Microsoft Magyarország
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Microsoft
- dollár
- Windows
- Bill Gates
- Microsoft Windows
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Informatikai versenyt hirdet a Sulinet
A Sulinet Programiroda és a Microsoft Magyarország közös pályázatán általános- és középiskolás csapatok vehetnek részt, feladatuk info-kommunikációt népszerűsítő anyagok elkészítése.
Már nem Bill Gates a leggazdagabb
A svéd IKEA bútorgyár alapítója, Ingvar Kamprad megelőzte az amerikai Microsoft szoftveróriás vezérét, Bill Gatest a világ leggazdagabb embereinek listáján, legalábbis a Swedish TV információi szerint. Az "előzésre" a dollár utóbbi időben tapasztalt leértékelődése miatt kerülhetett sor.
Bill Gates 6 milliárd dollárral lett gazdagabb
Egy év alatt közel 6 milliárddal növelte vagyonát a Microsoft alapítója, Bill Gates, így továbbra is ő vezeti a Forbes magazin listáját, amely a világ legvagyonosabb embereit gyűjti össze évről-évre. Idén 587 főből áll a dollármilliárdosok klubja, amelynek tagjai között szép számmal vannak orosz olajmágnások, számítógépes guruk, és új belépőként már J. K. Rowlingot, a Harry Potter szerzőjét is jegyzi a Forbes.
Jachtméretben is versenyeznek a gazdagok
Az energia- és IT-szektorból frissen meggazdagodott ifjú milliárdosok alaposan felkavarták a világ legvagyonosabb embereinek azon versengését, hogy ki birtokolja a földkerekség legnagyobb jachtját. A listát jelenleg a Microsoft társalapítója, Paul Allen vezeti a vadonatúj, 126 méteres cirkálójával, ám a hírek szerint a trónfosztó hamarosan vízre száll.
Véget ért a Microsoft alkotói pályázata
November 29-én hirdették ki a Microsoft Sulinet XP alkotói pályázatának eredményeit, melyre több száz pályamű érkezett. A 7-12 éves korcsoport fődíja egy belföldi családi utazás, a 13-18 éves korosztály győztese pedig elutazhat Redmondba, a Microsoft központjába.
Alkotói pályázat a Microsofttól
A Microsoft Magyarország a SuliNet Expressz programhoz kapcsolódva idén nyáron "Én és a számítógépem" néven útjára indította Sulinet XP pályázatát. A kezdeményezés célja, hogy az általános- és középiskolás korosztály kreatív módon megmutathassa, hogyan változtatta meg életét az első számítógép.
Bill Gatesnek jó éve volt
Két szűk esztendő után az elmúlt 12 hónapban ismét nőtt az Egyesült Államok leggazdagabb embereinek vagyona. A Forbes magazin által rendszeresen publikált adatok szerint az egy évvel korábbiakhoz képest 10 százalékkal több pénzük lett. A leggazdagabb továbbra is a Microsoft alapító elnöke, Bill Gates.
Windows helyett e-SuSut használnak Ghánában
Egy ghánai üzletember Bill Gates babérjaira tör az afrikai országban: a legtöbb vállalkozás az ő cége által kifejlesztett szoftvert, a Softot használja, a Microsoft termékei helyett. A történet ismerős: a vállalkozást Hermann Chinnery-Hesse 10 évvel ezelőtt egy régi személyi számítógépen kezdte a hálószobájában.
Megjelent a Windows Server 2003
Számos elhalasztott bejelentés, valamint névváltoztatás után április 24-én megjelent a Microsoft vállalati szerverekre szánt operációs rendszere, a Windows Server 2003.
Vityi: Soha nem használtam Linuxot
Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója saját bevallása szerint ugyan már látott, de soha nem használt Linux operációs rendszert. A szoftvercég első emberét az [origo] Társalgójának látogatói kérdezhették október 25-én.
Szoftverek 11 milliárdért a közbeszerzésnek
Több mint 11 milliárd forint értékben szerez be Microsoft és Novell szoftvereket a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI).
Legálisra cseréli a Microsoft a kalózszoftvereket
Új szolgáltatása keretében a Microsoft Magyarország eredetire cseréli azokat a számára beküldött szoftvereket, amelyekről kiderül, hogy hamisak.
Újabb per előtt a Microsoft
Massachusetts állam nem nyugodott bele a Microsoft és az Egyesült Államok kormánya között született megállapodásba: benyújtja fellebbezését a bíróságra. Ha sikeres a fellebbezés, a Microsoft riválisai is újra támadásba lendülhetnek, hogy megtörjék a mamutcég dominanciáját a piacon - írja a BBC News Online.
Xbox Live: Indul az európai tesztüzem
November 30-án három európai országban indítja útjára a Microsoft konzolos online játékszolgáltatásának tesztüzemét.
