migráns

címke rss

Migránsokat fogtak a rendőrök Röszkénél

Itthon2018.08.11, 10:18

Illegálisan próbált meg bejutni Magyarországra három migráns Csongrád megyében, tegnap éjjel. A rendőrök feltartóztatták őket. 

Megint Spanyolországban kötött ki egy migránsokat csempésző Soros-hajó

Nagyvilág2018.08.10, 22:41

Csütörtök reggel kötött ki San Roque partjainál a bevándorláspárti, Soros György finanszírozta Proactiva Open Arms nevű álcivil szervezet hajója 87 illegális bevándorlóval a fedélzetén. A jármű kikötését azután engedte meg a baloldali madridi vezetés, hogy a hajó több napon át a Földközi-tengeren járta a szigeteket csak arra várva, hogy valaki átvegye a migránsokat.

Már több mint 60 ezer migráns érkezett Európába idén

Nagyvilág2018.08.11, 11:16

Már több mint 60 ezer migráns érkezett a földközi-tengeri útvonalon keresztül az idén Európába – közölte Joel Millmann, az ENSZ-szel kapcsolatban álló kormányközi szervezet, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője egy sajtótájékoztatón Genfben.

Arab migránsok meggyilkoltak egy 26 éves férfit Franciaországban

Nagyvilág2018.08.10, 15:38

Adrien Perezt szíven szúrták az arab migránsok, azért, mert a francia fiatalember megpróbált segíteni a barátain, akiket bántalmaztak a migránsok. A brutális gyilkosságról az Origo is beszámolt.  A férfi belehalt a sérüléseibe. A szülővárosa lakosságát felháborította a gyilkosság.

Migránsoknak papírt hamisító bűnbandát számolt fel a rendőrség Görögországban

Nagyvilág2018.08.09, 17:01

Hamis útleveleket és úti okmányokat előállító bandát számolt fel a rendőrség Görögországban – közölték a dél-európai ország hatóságai. A hamis okmányokat migránsoknak adták el, akik így próbáltak más európai országokba továbbutazni.

Megverte a feleségét és lányait a migráns, akinek a kitoloncolását megakadályozta egy svéd diák

Nagyvilág2018.08.09, 16:28

A nemzetközi liberális fake news média „hősként” állította be azt a svéd diáklányt, aki megakadályozta egy afgán migráns kitoloncolását. A migránsról most kiderült, hogy azért ítélték el, mert brutálisan bántalmazta a feleségét és két kiskorú lányát. Nemsokára ténylegesen ki fogják toloncolni Svédországból.

700 ezer elutasított menedékkérő migránstól nem tudnak megszabadulni a németek

Nagyvilág2018.08.09, 14:50

A szerdán ismertetett kormányzati információk szerint a Németországban tartózkodó külföldi állampolgárok nyilvántartásában 2018. június 30-án 689 970 olyan migránsról voltak adatok, akiknek menedékjogi kérelmét jogerősen elutasították. Ennek ellenére mégsem tudják őket kitoloncolni, mert nem akarják elhagyni Németországot.

Migránsinvázió Spanyolországban: már létre is hozták az első tábort - videó

Nagyvilág2018.08.09, 08:08

A migránstábort az Ibériai-félsziget legdélibb részén létesítették. Összesen 600 férőhelyes, és egy illegális bevándorló maximum 72 órát tartózkodhat ott, utána máshova helyezik el. A jobbközép Néppárt (PP) szerint azonban Spanyolország nem tud milliókat befogadni.

A baloldali spanyol kormány újabb migránsok befogadásáról döntött

Nagyvilág2018.08.09, 08:00

Megállapodást kötött a német szövetségi kormány a bevándorláspárti Pedro Sánchez vezette baloldali spanyol kabinettel a Spanyolországban regisztrált, majd a német határon feltartóztatott menedékkérő migránsok visszaküldéséről.

A balos spanyol kormány szervezetten utaztatná be Európába a migránsokat

Nagyvilág2018.08.08, 13:29

A spanyol külügyminiszter szerint nincs szükség a spanyol-francia határ ellenőrzésére, mivel az egyáltalán nem baj, hogy oda mennek a migránsok, ahová csak akarnak. A szélsőségesen bevándorláspárti balos politikus azt is elmondta, hogy a balliberális oldal az úgynevezett „erkölcsös realizmust” képviselve készül a 2019-es EP-választásra. Ez azt jelenti: maximálisan támogatják a migrációt, mivel annak van egy „demográfiai osztaléka”. Nem véletlen, hogy egyre többen mondják: a tömeges illegális bevándorlás és annak hatása, vagyis a migrációs válság lesz a jövő évi európai parlamenti választási kampány legfontosabb témája.

