migráció

címke rss

Félnek a migránsoktól a franciák, ezért költöznek Magyarországra

Nagyvilág2018.10.21, 13:40

A harmadik világbeli migráció negatív hatásai miatt egyre több francia és német dönt úgy, hogy Magyarországon, ezen belül is Budapesten kezd új életet - erről már a francia közszolgálati tévé is beszámolt.

Németország nyugati tartományaiban a hat éven aluliak 42%-a migráns hátterű

Nagyvilág2018.10.20, 13:52

A német statisztikai hivatal 2017. évi népmozgalmi adatai szerint a tavalyi évben 1 551 000 bevándorlót és 1 135 000 kivándorlót regisztráltak, melynek alapján a nettó bevándorlás 416 ezer főt tett ki, szemben a 2016. évi 500 ezer fővel.

Európa több mint 140 milliárd dollárt költött a szíriai migránsokra

Nagyvilág2018.10.19, 11:51

Az európai országok az elmúlt három évben több mint 140 milliárd dollárt költöttek el a szíriai migránsok befogadására és letelepítésére – írta Mihail Mizincev vezérezredes, a migránsok visszaköltöztetéséért felelős orosz kormányközi bizottság vezetője a Rosszijszkaja Gazeta pénteki számában megjelent cikkében.

Fórumsorozatot indít a kormány

Itthon2018.10.19, 09:18

Miniszterek és államtitkárok fogják járni az országot, ahol egy fórumsorozat keretén belül szó lesz Európa biztonságáról és a migrációs válságról is.

Az osztrák kancellár sem kér a kötelező betelepítési kvótákból

Nagyvilág2018.10.19, 09:20

Az Európai Uniónak a "kötelező szolidaritás" koncepcióját kellene alkalmaznia, mindegyik tagállamnak hozzá kellene járulnia a migrációs helyzet kezeléséhez, de nem feltétlenül a migránsok befogadásával, erről ugyanis nincs konszenzus - emelte ki bennfentes források szerint Sebastian Kurz osztrák kancellár az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján.

Orbán Viktor: Megvédtük Magyarország saját határvédelemhez való jogát - videó

Itthon2018.10.18, 18:01

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az EU-csúcsról videóüzenetet küldött, amelyet a Facebook-oldalán hozott nyilvánosságra. Ebben arról beszél, hogy sikerült megvédeni Magyarország határvédelemhez való jogát, de ennek ellenére a vita nem ért véget, mert a brüsszeli bürokraták még mindig támogatják a bevándorlást.

A német szövetségi politikára is hatással van a bajor választás

Itthon2018.10.18, 13:23

A szociáldemokrata párt a választási eredményéhez képest túl van értékelve a kormányzatban - mondta Pócza István, a Századvég Alapítvány vezető kutatója.

Migránsok tartanak rettegésben egy francia várost

Nagyvilág2018.10.18, 11:32

Fiatalkorú migránsok hónapok óta rettegésben tartanak egy francia várost. Erőszakos bűncselekmények, kábítószer-terjesztés és prostitúció. Ilyenek a hétköznapok egy francia kisvárosban.

Átalakul a migráció összetétele, egyre több a gazdasági bevándorló

Itthon2018.10.18, 11:27

A migránsok száma csökkenni nem fog, viszont átalakul a migráció összetétele - jósolja a jövőre nézve Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára.

Az Európai Unió csak átcímkézi a migrációt

Itthon2018.10.18, 10:23

Szavakban már fellép a migránsok ellen az EU, de a valóságban inkább csak átcímkézi és legalizálja - mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Elkezdődött az uniós állam- és kormányfők találkozója Brüsszelben

Nagyvilág2018.10.17, 20:59

Háromnapos csúcsértekezlet kezdődött szerdán Brüsszelben: először az uniós tagállamok vezetői tanácskoznak a megszokott keretek között, főként a Brexitről, a belső biztonságról és a migrációról, majd ezután sor kerül a 12. Ázsia-Európa (ASEM) csúcstalálkozóra 51 ország állam- és kormányfőjének részvételével.

