Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fellegi Tamás
- Orbán-kormány
- közlekedés
- Magyarország
- pályázat
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A kormány készen áll a rezsicsökkentés megvédésére
A hamarosan kezdődő nemzeti konzultáció során megkérdezik a magyar embereket a rezsicsökkentésről. Brüsszel egy olyan csomagot szeretne elfogadni, aminek köszönhetően nem lehet szabályozott áron áramot szolgáltatni.
Szerződést kötött a GYSEV a Siemensszel
Fontos megállapodás született a GYSEV Zrt. és Siemens között. A két cég új villamos mozdonyokat fog gyártani, amelyeknek egy része az európai teherforgalomban fog részt venni, de Intercity kocsikat is fognak majd vontatni.
Könnyebben pályázhatnak digitális fejlesztésekre a kkv-k
A kormány könnyítette a kis- és középvállalkozások (kkv) digitális pályázati feltételeit azzal, hogy már csak egy lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük az induló vállalkozásoknak - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára csütörtökön.
Közel 230 ezer háztartásban érhető el a szupergyors internet
A tervezett 178 ezer helyett már csaknem 230 ezer háztartásban van szupergyors internet. Az egymillió háztartást érintő korszerűsítés 2018-ban fejeződik be.
3000 milliárdot költenek útépítésre és -felújításra
Az idén több mint 1200 kilométer út újulhat meg, a következő években pedig a kormánytervei szerint összesen 3000 milliárd forintot fordítanak majd útépítésre és -felújításra.
Visszapattannak a levelek a fogyasztóvédelemtől
Januártól a vásárlók panaszaikkal a járási hivatalokhoz fordulhatnak, mivel megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. De az átállás nem megy zökkenőmentesen.
Bejött az újítás a sztrádamatricáknál
Mostanáig 19 881 autós vette meg a jövő évre szóló sztrádamatricát, a vevők a szokottnál nagyobb arányban választották az online vagy mobilos vásárlást – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Adatbázis készül a csaló online kereskedőkről
A tisztességesebb elektronikus kereskedelem érdekében módosította kedden az Országgyűlés az elektronikus hírközléssel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos törvényeket a kormány kezdeményezésére.
Ezeket az utakat kezdik el hamarosan építeni
Több mint ötven kilométernyi gyorsforgalmi utat építenek uniós és hazai forrás felhasználásával, belátható időn belül pedig további kétszáz kilométer építését kezdik meg, írja a Világgazdaság.
A kormány 2500 milliárd forintot költene a magyar utakra
A kormány tervei szerint 2022 végére 2092 kilométer gyorsforgalmi útja lesz Magyarországnak, mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Januártól jön az új taxiskommandó
Fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak a személy- és teherszállítók, köztük a taxisok is.
Telekocsik: ha nincs profit, nem lehet baj
A BlaBlaCar szerint nem a telekocsik ellen irányul a fejlesztési tárca szigorítása. Hasonlóan látja az Oszkar.com is, amely szerint, ha nem a profit miatt telekocsiznak, akkor nem lehet gond.
Főosztálya lesz a kerékpározásnak a kormányban
A Fejlesztési Minisztériumon belül kerékpáros főosztály létrehozását tervezi a kormány, ez koordinálná az országban a kerékpáros fejlesztéseket. A Magyar Közút veheti át a kerékpárutak fenntartását az önkormányzatoktól. A kormány 30 milliárdot szán a következő években a kerékpárutakra, uniós és magyar forrásokból.
Szigorúbb ellenőrzés, de a telekocsik maradhatnak
A fejlesztési minisztérium mai közleményéből úgy tűnhet, hogy az ellenőrzés szigorításával, az új ellenőrzési csoport létrehozásával akár meg is szűnhetnek a telekocsik. A minisztérium ezt az Origo kérdésére cáfolta, szerintük ez a szigorítás nem a telekocsik ellen irányul. Az egyik ilyen szolgáltatást nyújtó cég szerint az üzletszerűségen van a hangsúly, tehát szerintük, ha ezt valaki nem a profit miatt csinálja, az még belefér. Fónagy János államtitkár tavaly az új taxisrendelet kapcsán azt mondta, hogy „a rendelet nem vonatkozik majd a telekocsikra”.
