Nemzeti Nyomozó Iroda

címke rss

Nem vezettek el a bejelentések a romák támadóihoz

Itthon2009.06.12, 15:40

Százhúsz állampolgári bejelentés érkezett a rendőrséghez a romák sérelmére elkövetett bűncselekmények ügyében. A rendőrség mintegy száz bejelentést már ellenőrzött, de egyelőre nem jutottak olyan információhoz, amely közelebb vinne az elkövetők személyéhez. Hét ügyben több mint kétszáz tanút hallgattak meg, a nyolcadik, tarnabodi támadással három embert már meggyanúsítottak.

Ügyészség: Elfogták a focilabdás bombagyárost

Itthon2009.05.15, 16:51

Az NNI és a terrorelhárítók elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint részt vett az áprilisban egy szocialista képviselő ellen tervezett merénylet előkészítésében. Korábban focilabdákba rejtett bombákat foglaltak le az ügyben. A most elfogott gyanúsított a főügyészség közleménye szerint a bombagyáros lehetett.

Kölcsönspirálra és elsietett tőkeinjekcióra harapott rá az NNI

Itthon2009.05.02, 18:01

Kölcsönspirál, kifogásolt részvényüzlet, jól fizetett tanácsadók, elsietett tőkeinjekció - az Állami Számvevőszék által kifogásolt gyanús provatizációs ügyletek miatt kezdett nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Bábolna, az FHB Bank, a Mol és a Lóversenyfogadást Szervező Kft. érintett az ügyekben, melyekben az ÁSZ szerint az állam milliárdokat bukott, és amelyekhez a privatizációt felügyelő ÁPV Rt. is segédkezet nyújtott.

Több mint negyven hazai warezszervert foglaltak le

Techbázis2009.04.17, 14:48

Negyvenhárom szervert foglalt le kedden egy XIII. kerületi szerverteremben a Nemzeti Nyomozó Iroda. A kalózszoftverrel, filmekkel és zenékkel teli masinák tartalma elérheti az egymilliárd forintot is. Hat gyanúsított előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, a letöltögetőknek azonban nincs félnivalójuk. A lefoglalás hatására tíz százalékkal esett a hazai netforgalom.

Jótollú rendőröket állítanak rá a maffiapénzekre

Itthon2009.04.16, 11:48

Nyolcfős alosztályt állít rá a Nemzeti Nyomozó Iroda a bűnözéssel szerzett vagyonok visszaszerzésére. Ebben eddig nem volt túl sikeres az igazságszolgáltás, tavaly alig több mint tíz százaléka került meg a bűnözők által szerzett pénznek.

Bombák a focilabdákban - videó az elfogásról

Itthon2009.04.11, 16:16

A szerdán őrizetbe vett, terrorizmussal és más bűncselekményekkel gyanúsított férfiak elfogása, illetve az általuk készített, focilabdákba rejtett robbanószerkezetek láthatók azon a videofelvételen, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda juttatott el az [origo]-hoz.

Politikai indítékot sejt a robbantással fenyegetett képviselő

Itthon2009.04.11, 01:36

Ecsődi László MSZP-s országgyűlési képviselő szerint politikai háttere lehet az ellene tervezett robbantásnak. A rendőrség szerdán vett őrizetbe négy férfit, akiknél robbanóanyagokat és lőfegyvereket találtak, és az ügyészség szerint egyikük Ecsődi adonyi házát akarta felrobbantani. A politikus azt mondta, nem tud róla, hogy haragosai lennének. Elvetemült cselekményre készültek - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken az Info Rádiónak. Szerinte megjelent a belföldi eredetű, politikai motivációjú terrorizmus Magyarországon.

Rászáll a bűnözők vagyonára a rendőrség

Itthon2009.04.09, 12:33

A bűncselekményekből származó vagyon visszaszerzésére külön egység jön létre a Nemzeti Nyomozó Irodánál - írja a Népszava. Tavaly közel 5 milliárd, bűncselekményekből származó pénzt kutattak fel a rendőrök.

