negyedév

címke rss

Csökkent az élelmiszerboltok száma

Gazdaság2002.06.05, 10:35

A kiskereskedelmi üzletek száma 419 darabbal, 0,3 százalékkal bővült idén az első negyedévben, éves összevetésben - közölte szerdán előzetes adatként a Központi Statisztikai Hivatal. Leginkább a gépjármű- és járműalkatrész-szaküzletek száma emelkedett, míg élelmiszerboltból kevesebbet regisztráltak.

A vártnál kisebb GDP-növekedés az euróövezetben

Gazdaság2002.05.30, 13:05

Az idei első negyedévben 0,2 százalékos átlagos gazdasági növekedést regisztráltak a tizenkét tagú euróövezetben, és az összesített GDP 0,1 százalékkal haladta meg a tavalyi első negyedévit - jelentette csütörtökön az EU statisztikai hivatala. Az elmúlt év egészében 1,5 százalékkal nőtt a GDP az eurózóna 12 tagországában.

Csökkent az állástalanok száma

Archívum2002.01.28, 11:14

A munkanélküliségi ráta 2001 utolsó negyedévében 5,6 százalékos volt, ami 0,4 százalékpontos csökkenést jelent éves összevetésben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanélküliek száma 226,5 ezer fő volt, 22 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A hivataljelentése emlékeztet: az unió tagországaiban átlagosan 7,8 százalékos volt novemberben a munkanélküliségi ráta.

Tovább csökkent a munkanélküliség

Archívum2001.04.27, 10:32

Az első negyedévben 6 százalékos munkanélküliségi rátát regisztrált a statisztikai hivatal, ami 0,7 százalékpontos csökkenést jelent éves összevetésben. Az állástalanok majdnem fele továbbra is tartósan munkanélküli, vagyis több mint egy éve nem dolgozik.

Tovább csökkent a munkanélküliség

Archívum2000.10.27, 11:02

A munkanélküliségi ráta idén a harmadik negyedévben 6,3 százalékos volt, ami 0,7 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az állástalanok majdnem fele tartósan munkanélküli, vagyis legalább egy éve nem dolgozik.

A piac 3,3 százalékos GDP-növekedést vár az első negyedévre

Archívum2002.05.29, 09:11

A jelek szerint optimista hazai piac, ugyanis a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők átlagosan 3,3 százalékos GDP-bővülést várnak az első negyedévre, az év egészére pedig 3,8 százalékra számítanak. Ez meghaladja a Reuters-prognózisát, amely 3,56 százalékos GDP-növekedést jelzett 2002-re. A Központi Statisztikai Hivatal pénteken hozza nyilvánosságra előzetes adatait az első három hónapról.

Gyorsan terjed a cégek körében az ADSL

Gazdaság2002.05.06, 16:23

A vállalatok a GKI-Westel e-Gazdaság Index alapján az idei év első negyedévének végén kissé kedvezőtlenebbül ítélték meg kilátásaikat az internet-gazdaság területén, mint egy negyedévvel korábban. A felmérés szerint az elektronikus nagykereskedelmi forgalom 66, míg a kiskereskedelmi 400 százalékkal bővült tavaly, éves összevetésben.

Kevesebben építenek saját használatra

Archívum2002.05.03, 11:03

Míg az építésügyi hatóságok az első negyedévben mintegy 5 ezer új, befejezett lakásra adták ki a használatba-vételi engedélyt, csökkent a saját használatra épített lakások száma - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérésében.

57 százalékkal csökkent a British Petrol eredménye

Archívum2002.04.30, 14:03

A British Petrol (BP) összehasonlítható alapon számolt, egyedi tételek nélküli első negyedévi eredménye 1,6 milliárd dollárra csökkent az előző év első negyedévének 3,7 milliárd dolláros haszna után.