NFM: Az Uber inkább menekül, mint hogy törvényesen működjön
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tudomásul veszi az Uber döntését, miszerint a cég inkább kivonul Magyarországról, mint hogy vállalja a törvényes működést, az adófizető magyar taxisokkal való tisztességes piaci versenyt és az adófizetést.
Újabb régióban lehet hűtőgépre pályázni
Több mint 6000 pályázat után a dél-alföldi régióban folytatódik a hűtőgépcsere-program. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium újabb 500 millió forintos keretösszeggel biztosít vissza nem térítendő támogatást hűtőgépcserére.
Költöznie kell a MÁV Szimfonikusoknak
Az Origótól tudta meg a MÁV Szimfonikus Zenekar, hogy új otthont kell keresnie – jövő áprilistól egy ortodox egyház kapja meg fővárosi, Múzeum utcai központjukat. A Károlyi-palota kiürítéséről kormányhatározat döntött, de erről még az ott lakóknak sem szóltak. Az sem világos, milyen közfeladatot lát majd el itt az elérhetetlennek tűnő egyház, a Patriarchátus.
Júliustól több milliárdot oszt szét az állam
Hamarosan két pályázati lehetőség is megnyílik az Otthon Melege Program keretében: a legjobban azok járhatnak, akiknek legalább 20 éves és legfeljebb 135 négyzetméteres családi házuk van, és régi a hűtőjük. A felújításra maximum 2,5 millió forintot, a hűtőcserére pedig maximum 45 ezer forintot ad az állam.
Soron kívül ellenőrzik a kalandparkokat
Minisztériumi vizsgálat indul a csillebérci kalandparkban vasárnap délután történt tömegbaleset után, az ország összes hasonló élményparkját ellenőrzik.
Új program indul a vállalkozásoknak
A vállalatok digitális helyzetének javítása érdekében infokommunikációs motivációs és szemléletformáló programot indít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Csökkenhetnének a lakossági gázárak, de nem fognak
A világpiacon a gázárak alakulása engedné, hogy ismét csökkenjenek a lakossági tarifák, elhozva ezzel az újabb rezsicsökkentést. A kormány most nem ezt szeretné.
Gazdasági társasághoz kerülnek a lakossági pályázatok
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a jogelődei által hazai forrásból kiírt valamennyi lakossági pályázat kezelését a Nemzeti Fejlesztési Stratégiai Intézet Kft. veszi át április elsejétől a hatékony, egységes és gyors ügyintézés érdekében – közölte az NFM pénteken az MTI-vel.
Átalakul a szemétszállítás
Április 1-jétől elkezd működni a nemzeti kukaholding, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., valamint az új állami szemétgyűjtési rendszer. A koordináló szervezet beszedi majd a díjakat, átveszi a kétes követeléseket, a behajtást pedig az adóhatóság kezeli.
Újabb szigorítás jöhet a taxis szolgáltatásoknál
Március 11-től újabb szankciók lépnek életbe az engedély nélküli, feketepiaci taxizás visszaszorítása érdekében. Amennyiben indokolt, a fejlesztési minisztérium kész újabb szankciók mielőbbi bevezetésének lehetőségét is mérlegelni.
Mindenki támogatja a felcsúti kisvasút meghosszabbítását
Az Origo úgy értesült, hogy a projektirányító bizottság egyhangúlag támogatta az etyeki kisvasutat, mégpedig annak egy olyan változatát, amely ugyan nem biztosítja a fővárosból a település gyors elérését, hiszen Bicskére vezet, viszont éppen ezért össze lehet kötni a már meglévő felcsúti kisvasúttal.