Magyar rendőrök utaztak Macedóniába és Szerbiába a határok védelmére

Itthon2018.10.17, 17:09

Szerbiába tizenöt, Macedóniába pedig harminc magyar rendőr utazott el, hogy a fogadó országokkal közös határrendészeti műveletekben vegyen részt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Uniós csúcs: kvóta helyett a határvédelem mellett állunk

Nagyvilág2018.10.16, 20:00

Magyarország és a visegrádi négyek továbbra sem fogadják el a kötelező kvótát és az osztrák elnökség is a külső határok megvédése mellett áll - minderről Takács Szabolcs beszélt az Origónak. A Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára az uniós csúcsot előkészítő tárgyalásokon vett részt Luxemburgban. A megbeszéléseken a Brexit és az uniós költségvetés is szóba került.

Mankókkal vertek agyon kamaszok egy 12 éves fiút a párizsi migránsnegyedben

Nagyvilág2018.10.16, 23:01

Öt, nagyjából 14 éves kamaszfiút tartóztattak le a párizsi rendőrök, mert mankókkal, baseballütőkkel és pétanque-golyókkal agyonvertek egy 12 éves fiút az egyik legrosszabb közbiztonságú migránsnegyedben. Bandaháború lehetett.

Gyalázatos dokumentum a Soros-Sargentini jelentés

Nagyvilág2018.10.15, 16:25

Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője a Magyar Időknek adott interjút. Itt a politikus beszélt a Soros-Sargentini jelentésről, az EP-választásról és a migrációról is.

Késsel támadt az utasokra egy migráns egy osztrák vonaton

Nagyvilág2018.10.14, 16:46

Késelés történt egy vonaton az ausztriai Feldkirchben. Sajtóhírek szerint egy 18 éves migráns támadt az utasokra. Amint felszállt a vonatra, minden ok nélkül nekiesett egy 27 éves férfinak – közölte az M1 Híradója.

Bajorországban kezdődhetnek Merkel végnapjai

Nagyvilág2018.10.14, 14:59

Várhatóan elveszti abszolút többségét Bajorországban az országosan is kormányzó CDU/CSU pártszövetség bajor tagja, a CSU, sőt, az előrejelzések szerint történetük második legrosszabb eredményét érhetik el Angela Merkel kancellár elhibázott migránspolitikája miatt. A várható tragikus eredmény tovább erodálhatja a már jelenleg is válságban lévő nagykoalíciót és Merkelt. Egy friss kutatás szerint már csak a németek 26 százaléka szavazna a kancellár pártjára, miközben a megoldatlan migrációs válság miatt az Alternatíva Németországnak már a 20 százalékos támogatottsági küszöb közelében van. Összeomlott és kispárttá vált a baloldal fő ereeje, ...

Megint brutális migránsháború tört ki Barcelonában – videó

Nagyvilág2018.10.14, 15:54

Egy újabb olyan videó bukkant fel az interneten, amelyen megvadult bevándorlók durván megtámadják a rendőröket. A helyszín ezúttal Barcelona, de igazából az eseménysorra bárhol sor kerülhetett volna a kontinens nyugati felén.

Döntött az olasz kormány: elviszik a migránsokat egy olasz faluból

Nagyvilág2018.10.14, 09:08

Az olasz belügyminisztérium szombaton elrendelte a menedékkérők menekültszállásokra átköltöztetését a dél-olaszországi Riace falujából, amelynek polgármesterét, Domenico Lucanót a hónap elején házi őrizet alá helyezték, mert törvénytelen eszközökkel segítette az illegális bevándorlást.

Az osztrák kancellárnak is elege lett az embercsempész Soros-szervezetekből

Nagyvilág2018.10.14, 09:06

Sebastian Kurz osztrák kancellár a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német napilapnak adott interjújában azzal vádolta a Földközi-tengeren migránsokat mentő és szállító civil szervezeteket (NGO-kat), hogy Európa szívébe akarják vinni az illegális bevándorlókat.

