miniszter

címke rss

Kinevezték Hongkong új gazdasági helytartóját

Gazdaság2003.08.04, 15:55

Volt üzletember lesz az új hongkongi gazdasági miniszter. Három hete komoly találgatások folytak arról, hogy ki örökli a Anthony Leung, a  védelmi törvény elleni tiltakozásul lemondott korábbi miniszter székét. A frissen kinevezett Henry Tang a munkanélküliség és a honkongi költségvetési hiány visszaszorítását ígérte.

Gyorsan nő az orosz GDP

Gazdaság2003.07.15, 15:51

Az orosz GDP 7,2 százalékkal nőtt 2003 első felében az előző év azonos időszakához képest - közölte German Gref gazdasági miniszter kedden Moszkvában. Tavaly az első féléves GDP növekedés 3,6 százalékos volt.

Gyorssegélyt kap a Fonó Budai Zeneház

Szórakozás2003.06.26, 16:14

A kulturális miniszter és a fővárosi Pro Cultura Urbis Alapítvány egyenként hét-hét millió forintos támogatást szavazott meg a nehéz anyagi helyzetben lévő Fonó Budai Zeneháznak. László Sándor, a zeneház ügyvezető igazgatója elmondta: a most megszavazott felajánlások a Fonó 40 millió forintos adósságállományának lefaragására elegendőek, tartós működését azonban továbbra sem bíztosítják.

Rumsfeld: Irakból nem lesz iszlám állam

Irak2003.05.27, 21:50

Az Egyesült Államok nem engedi meg, hogy Irakból egy második Irán, azaz iszlám alapokra épülő állam váljék - jelentette ki kedden New Yorkban Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter.

Brüsszel: a helyzet reménytelen

Gazdaság2003.05.27, 16:34

A földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert nem lepték meg az Európai Bizottság pénteken megküldött jelentésének minősítései, amelyek meglehetősen negatív képet festettek a közösségi támogatások fogadásához nélkülözhetetlen intézményrendszer megteremtéséről. Egyes illetékesek szerint, "a helyzet reménytelen".

Irak: újabb két volt vezető fogságban

Irak2003.05.14, 01:29

A bukott iraki rendszer két újabb vezetője került amerikai kézre, a Baasz Párt egyik regionális vezére és a volt kulturális miniszter.

Készül a négynapos matrica

Gazdaság2003.05.02, 10:56

A nyári időszakra négynapos autópálya-matricákat vezetne be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A szaktárca megvizsgálta az SZDSZ elnökének, Kuncze Gábornak azt a javaslatát, hogy a nyári időszakra úgynevezett hétvégi matricák is forgalomba kerüljenek, mondta Csillag István miniszter.

Rumsfeld Bagdadba érkezett

Irak2003.04.30, 11:25

Bagdadba érkezett szerdán délelőtt Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Rumsfeld a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki az iraki fővárosba érkezett Szaddám hatalmának megdöntése után.

Kultusz épül a tájékoztatási miniszter köré

Techbázis2003.04.16, 16:26

Milyen nyilatkozatokat adott volna Mohamed Szaed al-Sahaf iraki tájékoztatási miniszter, ha éppen Napóleon, vagy a Csillagok háborúja sötét erőinek szolgálatában állt volna? Többek közt ez is kiderül a honlapról, mely a politikus köré igyekszik kultuszt teremteni.

Rendfenntartókat is küldhet Irakba az EU

Irak2003.04.14, 14:16

A francia Európa-ügyi miniszter hétfőn azt nyilatkozta: nem zárható ki, hogy az Európai Unió tagállamai katonai erőt küldenek Irakba rendfenntartó feladatok ellátására. Noelle Lenoir szerint miután a kérdést megtárgyalták, az EU-nak egységes politikai erőként kell fellépnie az iraki rendezéssel kapcsolatban.

Rogán: Nem mondott igazat a miniszter

Techbázis2003.04.10, 12:31

- Nem mondott igazat Kovács Kálmán - véli Rogán Antal az informatikai miniszter azon kijelentésével kapcsolatban, melyben a szabad demokrata politikus a hírközlési törvény feltételezett visszásságait cáfolta.

Irak: kivertük az amerikaiakat a repülőtérről

Irak2003.04.05, 12:27

Az iraki csapatok kiverték a szövetségeseket a bagdadi repülőtérről - jelentette szombaton az iraki tájékoztatási miniszter. A Reuters információi szerint ugyanakkor a légikikötő még mindig az amerikai csapatok kezén van. A miniszter bejentését egy amerikai katonai tisztviselő is tagadta. Reggel a térségből heves harcokat jelentettek.

Átadták az első minősített e-aláírást

Techbázis2003.04.02, 15:20

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter részére a Netlock állította ki Magyarország első minősített elektronikus aláírását.

A telefondíjak letörését ígéri a miniszter

Techbázis2003.04.01, 18:07

Nincs verseny a magyar vezetékestelefon-piacon, s ennek egyik oka az uniós átlag kétszeresét is meghaladó összekapcsolási díj. A tervek szerint az új hírközlési törvény drasztikusan lép majd fel ez ellen.  

