nemi erőszak

címke rss

Megszólalt az ELTE a gólyatáborban történt nemi erőszakkal kapcsolatban

Archívum2014.09.01, 12:39

A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy budapesti férfi előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy a hétvégén megerőszakolt egy lányt Fonyódligeten, egy gólyatáborban. A tábort szervező ELTE hétfőn közleményben azt hangsúlyozta, hogy a szervezett programoktól függetlenül történt a nemi erőszak. 

Az ELTE elhatárolódik a fonyódligeti erőszaktól

Archívum2014.09.01, 11:49

Az ELTE gólyatáborában a szervezett programokban résztvevőket senki nem kényszerítette semmire, és ezeken bűncselekmény sem történt – válaszolta az ELTE az Origo kérdésére a hétvégi fonyódligeti nemi erőszakkal kapcsolatban. 

Megerőszakoltak egy lányt a gólyatáborban

Archívum2014.08.31, 18:38

A Somogy megyei rendőrség megerősítette a hírt: szexuális erőszak gyanúja miatt nyomoznak Fonyódligeten.

1400 gyereklánnyal erőszakoskodtak egy brit városban

Archívum2014.08.27, 09:56

Nem akartak rasszistának tűnni, ezért nem jelezték a dél-yorkshire-i Rotherhamban történt brutális szexuális visszaéléseket a szociális munkások.

Színváltós körömlakkal buktatnák le a randidroggal erőszakolókat

Archívum2014.08.26, 17:42

Egyedi megoldással kívánja felvenni a harcot a nők italába drogot keverő és nemi erőszakot elkövető férfiakkal az Észak-karolinai Állami Egyetem négy hallgatója. Színváltós körömlakkal figyelmeztetnék a veszélyre a potenciális áldozatokat.

Nincs vécé – nincs házasság

Archívum2014.08.19, 15:04

Hat friss házas fiatalasszony tért haza a szüleihez az indiai Uttar Prades állam egyik kis falujából, mert a férjük házában nincs vécé. Addig nem is mennek vissza, amíg az uruk nem orvosolja a problémát.

Orvosa zaklatta Pokorny Liát

Archívum2014.08.01, 09:56

Életre szóló rossz élményket okozott zaklatója a Pokorny Liának. A színésznőt kamaszkorában sportorvosa zaklatta, ő pedig még a szüleinek sem mondta el, min megy keresztül. 

Megerőszakoltak egy nőt Makón

Archívum2014.06.10, 10:08

Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint társával súlyosan bántalmazott a napokban egy helybeli nőt Makón, az egyikük meg is erőszakolta. A másik támadót még keresik – közölte a megyei rendőr-főkapitányság. A rendőrök szerint az eset múlt vasárnapra virradóra, június 1-jén 1 óra körül történt. A két férfi a makói Nagyér sétányon megállított egy 24 éves helybeli nőt, majd rövid szóváltás után rátámadtak, és egyikőjük megerőszakolta. A sértett hevesen ellenállt, ezért olyan súlyosan bántalmazták, hogy életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A rendőrségre csak csütörtök este érkezett bejelentés az esetről. A makóii ...

Nők, akik először látják a vaginájukat (18+)

Archívum2014.06.04, 17:09

A híres amerikai YouTube-sztár, Davey Wavey megkért néhány nőt, akik azelőtt még sosem látták intim testrészüket odalent, hogy a kamerája előtt lessék meg. Reakciójukat felvette videóra. Íme.

Párizsi rendőrök erőszakolhattak meg egy turistát

Archívum2014.04.27, 17:10

 A párizsi rendőrség elitalakulatának két tagj egy kanadai turistanő megerőszakolásával gyanúsítják.

Berúgtak, meg akartak erőszakolni egy lányt, 15 évet is kaphatnak

Archívum2014.04.08, 10:18

Tavaly októberben majdnem szexuális erőszakba fulladt egy házibuli Kunszentmiklóson, több fiú is megpróbált megerőszakolni egy 17 éves lányt. Az ügyészség vádat emelt ellenük, azokra, akik tudták, hogy a lány még nincs 18 éves, 5 és 15 év közötti börtönbüntetést kérnek.

