Mezőkövesd

címke rss

Döntetlent játszott a Ferencváros és a Mezőkövesd az NB I rangadóján

Sport2019.11.02, 19:19

Az OTP Bank Liga 11. fordulójának rangadóján a Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel, míg a listavezető MOL Fehérvár FC az első félidőben összeszedett kétgólos hátrányból megfordította ugyan a ZTE elleni idegenbeli mérkőzést, végül mégis csak egy ponttal lett gazdagabb. 

Fahasábbal agyonverte az asszonyt, aztán elment a fürdőbe

Itthon2019.10.28, 10:15

Brutálisan elbánt idős élettársával egy mezőnyárádi nyugdíjas. A pár sokat veszekedett, a gyilkosság előtt is vitatkoztak, ettől lett dühös a férfi. Egy fahasábbal verte agyon az asszonyt, akit magára hagyott. Ezt követően elutazott a mezőkövesdi gyógyfürdőbe pihenni. 

Eltűnt egy mezőkövesdi nő

Itthon2019.09.20, 11:17

A 34 éves nő szeptember 9-én a reggel ment el mezőkövesdi otthonából, azóta nem adott életjelet magáról. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a megtalálásához. 

Eltűnt egy tizenkilenc éves mezőkövesdi nő

Itthon2019.09.19, 16:32

A nő szeptember 17-én délután ment el mezőkövesdi otthonából, azóta nem tudni, hogy hol lehet. 

Fejelés, pofon és tömegjelenet az NB I-es focimeccsen - videó

Sport2019.09.14, 19:02

Két-két sárga és piros lap zárta a Kisvárda–Mezőkövesd mérkőzés első félidejét. Volt fejelés, pofon és tömegjelenet is a lefújást követően.

Több gránátot találtak Mezőkövesden

Itthon2019.08.29, 19:15

Feltehetőleg tüzérségi gránátokat találtak földmunkák közben csütörtök este Mezőkövesen a Lövői úton, az Egerlövő felé vezető utat lezárták - közölte az MH Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje az MTI-vel. Frissítés: Három magyar gyártmányú repeszromboló gránátot találtak.

Most már biztos, hogy a Mezőkövesd az idénykezdés királya

Sport2019.08.11, 15:02

Két győzelemmel (ZTE, 1-0, Kaposvár 2-1) kezdte a labdarúgó NB I 2019-20-as idényét a Mezőkövesd. A borsodi csapat sorozatban a negyedik idényét kezdi az első osztályban, de az első két fordulóban még egyszer sem kapott ki.

62 Celsius-fokot mértek a kaposvári stadion gyepén

Sport2019.08.11, 09:23

Iszonyatos forróságban, délután 5 órai kezdéssel rendezték meg szombaton a Kaposvár-Mezőkövesd NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzést, amelyen az újoncot hazai pályán verte 2-1-re a borsodi csapat.

Idegenben nyert a Mezőkövesd és az Újpest az NB I-ben

Sport2019.08.11, 06:31

A Mezőkövesd idegenben 2-1-re legyőzte a Kaposvárt az OTP Bank Liga második fordulójában. A somogyiak a 12. percben megszerezték a vezetést, de két perccel később a Mezőkövesd egyenlített, majd a 30. percben előnybe is került. A második félidőben már nem született több gól, így a Mezőkövesd a második győzelmét is megszerezte a bajnokságban. Az Újpest megszakította hét meccses nyeretlenségi sorozatát, Diósgyőrben tudott nyerni a lila-fehér csapat. Zsótér vezetést szerzett a vendégeknek, Tajti egyenlített, majd Nwodobo egy szép góllal megszerezte az Újpest győztes találatát.

Ismerősével együtt tűnt el egy mezőkövesdi kamaszlány

Itthon2019.08.09, 16:48

A rendőrség körözési eljárást folytat egy 16 éves mezőkövesdi lány, Szilágyi Katalin Erzsébet eltűnése ügyében.