A szudáni migráns egy angliai temetőben erőszakolt meg egy diáklányt

Nagyvilág2018.08.08, 11:58

A migráns elrabolta a brit diákot, egy temetőbe vitte, majd ott megerőszakolta. A férfi saját bevallása alapján „nem érti, hogy ezzel mi a probléma?” A bíróság 16 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, utána ki lesz toloncolva Nagy-Britanniából.

A kutyájuk védte meg a német párt a rájuk támadó afgán migránsoktól

Nagyvilág2018.08.08, 10:53

A hős kutya megharapta az egyik támadó migránst, aki az eset után kórházba került. A rendőrség letartóztatta az agresszív afgánokat.

Jogtalanul adnak letelepedési támogatást a migránsoknak Svédországban

Nagyvilág2018.08.08, 09:51

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint sok migráns azt állítja, minden személyes iratát elvesztette, ezért a svéd adatbázisban rögzített adatok helytelenek, mégis tényként kezelik.

Bakondi: A migráció lesz az EP-kampány egyik legfőbb kérdése

Itthon2018.08.08, 09:39

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az ellenőrizetlen tömeges bevándorlás és annak hatása lesz a jövő évi európai parlamenti választási kampány talán legfontosabb témája.

Többmilliós segélyt kapott a migráns, aki titokban hazaköltözött

Nagyvilág2018.08.07, 10:18

Egy trükkös migráns arra használta fel a 16 millió forint értékű svéd segélyt, hogy visszaköltözzön hazájába, és ott jól éljen – írja svéd sajtóértesülésekre hivatkozva a 888.hu. Egyre több hasonló eset derült ki az utóbbi időben.

Veszélyessé válhatnak a szélsőséges iszlamisták gyerekei

Nagyvilág2018.08.06, 12:06

Veszélyessé válhatnak a szélsőséges iszlamisták családjában nevelkedő gyermekek - figyelmeztetett a német belföldi hírszerzés és elhárítás, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) egy elemzésében.

Paprikaspray-vel fújta le egy olasz nő az erőszakolni akaró nigériai migránst – videó

Nagyvilág2018.08.06, 11:29

Egy biztonsági kamera rögzítette a történteket. Az áldozat az elején a rasszizmus vádja miatt félt bevallani, hogy egy illegális bevándorló akarta őt megerőszakolni.

Szabadlábra helyeztek Németországban egy migránst, aki hét gyereket zaklatott szexuálisan

Nagyvilág2018.08.06, 08:00

Az afgán migráns, aki a német hatóságok szerint legalább hét kiskorút zaklatott szexuálisan, most kiszabadult. A helyiek emiatt fel vannak háborodva.

Egy bangladesi migráns Ausztráliában az Iszlám Állam nevében akart gyilkolni

Nagyvilág2018.08.06, 09:19

Egy Ausztráliában tanuló bangladesi diáklány egy alvó ausztrál férfit akart meggyilkolni. A migránst letartóztatták, ezt követően megindult ellene a jogi eljárás.

Minden tizenegyedik hamburgi bűnöző migráns

Nagyvilág2018.08.04, 17:10

A statisztikákból az már nem derül ki, hogy a maradék 90 százalék hamburgi között mennyi a migrációs háttérrel rendelkező elkövető.

Az Iszlám Állam négy terroristáját bújtatták el egy amszterdami mecsetben

Nagyvilág2018.08.04, 16:34

Az El Tawheed nevű mecset a holland főváros nyugati, jelentős részben muszlim migránsok lakta negyedében van. Itt találtak rá a szélsőségesekre.

13 éves gyereket zaklatott egy pakisztáni migráns Görögországban

Nagyvilág2018.08.04, 15:45

A migráns elkezdte fogdosni a kislányt egy nyilvános helyen. A tettest már letartóztatták szexuális zaklatás megalapozott gyanújával.

Nadrágszíjjal vertek a migránsok egy amerikai turistát Barcelonában - videó

Nagyvilág2018.08.04, 15:12

Afrikai származású migránsok brutálisan összevertek egy amerikai turistát a spanyolországi Katalónia fővárosában, Barcelonában. A támadók közül még senkit sem sikerült letartóztatni.

74 éves brit turistát erőszakolt meg egy marokkói migráns Spanyolországban

Nagyvilág2018.08.04, 15:36

A brutális támadásra a Spanyolországhoz tartozó Tenerife szigetén került sor. Az erőszakoló migránst már letartóztatták.

Brüsszel újabb és újabb pénzeket küld a spanyoloknak a migránsokért

Nagyvilág2018.08.03, 15:26

További 3 millió eurót (960 millió forint) különített el Spanyolországnak az Európai Bizottság az utóbbi időben fokozódó migrációs nyomás kezeléséhez, ezzel 32 millió euróra nőtt a rendkívüli uniós támogatás összege július eleje óta.