Nemi erőszak miatt zárták be a sarm-es-sejki Hiltont

Archívum2017.10.13, 12:03

A forradalom óta egyre gyakoribb a nemi erőszak Egyiptomban, melynek gyakran külföldi turisták is áldozataivá válnak. Az egyiptomi idegenforgalmi miniszter elkezdte bezáratni a bűncselekmények felett szemet hunyó hoteleket.

Nemi erőszak vádja miatt bezárnak két hotelt

Archívum2014.03.26, 12:57

Az egyiptomi Sarm es-Sejkben egy brit és egy orosz nőt támadtak meg a közelmúltban.

Xantus Barbara megrázó vallomása

Archívum2014.03.18, 07:03

A színésznő nagypapája megrázó haláláról, a nemi erőszakról és a válásáról is mesélt Joshi Bharatnak. 

Ismét halálra ítélték a buszon gyilkoló indiaiakat

Archívum2014.03.13, 17:12

Helybenhagyta csütörtökön Újdelhi egyik fellebbviteli bírósága, hogy halálbüntetéssel sújtsák azt a négy férfit, aki 2012 decemberében csoportosan megerőszakolt és megölt egy egyetemista lányt.

21 év börtönt kapott a gyerekét molesztáló pár

Archívum2014.03.12, 20:19

A lány még csak 12 éves volt, amikor az apja többször megerőszakolta az anyja jelenlétében, és prostitúcióra akarta kényszeríteni.

33 évet kapott egy magyar nőt megerőszakoló amerikai

Archívum2014.02.24, 08:58

Harminchárom évi börtönbüntetésre ítéltek egy 37 éves dél-karolinai férfit az egyesült államokbeli Virginia államban, mert 2001-ben megerőszakolt egy fiatal magyar nőt - jelentette a Washington Post internetes kiadása.

Mit művelt a magyarokkal a Vörös Hadsereg?

Archívum2014.02.21, 17:09

Két hadsereg is megszállta Magyarországot 1944 márciusa és 1945 márciusa között. A német csapatok 1944. március 19-én hivatalosan szövetségesként, lényegében puskalövés nélkül érkeztek. A szovjetek viszont az országot meghódító győztes hadseregként vonultak be 1944–1945 fordulóján, és annak megfelelően is viselkedtek.

Woody Allen megerőszakolta nevelt lányát?

Archívum2014.02.03, 13:44

A rendező nevelt lánya, Dylan Farrow nyílt levélben vallott Allen erőszakoskodásáról, aki tagadja, hogy ilyet tett.

Woody Allen: Szégyen a nemi erőszak vádja

Archívum2014.02.03, 12:11

Allen filmjeinek forgalmazója szerint a rendezőt megilleti az ártatlanság vélelme. A húsz éve lezárt ügy véletlenül az után merült fel, hogy Allen legújabb filmjét három Oscar-díjra jelölték. 

Tucatnyian erőszakoltak meg egy nőt Indiában

Archívum2014.01.23, 10:46

Nyilvánosan erőszakolt meg egy tizenkét fős csoport egy húszéves nőt India keleti részén. A falu vezetői ugyanis ezt szabták ki büntetésül, amiért a lány "engedély nélküli" viszonyt folytatott egy másik faluban élő férfival.

Felakasztotta magát a börtönben a nagykanizsai gyilkos

Archívum2014.01.17, 16:26

Öngyilkos lett a börtönben az a férfi, aki tavaly januárban a gyanú szerint brutális körülmények között meggyilkolt egy nőt Nagykanizsán, elfogása után pedig bevallott egy 2005-ös emberölést is - értesült az MTI. 

Nemi erőszakkal gyanúsítják a nevelőapát

Archívum2014.01.23, 11:07

Eljárás indult egy apátfalvai férfi ellen, akit élettársa kislányának megerőszakolásával gyanúsítanak.

Nyolcan erőszakoltak meg egy dán nőt Újdelhiben

Archívum2014.01.15, 10:04

Az 51 éves dán nő férfiak egy csoportjától kért segítséget, mert eltévedt a főváros központjában. A férfiak viszont elhurcolták, kirabolták és megerőszakolták. A rendőrök 15 embert vettek őrizetbe.

Névtelen komment miatt perelne az erőszakkal vádolt énekes

Archívum2014.01.08, 12:04

Az egyik leghíresebb indie énekes-dalszerzőt, a Bright Eyes zenekarból és szólóban is ismert Conor Oberstet azzal vádolták egy kommentben, hogy tíz éve megerőszakolt egy 16 éves lányt.