Egy kamaszlányt keresnek Mezőkövesden

Itthon2019.06.07, 16:25

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság már keresi a lányt, és a lakosság segítségét kéri a mielőbbi megtalálása érdekében - írja a Police.hu oldala

Hódi Pamela párja, Tóth Bence távozhat jelenlegi csapatától

Life.hu2019.05.24, 14:20

A hírek szerint április eleje óta nem állt pályára Tóth Bence labdarúgó, Hódi Pamela kedvese. Úgy tudni, hogy hamarosan új csapat után kell néznie. 

Csobbanj az élménybe a Zsóry-fürdőben!

Travelo2019.06.03, 10:38

A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő 11 hektár területén 22 fedett és szabadtéri medencét használhatnak a fürdőzők, melyeket jól kiegészít a csúszdapark. A fürdő egész évben vonzó célpont a családok számára.

Ide utazzanak húsvétkor: tuti programok Noszvajtól Pozsonyig

Travelo2019.04.19, 11:14

Húsvét vasárnap és hétfő különleges helyet foglal el az emberek szívében. Bár a tavasz első hivatalos napja már jócskán odébb van; ez a két nap mégis az újjászületésről, a megújulásról szól. Ha megnézzük, szinte az összes országos és határainkon túli program arra bíztat, hogy testben és lélekben is megfiatalodjunk egy kicsit. Hogy önfeledten élvezni tudjuk a csibe-, bárány- és nyuszisimogatást, a vödörrel locsolást, a bábelőadásokat és a foszlós kalács helyben sütését. Ez a két nap arra való, hogy virágot kössünk Gödöllőn, és tojást fessünk kisszékeken kuporogva Noszvajon, vagy Szlovákia egyik legszebb várában kergessünk tündéreket.

Kigyulladt egy üzlethelyiség Mezőkövesden

Itthon2019.01.19, 10:35

A város hivatásos tűzoltói három vízsugárral oltják a lángokat - olvasható a katasztrófavédelem honlapján.

Kiderült miként szépülhet meg a mezőkövesdi Hadas városrész

Travelo2019.01.01, 17:16

2018 őszén látogattuk meg a mezőkövesdi Hadas városrészt. Még át sem léptünk a jelzés értékű faragott kapun, máris beleszerettünk az apró, de rendezett és szeretettel ápolt kis házacskákba, utcákba. Akkor még idegenvezetőnk is csak reménykedett a jó pályázati eredményekben.

Halálos baleset Mezőkövesdnél

Itthon2018.12.11, 19:00

Egy férfi meghalt, amikor árokba hajtott, majd autója felborult Mezőkövesd és Andornaktálya között kedd délután - közölte a rendőrség a honlapján.

Induljon a Mátra és a Bükk legszebb kincseinek felkutatására!

Travelo2018.11.06, 18:29

Deszkatemplomokra és zengő barlangokra bukkanhatnak, miközben virágfestők és íróasszonyok történeteit is megismerhetik, ha felfedezőtúrára indulnak a Mátrába és a Bükk-vidék területére. Mert még mindig nincs késő egy kellemes sétát tenni Mezőkövesd faragott kapus városrészében vagy Lillafüreden a romantikus Hámori-tó környékén, és jól teszik, ha belesnek Egerszalókon a barlanglakásokba is. Mutatjuk, merre kiránduljanak ezekben az őszi hetekben.

Három autó karambolozott Mezőkövesdnél

Itthon2018.10.14, 15:59

A műszaki mentési munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Létrával kellett kihúzni egy nőt a gödörből

Itthon2018.08.18, 21:55

Egy út menti munkagörödbe borult bele a biciklis nő szombat este a mezőkövesdi Alkotmány úton - írta a katasztrófavédelem. 

Több ezer csirke pusztult el egy tűzben Mezőkövesden

Itthon2018.08.16, 17:24

Hat-hétezer csirke pusztult el Mezőkövesden, miután kigyulladt egy 1200 négyzetméteres, két szintes csirketartásra használt épület emelete. Hatalmas a kár. 