A nyomozók szerint egy MSZP-s képviselőnél akartak robbantani

Itthon2009.04.10, 10:22

Az Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) robbanószerkezeteket és fegyvereket foglalt le, illetve őrizetbe vett négy embert még szerdán. A rendőrök szerint a bombákat használni akarták. A nyomozó főügyészég szóvivője az [origo]-nak azt mondta, a gyanú szerint egy MSZP-s képviselő házánál akartak robbantani. A robbantással gyanúsított férfi tagadja tettét, az ügyészség kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatását.

Nem tudják a rendőrök, mi van a rejtélyes röszkei csomagban

Itthon2009.03.09, 12:33

Még mindig nem tudják a rendőrök, milyen anyag lehetett a Röszkénél talált gyanús csomagban, ami miatt részlegesen le kellett zárni a határátkelőt. A Szerbiából érkező buszon talált csomagnak gazdája sincs.

Újabb ügyben állítanák bíróság elé Kulcsár Attilát

Itthon2009.01.16, 10:12

Egy, a brókerbotránnyal összefüggő, de attól külön kezelt ügyben javasol vádemelést Kulcsár Attila volt bróker ellen a Nemzeti Nyomozóiroda. A rendőrök szerint Kulcsár még 2001-ben követett el sikkasztást, amikor egy ügyfél pénzét saját céljaira használta fel. Kulcsárt korábban első fokon nyolc év börtönre ítélték.

Az NNI előzetesbe helyezné a munkaügyi vezetőket

Itthon2008.12.18, 16:56

Előzetes letartóztatásba helyeznék az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnökét és egyik főosztályvezetőjét. Az előzetest a Nemzeti Nyomozó Iroda kezdeményezte, a munkaügyi felügyelőség két vezetőjét hétszeres hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

Kifogott a bankautomata a rablókon

Itthon2008.12.05, 10:54

Megpróbáltak ellopni egy bankautomatát Halásztelken, de a tettesek nem jártak sikerrel. A Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja az ügyet.

Pert nyert az NNI két embere a Blikk ellen

Itthon2008.12.02, 15:46

Pert nyert a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két rendőre a Blikk ellen. A két nyomozóról a lap azt állította, hogy rávarrták Kaiser Edére a móri mészárlást, melynek nyolc halálos áldozata volt. Jó hírnevük megsértése miatt több százezer forintot kell fizetnie a Blikknek.

Befejezték a nyomozást a szörfös csaló ellen

Itthon2008.11.26, 07:45

Vádemelési javaslattal zárult az a nyomozás, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatott egy magyar-ausztrál kettős állmapolgár ellen, akit többek között 200 millió forintos csalással gyanúsítottak. A férfi 2001-ben szörfös balesetet imitált, felesége bejelentette eltűnését, ám tavaly év végén a hatóságok Csehországban lefülelték. A rendőrök szerint több rendbeli, különösen nagy értékű csalást követett el.

Nyomozócsoport kutatja a romák elleni támadásokat

Itthon2008.11.19, 23:26

A romák elleni támadások kivizsgálására országos nyomozócsoportot hoz létre az ORFK, ennek tagjai között lesznek a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei is. Ezt a pécsi gyilkosság után jelentették be, ahol két ember meghalt, mert valaki kézigránátot dobott be az ablakukon. Bár a megyei rendőrség sietett leszögezni, hogy nem rasszista támadásról van szó - leginkább bosszúra gyanakszanak -, ezt a kijelentést az ORFK bűnügyi főigazgatója elhamarkodottnak minősítette.

