Napi Gazdaság

címke rss

Kgfb: az első két napon ötezren váltottak

Archívum2005.11.07, 09:00

Az első napokban az online-alkuszcégeknél kétszeresére nőtt a kötelező gépjármű-felelelősségbiztosítások (kgfb) iránt érdeklődők és háromszorosára az átszerződők száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A Napi Gazdaság számításai szerint az első két napon több mint ötezren váltottak társaságot.

Előrehozhatják az áfacsökkentést

Gazdaság2005.10.24, 10:01

A nagyobb kereskedelmi láncok azt fontolgatják, hogy az átmenő készletek terhére már decemberben, a karácsonyi hajrában végrehajtanak egy árcsökkentési akciót, mondván, előrehozzák az áfacsökkentést - értesült a Napi Gazdaság.

Szigorítanák a kamatadót

Archívum2005.10.20, 08:29

Újabb módosító indítványt tettek szocialista körökből a kamatadóhoz kapcsolódó mentesség korlátozására; a helyzet fonáksága, hogy enyhítésnek is tekinthető a javaslat.

A mobilcégek alapítsanak saját bankot!

Gazdaság2005.10.13, 07:44

A mobiltelefon-társaságoknál lényegében minden adott ahhoz, hogy bankot alapítsanak és banki tevékenységet folytassanak, így csak rajtuk múlik, hogy megteszik-e ezt a lépést - olvasható a Napi Gazdaságban. Az ötletet Draskovics Tibor vetette fel az Internet Hungary konferencián.

Imázs-javító kampányba kezd a tőzsde

Archívum2005.10.13, 08:10

Fővárosi, úri huncutság, kaszinó, simlis brókerek vadászterepe - egy márciusi közvélemény-kutatás szerint ezekkel a nem túl hízelgő szavakkal jellemezte a lakosság a tőzsdét. A BÉT a róla kialakult kép javítása és a részvénybefektetések ösztönzése érdekében bizalomépítő kampányba kezd - számol be a Napi Gazdaság.

A "földosztás" is áremelkedést idéz elő

Gazdaság2005.09.27, 08:03

Nem a sokak által emlegetett földosztásra készül a kormány a kedvezményes állami földvásárlási lehetőséggel, hanem birtokpolitikai lépésről van szó. A kabinet szándékai szerint elsősorban a kisebb és közepes gazdaságok vásárolhatnának földet a Nemzeti Földalap (NFA) kezelésében lévő állami földvagyonból húszéves vagy még hosszabb futamidőre, 3-4 százalékos kamat mellett - írja a Napi Gazdaság.

15 százalékkal emelnének a pékek jövőre

Gazdaság2005.09.15, 14:12

Januártól 15 százalékkal emelnék áraikat a pékek. A búza ára ugyan alacsony lesz az idén, de ez csak körülbelül 20 százalékot képvisel a kenyér árában - írja a Napi Gazdaság. A pékek szerint a magas energiaárak befolyásolják igazán a kenyér árát. Kérdés, hogy keresztül tudják-e vinni akaratukat a piacon: a kereskedelmi láncok ugyanis az árak letörésére törekszenek.

Drágul a cigaretta, a gyártók még lobbiznak

Archívum2005.09.13, 08:56

Nem tűnik lefutottnak a cigaretta jövedéki adójának 7,5 százalékos emelése, a gyártók még tárgyalnak a kérdésről a kormányzattal. A kormány adócsomagja szerint ilyen mértékű adóemelés átlagosan 6,8 százalékkal növelheti a hazai cigaretták fogyasztói árát - írja a Napi Gazdaság.

Erősödött az élelmiszerimport

Gazdaság2005.09.12, 12:03

Az élelmiszer-behozatal tavaly szárnyalt, és az idén sem várható a tendencia megfordulása. Az importtal kapcsolatban kevesen gondolnak arra, hogy a Magyarországon gyártott termékek sem feltétlenül magyar alapanyagból készülnek.