Új csúszdapark a mezőkövesdi Zsóry-fürdőben

Travelo2018.07.30, 09:18

A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő 11 hektáros területén 728 méternyi új csúszdát használhatnak a fürdőzők, mely jól kiegészíti a 22 fedett és szabadtéri medencét. A fürdő egész évben vonzó célpont a családok számára.

Új csúszdapark a mezőkövesdi Zsóry-fürdőben

Travelo2018.07.12, 15:57

A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő 11 hektáros területén 728 méternyi új csúszdát használhatnak a fürdőzők, mely jól kiegészíti a 22 fedett és szabadtéri medencét. A fürdő egész évben vonzó célpont a családok számára.

A tárgyalása előtt is lopott a facebookos tolvaj

Itthon2018.05.24, 11:09

Ezúttal egy elektromos szakállvágó tetszett meg neki egy mezőkövesdi üzletben.

Családi bűnözés: együtt lopott apa és fia

Itthon2018.05.22, 16:45

Egy mezőkövesdi apa lopni vitte a fiát márciusban. A rendőrök a betörés után ellenőrizték őket, ekkor buktak le. Mindketten beismerték tettüket. A rendőrség vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást.

Böde Dániel klasszisa három pontot ért a Fradinak

Sport2018.04.07, 18:05

A labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában az éllovas Ferencváros 3-0-ra legyőzte a Mezőkövesdet.

Már csak két hét és újra hosszú hétvége: ide utazzon húsvétkor!

Travelo2018.03.19, 13:37

A húsvét elsősorban egyházi ünnep, így ha tényleg szeretne elmélyedni annak hangulatában, érdemes olyan országokat kiszemelni, ahol komolyan veszik a kapcsolódó keresztény hagyományokat. Mi most Olaszországot és Spanyolországot választottuk, ahol körmenetekkel ünneplik a húsvétot, továbbá Prágát, ahol már inkább a vásároké a főszerep. Itthon pedig antik piacot, traktoros locsolkodást és várlátogatást is ajánlunk.

Elsikkasztotta a benzinkút bevételét az ott dolgozó férfi

Itthon2018.03.12, 12:01

Sikkasztás miatt folytatott eljárást a rendőrség egy 31 éves borsodivánkai férfival szemben, aki sajátjaként rendelkezett a bevétel egy részével.

Elvágta az anyja torkát egy skizofrén nő

Itthon2018.01.15, 17:18

Megölte saját anyját egy mezőkövedi nő tavaly februárban. Korábban skizofrénia betegséget állapítottak meg nála, ezért a Miskolci Törvényszék elrendelte a nő kényszergyógykezelését.

Baleset volt Paksnál és Mezőkövesdnél

Itthon2017.11.13, 09:12

Egy autó szalagkorlátnak ütközött az M6-oson Paksnál, egy másik pedig árokba hajtott Mezőkövesdnél. Előbbi balesetben a sofőr meghalt, utóbbiban megsérült.

NB I: távozott posztjáról a Mezőkövesd vezetőedzője

Sport2017.10.16, 17:09

Távozott posztjáról Radványi Miklós, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője.

Mackó Mama kuckójában is siratták a Kövesdet

Sport2017.10.15, 09:29

A labdarúgó NB I-ben szombaton lejátszott Mezőkövesd-Debrecen (0-2) mérkőzés nem csak a futball miatt volt érdekes, hanem azért is, mert a B/4-es szektorban különleges vendégek foglaltak helyet.

Nem látta ezt a férfit?

Itthon2017.10.13, 13:56

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 43 éves, mezőkövesdi férfi eltűnése ügyében.

