MNB
címke rss- kapcsolódó címkék:
- jegybank
- gazdaság
- Magyar Nemzeti Bank
- alapkamat
- bank
- Legfrissebb
- Legrégebbi
MNB: Idén is nőni fog a gazdaság
Továbbra is gazdasági növekedést vár idén a Magyar Nemzeti Bank, legfrissebb Inflációs jelentésének kedden publikált fő számai szerint 0,3-2 százalék között nőhet az idén a magyar GDP, 3,2-3,3 százalékos infláció mellett.
Négy év után változik az alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén; a kamatfolyosó nem változott. Az árstabilitás fenntartása és a gazdasági növekedés helyreállításának támogatása érdekében szükségessé vált a monetáris kondíciók finomhangolása - az alapkamat csökkentése -, és az egyhetes betéti eszköz kamatában is hasonló elmozdulás indokolt - írta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésről kiadott indoklásában.
Az államfő kinevezte a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé Virág Barnabást
Áder János köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökévé nevezte ki Virág Barnabást kedden Budapesten. Az erről szóló okiratot az államfő kedden adta át a Sándor-palotában.
- címkék:
- Virág Barnabás
- kinevezés
- alelnök
- MNB
- Címkefelhő »
MNB: Többlettel zárt a folyó fizetési mérleg az első negyedévben
Az előző két negyedév jelentős deficitjével szemben az idén az első negyedévben minimális, 2 millió euró aktívummal zárt a folyó fizetési mérleg - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent adatokból.
- címkék:
- pénzügy
- fizetés
- Mérleg
- MNB
- Címkefelhő »
Sokkal többet fizettek bankkártyával az emberek az első negyedévben
A bankkártyákkal az első negyedévben belföldön lebonyolított vásárlási forgalom a múlt év azonos időszakához képest darabszámban 13 százalékos, értékben pedig 23 százalékos emelkedést mutatott, és 1754 milliárd forintot ért el. Az online kártyás vásárlások darabszáma 38 százalékkal, értéke pedig 50 százalékkal nőtt - állapította meg most közzétett jelentésében a Magyar Nemzeti Bank.
Ezért volt nagyon eredményes az online pénztárgépek bevezetése
Az adóelkerülés csökkentése a gazdaság minden szabálykövető szereplője számára közvetlen és közvetett előnyökkel jár - emelik ki Az online pénztárgépek bevezetése és eredményei című friss elemzés szerzői. A tanulmány azt mutatja be, hogyan járult hozzá - más, az adóelkerülés mérséklését célzó lépésekkel együtt - az online pénztárgépek bevezetése a gazdaság fehérítéséhez.
Az MNB felfüggesztette egy életbiztosítás forgalmazását
Az MNB a jogszerű állapot helyreállításáig megtiltotta a szlovákiai Novis Biztosító Sensum befektetési életbiztosításának magyarországi értékesítését. A biztosító ügyféltájékoztatása során nem a jogszabályban előírt számítási módszertan szerint határozta meg a teljes költségmutató értékét, s a termék egyes mögöttes eszközalapjainak várható teljesítményét, azaz azt, hogy az ügyfelek várhatóan mekkora összegre számíthatnak a lejáratkor.
Több millió ember életét tette könnyebbé a hiteltörlesztési moratórium
Több millió ember élethelyzetét tette könnyebbé a hiteltörlesztési moratórium, amely kiszámítható, nem ró váratlan terhet az érintettekre - hanmondta Freisleben Vilmos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelintézeti és fogyasztóvédelmi felügyeleti igazgatóság vezetője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MNB: a barnamezős kedvezményes áfakulcs segíthet a lakáspiacon
A lakásépítések visszaesését várhatóan megállítja a kormány által bejelentett barnamezős övezetekben alkalmazható kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa, ennek a pozitív hatása 2022-től érvényesülhet - mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője, a jegybank júniusi lakáspiaci jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.
- címkék:
- ingatlan
- lakásépítés
- áfakulcs
- MNB
- Címkefelhő »
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága alkalmasnak találta Virág Barnabást
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága meghallgatta, majd az azt követő szavazás során alkalmasnak találta Virág Barnabást az MNB alelnöki posztjára.
Matolcsy György: Az önálló pénzpolitika nélkülözhetetlen a válságkezelésben
Európa, ezen belül az európai integráció elmúlt 50 évének három legmélyebb válságából vonja le a tanulságokat a növekedés.hu portálon megjelent írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, és arra a következtetésre jut, hogy az önálló pénzpolitikában rejlik a siker kulcsa.
MNB: A kis cégek és az alacsony keresetű emberek éltek leginkább a törlesztési moratóriummal
A legnagyobb valószínűséggel a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint az alacsony keresetűek, kisebb hitelösszeget felvevők éltek nagyobb arányban a hiteltörlesztési moratórium lehetőségével, ami azt jelenti, hogy épp azokat segítette ez az intézkedés, akiknek a legnagyobb szükségük van erre a megoldásra - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke pénteken, az M1 aktuális csatornán.
- címkék:
- MNB
- Címkefelhő »
MNB: Több mint 2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot
A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több mint 2,7 millió ügyfél választotta a hiteltörlesztési moratóriumot június elejéig - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank az MTI-t pénteken.
- címkék:
- MNB
- Címkefelhő »
Fix kamatú fogyasztóbarát lakáshitelre is válthatjuk kölcsönünket
A 2017-ben indított Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelekből idén áprilisig ezermilliárd forintnyit vett fel a lakosság. Népszerűségét versenyképes árazásának, hosszabb időre rögzített kamatozásának és így kiszámítható törlesztésének, s számos fogyasztóbarát jellemzőjének is köszönheti. Bő fél százalékkal olcsóbb, mint a hasonló, ám nem fogyasztóbarát konstrukciók, nem véletlen, hogy azokhoz képest nagyobb összeggel, hosszabb időre veszik fel az emberek. A fogyasztóbarát termékkel – a lakásvásárlás vagy -építés megvalósításán túl – a meglévő lakáshitel is kedvezőbb kondíciójúra váltható.
