milliók

címke rss

Lebukott a betörő, aki 5 millió forintot próbált ellopni

Itthon2020.03.28, 11:55

Egy mogyoródi férfi, egy temetésről hazaérkezve nyitva találta az előzőleg bezért lakása ajtaját. Ahogy belépett, szétdobált holmikat talált, majd egy idegen férfit, aki fenyegetően hadonászott felé.

Betört egy nyíregyházi lakásba, és közel 30 milliót lopott

Itthon2020.03.26, 16:07

A rendőrök lopás miatt nyomoznak egy 47 éves nagykállói férfi ellen, aki betört egy nyíregyházi családi házba, és ellopott egy széfet, ezenkívül, ékszereket és egyéb tárgyakat is zsákmányolt.

Téglával ütöttek agyon egy nyugdíjas házaspárt Szikszón

Itthon2020.03.10, 12:52

Egy férfi megismerkedett Szikszón egy idős házaspárral. Azt hallotta róluk, hogy több millió forint spórolt pénzt tartanak otthon. A férfi elhatározta, hogy megszerzi a pénzt.

Több tízezer doboz csempészett cigarettát próbált eladni

Itthon2020.03.04, 15:54

Közel 25 ezer doboznyi cigarettát találtak a rendőrök egy berettyóújfalui férfi autójában és lakásán, amelyekről nem tudta igazolni, honnan szerezte őket, ugyanis sem adó-sem zárjegy nem volt a dobozokon. A közel 33 millió forint értékű dohányt és a férfi autóját lefoglalták. Az ügyészség felfüggesztett börtönt javasolt az ügyben.

Kifigyeltek egy férfit a banknál, 10 milliót loptak tőle

Itthon2020.02.05, 12:01

Három férfit fogtak el a  II. kerületi rendőrök. Azzal gyanúsítják őket, hogy egy banknál kifigyeltek és követtek egy idegent, hogy meglophassák.

Nyugdíjas asszonyt fosztottak ki Dunaújvárosban

Itthon2020.01.30, 16:14

Elfogtak két dunaújvárosi férfit, akik felkerestek egy idős nőt, majd figyelmét elterelve több millió forintot loptak el tőle.

Milliós értékben lopott egy tehervonatról egy károlyházi férfi

Itthon2020.01.23, 12:07

A mosonmagyaróvári rendőrök elfogtak egy károlyházi férfit, aki egy tehervonat vagonjain szállított pótkocsikról több millió forint értékben lopott.

Törött kezű, szabadnapos rendőr fogott el egy tolvajt Soroksáron

Itthon2019.12.30, 20:24

Gergely Márk rendőr őrmester egy soroksári áruház parkolójában fogta el a tolvajt, aki egy férfi táskáját készült ellopni, benne egymilllió forinttal.

Tízmillió forintnyi csempészett cigarettát találtak egy férfinál

Itthon2019.12.24, 10:33

Elfogtak egy férfit, aki több ezer doboz ukrán cigarettát próbált átcsempészni a határon december 23-án.

Kétszer adta el ugyanazt a lakást a tatabányai csaló

Itthon2019.12.20, 16:21

Megtévesztette vevőjét, és kétszer adta el neki ugyanazt az ingatlant egy tatabányai férfi, amivel közel 1,5 millió forint kárt okozott neki. Az ügyészség csalás miatt börtön-és pénzbüntetést javasol számára.

Nyugdíjasok kifosztásáért ítéltek el két nőt

Itthon2019.12.12, 16:37

A Kaposvári Járási Ügyészség korábban bűnszövetségben és csoportosan elkövetett kifosztás, és hamis fizetőeszköz használata miatt emelt vádat két Budapest környékén élő nő ellen, akiknek az ügyében a Kaposvári Járásbíróság december 10-én hirdetett ítéletet.