NB I: padlón maradt a Fradi, sírból nyert rangadót a Honvéd

Sport2017.08.12, 20:29

A Ferencváros házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Paks csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának augusztus 12-i, szombati mérkőzésén, így a debreceni pontvesztést követően ismét nem sikerült nyernie Thomas Doll csapatának. A címvédő Budapest Honvéd a Bozsik Stadion egygólos hátrányból felállva 2-1-re legyőzte az Újpestet, míg a Puskás Akadémia közel járt ahhoz, hogy megszerezze az első sikerét, de a DVTK az utolsó percekben egyenlített a (2-2) a heves esőzés miatt rövid időre félbeszakadt mérkőzésen.

Matyós felfedező túrával csalogatják a turistákat Mezőkövesdre

Travelo2017.12.14, 09:50

Matyós felfedező túrával csalogatják a turistákat Mezőkövesdre

Élő adásban káromkodott a Mezőkövesd játékosa

Sport2017.05.15, 11:11

A mezőkövesdi Molnár Gábor a lefújás után volt a megszokottnál őszintébb az M4 kamerái előtt.

Annyi eső esett, hogy a pincékben áll a víz Borsodban

Itthon2017.05.07, 15:40

Garázsokat, pincéket öntött el a villámárvíz Borsodban. Annyi eső esett fél óra alatt, mint máskor egy hónapban.

A télen ötödikek voltak, most könnyen kieshetnek

Sport2017.05.08, 10:32

A labdarúgó NB I őszi szezonjának nagy szenzációja volt, hogy a Mezőkövesd csapata az ötödik helyen állt a táblázaton. Pintér Attila a kezdeti nehézségek után egyre jobb eredményeket ért el, többek között a tavalyi bajnok Ferencvárost is legyőzte csapatával. A téli szünetben Pintér Felcsútra távozott, a helyére érkező Szivics Tomiszláv, majd Radványi Miklós sem tudott csodát tenni. Három fordulóval a bajnokság befejezése előtt a Kövesdnek reálisan számolnia kell azzal, hogy jövőre a másodosztályban folytatja.

Szlovákiai magyar edző váltja Kövesden Szivicset

Sport2017.05.02, 18:03

Radványi Miklós lett az OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd-Zsóry labdarúgócsapatának vezetőedzője. A 48 éves szakember kinevezését közösségi oldalán jelentette be a borsodi klub.

Magyar Kupa: a Vasas fél lábbal már a döntőben van

Sport2017.04.26, 20:24

A Vasas 2-0-ra legyőzte a Mezőkövesd Zsóry FC-t a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, ezzel nagy lépést tett a fináléba jutás felé. A másik elődöntőben a Ferencváros 8-0-ra verte a harmadosztályú Budafokot.

600 millióból épül csúszdapark a mezőkövesdi fürdőben

Travelo2017.10.13, 13:19

600 millióból épül csúszdapark a mezőkövesdi fürdőben

Hétfőn nyílik a csészemedencével megújult Zsóry fürdő

Travelo2017.10.12, 16:53

Hétfőn nyílik a csészemedencével megújult Zsóry fürdő

Csészemedencével nyílik a Zsóry élményfürdő januárban

Travelo2017.12.13, 15:16

Csészemedencével nyílik a Zsóry élményfürdő januárban

Eltűnt egy 12 éves kislány - Teljes erővel keresik a rendőrök

Archívum2016.12.04, 11:13

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy 12 mezőkövesdi lány eltűnése ügyében.

Pintér csapata trükkös szabadrúgással verte a Videotont

Sport2016.11.19, 21:50

A házigazda Mezőkövesd 2-1-re legyőzte a Videotont a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 16. fordulójában.

Az újonc gólt nem, de pontot szerzett Debrecenben

Sport2016.11.05, 20:18

Az újonc Mezőkövesd szombaton gól nélküli döntetlent ért el a Debreceni VSC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.

Kabaréba illő góllal nyerte a Mezőkövesd az újoncok csatáját

Sport2016.10.16, 02:20

A Mezőkövesd a 91. percben szerzett góllal győzött a hozzá hasonlóan újonc Gyirmót vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában, szombaton.