Heten erőszakoltak meg egy indiai nőt karácsony éjszakáján

Archívum2013.12.27, 23:53

A hírhedt újdelhi csoportos nemi erőszak első évfordulóján lett egymás után két banda áldozata egy indiai nő. A rendőrök először nem is akartak foglalkozni az üggyel.

Megmenekült a kislány az alsógatyás erőszakolótól

Archívum2013.12.18, 14:55

27 éves támadójától sikerült megmenekülnie egy kislánynak nagyorosziban. A férfi meg akarta erőszakolni, de ő ellökte, elfutott, és addig kiabált segítségért, amíg meg nem menekült az üldözőjétől.

Saját magához írt szerelmes levelet az erőszakkal gyanúsított adóellenőr

Archívum2013.12.06, 07:31

A munkatársa megerőszakolásával gyanúsított egykori adóellenőr, Sz. József szokatlan módszerrel próbálta kisebbíteni a felelősségét a Blikk cikke szerint. Az áldozata nevében hamis társkereső-profilt hozott létre, majd arról saját magának írt szerelmes leveleket. Az információt nem erősítette meg a rendőrség, de az áldozat ügyvédje szerint valóban létezik a hamis profil.

Megerőszakolták Xantus Barbarát

Archívum2013.11.14, 16:12

A színésznő friss egyetemistaként élte át a nemi erőszak borzalmait. Most, felnőtt fejjel kötelességének tartja, hogy mindent megtegyen a megelőzés és felvilágosítás érdekében, így az ESZTER Alapítvány kampányfilmjéhez az arcát adta.

Hanyag rendőrök és tinibűnözők miatt bolydult fel Új-Zéland

Archívum2013.11.09, 17:02

Éveken keresztül itattak le, majd szexeltek fiatal lányokkal egy új-zélandi tinibanda tagjai. Magukat hivatásos erőszakolóknak nevezték, és a Facebookon vezettek naplót a tevékenységükről. A rendőrség mindvégig tudott róluk, de nem tettek semmit, mondván, nincs elég bizonyítékuk. Olyan hanyagok voltak, hogy még az áldozatok feljelentéseiről is megfeledkeztek.

Csak kitalálta a csepeli lány, hogy meg akarták erőszakolni

Archívum2013.11.07, 13:15

A 16 éves lány azt állította, hogy megtámadták, és meg akarták erőszakolni Csepelen.

16 éves fiú akart megerőszakolni egy nőt Szolnokon

Archívum2013.11.04, 12:53

A környék lakói meghallották a sértett segélykiáltásait, és értesítették a rendőröket, akik gyorsan intézkedtek. 

Megerőszakolták Madonnát

Archívum2013.10.07, 14:58

A pop királynője a Harper's Bazaar hasábjain vallott karrierjének nehéz kezdeteiről és megrázó élményeiről.

Sokkoló idézetek az áldozatok tollából

Archívum2013.10.01, 17:09

Grace Brown 21 éves amerikai fotográfus azt tűzte ki céljául 2011-ben, hogy felhívja a figyelmet a szexuális zaklatás társadalmi problémájára. Sikerült neki. Két év alatt olyan szintű ismertséget ért el Project Unbreakable című sorozata, hogy a majdnem harminchétezer Facebook követőn kívül olyan médiumok jelentették meg ötletét, mint a The Huffington Post, a TIME vagy a The Guardian. Képeinek sokkoló voltát az adja, hogy az áldozatok saját kezűleg írtak fel olyan idézeteket egy papírlapra, amelyek az elkövetők száját hagyták el a bűncselekmény közben.

"Nem tudok megdugni egy síró lányt!" (18+)

Archívum2014.09.04, 16:42

Egy fiatal fotós, Grace Brown készítette azt a sokkoló fotósorozatot, amely szexuális támadások áldozatainak próbál segíteni traumájuk feldolgozásában. Olyan férfiak és nők álltak a kamerája elé, akiket egytől egyig megerőszakoltak, bántalmaztak. A képek különlegessége, hogy mindenki táblát tart a kezében, melyeken támadóik egyik mondata olvasható.

Ki, mit, hová, hogyan dugott be?