Új forintérmék kerülnek forgalomba, négy hét múlva már fizethetünk velük
2020. július 1-től kerülnek forgalomba az új alapanyagú 100 forintos érmék. A jelenleg használt 100 forintosokkal továbbra is lehet majd fizetni, írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.
- címkék:
- érme
- gazdaság
- bevezetés
- 100 forint
- MNB
- Címkefelhő »
Lemondott az MNB alelnöke, Nagy Márton
A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke Nagy Márton – más fontos vezetői megbízatása miatt – lemondott alelnöki tisztségéről – tette közzé a jegybank honlapján.
Az MNB nem változtatott az alapkamaton
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi, kamatdöntő ülésén.
- címkék:
- kamat
- alapkamat
- MNB
- Címkefelhő »
MNB: Fix kamattal kiszámíthatóbb a hiteltörlesztés
Az MNB ajánlása alapján idén januárig a változó kamatozású jelzáloghitelekkel rendelkező fogyasztók bankjuktól tájékoztatást kaptak hitelük kamatkockázatáról és annak kezeléséről. E tájékoztatást a bankok évente megismétlik. A fogyasztóknak ráadásul a hiteltörlesztési moratórium időszaka alatt is lehetőségük van hitelszerződésüket hosszabb távon rögzített, fix kamatozásúra módosítani. Ezzel kiszámíthatóvá tehetik törlesztésüket, megtartva a moratórium biztosította védőhálót.
Stabil a magyar bankrendszer
A mostaninál súlyosabb makrogazdasági pálya esetén is kezelhető a bakrendszer tőkeigénye, azaz a bankok többsége akkor sem szorulna tőkepótlásra - ezt állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, májusi stabilitási jelentése.
- címkék:
- bank
- bankrendszer
- pénzügy
- MNB
- GDP
- Címkefelhő »
Hamis tőzsdei ügyletek miatt bírságolt az MNB
Az MNB tízmillió forint bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. E. R. Zoltán egyebek közt egy prémium kategóriás tőzsdei részvényre vonatkozóan adott – az indikatív árat jelentősen befolyásoló – megbízást, amelyet még a tényleges kereskedés előtt visszavont.
- címkék:
- tőzsde
- részvény
- bírság
- manipuláció
- BÉT
- MNB
- Címkefelhő »
Az MNB nagyon komoly bírságot szabott ki az UniCredit Bankra
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában hatvanötmillió forintra bírságolta az UniCredit Bank Zrt.-t. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján legkésőbb 2020. október végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.
- címkék:
- bírság
- büntetés
- MNB
- UniCredit
- Címkefelhő »
Matolcsy György: A biztonság felé fordul az emberiség
Sorsfordító év 2020, akárcsak 1956 volt, akkor a szabadság, most a biztonság felé fordul az emberiség - véli Matolcsy György jegybankelnök a Nökedés.hu portálon megjelent írásában.
Az államháztartás finanszírozási többlettel zárta az első negyedévet
Finanszírozási szempontból a negyedéves GDP 0,8 százalékának megfelelő, 89 milliárd forint aktívummal zárta az első negyedévet az államháztartás: a pénzügyi eszközök állománya 39 milliárd forinttal nőtt, a kötelezettségeké 50 milliárd forinttal csökkent - derül ki a pénzügyi számláknak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent előzetes adataiból.
- címkék:
- államháztartás
- finanszírozás
- MNB
- GDP
- Címkefelhő »
A fizetési mérleg többlettel zárta az első negyedévet
A februári jelentős többletnek köszönhetően a januári és a márciusi deficit ellenére aktívummal zárta az első negyedévet a folyó fizetési mérleg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken megjelent előzetes havi adatai szerint.
MNB: az elmúlt hónapokban nagyot nőttek az ország devizatartalékai
Áprilisban 3,213 milliárd euróval 28,985 milliárd euróra nőttek az ország devizatartalékai, derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb előzetes adataiból.
- címkék:
- devizatartalék
- gazdaság
- növekedés
- MNB
- Címkefelhő »
Innovatív lehetőségek jönnek a jövőben a zöld gazdaságélénkítésben
Az MNB március végén konzultációs felhívást kezdeményezett környezetvédelmi szakértőkkel, civil szervezetekkel, intézetekkel a gazdaság környezetileg is fenntartható újraindításáról a koronavírus miatti járványhelyzetet követően. Sok javaslat érkezett be a felhívásra, melyek azt jelzik, hogy széleskörű lehetőségek vannak a gazdaság „zöld" gazdaság élénkítésére.
A pénzintézetek 261 milliárd forint állampapírt vásároltak márciusban
Márciusban 261 milliárd forint értékben vásároltak állampapírt a pénzintézetek a februári alig 3 milliárd forintnyit követően. A portfoliójukban lévő állomány ezzel az első negyedév végén 12 265 milliárd forintra rúgott, 367 milliárd forinttal nőtt az első negyedévben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn kiadott legfrissebb értékpapír-statisztikai adataiból.
- címkék:
- MNB
- Magyar Nemzeti Bank
- Címkefelhő »
A K&H Bank elárulta, hogy náluk mennyire sikeres az NHP Hajrá
Két hete veheti igénybe a K&H Bank több mint 110 ezer vállalkozó ügyfele a Magyar Nemzeti Bank mikro-, kis- és középvállalkozások számára szóló gazdaságvédelmi programját, a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrát. A pénzintézet áprilisi felmérése szerint a cégek több mint 40 százaléka tervezi, hogy részt vesz a programban, amelyben az eddigi tapasztalatok alapján a legnagyobb érdeklődés a forgóeszközhitelek iránt van.