Chantal Delsol: Nyugat-Európában lehetetlen vitázni a bevándorlásról

Nagyvilág2018.08.03, 17:03

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Sebastian Kurz osztrák kancellár bevándorlási politikáját elemezte Chantal Delsol francia filozófus a Le Figaro című konzervatív napilapban, azt feszegetve, hogy (sajnos) miért elképzelhetetlen Nyugat-Európában valódi vitát folytatni a második világháborút követő évtizedek legnyugtalanítóbb és legéletbevágóbb kérdéséről, a bevándorlásról.

Most egy finn aktivista hisztériázott a repülőn egy kitoloncolt migránsért

Nagyvilág2018.08.03, 13:41

Egy bolond százat csinál. Nemrég beszámoltunk arról, hogy Svédországban egy egyetemista nem volt hajlandó leülni a repülőn – késleltetve ezzel a felszállást – addig, amíg egy jogerősen kiutasított migráns tartózkodott a gépen. Az egyetemista lány így tiltakozott a bevándorló kiutasítása ellen. Utóbb kiderült, hogy az afgán migránst korábban erőszakos bűncselekményért ítélték el. Most Finnországban történt hasonló eset, amikor a Zöld Párt jogtanácsosa, Aino Pennanen akadályozta meg hasonló módon egy repülő felszállását, és késleltette is azt.

Egy iraki migráns bevallotta: a pénz miatt akarnak Németországba menni

Nagyvilág2018.08.03, 12:34

A ZDF német közszolgálati csatornának nyilatkozó migráns elmondta, hogy mivel Görögországnak nincs elég pénze eltartani őt, ezért Németországba akar menni, a társaival együtt.

Újabb migránsokat fogtak el a magyar rendőrök

Itthon2018.08.03, 11:01

Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra négy migráns Röszkénél. A rendőrök elfogták, és az ideiglenes határzárhoz kísérték őket.

Kisgyerekes magyar anyát üldöztek el a lakásából migránsok Ausztriában

Nagyvilág2018.08.03, 11:23

Egy magyar nőt a nyolc hónapos csecsemőjével együtt kényszerítettek arra a migránsok, hogy hagyja el az őrvidéki (Burgenland) Felsőőr (Oberwart) települést.

Egy brit muszlim ügyvéd szerint semmi gond a gyerekházasságokkal

Nagyvilág2018.08.02, 17:03

Egyre borzalmasabb esetekre derül fény a bevándorlók által nagy számban lakott Nagy-Britanniában. A Daily Mail arról írt, hogy egy baloldali ügyvéd szerint nem ártalmas a 15 éves lányokra a kényszerházasság. Az is kiderült, hogy a kényszerházasságba kényszerített lányok férjei minden nehézség nélkül kapnak vízumot a szigetországban. 

Több száz Európába tartó migránst tartóztatott fel a líbiai parti őrség

Nagyvilág2018.08.01, 17:30

Összesen 574, Európába tartó migránst fogtak el Líbia felségvizein – közölte az észak-afrikai állam parti őrsége.

Dániában mától tilos burkát viselni

Nagyvilág2018.08.01, 17:25

Szerdán életbe lépett Dániában a "burkatörvényként" emlegetett, az arcot eltakaró ruhadarabok viseletét tiltó jogszabály, mely heves vitát váltott ki támogatói és ellenzői között.

350%-kal nőtt a Spanyolországba érkező migránsok száma a szocialista kormány miatt

Nagyvilág2018.08.01, 15:31

Egy év leforgása alatt 350%-kal nőtt a Spanyolországba érkező migránsok száma, míg Olaszországba ez idő alatt 80%-kal csökkent. A balkáni útvonalon is megélénkült a migráció, Görögországba 50%-kal többen jöttek.

Újabb migránsokat fogtak – most Röszkénél

Itthon2018.08.01, 13:34

Jogellenesen próbált bejutni Magyarországra nyolc migráns Röszkénél. A rendőrök elfogták, és az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Németországban a lakosság majdnem negyede már migráns hátterű

Nagyvilág2018.08.01, 13:23

Tovább nőtt, és megközelítette a 25 százalékot a migrációs hátterű lakosság aránya tavaly Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint.

Négy afrikai migráns megerőszakolt egy fogyatékos svéd lányt

Nagyvilág2018.08.01, 13:02

Az Eritreából származó migránsok minden létező módon megerőszakolták áldozatukat. A lányt a szörnyű események után kórházba kellett szállítani.

Már hatezer migráns távozott Boszniából Horvátországba

Nagyvilág2018.08.01, 11:27

Hatezer illegális bevándorló távozott Bosznia-Hercegovinából Horvátországba tavaly év vége óta – közölte Slobodan Ujic, a boszniai idegenrendészet igazgatója.

Bűnöző a migráns, akinek a kitoloncolását megakadályozta egy svéd lány

Nagyvilág2018.08.01, 11:02

A múlt héten a liberális fake news média „hősként” állította be azt a svéd egyetemistát, aki úgymond megakadályozta egy afgán migráns kitoloncolását. A migránsról most kiderült, hogy korábban elítélték erőszakos bűncselekmény elkövetéséért.

