nemzetközi diplomácia

címke rss

Elvesztették hitüket a klímaegyezményért küzdõk

Nagyvilág2010.02.07, 09:31

Régi ellentétek és egy hibás tudományos megállapítás is nehezíti a klímaváltozás elleni hatékony fellépést. A decemberi, csalódást keltõ koppenhágai klímacsúcs végén még arról volt szó, hogy a szennyezõanyagok csökkentésérõl szóló nagyon várt globális megállapodást egy éven belül tetõ alá hozhatják, de ennek esélyei 2010-ben sem jobbak, mint tavaly. Az ellenzõk egyre jobban bekeményítenek, a pártolók reményei pedig lassan elúsznak.

Megint eljött a harag napja a kínaiak és az amerikaiak között

Nagyvilág2010.02.04, 21:38

Leperegtek az USA-ról a dalai lámával tervezett elnöki találkozó, illetve a tajvani fegyverüzlet miatti kínai fenyegetések. Washington más megnyilvánulásai is arra utalnak, hogy a tavalyi nyájas hozzáálláshoz képest nagyot fordult, jóval keményebb lett az amerikai külpolitika Kínával szemben. Romsics Gergely, a Magyar Külügyi Intézet munkatársa szerint azonban az USA tíz éve ugyanazt akarja Kínától, csak van, amikor megengedõbb, és van, amikor leckéztet.

Kína tiltakozása ellenére is fogadja a dalai lámát Obama

Nagyvilág2010.02.03, 15:50

Kína a kapcsolatok megromlásával és egyéb következményekkel fenyegeti az USA-t, mert nem tetszik neki, hogy Barack Obama elnök hamarosan fogadja a dalai lámát. Washington azonban kitart a találkozó mellett, pedig õsszel Obama épp Kínára való tekintettel zárkózott el attól, hogy találkozzon a számûzetésben élõ tibeti vallási vezetõvel.

Kína szakít a Pentagonnal a tajvani fegyverüzlet miatt

Nagyvilág2010.01.30, 23:44

Megszakítja az USA-val fenntartott katonai kapcsolatait Kína, miután az Egyesült Államok eldöntötte, hogy fegyvereket ad el Tajvannak. A Kína által szakadár tartománynak tartott Tajvan Patriot-rakétákat és Black Hawk helikoptereket kap az USA-tól, ami Kína szerint veszélybe sodorhatja a két nagyhatalom kapcsolatait.

Nyomoznak a CIA által felbérelt fejvadászok európai akciói miatt

Nagyvilág2010.01.13, 09:42

Állítólag a Blackwater embereivel akart meggyilkoltatni a CIA egy szír-német állampolgárt Hamburgban. Az USA szerint a férfi terrorszervezeteket támogat, és többször szerették volna elérni letartóztatását. A merényletet végül lefújták, és az ügy eddig nem is került nyilvánosságra. Most az amerikai Vanity Fair állt elõ a történettel, amelynek az alapján a német ügyészség vizsgálatot indított gyilkosság elõkészítésének gyanúja miatt.

Újra megnyitotta jemeni nagykövetségét az USA

Nagyvilág2010.01.05, 09:06

Kedden újra kinyitott a jemeni amerikai nagykövetség, amelyet korábban terrorfenyegetések miatt zártak be. Jemenben több más nagykövetséget is bezártak biztonsági okokból.

Tévesen hivatkoztak egy uniós irányelvre Sólyom kitiltásakor

Itthon2009.12.16, 21:51

Magyarország megkapta az Európai Bizottság válaszát Sólyom László köztársasági elnök szlovákiai beutazásának megtagadása ügyében - közölte a külügyi szóvivõ. A Bizottság szerint Szlovákia tévesen hivatkozott a szabad mozgásról szóló uniós irányelvre Sólyom augusztusi kitiltásakor. Szlovákia délután ugyanerre a levélre hivatkozva azt állította, hogy a testület szerint semmilyen elõírást nem szegtek meg.

Fizetett hirdetésben védi magát a Sláger Rádió utódja

Itthon2009.12.10, 15:38

Elõdjét, a Sláger Rádiót, és az ORTT lemondott elnökét, Majtényi Lászlót is bírálja országos napilapokban megjelentetett hirdetésében a Neo FM. A rádió a magyarországi befektetésekért aggódó nagykövetek novemberi nyilatkozatára reagált nyílt levelével, amelyben azt bizonygatja, nincs pártkötõdése, és szabályosan nyert az országos rádiófrekvencia üzemeltetésére kiírt pályázaton.

Háborúját védve vette át békedíját Obama

Nagyvilág2009.12.10, 17:48

Két háborút is visel, az egyikbe alig egy hete küldött 30 ezer újabb katonát, mégis Nobel-békedíjat vehetett át Barack Obama amerikai elnök csütörtökön Oslóban. Azt õ is elismeri, hogy ellentmondásos a helyzet, de szerinte egy igazságos háború igazságos békéhez vezet. Azt, hogy kiérdemelte-e a díjat, sokan megkérdõjelezik, a norvégok meg azért fújnak rá, mert lemondott több, a kitüntetettek számára hagyományos programot.