A legnagyobb hidegben, hóban maradt tető nélkül a sződi család

Itthon2019.12.05, 18:18

Elképesztő kálváriába keveredett egy négytagú sződi család. A házuk tetőszerkezetét akarták kicseréltetni, hitelt is felvettek. Ezután követték el a legnagyobb hibát, megbíztak egy ismerősükben. Most a tető életveszélyes, és nem tudják, mi lesz ezután. Két kisgyerekük van, a hó pedig már ezen a héten leesett.

Magyarországon kell felelnie több tízmilliós, ausztriai betörései miatt

Itthon2019.11.19, 14:59

Lopással vádolnak egy férfit, aki Ausztriában három helyre tört be, és összesen több, mint negyvenmillió forintnyi kárt okozott.

Betört egy veszprémi családi házba egy fiatal pár

Itthon2019.11.13, 17:00

Értékes ékszereket, órákat és több, mint egymillió forintot vitt magával egy fiatal pár, miután betörtek egy családi házba.

Befektetéseket kínált, több tízmilliós kárt okozott az ászári csaló

Itthon2019.11.13, 12:03

Több tízmillió forintot csalt össze 5 év alatt egy férfi azzal, hogy kedvező befektetési lehetőségeket kínált, majd egyszerűen lelépett az emberek pénzével, akik egy fillért nem láttak viszont az átadott összegből. A rendőrök tegnap megtalálták, és azonnal őrizetbe is vették a férfit.

Erre költik nyereményüket a Fuss család, fuss győztesei

Life.hu2019.11.08, 16:06

A Fuss család, fuss győztesei elárulták, mire költik 10 millió forintos nyereményüket.

10 millióért küzdenek a Séfek séfe versenyzői: eljött a döntő

Life.hu2019.11.08, 14:53

Ma este eldől, ki lesz a Séfek séfe című műsor győztese.

Autókereskedőnek álcázta magát, majd Rómába csalta vevőit, és átverte őket

Itthon2019.10.25, 16:32

A budapesti férfi 2015 júniusától Rómában élt. 2015 októberében felhívott egy nagykőrösi férfit, akinek álnéven mutatkozott be, és egy ismerősre hivatkozva felkeltette a bizalmát. Azt állította neki, hogy Olaszországban saját autókereskedése van, és kedvezményes áron tud autót eladni. Ezenkívül felajánlotta a férfinak, hogy ha ellátogat üzletébe, egy római szállodában szállást is intéz neki.

Alvó emberekhez törtek be - több milliót vittek el

Itthon2019.10.25, 16:23

A két férfi novemberben egy nagytőkei férfira és idős, beteg anyjára támadtak rá. Több millió forintot, és egy telefont raboltak el tőlük.

Hitközség megbízottnak hazudta magát, 17 milliót csalt ki egy nyugdíjastól

Itthon2019.10.15, 16:02

A férfi egy hitközség megbízottjának álcázta magát, így tévesztett meg egy 89 éves, Budapesten élő asszonyt. Milliókat csalt ki tőle azzal, hogy elhitette vele, hogy segít neki biztonságba helyezni a megtakarításait. A bíróság 4 év 6 hónap börtönre ítélte, a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség súlyosabb büntetést kért rá. 

Közel 200 milliót kellene fizetnie a soroksári futónő gyilkosának bűnügyi költség címén

Archívum2019.08.09, 14:55

Bűnügyi költség címén közel 200 milliót kellene fizetnie a soroksári futónő meggyilkolásával vádolt R. Szilveszternek.

A szülei tartják el a milliókat kereső ügyvédnőt

Life.hu2019.07.26, 13:20

Több mint 2 millió forint üti a markát minden hónapban egy 27 éves, Ausztráliában élő vállalati ügyvédnek, aki még mindig igénybe veszi a szülei anyagi segítségét. Elárulta, hogy miért teszi. 

Milliókat kapott a börtönben M. Zoltán, a battonyai rém

Life.hu2019.07.25, 09:37

A rossz fogvatartási körülmények miatt indított pert M. Zoltán, a battonyai rémként elhíresült férfi. Bár soha nem szabadulhat a Szegedi Fegyház és Börtönből, de ezután milliókból gazdálkodhat. 

