menekült
címke rss- kapcsolódó címkék:
- migráns
- bevándorlás
- menekültek
- Németország
- bevándorló
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Jön a békemenet reklámkampánya migránsügyben
A békemenetet szervező Civil Összefogás Fórum és a CÖKA kuratóriumának tagjai egyenként 100.000 forintos hozzájárulással, reklámfilmmel megkezdik a polgárok figyelmének felhívását a zöldhatárzár mielőbbi létrehozásának szükségességére.
- címkék:
- bevándorlás
- menekült
- békemenet
- cöf
- CÖKA
- Címkefelhő »
Újpesten igazoltatták a migránsokat
Több mint ötvenezer menedékjogi kérelmet bírált már el idén a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, de még háromszázan sem kaptak menekülti, oltalmazotti vagy befogadotti státust.
Orbán Viktor elérte Brüsszelben, amit akart
Eltörlik a kötelező kvóta ötletét, önkéntes alapon fogadnak be 60 ezer menekültet az EU tagállamai. Orbán Viktor – bolgár kollégájával együtt – azt kérte a brüsszeli csúcstalálkozón, hogy országaikat vegyék különleges elbírálás alá, ezt pedig az EU figyelembe fogja venni. Még az is elképzelhető tehát, hogy Magyarországra egyetlen menekültet sem küldenek.
Menekültlázadás Röszkén
Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség a röszkei hangárhoz, ahol a szerdán elfogott illegális határátlépők szabadságot követeltek.
- címkék:
- menekült
- Röszke
- Címkefelhő »
Brüsszelből jelentjük
A migráció a fő téma az EU-csúcstalálkozó első napján Brüsszelben. Orbán Viktor miniszterelnök már érkezésekor kijelentette, hogy a bevándorlástól mindenképpen meg kell védeni Magyarországot, akár egyedül, akár segítséggel. Az Európai Bizottság azonban ragaszkodik a kötelező kvótarendszer bevezetéséhez, ami biztosan okoz majd vitát a megbeszéléseken. Elemzők hosszú éjszakára számítanak, a tervezett sajtótájékoztató valószínűleg csak éjfél után kezdődik. Az Origo ott lesz.
Orbánék őszig biztos megélhetnek a bevándorlókból
Átvette a közbeszéd és a politikai kezdeményezőkészség irányítását az Orbán-kormány a migránsok ügyének kezelésével. Politikai elemzők szerint a legnagyobb kérdés az, hogy meddig lehet fenntartani ezt az állapotot, mert könnyen lehet, hogy ősz elejére kifullad a kampány.
Már a szlovénoknak is elegük van belőlünk
A szlovén külügyminisztérium bírálta Magyarországot amiatt, hogy felfüggesztette az úgynevezett dublini rendelet végrehajtását, vagyis a migránsok visszafogadását más uniós országokból.
A baloldal Putyint látja a menekültügyben
A magyar kormány magatartása, ami tudatosan szembehelyezkedik az Európai Unió célkitűzéseivel, valójában a legalapvetőbb magyar érdekekkel ellentétes, mert elszigeteli az országot - vélekedik a Demokratikus Koalíció, annak kapcsán, hogy a kormány bejelentette, június 23-ai hatállyal ideiglenesen, határozatlan ideig nem tudja fogadni a nemzetközi védelem iránti kérelmet előterjesztő embereket. Közben, a szocialisták úgy vélik, Orbán Viktor az orosz elnök, Vlagyimir Putyin érdekeit tartja szem előtt.
Csak azt kérjük a magyaroktól, magyarázzák meg, mit akarnak
A szerb–magyar határon épülő kerítéssel nem értenek egyet, a dublini egyezmény esetleges felfüggesztésének híre pedig kifejezetten meglepte az Európai Bizottságot. Egy névtelenül nyilatkozó uniós diplomata szerint azonban Orbán Viktor megígérte, hogy a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozón elmagyarázza a magyar álláspontot. Brüsszel szerint a koszovói migránsok esetében már segítettek, és most is megteszik ugyanezt, csak kérni kell.