Archívum2013.09.17, 15:40

Lehet perverz vagy egy egészen hétköznapi alak, lehet nő vagy férfi, lehet meleg vagy heteroszexuális - nem lehet meghatározni, hogy kik erőszakolnak meg férfiakat, de az teljesen biztos, hogy nem csak kiéhezett, nagydarab börtöntöltelékek. Áldozat is bárkiből lehet, még a legerősebbekből is. A közös bennük az, hogy szinte soha senkinek nem merik bevallani, ami velük történt.

Egy adóellenőr megerőszakolt egy pénzügyőrt

Archívum2013.09.16, 08:04

A NAV 60 éves adóellenőre felcsalta a lakására az egyik kollégáját, majd megerőszakolta a nőt. A nő csak másnap reggel tudott elmenekülni, egyenesen a rendőrségre futott - írja a Blikk.

Pápua Új-Guineában nemzeti sport a nőverés

Archívum2013.09.10, 19:33

Kínában tízből kettő, Pápua Új-Guineában tízből hat férfi követett már el legalább egyszer nemi erőszakot - derül ki az Egyesült Nemzetek Szervezetének hat ázsiai országban elvégzett felméréséből.

Tragikus múltjáról vallott a szexszimbólum

Archívum2013.09.09, 17:44

Évekbe telt, mire alkohol és drog nélkül is élvezni tudta a szexet a híres brit énekesnő, Marianne Faithfull. Mick Jagger exe a BBC egyik showműsorában vallott a háborúról, édesanyjáról és szerelmeiről.

Miszlikbe aprították a kannibál Fekete Jézust

Archívum2013.09.04, 11:21

Steven Tari szektavezér fénykorában hatezer követőjével járta az őserdőket, gyereklányok százait erőszakolta meg, többüket meg is ölte, ivott a vérükből, és evett a húsukból. A Fekete Jézussal nem tudtak mit kezdeni Pápua Új-Guinea hatóságai, helyettük a dzsungellakó falusiak oldották meg kétszer is a helyzetet: először elfogták és megkötözték a férfit, a hétvégén pedig addig szúrták-vagdosták, amíg meg nem halt.

Fiatalsága miatt megúszta a delhi erőszakoló

Archívum2013.08.31, 23:50

Csak hároméves büntetést kapott a tavaly decemberi csoportos nemi erőszak egyik elkövetője Indiában, mert a bűncselekmény idején még fiatalkorú volt.

Elfogtak két indiai erőszakoskodót

Archívum2013.08.24, 13:20

Őrizetbe vették Indiában a csütörtöki mumbai csoportos nemi erőszak két gyanúsítottját az öt közül - jelentette be szombaton a helyi rendőrség. Egyben gyors igazságszolgáltatást ígért az ügyben, amely egy tavaly decemberi súlyos eset után ismét közfelháborodást váltott ki az országban.

Öten erőszakoltak meg egy riporternőt Indiában

Archívum2013.08.23, 10:49

A nőt egy férfi kollégája kísérte el egy elhagyott helyen tartott fotózásra, de őt a támadók megkötözték. A nő súlyos belső sérüléseket szenvedett.

Öntudatlan lányt erőszakoltak meg a ceglédi pályaudvaron

Archívum2013.08.13, 11:47

Vádat emelt az ügyészség egy tavaly ősszel történt nemi erőszak miatt. Három fiatal leitatott, majd megerőszakolt egy fiatal lányt a ceglédi pályaudvar mellett.

Breaking! Megtámadták Sarka Katát

Archívum2013.07.25, 11:05

Komoly veszélybe került szerdán Sarka Kata, akit Budán támadott meg egy ápolatlan férfi - tudta meg a Life.hu. A kétgyermekes anyuka érthető módon halálra rémült, de mégsem tett feljelentést a rendőrségen.

Elfogták a magát halottnak tettető mexikói polgármestert

Archívum2013.07.24, 22:10

Elfogták Mexikóban azt a férfit, akit polgármesterré választottak, miután korábban hamis dokumentumokkal halottnak "tettette magát", hogy elkerülje a felelősségre vonást egy nemi erőszak ügyében.

Megerőszakolták, de vádlott lett egy norvég nő Dubajban

Archívum2013.07.22, 15:35

Tizenhat hónap börtön várt rá házasságon kívüli szex miatt, de most szabadon távozhat Dubajból egy norvég nő. Azért fordult a rendőrséghez, mert megerőszakolták, de később mégis ő lett a vádlott.