Évi 200 milliót keres fenekével a népszerű influenszer

Life.hu2019.07.17, 21:47

Évi 200 milliót keres egy modell azzal, hogy nap mint nap formás fenekéről posztol fotókat az Instagramra.

Legjobb barátja családjától lopott 5 millió forintot

Itthon2019.06.27, 10:41

A budatétényi rendőrök egy 19 éves fiút fogtak el, aki legjobb barátja családjától lopott el közel ötmillió forintot - írja a Police.hu.

Az unokázó csalók sofőrjét is őrizetbe vették

Itthon2019.06.26, 15:55

Egy 43 éves perkátai férfi február 23. és március 8. között három csalásban vett részt. Nyugdíjasokhoz vitte el a társait a XVIII. és XXI. kerületbe, illetve Pécelre. Több millió forintot szereztek tőlük az unokázó csalók - írja a Police.hu. 

Több millió forintos pénzmosásban vett részt egy szolnoki nő

Itthon2019.06.19, 11:24

Munkát és albérletet keresett egy szolnoki nő, aki végül pénzmosásba keveredett. 2017 novemberében két céget is átvertek, több, mint 5 millió forint kárt okozva nekik - írja az Ügyészség oldala. 

Kapócs Zsóka visszakapta millióit, amivel a kivitelezője lépett le

Life.hu2019.06.13, 10:07

Kapócs Zsóka végre visszakapta azt a hatalmas összeget, amellyel kivitelezője lépett le korábban.

Kapócs Zsóka visszakaphatja az elcsalt millióit

Life.hu2019.05.31, 09:21

Kapócs Zsókát állítása szerint milliókkal károsította meg egy építési vállalkozó. A lakberendezőként dolgozó színésznő most visszakaphatja a pénzét.

Kapócs Zsóka állítja: milliókkal károsította meg egy építési vállalkozó

Archívum2019.05.15, 10:35

Lakberendezőként is dolgozik Kapócs Zsóka. Most egy új kivitelezőt bízott meg. Mint mondta: egy kissé erőszakosnak tűnt a férfi, mégis megbízta. Úgy tűnik, hogy több mint 7 millió forinttal károsította meg. 

Ez a két férfi milliókat rabolt el egy kőbányai lakásból

Itthon2019.05.02, 19:58

Ismeretlenek ellen nyomoznak a X. kerületi rendőrök. A két férfi április 26-án egy Kőrösi Csoma Sándor úti lakásba törtek be és több millió forintot vittek magukkal. 

Szeged is adakozik a leégett Notre-Dame felújítására

Archívum2019.04.16, 12:44

A szegedi önkormányzat tízezer eurót (mintegy hárommillió forintot) ajánl föl az Európa egyik szimbólumának számító, a tűz által súlyosan megrongált párizsi Notre-Dame-székesegyház újjáépítésére – tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.

Milliókat kért egy rajongó a Korda házaspártól

Life.hu2019.04.09, 11:01

Balázs Klári elárulta, néha furcsa megkereséseket kapnak a rajongóktól. Egyszer valaki például amiatt írt nekik, hogy kérjen tőlük 6 millió forintot.

5 milliót nyert egy játékos a Legyen Ön is milliomos!-ban

Archívum2019.02.21, 12:02

Szép összeget, 5 millió forintot vihetett haza egy játékos a Legyen Ön is milliomos! című műsorból. Azt is elárulta, mire költi a nyereményét. 

Leo Blanco Michael Jacksonná műtteti magát, ez az álma

Life.hu2019.01.28, 17:42

Eddig 42 ezer dollárt, azaz több mint 11 millió forintot költött plasztikai beavatkozásokra a 22 éves Leo Blanco. Az argentin fiatalember minden vágya, hogy példaképére, Michael Jacksonra hasonlítson.

