napelem

címke rss

Erre érdemes figyelni, ha napelemmel fűtene

Gazdaság2016.08.23, 11:22

Családi házak vagy akár nagyobb épületek tetején, lámpaoszlopokon, közlekedési jelzőrendszereknél egyre gyakrabban találkozhatunk napelemes rendszerekkel. A néhány éve még igen drágának számító megoldás napjainkra már sokak számára megfizethetővé vált, de egyáltalán nincs könnyű helyzetben az, aki a számára ideális rendszert szeretné megtalálni. Most induló sorozatunkkal ebben szeretnénk segíteni.

Csernobil napelemfarmként épülne újjá

Környezet2016.08.11, 12:12

Napelemeket telepítenének Csernobil területére. Nyilvánosságra került az a prezentáció, melyben miniszterek mutatták meg, hogyan tudnák hasznosítani megújuló energia termelésére a nukleáris katasztrófa helyszínének „holt" részeit.

Elképesztő messzeségekbe vihet a napenergia

Tudomány2016.08.04, 15:36

A Jupiterhez megérkező Juno történelmet írt, hiszen ez az első olyan űrszonda, amelynek a külső Naprendszerben napelemekkel biztosítják az energiaellátását. Korábban ezt a feladatot az űr távoli régióiba küldött eszközöknél radioizotópos generátorok látták el, az űrkutatást azonban plutónium hiány fenyegeti, ami másfajta utakra tereli az űreszközöket tervező mérnököket.

Egyre több napelemet használunk

Gazdaság2016.06.13, 12:28

Tavaly is folytatódott a már több éve tapasztalható trend, miszerint a háztartási méretű kiserőművek beépített kapacitása évről évre megduplázódik, közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási hivatal.

Feltölti a laptopot a sötétítő

[origo] utazás2016.06.02, 15:05

Nemcsak az utasnak, a légitársaságnak is hasznos lehet.

Adócsalástól lett olcsó a napelem

Itthon2016.06.01, 11:07

Könyvelője segítségével 24 millió forint áfát csalt el egy olcsó napelemes rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó gyulai cég ügyvezetője, a Nemzeti Adó- és Vámhatóság pénzügyi nyomozói befejezték a költségvetési csalás miatt folytatott nyomozást, és vádemelést javasolnak.

Tovább repül a napelemes repülő - most Ohióban landolt

Nagyvilág2016.05.22, 16:09

2015-ben Abu-Dzabiban szállt fel az a napelemes repülő, amely később Ománban, Mianmarban, Kínában, Japánban, most pedig Ohióban landolt. A következő állomása New York lesz, de a tervek szerint Európába is átrepül majd.

Harmincötezer méter magasra repítettek napelemeket

Tudomány2016.05.08, 16:53

Újabb szakaszához érkezett a stratoszférában is használható napelemes repülőgép, a Solarstratos programja: 35 ezer méter magasba repítettek szombaton egy napelemekkel ellátott ballont, hogy vizsgálják, miként viselkednek ekkora magasságban.

Elon Musk és Warren Buffet összeveszett a napon

Gazdaság2016.02.01, 09:00

A napenergia-piac uralmáért szállt harcba a Tesla Motors alapítójának cége és a világ egyik legbefolyásosabb üzletembere, Warren Buffet. Egyelőre a nagyobb lobbierővel rendelkező Buffet áll nyerésre, de a lakossági napelemek visszaszorítására tett kísérlet akár fordítva is elsülhet.

Napelemes hibrid tricikli lehet a jövő városi járműve

Auto2015.12.22, 12:38

A spanyol startup járművével elérhető az 50 km/h-s sebesség szén-dioxid kibocsátás nélkül.

Félnek a napelemektől az amerikai város lakói

Környezet2015.12.14, 13:36

Woodland városa igencsak aggódik amiatt, hogy előbb-utóbb elfogy a napenergia – gyorsan meg is szavazták, hogy a településen tiltsák be az összes napelemet, nehogy azok túl jól működjenek, és "elszívják" az összes energiát az életadó központicsillagunktól.