A szegedi taxisok is beszálltak a migránsüzletbe
Már Szeged belvárosában is egyre több az illegális határátlépő, miközben a téli kikötő környékén átfogó rendőrségi razzia zajlik. Már több mint 300 határsértőt fogtak.
Ha valakinek a kerítésén ötszázan átmásznak, nem biztos, hogy mosolyog
Azok után, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: 6,5 milliárd forintos anyagköltséggel építik fel a magyar–szerb határra tervezett biztonsági kerítést, Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökeként részletezte a bejelentést.
A cseh miniszterelnök is bírálja a magyar kormányt
Lehetetlen egyoldalú lépésekkel megoldani a menekültek problémáját - jelentette ki a cseh miniszterelnök kedd este Prágában a magyar kormány azon döntésére reagálva, hogy felfüggeszti a menekültek visszafogadását más uniós országokból.
- címkék:
- Csehország
- bevándorlás
- menekült
- Címkefelhő »
Emberközpontú menekültpolitikáért állnak ki az osztrákok
Emberközpontúbb menekültpolitikáért gyűjtöttek támogatásokat osztrák segélyszervezetek, az összegyűlt 55 ezer aláírást kedden adták át az osztrák kormány képviselőinek Bécsben.
- címkék:
- bevándorló
- menekült
- Címkefelhő »
A dublini rendelet betartására szólított föl Bécs
Az Európai Unió egyik menekültügyi jogszabálya, az úgynevezett dublini rendelet tiszteletben tartására szólított fel az osztrák belügyminiszter, miután Magyarország kedden bejelentette, hogy felfüggeszti a menekültek visszafogadását más uniós országokból.
- címkék:
- bevándorló
- menekült
- Címkefelhő »
Népszavazás jöhet a menekültekről
Szlovákia fontolóra veszi népszavazás kiírását a menekültkérdésben, ha az Európai Bizottság elfogadja a kvótarendszert.
- címkék:
- Robert Fico
- népszavazás
- menekült
- Címkefelhő »
Már teherautóval is hozzák a menekülteket
Közel hatvan afgánt és szírt próbáltak Magyarországon át Nyugatra vinni a hétfőn elfogott embercsempészek. Szegedet is elárasztották a menekültek.
- címkék:
- Szeged
- Csongrád
- menekült
- embercsempész
- Címkefelhő »
A Fidesznél bíznak a kerítésben
Egyelőre egyöntetű a magyar-szerb határra építendő kerítés megítélése a Fidesz-frakcióban. Az Origónak nyilatkozó kormánypárti képviselők szerint helyi és országos szempontból is kedvező pillanatban született a döntés. A baloldalon sokan csalódottak pártjuk politizálása miatt.
Lecsaptak a menekültekre a szerb-magyar határnál
A szerb-magyar határ Bács-Kiskun megyei szakaszán, valamint az M5-ös autópályán 137 határsértőt fogtak el az elmúlt 24 órában - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szijjártó azt mondta, a menekülteket mindig befogadtuk
A politikai menekülteket Magyarország mindig befogadta, mindig menedéket adott nekik - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Idén 60 ezer illegális bevándorló lépte át a magyar határt
Meghaladta a 60 ezret a magyar határt illegálisan átlépők száma, döntő többségük a szerb határszakaszon érkezett - közölte Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Németh Szilárd
- bevándorló
- menekült
- Címkefelhő »
Szerbiába küldik a magyar rendőröket
Az illegális migráció elleni közös határrendészeti és bűnügyi fellépésről állapodott meg a szerb és a magyar rendőrség vezetője hétfőn Szegeden.
A határzár hírére még több menekült indult útnak
Szerbia nem tudja egyedül megoldani a menekültproblémát, nemzetközi segítségre van szüksége - jelentette ki hétfőn Belgrádban Aleksandar Vulic szociálisügyi miniszter a menekültkérdéssel foglalkozó szerb munkacsoport ülését követően.