Hiába az ultrák ultimátuma, emberelőnyben sem nyert a Diósgyőr

Sport2016.09.18, 00:59

Diósgyőr hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában, szombaton, ezzel már hét mérkőzés óta nyeretlen.

A Honvéd ellen támadt fel Pintér csapata

Sport2016.09.11, 03:06

Az újonc Mezőkövesd hátrányról fordítva 3-1-re legyőzte a vendég Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, nyolcadik fordulójában.

Veretlen maradt az újonc Mezőkövesd

Sport2016.07.23, 20:27

Az újonc Mezőkövesd 1-1-es döntetlent ért el Sopronban a Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának szombati játéknapján.

Fordulatos döntetlennel nyitották az újoncok az NB I-et

Sport2016.07.16, 20:52

A másodosztályból feljutott két csapat, a Mezőkövesd és a Gyirmót mérkőzésén 2-2-es döntetlen születet a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójának első mérkőzésén.

Pintér: Nem érdemeltem meg azt a bánásmódot, amit a magyar futballtól kaptam

Sport2016.06.06, 08:31

Pintér Attila irányításával feljutott az élvonalba a Mezőkövesd, amely az NB II korábbi időszakában hétpontos hátrányban is volt a végül harmadikként záró Zalaegerszeg mögött. 

Pintér az NB I-be vezette a Mezőkövesdet

Sport2016.06.05, 23:35

A Mezőkövesd 4-0-ra legyőzte a Dunaújvárost vasárnap a labdarúgó NB II 30., utolsó fordulójában, így feljutott az élvonalba.

Halálos baleset Mezőkövesdnél

Itthon2016.03.11, 09:46

Egy ember meghalt abban a balesetben, amelyben egy személyautó és egy menetrend szerint közlekedő busz ütközött össze Mezőkövesd és Egerlövő között péntek délelőtt - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Késsel fenyegette a kisgyermekes anyát

Itthon2016.02.17, 15:25

A hároméves gyerek jelenléte sem riasztotta vissza, gyilkossággal fenyegetőzött a mezőkövesdi útonálló.

Elaludt a buszon az eltűnt kisfiú

Itthon2015.07.29, 20:31

Megtalálták azt a nyolcéves kisfiút, aki reggel tűnt el Mezőkövesdnél. Veres Pál egy csoporttal utazott Egerből Poroszlóra, de Mezőkövesden nem szállt a buszukról, mert elaludt.

Az amerikai nagykövet is megnézte a locsolkodókat

Itthon2015.04.06, 16:27

Hollókő, Mezőkövesd, Nyíregyháza és Lendvajakabfa. Négy település a sokból, ahol a hagyományokat megtartva nem apró kis üvegekből, hanem vödrökből locsolták meg a lányokat. A kakukktojás Lendvajakabfa, ahol drónnal vették üldözőbe a lányokat. A locsolkodás hétfő estig tart, úgyhogy aki eddig nem tette még elindulhat és megöntözheti a környezetében élő nőket, lányokat, asszonyokat. Képriport.  

Üveget loptunk, visszavennék?

Itthon2015.02.09, 16:19

Nem aggódtak a lebukás miatt a mezőkövesdi tolvajok, ugyanott akarták beváltani az üvegeket, ahonnan ellopták.

Brüsszellel és Putyinnal is hadakozna Orbán a rezsicsökkentésért

Itthon2015.02.05, 09:55

Új gázszerződést kötne Oroszországgal, új bevándorlás-politikát íratna az EU-val, és mindent támogat a reklámadó átalakításával kapcsolatban Orbán Viktor. Többek között ezekről beszélt a Hír TV-nek szerda este. Kiderült, menyire kell még neki a kétharmad, és hogy mennyire elkötelezett a transzparencia mellett. 

