MTI
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- rendőrség
- devizapiac
- baleset
- Budapest
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hatalmas baki - Tévedésből keltették a volt Bond-lány halálhírét
Kórházban kezelik Tanya Roberts amerikai színésznőt, a Halálvágta című James Bond-film sztárját, korábban tévedésből jelentette be a színésznő halálát barátja és képviselője, Mike Pingel.
Rekordot döntött a koronavírus-fertőzöttek száma Nagy-Britanniában
A tömeges szűrések kezdete óta a legmagasabb napi koronavírus-fertőzési számot regisztrálták kedden Nagy-Britanniában.
Operatív törzs: még több embernek biztosít ingyenes utazási lehetőséget a kormány
Az egészségügyi dolgozók mellett már a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, rendőrök, katonák és a közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: akár már decemberben megkapják az oltóanyagot az egészségügyi dolgozók
Már december végén elkezdődhet az egészségügyi dolgozók oltása a kijelölt oltópontokon Magyarországon - mondta az operatív törzs nevében megszólaló Galgóczi Ágnes a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Rekordáron kelt el egy hordó burgundi bor egy jótékonysági borárverésén Franciaországban
Minden korábbit messze felülmúló áron, 780 ezer euróért (mintegy 276 millió forint) kelt el egy hordó burgundi bor a világ egyik legrégibb jótékonysági borárverésén a franciaországi Beaune-ban, Burgundiában.
- címkék:
- Franciaország
- rekord
- licit
- borárverés
- MTI
- Címkefelhő »
Koronavírus - Egyre több beteg szorul kórházi kezelésre Szlovéniában és Horvátországban
Szlovéniában és Horvátországban is nőtt a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szoruló és az intenzív osztályon kezelt betegek száma - derült ki a válságstábok pénteki közleményéből.
Halálos gázolás történt Borsodban
Halálra gázoltak egy gyalogost a 26-os főút sajókeresztúri elágazásánál hétfőn - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Koronavírus - Megszületett a döntés: karácsonykor a települések közötti mozgást is korlátozzák a több fős találkozások megakadályozása érdekében Olaszországban
A koronavírus-járvány miatt december 25-én és 26-án, valamint január elsején is korlátozni fogják Olaszországban a városok, települések közötti mozgást a több fős találkozások megakadályozására - jelentette be Roberto Speranza egészségügyi miniszter szerda délelőtt parlamenti felszólalásában.
Koronavírus - Közel 64 millió fertőzött és 1,5 millió halálos áldozat van világszerte
A világon 63 790 774 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 479 446, a gyógyultaké pedig 40 959 260 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
Vigyázat! Ezt a terméket hívta vissza a Nébih a forgalomból
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közölte, hogy a Nestlé kadmiumszennyezettség miatt visszahívta a forgalomból egyik termékét, a SINLAC rizs és szentjánoskenyérmag alapú pépet.
- címkék:
- visszahívás
- termék
- Nestlé
- MTI
- Nébih
- Címkefelhő »
Hoppá! Ebben az időszakban napi 30 lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat
Ősszel és télen naponta harminc lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, átlagosan negyvenöt percenként kigyullad egy lakás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
- címkék:
- lakástűz
- katasztrófavédelem
- tűzoltók
- tűz
- MTI
- Címkefelhő »
Koronavírus - Merkely Béla: 60-90 százalékban csökkenteni kell a személyes találkozások számát
A higiéniai szabályok betartása mellett a legfontosabb, hogy a személyes találkozások számát 60-90 százalékban csökkentsük - mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtök reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Koronavírus - Szlávik János: Az oltóanyagok több mint 90 százalékos hatékonyságúak
Ahhoz, hogy minél többen beadassák majd maguknak a koronavírus elleni védőoltást, ismertetni kell az emberekkel, miként hatnak oltások, mi történik a szervezetükben a vakcina hatására - közölte a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Ezzel az eljárással visszafordítható az öregedés
A hiperbár oxigénterápia (HBOT) egészséges idősödő felnőtteknél megállíthatja a vérsejtek öregedését, és megfordíthatja az öregedés folyamatát a Tel-Aviv-i Egyetem (TAU) és az izraeli Samír kórház közös kutatása szerint.
Hónapokon keresztül rugdosta és terrorizálta a 14 éves fiú az egyik osztálytársát Nógrádban: letartóztatták
A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte egy 14 éves fiú letartóztatását, aki hónapokon keresztül terrorizálta 12 éves osztálytársát. A végzés végleges, a kényszerintézkedést javítóintézetben kell végrehajtani - tájékoztatta a Nógrád megyei főügyész hétfőn az MTI-t.
Koronavírus: Három lépcsőben oldja fel a karantént a kormány Franciaországban
Három lépcsőben oldja fel fokozatosan 2021 januárjáig a francia kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett általános karantént - mondta Gabriel Attal kormányszóvivő a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban.