Felfüggesztette a Kartonpack tőzsdei kereskedését az MNB
Az MNB május 11-től felfüggesztette a Kartonpack részvényeinek tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó nem tette közzé határidőben a 2019-es pénzügyi évről készített éves jelentését. A jegybanki intézkedés megelőző jellegű, írja honlapján az MNB.
További források és jelentős adókedvezmények jönnek a gazdaság védelmében
Ismét jelentős intézkedéseket hoztak Magyarországon a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére. Több vonatkozó törvényjavaslat vitája zajlott a héten, miközben újabb költségvetési források szabadultak fel a védekezésre. A hét újabb milliárdos beruházást hozott a magyar gazdaságba, és pozitív elemzői várakozásokat a nemzetközi színtéren.
Törlesztési moratórium: tájékoztatással is segít a nemzeti bank
Az MNB folyamatos tájékoztatással, vezetői körlevelekkel és – szükség esetén – szakmai konzultációkkal segíti a pénzügyi intézményeket, illetve az ügyfeleket is a törlesztési moratórium és a járványhelyzet kapcsán megváltozott egyéb szabályozási előírások alkalmazása kapcsán. Ezt szolgálja a piaci szereplők számára a jegybank honlapján megjelentetett új felügyeleti kérdések és válaszok gyűjteménye is.
Veszélyes csalókra figyelmeztet a nemzeti bank
A vírusveszély miatt otthonról online dolgozó több munkavállaló és az alacsony betéti kamatok miatt aktívabbá válhatnak az engedély nélküli internetes befektetési – sokszor piramisjátékot folytató – szolgáltatók. A gyors, extrém magas és kockázatmentes hozamot, a munka nélkül bárkinek elérhető passzív jövedelmet vagy éppen a „tőzsde titkait" kínáló ajánlatok, agresszív reklámok, készpénzes ügyletek gyanúsak, súlyos kárt okozhatnak a nem kellően körültekintő befektetőknek. Az MNB az idei első negyedévben közel egymilliárd forintnyi bírságot szabott ki jogosulatlan szolgáltatókra, és szorította ki azokat a pénzügyi piacokról.
Elindult az MNB állampapír-vásárlási programja
Elindult a jegybank állampapír-vásárlási programja, az első aukciós napon, kedden mintegy 50 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt a Magyar Nemzeti Bank a honlapján közölt táblázat szerint.
- címkék:
- kamat
- állampapír
- pénzügy
- kötvény
- hozam
- MNB
- Címkefelhő »
Jól áll a magyar reálkamat a régióban
A koronavírus-járvány jelentős kihívások elé állította a világ gazdaságpolitikai döntéshozóit, akik erre hamar széleskörű válaszlépéseket tettek. Ezen belül a jegybankok a kamatkondíciók változtatása mellett ismét a már bizonyított nemkonvencionális eszközeikhez fordultak, valamint új eszközöket is bevezettek a negatív hatások ellensúlyozására. Eközben az infláció oldaláról is érdemi változások történtek: az olajárak történelmi mélypontjuk közelébe süllyedtek, számos ország gazdasága leállásközeli állapotba került, sok jegybank pedig az inflációs cél alullövésének kockázatával szembesült. Ebben a gazdasági környezetben vizsgálta megg ...
Matolcsy György: Készüljünk az évtized pénzügyi innovációira!
Matolcsy György szerint évtizedünk az eddigi pénzügyi innovációk forradalmi felgyorsítását hozhatja. A jegybank elnöke a növekedés.hu portálon megjelent legfrissebb írásában arra keresi a választ, milyen fordulatokra érdemes készülnünk.
Újraindítják a magyar gazdaságot, újabb intézkedések védik a munkahelyeket
A járványhelyzethez kapcsolódó fontos gazdasági változások bejelentéséről szólt a hét. Ezek közül is kiemelkedő, hogy május 4-től megkezdődik a fokozatos visszatérés Magyarországon a szokott kerékvágásba, ami azt is jelenti, hogy a gazdaság egyre több szektorában indulhat meg a munka. A héten történt bejelentés a járvány miatt veszélybe került munkahelyek bővített támogatásáról, valamint további könnyítésekről, melyek enyhítik a vállalkozásokra nehezedő nyomást. Magyarország több nagy autógyárában is újraindult a termelés, és érkeztek hírek nagyberuházások indításáról is. Heti gazdasági összefoglaló.
Mi történik a hitelekkel a moratórium után?
A fizetési moratórium igénybevétele automatikusan meghosszabbítja a futamidőt. A haladék lejárta után a futamidő megnyújtását és a törlesztőrészlet összegét a hitelező banknak, pénzügyi vállalkozásnak úgy kell meghatároznia, hogy az új törlesztőrészlet és a moratórium alatt meg nem fizetett tartozás együttes havi összege nem haladhatja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletét.
Három hónap haladékot kapott a jegybanktól a CIG EMABIT biztosító
Az MNB döntése szerint május helyett legkésőbb augusztus elejéig kell teljesítenie a CIG EMABIT biztosítónak a szavatolótőke-helyzetének rendezésére hivatott tervet. A határidő meghosszabbítását az indokolja, hogy a biztosító által már beadott helyreállítási terv egyes adatait még ki kell egészíteni.