Bagdadban azt állítják: lelőttek egy Apache-ot

Irak2003.03.30, 17:37

Egy szövetséges Apache harci helikopter lelövéséről, egy másik, hasonló jármű felrobbanásáról, és négy szövetséges harckocsi megsemmisítéséről számolt be vasárnap az iraki tájokoztatási miniszter. A gép lelövését amerikai és brit katonai vezetők is tagadták.

6 hónapra elegendőek az iraki készletek

Irak2003.03.25, 11:18

Az iraki kereskedelmi miniszter szerint Iraknak 6 hónapra elegendő élelmiszer- és gyógyszertartalékai vannak. Bush 500 millió dollárt akar fordítani iraki humanitárius segélyekre.

Az iraki tévét is támadnák az amerikaiak

Irak2003.03.24, 16:10

Donald Rumsfeld védelmi miniszter utalt arra, hogy iraki rádió- és televízióállomásokra is csapást mérnének - jelentette a BBC.

Az iraki miniszter szerint sötétebb napok jönnek

Irak2003.03.24, 11:46

Mohamed Szaed al-Sahaf iraki információs miniszter hétfői sajtótájékoztatóján azzal vádolta a szövetséges csapatokat, hogy civil célpontokat támadnak. A miniszter bűnözőknek nevezte az amerikai-brit csapatokat.

Hoon: Előbb-utóbb be kell venni Bagdadot

Irak2003.03.24, 12:44

Irak déli része "gyakorlatilag" szövetséges ellenőrzés alatt van - mondta hétfőn a brit védelmi miniszter. Geoff Hoon szerint a háború egy szakaszában be kell majd venni az iraki fővárost.

Amerikának nyolc célja van a háborúval

Irak2003.03.21, 22:57

A szövetséges erők nyolc dolgot szeretnének elérni az Irak elleni háborúval. A célok közül az első és legfontosabb Szaddám Huszein iraki elnök rendszerének megdöntése - mondta péntek este Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter.

Az USA szerint Irak olajkutakat gyújtott fel

Irak2003.03.20, 17:37

Az amerikai  védelmi miniszter, Donald Rumsfeld bejelentette, hogy Irak feltehetőleg felgyújtott három vagy négy olajkutat.

Átadták a százezredik ECDL-vizsgakártyát

Techbázis2003.02.20, 16:11

Február 20-án a százezredik európai számítógép-felhasználói (ECDL) vizsgapapírt adta át az oktatási miniszter.

Rogán: Nagyot mond az informatikai miniszter

Techbázis2003.02.14, 15:01

Az informatikai miniszternek az elmúlt időszakban sikerült felzárkóznia a nagyot mondó tárcavezetők közé - fogalmazott Rogán Antal, a parlament informatikai bizottságának fideszes elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, mely során az Informatikai és Hírközlési Minisztérium tevékenységét értékelte.

A kulturális miniszter bírálta Robbie-t

Kultúra2003.01.21, 10:47

Abból az apropóból, hogy a népszerű énekes új lemeze már megtalálható az interneten, Robbie úgy nyilatkozott, hogy az internet-kalózkodás nagyszerű dolog, amelyet senki sem lesz képes meggátolni. Kijelentése kapcsán a brit kulturális miniszter azzal vádolta az énekest, hogy ezzel közvetve ugyan, de a szervezetten működő alvilági csoportokat támogatja, köztük olyanokat, amelyek a drogkereskedelem, illetve a prostitúció virágzásában is érdekeltek. 

Rappereket rágalmaz a brit kulturális államtitkár

Kultúra2003.01.08, 14:44

Kim Howellst, az Egyesült Királyság kulturális miniszterét számtalan kritika érte, miután egy rádióriportjában értelmetlen támadást indított a hiphop ellen. A miniszter egyaránt megbélyegezte a rap előadóit és hallgatóit.

Indul a szén-dioxid-kereskedelem az EU-ban

Tudomány2002.12.13, 14:44

A Kiotói Jegyzőkönyv szén-dioxid-kibocsátást szabályozó döntéseivel összhangban az Európai Unió 15 tagállamának környezetvédelmi miniszterei december 9-én megegyezésre jutottak a tekintetben, hogy az uniós országok kereskedhessenek az üvegházhatású gázok kibocsátási kvótáival.

Állami segítséggel szerezheti meg a Rosznyefty az INA-t

Archívum2002.10.21, 17:16

Ljubo Jurcic horvát gazdasági miniszter cáfolta azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint a horvát kormány az orosz Rosznyeftnek adja el az INA 25 százalékát és 1 részvényét annak érdekében, hogy horvát vállalatok nagy üzletekhez juthassanak Oroszországban.

Nem minősül szerződésnek a lengyel-magyar agráregyezmény

Archívum2002.09.18, 17:57

A lengyel kormányszóvivő közlése szerint a pénteken, Budapesten aláírt agrármegállapodásnak nincs jogi hatálya, mert nem tekinthető nemzetközi szerződésnek, csupán egyetértési jegyzőkönyvnek. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ugyanakkor megdöbbentőnek nevezte, hogy a pénteken aláírt jegyzőkönyvet a lengyel fél magára nézve semmiben nem tartja kötelezőnek.

