Mesterházy Attila

címke rss

Hogyan fognak ezek egymásnak kampányolni?

Itthon2013.09.03, 15:01

Egyelőre az MSZP-ben és az Együttben is nehezen tudják elképzelni, hogyan kampányolnak majd azokban a választókerületekben, ahol a másik jelöltjéért kell harcolni. A szocialistáknál sok aktivistának elment a kedve kampánytól, a választókerületi felelősök szerint az érintett körzetekben nem fognak megszakadni Bajnai Gordon jelöltjeiért. Az Együttben inkább amiatt aggódnak, hogy az ellenzéki pártok a kormány  jelöltjei helyett egymást fogják ütni.

Gyurcsány közös listát akar az MSZP-vel

Itthon2013.09.02, 18:31

Közös lista- és egyénijelölt-állítást javasolt a Demokratikus Koalíció a Magyar Szocialista Pártnak - jelentette be újságíróknak Gyurcsány Ferenc pártelnök hétfőn azután, hogy az MSZP vezetőivel tárgyalt. A DK a második helyet szeretné az MSZP-DK közös listán.

Közös stratégiával és stábokkal kampányol az MSZP és az Együtt-PM

Itthon2013.08.29, 20:54

Közös kampánystratégiával vág neki a választásoknak és a 106 egyéni választókerületben is közös kampánystábokat működtet majd az MSZP és az Együtt-PM szövetség - mondta el Mesterházy Attila csütörtök este az InfoRádió Aréna című műsorában. A szocialisták az Együtt-PM-mel kötött megállapodás után várhatóan még négy egyéni körzetet és listás helyeket adhatnak át a többi baloldali ellenzéki pártnak.

Készüljenek a legrosszabbra

Vélemény2013.08.29, 18:19

Egy pillanatra tűnődjünk el azon, hogy ezek az államférfiak akarták leváltani Orbán Viktor hatékony és gátlásoktól mentes rendszerét.

Elbukott az ellenzéki gyűjtőpárt

Itthon2013.08.29, 16:00

Az MSZP és az Együtt 2014 külön listán indul a választásokon, viszont nem indítanak egymás ellen jelölteket egyéniben. Szerintük létrejött a kormányváltó szövetség, bár sem Bajnai Gordon, sem Mesterházy Attila nem volt hajlandó engedni abból, hogy ő legyen a közös miniszterelnök-jelölt.

Két napon belül újra tárgyalhatnak

Itthon2013.08.28, 20:56

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a párt vezetésétől mandátumot kapott arra, hogy folytassa a tárgyalásokat Bajnai Gordonnal.

Nézőpont: Bajnai nyakán Mesterházy

Itthon2013.08.28, 19:41

A Nézőpont kutatása szerint a teljes lakosság 12 százaléka támogatja Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltségét, míg csak 7 százaléka Mesterházy Attilát. Orbán legesélyesebb kihívói között viszont alig vezet Bajnai.

Nevetnek a bohózaton és tovább gyepálják Bajnait a fideszesek

Itthon2013.08.27, 15:07

Nem veszik komolyan az ellenzéki összefogást a fideszes képviselők, de jól szórakoznak az egyre durvuló harcon, ami Mesterházy Attila és Bajnai Gordon között dúl. Stratégia még nincs a nagyon lassan formálódó ellenzéki erők ellen, de Bajnait azért nem eresztik egy pillanatra sem.

Bajnaiék elfogadják az MSZP-s felosztást

Itthon2013.08.26, 13:34

A választókerületek szocialisták által javasolt felosztása elfogadható az Együtt-PM számára, de az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjéről továbbra is közvélemény-kutatással döntenének. Kíváncsiak, hogy az MSZP hogyan rendezne előválasztást.

Mesterházy: Ebből így elég volt

Itthon2013.08.26, 08:31

Ha a javaslatukat nem fogadják el, más szervezetekkel kezdenek tárgyalást - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az Együtt-PM-mel folytatott egyeztetésről. Bajnai Gordon szerint az MSZP bármiről csak úgy hajlandó tárgyalni, hogy kiköti: Mesterházy lesz a közös miniszterelnök-jelölt.

Bajnai kiakasztotta Mesterházyt

Itthon2013.08.23, 20:02

Bajnai Gordon és Mesterházy Attila újra összeült, hogy egyeztessenek, ki lesz az ellenzék vezére. A helyzetet sikerült tovább mérgesíteni. Mesterházy Attila közvetlen előválasztást javasolt Bajnai közvéleménykutatásos ötletére.