Bakondi: Boszniában nagyon feltorlódtak a migránsok

Nagyvilág2018.08.01, 07:18

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint Bosznia-Hercegovinában nagyon feltorlódtak a migránsok, ezért a 2015-öshöz hasonló helyzet alakult ki.

Havonta ezer migránst tartóztatnak fel a szlovén rendőrök a horvát határ mentén

Nagyvilág2018.07.31, 20:37

Bostjan Sefic a szlovén belügyminisztérium migrációs ügyekkel megbízott államtitkár azt mondta, havonta ezer migránst tartóztatnak fel a szlovén hatóságok illegális határátlépés közben a horvát-szlovén határon.

A magukat menekültnek valló migránsok Belgiumból hazajárnak nyaralni

Nagyvilág2018.07.31, 16:02

A magukat menekültnek valló migránsok legtöbbször arra hivatkoznak, hogy a fegyveres konfliktusok miatt voltak kénytelenek elhagyni hazájukat. Sokan közülük azonban visszamennek oda nyaralni, ami azt jelenti, hogy nem is voltak életveszélyben.

Egy arab blogger szerint London a migránsok miatt lett jó hely – videó

Nagyvilág2018.07.31, 14:52

Egy Londonban élő arab blogger büszkén hirdeti magáról, hogy a brit főváros már nem fehér település, hanem inkább migráns város. Véleménye alapján a migránsoknak köszönhetően lett jó hely London. A bevándorlók által elkövetett terrormerényletekről, a késelésekről és a savas támadásokról persze egy szót sem szólt.

Donald Trump dicsérte az olasz migrációs politikát

Nagyvilág2018.07.31, 09:42

Donald Trump amerikai elnök az olasz kormány migránspolitikáját dicsérte a Giuseppe Conte olasz kormányfővel folytatott tárgyalásain, és a közös sajtóértekezleten azt is mondta, szívesen találkozna az iráni elnökkel.

Egy cseh kamionba zsúfolódva próbált hat migráns Magyarországra szökni

Itthon2018.07.30, 14:29

Tompánál, egy teherautóban elbújva találtak meg hat migránst ma reggel. Egy Szerbiából érkező cseh kamion átvizsgálása közben buktak le. 

Így szállnak partra a migránsok a spanyol nudista strandon – videó

Nagyvilág2018.07.30, 07:33

Egy nudista strandon szállt partra több mint 30 migráns. Ahogy partot értek, azonnal menekülni kezdtek. 

Bajban a német strandok a kislányokat zaklató migránsok miatt

Nagyvilág2018.07.30, 07:35

Németországban is tombol a hőség, az emberek viszont félve mennek ki a strandra a migránsok miatt, akik gyakran zaklatják és fogdossák a nőket, sőt a kislányokat is. 

Drámai brit kampány indult, hogy megvédjék a muszlim kislányokat szüleiktől

Nagyvilág2018.07.27, 15:41

Nagy-Britanniában annyira elfajult a bevándorlási helyzet, hogy a rendőrségnek Twitter-üzenetben kellett felhívnia a szigetország iskolásait a női nemiszerv-csonkítás és a kényszerházasságok veszélyeire. Mindez jól mutatja, hogy teljes kudarc a migránsok integrálása az országban. A muszlim szokás erőteljes befolyását jól mutatja, hogy egy amerikai imám szerint is azért kell megcsonkítani a kislányok nemiszervét, hogy szexuálisan ne leegyenek hiperaktívak. Nemcsak a szexuális szokások, hanem az élet egyéb területén is teljes kudarc a migránsok beilleszkedése az Egyesült Királyságban. 

13 éves lányt erőszakoltak meg a migránsok: felmentették őket

Nagyvilág2018.07.26, 10:13

Három szomáliai migráns megerőszakolt egy 13 éves kislányt Svédországban, a bíróság döntése szerint azonban nem kell börtönbe menniük, mert a támadás idején állítólag még nem voltak 18 évesek. A borzalmas erőszakot elkövető migránsokat kitoloncolni sem lehet, mivel már svéd állampolgárok. Az elmúlt időszakban rengeteg hasonló eset történt a skandináv államban.

Brüsszel megint a migránsok pártjára állt

Itthon2018.07.25, 14:26

Brüsszel nem a migráció megállításán, nem a határvédelem megszervezésén, megerősítésén dolgozik, hanem azon: hogyan hozza be és aztán ossza szét a tagállamok között a migránsokat, amelyet már pénzügyi eszközökkel is ösztönözne – így értékelte Hollik István az a brüsszeli tervet, miszerint migránsonként hatezer euró összegű pénzügyi támogatást nyújtana az Európai Unió az úgynevezett ellenőrzött központok létesítését vállaló tagállamok számára.