HP-Microsoft pályázat középiskoláknak
Szervereket és szoftvereket nyerhettek szakközépiskolák a HP és a Microsoft Magyarország legutóbbi pályázatán.
Győztesként került ki a perből a Microsoft
Egy szövetségi bíró a Microsoftnak adott igazat abban a négy éve folyó antotröszt perben, amit az Egyesült Államok kormánya, és kilenc állam nyújtott be a szoftvergyártó óriás ellen. A bíró nem szabott ki keményebb bírságot, így döntés értelmében a vállalatra azok a szankciók érvényesek, amelyekben tavaly állapodott meg az amerikai kormánnyal.
A Microsoft vezér szerint "rendellenes" cége javuló eredménye
A Microsoft vezérigazgatója szerint üzletük feltételei keményednek, folyó üzleti évük első évnegyedének növekvő eladási trendje nem lesz tartható. Steve Ballmer a növekedést eladásaikban rendellenes jelenségnek nevezte, mivel szerinte mindenütt nehezülnek a feltételek, legalábbis a valamikori "szép időkhöz" képest.
Egy éves a Windows XP
A Microsoft pontosan egy évvel ezelőtt, 2001. október 25-én mutatta be ez idáig utolsó, asztali számítógépekre szánt operációs rendszerét, a Windows XP-t. Az évforduló alkalmából az [origo] Társalgójába látogat Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.
Kérdezze a Microsoft ügyvezető igazgatóját!
Október 25-én, 13 órakor az [origo] Társalgójának vendége Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.
Kimagasló Microsoft-eredmény
Elsősorban a nemrég bevezetett szoftverbérlési lehetőségnek köszönhetően a piaci várakozásoknál 16 százalékkal nagyobb nyereséget jelentett csütörtökön, a New York-i tőzsdezárás után a Microsoft. A szoftvergyártó óriáscég profitja a szeptember végén zárult első pénzügyi negyedévben 2,73 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 1,28 milliárdról.
Rohamosan fogy Bill Gates vagyona
Továbbra is Bill Gates, a Microsoft elnöke és társalapítója vezeti a Forbes magazin leggazdagabb amerikaiakról összeállított 400-as listáját. Gates vagyona 20 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest főként a gyengélkedő részvénypiacoknak köszönhetően, de így is mintegy 42 milliárd dollárt tesz ki. A lista legszegényebbje csupán 550 millió dollárt tudhat magáénak - írja a CNNmoney.
A világ két legdrágább szava: Coca-Cola
A Businessweek 2002-es listája szerint a világ legtöbbet érő márkája továbbra is a Coca-Cola, amelynek értéke a maga 69,6 milliárd dollárjával meghaladja Magyarország 2001-es összesített GDP-jét*. A márkák ranglétrájának második fokán a Microsoft áll 64 milliárd dollárt meghaladó értékével, így messze megelőzi a harmadik helyen álló és 51 milliárd dollárt érő IBM-et.
Értéktelenednek a világmárkák
Az Interbrand Corp. és a Business Week tanulmánya szerint a világmárkák mintegy fele vesztett értékéből tavaly óta - adta hírül a világgazdaság. A listát továbbra is az amerikai nagyvállalatok vezetik (Coca-Cola, Microsoft és IBM), de az év legnagyobb nyertese egy dél-koreai multi, a Samsung lett.
A Microsoft részesedést venne a T-Online-ban
A Deutsche Telekom internetes szolgáltató leányvállalata, a T-Online részvénye több mint nyolc százalékkal emelkedett szerdán annak hírére, hogy a Microsoft 24,9 százalékos részesedést készül vásárolni a cégben. A Deutsche Telekom nem kommentálta a Capital című gazdasági magazin értesülését, amely szerint a részesedés 3-4 milliárd euróért kelne el. Szerdán kora délután a T-Online International AG részvényeinek árfolyama 11,52 euró volt.
Megduplázta profitját a Microsoft
A szoftvergyártó óriáscég nettó nyeresége a második negyedévben 1,5 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 650 millióról; a vállalat forgalma 10 százalékkal, 7,25 milliárd dollárra bővült - adta hírül a BBC. A Microsoft ugyanakkor mérsékelte a következő egy évre szóló növekedési előrejelzését.
Ismét a General Electric a világ legnagyobb vállalata
Az amerikai General Electric két év után visszavette vezető szerepét a Microsofttól a Financial Times éves vállalati világranglistáján. A brit üzleti körök lapjának pénteki számában közzétett lista a vállalatokat tőkepiaci értékük alapján rangsorolja - a GE piaci értéke a 2001 januári adatok szerint 477 milliárd dollár, 50 százalékkal több, mint a második helyen lévő Cisco Systemsé, amelynek értéke 304 milliárd dollárra apadt a tavalyi 550 milliárd dollárról.