A minisztérium nyitott az új nemzeti légitársaságra
Bár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nyitott a tárgyalásokra minden komoly érdeklődővel, tőkeerős szakmai és külső befektetővel egy új nemzeti légitársaság megalapításáról, amelyben kisebbségi tulajdonosként akár a magyar állam is részt vállalhatna. A tárca azt is hangsúlyozta, hogy a Szuhoj orosz repülőgépgyártóval még kezdeti fázisban vannak az egyeztetések.
Jöhet a Malév 2.0
Az orosz Szuhoj repülőgépgyártóval folytat tárgyalásokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy új magyar légitársaság alapításáról, az oroszok sugárhajtású repülőgépeket adnának.
Kilencmilliárdba kerülhet az Etyek-Bicske-Felcsút kisvasút
Ha Herceghalom felé épülne az etyeki kisvasút, gyorsabban lehetne elérni a falut Pestről, mint most, és csak 5,5 milliárdba kerülne. Bicske felé lassabb az út, 8 milliárdos beruházás kell, de akkor további egymilliárdért a felcsúti kisvasúttal is össze lehetne kötni. Az utóbbit preferálják.
Kiderült, mennyiért utaztak idén a minisztériumok
A Földművelésügyi Minisztérium több mint 200 millió, míg a nemzetgazdasági tárca több mint 300 millió forintból utazott idén.
A csodamatracért hamarabb fizetünk, mint a kenyérért
A lézeres agystimulátortól a gyógyító csodamatracig szinte minden megtalálható azokon a termékbemutatókon, amelyeken főleg időseket szednek rá. Ezekről, az internetes vásárlás ellenőrzéséről és a fenntartható fogyasztásról is beszélt az Origónak Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója.
Kevesebb vonatot akar a MÁV
Hivatalosan a szaktárca dönti el, hol mennyi vonat járjon, most mégis a MÁV-Start vezérigazgatója akarja megmondani, hogy mennyi: lényegesen kevesebb.
Hamarosan jönnek az új gyorsutak
Október végéig elkészülnek az új gyorsforgalmi útkategória bevezetésének jogszabályi és műszaki szabályozási feltételei, a javaslatot a kormány az októberi első ülésén megtárgyalta és elfogadta, közölte a fejlesztési tárca.
Megnégyszerezték a mosógépcsere-program forrásait
A négyszeresére, az eredetileg tervezett 500 millióról 2 milliárd forintra emelte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a mosógépcsere-program finanszírozásának keretösszegét, közölte a szaktárca.
Újabb utak lesznek fizetősek
A nemzeti fejlesztési miniszter módosította a teherautók által fizetendő e-útdíjról szóló rendeletet. A pontosításokat és újabb szakaszok díjasítását tartalmazó jogszabály 15 nap múlva lép hatályba.
A kormány keresztezné egymással az autópályát és az autóutat
Itt sem lehet már mosógépre pályázni
Forráskimerülés miatt szünetel a mosógépcsere-pályázatok benyújtása a dél-alföldi régióban, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A mosógépcsere-pályázatokat július 13-án határozatlan időre felfüggesztik. A régióban július 14-én, kedden 10 óráig lehet még pályázatot beadni.
Egy nap alatt lerabolták a mosógépcsere-program pályázati keretét
A pénzügyi keret kimerülése miatt határozatlan időre felfüggesztette szerdán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a mosógépcsere-pályázatok benyújtását az észak-alföldi régióban, közölte a tárca. A régióban július 9-én, csütörtökön 14 óráig lehet még pályázatot beadni.
Visszadobta a kormány a 6 milliárdos dohánypályázatot
Még hetet kell aludni az olcsó mosógépért
Július elsejétől lehet pályázni az államilag támogatott mosógépcsere-programra. Az Otthon melege program ötödik alprogramja keretében akár 45 ezer forint vissza nem térítendő támogatást is lehet nyerni.
Menjen Balatonvilágosra, nem kell matricát vennie!