Koronavírus: Ezért fontos a vakcina hatékonysága Szlávik János szerint
Kiemelten fontos a koronavírus elleni vakcina hatékonysága, mert egy több mint 90 százalékban hatékony oltásnál elég a lakosság 50-60 százalékát beoltani ahhoz, hogy nagyobb járvány ne alakuljon ki - közölte a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa pénteken az M1 aktuális csatornán.
Koronavírus: Összefogtak az orvosokért és ápolókért a civilek
A koronavírus-járvány második hullámában is gyűjtenek felajánlásokat azok a közösségi oldalon szerveződő mozgalmak, amelyek tavasszal ingyenes szálláslehetőséget, ételszállítást és szépségipari szolgáltatásokat szerveztek a Covid-fertőzött betegek ellátásával foglalkozó egészségügyi dolgozók számára - írta pénteki lapszámában a Magyar Nemzet.
Szexuális cselekményre kényszerített egy kiskorú lányt a győri férfi, letartóztatták (18+)
A Győri Járásbíróság elrendelte egy 34 éves férfi letartóztatását, aki feltört internetes profilon, önmagát másnak kiadva szexuális cselekményre kényszerített egy kiskorú lányt.
Elhunyt a világhírű rajzfilmsorozat, a Scooby-Doo alkotója
Meghalt 82 éves korában Ken Spears amerikai producer, forgatókönyvíró, vágó, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója.
Gyermekpornográf képek százait találták a debreceni férfi számítógépén: ezt a bünetetést kapta
Jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék egy férfit, aki mintegy ezer gyermekpornográf képet tárolt a számítógépén.
Koronavírus: Kiderült, hogy okozhat-e magzati károsodást a fertőzés
Magzati károsodást nem okoz a koronavírus-fertőzés, de a várandós nőnél jelentkező tünetek és szövődmények, például a láz, a tüdőgyulladás kiválthat koraszülést vagy vetélését - közölte a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcast műsorának hétfői adásában.
Hoppá! 110 éves galambpostára bukkantak, ez volt benne
Valószínűleg postagalamb veszítette el azt az 1910-ben írt katonai üzenetet, amelyet véletlenül találtak meg Franciaországban.
Koronavírus: jövedelmező üzlet lehet a védőoltás
Évi tízmilliárd dolláros üzlet lehet az új koronavírus elleni vakcina a fejlett országokban a The Guardian című brit napilap által idézett elemzők számításai szerint.
Koronavírus: Egyre több mintavételi egységre van szükség
Újabb kétszáz mintavételi egység bevetésére kerül sor annak érdekében, hogy a fertőzéseket időben igazolni lehessen - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: 200 napja nem regisztráltak új fertőzöttet Tajvanon
Tajvanon már kétszáz napja nem regisztráltak új koronavírus-fertőzéses esetet - jelentette a tajvani járványügyi központ csütörtöki közlésére hivatkozva a Taiwan News című helyi híroldal.
Koronavírus: így enyhítik az elszigeteltség érzését Japánban
Egyre nagyobb az igény Japánban az olyan robotok iránt, amelyek enyhíthetik az emberi kapcsolatok hiányát és az elszigetelődés érzését a koronavírus-járvány idején.
Több mint 2000 új beteggel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 47, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2316 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
Koronavírus: Egyre több rendőri intézkedésre van szükség
Az egy hónapja életbe lépett járványügyi készültségi időszak során 1542 rendőri intézkedésre volt szükség a védelmi intézkedések megszegése miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese szerdán online sajtótájékoztatón.
Hoppá! Ennyi élelmiszert pazarolunk el évente Magyarországon
Magyarországon az emberek évente több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el, a veszteség pénzben kifejezett értéke meghaladja a 170 milliárd forintot, ami egy-egy emberre vetítve 18 000 forint; az élelmiszerpazarlás környezetvédelmi, gazdasági és erkölcsi probléma is - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
Kiderült, ki kapta meg Kleopátra szerepét az egyiptomi uralkodóról szóló hollywoodi filmben - Fotó
Gal Gadot kapta Kleopátra szerepét a Paramount új produkciójában, amely az ókori egyiptomi uralkodóról szól.
Iszonyúan megkínozta gyerekeit a mezőberényi férfi: parázzsal égette és földhöz vágta
Öt év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a Békési Járásbíróság azt a mezőberényi férfit, aki válogatott módon terrorizálta 3 és 7 éves fiúgyermekeit és feleségét. Az ítélet nem jogerős.
Koronavírus: Ezek a legújabb rendelkezések a V4-ekre vonatkozó beutazási könnyítésekkel kapcsolatban
A visegrádi országokra vonatkozó beutazási könnyítő feltételek újraszabályozásáról döntött a kormány - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese hétfőn online sajtótájékoztatón.
Veszélyben a macskák - ezt az óvintézkedést mindenképpen meg kell tenned, ha cicatulajdonos vagy
Veszélyt jelentenek a vadmacskák jövőjére a házimacskák: az európai vadmacska (Felis silvestris) 200-300 éven belül teljesen eltűnhet.