Stabilan őrzi első helyét a General Electric
Mint minden évben, idén is kiadta top 500-as vállalati listáját a neves brit gazdasági lap, a Financial Times. A piaci kapitalizáció alapján a világ félezer legnagyobb vállalatát megnevező lista élén idén is a General Electric végzett, idén is a második helyen befutó Microsoftot megelőzvén. A rangsor legnagyobb vesztese a Cisco: a tavaly még negyedik helyen tanyázó hálózati eszközgyártó értékéből 180 milliárd dollárt vesztve csak a 20. helyre futott be. Kelet-európai cég négy található a top 500-ban: négy orosz energetikai óriás.
Magyarországi premier: Visual Studio .NET
Az XML-re épülő webszolgáltatások legújabb fejlesztő eszköze - a Visual Studio..NET -, a több mint 20 programnyelvet támogató, 8 nyelven megjelenő fejlesztőeszköz készlet és akalmazásfejlesztési platform.
Kábelszolgáltatót venne a Microsoft
Az amerikai Microsoft fontolgatja, hogy vételi ajánlatot tesz a pénzűkében lévő brit ITV Digital műsorszolgáltatóra - írja a BBC az Observer értesüléseire hivatkozva. A kábeltévé-társaság lehetséges vevői között tartják számon a Vivendit, és a német Bertelsmannt is.
Elhúzódó pangásra számít a Microsoft
A várakozásoknál gyengébb nyereségadatokat tett közzé a Microsoft: a szoftvergyártó óriáscég nyeresége a tavalyi utolsó negyedévben 13 százalékkal 2,28 milliárd dollárra csökkent, míg árbevétele 18 százalékkal, 7,74 milliárd dollárra nőtt éves összevetésben - adta hírül a Bloomberg hírügynökség. A Microsoft közölte azt is, hogy a korábbi várakozásokkal ellentétben a személyi számítógépek iránt tovább csökken a kereslet az első fél évben.
Csalódást keltő Microsoft-eredmény
A szoftverek iránti gyenge kereslet és az Xbox vártnál alacsonyabb forgalma miatt az előzetes elemzői várakozásoknál gyengébb eredményeket közölt a Microsoft az amerikai tőzsdezárás után. A világ legnagyobb szoftvergyártó cége 2003-ban is a korábbi előrejelzésnél rosszabb eredményre számít. A vállalat papírjainak árfolyama a német tőzsdén 3,2 százalékkal gyengült.
Xbox: európai premier - csak az Unióban
A Microsoft játékkonzolja március 14-én debütál Európában, Magyarországon és a többi Európai Unión kívüli országban azonban egyelőre várni kell a hivatalos bemutatóra. Elemzők kiélezett piaci küzdelemre számítanak az Egyesült Államokban és Japánban 2001 ősze óta forgalmazott Xbox és a 2000-ben bemutatott Sony PlayStation 2 között.
Fél százalékkal növelheti az X-box gyártása a magyar GDP-t
A Világgazdaság számításai szerint a Flextronics sárvári, és tavaly átadott nyíregyházi üzemei a Microsoft új játékkonzoljának gyártásával a magyar GDP-t összességében fél százalékkal növelhetik. Az export 10 százalékkal növekedhet, külkereskedelmi pozíciónk azonban csak kisebb mértékben javulhat, összességében azonban így is igen jelentős hatással volna a nemzetgazdaságra.
Együttműködik a Microsoft és a Deutsche Telekom
Apad Bill Gates vagyona
Az amerikai Forbes magazin által készített, a világ milliárdosait összegyűjtő lista élén - hasonlóan a korábbi évekhez - idén is Bill Gates, a Microsoft vezére áll. Gates vagyona mindazonáltal rohamosan csökken, hiszen tavaly még 58,7 milliárdos vagyonnal rendelkezett, idén azonban csak 52,8 milliárd dollárt költhet el. A második - bérelt - helyen Warren Buffett, a Berkshire Hathaway tulajdonosa, a harmadikon pedig a német Albrecht testvérpár áll 35, illetve 26,8 milliárd dolláros vagyonnal. A listán 445-ik helyen szerepel egy kínai üzletember is, bizonyos Liu Yogsing Yonghao, kereken 1 milliárd dolláros vagyonnal.
Visual Studio.NET: arccal az XML felé
Bill Gates, a Microsoft elnöke bemutatta a Visual Studio .NET-et és a .NET Framework-öt, azaz a szoftvergyártó legújabb .NET alkalmazásfejlesztési eszközét és a .NET alkalmazások platformját.
December 1-től boltokban a magyar Windows XP
November 22-én a Madách Színházban, nagyszabású premier keretében mutatja be a Microsoft Magyarország a Windows XP magyar változatát. November 20-tól pedig letölthető a cég honlapjáról az Internet Explorer 6.0 magyar verziója.