Óvással küldené az NB II-be az Újpestet a Mezőkövesd

Archívum2014.05.27, 09:15

Bár az MLSZ versenybizottsága első körben elutasította a Mezőkövesd óvását, az NB I-ből kieső klub abban bízik, végül mégis igazat adnak nekik. A mezőkövesdiek azt kifogásolják, hogy az Újpest több játékosa ebben az idényben három sportszervezetben játszott, amit tiltanak a szabályok.

Orbán rendkívüli húzása: átváltozik pártvezérré

Itthon2014.03.28, 12:27

Politikai fórumokat tart a kampány utolsó hetében Orbán Viktor, egy nappal a választás előtt például Debrecenben mond beszédet. Eddig hasonló rendezvényei nem voltak, rendszerint kormányfőként vett részt avatóünnepségeken.

Bebeto volt a Kecskemét nyerőembere Mezőkövesden

Sport2014.03.02, 00:32

A Kecskemét egygólos győzelmet aratott a Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Feltöltődés januárban - kapcsolj ki itthon!

Life.hu2014.01.16, 15:55

Ha az év végi szabadnapok viszonylag hosszú sora sem segített azon, hogy kipihend az egész éves hajtást, vagy az új évben egyszerűen csak többet szeretnél törődni magaddal, kezdd januári pihenéssel az évet. Ez az időszak már csak azért is kedvező, mert számos wellness-szállodában hirdetnek viszonylag gazdaságos akciókat. Mutatunk 4 kellemes és megfizethető helyet. 

Egyszerűen menő a zöld

Archívum2014.01.15, 16:24

Ha minden igaz, idén hatalmas lendületet kap a szelektív hulladékgyűjtés. Új törvényrendelet készül a veszélyes hulladék otthoni tárolásáról, 2015. január 1-jétől pedig megjelenik a kétkukás rendszer. Ahogy a kormány honlapján olvasható, „eltéveszthetetlen” lesz, hol engedjük el a szemetet úgy, hogy az mindenkinek a legjobb legyen. Bolygónk beleértve.

Idén bejártuk a világot Mezőkövesdtől Tokióig, és imádtuk!

Travelo2017.11.30, 15:44

Poroszlótól Kuala Lumpurig rengeteg helyen megfordultunk, és sok helyet szívünkbe zártunk az idei év során. Ezek voltak a Travelo csapatának kedvenc célpontjai 2013-ban kül- és belföldön.

A Mezőkövesdnek átok a hazai pálya

Sport2013.11.02, 22:11

A Pécs egygólos győzelmet aratott a Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati játéknapján. Az újonc ötödik hazai meccsén negyedik vereségét szenvedte el.

A futballújonc kivégezte a Kecskemétet

Sport2013.08.10, 19:01

Az újonc Mezőkövesd megszerezte története első NB I-es sikerét: Véber György együttese a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának első szombati mérkőzésén a találkozó előtt százszázalékos Kecskemét vendégeként fölényes, 6-2-es diadalt aratott.

Zsórifürdő is felkerült a gyógyhelytérképre

Travelo2017.10.18, 15:21

Új célponttá válhat Mezőkövesd a gyógyturizmusban. Bár a Zsóry Fürdő már harminc éve gyógyfürdőnek számít, az üdülőövezete néhány napja a gyógyhely kinevezést is megkapta. Egész Mezőkövesd örül a jó hírnek.

Kitalált adósok nevében vettek fel milliárdos hitelt

Itthon2013.07.31, 09:22

A gyanú szerint tíz éve kezdett kitalált emberekkel hitelszerződést kötni egy mezőkövesdi takarékszövetkezet négy munkatársa. Az egyik fiktív kölcsönt a másikból fedezték, abban bíztak, hogy nyernek a lottón, és akkor kiszállhatnak a spirálból. Sikkasztással gyanúsítják őket.

Pintér: Osztják az észt, én nem kérek belőle

Sport2013.07.29, 07:41

Két edző is kiborult az NB I nyitófordulója után, Pintér Attila a Győr Diósgyőr elleni döntetlenje után mondta meg a magáét, Véber Györgyöt a Mezőkövesd MTK elleni veresége akasztotta ki.