Hetedik lett a magyar napelemes autó a legrangosabb világversenyen

Auto2015.10.22, 17:33

A Kecskeméti Főiskolán fejlesztett MegaLux az Ausztráliát átszelő World Solar Challengen vett részt.

Havi egymilliót spórol napelemek segítségével a győri kórház

Gazdaság2015.10.09, 15:53

Évente 11,5 millió forintnyi áramot takarít meg a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórháza a most felszerelt napelemekkel. A kormány 2030-ig 20 százalékra szeretné növelni a megújuló energiák felhasználását.

Áramszolgáltatók a pácban

Gazdaság2015.10.06, 13:13

Minden évben felmerül a kérdés, hogy nem kellene-e belevenni az egyre olcsóbbá váló európai áramszolgáltató cégekbe. A Fundman blogot jegyző elemzők rendszeresen szembesülnek a kérdéskörrel, így most nagyító alá vették a szektort, hátha eljött az idő. 

Ősszel nyílik a fatörzs oszlopos erdei gyógyhotel

Travelo2017.10.13, 16:33

A tervek szerint őszre készül el a négycsillagos Hotel 135 medical wellness szálloda, amely napelemparkjával és kertkapcsolatos földszinti szobáival gyönyörű fatörzs oszlopsorba burkolva bújik meg a villánykövesdi erdőben.

Napelemes autóparkolót kap a Schönbrunni kastély

Travelo2017.10.12, 10:55

2017-ig teljesen átépítik a Schönbrunni kastély előtti területet Bécsben, hogy az érkező látogatókat méltóbb látvány fogadja. Elköltöztetik és kibővítik a buszparkolót, fákat ültetnek és napelemeket telepítenek.

Túlhevülhet az eső miatt a napelem

Környezet2015.08.30, 11:49

A nyári aszályos hónapokban kiülepedett porréteget az eső csak részben mossa el, a keletkező iszapos bevonat viszont túlhevülést okozva károsíthatja a napelemet.

A Google tudja, megéri-e a napelem

Techbázis2015.08.27, 15:39

A keresőcég új szolgáltatása megmondja, befektessünk-e a napelemekbe. Sajnos még csak kevés helyen működik.

Világversenyen indul a magyar napelemes autó

Auto2015.08.17, 20:16

A World Solar Challenge versenyen az induló csapatoknak saját tervezésű és gyártású, napenergiával működő járművűkkel kell minél rövidebb idő alatt megtenniük a Darwin–Adelaide közti 3000 km-es távolságot. A MegaLux csapat a verseny előtt leleplezte és az első nyilvános próbafutamra is elvitte a főiskola műhelyében legyártott járművet.

Napelemtolvajokat üldöz a rendőrség

Itthon2015.07.29, 14:24

Háromszázezer forintot kap, aki a borsod megyei Forrón ellopott napelemek nyomára vezeti a rendőröket.

Napelem hajtja az okos agglegénylakot

Techbázis2015.07.22, 18:04

Sokan úgy képzelik, hogy egy agglegény csak egy sötét pincében vagy a régi gyerekszobájában lakhat, holott egy tízméteres üvegtorony is remek menedék.

Küzdünk a szalakóták megmentéséért

Tudomány2015.07.07, 18:01

Első alkalommal láttak el műholdas jeladóval szalakótákat Magyarországon. Egyelőre egy tucat madár kapott nyomkövetőt, de a tervek szerint összesen száz madarat szerelnek majd fel a készülékkel.

Többletenergiát termel a jövő autója

Techbázis2015.07.07, 10:20

Olyan családi autót építettek holland egyetemisták, mely segíthet egyes társadalmat érintő problémák kezelésében is. 