A második negyedévben lassulhat az amerikai növekedés

Archívum2002.03.28, 16:13

Az első negyedévben 4,2 százalékkal, a másodikban pedig három százalékkal bővülhet az Egyesült Államok gazdasága a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők prognózisa szerint. A szakértők úgy vélik, hogy a jegybank szerepét betöltő Fed az év végére 1 százalékponttal, 2,75 százalékosra emeli alapkamatát. Csütörtökön Washingtonban bejelentették: az előzetesen közölt 1,4 százalék helyett 1,7 százalékkal nőtt az amerikai GDP a tavalyi utolsó negyedévben.  

Bayer: nem lesz idén előrejelzés

Archívum2002.04.26, 11:26

A német Bayer gyógyszervegyészeti gyár az elemzői előrejelzésekkel összhangban teljesített az első negyedévben. A pénteken kiadott időközi beszámolóban viszont a vállalat vezetői azt írták, hogy a piaci, gazdasági bizonytalanságra tekintettel saját előrejelzést nem tudnak adni egész évre.

Jelentősen csökkent az Exxon Mobil nyeresége

Archívum2002.04.23, 16:54

Az idei első negyedévben közel három milliárd dollárral - 58 százalékkal - 2,09 milliárd dollárra csökkent az amerikai Exxon Mobil, a világ vezető olajvállalatának tiszta nyeresége a tavalyi év hasonló időszakához képest

Meglepetésre veszteséges a Volvo

Archívum2002.04.22, 10:54

A svéd Volvo teherautógyár a piac meglepetésére veszteséggel zárta az első negyedévet, és hétfői időközi beszámolójában egész évre gyengeséget jósolt, annak ellenére, hogy feltételezése szerint az amerikai teherautópiac már talán túljutott a nehezén.

nemjó

Gazdaság2002.04.22, 11:43

A svéd Volvo teherautógyár meglepetésre 746 millió koronás nettó veszteséggel zárta az első negyedévet, forgalma pedig 7,7 százalékkal csökkent a tavalyi év hasonló időszakához képest. A társaság hétfői beszámolójában gyenge évre számít, bár a Volvo számára kiemelkedő jelentőségű észak-amerikai értékesítés növekedése azt jelzi, hogy a tengerentúli piac már túljutott mélypontján.

Rekord eredményt ért el az LG

Archívum2002.04.18, 13:20

A dél-koreai LG elektronikai cég tiszta nyeresége az első negyedévben 79 százalékkal 219,8 milliárd wonra (167,9 millió dollár) nőtt az előző év azonos időszakának 122,7 milliárd wonja után.

Intel: jó eredmény, borúlátó jóslat

Archívum2002.01.16, 09:48

Részvényenkénti 15 centes negyedik negyedéves nyereségről számolt be helyi idő szerint kedden este az Intel, a világ legnagyobb chipgyártó vállalata - közölte a Bloomberg hírügynökség. Elemzők előzetesen 11 centes papíronkénti eredményt valószínűsítettek. A cég ugyanakkor a vártnál gyengébb első negyedévre számít.

Először jelentett éves veszteséget a Motorola

Archívum2002.01.23, 15:56

A Motorola Inc. a cég történetében első alkalommal adott számot éves veszteségről. Az amerikai chip- és mobilkészülék-gyártó négy veszteséges negyedév után további két veszteséges negyedévet, a fellendülésre számítva azonban nyeresége 2002. évet tart valószínűnek.

Harmadik negyedéve csökken a japán GDP

Archívum2002.03.08, 09:57

A tavalyi év utolsó negyedévében 1,2 százalékkal csökkent a japán GDP, így sorrendben már a harmadik negyedéve tart a visszaesés. Erre legutóbb a második világháború idején volt példa - írja a Bloomberg hírügynökség.

A vártnál nagyobb a Philips vesztesége

Archívum2001.10.16, 11:44

A holland Royal Philips Electronics NV, Európa legnagyobb szórakoztató-elektronikai termékeket gyártó nagyvállalata kedden bejelentette, hogy az idei harmadik negyedévben a vártnál nagyobb veszteséget szenvedett el, elsősorban a tévékészülékei és mobiltelefonjai iránt lecsökkent kereslet következményeként.