Balatonvilágost kis kitérővel, az autópályán Budapest felől érkező, Veszprém megyei matricával rendelkező autósok is megközelíthetik a kijelölt terelőúton úgy, hogy nem kell Somogy megyei matricát venniük - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Megvan, mikortól lehet új mosógépért pályázni
Júliustól szeptember végéig lehet majd új mosógépért pályázni az Otthon Melege program keretében. Az új mosógép árának akár a felét kifizeti az állam, ha energiatakarékos.
Egymilliárdért védi a kormány Erzsébetet
Csaknem egymilliárd forintért bízott meg a fejlesztési tárca két ügyvédi irodát azzal, hogy nemzetközi fórumon megvédje az állami étkezésijegy-monopóliumot a magyar piacról kiszorult nemzetközi cégektől. Az ügyvédi költségek azonban összességében még ennél is magasabbak lehetnek.
25 ezren jókor cseréltek hűtőt
Május 30-ig meghosszabbították a nagygépcsere gépvásárlásának elszámolási határidejét.
Ismét pályázhatnak a társasházak
Az Otthon Melege Program társasház-felújítási alprogramjában április 30-tól lehet pályázni az 5-60 lakásos társasházak energiahatékonysági támogatására, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Útdíjügyben nem cáfolt semmit a minisztérium cáfolata
Budaörs polgármesterét meglepte az NFM cáfolata. Wittinghoff Tamás szerint a kormány csapdát állított az autósoknak, mert jelenleg a kormányzati kommunikációval szemben már jóval a budapesti városhatár előtt fizetőssé válik az autópálya. Szerinte a minisztérium cáfolata nem cáfolt semmit.
Inkább a háztartási gépeket cserélik, nem a kazánokat
Már 27 ezer pályázó támogatásáról döntöttek az Otthon Melege Programban, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A tárca 2014 szeptemberében hirdetett meg három pályázati konstrukciót az elavult háztartási gépek, kazánok és nyílászárók cseréjére. A pályázatok célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassa a családokat az ország egész területén.
Borozóval és használt kocsival indított a minisztérium új rendszere
Elkeltek az első tételek az elektronikus értékesítési rendszerben, csaknem húsz eljárás már a szerződéskötésnél tart, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Két nappal tovább érvényesek a bérletek
A márciusra szóló vasúti és autóbuszos dolgozói és diákbérletek április 5. éjfél helyett április 7-én 24 óráig érvényesek a GYSEV, a MÁV-START és a Volán társaságok járatain – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Jöhet a mosógépcsere-program
A kormány vizsgálja a háztartási nagygépcsere-program kiterjesztésének lehetőségét – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.
Elszúrták a hűtőgépcsere-programot
Olyan energiatakarékos hűtők megvásárlására adott támogatást a Fejlesztési Minisztérium, amiket már nem lehet Magyarországon kapni. A pályázat nyertesei ezért másmilyen hűtőt is választhatnak, és kitolják a határidőt április 15-ig.
Ők pályázhatnak házfelújításra
Újabb stratégiai partnerei lettek a kormánynak
Kétszázmilliárdot kap a MÁV az államtól
Útdíj: még nem készült el az új rendelet
Vasárnaptól ismét átalakul az útdíjrendszer, de a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még nem készült el a rendelettel. Emiatt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató nem tud tájékoztatást adni arról, hogy jövő héttől hogyan kell eljárniuk a jogkövető autósoknak.
Erről is Lázár János gondoskodik
Teljesen állami tulajdonba, Lázár János minisztériumához kerül a Várgondnokság. Orbán Viktor elrendelte, hogy a Vagyonkezelő vásárolja meg a nonprofit cég önkormányzati üzletrészét is.
A kormány több pénzt ad a hűtőcserére
A kormány további ötezer forintot ad a hűtő- és fagyasztócserére. A program célja, hogy a háztartások állami támogatással szerezhessenek be magas energiahatékonyságú nagygépeket.