Új gazdasági minisztert neveztek ki Törökországban

Archívum2002.08.10, 14:47

Bülent Ecevit török kormányfő Masum Türkert nevezte ki az ország új gazdasági miniszterévé, miután elődje, Kemal Dervis bejelentette lemondását. Dervis nevéhez fűződik az ország talpra állítását célzó, a Nemzetközi Valutalap (IMF) által 16 milliárd dollárral támogatott sürgősségi gazdasági terv.

Neumann-programot hirdet a miniszter

Techbázis2002.09.09, 07:29

Többek közt átfogó informatikai fejlesztési tervet, a Hírközlési Törvény idei módosítását, a pedagógusok interneteléréshez juttatását és a kábelhálózatok fejlesztésének akár 100 százalékos állami támogatását ígéri Kovács Kálmán informatikai miniszter.

Olcsó PC-ket ígér az oktatási miniszter

Techbázis2002.08.28, 17:37

Az új kormányzat tervei szerint kedvezményes számítógép-vásárlási programokkal fogja támogatni az iskoláskorú gyermekeket nevelő családokat.

Az informatikai miniszter a Szigeten

Techbázis2002.08.04, 13:33

Mielőbb biztosítani kell az internet-hozzáférést valamennyi általános és középiskolában ahhoz, hogy a felnövekvő generációk ne kerüljenek versenyhátrányba az Európai Unióban élő fiatalokkal szemben - fogalmazott Kovács Kálmán informatikai miniszter szombaton, miután látogatást tett a Sziget Fesztiválon.

Kedvezményes vonatút a Szigetre

Kultúra2002.07.15, 19:04

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter kezdeményezésére a MÁV 50 százalékos kedvezményt ad mindazoknak, akik belföldről vonattal látogatnak el a régió legnagyobb ifjúsági kulturális rendezvényére, a Sziget Fesztiválra.

Informatika: közeledés az EU felé

Techbázis2002.07.12, 14:02

Kovács Kálmán informatikai miniszter az uniós tagjelöltek részvételét szorgalmazza az Európai Unió országaiban elfogadott informatikai programban.

Őrizetbe veszik a volt argentin gazdasági minisztert

Archívum2002.04.03, 16:30

Egy argentin bíró szerdán elrendelte Domingo Cavallo volt gazdasági miniszter őrizetbe vételét, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt a kilencvenes években Buenos Aires által folytatott - részben Horvátországba irányuló - törvénytelen fegyverszállításokhoz.

Vita a mérlegadatok körül

Archívum2002.02.19, 16:40

Matolcsy György gazdasági miniszter a keddi kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tárca kifejezetten örül a hétfőn nyilvánosságra került korrigált mérleg-adatoknak. Az MSZP ezzel szemben az Állami Számvevőszékhez fordul, mert a párt véleménye szerint a számvevőknek kell tisztázniuk, miként történhetett a hiba. A tekintélyes Idea Global londoni elemzőcsoportot meglepte ugyan a jelentős kiigazítás, de felhívták a figyelmet arra, hogy a térségben még így is a magyar mérlegadatok a legkedvezőbbek.

Amerika támogatja az orosz WTO-tagságot

Archívum2001.10.16, 08:47

Az Egyesült Államok kész aktívan közreműködni abban, hogy Oroszország csatlakozzon a Kereskedelmi Világszervezethez, a WTO-hoz - közölte Donald Evans amerikai kereskedelmi miniszter German Gref orosz gazdaságfejlesztési miniszterrel folytatott hétfői moszkvai megbeszélése után.

Orosz miniszter a Ferrarinál

Gphírek2001.11.19, 14:06

A Forma-1-es világbajnok olasz Ferrari csapatának vendége volt Alekszej Gorgyejev orosz miniszterelnök-helyettes és mezőgazdasági miniszter.

Szennyezettek az emberi őssejt-vonalak

Tudomány2001.09.06, 12:58

Tommy Thompson, az Egyesült Államok egészségügyi minisztere szerdán kénytelen volt elismerni a szenátusban, hogy a Bush által "jóváhagyott" emberi embrionális őssejt-vonalaknak csupán 40%-a alkalmas kutatásokra. Nagyobb probléma, hogy feltehetően az összes sejtvonal egérsejtekkel szennyezett.

Magyarország: csökken a népesség fogyásának üteme

Tudomány2001.07.23, 14:58

Magyarországon a népesség fogyásának üteme tavaly csökkenni kezdett, és a tendencia folytatódik - közölte Harrach Péter szociális és családügyi miniszter a népesedési világnap alkalmából.

Globális felmelegedés: módosíthatják Kiotót

Tudomány2001.07.23, 18:22

A belga környezetvédelmi miniszter szerint elképzelhető az üvegházhatás következményeinek mérséklését célzó átfogó kiotói egyezség felülvizsgálata annak érdekében, hogy az Egyesült Államokat vissza lehessen csábítani a megállapodást támogató országok közé.

Előző
Következő