- címkék:
- Magyarország
- Szerbia
- menekült
- határzár
- Címkefelhő »
Ha áramot vezetnek a kerítésbe, majd kesztyűt veszünk
Nem fogadják el a magyar határon hamarosan felépülő kerítést a Szerbiában várakozó menekültek. A The Guardian helyszíni riportjában arról beszéltek: ha kell, drótvágókkal indulnak el Magyarországra. A legtöbben Afganisztánból, Szíriából és Irakból érkeztek, és fogadkoznak, hogy a határzár sem fogja őket megállítani.
- címkék:
- bevándorlás
- kerítés
- menekült
- határzár
- Címkefelhő »
Kikelt Európa ellen a török elnök
Élesen bírálta Európát és az ENSZ-et Recep Tayyip Erdogan török elnök, mivel úgy vélte, nem nyújtanak elegendő segítséget a szíriai menekültválságban. Kifogásolta, hogy Törökország kétmillió menekület fogadott be, míg Európa összesen csak kétszázezret.
"Toleránsnak kell lenni" - Angelina Jolie megszólalt menekültügyben
Angelina Jolie Törökországban meglátogatott egy egy szíriai menekülteket befogadó tábort. "A világ a tömeges áttelepülés korszakát éli" -nyilatkozta.
- címkék:
- Angelina Jolie
- tolerancia
- menekült
- Címkefelhő »
Egy nap alatt 661 határsértőt fogtak el
Megugrott a hétvégén az országba érkező illegális bevándorlók száma, csak szombaton 661 határsértőt fogtak el a rendőrök.
- címkék:
- bevándorló
- zöldhatár
- menekült
- Címkefelhő »
Angelina Jolie is megszólalt menekültügyben
Angelina Jolie szerint "a világ a tömeges áttelepülés korszakát" éli. A színész-rendező erről Törökországban beszélt, mikor meglátogatott egy egy szíriai menekülteket befogadó tábort.
Gyönyörű lány hagyja el az országot a plakátkampány miatt
Melissa azt mondja, hogy a kormány idegenellenes plakátkampánya miatt elhagyja az országot. A lány állítása szerint még hároméves korában költözött Magyarországra a nagyszüleivel. Itt végezte iskoláit, és folyékonyan, anyanyelvi szinten beszéli a nyelvet. Most azt írja, a kampány szíven találta, ezért elmegy, sőt viszi magával a magyar barátját is.
Majd kihozza őket a szomjúság
A kerítés okozza a legnagyobb problémát a szerb határ innenső oldalán. Nem az, amit a kormány tervez felhúzni, hanem azok, amik a házakat veszik körül. Mert a menekült már csak olyan, hogy megy toronyiránt. És sír, ha elszakítják a családjától. De hát – mondják a helyiek – ők is csak emberek.
- címkék:
- Szerbia
- vasfüggöny
- kerítés
- menekült
- Címkefelhő »
A menekültek mellett tüntettek Európa-szerte
Több ezren vonultak fel szombaton Németországban, Olaszországban és Franciaországban, hogy a menekültek világnapján kifejezzék szolidaritásukat az Európába érkező menekültek és a csődközeli pénzügyi helyzetbe került Görögország iránt.
- címkék:
- Európa
- bevándorlás
- menekült
- Címkefelhő »
A menekültpolitika ellen tüntettek Pozsonyban
Több ezer fős tömeg gyűlt össze Pozsony belvárosában, a Szlovák Nemzeti Felkelés terén szombat délután, hogy Európa állítólagos iszlamizálódása és az Európai Unió menekültpolitikája ellen tüntessen.
- címkék:
- tüntetés
- bevándorlás
- menekült
- Címkefelhő »
307 embert menthetett volna meg a kormány
Mindössze 307 menekült befogadása jutott volna Magyarországra 2017-ig, ha a kormány elfogadja az Európai Bizottság ajánlását a kvótarendszerről - állapították meg a Liberálisok. A menekültek világnapján eközben az LMP arra emlékeztetett, hogy a menekülteknek szolidaritásra van szükségük.