Egymillió eurót kap Bosznia a migránsok elhelyezésére

Nagyvilág2018.07.25, 13:41

Az Európa Tanács Fejlesztési Bankja (CEB) vissza nem térítendő támogatásként adja Bosznia-Hercegovinának az összeget - közölte a helyi sajtó szerdán.

Arcon köpött egy nőt és verekedett egy muszlim migráns - videó

Nagyvilág2018.07.25, 11:08

Leköpött egy női kórházi alkalmazottat, majd pedig összeverekedett a várakozókkal egy muszlim férfi Londonban. Anglia több nagyvárosában mára tarthatatlanná vált a helyzet a migránsok miatt. 

Tizennégy migránst találtak egy török kamionban a magyar határnál

Itthon2018.07.25, 10:31

A kamiont a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által telepített röntgenkapu segítségével vizsgálták át az autópálya egyik pihenőjében, a 14 határsértő a raktérben bújt el.

Átvette az uralmat a saría Birminghamben - videó

Nagyvilág2018.07.24, 13:15

Gyakorlatilag átvette az uralmat egy nagy-britanniai városban a saría – mindez egy olyan videóból derül ki, ahol egy agresszív imám az uralma alá hajt egy rendőrt Allah nevében. Maga a szituáció egy jelentéktelennek tűnő helyzetből alakult ki. Birminghamban már kisebbségben vannak a keresztények, és folyamatosak a hírek a migránsbandák őrjöngéséről. 

A magyar határőrizet elrettenti a migránsokat

Itthon2018.07.23, 23:45

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 csatorna hétfő esti műsorában azt mondta, a Balkán stabilitása Európa biztonsági kérdése is.

Kidobták a fertőző migránstábort Nantes közepéről

Nagyvilág2018.07.23, 18:39

Több száz szudáni és eritreai migráns táborozott már több mint egy hónapja egy parkban Nantes nyugati részén. Súlyos közegészségügyi problémát jelentettek, a hatalmas fertőzésveszély miatt hiába tiltakoztak a helyiek, a francia hatóságok csak jócskán elkésve, most léptek közbe. 

Bulgária sem hajlandó migránsokat visszafogadni

Nagyvilág2018.07.23, 14:46

A V4-ekhez hasonlóan Bulgária is visszautasítja azt a kétoldalú megállapodást, amely szerint az EU arra kötelezné a tagállamokat, hogy fogadjanak vissza minden olyan migránst, akik az adott országban lettek először regisztrálva.

Mocskos belga! – üvöltötték az idős, fogyatékos nőt kövekkel dobáló migránsok

Nagyvilág2018.07.23, 14:00

Belgiumban afrikai migránsok, idős, fogyatékos, tolószékbe kényszerült nőt dobáltak meg kövekkel. Közben azt kiabálták, hogy „mocskos belga”.

Egy szír migráns megerőszakolt egy 13 éves lányt Svédországban

Nagyvilág2018.07.23, 11:07

Egy migráns úgy erőszakolt meg egy svéd kislányt a hétvégén, hogy kórházba kellett szállítani a gyereket. A migránst már letartóztatta a rendőrség.

Rendőrökre támadt egy migráns család Hollandiában – videó

Nagyvilág2018.07.23, 10:06

A rendőröket emberrablás miatt riasztották Almere városában. Egy lányt állítólag be akartak kényszeríteni egy autóba a Haven nevű, jelentős részben migránsok lakta kerületben.

Baloldali migránsok ürülékkel dobáltak meg egy kóser kávézót Los Angelesben

Nagyvilág2018.07.22, 13:23

Magukat baloldalinak valló latin-amerikai migránsok ürülékkel dobálták meg egy kóser kávézó megnyitó ünnepségére érkező vendégeket, mert annak izraeli tulaja támogatja az amerikai elnök, Donald Trump bevándorlásellenes politikáját.

Marokkói rendőrök fognak járőrözni Párizsban a migráns bűnözők miatt

Nagyvilág2018.07.22, 11:21

Franciaország és Marokkó kormánya megállapodást kötött, amelynek értelmében az észak-afrikai ország rendőrei is szolgálatot fognak teljesíteni Párizs migránsgettóiban, a bűnözés visszaszorítása érdekében.

Olaszország kitoloncol több tucat migránst

Nagyvilág2018.07.21, 18:27

Matteo Salvini olasz belügyminiszter azt mondta, Olaszország azonnali hatállyal kitoloncol 57 tunéziai migránst, akiket a Földközi-tengeren mentettek ki. Mindezt néhány órával azután jelentette be, hogy az illegális bevándorlók partra szálltak.

Hajánál fogva húzott maga után egy zsidó embert egy migráns Párizsban

Nagyvilág2018.07.20, 19:32

Kegyetlenségében példátlan, de a jelenségét önmagát nézve tipikus antiszemita támadás történt kedd este Párizsban, nem sokkal este 9 óra után. (Párizsban nagyjából este 10 óráig nyáron még világos van, tehát nem egy éjszakai városra kell gondolni.) Egy 19 éves, észak-afrikai migráns egy 69 éves zsidó embert leütött és megkínzott. A hirt a BNVCA nevű, antiszemitizmus ellen küzdő francia szervezet tette közzé.