Élve boncolják a tépelõdõ Blairt

Nagyvilág2009.12.07, 16:26

Nem akarta fegyverrel leváltani Szaddám Huszein iraki elnököt, de mégis segítséget ígért ehhez az USA-nak. Késõbb sokáig halogatta a döntést, de hiába reménykedett, az idõhúzás sem segítette a békés megoldást. Londonban két hete indult vizsgálat a brit iraki háborús részvétel körülményeinek tisztázására, a meghallgatásokból lassan felsejlik Tony Blair korábbi brit kormányfõ dilemmája: hogy lehet elkerülni a vérontást, ha egyszer segítséget ígért Bushnak.

Sólyom sértõnek találta a nagykövetek nyilatkozatát

Itthon2009.12.05, 18:54

Sértõnek találta Sólyom László köztársasági elnök annak a nyilatkozatnak a felhangját, amelyben november közepén kilenc budapesti nagykövet a magyarországi befektetõi klíma romlását tette szóvá. A távol-keleti körúton tartózkodó államfõ szerint vannak problémák, de egyes nagykövetek valójában konkrét ügyek miatt folyamodtak ehhez a lépéshez.

Bármikor érkezhet a befogadott guantánamói fogoly

Itthon2009.11.26, 07:42

Már bármelyik nap megérkezhet a befogadott guantánamói fogoly Magyarországra. A kormány szerdán fogadta el az errõl szóló amerikai-magyar megállapodást. Azt nem fogják elárulni, mikor érkezik, és hol lesz a volt fogoly.

Simulékonyan építgeti külföldi imidzsét Orbán

Itthon2009.11.26, 11:10

Az elmúlt hetekben több külföldi állam- és kormányfõ is megfordult Orbán Viktornál, a Fidesz elnökénél. A látogatások megfelelnek a diplomáciai szokásoknak, de még a Külügyminisztérium is elismeri, hogy szerepet játszik bennük az is, hogy Orbán kormányzásra készül. Párttársai szerint Orbán jól mozog a diplomáciai környezetben és most még komolyabb konfliktusok vállalása nélkül is tud építkezni: megmutatja magát leendõ tárgyalópartnereinek, választóinak pedig jelzi, hogy külföldön is számít.

Putyinnál vacsorázott Gyurcsány

Nagyvilág2009.11.25, 12:11

Együtt vacsorázott kedd este Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz kormányfõvel. Gyurcsány szerint beszélgettek a gyerekekrõl és a nemzetközi politikáról is.

Magyarországon fogva tartott britekért tüntettek Londonban

Nagyvilág2009.11.23, 23:56

Két csalás gyanújával õrizetbe vett brit állampolgár kiszabadulásáért tüntettek hétfõn Londonban a parlament és a magyar nagykövetség elõtt. A Magyarországon fogva tartott üzletemberek rokonai szerint a két férfit túl szigorú körülmények között tartják fogva; az ügyben egy brit parlamenti képviselõ is felszólalt.

Szavakban már háborúzik Chávez

Nagyvilág2009.11.10, 19:04

Háborúval fenyegeti Kolumbiát és az USA-t Hugo Chávez venezuelai elnök, aki 15 ezer katonát küldene a kolumbiai határra. Chávez a figyelmet próbálja elterelni otthoni problémákról, de fenyegetése a kolumbiai elnök malmára hajthatja a vizet.

Nem vállalja be a Sólyom-affért az EU

Nagyvilág2009.11.09, 16:51

Szlovák bíróságnak kell döntenie arról, hogy arányos intézkedés volt-e Sólyom László kitiltása Szlovákiából idén augusztusban - közölte az EU illetékes szóvivõje. Szlovákiának joga lehetett kizárni a magyar köztársasági elnököt, de csak akkor, ha az intézkedés arányos volt a Sólyom látogatása által jelentett veszéllyel.

Majom-rendõrökkel ámított a hamis brazil elnök

Nagyvilág2009.11.08, 18:11

Rózsaszín autópályáról és majom-rendõrökrõl beszélt egy magát Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnöknek kiadó férfi az angolai rádiónak. Az afrikai rádiósok felültek a tréfának. Nem fogtak gyanút akkor sem, amikor a férfi a világ egyik legnyugodtabb helyének nevezte a drogháborúk dúlta Rio de Janeirót, és egy stampedli rumot is legurított az interjú alatt. A brazil kormány hivatalos vizsgálatot indított az átverés miatt.

Gigantikus Clinton-szobrot avattak Koszovóban

Nagyvilág2009.11.02, 13:11

Három és fél méteres Bill Clinton-bronzszobrot avattak Koszovóban. Az egykori amerikai elnököt  a Szerbia elleni NATO-bombázások miatt tartják hõsnek a koszovói albánok, õt azonban annyira meglepte a szobor, hogy még feleségének is fotóval akarta bizonyítani: tényleg van ilyen a világon.

Az EU helyett könyvével foglalkozik Klaus

Nagyvilág2009.10.15, 14:44

Egyedül Václav Klaus cseh államfõn múlik az EU tagjait szorosabb szövetségbe fonó lisszaboni szerzõdés életbe lépése, ám õ inkább mással foglalkozik. Miközben az egész EU arról gyõzködné, hogy bólintson rá a dokumentumra, õ inkább a klímaváltozást tagadó könyvét népszerûsíti Albániában és Oroszországban - írja róla a Guardian.

Clinton hû követõjét helyezné Pestre Obama

Nagyvilág2009.10.15, 22:30

Egy amerikai ingatlanvállalkozó, Sacramento legbefolyásosabb emberének lánya lehet az USA új budapesti nagykövete. Eleni Tsakopoulos-Kounalakis Hillary Clinton követõje, aki mellett a végsõkig kitartott Obamával szemben is. Jelölését nem diplomáciai teljesítményéért, hanem lelkes politikai adománygyûjtõ tevékenységéért kaphatta. Hívõ ortodox és lelkes környezetvédõ, bár családi cégük hírét zavaros ügyek sározták be.