A piac szerint tavaly 3,9 százalékkal nőtt a GDP

Archívum2002.02.27, 08:49

A Napi Gazdaság elemzői konszenzusa szerint tavaly a negyedik negyedévben 3,5 százalékkal nőtt Magyarországon a bruttó hazai termék (GDP), így ha október és december között az átlagos szakértői előrejelzésnek megfelelő volt a GDP bővülése, a tavalyi év egésze 3,9 százalékos gazdasági növekedést hozott.

Változatlan az értékpapírok tulajdonosi szerkezete 

Gazdaság2002.02.22, 11:26

Nem történt jelentős változás az értékpapír-állományok tulajdonosi szerkezetében tavaly a negyedik negyedévben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett jelentéséből.

A GDP növekmény 3,7 százalék

Archívum2001.12.20, 17:19

A bruttó hazai termék (GDP) a végleges adatok szerint is 3,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A GDP háromnegyed éves növekedési adata is változatlanul 4 százalék az előző év azonos időszakához képest.

A mobilpiac fellendülésére számít a Nokia

Archívum2001.10.19, 14:01

Bár a harmadik negyedévben 22 százalékkal csökkent éves összevetésben a Nokia eredménye, a visszaesés alacsonyabb, mint amekkorára elemzők előzetesen számítottak. A vállalat az utolsó negyedévvel kapcsolatban optimista: mobiltelefon-eladásainak 25 százalékos növekedését reméli.

Egy százalékkal esett az amerikai GDP

Archívum2001.11.30, 15:01

A harmadik negyedévben 1,1 százalékkal esett az Egyesült Államok hazai össztermékének értéke a pénteken közzétett, felülvizsgált adat szerint.

Kilenc hónap, 2500 új üzlet

Gazdaság2001.12.07, 10:25

A kiskereskedelmi üzlethálózat - termelői borkimérések nélkül - a harmadik negyedévben több mint 900, kilenc hónap alatt megközelítően 2500 taggal bővült - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójából. Az országban júliustól szeptemberig 6400 új üzlet nyitottak - a legtöbbet Budapesten, és 5500 üzletet zártak be.

Lassul a GDP növekedésének üteme

Archívum2001.10.02, 14:21

A bruttó hazai termék (GDP) a végleges adatok szerint 4 százalékkal nőtt a második negyedévben, és 4,2 százalékkal az első félévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.

Mindössze 3,7 százalékos a GDP-növekedés

Archívum2001.12.04, 13:17

A bruttó hazai termék (GDP) az előzetes adatok szerint 3,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Csökkennek az üzleti beruházások

Archívum2001.12.04, 10:39

A nemzetgazdasági beruházások volumene a harmadik negyedévben a szezonálisan kiigazított adatok szerint 0,2 százalékkal csökkent negyedéves, és 4,5 százalékkal nőt éves összevetésben - közölte előzetes adatként a Központi Statisztikai Hivatal. A GKI vezetője szerint komoly problémákra figyelmeztet a beruházásokon belül a feldolgozóipar, illetve a gépberuházások csökkenése, mert a várttól jelentősen elmaradó gépberuházások a gazdaság modernizációját szolgálták volna.

Változatlan GDP az euróövezetben

Archívum2001.11.29, 13:15

A harmadik negyedévben szinte nem mozdult az euróövezet gazdasága: az átlagos növekedés 0,1 százalékos volt a második negyedévhez képest, és 1,3 százalékos volt a GDP-többlet a tavalyi harmadik negyedévhez képest - közölte az EU statisztikai hivatala csütörtökön.

Recesszióközelben a német gazdaság

Archívum2001.11.22, 11:14

Negyedéves összehasonlításban, a harmadik negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a német gazdaság teljesítménye, míg az előző negyedévben stagnált - jelentette a szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön. Az elemzők megosztottak abban, hogy a német gazdaságot elérte-e a receszzió avagy sem.