Varga Mihály: A Világbank migrációról alkotott elképzeléseiben már a magyar álláspont is érvényre jut

Itthon2018.10.13, 10:54

A Világbank migrációról alkotott elképzeléseiben ma már érvényre jut a magyar álláspont is, azaz elsősorban a migrációt kiváltó okokra, a problémák helyben történő megoldására koncentráló fejlesztéspolitikai irány jelenik meg - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutalap (IMF) és a Világbank-csoport éves közgyűlését követően a Pénzügyminisztérium (PM) által szombaton az MTI-nek eljutatott közlemény szerint.

A mostani európai vezetés visszafordíthatatlan folyamatokat akar elindítani

Itthon2018.10.13, 07:39

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az a liberális többség, amely az Európai Bizottságot és Parlamentet uralja, szeretne a jövő évi európai parlamenti választásokig visszafordíthatatlan folyamatokat elindítani, és jogszabályokban rögzíteni politikai célkitűzéseiket.

Vonat alvázán megbújva akart az országba jutni a migráns

Itthon2018.10.12, 18:48

Egy tehervonat alvázán megbújva próbált meg bejutni Magyarországra egy illegális migráns - írta a police.hu.

A nyugat-európai média a tudatos hallgatást választotta a migránsbűnözés kapcsán

Itthon2018.10.12, 20:25

Az európai migrációs válság begyűrűzésekor az uniós politikai vezetők a szolidaritás pajzsa mögött a kontinensre érkező bevándorlók befogadása mellett tették le a garast. Mivel ez a döntés erősen szembement az átlag európai polgár akaratával, így meg kellett magyarázniuk a megmagyarázhatatlant: miért is jó az nekik, hogy más kontinensekről, más kultúrájú emberek milliós nagyságrendben érkeznek az országuk területére. Ennek eredménye az lett, hogy a nyugat-európai országok mainstream médiáiban komoly cenzúra alakult ki: a migráció védelmében. 

Áder: Tartós kihívás lesz a migráció problémája

Nagyvilág2018.10.12, 15:19

A visegrádi országok már három éve szorgalmazzák a külső határok védelmét, a származási országok támogatását, annak érdekében, hogy elejét vegyék a további migrációs hullámoknak – mondta Áder János a visegrádi négyek államfői találkozója után. Úgy látja, a balkáni országok felé azonban komoly adóssága van az EU-nak, ugyanis ezeket az országokat évtizedek óta hitegetik a csatlakozás lehetőségével, emiatt pedig Macedóniában, Montenegróban, Albániában és Szerbiában „hiteltelenné” vált az unió.

Migráns bántalmazott nyugdíjasokat Franciaországban

Nagyvilág2018.10.12, 13:29

Nem akar szűnni az erőszakhullám Franciaországban, amelyet a migránsok okoznak. Ezúttal két nyugdíjasra támadt rá egy illegális bevándorló.

Hazug érv, hogy a bevándorlás megmenti az európai gazdaságot

Itthon2018.10.12, 09:30

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint hazug érv, amelyet sokat hangoztattak, hogy a bevándorlás megmenti az európai gazdaságot.

Orbán Viktor: A betelepítési program horrorjavaslat a magyaroknak

Itthon2018.10.12, 09:35

Orbán Viktor a Kossuth Rádió vendége volt reggel. Itt több témát is érintett. A magyar miniszterelnök beszélt Erdogan magyarországi látogatásáról, a jövő heti EU-csúcsról és Soros Györgyről, a Soros-hálózatokról. Emellett szó volt az ENSZ migrációs paktumáról és a növekvő gyermekápolási díjról is.

Illegális migránsokat kaptak el a rendőrök Hercegszántó és Csátalja között

Itthon2018.10.11, 22:42

Csütörtök este 9 óra előtt nem sokkal Hercegszántó és Csátalja között két csoportot tartóztatott fel, összesen 12 illegális migránst - tudatta a police.hu.

Bezárhatják a migránsok éjjel-nappali boltjait Olaszországban

Nagyvilág2018.10.12, 08:30

Szigorúbb szabályok vonatkozhatnak a migránsok által nyitott boltokra Olaszországban. Ennek oka, hogy ezek a boltok vonzzák a veszélyes alakokat, akik sokszor isznak, hangoskodnak, és az utcán végzik el a dolgukat. A boltok felirataiban is lehet változás.