Microsoft-szoftverek a közintézményeknek
A Microsoft a jövő évben mintegy 5 milliárd forint értékben ad el szoftvereket a magyarországi közintézményeknek.
A Microsoft-megegyezés híre fellendíti a tőzsdét
A Microsoft és az amerikai kormány peren kívüli kiegyezésének hirtelen felcsillant reményére meredek nyereségeket mutattak a csütörtöki késői forgalomban a fő New York-i értékpiaci indexek
Debütál a Windows XP
A Microsoft hivatalosan október 25-én jelenti be új operációs rendszere érkezését. A magyar nyelvű változat megjelenése november végén várható.
Debütál a Windows XP
A Microsoft hivatalosan október 25-én jelenti be új operációs rendszere érkezését. A magyar nyelvű változat megjelenése november végén várható.
Kevesebb profitra számít a Microsoft
A Microsoft arra számít, hogy profitja öt-hat százalékkal kisebb lesz az előzetes várakozásoknál a negyedik negyedév és a pénzügyi év végén egyaránt. A vártnál rosszabb eredményeket a vállalat a számítógép-eladások világméretű visszaesésével és a vevők kisebb költekezésével magyarázta.
Csökkenő Microsoft-milliárdok
Bár a Microsoft harmadik negyedéves árbevétele alacsonyabb volt az elemzői várakozásoknál, a szoftvergyártó vállalat csütörtökön közzétett eredményszámai meghaladták a piaci várakozásokat. A cég negyedik negyedre sem jósolt emelkedő árbevételt: a Microsoft csökkentette az októbertől decemberig tartó időszak EPS várakozását a PC-k és szoftverek csökkenő eladása miatt. Mindezek ellenére a részvények emelkedtek a zárás utáni kereskedés alatt.
Elutasították a Microsoft fellebbezését
Elutasította az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Microsoft fellebbezését a kormány elleni antitröszt perben, melyben újra kívánta tárgyaltatni perének azt a szakaszát, amelyben Thomas Jackson bíró ítélkezett.
Továbbra is Gates a leggazdagabb
A Microsoft alapítója - noha a terrortámadás óta jelentős összeget veszített el vagyonából - továbbra is a világ és Amerika leggazdagabb embere.
Megjelent a magyar nyelvű Office XP
Jean-Philippe Courtois, a Microsoft európai, közép-keleti és afrikai térségének elnöke a Microsoft Magyarország nagyszabású rendezvényén, majd az ezt követő sajtótájékoztatón jelentette be az Office XP, a Microsoft legújabb irodai alkalmazáscsomagjának magyar verzióját.
Microsoft-szoftverek a magyar felsőoktatásnak
A Miniszterelnöki Hivatal és a Microsoft Magyarország megállapodása értelmében háromszázötvenezer hazai felsőoktatási intézmény tanára és diákja juthat hozzá a legkorszerűbb Microsoft-szoftverekhez. Az erről szóló szándéknyilatkozatot ünnepélyes keretek között írta alá Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és Jean-Philippe Courtois, a Microsoft Európa, Közel-Kelet és Afrika térségének elnöke.
Ingyen szoftver tanároknak és diákoknak
A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a Microsoft Magyarország megállapodása értelmében 350 ezer felsőoktatási intézményben tanító tanár, illetve tanuló diák ingyen juthat a Microsoft kulcsszoftvereihez, így például a Windows és az Office program legújabb változatához - jelentették be a két szervezet képviselői.
Mégis egyben maradhat a Microsoft?
A republikánus washingtoni kormányzat visszavonulót fújt csütörtökön a harmadik éve húzódó Microsoft-ügyben: az igazságügy-minisztérium nyilatkozatban közölte, hogy - ellentétben a tárca előző vezetésével - nem törekszik a szoftvervállalat kényszerfelosztására.
Gyengébb eredményre számít a Microsoft
Az előzetes várakozásoknak megfelelő eredményekről, de romló piaci kilátásokról számolt be pénteken a Microsoft. A szoftvergyártó óriáscég közölte: a számítógép-eladások visszaesése miatt a szeptember végén végződő pénzügyi negyedévben 39-40 centes részvényenkénti nyereségre számít, míg a piaci konszenzus 45 centes nyereséget valószínűsített.
Továbbra is Bill Gates a leggazdagabb
Az amerikai Forbes magazin szerint még mindig Bill Gates, a Microsoft alapítója rendelkezik a legnagyobb vagyonnal - összesen 58,7 milliárd dollárral - annak ellenére, hogy az elmúlt évben 4 milliárd dollárt veszített a technológiai részvények mélyrepülése következtében. A milliárdosok között a második helyen Warren Buffet befektető, a harmadikon pedig Paul Allen, a Microsoft társalapítója áll. Az első tíz helyen nyolc amerikai, egy német és egy szaudi milliárdos található.