Az MTK nem adott esélyt a Mezőkövesdnek

Sport2013.07.27, 21:59

Az MTK hazai pályán 3-0-ra nyert az újonc Mezőkövesd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának szombati játéknapján.

Utálom, hogy mindenhol összefüggést sejtenek

Itthon2013.07.14, 10:30

Nem lát semmi szokatlant Tállai András belügyminisztériumi államtitkár abban, hogy a fociklubja, az idén az élvonalba jutott Mezőkövesd 400 millió forintot kap a kormánytól. Azt mondta, eredetileg többet kért a stadion fejlesztésére, de szemernyit sem lobbizott a pénzért, viszont örült Orbán Viktor gratulációjának. Korábban ennél kisebb összegeket osztogatott a kormány a focikluboknak, és egész sportágak vannak, amelyek évekig nem kapnak ennyi pénzt az államtól.

Ötezres stadionnal készül az NB I-re a Mezőkövesd

Sport2013.06.07, 20:21

A labdarúgó OTP Bank Ligába feljutott Mezőkövesd labdarúgócsapatánál két évvel meghosszabbították Véber György vezetőedző szerződését.

Gyógyvíz a matyóknál, borházasítás Egerben

Travelo2017.12.08, 12:16

Matyóföldi barangolásunkon Zsórifürdőn a helyi kénes gyógyvízzel ismerkedtünk, Egerben pedig a borházasítás rejtelmeibe vezettek be minket. A Travelo Matyóföldön járt, második rész.

A Mezőkövesd NB I-ben a Fradi II legyőzésével

Sport2013.06.01, 22:33

A Mezőkövesd végzett az első helyen az NB II keleti csoportjában, így a következő szezonban az első osztályban szerepelhet. Véber György együttese a szombati zárófordulóban 4-1-re verte a Ferencváros második csapatát.

A Mezőkövesd kikapott, veszélyben a feljutás

Archívum2013.05.26, 21:05

Óriási lehetőséget szalasztott el a keleti listavezető Mezőkövesd, miután hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Cegléd együttesétől a labdarúgó NB II 28. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Bukott a Vasas, élre állhat a Mezőkövesd

Sport2013.05.04, 20:05

A keleten éllovas Vasas 3-1-re kikapott Szegeden a labdarúgó NB II 25. fordulójának szombati játéknapján, így vasárnap a Mezőkövesd megelőzheti.

Bebúvós ágy és zsucskolás Matyóföldön

Travelo2017.12.07, 17:10

Matyóföldön és környékén jártunk látogatóban. Mezőkövesden kézművesek, Zsórifürdőn egy elfogadható wellnesshotel, Egerben borházasítás várta a tanulmányút résztvevőit. Matyóföldi kalandozásunk, első rész.

Az első matyó rózsák bőrre kerültek

Archívum2013.04.28, 10:14

Különleges kulturális élményekben, pihentető fürdőzésben és kellemes vidéki hangulatban volt részünk Mezőkövesden a múlt hétvégén. Ha pedig már arra jártunk, Egerbe is leugrottunk egy borkóstolóra.

Az iskolarendőr juttatott előzetesbe egy 15 éves fiút Mezőkövesden

Itthon2013.01.16, 17:19

A 15 éves fiú édességet, pénzt és egyéb dolgokat követelt a társaitól, és veréssel fenyegette őket. Az egyik tanár gyanakodni, az iskolarendőr pedig nyomozni kezdett, így került el a rendőrséghez az ügy.

Fényképezőgép buktatott le egy drogbandát

Itthon2012.11.14, 10:03

Összeveszett vevőjével egy mezőkövesdi díler, de még hét embert rántottak magukkal.

Lesuttyózta az ellenfél játékosait Véber

Archívum2012.09.24, 13:07

A Mezőkövesd hat forduló után százszázalékosan vezeti az NB II Keleti csoportját, edzője, Véber György mégsem volt felhőtlenül boldog a Szeged legyőzése után: az ellenfél játékosait suttyónak, a szurkolóit csürhének nevezte.