Megalakult a Fidesz bevándorlásellenes kabinetje

Itthon2018.10.12, 08:04

Megalakult a Fidesz bevándorlásellenes kabinetje - jelentette be a csütörtöki budapesti alakuló ülés után Németh Szilárd, a testület elnöke. A kormánypárt alelnöke a migrációval kapcsolatban azt mondta, hogy a veszély nem múlt el.

A szocialista polgármester Párizsban sátortábort épít a migránsoknak

Nagyvilág2018.10.11, 11:24

Miközben a francia kormányzat az V. Köztársaság egyik legsúlyosabb belpolitikai válságát éli, nagyon tűnik, hogy párizsi városvezetés és annak szocialista polgármestere, Anne Hidalgo is rálépett a teljes bukásba vezető lejtőre.

Soha nem látott migránshullám sújtja Spanyolországot

Nagyvilág2018.10.11, 07:48

A spanyol parti őrség (Salvamento Marítimo-SM) csak a hétvégén 1181 illegális migránst tartóztatott fel és vitt spanyol területre. Az afrikai származású migránsok összesen 30 bárkával és csónakkal érkeztek a mediterrán országba. Hála a baloldali és bevándorláspárti madridi kormánynak, az év elejétől hivatalosan 43 ezer, nem hivatalosan 50 ezer illegális bevándorló jöhetett be az országba.

Több mint egymillió menedékkérelem vár még elbírálásra az Európai Unióban

Nagyvilág2018.10.10, 14:40

Az elmúlt években tapasztalt migrációs nyomás következtében elhúzódó eljárások miatt több mint egymillió menedékkérelem vár még elbírálásra az uniós tagországok illetékes hatóságainál – közölte Jamil Addou, az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) ideiglenes ügyvezető igazgatója Brüsszelben szerdán.

Nem bátorítani, hanem megállítani kell a migrációt

Nagyvilág2018.10.10, 14:13

A migrációs folyamatokat nem bátorítani, hanem megállítani kellene, a kiváltó okokat pedig meg kellene szüntetni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közmédiának.

Erősödni fog a migrációs nyomás a déli határon

Itthon2018.10.10, 11:15

Törökország stabilitása hosszú távon is hatással van Európa biztonságára - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A lengyel belügyminiszter kéri a kilépést az ENSZ migrációs csomagjából

Nagyvilág2018.10.10, 08:43

Az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából való kilépést fogja javasolni a lengyel miniszterelnöknek Joachim Brudzinski lengyel belügyminiszter. Brudzinski attól tart, hogy a csomag elfogadása csak tovább bátorítaná az illegális bevándorlást - közölte a lengyel belügyminisztérium kedden Twitter-oldalán.

Migránsok befogadásáért tüntető nőket raboltak ki migránsgyerekek, közvetlenül a tüntetés után

Nagyvilág2018.10.09, 18:39

A sors iróniája, így számolnak be róla azok a francia médiumok, amelyek egyáltalán hajlandóak tudomásul venni az igazságot: két hatvan év körüli asszony a migránsok beengedéséért tüntetett Montpellier-ben, az egyébként békés francia városban. Majd amikor dolgukat jól végezve befejezték a tüntetést, három 13 év körüli migránsgyerek megtámadta és kirabolta őket.

Nemzetbiztonsági bizottság: szükség van a kerítésre

Itthon2018.10.09, 11:54

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kormánypárti és ellenzéki képviselői szerint is szükség van a magyar határt védő kerítésre.

Burjánzik a prostitúció a migránsok lakta brüsszeli parkban

Nagyvilág2018.10.10, 07:42

Brüsszel hemzseg a migránsoktól, és az illegális bevándorlók megjelenésével a bűnözés is egyre nagyobb. A rendszeres nemi erőszakok mellett most a prostitúció jelent problémát, a romos, elhagyatott házakban, nyilvános WC-kben dolgoznak a szexmunkások.