Így indítja újra az Orbán-terv Magyarországot
Minden idők legnagyobb gazdaságvédelmi programjának megvalósítása zajlik Magyarországon annak érdekében, hogy a gazdasági élet is minél hamarabb újraindulhasson. Orbán Viktor miniszterelnök irányításával a magyar kormány, valamint a magyar gazdaság meghatározó intézményei, számos fontos intézkedést hoztak azért, hogy a családok, vállalatok számára minél hamarabb véget érjen az átmeneti időszak, amelyet a járvány jelent. Összegyűjtöttünk mindent, amit a Magyarországot újraindító Orbán-tervről eddig tudni lehet.
Újabb nagyszabású programokat indít az MNB a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére
A monetáris tanács döntött az állampapír-vásárlási és a jelzáloglevél-vásárlási program részleteiről, amelyek célja a monetáris transzmisszió sérüléseinek megelőzése és a koronavírus-járvány kapcsán felmerülő gazdasági és pénzügyi kockázatok kezelése. Mindkét program május 4-én indul, és mindaddig folytatódik, míg a koronavírus-járvány miatti gazdasági és pénzügyi fejlemények indokolják - írta a tanács a kamatdöntő üléséről kiadott közleményében.
Az MNB nem változtatott az alapkamaton
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta.
- címkék:
- kamat
- kamatdöntés
- jegybank
- MNB
- Címkefelhő »
Éveken át engedély nélkül gyűjtöttek pénzt, 800 milliós MNB-bírságot kaptak
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) véglegesen megtiltotta két magánszemélynek (a budapesti K. Csabának és az indonéziai P. N. S.-nek), illetve két cégnek, melyek székhelye a Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken található (British Assets and Investment Management Ltd. és Direct Market Access Ltd.), hogy engedély nélküli befektetési tevékenységet végezzenek. A jegybank emellett a jogosulatlan tevékenységek miatt a négy érintettre összesen 830 millió forintos piacfelügyeleti bírságot is kiszabott.
- címkék:
- bírság
- MNB
- Magyar Nemzeti Bank
- Címkefelhő »
Ügyféltájékoztatási hiányosságok miatt 28 milliós büntetés egy brókercégnek
Az MNB 28 millió forint bírságot szabott ki az eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt.-re az ügyfelek és leendő ügyfelek tájékoztatására és a kockázatkezelésre vonatkozó hiányosságok miatt. A társaság javadalmazási politikája az intenzív ügyfélszerzést és a magas összegű befektetői befizetéseket ösztönözte, miközben utóbbiak sokszor megtévesztő és pontatlan információkat kaptak a kínált befektetési szolgáltatásokról.
Matolcsy György: Új világ alakul ki, új normákkal
Mind a költségvetésben, mind a monetáris politikában jelentős mozgástérrel és tűzerővel rendelkezünk – jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hangsúlyozva: a gazdaságtörténetben egyedülálló módon az éves GDP 18-20 százalékát kitevő forrást mozgatnak meg a vírus okozta károk enyhítése és a gazdaság újraindítása érdekében. Ha szükséges, a kormány mellett a jegybank is további intézkedéseket hoz majd. „Persze hallom én is a szirénhangokat, miszerint a megoldás egyszerű: elég ingyenpénzt adni mindenkinek. Erről egy régi kártyás mondás jut eszembe: kibicnek semmi sem drága" – fejtette ki az MNB első ...
- címkék:
- Matolcsy György
- interjú
- gazdaság
- MNB
- Címkefelhő »
MNB-alelnök: az egyetlen megoldás a hitelezés a jelenlegi helyzetben
Az egyetlen racionális megoldás a bankok részéről a jelenlegi járványhelyzetben a hitelezés - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy online konferencián.
Sikeres volt az átállás a pénzügyi közvetítők online hatósági képzésére
Miután a járványhelyzet miatt megszűnt a leendő pénzügyi közvetítők személyes, csoportos hatósági képzése, számos oktatási intézmény – együttműködve az MNB-vel - április elejétől gyors ütemben átállt az online tanfolyamokra.
- címkék:
- pénzügy
- képzés
- tanfolyam
- MNB
- Címkefelhő »
A hiteltörlesztési moratóriumon túl is védik az adósokat
A moratórium után védeni kell az adósokat, ha gondot jelent számukra a hiteltörlesztés - mondta az Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában.
Sok banknál elindult az új növekedési hitelprogram
Elkezdték a bankok az új növekedési hitelprogram, az NHP hajrá közvetítését a kis- és középvállalatoknak hétfőn - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére hétfőn.
Matolcsy György: Magyarország számára megnyílik a lehetőség a szingapúri modell megépítésére
Magyarország számára megnyílik a lehetőség a szingapúri modell megépítésére Európában. Sőt, ahogy Szingapúrnak voltak kistigris társai, az egész V4-csoport számára megnyílik az európai kistigrissé válás történelmi szakasza - írja a Növekedés.hu-n hétfőn megjelent legfrissebb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
Már elérhető a kkv-k számára a növekedési hitelprogram hajrá
A mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető hétfőtől a növekedési hitelprogram hajrá konstrukció - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Fontos tudnivalók a babaváró hitelről
Más hitelfelvevőkhöz képest is még inkább megéri a banki fizetési moratórium igénybevétele az idén március 18-ig babaváró kölcsönszerződést kötött ügyfeleknek. Ők az első öt évben nem fizetnek kamatot, tehát a fizetési stop alatt ilyen tartozásuk nem halmozódik fel. Ha pedig megszületik a második és harmadik gyerek – és az első baba után a család nem kért még törlesztési szüneteltetést – a felfüggesztés miatt nagyobb tőkeösszeget engednek el nekik - hangsúlyozzák a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői.