Padlógázzal rohan egymás felé Bajnai és Mesterházy

Itthon2013.08.23, 14:11

Az MSZP az erejét fitogtatja, fölöslegesen, Bajnai Gordonék viszont követelőznek, pedig eltörpülnek a szocialisták mellett. Nagyjából így látják egymást az MSZP és az Együtt 2014 vezetői, akik nyár eleje óta hiába próbálnak megállapodni a közös jelöltlistájukról, amivel reményeik szerint jövőre legyőzhetik a Fideszt a választásokon. Az eredeti ütemtervet nem fogják tudni tartani, de őszre lehet megállapodás, addig pedig mehet a gyáva nyúl játék.

Visszavett föld, megszűnő TEK, nyilvános ügynöklista - együtt ígér tovább Mesterházy és Bajnai

Itthon2013.07.16, 18:47

Új alkotmányt, kilenc hónapig járó álláskeresési járadékot és teletömött hasú gyerekeket ígér az MSZP és az Együtt 2014 abban a dokumentumban, amelyet a választási együttműködésük alapjaként írtak alá.

Egy mikrofont kapott Mesterházy és Bajnai Szárszón

Itthon2013.06.23, 18:31

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról beszéltek a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményen, amelynek Farkasházy Tivadar volt a házigazdája, beszédet mondott Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is. Egy színpadon álltak, és egy mikrofont kaptak.

Orbán Mesterházyval egyeztetett Horn Gyula temetéséről

Itthon2013.06.21, 19:04

Tisztázták a temetéssel összefüggő kérdéseket.

Egy nappal később ül le Mesterházy Bajnaival

Itthon2013.06.20, 20:19

Mivel a szerdán elhunyt Horn Gyula egykori miniszterelnökről pénteken emlékeznek meg a Parlamentben, egy nappal később, szombaton kezdődnek a tárgyalások a választási együttműködésről az MSZP és az Együtt-PM szövetség között.

MSZP kontra Együtt: harc az utolsó csepp vérig

Itthon2013.06.13, 09:27

A jövő héten indul az egyeztetés az MSZP és az Együtt 2014-PM között arról, milyen programmal, milyen jelöltekkel győzzék le a Fideszt. Még el sem kezdődtek a tárgyalások, máris patthelyzet van: Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is közös miniszterelnök-jelölt akar lenni, és egyikük sem fogadja el, hogy a másik vezesse a közös listát. Ha nem tudnak megegyezni, az Együtt külön indul.

Medián: Mesterházy népszerűbb Bajnainál

Itthon2013.06.06, 11:38

Bár Mesterházy Attila egy árnyalattal népszerűbb, többen gondolják jobb miniszterelnök-jelöltnek Bajnai Gordont. A biztos szavazók majdnem a fele a Fideszre szavazna.

Nincs titkos alku Orbán ellenzéki kihívójáról

Itthon2013.06.04, 19:15

Mesterházy cáfolja, hogy mindenképpen ő lenne a miniszterelnök-jelölt, Bajnai a rezsim provokációjának tartja a találgatásokat.

Mesterházy akarja legyőzni Orbánt

Itthon2013.06.01, 17:33

Kormányfőjelölt lenne Mesterházy Attila MSZP-elnök, ha erre felkéri az MSZP, írja a hvg.hu.

Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen

Itthon2013.05.22, 08:30

Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt években Mesterházy Attila, aki eleinte azért küzdött, hogy egyáltalán meghallgassák, aztán azért harcolt, hogy ne darálja be a saját pártja, most pedig attól retteg a leginkább, hogy elárulják vagy faképnél hagyják. Az MSZP irányítását vasmarokkal vette át, de ezzel együtt be is zárta, népszerűbbé tenni pedig nem tudta a pártot. Hol tart, és milyen messze van Orbán Viktortól a legnagyobb ellenzéki párt vezetője?

Bajnait szereti, aki Orbánt nem szereti

Itthon2013.05.09, 11:06

A kormányváltásra szavazók többsége Bajnai Gordont szeretné kormányfőnek - derül ki a Medián legfrissebb közvélemény-kutatásából. Bajnait kétszer annyian tartják alkalmasnak a kormányfői posztra mint Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét.

