Monoton hétköznapok, amik kinyírják a lelkem utolsó reménysugarát

Ülök a nappaliban és csak meredten bámulok magam elé. 17:17 van, hazaértem a munkából, végeztem mára. Ma még terveztem egy gyors vacsorát összedobni, aztán ha hazaér Zsolt, akkor leülünk és folytatjuk az éppen aktuális sorozatunkat. Ez megy már hetek, hónapok óta. Reggeli, munka, ebéd, munka, vacsora, alvás. Ma elkapott egy ijesztő érzés: valóban ennyi lenne az élet?