Fontos elvárások az MNB-től a bankok hitelezésével kapcsolatban
Az MNB vezetői körlevélben szólította fel a hazai hitelező és pénzforgalmi intézményeket arra, hogy üzleti és monitoring folyamataik megerősítésével készüljenek fel a törlesztési moratórium lezárultát követő időszakra. Olyan finanszírozási konstrukciókat, fizetési ajánlatokat is szükséges kialakítaniuk, amelyekkel orvosolni tudják majd adósaik esetlegesen felmerülő fizetési nehézségeit.
Új forintérméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank a koronavírus-járvány miatt
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent a Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek forgalmi érmék emlékváltozatának tervezésére kiírt pályázat.
- címkék:
- forint
- pénzverés
- emlékérme
- MNB
- Címkefelhő »
Matolcsy György: Nagy lehetőség kapujában áll Magyarország
A Magyar Nemzeti Bank megvédi azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt 10 évben Magyarország elért - nyilatkozta Matolcsy György, a jegybank elnöke, aki az MTI-nek adott interjújában hangsúlyozta: jelentős a bizonytalanság a világban, így nehéz pontos gazdasági prognózisokat adni a jövőre nézve, azonban az elmúlt években elért eredmények, a Magyar Nemzeti Bank intézkedései, illetve a kormány elmúlt napokban hozott lépései stabil alapot teremtenek arra, hogy az eddig követett 2-3 százalékpontos növekedési többletet tartani tudjuk az EU átlagához képest. "Továbbra is hiszünk benne, hogy a magyar gazdaság egy "V" alakú kilábalási páályán ...
- címkék:
- Matolcsy György
- jegybank
- gazdaság
- MNB
- Címkefelhő »
Újabb jelentős hitelintézeti könnyítésekről döntött az MNB
A hitelintézeti szektorra vonatkozó újabb - anticiklikus szemléletű - prudenciális könnyítésekről döntött az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a koronavírus-járvány negatív hatásainak enyhítése és a bankszektor gazdasági növekedést támogató szerepének erősítése érdekében. A hitelintézetek átmenetileg megsérthetik a tőkefenntartási pufferre vonatkozó limitet. A fogyasztási hitelek jelzáloghitel önerejeként való felhasználása továbbra is kerülendő, de a hitelintézetektől e tekintetben elvárt ellenőrzési feladatok terjedelmét enyhítette a jegybank. A kereskedelmi ingatlanoknál is elegendő lehet a személyes helyett az elektronikus értékbecslés.
- címkék:
- bank
- pénzintézet
- pénzügy
- könnyítés
- MNB
- Címkefelhő »
Az MNB felhívást intézett a biztosítókhoz
Függesszék fel osztalék- és részvényvisszavásárlási kifizetéseiket a magyarországi biztosítók, a javadalmazási politikájukban szereplő változó javadalmazások teljesítését pedig halasszák el – kezdeményezte friss, a piaci szereplőknek szóló vezetői körlevelében az MNB. Az európai biztosításfelügyeleti hatóság nemrég hasonló elvárásokat fogalmazott meg.
- címkék:
- osztalék
- biztosító
- felhívás
- javadalmazás
- MNB
- Címkefelhő »
MNB: Több mint 9 millió azonnali átutalás egy hónap alatt
A jelentős forgalom, a nagyszámú esti, illetve hétvégi tranzakció és a már induláskor beregisztrált több tízezer másodlagos számlaazonosító azt jelzi, hogy a fogyasztók és a vállalati ügyfelek részéről is pozitív fogadtatásra talált az új, azonnali fizetési szolgáltatás - állapította meg a rendszer működésének első hónapjáról készített összefoglaló elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Történelmi gazdaságvédelmi akciótervet jelentett be a héten a kormány
A héten Orbán Viktor történelmi gazdaságvédelmi akciótervet mutatott be, kiderült, hogy miként módosul a költségvetés a koronavírus elleni harc ráfordításai miatt, és megjelentek a bértámogatási program részletei is. Emellett februárban emelkedett a hazai ipari termelés és a lakáspiacon pedig éledezik a kereslet.
MNB: szigorú korlátok a bináris opciók lakossági kereskedésénél
2020. április 10-től csupán rendkívül korlátozott feltételekkel értékesíthetők Magyarországon a bináris opciók az MNB döntése alapján. A különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodásokat (CFD) érintő korábbi korlátozások fennmaradnak: azokkal a továbbiakban is csak az ügyfél által elhelyezett kezdeti fedezet, biztosítékzárási és negatív egyenleg elleni védelem esetén lehet kereskedni.
Az MNB felhívása a pénzügyi közvetítőkhöz
A Magyar Nemzeti Bank a járványhelyzet miatt vezetői körlevélben szólította fel – az eddig főképp személyes kommunikációval értékesítést végző – pénzügyi közvetítőket, hogy ügyfeleiket a továbbiakban lehetőleg telefonos, elektronikus úton szolgálják ki. A pénzpiaci közvetítők tájékoztassák a hozzájuk forduló fogyasztókat a kormányzati hitelezési könnyítésekről, a biztosításközvetítők pedig segítsék a biztosítókat olyan termékek forgalmazásában, melyek megvédhetik az ügyfeleket, amennyiben azok nehéz anyagi helyzetbe kerülnének.
MNB: A hitelintézetek fogadják el az elektronikus hatósági bizonyítványokat
Az MNB vezetői körlevélben szólította fel a hitelintézeteket, hogy az államilag támogatott hiteleknél – pl. a babaváró kölcsönnél, az új lakások építését, vásárlását célzó támogatott hitelnél – fogadják el a kormányhivatalok elektronikus hatósági bizonyítványait az ügyfelek tb-jogviszonyának igazolására. A vírushelyzetben alakítsák ki online felületüket, amelyre az ügyfelek feltölthetik elektronikusan kiállított dokumentumaikat a személyes ügyintézés mellőzése, az egyszerűsítés és az igazolások hitelességével kapcsolatos aggályok elkerülése érdekében.