Mariah Carey beperelte asszisztensét, aki megzsarolta őt

Archívum2019.01.18, 11:38

Állítólag kínos videókat készített Mariah Carey-ről egykori asszisztense, Lianna Azarian. Nyolc millió dollárt követel az énekesnőtől a felvételekért cserébe. Carey azonban nem ijedt meg, 3 millió dollárra perelte be az asszisztenst a zsarolásért.

Eladó Cristiano Ronaldo első autója

Archívum2018.12.18, 18:05

2003-ban igazolt a Manchester Unitedhez Cristiano Ronaldo. Ekkor vette első autóját, amelynek ő volt a második tulajdonosa. Ez a járgány most eladóvá vált, de megkérik az árát. 

Az áldozat, Szögi Lajos családja kaphatja meg az olaszliszkai H. Dezső millióit

Life.hu2018.12.05, 15:11

Ötmilliós sérelemdíjat ítélt meg a bíróság H. Dezsőnek, az olaszliszkai lincselés egyik elkövetőjének. Most úgy tűnik, hogy az összeget az áldozat, Szögi Lajos családja kaphatja meg. 

Ralphie Waplington még csak 1 éves, de milliókat keres influenszerként

Archívum2018.12.04, 13:51

A Nagy-Britanniában élő Ralphie Waplington még csak 1 éves, de máris milliókat keres. Édesanyja szerint fia máris modell és influenszer, rengeteg fényképet készítenek róla, és minden napra másik babakocsija van.

VV Vivien egy méregdrága állatra költené a 36 milliós nyeremény egy részét

Archívum2018.11.20, 09:38

Minden villalakó más háttérrel érkezett a ValóVilág 9 villájába, ám egy valami közös bennük: mindannyian a 36 millió forintos nyereményre pályáznak. Vivien most azt is elárulta, mire költené a hatalmas összeget. 

Rékasi Károlyt a milliós kártérítés sem vigasztalhatja meg

Archívum2018.11.17, 11:56

Három és fél évvel ezelőtt szenvedett motorbalesetet Rékasi Károly. A bíróság az autóst találta hibásnak, a színész több tízmilliós sérelemdíjat kér. Ám azt mondja, az egészségét ez sem pótolhatja. 

Koppanni fog az álla a földön: Tízmilliós lemezjátszók hifiőrülteknek!

Techbázis2018.10.14, 17:34

Sokan, sokszor temették a vinyl, azaz sokak által tévesen bakelitnek hívott lemezeket, hiába. Az elmúlt években elképesztően népszerűvé váltak az ilyen típusú hanghordozók, amelyekből 2017-ben közel 15 millió darab fogyott 400 millió dollár értékben.

Milliókat keres lábával az özvegy domina

Life.hu2018.10.05, 13:02

Modellként, majd dominaként dolgozott a 49 éves Gweneth Lee, ám rájött, hogy pusztán lábaival sokkal többet kereshet. Elárulta, hogyan csinálta.

VV Soma elárulta, mire költötte a 36 millió forintos nyereményét

Archívum2018.07.27, 13:10

A Való Világ legutóbbi szériáját Soma nyerte, aki 36 millió forintból gazdálkodhatott a show után. Most elárulta, mire költötte nyereményét. 

Húsz millióra biztosította a testét Pintér Tibor, reklámnak tartja a meztelenkedést

Archívum2018.06.21, 13:04

Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója az utóbbi időben gyakorta dobta le a ruháit nyilvános szereplések alkalmával. Most beszélt arról, mennyire tudatos döntés ez a részéről, és arról is, hogy 20 millió forintra biztosította a testét. 

Betámadták a kommentelők Rúzsa Magdit

Archívum2018.06.13, 17:44

Drága, márkás ruhái miatt támadják a kommentelők Rúzsa Magdit. Sokat azonban megvédték az énekesnőt, mondván, rendszeresen adakozik a szegényeknek.

Milliókat akarnak kicsalni Korda Györgytől és Balázs Kláritól

Archívum2018.06.07, 16:50

Rendszeresen akarnak nagyobb összegeket kicsalni csalók a Korda házaspártól. Szerencsére ők résen vannak és nem hagyják magukat átverni.