Az antiszemitizmus ellen tüntettek Bonnban, miután egy palesztin rátámadt a zsidó tanárra

Nagyvilág2018.07.20, 18:07

A július 11-i palesztin antiszemita támadásra válaszul Bonn főpolgármestere, Ashok-Alexander Sridharan (CDU) a helyi zsidó közösséggel együtt július 19-re meghirdette a „kipa napját" (Tag der Kippa), aminek keretében kipás demonstrációra hívta a bonniakat.

Ukrajna felől érkező migránsokat kaptak el a román határon

Nagyvilág2018.07.20, 15:40

Ukrajna felől is próbálkoznak az Európai Unió területére jutni a migránsok: a román határrendészet az ukrán-román zöldhatáron átszökött ázsiai határsértők feltartóztatásáról közölt információkat.

Megmentette a kutya a gazdáját a késelő migránstól

Nagyvilág2018.07.20, 17:19

A migráns le akart szúrni egy német nőt, erre a kutya megharapta a késelőt, akinek sikerült elmenekülnie. A hős kutya megmentette a gazdája életét.

A migránsok szexuálisan zaklatták a francia nőket a foci-vb döntője utáni bulikon

Nagyvilág2018.07.20, 15:58

A francia nemzeti válogatott győzelme után rendezett utcai ünnepségeken a verekedések és a betörések mellett szexuális zaklatásokra is sor került, amelyeket elsősorban migráns hátterűek követtek el. A dolog kísértetiesen emlékeztet a 2015 szilveszter estéjén történt kölni tömeges szexuális zaklatásokra, amelyeket a német hatóságok - sikertelenül - igyekeztek eltitkolni.

Egy iráni-svéd feminista politikus Amerikába deportálná az izraeli zsidókat

Nagyvilág2018.07.20, 11:24

Az utóbbi időszakban egyre több botrány robbant ki a svédországi Feminista Kezdeményezés (Feministiskt Initiativ) nevű párt körül. Az egyik képviselőjelöltjük Amerikába deportálná a zsidókat, a volt elnökükről pedig kiderült, hogy plagizálta a doktori disszertációját és bántalmazott egy embert.

Líbia ellenzi, hogy uniós migránstáborok épüljenek az országban

Nagyvilág2018.07.20, 10:03

Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök leszögezte: ellenzi és nem is engedi, hogy olyan migránsoknak építsenek tábort az orszában, akiket Európa nem hajlandó befogadni.

Migránsokat szállító embercsempész banda egyik vezetőjét fogták el

Itthon2018.07.20, 10:29

A férfi egy 2015-ben létrehozott bűnszervezetnek dolgozott. Megbízott egy férfit azzal, hogy 1000 euróért vigyen el 10 olyan migránst Győrből Ausztriába, akikről tudta, hogy Magyarország illegálisan szöktek át. Ez azonban nem zavarta.

Erőszakos, törvénysértő emberek botrányai Macron környezetében

Nagyvilág2018.07.20, 10:07

Ahogy tegnap megírtuk, Alexandre Benalla, a francia elnök testőrparancsnoka rendőrálruhában egy május elsejei, egyébként teljesen jelentéktelen diáktüntetésen nézelődött, majd össze-vissza vert és rugdosott egy egyetemistát. Ha végigtekintünk Macron elnöki ciklusának eddigi 15 hónapján és összeszedjük az ilyen jellegű botrányokat, egyértelmű: Emmanuel Macron környezetében több erőszakos személy is található, közöttük némelyek egyenesen bűnözők. Többségük egyébként migrációs hátterű.

Újabb letartóztatás a parndorfi halálkamion ügyével kapcsolatban

Itthon2018.07.19, 19:48

A rendőrök a parndorfi ügytől elkülönített, de azzal összefüggésben fogtak el egy 39 éves bolgár férfit. A férfi ellen nemzetközi és európai elfogatóparancsot adtak ki korábban. Néhány napja fogták el a bolgár rendőrök, és adták át a magyaroknak kedden. Az úgynevezett parndorfi ügyben egy bűnbanda 71 embert zsúfolt be egy szellőzés nélküli kamionba. Egyikük sem élte túl az utazást. A sofőr, amikor rájött, hogy a raktérben mi történik, egész egyszerűen magukra hagyta az út szélén a kamionban a holttesteket.

Az iszlám és az afrikai szubkultúra keveredik a francia migránsgettókban

Nagyvilág2018.07.19, 16:17

Több száz autót gyújtottak fel, rengeteg üzletet raboltak ki, és sok rendőrt sebesítettek meg a migráns hátterűek a labdarúgó-világbajnokság döntője után az általuk kirobbantott utcai zavarságok során a francia nagyvárosokban. Feltevődik a kérdés, hogy minderre miért került sor?