A Nap hátán a világ körül

Tudomány2015.05.22, 22:10

Márciusban két félelmet nem ismerő felfedező vette nyakába a világot, hogy kizárólag megújuló energiára támaszkodva körberepülje a Földet – Piccard és Borschberg vakmerő vállalkozásáról az ABB napelemes üzletágának vezetőjét, Maxine Ghavit kérdeztük.

Felhős időben is működő napelemeket fejlesztettek

Környezet2015.05.20, 15:20

Európai kutatóknak sikerült olyan napelemeket kifejleszteniük, amelyek képesek borús időben is energiát termelni, és a hatékonyságuk is elfogadható.

Esőben is működik a napelemes grillsütő

Techbázis2015.05.04, 10:16

A grillsütő könnyen hordozható, napenergiával működik, és még akár éjszaka is képes elkészíteni az ételt.

Napelemes erőművet építene Kína az űrben

Nagyvilág2015.04.01, 00:03

Hatalmas, napelemes erőművet építene Kína az űrben - ez lenne az emberiség  eddigi legnagyobb Földön kívüli beruházása - írta a Zsenmin Zsipao központi napilap keddi számában.

A hátizsákra szerelhető napelemmel vége a konnektorkeresgélésnek

Travelo2017.12.05, 13:32

A hátizsákra szerelhető napelemmel vége a konnektorkeresgélésnek

Napenergiával a föld körül

Archívum2015.03.09, 13:49

Kizárólag napenergia hajtja a Solar Impulse 2 repülőgépet, amely a Föld körberepülésével kívánja bizonyítani a napenergia hajtás létjogosultságát a repülésben is.

Történelmi útra indult a napelemes repülő

Techbázis2015.03.09, 14:56

Ma hajnalban megkezdte világ körüli útját az első napenergiával hajtott repülőgép. Célja, hogy elsőként kerülje meg a Földet csak napelemek felhasználásával.

Megboríthatja Európa áramellátását a részleges napfogyatkozás

Környezet2015.02.24, 15:17

A március 20-i részleges napfogyatkozás példátlan próbatétel elé állíthatja az elektromos hálózatot, mivel a napenergia mennyisége ekkor rövid időre jelentős kiterjedésű területen erősen csökkenni fog – közölte az európai elektromos átvitelirendszer-üzemeltetők hálózata.

Gigászi naperőművet épít az Apple

Techbázis2015.02.11, 14:29

Nem spórol az Apple: a cég méregdrága naperőművet épít: ez nem csak új, űrhajót formázó központját, de kalifornai üzleteit és irodáit  és adatközpontját is ellátja majd energiával.

Tudatosan verték szét a környezetvédelmet

Itthon2015.01.29, 09:06

Paks II. a Fidesz Bős-Nagymarosává válhat, arra sincs garancia, hogy valóban beindítják - állítja az Origónak adott interjúban Illés Zoltán. A volt környezetvédelmi államtitkár úgy érzi, mintha 30 évet ment volna vissza az időben: a kormány tudatosan szétveri a környezetvédelem szakterületét, nem akarnak megújuló energiát, az atomerőmű pedig akár orosz kézre is juthat. A fideszes politikust az óbudai mobilgátról is kérdeztük.

Spekulánsokat lát a mobilgát mögött Illés Zoltán

Itthon2015.01.27, 17:33

Telekspekuláció állhat a Duna-partra tervezett mobilgát terve mögött, amit harmadszorra próbál átvinni Tarlós István és csapata - mondja Illés Zoltán, aki inkább a Nánási útra építené a védművet. A volt környezetvédelmi államtitkár keményen odaszólt a napelemek termékdíja és a környezetvédelem helyzete miatt is a kormánynak. Szerinte attól, hogy fideszes, még nem hülye, látja a visszásságokat.

Ilyen lenne az áramforradalom Paks II. nélkül

Környezet2015.01.22, 15:56

Hogyan szorítja háttérbe a szél- és napenergia a hagyományos erőműveket? Hogyan működne az áramtermelés sok kis szereplővel? Infografikák arról, milyen lehetne a hazai környezetbarát energiatermelés.