Ismét rakétákkal kísérletezett Észak-Korea

Nagyvilág2009.10.12, 16:04

Öt rövid hatótávú rakétát lõtt fel Észak-Korea hétfõn, az újabb rakétakísérletekkel egy idõben megtiltották a hajózást az ország partjainál - írja a BBC. Észak-Korea legutóbb júliusban lõtt ki rakétát, a mostani teszt elõtt  néhány nappal még az atomtárgyalásokba való visszatérést tervezte.

Pestre jön a széldzsekis kínai herceg

Nagyvilág2009.10.11, 10:22

Egy Mao által félreállított veterán kínai forradalmár fia érkezik hamarosan Magyarországra, aki Kína új államfõje lehet. Fiatal éveit kétkezi munkával töltötte, tartományi pártvezetõként lezser és hétköznapi volt, és bár sokáig csak úgy emlegették, mint a legnépszerûbb szoprán férje, végül Kína legnagyobb ünnepségeinek szervezõje, a kommunista párt egyik legbefolyásosabb tagja lett. Hszi Csin-ping három éven belül Kína legfõbb vezetõje lehet, ha nem szúrja el.

Magyarországra jön a kínai alelnök

Itthon2009.10.07, 07:08

Európába utazik Hszi Csin-ping kínai alelnök, és felkeresi Magyarországot is. A politikus utazása alatt Magyarországon tölti a legtöbb idõt, ahol várhatóan több mint tíz kétoldalú megállapodást ír alá.

Békülne Mugabe a nyugati országokkal

Nagyvilág2009.10.06, 18:20

Baráti viszonyt szeretne Robert Mugabe zimbabwei elnök a szerinte korábban ellenséges nyugati országokkal. Az elnök errõl a parlamenti ülésnyitón beszélt.

Nem fogadja Obama a dalai lámát

Nagyvilág2009.10.08, 15:39

Nem fogadja a héten Washingtonba utazó dalai lámát Barack Obama amerikai elnök. Obama a kínaiaknak akar gesztust tenni ezzel, mert szeretne velük több kényes ügyben is dûlõre jutni - írja a Washington Post.

Irán hamarosan beindítja a második urándúsítót is

Nagyvilág2009.09.26, 15:57

Irán legfõbb vezetõjének munkatársa szerint "hamarosan" mûködni kezd az iszlám köztársaság második urándúsítója. A nagyhatalmak szerint Irán eltitkolta ezt az üzemet, az izraeli külügyminiszter szerint pedig Teherán egyértelmûen bebizonyította, hogy atomfegyvert akar elõállítani. Az irániak állítják: nem titkoltak el semmit.

Megcsalja európai szerelmeit Obama

Nagyvilág2009.09.26, 12:41

A nyugat-európaiak már a tavalyi elnökválasztási kampány alatt belezúgtak Barack Obamába, és a rajongás kitart az egyre növekvõ sérelmek ellenére is. Brüsszelben attól tartanak, hogy a Fehér Ház elügyetlenkedi a nemzetközi klímaharcot, más európai fõvárosokban az afganisztáni háborúban várható stratégiaváltás okoz fejfájást, az egykori kommunista országokban pedig aggódnak, hogy Amerika hátat fordít nekik, és a fejük felett kacsintgat Oroszország felé. Elemzés az amerikai elnök és Európa viszonyáról.

Könnygázzal oszlatták a G20-csúcs ellen tiltakozókat

Nagyvilág2009.09.25, 07:38

Gumilövedékeket és könnygázt vetettek be a rendõrök engedély nélküli tüntetõk ellen Pittsburghben. Több százan tiltakoztak a G20 csúcstalálkozója ellen, amely csütörtökön kezdõdött az amerikai városban.

Nukleáris leszerelést sürget az ENSZ BT új határozata

Nagyvilág2009.09.24, 21:39

Megvan az elsõ kézzelfogható eredménye a New York-i ENSZ-csúcsnak. A nemzetközi szervezet Biztonsági Tanácsa új határozatot fogadott el, amellyel az atomfegyverek terjedését szeretnék akadályozni, és a leszerelést erõsíteni. Barack Obama amerikai elnök mérföldkõnek nevezte az intézkedést.

Bajnai szerint Obama hálás Magyarországnak

Nagyvilág2009.09.24, 17:26

Hálás Magyarországnak Barack Obama a guantánamói rab befogadásáért, és a magyarországi válságkezelést is nagyon impresszívnek tartja - mondta csütörtökön Bajnai Gordon miniszterelnök, aki az elmúlt napokban kétszer is találkozott az amerikai elnökkel a New Yorkban, ahol az éves ENSZ-közgyûlés zajlik. Bajnai nyilatkozatából ugyanakkor kiderül az is, a magyar miniszterelnök sem igazán bízik abban, hogy összejön egy hivatalos találkozó az amerikai elnökkel.

Új világrend, összefogás és halinfluenza az ENSZ-közgyûlésen

Nagyvilág2009.09.23, 23:38

Kritizálta Iránt és Észak-Koreát, elítélte az izraeli telepítést, majd nemzetközi összefogásra szólított fel Barack Obama amerikai elnök az ENSZ szerdai közgyûlésén. A világ országainak vezetõi számos fontos kérdésrõl határoznak a közgyûlésen, amelyen az Obama után következõ Moammer Kadhafi líbiai elnök másfél órás beszéddel borította a napirendet. Nem sokkal utána a francia elnök sürgette egy új világrend megalapozását.