Demjén Rózsi koncertjét lefújták Kaposváron, milliókat bukott a zenekar

Archívum2018.05.11, 10:28

Lefújták Demjén Rózsiék kaposvári koncertjét, így a zenekar milliókat bukott. Demjén Ferenc azt mondja: nem tudja, kapnak-e kártérítést, de lett volna másik meghívásuk is arra a napra. 

245 nap alatt lehet körbeutazni a Földet az elképesztő luxushajón

Archívum2018.05.08, 14:48

Nyolc étterem, élő zene, medence és mérhetetlen luxus várja azokat, akik a jövő augusztusban első útjára induló Viking Starra vesznek jegyet. A legolcsóbb kabin is több mint 23 millió forintot kóstál. 

Ambrus Attila Berkinek elárulta, vannak-e elásott milliói: videó

Archívum2017.11.23, 17:38

Berki Krisztián és Ambrus Attila a kezdeti nézeteltérést már jócskán a hátuk mögött hagyták, sőt úgy összebarátkoztak, hogy a legféltettebb titkaikat is megosztják egymással. Ambrus Attila például az elásott milliókról vallott.

Süveges Péter, azaz a tescós rabló milliókat keresett a börtön elleni pereken

Archívum2017.09.28, 18:38

Süveges Péter, vagyis a tescós rabló néven elhíresült bűnöző már milliókat keresett azzal, hogy pereket indít a börtön ellen. Egy helyben ülve tanulmányozza az iratokat, és készíti a beadványokat.

Milliókból dőzsölt Botka László a Maldív-szigeteken

Itthon2017.04.04, 12:07

Milliókba kerülhetett Botka László idei maldív-szigeteki kiruccanása az Origo számításai szerint. Szeged baloldali polgármestere korábban elismerte, hogy nagyon szereti a búvárkodást az egzotikus szigeteken, de mióta gazdagellenes kampányba kezdett, szeretné eltüntetni ezeknek a nyomait. Egyébként idén is a Maldív-szigetekről küldte el ultimátumát az MSZP-nek arról, hogy milyen feltételekkel vállalná a miniszterelnök-jelöltséget.

Egy escortlány vallomása: „Aki nem a pénzért csinálja, az hazudik"

Life.hu2016.05.25, 09:44

Szadomazó bimbicsipesz, muszlim esküvő 5 percben és egy harmincmilliós lakás egy év alatt - így él külföldön egy bevállalós lány, aki a testével keresi a kenyerét.

Farm Gábor milliókat költött szteroidokra

Archívum2016.04.25, 20:38

A Farm vadonatúj lakója - aki eddig milliókat költött szteroidokra - most jobb híján a malactápot dézsmálja, amit táplálékkiegészítőként használ.

Hosszú Katinka: „A több százezernyi dollárért én megdolgoztam"

Archívum2015.12.01, 13:13

A világbajnok úszónő önéletrajzi könyvében őszintén vallott a pénzhez és a luxushoz való hozzáállásáról.

Egy nap alatt kétszer nyert a lottón a szerencsés házaspár

Life.hu2015.10.16, 13:48

Jane és Alan Stater valószínűleg a világ egyik legszerencsésebb párjának vallhatja magát, hiszen több mint 125 millió forintnak megfelelő pénzt nyertek a lottón.

VV Aurelio milliókat nyert a Totón

Life.hu2015.09.09, 16:15

Hihetetlen ez a srác! A Valóvilág egykori győztesének telitalálata volt a Totón.

Czeizel Endre halálában is milliókkal támogatja családját

Life.hu2015.08.26, 09:01

A professzor önéletrajzi könyve a sikerlisták élén szerepel, ezzel pedig nem csak élettörténetét hagyta örökül, hanem némi pénzt is szeretteinek. 

Milliókat kaszál havonta Fluor Tomi csapata - jól bánnak a pénzzel!

Life.hu2015.06.16, 13:21

Az énekes igen jól keres a Wellhello sikerei óta, mégis egy albérletben él. 