Még 60 millió forintot ad a kormány hűtőgépcserére
M0-s: nincs egyezség, szerdán dönthet a kormány
Egyeztettek délelőtt az M0-s díjfizetéséről a fővárosi és agglomerációs polgármesterek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, de megegyezés még nincs. Világossá vált: a kormány pluszbevételt keres, ám a polgármesterek sterint erre a célra alkalmatlannak és szakmiatlannak tartják a díjfizetést, bár a megyei matricarendszerrel egyetértenek. A Megyeri híd és az M3-as egy szakasza kivétel lehet.
Hétfőn egyeztetnek az útdíjról
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az önkormányzatok képviselőivel egyeztet az útdíjrendszer változásairól. A tárca közleménye szerint a tárca a változások okairól és előnyeiről tájékoztatják majd a településvezetőket „a felmerült aggályok eloszlatása érdekében”.
Fizetős M0-s: együtt utálja bal és jobb
Blokádok, tüntetések az egyik oldalon, egyeztetés és aláírásgyűjtés a másikon. Különböző módszerekkel ugyan, de a civil társadalom és a politikusok is megmozdultak az M0-s autópálya fizetőssé tétele ellen. Kérdés csak az, hatásos lesz-e bármelyik, vagy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mindenáron véghezviszi sokat kritizált tervét. Az már biztos, hogy évek óta nem alakult ki olyan konszenzus kormánypárti és ellenzéki képviselők között, mint most. Az M0-s díja ellen még Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is tiltakozott.
Új korkedvezményes konstrukciót vár a szakszervezet
Szállodát épít Giró-Szász András új cége
Giró-Szász András, a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, az Orbán-kabinet exszóvivője vagyonnyilatkozata szerint majdnem milliárdos. Vagyona legnagyobb része Strategopolis nevű cégéből származik, aminek az utóbbi években bőven kijutott a fideszes és állami megrendelésekből. Az államtitkár jelenleg sógora ingatlanos cégében társtulajdonos.
A Dél-Alföldön is leállt a kazáncsereprogram
Forráskimerülés miatt a dél-alföldi régióban is szünetel a kazáncsereprogram. Múlt héten két régióban is fel kellett függeszteni a kazáncsereprogramot.
Most 200 milliárdot buknánk a Mol-paketten
Mintegy 200 milliárdos veszteségnél tart a magyar állam oroszoktól vásárolt Mol-pakettje: eddig 33 milliárdot hozott, míg az értéke majdnem megfeleződött. Az értékvesztés miatt az NFM nem aggódik.
Máris befuccsolt a kazáncserés és az új hűtős pályázat
Bizonytalan időre felfüggesztették a hétfőn indult hűtőcserés pályázatot. Keddtől lehetett volna kérelmeket benyújtani a fűtéskorszerűsítési pályázatra, de az is leállt. A lebonyolító állami cég a fejlesztők és pályázók jelezte hibákra hivatkozik. A kormány összesen 3,72 milliárd forinttal támogatja, hogy energiatakarékosabbak legyenek a lakások, de azt nem tudni, hogy mikor indulnak újra a pályázatok.
Az új hűtőgép árának felét kifizeti a kormány
Félmilliót ad új ablakra vagy hűtőre az állam
A keretből futja a korszerűsítésekre, de csak azok járnak jól, akik ki tudják várni, hogy az állam megtérítse a beruházás 40 százalékát.
Vizsgálja a járműnyilvántartás kibővítését az NFM
A futásteljesítményen kívül a kártörténet és az érdemi javítások is bekerülhetnek a rendszerbe, de a fejlesztésről csak a költség-haszon elemzés után dönt majd Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, legkorábban jövőre.
Elszámolta saját ügyvédeinek díját a minisztérium
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapjára tévesen került fel a perbeli képviseletet ellátó ügyvédi irodák megbízási díjának keretösszegéről.
Szabályt szegett Seszták Miklós, de az ügy már elévült
Szabályt sértett Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, amikor ügyvédként olyan szerződést szignózott, amiben maga is szerződő fél volt. Az ügy azonban mára elévült, és eleve sem volt olyan súlya, amiért kizárás járna - mondta az Origónak Bánáti György, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke.