Stagnál a német gazdaság

Archívum2001.11.20, 11:38

Az idei év harmadik negyedévében a német gazdaság stagnált az áprilistól júniusig tartó negyedévhez képest, de a lassuló infláció és a pénzügypolitikai lazítás javította a kilátásokat - közölték kedden a német pénzügyminisztériumban. Az év egészét tekintve a német kormány 0,75 százalékos GDP-bővülést valószínűsít.

A Financial Times szerint recesszió szélén áll az eurózóna

Archívum2001.11.13, 08:24

Tovább lassul az eurórégió gazdasági teljesítménye a negyedik negyedévben, s nem kizárt a GDP csökkenése, azaz a recesszió sem - derült ki a Financial Times megbízásból vezető európai kutatóintézetek által összeállított növekedési prognózisból.

Lassuló angol növekedés

Archívum2001.01.26, 11:28

A becsülnél jóval lassabban, 0,3 százalékkal növekedett az angol GDP a tavalyi év utolsó negyedévében az azt megelőző negyedévhez képest. A két év óta a leggyengébb növekedés ütem előrevetíti a kamatcsökkentés lehetőségét a gazdasági növekedés serkentése érdekében.

Szeptemberben az ingatlan-válallkozások száma nőtt a leginkább

Gazdaság2001.10.25, 11:04

A működő vállalkozások száma a harmadik negyedévben 17,46 ezerrel emelkedett, és számuk szeptember végén 824 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki gyorsjelentésében. A KSH adatai szerint 2001. szeptember végén 1 201 196 gazdasági szervezetet tartottak nyilván, amelyek közül 906 133 ténylegesen működött.

Jobb a vártnál a Coca-Cola eredménye

Archívum2001.10.18, 15:46

A Coca-Cola a várakozásokat jelentősen felülmúló, 1,07 milliárd dolláros, 43 centes részvényenkénti eredményt ért el a harmadik negyedévben. Az elemzők 39,5 centet prognosztizáltak.

Csökkent a Yahoo! profitja a harmadik negyedévben

Archívum2001.10.11, 11:28

Az amerikai Yahoo! szerdán bejelentette, hogy harmadik negyedévi eredményei megegyeznek az előzetes elemzői prognózisokkal, azonban jelentősen elmaradnak az egy évvel korábban regisztrált értéktől. A vállalat vezetése a negyedik negyedévre tovább csökkenti a várakozásait, és átszervezéseket hajt végre, amelyek további elbocsátásokhoz vezethetnek.

Erősen lassuló amerikai GDP növekedés

Archívum2001.09.28, 16:14

Az idei második negyedévben 0,3 százalékkal nőtt az Egyesült Államok bruttó hazai termékének értéke a pénteken kiadott végleges adat szerint. Az első becslésben 0,7 százalékos, az augusztus végi első felülvizsgált adatban 0,2 százalékos éves növekedés szerepelt. A végleges adatot az előzetes elemzői konszenzus 0,1 százalékra valószínűsítette.

A vártnál lassabban nőtt az amerikai GDP az első negyedévben 

Archívum2001.05.25, 16:27

A Egyesült Államokban az idei év első negyedévében 1,3 százalékkal nőtt a bruttó nemzeti termék, ami elmarad az előzetes várakozásotól, amely 2 százalékos növekedést valószínűsített. Csökkent a magánfogyasztás, illetve a számítástechnikai berendezésekre és szoftverekre költött összegek növekdési üteme. Alan Greenspan, a szövetségi jegybank szerepét betöltő Fed elnöke csütörtök esti beszédében aggodalmának adott hangot az amerikai gazdaság fejlődésének mértékét illetően.

