Napi Gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gazdaság
- devizapiac
- Magyarország
- adó
- piac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Börtönbe mehetnek a Credit Suisse brókerei
Jelzálogcsalás és az ügyfelek megtévesztése miatt vádat emelt a washingtoni igazságügyi minisztérium a Credit Suisse két volt amerikai brókere ellen. Julian Tzolov és Eric Butler 2005 és 2007 között több mint egymilliárd dollár értékben adott el államilag garantáltnak és kockázatmentesnek mondott értékpapírokat, pedig valójában igen nagy kockázatú, a brókerek számára viszont magas közvetítési jutalékkal járó jelzáloghitelek álltak az ügyletek mögött - írja a Napi Gazdaság.
Leírhatjuk az államadósságot
Vége a szocializmus korából örökölt állami tartozások behajtásának: a lényegében egyetlen jó adós Oroszország a 2007-es zárszámadás szerint - céges megrendeléseken keresztül - tavaly 2 milliárd forintot fizetett vissza, fennálló tartozása pedig 280 millió forintra csökkent - írja a pénteki Napi Gazdaság.
Csökkentette a Concorde a Rába célárát
Az eddigi 2390 forintról 2119 forintra csökkentették Rába-részvényekre vonatkozó célárukat a Concorde Értékpapír elemzői, ez 46 százalékkal haladja meg a papír mostani árát - írja a Napi Gazdaság.
T�bb di�khitel ig�nyelhet�
Az elm�lt tan�vben k�zel 19 ezer �j ig�nyl�vel �sszesen 84 ezer hallgat�nak foly�s�tott 22,3 milli�rd forintnyi di�khitelt a Di�khitel K�zpont (DK). Azt Csillag Tam�s vez�rigazgat� is elismerte, hogy a kor�bban tervezettn�l alacsonyabb a hitel�rt jelentkez�k sz�ma, �m ez �sszef�gg azzal, hogy a fels�oktat�sba is egyre kevesebb hallgat� jelentkezik - a m�lt tan�vben sz�muk 100 ezer al� cs�kkent.
Államosítják a gabonaszektort az oroszok
Ahogyan azt a globális élelmiszerválság és az éhséglázadások hatása is jól demonstrálja, az olajhoz hasonlóan az élelmiszer is stratégiai jelentőségűvé válhat a jövőben, ezért a kormányok világszerte megpróbálják szabályozni a gabona árát, mennyiségét és felhasználását is - írja a Napi Gazdaság.
Recesszióban az eurózóna
Az eurózóna GDP-je 0,2 százalékkal csökkent a második negyedévben az elsőhöz képest - adta hírül végleges adatát az Eurostat.
Többe került a kevesebb közszolga
Tavaly 994 milliárd ment el a közigazgatásban dolgozók bérére. Alultervezték az egyéb juttatásokat és a végkielégítéseket is, minden szegmensben csökkent a létszám - írja a Napi Gazdaság.
Korrigálhatják a GDP-adatot
Az elemzők nem hisznek benne, hogy - az előzetes adatnak megfelelően - valóban 2,2 százalékra jön ki a második negyedévi gazdasági növekedés. Élénkülés majd jövőre várható - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- KSH
- elemző
- élénkülés
- GDP
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Le�ll�totta a jenhitelez�st a K&H
A belgiumi sz�khely� anyabank d�nt�se alapj�n h�tf�t�l nem foly�s�t jenalap� k�lcs�nt az �gyfeleknek a K&H Bank - �rja a Napi Gazdas�g.
- címkék:
- K&H Bank
- kölcsön
- anyabank
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
J�l j�rtak az �ramszolg�ltat�k
Hatalmas profitn�veked�st hozott az els� f�l�v a m�g t�zsd�n l�v� k�t �ramszolg�ltat� sz�m�ra - t�j�koztat a Napi Gazdas�g.