Véber: Nem karókkal fociztunk

Sport2012.09.18, 13:49

Hiába kezdte ötmeccses nyertes szériával az NB II Keleti csoportját a Mezőkövesd, Véber György edző keményen bírálta csapatát a hétvégi, kazincbarcikai győzelem után. Már az első félidővel is elégedetlen volt, a másodikkal végképp a korábbi Újpest-játékos.

Tömegbunyó Mezőkövesden

Archívum2012.08.28, 08:45

A játékosok és a nézők is összeverekedtek egymással a Mezőkövesd-Zsóry - Nyíregyháza másodosztályú focimeccsen, írta a Blikk.

Vége a 80 éves mezőkövesdi gyárnak

Gazdaság2012.07.19, 15:46

A Remy autóipari beszállító csütörtökön bejelentette, hogy december végén bezárja mezőkövesdi gyárát. A lépés eredményeként 241 dolgozó marad munka nélkül, a beszállítóknál pedig további 100-150 embert állását veszélyeztetheti a döntés.

Százakat rúghatnak ki Mezőkövesden

Gazdaság2012.07.13, 17:55

Még jogi egyeztetéseket folytat, de ha teheti, bezárja Mezőkövesdi gyárát, és várhatóan Mexikóba telepíti át termelését a Remy autóipari beszállító - derül ki a cég közleményéből, amelyet az [origo]-nak küldött.  Ha így lesz, 400-500 ember veszítheti el a munkahelyét, és megszűnik egy 41 éves gyár, az egykori Autovill.

Papi áldást kaptak a mezőkövesdi biciklik

Itthon2012.05.15, 14:16

Körülbelül 600 biciklit áldott meg egy pap a mezőkövesdi Jézus Szíve Templom előtt vasárnap. Az áldásosztás ötlete a katolikus egyháztól származott, mivel Mezőkövesden szinte mindenki biciklivel közlekedik.

Közel 200 ember kaphat munkát a Modine új gyárában

Gazdaság2012.05.02, 12:10

A közel 3 milliárd forintos beruházással új gyártócsarnokot hozott létre az amerikai Modine, amely három év alatt jelentős létszámfejlesztést tervez mezőkövesdi egységében.

Miért kap fel valakit a tornádó?

Környezet2014.05.21, 14:24

Minden a felület és a tömeg arányától függ: így tud megmozdítani a tornádó akár egy egész vonatszerelvényt. Magyarországon még nem fordult elő, hogy valakit felkapott volna a forgószél, de komoly károkat okozó, szélsebességi rekordot döntő forgószelek itthon is előfordulnak.  

Tagadja a Fidesz, hogy leitatta az éhségmenetelőt

Itthon2012.02.08, 13:30

Egyértelmű provokációnak tartja a fővárosba tartó éhségmenet egyik tagja, hogy a mezőkövesdi Fidesz tagjai - állítása szerint - alkoholt tettek a tiltakozó akció résztvevőjének teájába, így az nem tudta elvállalni a felajánlott hólapátolási munkát. A város fideszes alpolgármestere az [origo]-nak azt mondta, senki nem tett semmit a italba, azt pedig egyből meg lehet érezni, ha egy teában alkohol van.

Eltévedt kutya miatt borult fel egy rendőrségi kisbusz az M3-ason

Itthon2011.03.28, 16:43

Felborult egy rendőrségi kisbusz az M3-as autópálya Budapest felé vezető szakaszán, miután egy kutya tévedt az autópályára. A balesetben megsérült a kisbusz sofőrje, azt azonban nem tudni, hogy a kutyával mi történt.  

Amerikai járműipari cég települ Mezőkövesdre

Archívum2011.03.23, 18:00

Majdnem három milliárd forintos beruházással hoz létre járműipari gyárat Mezőkövesden az amarikai Modine.

Előző
Következő