Hallgat az UD-ügyben az NNI

Itthon2008.11.08, 10:31

A vállalkozást képviselő ügyvéd nem tud arról, hogy az UD Zrt. ügyében a rendőrség eddig mit végzett. A Nemzeti Nyomozó Iroda egyelőre hallgat. Az eljárás megindulása óta csaknem két hónap telt el. Gyanúsított még nincs - foglalja össze a Népszabadság a két hónappal ezelőtti lehallgatási botrányból ismert UD Zrt. elleni eljárás fejleményeit.

Egymilliárdot érő drog került a Balatonra

Itthon2008.09.26, 15:52

Egy bűnözői csoport két év alatt egymilliárd forint értékben csempészhetett kábítószert Magyarországra - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda. A kokain és a szintetikus kábítószerek a Holland Antillákon át jutottak el a Balaton környékére és a fővárosba. A bűnszervezet négy tagját, köztük a feltételezett vezetőt letartóztatták, de a nyomozás tovább folyik.

Sokszor hívogatták a Fideszt az UD-sek

Itthon2008.09.24, 19:27

A hvg.hu szerint több mint 200 alkalomal hívtak olyan telefonszámokat az adatgyűjtési botrány főszereplő cégének, az UD Zrt.-nek a vezetői, amelynek előfizetője a Fidesz volt. A gazdasági hetilap internetes kiadása szerint az ügynek az UD két vezetőjén kívül újabb két gyanúsítottja van, mindketten a cég alkalmazottai. Szerdán kiderült, hogy a botránnyal kapcsolatban hárman is felhívták Bencze József országos rendőrfőkapitányt - köztük Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója és Demeter Ervin, a Fidesz volt titokminisztere. Mindketten az után, hogy  a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott az UD Zrt.-nél.

Csányit hívta a Dávid Ibolyára utazó adatgyűjtő

Itthon2008.09.13, 15:24

Csányi Sándor OTP-elnök hangja is hallható azon a felvételen, amelyet Dávid Ibolya mutatott be pénteken, mint egy ellene irányuló titkos adatgyűjtés bizonyítékát. A felvétel - amelyen Stumpf István, az Orbán kormány kancelláriaminiszterének neve is elhangzik - miatt egymás vádolja zsarolással és kémkedéssel az MDF elnökségére újra pályázó Dávid, és kihívója Almássy Kornél. Az adatgyűjtéssel azt az UD Zrt.-t kaarták megbízni, amely ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat vizsgálatot adatlopás és titoksértés miatt.

Egy volt NBH-vezetőnél tartottak razziát

Itthon2008.09.12, 11:22

A Nemzetbiztonsági Hivatal egyik volt vezetőjének, Horváth Józsefnek a biztonságtechnikai cégénél tartott házkutatást szerdán a magántitok megsértése miatt nyomozó Nemzeti Nyomozó Iroda -  értesült a Magyar Nemzet. Az NNI azt gyanítja, hogy illetéktelenek feltörték az egyik internetszolgáltató milliók postafiókjának otthont adó rendszerét

Lezárult a Csányi zsarolói elleni nyomozás

Itthon2008.09.12, 07:48

Vádemelést javasolt az ügyészségnek a Nemzeti Nyomozó Iroda a Csányi Sándor OTP-vezérigazgató elleni zsarolás ügyében. Az ügyben három embert gyanúsítanak. 

Feltörtek egy levelezőrendszert

Itthon2008.09.11, 19:40

Feltörték az egyik internetszolgáltató milliók postafiókjának otthont adó rendszerét, az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda indított eljárást, és házkutatásokat is tartott. Az érintett levelezőrendszert nem nevezték meg.

Összehívta Szilvásy a nemzetbiztonsági kabinetet

Itthon2008.09.11, 13:40

Magántitok jogosulatlan megismerésének gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda. Felteheteőn az üggyel kapcsolatban hívták össze soron kívüli ülésre a nemzetbiztonsági kabinetet. Az ügy a Népszabadság szerint egy internetes szolgáltató elleni közelmúltbeli támadással hozható kapcsolatba.