Mallorcán és Ibizán zaklatják a legtöbb turistát

Archívum2013.07.18, 17:19

Tavaly nőtt a brit turistákat érő szexuális támadások száma - derül ki a brit Külügyminisztérium elemzéséből. A legtöbb inzultus az angolok kedvenc nyaralóhelyein - Görögországban, Spanyolországban, Törökországban - történik.

Ez már nem zaklatás, ez szexuális terror

Archívum2013.07.11, 16:13

Egyiptomban a női lét megkerülhetetlen velejárója a szexuális zaklatás, és a támadások az elmúlt időszakban nemcsak gyakoribbak, hanem brutálisabbak is lettek. A nők folyamatos készenlétben élnek, az egyiptomi társadalom viszont egyelőre szőnyeg alá söpri a problémát. Vannak azonban, akik felveszik a kesztyűt, és a Tahrír téren kiderült: a közösségi oldalak segítségével nemcsak elnököket lehet buktatni, hanem nőket is meg lehet menteni. 

Megrohamoztak egy rendőrőrsöt egy megerőszakolt nő miatt

Archívum2013.07.02, 10:35

Molotov-koktéllal támadtak egy ukrán település lakói a helyi rendőrőrsre egy nemi erőszak után. A brutálisan megvert és megerőszakolt nő az egyik helyi rendőrt is megnevezte támadójaként, de a rendőrök nem tettek semmit.

Serena Williams kioktatott egy megerőszakolt lányt

Archívum2013.06.20, 11:10

Serena Williams sajátos véleményt formált egy amerikai focisták által megerőszakolt 16 éves lányról, később azt állította, hogy félreértették a szavait.

Ezeket viseld a perverzek ellen

Archívum2013.06.19, 15:54

A Life.hu összegyűjtötte, mit viseljenek a nők, hogy elijesszék az agresszív, perverz férfiakat.

Ezt vegye nemi erőszak ellen

Archívum2013.06.19, 11:19

Szőrös harisnyákat hoztak forgalomba Kínában. A bulizni menő tinilányok szüleit próbálják becserkészni.

Vádat emelnek Páva Zsolt lányának támadója ellen

Archívum2013.06.12, 18:33

Lezárult a nyomozás Páva Zsolt pécsi polgármester lányának megtámadása ügyében. A rendőrség vádemelést javasol Ny. Zoltán ellen.

Szextérkép - nézd meg, hol a leghűtlenebbek

Archívum2013.06.10, 19:20

Szexuális világatlasz jelent meg, amely leírja, mely ország lakosai a leghűtlenebbek.

Tíz év alatt 65 nőt erőszakolt meg a kazanyi férfi

Archívum2013.06.10, 16:41

Csak most tudta elfogni a rendőrség azt a férfit, aki az elmúlt tíz évben feltehetően minimum 65 nőt erőszakolt meg az Oroszország déli részén található Kazanyban.

329 pontos vádemelés a clevelandi nőrabló ellen

Archívum2013.06.08, 00:44

Összesen 329 pontban emeltek vádat az Egyesült Államokban Ariel Castro ellen, aki clevelandi házában egy évtizeden át három nőt tartott fogva, miközben rendszeresen bántalmazta és meg is erőszakolta őket.

Élve temettek feltételezett áldozata mellé egy 17 éves bolíviai fiút

Archívum2013.06.07, 12:22

A feltételezett gyilkosnak végig kellett néznie az áldozat temetését.

Őrizetben az amerikai nő megerőszakolói

Archívum2013.06.06, 12:28

Csoportosan erőszakoltak meg egy amerikai nőt Indiában. A 30 éves nő stoppal akart eljutni egy üdülővárosba. Az elkövetőket őrizetbe vették.

Betiltják a csábító kirakati babákat Indiában

Archívum2013.06.04, 20:06

A férfiakat nemi erőszakra ösztönzik a fehérneműs műmanökenek, úgyhogy menniük kell.

Megerőszakoltak egy amerikai stoppost Indiában

Archívum2013.06.04, 14:51

Folytatódnak a csoportos nemi erőszakok Indiában, most egy 30 éves amerikai nőt támadott meg egy elsőre jószívűnek tűnő teherautó-sofőr és két barátja. A nő feljelentést tett, a támadókat még keresik.