A hőség miatt nem lesz kamionstop
Július elején hosszabbították meg a hétvégi kamionstopot, most felfüggesztik a másodfokú hőségriasztás miatt.
Magáncég figyelné az autósokat
Nem tudni, mi alapozza meg Paks II-t
Hol vannak a paksi atomerőmű bővítését megalapozó hatástanulmányok? Két nemkormányzati szervezet adatigénylése és pere nyomán annyi derült ki, hogy sem a fejlesztési minisztériumnál, sem a miniszterelnökségen nincsenek ilyen dokumentumok, de ha mégis vannak, akkor tíz évig titkosak.
Bányászna? Most pályázhat
Eltitkolta offshore cégét az NFM államtitkára
Az NFM államtitkára, Horváth Imre Attila a ciprusi cégadatbázis szerint akkor is tulajdonosa volt egy offshore cégnek a Vs szerint, amikor már államtitkárként dolgozott. Vagyonnyilatkozatában sem jelezte ezt, és eddig hitelesen nem sikerült bizonyítania az ellenkezőjét.
Erősebb a forgalom, szükség van zajvédelemre
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 7 kilométer hosszan emel 3-5 méter magasságban autópálya melletti zajvédő falat ott, ahol ez az építés során elmaradt.
Az állami cégvezetők tizede nem hallgatott a kormányra
Gördülő finanszírozás a vállalkozásoknak
Csepreghy Nándor tegnap Tamásiban tartott vállalkozói fórumot, ahol arról beszélt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az idén kezdődött költségvetési ciklusban 500 milliárd forintos alapot hoz létre vállalkozóknak. Ebből előfinanszírozhatóak lesznek az uniós pályázatok, méghozzá kamatmentes konstrukcióban.
Nyolcmilliárdra perlik a játéktermesek az államot
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 175 millió forintért fogadott ügyvédeket Fővárosi Törvényszék előtt zajló perben. Az állam sokat bukhat a játéktermek 2012-es bezárásán.
A minisztérium 9,5 millióért védi a trafiktitkot
Ügyvédi irodát bízott meg a fejlesztési minisztérium, hogy képviselje a trafikügyben indított adatigénylési perekben.
Ingatlanok önkormányzatoknak ajándékba
A kormány döntése alapján 16 önkormányzat jut ingyenesen 41 ingatlanhoz, összesen 1,6 milliárd forint értékben, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.
Magasról tett a minisztérium a prémiumstopra
Hiába ígérte az NFM februárban, hogy leállítják az állami cégeknél történő prémiumok kifizetését, ez nem történt így - írja a Blikk. A lap szerint több százmilliót fizethettek ki.
Fel kell számolni a digitális írástudatlanságot
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az Európai Unióban is egyedülálló projektnek nevezte a Digitális Közösség Programot az azt bemutató sajtótájékoztatón, Miskolcon. Az állam és a versenyszféra által közösen finanszírozott program keretében 17 ezer laptopot osztanak ki a pályázók között, ingyenes képzéseket szerveznek, és térségi informatikai beruházásokat valósítanak meg Miskolcon és a közeli helységekben, áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
Nyilvánosságra hozhatják a trafikpályázatok bírálati lapjait
Új épületenergetikai támogatási rendszer készül
Novemberben indítaná a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Épületenergetikai Stratégia társadalmi és szakmai egyeztetését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Eddig közel 23 ezer épület energetikai paramétereinek felmérését végezték el, jelenleg a szövegezésnél tart a minisztérium. A program célja, hogy az épületállomány felmérését követően stabil szakmai alapot teremtsen egy széleskörű épületenergetikai támogatási program elindításához.
Érdemes lesz belevágni a szigetelésbe
Ismét lesz támogatás az energiatakarékossági beruházásokra.
Az uniónak nem tetszik a magyar útdíj
Az Európai Bizottság hivatalosan kifogásolta a magyar útdíjrendszer egyes elemeit. A szaktárca szerint Brüsszel meggyőzhető lesz, de ha mégsem, akkor újabb kötelezettségszegési eljárásba is torkollhat a vita.