Kémkedésre buzdít Mesterházy iPhone-appja

Techbázis2013.05.08, 12:05

A héten megjelent Mesterházy Attila MSZP-elnök személyes iPhone-alkalmazása, amelyet immár a politikus honlapján keresztül is el lehet érni. A program azt tudja, amit kell. Nem többet, nem kevesebbet, bár, ha letöltjük, kémkedhetünk az MSZP-nek.

Vágóval és Hellerrel is egyeztetett Mesterházy

Itthon2013.05.07, 08:19

Meghatározó értelmiségiekkel tárgyalt hétfőn Mesterházy Attila MSZP-elnök - írja a Magyar Nemzet. Az egyeztetés résztvevői baloldali összefogást szorgalmaztak a kormányváltás érdekében, és kampánystratégiáról is beszéltek.

Nekiestek Bajnainak az MSZP-s oroszlánbarlangban

Itthon2013.04.30, 13:34

Több hónapos feszültségüket vezették le a szocialisták szombaton Bajnai Gordonon, mielőtt az MSZP és az Együtt 2014 megállapodott volna a szoros együttműködésben. Volt, aki az SZDSZ-hez hasonlította Bajnaiékat, mások azt sérelmezték, hogy az Együtt megpróbálja magához csábítani a szocialistákat. Az MSZP-sek ugyanakkor örülnek a közös jelöltállításról szóló megállapodásnak, mert szerintük a szocialisták helyben sokkal erősebbek. Bajnainak viszont az volt a legfontosabb, hogy az MSZP-sek ne kiáltsák ki Mesterházyt miniszterelnök-jelöltnek.

Mesterházy kétharmados győzelemben bízik

Itthon2013.04.30, 08:30

A bizonytalan és rejtőzködő szavazók megnyerése kell a Fidesz legyőzéséhez - vallja Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke hol az ellenzéki erők közötti összefogásról beszélt a Magyar Nemzetnek és a Népszavának adott interjújában, hol pedig a pártok közötti versengésről és pártja meghatározó szerepéről szólt. Bajnai Gordon intézkedései közül az ingatlanadót kritizálta, a rezsicsökkentést máshogy csinálná, mint Orbán Viktor.

Mesterházy: Portik hazudik a pénzről

Itthon2013.04.27, 17:54

Portik Tamás hazudik, amikor azt állítja, hogy MSZP-s politikusoknak vitt pénzt, viszont érthető, hogy az emberek szörnyülködnek azon, hogy egy titkosszolgálati vezető milyen stílusban beszélget egy bűnözővel, mondta Mesterházy Attila MSZP-elnök a Portik-Laborc-ügyről.

Közös jelöltállításról állapodott meg Bajnai és az MSZP

Itthon2013.04.27, 17:20

Választókerületenként egy közös jelöltet fog állítani az MSZP és az Együtt 2014-PM. Erről állapodott meg szombaton az MSZP választmánya és Bajnai Gordon. Szorosabbra fonják az egymás közötti kommunikációt is, de a miniszterelnök-jelöltségről nem beszéltek. Az MSZP választmánya elfogadta új stratégiáját is: az emberek megélhetési problémáira koncentrálnak a választásokig.

Mesterházy Bajnait nyaggatja

Itthon2013.04.22, 08:35

Mesterházy Attila nem érti, hogy miért húzza az időt Bajnai Gordon. Az MSZP elnöke szerint nincs értelme június közepéig várni, hanem meg kell kezdeni a tárgyalásokat.

Bajnai népszerűbb Mesterházynál

Itthon2013.04.08, 19:09

Bajnai Gordon a direkt összevetésben és az Orbán Viktorral való összehasonlításban is jobban szerepelt Mesterházy Attilánál a Medián márciusi felmérésében. Mesterházy Vona Gáborral, a Jobbik elnökével azonos eredményt ért el. A volt miniszterelnök a Jobbikon kívüli ellenzéki szavazók körében különösen sokat vert rá az MSZP elnökére.

Nézőpont: Fej fej mellett Bajnai és Mesterházy

Itthon2014.04.12, 08:24

A Nézőpont Intézet kutatása szerint ugyanakkora lenne a támogatottsága Bajnai Gordonnak és Mesterházy Attilának, ha valamelyikük egyedüliként képviselné az ellenzéket a 2014-es választáson.