- címkék:
- bank
- pénzpiac
- ügyintézés
- ügyfél
- MNB
- Címkefelhő »
MNB: A hitelkártyákra is vonatkozik a fizetési moratórium
Minden 2020. március 18-ig folyósított hitelre, így a munkáltatói kölcsönökre is vonatkozik a fizetési moratórium, a hitelkártyáknál és a folyószámlahiteleknél az eddig a dátumig igénybe vett hitelrészre érvényes" - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi felügyelete.
Mi történik a hitelekkel a törlesztési moratórium alatt?
A fizetési moratórium idén március 19-től mintegy 9 hónapig, 2020. december 31-ig tart (ezen időtartam a kormány döntésével meghosszabbítható). A felhalmozódó tőke-, kamat- és díjfizetési tartozást nem engedik el, hanem a törlesztési kötelezettség későbbre halasztódik. Ezért (is) fontos az aktuális élethelyzethez igazodó, átgondolt fogyasztói döntés a fizetési halasztás vagy a moratórium alatti törlesztés közötti választáshoz.
- címkék:
- hitel
- lakáshitel
- törlesztés
- moratórium
- MNB
- Címkefelhő »
Az MNB 250 milliárd forint osztalékot befizet a költségvetésbe
Kiemelkedő, 254,7 milliárd forint nyereséget ért el 2019-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az MNB igazgatóságának megítélése szerint a jegybank elégséges eredménytartalékkal rendelkezik, így a meghozott döntés értelmében az eredmény többségét, 250 milliárd forintot osztalékként befizeti a költségvetésbe, aminek átutalása már pénteken megvalósul – jelentette be honlapján a Magyar Nemzeti Bank.
Fontos pénzügyi eszközt vet be az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyhetes betéti tender rendszeres meghirdetéséről döntött, az eszköz a bankrendszer likviditásának 0,9 százalékos alapkamaton való lekötésével segíti a hatékonyabb likviditáskezelést - közölte a jegybank.
- címkék:
- kamat
- betét
- pénzügy
- likviditás
- bankbetét
- MNB
- Címkefelhő »
További 4500 milliárd forint is banki hitellé válhat nyártól
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a rendkívüli körülményekre tekintettel a hazai rendszerszinten jelentős hitelintézetekre vonatkozó tőkepufferek 2020. július 1-jétől való feloldásáról döntött.
Jelentősen nőtt a háztartások pénzügyi vagyona tavaly
A háztartások pénzügyi követelései 6233 milliárd forinttal, 11,4 százalékkal nőttek az elmúlt évben, 60 905 milliárd forintos összegük megközelítette a 46 786 milliárd forintot, a bruttó hazai termék (GDP) 130,2 százalékát. Eközben a kötelezettségek 1151 milliárd forinttal (12,5 százalékkal) emelkedtek - derül ki a pénzügyi számlák legfrissebb részletes adataiból, melyek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhetők.
- címkék:
- gazdaság
- növekedés
- pénzügyi vagyon
- 2019
- MNB
- Címkefelhő »
MNB: februárban nőtt a lakossági forinthitelek állománya
A házartások hitelállománya februárban szezonálisan igazítva 100,1 milliárd forinttal, míg korrekció nélkül 81,8 milliárd forinttal nőtt, a szezonálisan nem igazított adatok szerint a forinthitelek állománya 82,3 milliárd forinttal bővült, a devizahiteleké lényegében nem változott, 0,4 milliárd forinttal csökkent – közölte a Magyar Nemzeti Bank honlapján.
Kiosztották a Bank to the Future fődíjait
A "Bank to the Future" Design Sprint mobilapplikáció tervező verseny fődíját, 2 millió forintot a PineDesignHouse csapata nyerte, az 1 millió forintos különdíjat a Coincidence csapat kapta.
- címkék:
- verseny
- győztes
- applikáció
- MNB
- Címkefelhő »
MNB: Csökkent az államadósság tavaly
Az államháztartás névértéken számított bruttó konszolidált adóssága 30 287 milliárd forintot tett ki, a GDP 64,7 százalékát 2019 végén. Az Eximbank adósságát is figyelembe véve az adósság 31 040 milliárd forint, a GDP 66,3 százaléka volt. A GDP-arányos adósság 3 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbi 67,7 százalékról, az Eximbankkal számolva pedig 3,2 százalékpont a csökkenés a 2018 végi 69,5 százalékról - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által most közzétett adatokból.
MNB: Egyelőre nem látszanak válságra utaló jelek a hazai hitelezésben
A koronavírus-járvány miatt várható hatásokra tekintettel hosszabb távon 0 százalékon tarthatja az anticiklikus tőkepufferrátát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - tette közzé a jegybank a honlapján.
Matolcsy György: Aki most nyer, az nagyot nyerhet a versenytársaihoz képest
Drámaian indult a 2020-as évtized, a hét napsütéses évre következő hét borúsabb év mindig nehezebb, a kockázatok erősebbek, a kihívások nagyobbak. Cserébe a lehetőségek is nagyra nőnek, aki nyer, az nagyot nyerhet versenytársaihoz képest - írta a Növekedés.hu-n megjelent legújabb cikkében Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
Továbbra sem köthet új biztosítási szerződéseket a CIG EMABIT
Az MNB elutasította a CIG EMABIT helyreállítási tervét, s április közepéig új terv benyújtására kötelezte a társaságot. Szavatolótőke-helyzetének rendezéséig a biztosító nem köthet új biztosítási szerződéseket, a régieket nem hosszabbíthatja meg, s nem fizethet osztalékot.
- címkék:
- gazdaság
- MNB
- CIG Biztosító Zrt.