Van vécéd? Akkor hozzád megyek!

Archívum2013.05.30, 21:20

Szokatlan feltételnek kell megfelelniük az esküvő előtt álló indiai férfiaknak Madhya Pradesh államában.

Van-e választásod, ha valaki előtted térdel?

Archívum2013.05.17, 22:21

Danny Brown rapperre, ezen belül az ágyékára koncert közben finoman szólva rávetette magát egy rajongója. (Vigyázat, a cikkben ennél sokkal nyersebb szavakat fogunk használni! Akit ez zavar, ne is olvasson tovább.) Ez elsőre vicces és/vagy szörnyű bulvárhírnek tűnik, ám ha megkapargatjuk a felszínt, érdekes kérdésekkel találkozunk. Danny Brown szerencsés fickó vagy erőszak áldozata? Milyen felelősséggel jár, ha valaki szexuális fantáziáit ecseteli a dalszövegekben? Lehetnek-e egyáltalán férfiak nemi erőszak áldozatai? Egy botrány és háttere.

Ariel Castro a fogva tartott kislány apja

Archívum2013.05.10, 18:46

A DNS-vizsgálat igazolta, hogy a clevelandi emberrabló az apja annak a kislánynak, akit az egyik fogva tartott nő szült. Ariel Castro feljegyzéseket készített a tetteiről, s a nyomozók reményei szerint ezek rávilágíthatnak a bűncselekmények indítékaira - közölte pénteken rendőrségi forrásokra hivatkozva a CNN.

Az ügyészség halálbüntetést kér Castróra

Archívum2013.05.10, 06:21

A három nő elrablásával és nemi erőszakkal vádolt férfit vélt öngyilkossági hajlama miatt szigorú felügyelet alatt tartják. A bíró nyolcmillió dolláros óvadékot állapított meg. Az alig ötperces kihallgatásán Ariel Castro egy szót sem szólt.  

Castro éheztette és verte terhes áldozatát

Archívum2013.05.09, 18:20

Egyik áldozata szerint Ariel Castro éheztette és verte. amíg el nem vetélt. A férfira nyolcmillió dolláros óvadékot szabtak ki.

Ariel Castro életét végigkísérte a horror

Archívum2013.05.09, 15:59

Veszélyesen kegyetlenül bánt a nőkkel és a gyerekekkel a clevelandi lányok elrablásával és nemi erőszakkal megvádolt Ariel Castro. Bár többször halálosan megfenyegette a volt feleségét és a gyerekeit, a hatóságok érdemben semmit sem tettek. Ariel Castro sajtóértesülések szerint búcsúlevelet írt, amelyben szexragadozónak nevezete magát.

Meghalt egy megerőszakolt kislány Indiában

Archívum2013.04.30, 14:38

Meghalt egy négyéves kislány Indiában két héttel az után, hogy megerőszakolták. A rendőrség őrizetbe vett egy gyanúsítottat az északkelet-indiai Bihar államban.

Tizenöt évet kapott az idős nőt megerőszakoló betörő

Archívum2013.04.27, 15:29

Két férfi tört be tavaly májusban egy böhönyei idős nőhöz. Kést szegeztek a torkának, majd egyikük meg is erőszakolta, mert kevesellték a nála talált 700 forintot. Elítélték őket.

Egész életében agresszív volt a pécsi szatír

Archívum2013.04.10, 08:29

A 23 éves Nyerges Zoltán - a gyanú szerint ő volt az, aki megtámadta Páva Zsolt pécsi polgármester húszéves lányát a múlt héten, annyira, hogy a lánynak eltört az orra és az arccsontja - kisgyerekkorától fogva nagyon agresszív volt - erről beszéltek a Blikknek a férfit ismerők, köztük korábbi szomszédai, vendéglátói. A gyanúsított ellen hatodik napja folyik hajtóvadászat, eddig nem találták meg.

Börtönbe kellett mennie, tanulhatott volna belőle

Archívum2013.04.09, 16:33

Zűrös gyerekkora volt annak a férfinak, akit Páva Zsolt pécsi polgármester lányának a megtámadásával gyanúsítanak. A családja is keveset tud róla, de a támadás előtti napon még a bátyjával egyezkedett apjuk házáról. A környéken barátságtalannak tartották. Még mindig üldözik a rendőrök, a pécsi lányok pedig rászoktak a taxira és a gázsprayre.