Bajnai miatt marakodnak a szocialisták

Itthon2013.03.18, 13:06

Bár Mesterházy Attila a nyilvánosság előtt teljes támogatásáról biztosítja Bajnai Gordont, a háttérben egyáltalán nem örül a volt miniszterelnök szerepvállalásának. A szocialista pártelnök tavaly megharagudott az MSZP-s európai parlamenti képviselőkre, mert egy háttéranyagban Bajnai Gordont és az Együtt 2014-et dicsérték. A pártban közben megindult a harc az EP-mandátumokért, Szanyi Tibor szinte biztosan kijut Brüsszelbe.

12 ezer embert mentettek ki a hó fogságából

Itthon2013.03.16, 10:27

A miniszterelnök szerint az utolsó embert is kihozták az utolsó hóakadály mögül is, éjszakára több mint nyolcvan település maradt elzárva. Az osztrákok kilenc hókotróval járultak hozzá a magyarországi helyzet megoldásához, a civilek is összefogtak: autópálya melletti falvak lakói szállásoltak el sokakat, százával vitték a hólapátokat a problémás helyekre. A nemzeti ünnepre tervezett politikai rendezvények elmaradtak, az ellenzék a kormányra, Pintér Sándor pedig a szabálytalan autósokra fogta a mentés lassúságát.

Le tudja győzni Mesterházy Orbánt?

Itthon2013.03.09, 15:01

Fiatal, sokat dolgozik, helyén van az esze és kiáll az elvei mellett - az MSZP évértékelőjére érkezők szerint ezek Mesterházy Attila legnagyobb érnyei. Az MSZP szerint rég volt ilyen erős jelöltjük, de abban még a híveik is kételkednek, hogy Mesterházy le tudná győzni  Orbán Viktort.

Régen láttam ennyi tiszta szocialistát

Itthon2013.03.09, 15:52

Hahotázva, sikongatva, régen nem látott lelkesedéssel tapsolt több ezer szocialista szombaton a Papp László Sportarénában nemcsak Gáspár Lacinak, hanem a Mátrix zenéjére bevonuló Mesterházy Attilának és a Fideszt ócsároló MSZP-s vezetőknek is. Victor Ponta román kormányfő bejelentette, hogy Mesterházy jó vezetője lesz Magyarországnak. Mesterházy "felcsúti Maradonának" nevezte Orbánt, és mindenkit arra kért, hogy jövőre húzzon egy bazi nagy ikszet a szocialisták mellé.

Kevés jobbikost érdekelt Mesterházy

Itthon2013.03.09, 16:54

Mintegy három-négyszázan mentek el a Jobbik tüntetésére, amelyet a párt szervezett az MSZP nagygyűlése miatt.

Filmet készített az MSZP az Orbán-kormányról

Itthon2013.03.03, 14:45

Majdnem húszperces filmet készített az MSZP az ország állapotáról és az Orbán-kormány hároméves tevékenységéről. A film szerint a Fidesz-kormánynak meg kell buknia, Orbán Viktornak pedig távoznia kell a közéletből. A filmben megjelenik Horn Gyula és Antall József képe, a fideszes Zsiga Marcell, illetve a Békemenet is, amely az MSZP szerint "az élő bizonyíték arra, hogy a Fidesz egy hangos, agresszív, önző kisebbség". A Fidesz szerint az MSZP százmilliókat költ arra, hogy gyűlölettel árassza el az országot.

A román miniszterelnök csak az MSZP-re kíváncsi

Itthon2013.02.19, 11:13

Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy március 9-én Budapestre látogat a Magyar Szocialista Párt meghívására - közölték kedden román hírügynökségek a politikus egy hétfő éjszakai tévéinterjúját idézve. Március 9-én tartja Budapesten az évértékelőjét Mesterházy Attila MSZP-elnök. A március 22-i magyar-román focimeccsre azonban Ponta nem jön el.

Nem bírna Orbánnal Mesterházy és Bajnai

Itthon2013.02.14, 11:36

A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint nagyjából ugyanakkora a két ellenzéki vezető támogatottsága, és egy mostani választáson még így is Orbán Viktor lenne a legesélyesebb. Még mindig rengeteg a bizonytalan.

Nehogy már az MSZP csinálja Bajnai kampányát

Itthon2013.01.16, 13:28

Nem tartanak az MSZP-sek attól, hogy Bajnai Gordon új pártja magához csábítja a szocialista párttagokat, fórumot azonban a pártvezetés szerint semmiképp sem szabad szervezni a volt kormányfőnek. Az MSZP-sek most arra koncentrálnak, hogy az ország mely részein erősödhet meg Bajnai szervezete, és ezért hány egyéni jelöltről kell lemondaniuk 2014-ben. Az MSZP választókerületi felelőseit kedden behívták a pártszékházba, ahol Ron Werber is szuggerálta őket.