Napelemadó: az unió mást mond, mint a kormány

Gazdaság2015.01.17, 14:58

Az unió valóban elektronikai hulladéknak minősíti a napelemeket, de az elektronikai hulladékok kezelését nem a kormányok, hanem a cégek számára írja elő. A hulladékgazdálkodást három éve államosították, azelőtt a cégek visszaigényelhették a termékdíjat, ha gondoskodtak a szemétről, most már mindenképpen fizetniük kell. Napelemhulladék még évtizedekig nem lesz, és akkor sem kell majd kiválogatni a paneleket a többi szemét közül.

Nem létező személyt szúrt le Áder János

Itthon2015.01.15, 14:21

Veszélyes, mérgező hulladékká válik a használt napelem, logikus, hogy termékdíjat kell fizetni érte - indokolta a döntést V. Németh Zsolt, környezetügyért felelős államtitkár. Az adóval az ellenzék és az államfő sem elégedett.

Ádernek sem tetszik a termékdíjas napelem

Itthon2015.01.14, 18:05

Az államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és a köztársasági elnök  is - ezt Áder János a parlamenti frakciók vezetőinek küldött levelében írta.

Zöldombudsman: Ne legyen termékdíjas a napelem

Gazdaság2015.01.12, 16:25

Törvénymódosítást kezdeményez a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes azért, hogy a megújuló energiát hasznosító elektromos és elektronikai berendezések után ne kelljen termékdíjat fizetni.

Adót vetettek ki a napelemekre

Gazdaság2015.01.11, 13:41

Minden napelem után 114 forint/kg környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni 2015. január elsejét követően, mely mintegy 2000-2500 Ft-os modul áremelést jelent. 

Eddig bírta az első napelemes bringaút?

Techbázis2014.12.29, 13:59

Szétrepedt a borítás az első napelemes bicikliút egy szakaszán: gyenge volt az üvegpanel.

Átadták az első napelemes bicikliutat

Techbázis2014.11.13, 15:41

Hollandiában birtokba vették a bringások a világ első napelemes bicikliútját. A végleges száz méteres szakasz három háztartás éves energiaigényét tudná fedezni.

Olyan olcsó lesz a napenergia, mint a hálózati áram

Környezet2014.11.04, 14:27

Mennyibe kerül háztetőre szerelt napelemekkel termelni az áramot? Annyiba, vagy még kevesebbe, mint a hagyományos áramszolgáltatóktól vásárolni – legalábbis az Egyesült Államok tíz tagállamában.

Zölddé válnak a híres londoni piros telefonfülkék

Környezet2014.10.03, 12:40

Az új fülkékben mobilokat, tableteket lehet tölteni ingyen, napenergiával. A mintegy nyolcezer hagyományos fülke közül kettőt alakít át egy diákok alapította cég, egyelőre egyet adtak át.

Ezért nem lehet napelem emberi hajból

Techbázis2014.09.02, 15:26

Újra felszínre került a 2009-ben felröppent hír, miszerint két nepáli tinédzser az emberi haj segítségével megoldja a világ energiaproblémáit.

A társasházak napelemekkel csökkentenék a rezsijüket

Gazdaság2014.08.28, 17:01

A napelemes áramtermelés és a LED-es világítástechnológia volt a slágertéma az OTP idei pályázatán.

Egy kis hordozható napelem, és soha nem merül le többé

Travelo2017.10.11, 10:35

Túrázók, hegymászók, kempingezők és természetben sportolók kedvence lehet egy hátizsákra erősíthető napelemes kütyü.

Origami napelem gyűjti az űrben az energiát

Techbázis2014.08.22, 10:07

Speciális napelemet fejlesztettek ki az origami technikája alapján. A vékony és lapos konstrukciónak köszönhetően a panel a tizedére hajtogatható össze.