Összefogást sürgetett Obama az ENSZ-ben

Nagyvilág2009.09.23, 23:36

Barack Obama amerikai elnök szerint nem várható Amerikától, hogy a világ bajait egyedül oldja meg. A nemzetek összefogására van szükség - mondta az ENSZ 64. közgyûlésén New Yorkban.

Maratoni beszéddel fárasztotta az ENSZ-t Kadhafi

Nagyvilág2009.09.24, 07:58

Az újinfluenzát katonai célokból fejlesztették, és hamarosan várható halinfluenza is Moammer Kadhafi líbiai elnök szerint, aki életében elsõ alkalommal szólalhatott fel az ENSZ közgyûlésén. Kadhafi nem tagadta meg excentrikus hírét: nagyon sokáig beszélt, és sok furcsa dolgot mondott, például, hogy azt szeretné, ha örökre Barack Obama lenne az amerikai elnök.

Obama védte az új rakétavédelmi tervet

Nagyvilág2009.09.20, 18:58

Barack Obama amerikai elnök szerint az új európai rakétavédelmi tervtõl Oroszország kevésbé lesz paranoiás. Az elnök vasárnap végigjárta a nagy amerikai tévéstúdiókat, beszélt afganisztáni terveirõl is.

Nem indult be az USA Irán javaslatától

Nagyvilág2009.09.11, 12:14

Az Egyesült Államok elutasította Irán azon javaslatát, hogy kezdjenek tárgyalásokat a közel-keleti térség biztonságáról. Az amerikaiak szerint az iráni urándúsítás leállítása a feltétele annak, hogy Washington bármilyen témában szóba álljon Teheránnal.

Megegyeztek a vitatott horvát-szlovén határról

Nagyvilág2009.09.11, 13:40

Horvátország és Szlovénia dûlõre jutott egymással évek óta húzódó határvitájában. Az egyezség részletei egyelõre nem ismertek, de Szlovénia már bejelentette: nem akadályozzák tovább a horvátok uniós csatlakozási tárgyalásait.

Határtalan szövetségrõl álmodik Chávez és Lukasenko

Nagyvilág2009.09.10, 01:11

Traktorgyártásról, házépítésrõl és olajfúrásokról egyezett meg minszki látogatásán Hugo Chávez venezuelai és Alekszand Lukasenko fehérorosz elnök. A kommunizmust építõ dél-amerikai és a diktátornak tartott fehérorosz vezetõ stratégiai együttmûködést tervez, amelynek - szerintük - nincsenek határai: együtt akár még a jelenlegi világrendet is megdöntenék.

Utolsó pillanatig készül Ficóra Bajnai

Itthon2009.09.10, 09:50

Fél szemmel a külföldi diplomácia várható reakcióit figyeli, hogy akár meglepetéssel is elõállhasson a magyar miniszterelnök egy olyan tárgyaláson, mint a Robert Fico szlovák kormányfõvel csütörtökre tervezett találkozó. Sok tanácsadó készíti fel az utolsó pillanatig, de azt õ dönti el, hogy végül milyen fegyvereket vet be. A cél, hogy õ legyen a kezdeményezõ, konstruktívabbnak tûnjön fel a nemzetközi közvélemény és keménynek saját választói szemében.

Tabutémákat feszegetnek a törökök

Nagyvilág2009.09.05, 18:21

Számos, korábban tabunak számító témában tettek meglepõ lépéseket a törökök a közelmúltban. Oldanák a fagyos viszonyt az örményekkel, és a kurdok helyzetének rendezéséhez is hozzáfogtak. A pálfordulás mögött részben az uniós csatlakozás reménye, részben pedig a török Kissingernek is nevezett új külügyminiszter áll.

Nem akarta a brit kormány, hogy Megrahi a börtönben haljon meg

Nagyvilág2009.09.02, 21:31

Magyarázkodnia kell Gordon Brown brit miniszterelnöknek, miután kiderült, diplomáciai tárgyalások során brit képviselõk jelezték Líbiának, a miniszterelnök nem akarja, hogy a lockerbie-i merénylõ a skót börtönben haljon meg. Brown szerint errõl egyedül a skótok döntöttek, a brit külügyminiszter viszont elismerte, tényleg nem akarták, hogy a börtönben haljon meg.

Levélben köszöntötte fel Sólyom a líbiai vezért

Nagyvilág2009.09.01, 11:07

A magyar államfõ levélben üdvözölte Moamer Kadhafi líbiai vezetõt. Kedden lesz negyven éve, hogy Kadhafi magához ragadta a hatalmat az észak-afrikai országban, az ez alkalomból szervezett nagyszabású ünnepségek hat napon át tartanak.

Olajüzlet miatt könyörülhetett a brit kormány

Nagyvilág2009.08.31, 17:18

Olajkitermelési egyezményért cserébe engedték szabadon a Lockerbie-merénylõt - vádolják többen a brit kormányt. A 270 halottal járó 1988-as merényletért 2001-ben életfogytiglanra ítélt líbiai Abdelbaszet al-Megrahit két hete súlyos betegsége miatt elengedték. A kormány tagadja az alkut, de az igazságügy-miniszter brit sajtóban megszellõztetett levelei ennek ellenkezõjét látszanak alátámasztani.