Frei Tamás 100 milliót bukhat könyvein

Life.hu2015.04.01, 17:32

A múlt héten becsődölt Ulpius könyvkiadó bukásának legnagyobb vesztese Frei Tamás lehet.

Százmilliós felajánlások keresik a helyüket

Gazdaság2015.02.06, 06:20

Húsz százalékkal kevesebb civil szervezet kaphatja meg a jövedelemadóból felajánlható egy százalékot, mint egy évvel ezelőtt. Tavaly még 31 ezer civil szervezet volt jogosult, idén viszont már csak valamivel több, mint 25 ezren várhatják a felajánlásokat.

Aurelio: "Nem sokszor mondhatta apám, hogy büszke rám, de idén kétszer is..."

Life.hu2014.12.11, 10:34

Nem állítom, hogy nem volt bennem kétely - vajon tudunk-e egy nyelvet beszélni? Aztán újra beigazolódni éreztem, hogy ha az előítéleteinket képesek vagyunk kizárni, akkor egészen más képet lelünk a fecsegő felszín alatt. 

Szívszorító történet: Milliókat költött egy lány, hogy megtalálja elveszett kutyáját

Life.hu2014.12.01, 13:40

A magyar származású Janet Mihalyfi Washingtonban él. Tavaly év végén vesztette el kutyusát, Havocot az erdőben, utána pedig egy lakás árát sem sajnálta rá, hogy megtalálja. Szívszorító történet!

Akinek igazán édes az élet

Life.hu2014.10.10, 08:55

A volt Fradi-vezér Berki Krisztián az egyik legtöbbet foglalkoztatott, és ennek megfelelően az egyik legtöbbet kereső sztárja a Tv2 médiacsoportnak.

Jól gazdálkodik Hosszú Katinka a megkeresett milliókkal

Life.hu2014.09.15, 12:35

A világ- és Európa-bajnok úszónő üzletasszonynak sem utolsó. A versenyeken bezsebelt milliókat okosan félreteszi és egy ruhamárkát is piacra dobott.

Milliókat keres az Attraction

Life.hu2014.06.10, 10:38

Magyarország leghíresebb táncegyüttese milliókat keres a haknikkal, mióta megnyerték a brit Csillag Születiket.

Így kell bocsánatot kérnie Stohlnak

Archívum2014.04.05, 10:29

Stohl András miután kiszabadult a börtönből, Szalai Vivien írónővel közösen megírta Magyar börtönpokol című könyvét. Ennek egyes állításai miatt a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága jóhírnév megsértése miatt perelte a színészt. Stohlékat – első fokon – milliós bírságra ítélték és egy úgynevezett elégtételadási nyilatkozat is tenniük kell, ami szintén nem lesz olcsó mulatság. 

Milliós gázsiról mondtak le Gregorék

Archívum2014.03.21, 11:25

Gregor Bernadett őszintén beszélt a BEST magazinban arról, miért mondták vissza a Szombat Esti Lázban való szereplést. A színésznőnek kapcsolata tisztasága mindennél többet ér.

Milliárdokat kereshet a népszerű énekesnő, Adele

Archívum2014.03.15, 18:04

A jelenleg főállású anyaként tevékenykedő énekesnő markát hamarosan elképesztően nagy összeg fogja ütni. A híresség 4 milliárd forintnak megfelelő összegű szerződést köthet.

Berki milliomost csinál a lányából

Archívum2014.01.23, 15:01

Berki Krisztián úgy döntött, már most gyűjteni kezd Natasának, hogy mire 18 éves lesz, 50 millió forint legyen a számláján.

Dollármilliókat kapott Michael Jackson családja

Life.hu2014.01.16, 11:11

Fizetett végre a biztosító Michael Jackon családjának a hosszú, küzelmes csata után azért a sok szenvedésért, amit a rokonság Michael halálának kapcsán vívott.