Törvényesítenék az áfavisszatartást

Gazdaság2005.09.12, 12:22

Az áfakörbe tartozókat érzékenyen érintheti, hogy a kormány törvényesítené az áfavisszatartás tavalyi gyakorlatát. Az adóhatóság számára csak azután kezd el ketyegni az óra az áfa visszatérítésére, ha már megérkeztek az uniós kontrolladatok - írja a Napi Gazdaság.

Százmilliókba kerül Katrina a biztosítóknak

Gazdaság2005.09.12, 11:13

A Katrina hurrikán kétségtelenül a biztosítástörténet legnagyobb káreseménye; az érintett nagy biztosítótársaságok sorra csökkentik éves profit-előrejelzésüket.

Némileg megmozdult a forinthitelpiac

Archívum2005.09.06, 09:29

Az idén júniusban mintha kicsit oldódni kezdett volna a devizahitelek már nyomasztó túlsúlya, bár a forintkölcsönöket felvevők csak módjával érzékelhetik a kamatok ütemes csökkenését - írja a Napi Gazdaság.

Elrettentőbb büntetés a feketézőknek

Gazdaság2005.09.02, 12:23

Szeptember 1-jétől hatályos a büntető törvénykönyv azon rendelkezése, amelynek alapján akár nyolcéves börtönbüntetésre is elítélhetik a feketén, illetve színlelt szerződéssel foglalkoztató munkaadókat. A törvény eddig is lehetőséget adott ugyan az adócsalók büntetőjogi felelősségre vonására, de a mostani módosítással egyértelműbbé vált a helyzet, és szigorodtak a büntetési tételek is - írja a Napi Gazdaság.

Lassan bővül az uniós napenergia-piac

Gazdaság2005.08.31, 11:02

A napenergia piaca 10,1 százalékkal bővült tavaly 2003-hoz képest, de még így is messze elmarad a 2010-re kitűzött céltól, a 100 millió négyzetméternyi napkollektortól. Tavaly összesen 1185 megawattórányi kapacitású napkollektor üzemelt az unióban - írja a Napi Gazdaság.

Késhet az euró bevezetése Csehországban

Gazdaság2005.08.31, 08:49

Csehországban az eddig kommunikált 2009-es dátum helyett csak egy évvel később, 2010-ben vezethetik be a közös európai valutát - értesült a Napi Gazdaság.

Az olaj drágulásával visszatérhet a szén

Gazdaság2005.08.30, 12:05

Az olaj drágulása, készleteinek várható kimerülése miatt újra növekedhet a szén jelentősége, feltéve, hogy sikerül környezetbarát technológiákat kifejleszteni - írja a Napi Gazdaság.

Sztrájkok miatt drágul a réz

Archívum2005.08.16, 08:28

Tovább emelkedett tegnap a réz ára a londoni tőzsdén: 3600 dollár felett is kötöttek határidős üzletet. A jegyzés végül 3590 dolláron zárt. A színesfém eddig tizenöt százalékkal drágult január óta - írja a Napi Gazdaság.

Megmerevedett a kis lakások piaca

Gazdaság2005.08.15, 15:49

Idén az új lakásépítési engedélyek száma 10 százalékkal elmaradt el a tavalyi első félévhez képest. Emellett a fővárosban folytatódott a trend: egyre több a kis lakás - írja hétfőn a Napi Gazdaság.

Lehetséges egy ötven bázispontos kamatvágás

Archívum2005.08.12, 09:54

Történelmi mélypontra, 1,6 százalékra csökkent a maginfláció, az éves infláció 3,6 százalék. Sok elemző szerint a piac már beárazott egy fél százalékpontos kamatcsökkentést - írja a Napi Gazdaság.

Drágulhat a csokoládé

Archívum2005.08.09, 08:56

Akár nyolc százalékkal is csökkenhet az idei kakaóbabtermés a kedvezőtlen időjárás miatt. A gyártók erre áremeléssel vagy termékeik kakaótartalmának csökkentésével válaszolhatnak- értesült a Napi Gazdaság.