Bekérette a Külügy a szlovák nagykövetet

Itthon2009.08.24, 20:28

Bekérette hivatalába Balázs Péter külügyminiszter a budapesti szlovák nagykövetet. A diplomatát azért hallgatták meg, mert Szlovákia hétvégén nem engedte területére lépni Sólyom László államfõt. A szoboravatásra igyekvõ Sólyomot biztonsági kockázatra hivatkozva nem engedték be Szlovákiába az ottani hatóságok múlt pénteken. A Fidesz szerint Szlovákia azért lépte meg ezt, mert a magyar kormány gyenge, nincs tekintélye.

Tehetségtelen az ENSZ-fõtitkár egy norvég diplomata szerint

Nagyvilág2009.08.20, 10:44

Komolyan kritizálta Ban Ki Mun ENSZ-fõtitkár képességeit egy norvég diplomata. Az oslói békét tetõ alá hozó Mona Juul szerint hiányzik a karizma a világszervezet vezetõjébõl, akit emiatt még Mianmar és Srí Lanka vezetõi is lekezelõen elutasítottak. Juul szerint a Bush-kormánynak és Kínának állt annak idején érdekében egy gyenge fõtitkár, a mostani konfliktusok kezelésében viszont kevés, amit Ban nyújtani tud.

Hivatalosan is kilépett a FÁK-ból Grúzia

Nagyvilág2009.08.18, 08:44

Keddtõl nem tagja a Független Államok Közösségének (FÁK) Grúzia. Az ország a tavalyi dél-oszétiai konfliktus után jelentette be kilépési szándékát, és mostanra zajlott le a hivatalos eljárás.

Bajnai a Páneurópai Pikniken találkozik Merkellel

Itthon2009.08.14, 14:12

A Páneurópai piknik huszadik évfordulójára rendezett ünnepségen találkozik egymással Bajnai Gordon miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár. A Magyar Nemzet pénteki számában azt írta, a kormányfõ csak az után hívatta meg magát a rendezvényre, miután kiderült, Merkel is ott lesz.

Feljelentjük az ENSZ-nél Szlovákiát a nyelvtörvény miatt

Itthon2009.08.03, 16:55

Összefognak a magyar közjogi méltóságok és pártok a szlovák nyelvtörvény ellen: Sólyom László köztársasági elnök azt ígérte, több fórumon is fellép a nemzetközi joggal ellentétes rendelkezés ellen, miközben a Külügyminisztérium az ENSZ-hez fordul. A parlamenti pártok és a házelnök egy európai körutat is terveznek, hogy a nyelvtörvény ellen kampányoljanak.

Kártérítést kérünk Ausztriától az árvízkárokért

Itthon2009.07.29, 15:54

Magyarország kártérítést kér Ausztriától, amiért az osztrák vízügyi hatóság júniusi intézkedései miatt magyar területen keletkeztek károk. Az árhullámok miatt például töltéseket vágtak át Ausztriában, így viszont szántók és erdõk kerültek víz alá a magyar oldalon. Több mint ötvenmillió forintot követelünk.

Három balkáni ország uniós vízummentességet kaphat

Nagyvilág2009.07.15, 01:01

Az Európai Bizottság elfogadta Szerbia, Montenegró és Macedónia vízummentességérõl szóló javaslatot. Így - ha a többi uniós szervezet is rábólint - a három ország polgárai jövõ évtõl vízum nélkül utazhatnak az EU-ba.

Hõsként fogadták Obamát Ghánában

Nagyvilág2009.07.11, 02:05

Nagy lelkesedéssel fogadják Ghánában Barack Obama amerikai elnököt, aki elsõ alkalommal látogat megválasztása óta fekete-afrikai országba. Azért választották a mûködõ demokráciával büszkélkedhetõ Ghánát, hogy követendõ példaként állítsák a többi afrikai ország elé.

Nagyratörõ klímacélokat tûzött ki a G8

Nagyvilág2009.07.09, 09:18

Többek között a széndioxid-kibocsátás minden korábbinál jelentõsebb csökkentésrõl állapodtak meg olaszországi csúcstalálkozójuk elsõ napján a G8 országok. Azt ugyanakkor nem tudni, ezt hogyan akarják elérni. A környezetvédõk azonban így is keveslik a vállalást.

Megállapodott a további leszerelésrõl Obama és Medvegyev

Nagyvilág2009.07.06, 21:51

A további nukleáris leszerelésrõl, és az USA afganisztáni utánpótlásának átengedésérõl egyezett meg Moszkvában Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök. A két állam helyreállította a tavalyi grúziai konfliktus idején felfüggesztett katonai együttmûködést is.

Kicsapták Hondurast az Amerikai Államok Szervezetébõl

Nagyvilág2009.07.05, 10:26

Elnökének elûzése miatt felfüggesztette Honduras tagságát az Amerikai Államok Szervezete. A szervezet eddig egyetlen alkalommal zárt ki tagállamot, 1962-ben Kubát.

Mintha a Szovjetunióba készülne Obama

Nagyvilág2009.07.05, 12:05

Bár Barack Obama amerikai elnök baráti hangulatú látogatásra készül Moszkvában, elõtte még nem is finoman odaszúrt Vlagyimir Putyin orosz kormányfõnek. Nagy összeborulásra persze nem számít senki, viszont több fontos kérdésben - például a nukleáris fegyverek leszerelése ügyében - is elõre akarnak lépni. A hangulat és a témák is a szovjet idõket idézik.