A bűnözés miatt egy autóbusz-társaság elhagyja Brüsszel migránsgettóit

Nagyvilág2018.07.19, 14:31

A FlixBus nevű autóbusz-társaság a magas bűnözési ráták miatt úgy döntött, hogy kivonul a belga főváros északi, Schaerbeek nevű, jelentős részben migránsok lakta kerületéből.

A marokkóiak lelepleztek egy migránsoknak iratokat hamisító hálózatot

Nagyvilág2018.07.19, 13:04

A marokkói rendőrség leleplezett egy irathamisító hálózatot, amelynek 14 tagja illegális bevándorlóknak gyártott hamis úti okmányokat és tartózkodási engedélyeket – közölte az észak-afrikai állam belügyminisztériuma.

Hollandia külügyminisztere: Nincsenek békés, multikulturális társadalmak

Nagyvilág2018.07.19, 12:51

Egy most kiszivárgott videófelvételen beszél arról a holland külügyminiszter, Stef Blok, hogy békés multikulturális társadalmak sehol nincsenek a világon, és az Európai Unió migránskvótáját is hevesen kritizálta.

Az ENSZ migrációs csomagja nem képviseli az európaiak érdekeit

Itthon2018.07.19, 08:20

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára azt mondta, az ENSZ globális migrációs csomagja nem az európai emberek, hanem a kibocsátó országok érdekeit képviseli.

Zárva maradnak a Soros-hajók előtt az olasz kikötők

Nagyvilág2018.07.18, 17:22

Az olasz hatóságok továbbra sem engedik kikötni egy sorosista álcivil szervezet hajóját az olaszországi partoknál, így az Spanyolország felé indult el.

Kirúgták a svéd fogorvost, mert nyilvánosságra hozta, hogy a migráns „gyerekek” 80%-a felnőttkorú

Nagyvilág2018.07.18, 16:23

Egy svéd fogorvos, miután kirúgták, beperelte volt munkaadóját, de a pert elvesztette, és kártérítés megfizetésére kötelezték, csak azért, mert kimondta az igazságot a migránsok által elkövetett csalásokról.

A Marokkóból, Tunéziából és Grúziából érkező migránsok kérelmét is elutasíthatják

Nagyvilág2018.07.18, 14:48

A német kormány szerdai ülésén úgy határozott: biztonságos származási országnak kell tekinteni Tunéziát, Marokkót, Algériát és Georgiát, ezért az erről rendelkező jogszabály módosítását javasolja.

Brüsszel már megint Soros Györgyöt védi

Itthon2018.07.18, 14:02

Brüsszel már megint Sorost védi, és nem először próbál nyomást gyakorolni Magyarországra a Soros-hálózat érdekében - közölte Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője annak kapcsán, hogy kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen a Stop Soros törvénycsomag miatt.

166%-kal nőtt a Spanyolországba érkező migránsok száma

Nagyvilág2018.07.18, 13:02

Miután Olaszországban a bevándorlásellenes Matteo Salvini belügyminiszter intézkedéseinek köszönhetően jelentősen csökkent az oda érkező migránsok száma, a legfőbb belépési pont az EU területére Spanyolország lett "hála" az új baloldali és migránspárti kormány ámokfutásának.

Huszonhét migráns bújt el egy kamionban, Csanádpalotánál

Itthon2018.07.18, 07:01

A török kamion ma hajnalban akart az országba belépni, a magyar és a román határőrök ellenőrizték a kamion rakterét, ahol huszonhét migránst találtak - közölte honlapján a rendőrség.

Megölte a kameruni migráns az őt örökbe fogadó olasz nőt

Nagyvilág2018.07.17, 17:08

Azért gyilkolta meg egy migráns a nevelőanyját Olaszországban, mert az asszony nem adott neki elég pénzt szerencsejátékra. A gyilkost már letartóztatták.

Hamis útlevéllel utaztak volna a migránsok

Nagyvilág2018.07.17, 15:47

Az elmúlt három napban a görög rendőrség 48 migránst tartóztatott fel az Égei-tengeri Szantorini, Míkonosz, illetve Rodosz szigetek repülőterein, akik hamis útlevelekkel próbáltak felszállni Németországba, Dániába, Olaszországba, és más közép-európai országokba tartó légijáratokra - közölték a helyi hatóságok.

Ausztria nem fogad be senkit az Olaszországba érkezett 450 migránsból

Nagyvilág2018.07.17, 16:45

Ausztria nem fogad be senkit az Olaszországba hajón becsempészett 450 fős migránscsoportból - tájékoztatta Sebastian Kurz osztrák kancellár az olasz miniszterelnököt, Giuseppe Contét egy nyilvánosságra került levélben.