Drágulnak a taxik a fővárosban

Archívum2005.08.02, 07:40

A fővárosban a taxitársaságok ebben a hónapban "tarifarendezést" tartanak, vagyis emelik a viteldíjat. A drágulás 7-10 százalékos lehet - írja a Napi Gazdaság.

Egymilliárdért perel a Ringier Kiadó

Gazdaság2005.07.26, 16:16

Közel egymilliárd forintot követel a Ringier Kiadó Kft. (RK) védjegybitorlás miatt a Híd Rádiótól, az Elliot Associatestől és a Middleton International Limitedtől (MIL) - értesült a Napi Gazdaság.

Ötszázmilliárd volt az evások bevétele tavaly

Gazdaság2005.07.18, 12:32

507 milliárd forintot számláztak ki tavaly evás cégek és egyéni vállalkozók. Az evázók összesen 76 milliárd forintnyi adót fizetnek bevételük után, ez az országban összesen befizetett adó 1,07 százaléka. A legtöbb evázó vállalkozás Budapestre és környékére koncentrálódik - írja a Napi Gazdaság.

Kikerülhető lesz a kamatadó

Archívum2005.06.29, 09:55

A tervezett kamatadót könnyen ki lehet kerülni, mert nincs olyan rendszer, amivel összesíthetőek lennének a magánemberek különböző számláin lévő pénzek - írja a Napi Gazdaság.

Alig módosul az adózás

Archívum2005.06.23, 09:06

Egyértelművé vált az elmúlt két hét kormányzati nyilatkozatai alapján, hogy szűk keretek között mozognak majd a jövő évi adómódosítások és a sokat emlegetett adóreformról szó sem lehet a választások előtt - írja a Napi Gazdaság.

Budapest a legdrágább város a régióban

Gazdaság2005.06.21, 12:31

A kelet-közép-európai régióban Budapest, világszinten Tokió vezeti a legdrágább városok listáját - írja a Napi Gazdaság a Mercer Human Resource Consulting legújabb felmérése alapján, amely 144 város árszínvonalát hasonlítja össze.

Az állam állná az uniós kamatadó negyedét

Gazdaság2005.06.14, 09:55

Az állam egészítené ki a külföldi bankbetétekből származó jövedelmek visszautalt adóját. Az EU új direktívája értelmében az unió tagállamaiban szerzett kamatjövedelmekről tájékoztatnák egymást az egyes országok adóhatóságai. Egyes országok egységes forrásadót választottak, amelynek háromnegyede a betétes országának adóhatóságát illeti. Az APEH ezt visszautalná a betéteseknek, az állam pedig kiegészítené a forrásadó miatt elveszett 25 százalékkal - írja a Napi Gazdaság.

Egyre népszerűbbek a háromnapos utak

[origo] utazás2005.06.02, 15:58

Magyarországon is egyre népszerűbbek a három-négynapos külföldi kirándulások, elsősorban városlátogatások. Az utazási irodák számára nagy segítséget jelentenek a folyamatos akciókat kínáló fapados légitársaságok, amelyek nagyban növelik az utazási hajlandóságot - írja összeállításában a Napi Gazdaság.

A spanyolok is vevők a fővárosi ingatlanokra

Archívum2005.05.13, 10:21

Jelentős spanyol tőke beáramlása várható az idei évtől kezdve az építőipari-ingatlanpiaci területen - tudta meg a Napi Gazdaság.

Németország adott lendületet az eurózónának

Archívum2005.05.13, 07:44

A német gazdaság elemzőket is meglepő növekedésének köszönhetően az első negyedévben 0,5 százalékkal bővült az eurózóna GDP-je, az Európai Bizottság azonban a növekedési ütem lassulására számít a magyar gazdaság legfőbb exportpiacán - írja a Napi Gazdaság.

Újra az MKK-hoz kerülhetnek az adótartozások

Archívum2005.05.05, 08:03

Egy, a parlament előtt lévő törvényjavaslat értelmében újra kizárólag a Magyar Követeléskezelő Rt.-nek értékesíthetné az APEH az adó- és járuléktartozásokat. Ez a felállás már működött 1999 és 2002 között, azt követően azonban pályázaton értékesítették a követeléseket - írja a Napi Gazdaság.