A cigányok is keresik a pécsi szatírt

Archívum2013.04.08, 16:37

A pécsi cigány kisebbségi önkormányzat után az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) is nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít kézre keríteni a Páva Zsolt pécsi polgármester lányával erőszakoskodó férfit.

Még üldözik Páva Zsolt lányának támadóját

Archívum2013.04.07, 14:22

Az egyik pécsi lap vasárnap délelőtt azt írta, hogy elkapták azt a férfit, aki péntek hajnalban rátámadt a pécsi polgármester lányára. A rendőrség kérdésünkre cáfolta a hírt.

Megerőszakolták a TV2 műsorvezetőjét

Archívum2013.04.01, 00:15

Vámos Erikának saját elmondása szerint is tanulságos és nehéz gyermekkora volt, amit alkoholista édesapja sem könnyített meg sok éven keresztül. A TV2 műsorvezetője a Mokkában most nyiltan mesélt Joshi Bharatnak az őt ért szörnyű traumákról, amiket még most is próbál elengedni.

Rendszeresen megerőszakolta az anyját

Archívum2013.03.22, 20:41

Hónapokon át megerőszakolta és fajtalankodott az anyjával egy hevesi férfi. A nő a rendőrségre szökött a fiától.

Kivégezhetik a nemi erőszaktevőket Indiában

Archívum2013.03.21, 20:30

Visszaeső erőszaktevők, és az áldozatukat megölő erőszakolók a jövőben halálbüntetést is kaphatnak Indiában a törvény szigorítása után.

Beismerték a svájci turistanő megerőszakolását

Archívum2013.03.17, 16:17

Az indiai rendőrség közlése szerint öt helyi férfi beismerte, hogy összevert férje szeme láttára megerőszakolt egy svájci turistanőt az ország középső részén fekvő Madhja Prades tartományban.

Húsz ember őrizetben a megerőszakolt svájci turista miatt

Archívum2013.03.17, 12:15

Húsz embert vettek őrizetbe Indiában a svájci nőn elkövetett csoportos nemi erőszakkal összefüggésben - közölte vasárnap egy rendőrségi vezető. Péntek éjszaka a férje szeme láttára erőszakolták meg és rabolták ki a nőt. Egyelőre senkit nem tartóztattak le, csak kihallgatják az elfogott férfiakat.

Nyolcan erőszakoltak meg egy turistát

Archívum2013.03.17, 10:37

Újabb csoportos erőszakról érkezett hír Indiából. A korábbi, nagy botrányt kavart esetekhez képest újdonság, hogy ezúttal egy európai turista, egy 39 éves svájci nő az áldozat, aki kerékpártúrára indult férjével az ország középső részén fekvő Madhya Pradesh államban - adta hírül a BBC.

Csoportosan megerőszakoltak egy turistát Indiában

Archívum2013.03.16, 18:12

A férje szeme láttára megerőszakolt és kirabolt egy svájci turistát egy nyolcfős csoport Indiában. A gyanúsítottakat elfogták.

Öngyilkos lett az indiai diáklányt megerőszakoló buszsofőr

Archívum2013.03.11, 11:52

Öngyilkos lett börtönében az az indiai buszsofőr, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett egy 23 éves orvostanhallgató lány ellen tavaly decemberben elkövetett csoportos erőszakban.

Megerőszakoltak és megöltek három kislányt Indiában

Archívum2013.02.21, 12:06

A 6, 9 és 11 éves gyerekeket a támadás után kútba dobták, ahol megfulladtak.

Szatír garázdálkodik Lyonban

Archívum2013.02.19, 16:12

Két lyoni egyetem vezetősége e-mailben kérte az egyetemistákat és az intézmény dolgozóit, hogy "kíséret nélkül ne közlekedjenek" az utcán, miután október óta öt szexuális támadást és nemi erőszakot hajtottak végre diáklányok sérelmére az egyetemek környékén - adta hírül kedden a France 2 francia közszolgálati televízió.

