbé az F1-et
Szerinte nagyobb szerep jutna a versenyzők képességeinek, ha kevesebb időt kapnának a gyakorlásra. Pérez szerint szükség van a három szabadedzésre.
Hülkenberg is belátta, hogy ő hibázott Szingapúrban
SMS-ben kért elnézést Felipe Massától az ütközésért, amivel mindkettejük versenyét tönkretette. Elismerte, hogy több helyet kellett volna hagynia a brazilnak.
Massa és Hülkenberg egymást okolja az ütközésért
A Force India pilótája húzta a rövidebbet kettejük balesete után, mivel a sportfelügyelők szerint Nico Hülkenberg hibáztatható azért, mert Felipe Massa bokszból kihajtó Williamse nekiment a német autójának a Szingapúri Nagydíjon.
Egy Ferrari-tartalék helye biztos az amerikai csapatnál
Újoncot viszont biztosan nem szerződtetnek. Tapasztalt, aktív F1-es pilótát szeretnének megnyerni a Haas istálló számára, és közvetve elismerték, hogy korábban Nico Hülkenberget próbálták leigazolni.
Ellopták a Force India egyik kormányát Monzában
Feljelentést tett az Olasz Nagydíj után a Force India csapata, mivel vasárnapra virradóan lába kélt az egyik tartalék kormányuknak a monzai paddockból. A futamon sem jött ki nekik a lépés, Pérez alaposan lemaradt, Hülkenberg pedig még vele sem tudta tartani a tempót.
Button véleménye megváltozott a nyitott pilótafülkékről
Kilépett azok táborából, akik a hagyományokhoz ragaszkodva mindenáron meg akarják tartani a nyitott pilótafülkéket a Forma-1-ben. A mezőny megosztott, Nico Hülkenberg például ellenzi a változtatást.
A Porsche is visszavárja Hülkenberget Le Mans-ba
A Force Indiához hasonlóan a Porsche is szeretné megtartani Nico Hülkenberget a 2016-os szezon során. A sportautó márka a német pilóta részvételével kívánja megvédeni a Le Mans-i 24 órás verseny trófeáját, amit az idén nagy meglepetésre a Hülkenberggel felálló triójuk nyert meg.
Hülkenberg két szezonra hosszabbított a Force Indiával
Legalább 2017-ig náluk marad, ami azt is jelenti, hogy akkor sem megy a Ferrarihoz.
Hülkenberg és Pérez is maradhat a Force Indiánál
Vijay Mallya mindkét versenyzőjét szeretné megtartani, és nem lát a távozásukra utaló jeleket. A német állítólag már alá is írt a következő szezonra.
Räikkönen bejelentése után sem csendesült el a pilótapiac
Olasz lapértesülések szerint Kimi Räikkönen megtartása a 2016-os szezonra csupán átmeneti megoldás a Ferrarinál. Nico Hülkenberg és Jenson Button jövője a legfőbb kérdés.
Hülkenberg számított rá, hogy Räikkönen marad a Ferrarinál
Érezte, hogy jövőre sem lesz helye az olaszoknál, de állítása szerint még mindig jó lehetőségek közül válogathat. Bottast zavarták a Ferrarival kapcsolatos pletykák, Räikkönen további sikerekben reménykedik.
Hülkenberg váltja Schumachert a Bajnokok Tornáján
A Le Mans-győztes Nico Hülkenberg lesz a Bajnokok Tornájára visszatérő Sebastian Vettel csapattársa Németország színeiben. A jótékonysági rendezvény elnöke szerint Hülkenbergnek nehéz dolga lesz Schumacher pótlásával, aki nagyon hiányzik a résztvevők közül.
Még mindig tíz versenyzővel tárgyal az új amerikai csapat
A korábbi hírekkel ellentétben még nem szűkítették le a listájukat, számos pilóta neve szóba került. Szeptemberben szeretnének döntést hozni, és örülnek, hogy a tapasztalt versenyzők is komolyan veszik őket.
Vergne szerint "jó esélye" van az F1-es visszatérésre
A Ferrari fejlesztő pilótája, Jean-Eric Vergne kijelentette, Esteban Gutiérrez és Nico Hülkenberg mellett ő is versenyben van a Haas egyik jövő évi F1-es pilótaüléséért, és nem azért szerződött ismét a Formula E-be, mert letett volna az F1-es visszatérésről. Szerinte jó esélye van.
Hülkenberget is megszerezné az új amerikai csapat
Rajta kívül a Ferrari két tesztpilótája, Gutiérrez és Vergne is szerepel a listájukon. Haas fontosnak tartja, hogy F1-es tapasztalattal rendelkező versenyzőjük is legyen.
A Force India gyors lett, de veszélyes?
A Hungaroringen két látványos műszaki hiba is komoly balesethez vezetett, de a csapat leszögezte, hogy nem kockáztatják a pilótáik biztonságát a tempó érdekében. Hülkenberg is bízik csapatában.
Hülkenberg balesetét is a kerékvetők okozhatták
A Force India szerint a német első szárnya is a Hungaroring szokatlanul hosszú kerékvetői miatt szakadt le. Úgy érzik, a hiba nélkül a dobogóra is felállhattak volna.
Biztonsági autó a pályán! Baleset volt a Magyar Nagydíjon
Nico Hülkenberg a célegyenes végi gumifalba csapódott.
A Hungaroringen is elbúcsúztatja Bianchit a Forma-1
Nem kellett noszogatni az F1-es pilótákat, hogy részt vegyenek a francia versenyző temetésén. Hamilton szerint a Hungaroringen keményen nyomják majd a gázt, mert úgy vélik, így tiszteleghetnek leginkább Bianchi előtt.
Hülkenbergnek nem a Ferrari az egyetlen esélye
A német a Bottas szerződtetésével kapcsolatos pletykák ellenére reménykedik benne, hogy ajánlatot kap a Ferraritól, de más lehetőségeket is lát a karrierje fellendítésére. Úgy gondolja, még mindig az F1 az autóversenyzés csúcsa.
Tapasztalt pilótákat igazolna az F1 új amerikai csapata
A mezőnyhöz jövőre csatlakozó Haas már készített egy listát a jelöltjeiről, Gutiérrezt név szerint is megemlítették. Mindenképpen szeretnék, ha lenne legalább egy tapasztalt versenyzőjük.