Tavaly hazánk volt a legnagyobb szlovákiai befektető

Gazdaság2005.05.05, 08:54

2004-ben Szlovákiába összesen 27,044 milliárd korona értékben érkezett külföldi működőtőke, ami 8,7 milliárd forinttal marad el az előző évestől - közölte a pozsonyi statisztikai hivatal. A külföldi beruházók listáját Magyarország vezeti 6,191 milliárd koronával - írja a Napi Gazdaság.

Bezárhat sok utazási iroda

Archívum2005.05.04, 08:44

Május 13-tól megemelkedik az utazási irodák által letett vagyoni biztosíték mértéke: az eddig az árbevétel három százalékában megállapított összeg minimálisan ötszázezer forintra módosul. A Napi Gazdaság szerint ez a lépés vélhetően gátat szab a kis cégek szaporodásának, eddig ugyanis irreálisan alacsony forgalom mellett is lehetett belföldi utakat szervezni.

A hiány csökkentésére szólít fel az IMF

Gazdaság2005.04.14, 12:27

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) féléves jelentése szerint a folyó fizetési mérleg növekvő hiánya veszélyezteti a gazdasági stabilitást a közép-kelet-európai uniós tagországokban - írja a Napi Gazdaság.

Fél százalékpontos kamatcsökkentést várnak

Gazdaság2005.03.24, 08:19

Ötven bázisponttal csökkenti az alapkamatot a Monetáris Tanács a keddi kamatmeghatározó ülésen - vélik csaknem egyöntetűen a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők. A mérséklés indokai között az elemzők a vártnál lényegesen alacsonyabb februári inflációt, illetve a kedvező kilátásokat említették elsőként, a lefaragás terét szűkíti viszont a kockázati prémiumsáv szűkülése.

Az NA Rt. segíthet a márciusi büdzsén

Archívum2005.03.21, 08:12

Törvényerővel kötelezné a kormány a Nemzeti Autópálya Rt.-t (NA), hogy még márciusban fizesse be a költségvetésbe a befejezetlen autópálya-építések állam által finanszírozott pénzét - írja a Napi Gazdaság. A befizetést betervezték a márciusi bevételek közé, e pénz nélkül a deficit március végére megközelítené az éves előirányzat 60 százalékát.

Lehetnek még viták a kétkulcsos eváról

Archívum2005.03.09, 08:07

173 ezer vállalkozást tenne érdekeltté az átalányadó választásában a mostani 104 ezer evázó cégen felül az eva kétkulcsossá alakítása- értesült a Napi Gazdaság. Az uniós egyeztetésen nem kifogásolták az eva hatályának tervezett bővítését, a lap brüsszeli forrásai szerint ugyanakkor ebben a kérdésben még lehetnek viták.

Ráfizetéses lesz az áfaszigor

Gazdaság2005.03.02, 11:56

Februárban 20-30 milliárd forinttal kisebb lett a költségvetés áfabevétele a tervezettnél, tudta meg a Napi Gazdaság. Pénzügyminisztériumi számítások szerint a tavalyi évet érintő szigorúbb áfaellenőrzések egyenlege negatív lesz a költségvetés számára.

11 százalékot hoznak az ingatlanbefektetések

Archívum2005.02.28, 08:09

A tőzsdeindexekhez hasonló módon az ingatlanalapok hozamának mérésére szolgáló indexet hozott létre a Bamosz (Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége). A mutató alapján az ingatlanalapok jegyeibe fektetett pénz éves átlagos hozama az utóbbi két évben 11,5 százalék volt - írja a Napi Gazdaság.