- Címkefelhő »
Az MNB a bankfiókok folyamatos nyitvatartását sürgeti
Az MNB – összhangban a kormány kijárási rendeletével – elvárja, hogy a pénzügyi intézmények a vírusveszély idején is tartsák nyitva fiókjaikat, és szolgálják ki ügyfeleiket azokban. Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy – ha az ügyfelek személyes kiszolgálási igénye ténylegesen lecsökkent – egyes fiókoknál rövidített nyitvatartást vagy a nap egy szakában csak az időseknek történő ügyfélkiszolgálást alkalmazzanak. Jelentős számú ügyfélkifogás esetén vissza kell térni a megszokott nyitvatartáshoz.
MNB: a hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően sok ügyfél fellélegezhet
Sok lakossági és vállalati ügyfél "jut levegőhöz" a koronavírus-járvány miatt bevezetett hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően, mintegy 450 milliárd forintnyi kamatot nem kell megfizetni a veszélyhelyzet lezárultáig - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője.
- címkék:
- moratórium
- gazdaság
- koronavírus
- MNB
- Címkefelhő »
Az MNB jelezte elvárásait a biztosítóknak és a pénztáraknak
Vezetői körlevelekben jelezte elvárásait a biztosítók és pénztárak számára a koronavírussal kapcsolatos kockázatok mérséklése érdekében az MNB.
- címkék:
- biztosítás
- pénztár
- MNB
- Címkefelhő »
MNB: Idén az infláció valamivel 3 százalék alá eshet
Az idén 3 százalék alá eshet, hosszabb távon pedig 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) online sajtótájékoztatóján a Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.
- címkék:
- infláció
- MNB
- KSH
- Címkefelhő »
Az MNB 2-3 százalékos növekedéssel számol idén
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a korábban vártnál kissé lassabb, 2-3 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,6-2,8 százalékos inflációval számol idén, megjegyezve, hogy az előrejelzés bizonytalansága nagy, és a prognózis a március 19-ei állapotot tükrözi.
- címkék:
- infláció
- gazdasági növekedés
- MNB
- Címkefelhő »
Ezek a járvány miatti második gazdaságvédelmi csomag részletei
Március 23-án, hétfőn, Orbán Viktor miniszterelnök újabb fontos bejelentéseket tett: további elemekkel egészítik ki a korábban már meghirdetett gazdaságvédelmi intézkedéseket, melyekkel a kormányzat az új koronavírus miatti járvány gazdasági hatásait mérsékli. Az intézkedések között szerepel további több mint 80 ezer katás kisvállalkozás meghatározott időszakig tartó mentessége az átalányadó-fizetési kötelezettség alól és az adóvégrehajtások felfüggesztése is. A második gazdaságvédelmi csomag részletszabályai a Magyar Közlönyben jelentek meg. Bemutatjuk ezeket a szabályokat, az azokkal kapcsolatos legfőbb tudnivalókat!
Az MNB nem változtatott az alapkamaton
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén a Monetáris Tanács, és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta.
A moratórium lejárta után nem emelkedhet az adósok törlesztőrészlete
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) olyan megoldásokat vár el a pénzügyi intézményektől, amelyekkel a fizetési haladék után - az elhalasztott törlesztések miatt - nem emelkedik az adósok törlesztőrészlete az eredetihez viszonyítva - közölte a jegybank hétfőn a honlapján.
- címkék:
- moratórium
- koronavírus
- MNB
- Címkefelhő »
MNB: Emeljék 15 ezer forintra a bankkártyák PIN-kód mentes határát a bankok!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fizikai kapcsolatok számának csökkentése érdekében az érintéses fizetési kártyás vásárlások esetében a PIN kód kötelező használatára vonatkozó 5 ezer forintos értékhatár 15 ezer forintra emelésére szólítja fel a bankokat és a kártyatársaságokat - közölte a jegybank pénteken.
Új intézkedésekkel támogatja a bankokat a Magyar Nemzeti Bank
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa átfogó intézkedéscsomagot fogadott el a koronavírus-járvány kapcsán kialakult veszélyhelyzet pénzügyi közvetítő szektorra gyakorolt hatásainak mérséklésére.
A Magyar Nemzeti Bank üdvözli a kormány döntését
A koronavírus negatívan érinti a gazdasági szereplőket, kedvezőtlenül befolyásolja a lakossági és vállalati ügyfelek hiteltörlesztési képességét. Ugyanakkor a bankok számára is fontos, hogy a reálgazdaságban megjelenő likviditási problémák áthidalása révén az ügyfelek megőrizhessék fizetési képességüket - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki közleményében, amellyel üdvözölte a kormány előző nap meghozott döntését.
Koronavírus: már 25 dollárnál jár az olaj világpiaci ára
Ezek voltak ma a koronavírushoz köthető legfontosabb hírek és fejlemények a pénz világában.
Az MNB több ok miatt is megbírságolta a Delta Technologiest
Százötmillió forint bírságot szabott ki az MNB a Delta Technologies Nyrt.-re, korábbi nevén EST MEDIA Vagyonkezelő Nyrt.-re, tiltott piaci manipuláció és a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt. Egy másik határozatában a jegybank – egyebek mellett – a bennfentesek jegyzékének összeállítására és a bennfentes információ közzétételére vonatkozó szabályok megsértése miatt közel 20 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki a kibocsátóra.
MNB: Fel kell függeszteni minden lakossági hitel törlesztését
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felszólítja a bankokat, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel a lakossági ügyfelekkel szemben is alkalmazzanak törlesztési moratóriumot.
Szünetelnek a személyes meghallgatások a Pénzügyi Békéltető Testületnél
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) keretein belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) március 17-től határozatlan időre szünetelteti a személyes meghallgatásokat a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében. Az elkövetkező napokra személyes meghallgatásokra behívott ügyfeleket és pénzügyi szolgáltatókat erről a PBT telefonon, illetve e-mailben is folyamatosan értesíti.