Óvatos még a kormány a Fico-találkozóval

Itthon2009.06.04, 17:49

Robert Fico szlovák kormányfõ arról beszélt egy külpolitikai találkozón, hogy július elején találkozik Budapesten Bajnai Gordon miniszterelnökkel. A magyar kormányszóvivõ ennél óvatosabban fogalmazott, Budai Bernadett szerint még csak a tervek közt szerepel a kormányfõi megbeszélés, és még az idõpontot is egyeztetik. Fico azt mondta, örül a találkozónak, amelyen elsõsorban a gazdasági válságról eshet szó.

Rendkívüli ülést hívnak össze Pozsonyban Orbán szavai miatt

Nagyvilág2009.05.31, 00:37

Felháborodtak a szlovák kormánypártok Orbán Viktor Fidesz-elnök elõzõ heti kijelentésén, amikor arról beszélt, hogy az európai parlamenti választáson eldõl, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben. A szlovák kormánykoalíció rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte.

Moszkvába utazik nyáron Obama

Nagyvilág2009.05.17, 09:13

Diplomáciai turnéra indul júliusban Barack Obama amerikai elnök. A politikus Moszkvában kezd, majd Olaszországba és Ghánába is ellátogat.

Szarajevó a belgrádi Interpol-körözés visszavonását követeli

Nagyvilág2009.05.18, 00:53

Szarajevó azt követeli az Interpoltól, hogy vonja vissza 19 egykori vezetõ boszniai tisztségviselõ ellen kiadott elfogató parancsát. A nemzetközi körözést Belgrád kérésére adták ki egy 1992-ben Szarajevóban elkövetett mészárlás miatt, amelyben jugoszláv katonák haltak meg. Boszniában eddig senkit se vontak felelõsségre a történtek miatt.

Több merénylettel vádolja Rózsáékat Bolívia

Nagyvilág2009.04.30, 00:42

Rózsa-Flores Eduardo csoportját teszi felelõssé a bolíviai kormány az országban a közelmúltban elkövetett merényletekért. Rózsát és két társát két hete csütörtökön lõtték e bolíviai kommandósok, de csak szerdán kapott elõször hivatalos tájékoztatást a bolíviai kormánytól Magyarország a történtekrõl. Elfogtak két férfit Bolíviában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy õk szállítottak fegyvereket a csoportnak.

Bolíviai idõhúzásra panaszkodik a nagykövet

Nagyvilág2009.04.25, 02:05

Még péntek délelõtt sem kapta meg a hivatalos dokumentumokat Magyarország az április 16-án egy rendõri akcióban megölt Rózsa Flores Eduardo ügyében. A letartóztatott Tóásó Elõd ügyvédje sem nézhetett bele a nyomozati anyagokba. Errõl Józsa Mátyás magyar nagykövet számolt be pénteken, aki szerint szükséges lehet személyi védelmet biztosítani Tóásó védõjének.

A magyarok is kivonultak a rasszizmus-konferenciáról

Nagyvilág2009.04.20, 17:13

Több ország - köztük Magyarország - képviselõi is kivonultak az ENSZ rasszizmus-ellenes konferenciájáról, miután Mahmúd Ahmedinedzsád iráni azt mondta, a zsidó telepeseket Amerika és Európa küldte a Közel-Keletre, hogy rasszista államot hozzanak létre a megszállt Palesztina területén. Több nyugati állam már korábban bojkottálta a konferenciát.

Megkönnyítik a kubai amerikaiak hazalátogatását

Nagyvilág2009.04.13, 23:19

Eltörlik a kubai származású amerikaiak Kubába utazásának korlátozását. A jövõben szabadabban lehet pénzt és csomagot is küldeni azoknak, akiknek családtagjaik élnek a kommunista országban.

Megfúrta a Vatikán a Kennedy-lány nagykövetségét

Nagyvilág2009.04.12, 20:16

Megakadályozta a Vatikán, hogy Caroline Kennedy legyen a következõ amerikai nagykövet náluk - jelentette a Huffington Post. A Szentszéknek nem tetszik, hogy Kennedy támogatja az abortuszt. A Fehér Ház hallgat az ügyrõl.

Tüntetõk miatt halasztották el az ASEAN-csúcsot

Nagyvilág2009.04.11, 14:34

Kormányellenes tüntetõk hatoltak be abba a thaiföldi szállodába, ahol a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége, az ASEAN csúcstalálkozóját tartották volna. A találkozót elhalasztották, a vezetõket helikopterrel menekítették ki, a városban pedig rendkívüli állapotot hirdettek.

Gyanúsan hullanak a csecsen fõnök ellenfelei

Nagyvilág2009.04.08, 19:49

Egy aranypisztolyból kilõtt golyó, egy megmérgezett tó, egy volt csecsen szeparatista, akibõl Oroszország hõse lett és egészen egy elnökig húzódó gyilkossági szálak - számos kellék adott egy kémregényhez a csecsen elnök egyik ellenfele, Szulim Jamadajev dubai meggyilkolásának ügyében. Oroszországban már Litvinyenko 2 néven emlegetik a merényletet, amely más hasonló ügyekkel együtt arra utal, hogy Moszkva kígyót melenget a keblén Ahmed Kadirov csecsen elnök személyében.