Belgiumban kampány indul a migráció ellen

Nagyvilág2018.07.17, 14:50

A Belga Bevándorlási Hivatal a közösségi médián keresztül kampányt indít a jövőben annak érdekében, hogy a migránsok ne menjenek Belgiumba, illetve lehetőleg el se induljanak a szülőföldjükről.

Több mint ötvenezer migráns jutott a Földközi-tengeren át Európába

Nagyvilág2018.07.17, 14:25

Meghaladta az 50 ezret is az idén a Földközi-tengeren keresztül Európába érkezett migránsok száma, s több mint 1440-en fulladtak meg vagy tűntek el nyomtalanul az átkelés alatt - közölte kedden a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője genfi sajtótájékoztatóján.

Megcsonkította két kislánya nemi szervét egy migráns

Nagyvilág2018.07.17, 13:19

Egy Svájcban élő szomáliai nő megcsonkította két lánya nemi szervét. Nyugat-Európában félmillió megcsonkított migráns hátterű nő élhet.

Két nap alatt 157 illegális migránst fogtak el Görögországban

Nagyvilág2018.07.17, 11:06

Összesen 157 illegális migránst vettek őrizetbe a görög szigeteknél, akik Törökország felől próbáltak bejutni az Európai Unió területére. A migránsokat három hajón akarták becsempészni, a hajók kapitányait emberkereskedelem gyanújával letartóztatták.

Burkába öltözött ember próbált bankot rabolni Bécsben

Nagyvilág2018.07.17, 10:53

A burkás rabló fegyverrel és paprikaspray segítségével tört be pénteken reggel a Bécs XXI. kerületében (Floridsdorf) található egyik bankba. A rendőrség nem tudta elfogni, azóta is nagy erőkkel keresik.

Körözték a muszlim férfit, aki pánikot keltett a ferihegyi repülőtéren

Itthon2018.07.16, 16:26

A rendőröket délelőtt hívták azzal a Liszt Ferenc Repülőtéren az egyik check-in pulttól, hogy egy külföldi utas hangoskodik. A férfi már azután zavartan viselkedett, hogy kiszállt a taxiból. Berohant a terminálba, ahol letette a táskáját, aztán elment. A rendőrök a férfi gyanús viselkedése miatt a terminált kiürítették, a tűzszerészek a csomagot átvizsgálták. Ugyan bombát nem találtak, de kiderült, hogy férfit körözik többek között egy kábítószerügy miatt.

A liberálisok kimondták: le kell cserélni Németország népességét!

Nagyvilág2018.07.16, 16:02

A Huffington Post című liberális lap egyik szerzője, Veit Linden szerint a populizmus előretörésének megakadályozása érdekében a jelenlegi német állampolgárokat külföldi migránsokra kell lecserélni egy újranépesítési program keretében.

Soros fiának annyit jelent a franciák vb-győzelme, hogy migránsok nyertek

Nagyvilág2018.07.16, 15:37

A bevándorláspárti milliárdos spekuláns legkisebb fia, Alexander Soros sajátos módon ünnepli a francia válogatott győzelmét az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

Szegeden is elfogtak két migránst a rendőrök

Itthon2018.07.16, 12:42

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Csongrád megyében. A rendőrök azonban elkapták, és az ideiglenes határzárhoz kísérték őket. Mindez valamivel éjfél után történt Szeged közelében, míg innen alig ötven kilométerre, szinte ma, egy török kamionban nyolc migránst próbáltak átcsempészni a határon.

Kirúgták a Svéd Állami Vasutak egyik vezetőjét, mert kritizálta a migránsbarát politikát

Nagyvilág2018.07.16, 12:05

A Svéd Állami Vasutak egyik igazgatójának azért kellett távoznia a munkahelyéről, mert nyilvánosan kritizálta a stockholmi parlament azon döntését, amely lehetővé tette, hogy a magukat kiskorúnak mondó migránsok tartózkodási engedélyt kaphassanak. Egy új felmérés szerint a saját bevallásuk alapján 18 év alattiak 80%-a valójában felnőtt korú.

Újabb migránsokat fogtak a rendőrök – Most Csanádpalotán

Itthon2018.07.16, 11:47

Egy török kamion ellenőrzése közben fogták el a migránsokat a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Ellenük és a sofőr ellen is eljárás indult.

Egyiptomi migráns Párizsban: Muszlim vagyok, megölök minden katolikust!

Nagyvilág2018.07.16, 11:37

Július 14-én, Franciaország nemzeti ünnepén okozott pánikot egy egyiptomi migráns a fővárosi metróban.

Hatéves kisfiút erőszakolt az afgán migráns Németországban

Nagyvilág2018.07.16, 10:06

Egy hatéves kisfiút erőszakolt meg egy afgán migráns Németországban. Az ügyben nemrég született ítélet. A férfi három és fél évet kapott. A gyermek azóta is orvosi kezelésre szorul.