Az ügynökaktákat is az MSZP elé tolnák Bajnaiék

Itthon2012.12.17, 19:42

Szívélyesen megköszönték Bajnai Gordonék az MSZP együttműködési felhívását, amelyre késznek mutatkoztak elmenni, de újabb témákat is elővettek, amelyeket a közpolitikai egyeztetések témájává tennének. Ilyen az ügynökakták nyilvánosságra hozatala és a pártfinanszírozás is.

Nem lehet népszavazás a felcsúti stadionról

Itthon2012.12.16, 16:17

A Kúria úgy döntött (6:4 arányban), nem lehet népszavazást kiírni arról, hogy épülhet-e futballstadion Felcsúton. A népszavazási kérdést az MSZP elnöke kezdeményezte.

Hazaküldték a nácikat a Kossuth téri tüntetők

Itthon2012.12.02, 20:21

Tízezernél is többen voltak a Kossuth téren, ahol a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői felszólalása ellen tiltakoztak. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kis füttyöt és nagy tapsot is kapott, és azt mondta, hogy Magyarország megvédi polgárait. Bajnai Gordon arról beszélt, hogy a megosztottság és megbélyegzés meggyengít, Mesterházy Attila pedig keménykedett a Fidesszel.

Egy színpadon Rogán, Mesterházy és Bajnai

Itthon2012.11.29, 11:02

A Fidesz frakcióvezetője, az MSZP elnöke és a volt miniszterelnök is fellép a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői kijelentése ellen szervezett vasárnapi tüntetésen a Kossuth téren.

Szövetséget ajánlott Mesterházy az ellenzéknek

Itthon2012.11.28, 17:58

Szakpolitikai kezdeményezésre hívta a baloldali pártokat az MSZP, miután Mesterházy Attila szerint a kormányváltás nemzeti érdek. Mesterházy szeretne eljutni a közös jelölt- és listaállításig az Együtt 2014-gyel, a DK-val és az LMP-vel.

Áder: Habozás nélkül az Alkotmánybírósághoz fordulok, ha kell

Itthon2012.11.20, 16:45

Áder János levélben közölte a választási törvény tervezetét kritizáló Mesterházy Attilával, hogy ha a legkisebb alkotmányossági aggály merül fel egy törvénynél, akkor ő megteszi a szükséges lépéseket.

Kossuth-címert adna minden ellenzékire az MSZP

Itthon2012.10.23, 19:30

A szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért mindig, mindennap küzdeni kell - mondta október 23-ai ünnepi beszédében, a budai Flamenco Hotelben Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Szerinte a kormány célja a kirekesztés, ami ellen küzdeni kell, és azt kérte a szimpatizánsoktól, hogy a mostani hatalom leváltásáig hordják a Kossuth-címert, amely az összetartozás jelképe.

Országjárásra viszi gazdasági programját az MSZP

Itthon2012.10.20, 17:57

Megtárgyalta és támogatta a párt gazdasági kilábalási koncepcióját az MSZP választmánya szombaton. A szocialisták országjárást indítanak terveik bemutatására, és oktatáspolitikai javaslataik kidolgozásával folytatják a programalkotást.

Áll a bál Sopronban a választás előtt

Itthon2012.10.05, 22:21

Az MSZP elnöke pénteki soproni sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy nem szólalhatott meg a helyi tévékben a vasárnapi időközi választás előtt. Az érintett televíziók azt közölték, hogy a politikai kiegyensúlyozottság miatt nem adhattak műsoridőt Mesterházy Attilának. A helyi Fidesz-szervezet botránypolitizálással vádolta a szocialista elnököt.

Modern Mesterházyval nyerne az MSZP 2014-ben

Itthon2012.09.18, 15:32

A szent teheneknek tekintett nyugdíjasok megnyerésével, az energiaárak emlegetésével és Mesterházy Attila pártelnök profiljának modernizálásával győzne az MSZP 2014-ben. A szocialisták tavasszal készült és most kiszivárgott stratégiája a legfontosabbnak azt tartja, hogy az MSZP-sek elhiggyék, hogy le tudják győzni a Fideszt.