Csak 1,1 százalékkal nőtt az amerikai GDP a negyedik negyedévben

Archívum2001.02.28, 16:38

Az Egyesült Államokban 1,1 százalékkal nőtt a bruttó nemzeti termék az elmúlt év negyedik negyedében, amely 1995 óta a legalacsonyabb érték. A megelőző negyedévben 2,2 százalékos növekedést regisztráltak. Elemzők korábban 1,4 százalékos növekedést valószínűsítettek az év utolsó negyedére.

Stagnált a német gazdaság

Archívum2001.08.23, 11:48

A második negyedévben az előző negyedévvel összehasonlítva nem nőtt a német gazdaság - jelentette a szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön. Az első negyedévben még 0,4 százalékos GDP-bővülést mértek a tavalyi utolsó negyedévhez képest.

A vártnál nagyobb mértékben nőtt a cseh GDP

Archívum2001.06.25, 11:14

A cseh statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyi év első három hónapjához képest az idei első negyedévben 3,8 százalékkal nőtt Csehország GDP-je. Az adatok meghaladták az előzetes elemzői várakozásokat. A fejlődést elsősorban a lakossági fogyasztás növekedése, illetve a beruházási javak iránt megnőtt kereslet okozta.

Tovább nőtt a cseh GDP

Archívum2001.09.13, 10:29

Csehország GDP-je a második negyedévben 3,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - adta hírül csütörtökön a cseh statisztikai hivatal. A javuló második negyedévi eredmény elsősorban a zöldmezős beruházásoknak és az élénkülő lakossági fogyasztásnak köszönhető.

A vártnál lassabban nőtt a GDP a második negyedévben

Archívum2001.09.04, 15:32

Az előzetes elemzői várakozásokat alumúlva, a második negyedévben 4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az egy évvel korábbi értékhez képest - áll a Központi Statisztikai Hivatal keddi közleményében. Az idei év első hat hónapjában 4,2 százalékkal nőtt a GDP a tavalyi évelső félévéhez viszonyítva. A gazdaságkutatók egybehangzó véleménye szerint várható volt a GDP növekedésének mértéke, és annak éves alalkulását 4-4,5 százalékra teszik.

A beruházások 3,4 százalékkal nőttek a második negyedévben

Gazdaság2001.09.04, 11:25

A nemzetgazdasági beruházások az idén a második negyedévben az előzetes, kiigazított adatok szerint 0,1 százalékkal nőttek az előző negyedévhez, és 3,4 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Gondban a számítógépipar, de az Intel szerint már túl van a nehezén

Archívum2001.08.03, 15:12

A személyi számítógépek kiszállítása az idei második negyedévben 4 százalékkal csökkent a tavalyi második negyedévhez képest, és 18 százalékkal esett vissza az idei első negyedévhez képest Nyugat-Európában - jelentette a Gartner Dataquest ágazati piacfigyelő társaság pénteken. A gyártóktól a forgalmazókhoz vagy a végfelhasználókhoz való kiszállítás megkülönböztetendő az értékesítéstől, mert az utóbbiban a raktári tartalékból való eladás is benne van. A kiszállítás először csökkent az utóbbi két évtizedben - tették hozzá a piacfigyelő cégnél.

Növelte második negyedévi profitját a British American Tobacco

Archívum2001.07.31, 14:14

A világ második legnagyobb dohányipari vállalata, a British American Tobacco (BAT)nyereségének 7,9 százalékos növekedését jelentette a második negyedévről, köszönhetően az Egyesült Államokban tapasztalt áremelkedéseknek, illetve a növekvő európai és ázsiai eladásoknak.

Csökkent az Amazon.com második negyedévi vesztesége

Gazdaság2001.07.24, 10:57

Az Amazon.com az idei év második negyedében 168,4 millió dolláros veszteséget termelt, szemben a tavalyi év hasonló időszakában regisztrált 317,2 millió dolláros veszteséggel. A cég a harmadik negyedévben a veszteség további csökkenésére, valamint 625 és 675 millió dollár közötti forgalomra számít.