Az NNI vizsgálja, ki nyomozzon a Szilvásy-nyaraló ügyében

Itthon2008.09.05, 16:37

A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint nem a rendőrségnek kell nyomoznia Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter megrongált nyaralója ügyében. A megszokott renden az változtat, hogy Szilvásynak mentelmi joga van.

Feljelentés érkezett az NNI-hez a Kulcsár-ügyben

Itthon2008.08.15, 01:47

A brókerbotránnyal összefüggésben csütörtökön feljelentés érkezett a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) - közölte a Népszabadsággal Bartha László, a szervezet szóvivője, ám részleteket nem árult el.

Molotov-koktélt dobtak két házra Piricsén

Itthon2008.08.08, 11:26

Hajnalban Molotov-koktélt dobtak két házra Piricse településen. A támadók egy középkorú nőt lábon is lőttek. A rendőrség emberölés kísérlete miatt nyomoz. Az ügyet a Nemzeti  Nyomozó Iroda vette át.

Felborult az NNI gépkocsija a Rákóczi úton

Itthon2008.07.02, 15:19

Felborult a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) autója a Rákóczi úton, a kocsi három utasa megsérült. A baleset után gyorsan leszerelték a rendszámot, és az összetört autóból fegyvereket pakoltak át a másikba. Az NNI munkatársai a rendőrség szerint szolgálatot teljesítettek, amikor a baleset történt.

Lelőhelyeket fosztogatott az elfogott műkincscsempész

Itthon2008.06.26, 12:51

Az 5. századból származó műkincsleletet próbált külföldre csempészni egy solymári férfi, de a Nemzeti Nyomozó Iroda megakadályozta. A műkincscsempész rendszeresen fosztogatott régészeti lelőhelyeket.

Leporolja a rendőrség a döglött aktákat

Itthon2008.06.11, 08:52

Újra nekifut a rendőrség a megoldatlan gyilkossági és eltűnési ügyeknek - írja a Népszabadság. Bencze József országos rendőrfőkapitány három hónapot adott a Nemzeti Nyomozó Irodának, hogy újra átvizsgálják a döglött aktákat. A nemrég nyugdíjba vonult Kovács Lajos ezredes szerint a idő a nyomozóknak is dolgozhat.

Félmilliárdot érhet a baranyai kokainfogás

Itthon2008.06.03, 19:11

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda tíz kilogramm, nagy tisztaságú kokaint foglalt le. E az egyik legnagyobb hazai drogfogás, amely akár félmilliárd forintot is érhet. A rendőrség hét ember ellen indított eljárást.

Hamis eurósokat terítő bandát fogtak el

Itthon2008.05.14, 11:01

Hamis kétszáz eurós bankjegyeket értékesítő nemzetközi bűnszövetséget számolt fel a rendőrség. A Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint négy magyar mellett ukrán, bolgár és német gyanúsítottjai is vannak az ügynek.

Bankautomatát akartak kirabolni Szentendrén

Itthon2008.04.30, 10:16

Megzavarta a biztonsági őr azokat a bűnözőket, akik egy bankautomatát próbáltak kirabolni hajnalban Szentendrén. Az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja, mert az elkövetők módszere emlékeztet több korábbi esere.

Fizikus nagyapa hagyatéka a sugárzó doboz

Itthon2008.04.21, 15:56

Apró fiolába rejtett por volt a radioaktív anyag, amelyet egy autó csomagtartójában találtak vasárnap az ártándi határátkelőnél. A kocsiban egy román származású német család utazott. A fizikus nagyapa hagyta rájuk örökül a sugárzó anyagot, amelyet nem szabad engedély nélkül tárolni. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódik.

Lefülelték a külföldre dolgozó magyar luxusstricit

Itthon2008.04.11, 10:16

A Nemzeti Nyomozó Iroda letartóztatta egy modellügynökség magyar vezetőjét. A férfit azzal gyanúsítják, hogy ügynökségén keresztül prostituáltakat közvetített Európába és néhány arab országba - írja a Blikk.