Sávszél közeli forinttal változhat az MNB politikája

Archívum2005.02.23, 08:18

A hétfői események nyomán 1-1,5, százalékkal hozták lejjebb a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők az idei kamatpályát, év végére pedig csaknem egyöntetűen 7-7,5 százalékos alapkamatot várnak. A lap szerint a Magyar Nemzeti Bank szokatlanul optimista jelentése az inflációról fordulatot jelenthet a monetáris politikában. Eközben a forint veszélyesen megközelítette az intervenciós sáv szélét.

Alacsonyabb kamatot szeretne a szlovák kormány

Archívum2005.02.21, 08:06

Az infláció mérséklődése lehetővé teszi a szlovák alapkamat további csökkentését - nyilatkozta a Bloomberg hírügynökségnek Ivan Miklos szlovák pénzügyminiszter a Napi Gazdaság tudósítása szerint. Miklos szerint az erős korona már káros a szlovák exportra.

Csúszhat a csődtörvény

Archívum2005.02.15, 09:13

Várhatóan csak jövő ősszel készül el az új fizetésképtelenségi törvény, ami így legkorábban 2007 első felében léphet hatályba - írta a Napi Gazdaság. A csődtörvény változtatása kapcsán két lehetőség van, az egyik szerint idén csak a legszükségesebb változtatásokat vezetnék át a régin, a másik szerint még az idén benyújtanák a parlamentnek a törvénytervezetet.

A forint miatt kockázatos Magyarország

Archívum2005.02.15, 08:23

A magyarországi vállalatok országkockázata elsősorban a likviditási devizaválság lehetőségéből adódik, de növeli a nem fizetés esélyét a konjunkturális hatásokra való érzékenység és az állami pénzügyek bizonytalansága is, írta a Napi Gazdaság.

Egyéves haladékot kapott az EU-tól Görögország

Gazdaság2005.02.10, 12:09

Az Európai Bizottság azt javasolja az uniós pénzügyminisztereknek, hogy Görögországnak 2005 helyett csak 2006-ban kelljen a GDP 3 százaléka alá szorítania államháztartási hiányát - írja a Napi Gazdaság.

Pontosítják a Fészekrakó programot

Gazdaság2005.02.04, 13:53

A Magyar Bankszövetség jelzésére a Pénzügyminisztérium hamarosan a kormány elé terjeszti a Fészekrakó program pontosítását - értesült a Napi Gazdaság. A hitelkérelem befogadáskor majd a telekár nélkül, hitelnyújtáskor viszont a telekárral növelt vételárat kell figyelembe venni.

Drágulnak a dobozos sörök és a háztartási gépek

Gazdaság2005.01.25, 12:35

A termékdíj hatására napokon belül 18-20 forinttal drágulhatnak a dobozos sörök és 20 százalékkal a nem márkás háztartási gépek - értesült a Napi Gazdaság.

Romlik a fizetési morál

Archívum2005.01.24, 08:10

A másfél évvel ezelőtti 35 helyett ma már 81 nap a tényleges fizetési idő a cégek esetében, áltagosan - áll a Coface követelésbiztosító felmérésében, melyet a Napi Gazdaság ismertet.

Az EU nem akar a legversenyképesebb lenni

Archívum2005.01.24, 07:48

A tagállamok motiválatlansága miatt az EU lemond a lisszaboni célkitűzésről, vagyis arról, hogy az évtized végére a világ legversenyképesebb térsége legyen - írja egy brüsszeli hírügynökség alapján a Napi Gazdaság.

Szociális alapú áramárat vezetnének be

Archívum2005.01.19, 08:06

A tervek szerint az áram árát a fogyasztástól függően alakítaná a kormány. A Napi Gazdaság meg nem erősített információi szerint a tömbárképzés alsó határa évi 1300 kilowattóra fogyasztás körül lehet, itt 4,5-5 százalékos áremelés várható. Az efölötti fogyasztás esetében 6-7 százalékos drágulás is megvalósulhat.

Súlyos a magyar adósságteher

Archívum2005.01.10, 08:22

A magyar államadósság kivitelhez viszonyított aránya az ötödik legmagasabb a világon - derül ki az Economist legfrissebb kiadványából, melyet a Napi Gazdaság ismertet.