MSZP

címke rss

A gazdasági bizottság vitára alkalmasnak találta a hírközlési törvényt

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának szerdai ülésén az MSZP és az SZDSZ képviselői kifogásolták, hogy a törvénytervezet nem szabályozza a mobil üzletágat, és nem biztosítja a versenysemlegességet. A Fidesz képviselői ugyanakkor elégedettek a benyújtott törvényjavaslattal, mert szerintük az elősegíti a versenyt és a fogyasztók érdekeit is szolgálja. A távközlési cégek vezetői összességében jónak nevezték a javaslatot, csupán azt kifogásolták, hogy a társaságok továbbra is csak az ország egyhatodán nyújthatnak szolgáltatást.

Hétfőn hallgatják meg Medgyessyt a cementgyárak privatizációjáról

Archívum2001.06.18, 09:59

Meghallgatja Medgyessy Péter volt pénzügyminisztert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét a parlament gazdasági bizottságának albizottsága hétfőn. A testület az 1988 és 1990 közötti időszak úgynevezett spontán privatizációjának döntési mechanizmusára és a magyar cementgyárak magánosítására kíváncsi.

Szélesítené a középosztályt az MSZP

Itthon2001.07.21, 21:00

A szocialisták kormányra kerülésük esetén azt szeretnék elérni, hogy a társadalom legalább kétharmada tartozzon a középosztályhoz - hangzott el szombaton az MSZP kisgyóni politikai piknikjén. A párt elnökhelyettese megígérte, hogy ha a szocialisták alakíthatnak kormányt, akkor a kabinet első száz napja alatt intézkedéseket hoz a 40-50 éves munkavállalók és a gyesről visszatérő anyák érdekeinek védelmében.

Pornófilmben szerepel az MSZP képviselőjelöltje

Itthon2001.07.22, 01:36

Pornófilm szereplője volt a Lőrinciben élő Szecskő Tamás szocialista képviselőjelölt. A helyi pártszervezet felszólította a férfit, hogy mondjon le a jelöltségről, aminek a fiatalember eleget is tett. Szerinte a történtek nem rá vetnek rossz fényt, hanem azokra, akik a botrányt kirobbantották.

Kovács több pénzt ígér az egyházaknak

Itthon2001.07.22, 01:36

Az MSZP kormányra kerülése esetén azok egy százalékát is kiosztaná az egyházak között, akik nem rendelkeztek így - közölte Kovács László, az MSZP elnöke, a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón. Keller László a gyógyszertárak hasznának csökkentéséről azt mondta: a kormány szembeállítja a patikusokat a vásárlókkal és ami plusz pénzt kioszt a családi pótlékkal, azt visszaveszi a gyógyszerárakkal.

Tanúként hallgatták meg Vancsik Zoltánt

Itthon2001.07.22, 01:39

Ügyészségi nyomozók a székesfehérvári maffia-ügy kapcsán fiával együtt tanúként meghallgatták Vancsik Zoltán szocialista képviselőt. A politkus állítása és ügyészségi források szerint nem érintett személyesen az ügyben, csak kívülállóként tettek fel neki kérdéseket. Vancsik elmondta, hogy a most elfogott egyik rendőrtiszt egy korábbi ügye miatt hívták be.

Júliusban teljes kiegyenlítettség a Fidesz-MPP és az MSZP között

Itthon2001.07.22, 01:36

A Századvég Politikai Elemzések Központja és a Tárki közös választáskutatási programjának 2001. júliusi adatfelvétele a Fidesz-MPP és az MSZP gyakorlatilag teljesen azonos mérvű választói támogatottságát mutatja. Mindössze a biztos szavazó pártválasztók kategóriájában regisztrálható 1 százalékpontnyi MSZP-előny. A Fidesz-MPP elsődleges támogatottsági adatai az összes megkérdezett körében 1 százalékpontos csökkenést mutatnak, az MSZP 1 százalékpontos növekménye mellett. A pártválasztó megkérdezettek körében a Fidesz támogatottsága 4 százalékponttal csökkent, az MSZP-é 1 százalékponttal emelkedett. A biztos részvételt ígérő pártválaszztók ...

Vagyonnyilatkozatoktól az alkotmányossági botrányig: féléves parlamenti összefoglaló

Itthon2001.07.22, 01:36

Kedden az országgyűlés befejezte első féléves működését, őszig szünetel a törvényhozás. A január óta eltelt időszakban megszigorodtak a képviselők vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályok, változott a munka törvénykönyve, elfogadták a státustörvényt, nem sikerült a kormánynak elfogadtatnia a vallásszabadságról szóló törvény módosítását, de új jogosítványokhoz jutottak az ügyészek, négy ombudsmanból hármat sikerült megválasztani, és jelentősen, 9 fővel csökkent a kisgazda frakció tagsága. Az országgyűlés úgy fejeződött be, hogy az MSZP és az SZDSZ szerint a házelnök megsértette az alkotmányt, és júniusban előzetes letartóztatásba hellyeztek ...

Formai hibán csúszhat el a népszavazás

Itthon2001.07.22, 01:36

Várhatóan visszakerül az Országos Választási Bizottság (OVB) elé az MSZP népszavazási kezdeményezése és az Alkotmánybíróság új eljárás lefolytatását kéri - értesült a Magyar Hírlap megbízható forrásból. A referendum kiírására várhatóan formai okok miatt nem kerülhet sor.

Fej fej mellett a két legnagyobb párt

Itthon2001.07.22, 17:38

A Gallup Intézet szerint öt hónapja statisztikai hibahatáron belüli a különbség a Fidesz és az MSZP lakossági támogatottsága között, vagyis a két pártra ugyanannyian - a választókorú lakosság 26 százaléka - szavaznának. A többiek közül az SZDSZ áll a legjobban, a júliusi felmérés szerint 7 százalék szavazna rájuk. Utánuk sorrendben a MIÉP, az MDF és a Kisgazdapárt következik, a sort a Munkáspárt zárja.

Előző
Következő