Majka és Dundika 2013 sztárpárja

Life.hu2013.11.01, 08:13

Majkáék nyerték a Mr és Mrs a sztárpár-showt, ezzel nemcsak ők lettek 2013 sztárpárja, hanem a három millió forintos főnyereményt is hazavihették.

Milliókba kerülhet Kocsis Korinna szokatlan húzása

Life.hu2013.09.17, 13:08

Másfél millió forintot követel a "lázadó lánytól" a szépségkirálynő-választást lebonyolító Magyarország Szépe Kft.

Hatalmas siker Alföldi könyve

Archívum2013.09.12, 12:21

A Nemzeti Színház volt igazgatója milliókat kaszál új könyvével, amit egy nap alatt szétkapkodtak a vásárlók.

Angelina Jolie a legjobban kereső színésznő

Archívum2013.07.31, 14:58

Az elmúlt egy évben szerzett 33 millió dolláros (7,4 milliárd forintos) bevételével Angelina Jolie a legjobban kereső hollywoodi filmszínésznő - derült ki a Forbes kedden közzétett ranglistájából.

25 milliót fizetett Jacko a megrontott fiúk szüleinek

Archívum2013.06.30, 21:31

A nemrég nyilvánosságra hozott titkos FBI akták szerint az énekes 25 millió dollárt fizetett azoknak a családokat, akiknek gyermekeit megrontotta.

Rengeteg pénzért zsűrizik Sharon Osbourne

Archívum2013.05.11, 22:59

Sharon Osbourne újból visszatér a brit X-Factorba, és nem is kevés pénzért.

Tízmilliós gázsi az X-Faktor mentorainak?

Archívum2013.05.05, 11:17

A Blikk információi szerint 10 milliót rakhat zsebre Szikora Róbert, aki lemondott az R-Goval való koncertezésről, legalábbis egy időre.

Millókat bukott a sztárpár

Life.hu2013.02.28, 23:19

Nem hibáztatja egymást Détár Enikő és Kovács Lázár, hisz együtt követték el a hibát a 40 milliós játszma című műsorban. A TV2 sztárpárjának súlyos milliókba került, hogy Enci nem volt erőszakosabb partnerével.

Milliókat kapnak közpénzből az ismert magyar zenészek - Majka kipakolt!

Life.hu2013.01.19, 23:56

Politikai szempontok szerint osztja a közpénzeket a Magyar Villamos Művek Zrt. a popsztároknak - állítja Majka.

Kifosztották! 74 milliót vittek el a TV2 sztárjától

Life.hu2013.01.18, 22:10

Rákóczi Ferit kifosztották. A TV2 sztárjától a 40 milliós játszma című műsorban az eddigi nyertesek összesen 74 millió forintot vittek el!

Leleplező könyvet ír az X-Faktorról Zámbó Krisztián

Life.hu2013.01.02, 10:35

Ötmillió forintért kiteregetné a tehetségkutató műsor kulisszatitkait Zámbó Krisztián. Az énekes úgy döntött, lerántja a leplet, hogyan, milyen körülmények között került az X-Faktorba.

4 millió forint hűségdíjat kapott az RTL Klubtól Stohl András

Life.hu2012.10.29, 08:01

Nem hagyta magára az RTL Klub Stohl Andrást, aki szabadulása után 4 millió forintos hűségdíjat kapott egykori munkaadójától. A népszerű színész-műsorvezetőnek szüksége is volt minden  pénzre, hiszen egy ideig nélkülöznie kellett a képernyős munkáját és fizetését. A szombati x-faktoros fellépése után azonban sejthető, hogy hamarosan műsorvezetőként is visszatér Stohl.

Milliók vannak a bankszámláján, mégis a szüleivel él Tabáni István

Life.hu2012.10.05, 13:24

Tabáni István ugyan az utóbbi időben eltűnt egy kicsit a nagyközönség szeme elől, de a karrierje - úgy tűnik - nem rekedt meg. Sőt, a Csillag születik egykori győztese ma már milliomosnak mondhatja magát - tudta meg a Frizbi felvételén a Life.hu.

Előző
Következő