Ismét nem lesz kamionstop
Korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon a nehéz tehergépkocsik a tartós kánikula miatt, egészségvédelmi és közlekedésbiztonsági okokból augusztus 3-án és 4-én - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön.
Alakult egy új államtitkárság
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban kettéválasztottak egy államtitkárságot, ezentúl külön lesz az energiaügyi és a fejlesztés- és klímapolitikai államtitkárság. A szervezeti változtatásra azért is szükség volt, mert az uniós fejlesztési pénzeket a jövőben nem az NFM, hanem a Miniszterelnökség kezeli majd.
Geoplutonikus és bioenergia-erőművekkel vadászunk az EU pénzére
Geoplutonikus és bioenergiát hasznosító erőművek terveit indította a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium magyar indulóként az Európai Unió szén-dioxid-kibocsátás mérséklésére alkalmas technológiák fejlesztését célzó pályázatán.
Már telepítik az útdíjrendszert
Két hét alatt kell a helyükre és működő állapotba kerülniük az e-útdíj díjszedő és ellenőrző berendezéseinek. Az utolsó pillanatban egy hiányzó minisztériumi rendelet is megszületett.
Három darabból rakják össze az e-útdíjat
Európában elsőként egy vegyes rendszerrel szedné be a kormány az elektronikus útdíjat július 1-jétől. Az NFM nem tart attól, hogy ez nem fog tetszeni az EU-nak, de azért az egységesítés a cél. A tervezett bevétel nincs veszléyben - állítja az infrastruktúráért felelős államtitkár.
Kistelepülések nagy adósságát vette át a kormány
Átvállalta az állam a 14 külön eljárásban kezelt, ötezer lakos alatti kistelepülés adósságállományának mintegy 80 százalékát - írja a hétfői Blikk a nemzetgazdasági tárcától kapott tájékoztatásra hivatkozva. A lap szerint ezek a települések kimaradtak a tavalyi automatikus átvállalásból, mert sok esetben "hajmeresztően nagy adóssághegyet halmoztak fel".
Év végétől a 112-t kell hívni, ha baj van
Két diszpécserközpont épül az új országos segélyhívó rendszerhez. Azt ígérik, mindenkihez negyed óra alatt eljut a segítség.
Munkásszállókba költözhetnek a bedőlt hitelesek
Állami tulajdonú családi házakba, munkásszállókba, kollégiumokba költözhetnek majd a bedőlt devizahitelesek - írja a Blikk. A kormány már vizsgálja ezek felújításának lehetőségeit, első körben 305 ingatlant vesznek górcső alá.
Drágább lesz a vonat - jön a felár
Május közepétől több gyors- és sebesvonaton felárat vezet be a MÁV-Start Zrt. Ezzel gyakorlatilag úgy emelik a díjakat, hogy nem jelentettek be jegyáremelést.
Csúszik a trafikpályázat megismétlése
Április végére ígérte a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a trafikpályázat megismétlését azokon a helyeken, ahol az első körben senki nem jelentkezett dohányboltot nyitni - írja a Világgazdaság. A lap úgy tudja, egy-két héten belül kiírják az újabb koncessziókat. A Magyar Nemzet közben összegyűjtötte a nem kormánypárti trafiknyerteseket.
NFM: megfelelő döntéseket hozott a trafikbizottság
A dohánykoncessziós pályázat eredményében a kiírás szempontrendszere érvényesül - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a kormányzati honlapon. Az eredményt a héten hozták nyilvánosságra, a nyertesek között több ismert nagyvállalkozó, CBA-igazgatósági tag, fideszes politikus van.
Nem szorították sarokba Németh Lászlónét
Babák Mihály fideszes képviselő kis híján ellopta a show-t Németh Lászlóné elől a fejlesztési miniszter hétfői parlamenti meghallgatásán, de a kormány legrutintalanabb tagjának végül nem volt szüksége efféle segítségre ahhoz, hogy az ellenzéki képviselők lagytamag támadásait visszaverje.