Átalakítják az osztrák belügyminisztériumot, új ügyosztály foglalkozik a migránsokkal

Nagyvilág2018.10.09, 07:40

Átalakítják a bécsi belügyi tárcát, 2019-től idegenrendészet néven új ügyosztályt alakítanak ki, amelynek égisze alatt összefognak a migrációval kapcsolatos minden ügyet – jelentette be sajtókonferenciáján Herbert Kickl, a bevándorlásellenes osztrák szabadságpárti (FPÖ) belügyminiszter.

Felszámoltak egy migránsokat csempésző hálózatot Belgiumban

Nagyvilág2018.10.09, 07:25

Felszámoltak egy embercsempész bandát Brüsszelben, a csoport főként szudáni és eritreai bevándorlóknak segített eljutni Nagy-Britanniába.

Izrael határkerítéssel állította meg az afrikai migránsok beáramlását

Nagyvilág2018.10.09, 07:23

Izrael és a modern népvándorlás – A migrációs kérdés egy bevándorló-hátterű országban cím alatt a Migrációkutató Intézet legújabb tanulmányában Izrael és a modern migrációs válság kapcsolatát elemzi, tekintettel arra, hogy a térség egyetlen európai kultúrájú országaként a zsidó állam tapasztalatai számos fontos tanulságot tartogathatnak akár Magyarország számára is. A bevándorlás komoly társadalmi feszültségeket generált a közel-keleti országban, amit illegális afrikai migránsok által elkövetett, a sajtóban és a rendőrségi statisztikákban is dokumentált bűnesetek súlyosbítottak. A kialakult helyzetre a zsidó állam számos nagyszabásúú ...

Döbbenetes videó: egy baleset miatt buktak le a migránsok

Nagyvilág2018.10.08, 17:47

Hihetetlen videót tett közzé egy német oldal a Twitteren.

Salvini nem enged a migránsoknak, ha kell, a reptereket is lezárja

Nagyvilág2018.10.07, 17:28

Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes kész arra, hogy lezárassa az olasz reptereket. Ezt azért tenné, mert a napokban megérkezhet az első különjárat, amely visszaviszi az Olaszországban regisztrált migránsokat.

Fordulat az ügyben: rendszeresen mecsetbe jártak a leicesteri rendőrgázolók

Nagyvilág2018.10.07, 15:23

A Daily Mail szombati cikkében egy helyi mecsetbe járó hívőt szólaltatott meg, aki elárulta, hogy a rendőrgázolással gyanúsított férfiak rendszeresen jártak a közeli mecsetbe imádkozni. Itt vannak az újabb részletek a briteket sokkoló ügyről, fényképek is nyilvánosságra kerültek a feltételezett elkövetők letartóztatásról.

Kamionba bújt migránsokat fogtak a magyar határon

Itthon2018.10.07, 13:36

Mirgánsok hajnalban először egy lengyel, majd nem sokkal később egy macedón kamionban megbújva próbáltak illegálisan átkelni a röszkei határátkelőn – tudatta a Police.hu.

Virágzik a migránsgasztronómia Brüsszelben

Nagyvilág2018.10.06, 15:40

Brüsszel főként afrikaiak által lakott Matongé negyedében virágzik az illegális vadhús-kereskedelem. A VRT flamand közszolgálati csatorna riporterei rejtett kamerával járták be a környéket, és kiderítették, védett afrikai állatok húsát adják-veszik egymás között a migránsok.

Egyre durvább a migránsprostitúció Franciaországban

Nagyvilág2018.10.06, 12:01

Óriási pénzeket zsebelnek be afrikai bűnszervezetek azzal, hogy a migráns nőket prostitúcióra kényszerítik. Az így bevételként keletkező eurómilliókat tisztára mossák, majd visszaviszik Afrikába. Párizsban hatalmas akció keretében felszámoltak egy nigériai prostituáltakat futtató hálózatot.

Szigorodnak a migránsokra vonatkozó törvények Olaszországban

Nagyvilág2018.10.06, 10:37

Olaszországban ezentúl el lehet utasítani annak a migránsnak a menedékkérelmét, akiről kiderül, hogy korábban bűnöző volt. Kérdés, hogy ezt az unió engedi-e.