Lebuktatta magát az a két férfi, aki késsel fenyegetőzve rabolt ki egy budai élelmiszerboltot
A bíróság tizenöt, illetve nyolc év fegyházra ítélte - nem jogerősen - azt a két férfit, aki felfegyverkezve rabolt ki egy élelmiszerüzletet.
Megjelent a koronavírus a rövidpályás-gyorskorcsolya válogatottnál
A magyar rövidpályás-gyorskorcsolya válogatott három tagjának is pozitív lett a koronavírustesztje.
Koronavírus: durvul a helyzet Horvátországban és Szlovéniában, így áll az új fertőzöttek napi száma
Az elmúlt naphoz képest Horvátországban és Szlovéniában is megkétszereződött az új koronavírussal fertőzöttek napi száma - derült ki a válságstábok keddi közleményéből.
Novemberben születik döntés a magyar Oscar-nevezésről
Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos felkérésére megalakult a hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő szakmai bizottság. A testület tagjai a tervek szerint novemberben döntenek a magyar Oscar-nevezésről.
- címkék:
- film
- magyar
- Oscar-nevezés
- MTI
- Címkefelhő »
Ezt az újítást vezeti be az amerikai filmakadémia a legjobb film kategóriában
Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia kedden nyilvánosságra hozta új szabályait, amelyekkel a legjobb film díjára pályázó filmek sokszínűségét akarja elősegíteni. Az új szabályozás 2024-től lép élebe.
Emberi csontokat rejtő középkori sekrestyére bukkantak a westminsteri apátságban
Több száz ember csontjait is rejtő középkori sekrestyét tártak fel a westminsteri apátságban
Szörnyű! Ismét rekordot döntött a koronavírus-fertőzöttek száma
Továbbra is rohamosan nő a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, újabb rekordot döntött az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma, amely megközelítette az 1600-at - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által csütörtökön közzétett adatokból és az egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatójából.
Megtartják a gólyatáborokat az egyetemeken
A felsőoktatási intézmények többsége - saját hatáskörben - megtartja a gólyatáborát - mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Hat Eb-győztes a pólóválogatott franciák elleni keretében
A két héttel ezelőtt befejeződött budapesti Európa-bajnokságon győztes magyar férfi vízilabda-válogatottból hatan szerepelnek kedden a franciák otthonában sorra kerülő világliga-selejtezőn.
A pénzügyi biztonság lesz az idei tanévben a Pénz7 kiemelt témája
A pénzügyi biztonság, valamint az "ötletből vállalkozás" lesz a pénzügyi és vállalkozói ismeretek bővítését célzó, Pénz7 elnevezésű program kiemelt témája az idei tanévben - hangzott el azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyen kormányzati és pénzügyi intézményi szereplők aláírták a 2020. március 2-6. közötti témahét megvalósításáról szóló együttműködési megállapodást.
Nőtt a háztartások vagyona
Az idei harmadik negyedévben a háztartások 931 milliárd forint megtakarítást halmoztak fel és 422 milliárd forint adósságot vállaltak, így 508 milliárd forinttal növelték nettó pénzügyi eszközeiket, ami a bruttó hazai termék (GDP) negyedéves értékének 4,2 százalékával egyezik meg - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Kettős gyilkosság történt Nyíregyházán
Megöltek két embert hétfőn Nyíregyházán, a feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták – erősítette meg az MTI értesüléseit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
- címkék:
- gyilkosság
- MTI
- Nyíregyháza
- Címkefelhő »
Megölték az egyik legismertebb boszniai szerb üzletembert
Meggyilkolták Slavisa Krunicot, az egyik legismertebb boszniai szerb üzletembert - közölte kedden a Nezavisne Novine című boszniai napilap az internetes oldalán.
- címkék:
- Slavisa Krunic
- gyilkosság
- MTI
- Címkefelhő »
70 milliós fejlesztések a miskolci megyei kórházban
Új rendelőkkel és eszközökkel bővült a kardiológiai szakellátás Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, a 70 millió forintos saját forrásból megvalósult beruházásról hétfőn sajtótájékoztatón számoltak be az intézményben.
- címkék:
- MTI
- Miskolci Megyei Kórház
- Címkefelhő »
Meghalt Lakatos Ernő
Rövid betegség után, 88 esztendős korában, pénteken meghalt Lakatos Ernő, az MTI korábbi vezérigazgatója, volt MSZMP-s politikus - tájékoztatta a család az MTI-t.
- címkék:
- halál
- MTI
- Címkefelhő »
MNB: Nőtt a lakásárak különbsége a települések mérete szerint
Az idei második negyedévben tovább nőtt a lakásárak közötti különbség az ország kisebb és nagyobb települései között, miután Budapesten gyorsult, a községekben viszont lassult a lakásárak éves növekedési üteme - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss lakásárindex jelentése.