Az MNB törlesztési moratóriumra szólít fel
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felszólította a bankokat, hogy rendeljenek el törlesztési moratóriumot a vállalati hiteleknél. A moratórium az év végéig tartana.
- címkék:
- bank
- törlesztés
- moratórium
- MNB
- Címkefelhő »
Készülnek a bankok a hitelesek megmentésére
A koronavírus-járvány valószínűleg megállítja, sőt recesszióba sodorja a régióban a gazdaságokat. A bankok már dolgoznak azon, hogyan kerüljék el a tömeges hitelbedőléseket, így készülhet majd valamilyen pandémiás hitelcsomag a leginkább érintett cégek számára.
MNB: 150 milliárd forinttal emelkedik a jegybanki swapállomány
A megfelelő bankrendszeri likviditás biztosítása érdekében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a meghirdetettnél 150 milliárd forinttal több ajánlatot fogadott el a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender).
- címkék:
- gazdaság
- likviditás
- swapállomány
- MNB
- Címkefelhő »
Piacfelügyeleti vizsgálatot indított az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti eljárást folytat a cseh Europa Investment Property CZ a.s. kötvényeinek hazai forgalmazása kapcsán, azért, hogy tisztázza, hogy a cseh kibocsátó magyar leányvállalata, az Europa Investment Property HU Kft. végez-e itthon engedély nélkül befektetési szolgáltatási tevékenységet. Az MNB egyeztetést kezdeményezett a cseh kibocsátó kapcsán elsődlegesen intézkedésre jogosult Cseh Nemzeti Bankkal is, mert a kötvények hazai forgalomba hozatala nem a magyar jogszabályoknak megfelelően kezdődött meg, tájékoztatott arról a jegybank.
Ügyfélbarátabb üzemmódra vált az MNB honlapja az engedélyezéseknél
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mintegy ezerháromszáz-kétezer jogérvényesítési, prudenciális és engedélyezési eljárást folytat le évente, ezekből a legtöbb döntés az engedélyeztetéssel kapcsolatos. Az MNB egy kérdőíves konzultációt követően, melyet a piaci szereplőkkel és az érdekképviseletekkel folytatott le, teljesen megújította és bővítette a weblapjának engedélyezési aloldalát. Az érdeklődők az eljárástípusok és szektorok szerint is tallózhatnak, az eljárások kapcsolatos tudnivalókat pedig kérdés és válasz formájában is megtalálhatók.
Az MNB 20 millió forintra büntette a KDB Bankot
Az MNB összesen 20,75 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt hitelkockázatkezelési, számviteli, adatszolgáltatási, betétbiztosítási, piac- és partnerkockázati, illetve az IT és IT-biztonsági területet érintő hiányosságok miatt, és kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére. A feltárt problémák nem hordoznak rendszerkockázatot, nem veszélyeztetik a bank megbízható működését.
- címkék:
- bank
- MNB
- KDB Bank
- Címkefelhő »
Újabb csalók használják ki a koronavírust
Nemzetközi információk alapján az elmúlt időszakban több olyan külföldi eset fordult elő, amikor ismeretlen kiberbűnözők a koronavírusra hivatkozva próbáltak bankkártya- vagy bankszámla-adatokat, illetve az ahhoz tartozó különböző azonosítókat megszerezni; célszerű azonnal törölni a bizalmas banki azonosítókat kérő elektronikus leveleket, és nem adni meg az adatokat az ugyanilyen tartalmú honlapokon sem - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
- címkék:
- csalás
- bankkártya
- webáruház
- kibervédelem
- MNB
- Címkefelhő »
Folytatódott tavaly a hazai bankok aranykora
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által felügyelt 13 bankcsoportból, 11 egyedi hitelintézetből és 2 pénzügyi vállalkozásból, valamint 8 fióktelepből álló hitelintézeti szektor konszolidált eszközállománya 2019 IV. negyedévében 3,2 százalékkal, 49.780 milliárd forintra nőtt, ami az egy évvel korábbi értéknél 18,2 százalékkal magasabb. A tavalyi utolsó negyedévben tovább folytatódott a bankszektor koncentrációja, az öt legnagyobb bank eszközállományon belüli részesedése a 2018. végi 61,6 százalékról 66,1 százalékra nőtt.
Keményen fellépett az MNB két pénzügyi vállalkozással szemben
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) súlyos adatszolgáltatási jogsértések miatt visszavonta a Credit Unió Pénzügyi Zrt. és a Pannon Star Capital Pénzügyi Szolgáltató Zrt. engedélyét, és elrendelte mindkét társaság végelszámolását.
Koronavírus: így vigyáznak a magyar bankjegyekre
Már nemcsak Kínában és Dél-Koreában fertőtlenítik speciális módszerrel a készpénzt, hanem Magyarországon is. A Magyar Nemzeti Bank komolyan veszi a vírusfenyegetést, ezért naponta többmilliárdnyi forintot helyez karanténba, majd tisztít meg - tudta meg a Ripost.
Matolcsy György: A koronavírus hatásai kiszámíthatatlanok
A koronavírus hosszabb távú hatásai kiszámíthatatlanok, a gazdasági hatása több évig húzódik, míg az egészségügyi rövidebb lesz - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Gazdasági évnyitó 2020 gazdaságpolitikai fórumon kedden Budapesten.
70 millió forintos bírságot kapott a CIG biztosító
70 milliós forintos bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank a CIG Pannónia Életbiztosítóra, de megbüntette annak leányvállalatát, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító is. Erről a jegybank közleményt adott ki.