Csak egy évet kell ülnie a Bushra cipõt dobó irakinak

Nagyvilág2009.04.07, 17:05

Több enyhítõ körülményt is figyelembe vett az iraki fellebbviteli bíróság annak az újságírónak az ügyében, aki tavaly decemberben cipõjével megdobta George Bush akkori amerikai elnököt. A férfi büntetését háromról egy évre csökkentették.

Az elszigeteltség megszüntetését kéri Castro

Nagyvilág2009.04.06, 14:03

A kereskedelmi embargó és Kuba elszigeteltségének megszüntetését kéri Fidel Castro. Kuba nyugdíjas vezére szerkesztõségi cikkben üzent a latin-amerikai országoknak, hogy támogassák hazája ügyét a két hét múlva esedékes közép-amerikai csúcstalálkozón.

Összecsapásokkal ért véget NATO-csúcs

Nagyvilág2009.04.04, 22:22

Könnygázzal és sokkoló gránátokkal verték vissza a NATO-ellenes tüntetõk támadásait a rendfenntartók szombaton Strasbourgban, összesen tizen megsebesültek. Közben a csúcstalálkozón a tagországok úgy döntöttek, hogy nyártól Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök lesz a szövetség fõtitkára. Barack Obama amerikai elnök felhívása Németország, Spanyolország és Portugália küld erõsítést Afganisztánba.

Kiszabadult a Pakisztánban elrabolt ENSZ-tisztviselõ

Nagyvilág2009.04.04, 23:37

Kiszabadult az ENSZ-alkalmazott, akit több mint két hónapja raboltak el Pakisztánban. A férfi fáradt, de egészséges. Elrablói korábban egy szakadár csoporthoz tartozó foglyok szabadon bocsátását követelték az életéért cserébe.

Nyögvenyelõsen indult a NATO-csúcs

Nagyvilág2009.04.04, 10:48

Néhány NATO-tag pótlólagos vállalást jelentett be Afganisztánban Barack Obama amerikai elnök ilyen értelmû felszólítása nyomán a péntek este kezdõdött NATO-csúcson a németországi Baden-Badenben. A szövetség vezetõi azonban, elsõsorban a törökök ellenkezése miatt, nem vergõdtek zöld ágra a NATO új fõtitkárának személyérõl. A 60. jubileumi csúcstalálkozó fõ témája Afganisztán.

Már tudja Obama, mit jelent a neve magyarul

Nagyvilág2009.04.04, 02:42

Hallgatósága tehetett fel kérdéseket Strasbourgban a NATO-csúcsra odalátogató Barack Obama amerikai elnöknek egy nyilvános szereplésen. Obama azt mondta, azért szeretne kérdéseket, mert így lehet a legjobban tanulni egymástól. Tanult is valamit az elnök: az egyik kérdezõtõl megtudhatta, hogy mit jelent a neve magyarul.

Karadzic-versek miatt sajnálkozik a szlovák külügy

Nagyvilág2009.04.02, 22:17

Több szlovákiai lap is lehozott verseket a volt boszniai szerb elnöktõl, a Hágában népirtással vádolt Radovan Karadzictól. A szlovák külügy szerint az állami pénzekbõl is támogatott lapok döntéséhez nincs köze a szlovák politikának.

NATO-tag lett Albánia és Horvátország

Nagyvilág2009.04.01, 21:00

Szerdán belépett a NATO-ba Albánia és Horvátország. A NATO-tagországok száma ezzel 26-ról 28-ra növekedett. A szövetség további bõvítése egyelõre nincs napirenden.

Beszáll az USA az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába

Nagyvilág2009.04.01, 01:23

Szakítva elõdje politikájával részt vesz az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának munkájában az Obama-kormány. Belülrõl akarják javítani a sokat kritizált testület munkáját.

Megérkezett Londonba Obama

Nagyvilág2009.03.31, 22:44

Kedd este a Londontól északra fekvõ Stansted repülõtéren landolt Barack Obama amerikai elnök repülõgépe. Obamának ez az elsõ jelentõsebb külföldi útja hivatalba lépése óta. A turnét a briteknél kezdi, és a törököknél fejezi be.

Vádat emelne Észak-Korea az elfogott újságírók ellen

Nagyvilág2009.03.30, 21:02

Várhatóan illegális határátlépéssel vádolja Észak-Korea azt a két amerikai újságírót, akiket március közepén fogtak el a kínai-észak-koreai határon. Phenjan szerint a nõk kémkedtek, egy dél-koreai hírügynökség szerint viszont az õket elfogó észak-koreai határõrök lépték át a határt, és a kínai oldalon kapták el õket.

NATO-tag lesz a héten Horvátország és Albánia

Nagyvilág2009.03.30, 21:36

A héten hivatalosan is csatlakozhat a NATO-hoz Albánia és Horvátország. A két új tag már részt vesz a NATO 60. évfordulójára szervezett hétvégi csúcstalálkozóján.

Amerikai újságírókat fogtak el Észak-Koreában

Nagyvilág2009.03.19, 08:31

Észak-koreai katonák õrizetbe vettek két amerikai újságírót és kínai állampolgárságú kísérõjüket a kínai határon. Dél-koreai források szerint az újságírók kínai területen tartózkodtak, tehát az észak-koreaiak megsértették a határt, amikor elfogták õket.