Égett bugyi a szemetesben - folytatódott a Bándy-gyilkosság tárgyalása

Archívum2013.02.19, 18:06

Többször önellentmondásba keveredett a Bándy Kata rendőrpszichológus meggyilkolásával vádolt P. László az ügy keddi tárgyalásán. A Pécsi Törvényszéken tanúkat hallgattak meg, akik több gyanús jelre is felfigyeltek a gyilkosság előtt. Egyikük látta, hogy a lánynak fel volt borzolva a haja, amikor elment az utcán a vádlottal, és úgy tűnt neki, mintha fogságban lett volna. Egy másik tanú sikoltozást hallott.

"A saját férjem fojtogatott és erőszakolt meg"

Archívum2013.02.19, 16:07

Tudjátok, milyen az, amikor valakit mind fizikailag, mind lelkileg terror alatt tart a férje éveken keresztül? Amikor a rózsaszín köd még akkor sem akar felszállni, amikor időről időre megerőszakolnak és fojtogatnak? A Bezzeganya blog Emmilyje tudja, és ezt meg is osztotta velünk, hogy mi is tudjuk. És ismerjük fel. Még időben.

Bebörtönzik a megerőszakolt szomáliai nőt

Archívum2013.02.05, 15:30

Állami intézmények rágalmazása miatt elítélték az áldozatot, sőt, az esetről tudó újságírót is lecsukták. A bíróság érvelése szerint a nő azért követett el bűncselekményt, mert az állami biztonsági erők tagjait vádolta nemi erőszakkal.

Turistákat erőszakoltak meg Mexikóban

Archívum2013.02.05, 11:56

A hét nőre fegyveresek törtek rá az éjszaka közepén az egyik mexikói üdülővárosban.

Megosztoztak áldozataik értéktárgyain a delhi erőszakolók

Archívum2013.02.04, 17:00

Azon kívül, hogy megerőszakolták áldozataikat, az értékeiket is elvették tőlük, és meg is osztoztak rajta azok a férfiak, akik decemberben támadtak meg egy fiatal indiai párt Delhiben. A lány halálával végződő erőszak óriási felháborodást váltott ki Indiában, ezután szigorították meg a nemi erőszakkal kapcsolatos büntetéseket. A gyanúsítottak tagadnak.

Három évet kaphat az indiai erőszakoló

Archívum2013.01.28, 18:29

Fiatalkorú, ezért ha bűnösnek találják is, legfeljebb három évet kaphat a decemberben megerőszakolt és meggyilkolt lány egyik támadója.

Olyan ez, mintha a középkorban élnénk

Archívum2013.01.26, 17:42

Két egyházi fenntartású német kórház orvosai is megtagadták egy megerőszakolt nő ellátását, mert nem akartak neki esemény után tablettát felírni. A kórházak helyzetét megnehezítik az őket többször csőbe húzó, álbetegként jelentkező abortuszellenes aktivisták, de igazán elfogadható magyarázatot nem tudtak adni a visszás gyakorlatra. A kórházakat működtető egyházak Németország legnagyobb munkáltatói között vannak, a botrányon hatalmasat bukhatnak.

Indiában életfogytiglan járna nemi erőszakért

Archívum2013.01.23, 16:33

A nemi erőszak szigorúbb büntetését javasolta egy különleges kormányzati bizottság. A javaslat értelmében a nemi erőszakért akár életfogytiglani börtönt is kaphatnak az elkövetők, amit nem lehetne csökkenteni. A többi büntetési tételt is szigorítanák.

A festőnő, aki a képein keresztül állt bosszút

Archívum2013.01.16, 23:42

Kifejezetten nagy csapda nem elsőnek lenni. Nincs olyan, hogy a nagy második szerelem vagy a mámorító második csók. Törekedni kell az első helyre, mert azzal jár a kiváltságos, elsőknek járó cím. Itt van például Artemisia Gentileschi, az első festőnő. Jobban hangzik, mint a második festőnő, nem?

Újabb csoportos nemi erőszak Indiában

Archívum2013.01.13, 11:22

Újabb csoportosan elkövetett nemi erőszak tetteseit fogták el Indiában vasárnap. A történtek kísértetiesen hasonlítanak az egy hónappal ezelőtt Újdelhiben elkövetett, óriási felháborodást kiváltó esetre.

Ölni akartak az indiai erőszakolók

Archívum2013.01.11, 10:49

Az indiai orvostanhallgató lánynak és barátjának a támadói előre elhatározták, hogy aznap éjjel találnak egy nőt, akit megerőszakolhatnak és megölhetnek - állítja egy rendőrségi jelentés.