Nyomoznak munkaügyi ellenőrök után

Állás 20112008.04.10, 08:05

Nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellen egy névtelen levél alapján. A levélíró azt állítja: közel húsz céget a legsúlyosabb jogsértések esetén sem bírságol meg a munkaügyi felügyelet.

Panelben termesztett marihuánát egy férfi

Itthon2008.04.04, 15:14

Különleges berendezések segítségével egy debreceni panellakásban termesztett marihuánát egy férfi. A Nemzeti Nyomozó Iroda hat kiló szárított termést foglalt le a lakásban, a termesztőt pedig előzetes letartóztatsba helyezték.

Zsarolókat fogtak el a rendőrök

Itthon2008.04.02, 18:57

Négy zsaroló férfi ellen folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI); a férfiak összesen 132 millió forintot zsaroltak ki egy személytől, és további 50 millió forintot követeltek tőle.

Nyomoznak a MÁV Cargo ügyében

Itthon2008.03.13, 11:56

Befolyással való üzérkedés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda a MÁV Cargo privatizációja ügyében. A több mint százmilliárdos ügylettel összefüggésbe hoztak egy céget, amely 1,8 milliárdos sikerdíjat kapott. A Cargót megvásárló osztrák társaság elnökségi tagja szerint a magas sikerdíj indokolt, és nem lobbizásért, hanem tanácsadásért jár.

Álrendőrök fosztogattak ázsiaiakat Pesten

Itthon2008.03.11, 13:46

Rendőrségi eszközökkel felszerelkezve raboltak ki Budapesten élő ázsiaiakat azok a férfiak, akik ellen vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda. Volt arra is példa, hogy fegyverrel törtek be az álrendőrök áldozataikhoz.

Fantomcégekkel csalhattak ki százmilliókat

Itthon2008.02.26, 11:02

Fiktív szerződésekkel vettek ki a gyanú szerint 284 millió forintot egy építőipari cégből azok, akik ellen vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozóiroda. A gyanusítottak közt van az építőipari cég vezetőjének felesége is.

Nem tud újabb Csányit zsarolóról a rendőrség

Itthon2008.02.25, 10:36

Nem erősítette meg a Nemzeti Nyomozó Iroda azokat a sajtóhíreket, hogy egy negyedik személyt is őrizetbe vettek volna Csányi Sándor OTP-elnök megzsarolásával kapcsolatban. A rendőrség szerint továbbra is három gyanúsítottja van az ügynek, akik előzetes letartóztatásban vannak.

Razziával keresik a Magyarok Nyilai nyomát

Itthon2008.02.22, 16:10

Csütörtök éjszaka a Nemzeti Nyomozó Iroda összehangolt akcióval az országban egyszerre tizenkét helyen csapott le, hogy a február eleji Molotov-koktélos támadások elkövetőit és a Csintalan Sándor megverését is magára vállaló Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tagjait felhajtsa. A Központi Nyomozó Főügyészség tagadta azt az értesülést, hogy gyanúsítottjai is lennének az ügynek, állítólag csak tanúkat hallgattak ki.

Félmilliárdos kannabiszfogás

Itthon2008.02.15, 20:28

A rendőrség szerint félmilliárd forintnyi kábítószer található azon a három kannabiszültetvényen, amelyet még szerdán lepleztek le a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Két férfit is elfogtak, őket kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják.

Százmilliókért imitált szörfös balesetet egy csaló

Itthon2008.02.05, 11:57

Halottnak nyilvánított biztosítási csalót fülelt le a Nemzeti Nyomozó Iroda. A több százmilliós biztosításokat kötő férfiről 2001 szeptemberében jelentette be felesége, hogy Görögországban szörfözés közben balesetet szenvedett, és holttestét elnyelte a tenger. A férfi valójában életben volt, tavaly év végén találtak rá a hatóságok Csehországban.