NY Times: Egyre jobban függ Magyarország Moszkvától

Nagyvilág2009.03.18, 12:12

Eddig is Magyarország volt Oroszország egyik legszorosabb szövetségese Közép-Európában, de a most aláírt gázszerzõdések még inkább függõvé teszik az országot Moszkvától - írja a New York Times. A lap szerint a szerzõdések cáfolják Gyurcsány Ferenc miniszterelnök állítását, miszerint szilárd támogatója az Európai Unió által tervezett Nabucco vezetéknek.

Polgárháború felé sodródik Madagaszkár az USA szerint

Nagyvilág2009.03.12, 12:25

Távozásra szólította fel a Madagaszkáron tartózkodó amerikaiakat az Egyesült Államok nagykövetsége, mert megítélésük szerint az ország a polgárháború szélén áll. Az ENSZ sikertelenül próbálta meg tárgyalóasztalhoz ültetni az elnököt és az ellenzék vezérét, és hamarosan lejár az ultimátum, amelyet a hadsereg adott a rivalizáló politikusoknak.

Lazít Kuba elszigeltségén az USA

Nagyvilág2009.03.11, 19:09

Lazít a George Bush alatt bevezetett kubai utazási korlátozásokon az USA. A kubai emingránsok gyakrabban és hosszabb idõre hazalátogathatnak ezután a szigetre. Lazítanak a szigetországba irányuló élelmiszer- és gyógyszerkivitel szabályain is.

Az EU szerint kudarcba fulladt az ENSZ drogstratégiája

Nagyvilág2009.03.11, 19:39

Nem hozott értékelhetõ pozitív eredményt az elmúlt tíz évben az ENSZ drogstratégiája - állapította meg egy kedden közzétett jelentésben az Európai Bizottság. A jelentést a világszervezet következõ tízéves drogstratégiáját meghatározó bécsi kongresszus elõtt hozták nyilvánosságra. Az ENSZ elismerte, hogy politikája miatt erõsödtek a bûnszervezetek.

Régi történetek fájdíthatják a botját rázó elnök fejét

Nagyvilág2009.03.09, 15:07

Dacosan és gúnyosan fogadta a hágai Nemzetközi Büntetõtörvényszék ellene kiadott nemzetközi letartóztatási parancsát Omár al-Basír szudáni elnök. Egyelõre nincs mitõl félnie a gyilkosságokért, kínzásokért, nemi erõszakért körözött államfõnek: Szudánban sokan mellette állnak, 15 éve övé a hatalom, biztosan ül az elnöki székben, a törvényszéknek pedig nincs hatalma elfogatni. Egyedül a Hága által szintén hivatali idejük alatt megvádolt elõdei - a szerb Szlobodan Milosevic és a libériai Charles Taylor - miatt fájhat a feje: 1-2 éven belül mind a bíróság elé kerültek.

Marokkó megszakította a kapcsolatot Iránnal

Nagyvilág2009.03.06, 22:17

Visszahívta teheráni ügyvivõjét, vagyis megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Iránnal Marokkó. A szunnita muszlim országok körében felháborodást okozott, hogy a legfõbb iráni vallási vezetõ egyik tanácsadója állítólag megkérdõjelezte Bahrein szuverenitását.

Kiutasították Mauritániából az izraeli nagykövetséget

Nagyvilág2009.03.06, 14:51

Távozásra szólították fel a nuáksúti izraeli nagykövetség személyzetét a mauritániai hatóságok. Helyi beszámolók szerint az épületet már ki is ürítették, de az izraeli külügy közölte, egyelõre nem kaptak hivatalos értesítést a kiutasításról.

Sarkozy összekeverte Szlovéniát és Szlovákiát

Nagyvilág2009.03.04, 11:27

Nicholas Sarkozy francia elnök összekeverte Szlovéniát és Szlovákiát egy interjúban. Sarkozy a brit Sunday Telegraph-nak adott interjúban bakizott.

Belgrád: továbbra is érvényes Thaqi körözése

Nagyvilág2003.07.02, 14:03

A magyar és a nemzetközi diplomácia gyors kapcsolatfelvétele és együttmûködése révén tudott Budapestrõl Párizsba utazni Hasim Thaqi koszovói diplomata, aki továbbra is szerepel az Interpol nemzetközi körözési listáján - értesült külügyi és belügyi forrásokból szerdán az MTI. A belgrádi lapok azért bírálják a magyarokat, mert elengedték Thaqit, a koszovóiak pedig azért, mert feltartóztatták. 

Éles hangú vita a Fidesz és az EU között

Nagyvilág2003.01.27, 16:28

A Fidesz visszautasítja az EU bõvítési biztosának Orbán Viktorral kapcsolatos bírálatát. Jean-Christophe Filori korábban közölte: az elmúlt négy évben már hozzászoktak Orbán rendkívül élénk stílusához, így a kedvezménytörvény körül kialakult vitában sem lepõdtek meg a volt miniszterelnök kemény hozzászólásán. "Úgy tûnik, hogy a nemzetközi diplomáciában merõben szokatlan stílust kívánnak meghonosítani egyes brüsszeli hivatalnokok" - áll a Fidesz közleményében.

Az Északi Szövetség diktatúrájától tartanak

Nagyvilág2001.11.13, 12:08

A nemzetközi diplomácia óvatosságra intette az Északi Szövetséget, ne akarjon egyedül kormányt alakítani Kabul elfoglalása után, és óvakodjon minden erõszakos akciótól. Nagy-Britanniában, Franciaországban, az Egyesült Államokban és Pakisztánban olyan politikai megoldást követelnek, amely "mindenkinek helyet ad" Afganisztánban.

Elõzõ
Következõ