Bejött az idegenellenesség a Fidesznek, ismét erősödik
Főként idegenellenes bevándorláspolitikája - amit az ellenzéki pártok többsége idegengyűlölőnek tart - tette népszerűbbé az utóbbi időben a Fideszt. Ez a Századvég legfrissebb elemzéséből derül ki, ami a kormánypárt erősödését mérte júniusban.
Egy napot adott a társadalmi vitára a kormány
Pénteken kezdődött, és még aznap le is zárult a társadalmi vita a menedékjogi törvény módosításáról. A szigorítás szerint a hatóságoknak jogukban állna őrizetbe venni a Magyarországra érkező menedékkérőket, és könnyebben kitoloncolhatják őket.
Hivatásosok és önkéntesek építhetik meg a kerítést
A katonák és rendőrök építhetik meg a mintegy 175 kilométer hosszú biztonsági kerítést a magyar-szerb határon.
Ezért épülhet kerítés a déli határon
185 ezren nyújtottak be menedékkérelmet az unió területén az év első három hónapjában, Magyarország ebből 32 800 ügyet intéz. Ennél több kérelmet csak Németországban nyújtottak be, de az ország lakosságához képest mi vezetünk. A legtöbben még mindig Koszovóból érkeztek.
Ha csajozni akarsz, tanulj meg magyarul
A nők, a töltött káposzta és Petőfi - ezeket szereti leginkább nálunk Darius Rezai, aki gyerekként indult el Afganisztánból, hogy végül Magyarországon találjon hazát. A fiatal férfi buszos városnézésen mutatta be nekünk a fővárost, úgy, ahogy a menekültek látják.
- címkék:
- bevándorlás
- afgán
- menekült
- Címkefelhő »
Macedónia törvényt módosított a menekülthullám megfékezésére
Macedóniában módosították a menedékjogi törvényt, lehetővé téve, hogy a törvénytelenül az országba belépők ne kerüljenek börtönbe, ha három napon belül elhagyják az országot.
- címkék:
- Macedónia
- menekült
- Címkefelhő »
A lengyelek befogadnák a menekülteket
A lengyelek többsége úgy gondolja, hogy Lengyelországnak menedéket kellene nyújtania azok számára, akik meggyőződésük vagy politikai tevékenységük miatt üldöztetésnek vannak kitéve a hazájukban - derült ki egy csütörtökön ismertetett felmérésből.
Fokozott ellenőrzésbe kezdenek a csehek a bevándorlók miatt
Tekintettel a Magyarországon kialakult helyzetre a cseh hatóságok megerősítették a Magyarország felől érkező vonatok, illetve a közutak ellenőrzését - közölte Milan Chovanec cseh belügyminiszter csütörtökön este Prágában a cseh képviselőház bevándorlással foglalkozó rendkívüli ülésén.
Soha nem volt még ennyi menekült
Világszerte 60 millió ember él menekültként az ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR jelentése szerint. Csak tavaly nyolcmillióval nőtt azok száma, akik háború, üldöztetés vagy kitelepítések miatt az otthonuktól elszakítva élnek. A menekülők száma évről évre növekszik, az UNHCR a létezése óta még sosem regisztrál ilyen magas számokat.
Nem épít vasfüggönyt a honvédség
A Magyar Honvédség nem kapott feladatot a magyar- szerb határon tervezett kerítés felállításában, ez a jelenlegi helyzet – mondta az Origónak Hende Csaba. A honvédelmi miniszter szerint hiába ment tönkre két Gripen is, el tudjuk látni Szlovénia és a balti államok védelmét.
Többen kérnek menedéket Magyarországon, mint Olaszországban
Rekordmagasságot ért el az otthonukat elhagyni kényszerülők száma – közölte legfrissebb jelentésében az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. Tavaly majdnem 60 millió ember menekült el háborúk, fegyveres konfliktusok vagy az üldöztetés elől.
Gyurcsány embertelen határzárról beszél. Szavazzon!
Gyurcsány Ferenc szerint embertelen, és szimbolikusan is elfogadhatatlan a kerítés, amit a Fidesz a szerb határra tervez. MSZP-s forrásunk szerint drasztikus és indokolatlan a határ lezárása, rámehet a jó viszony Szerbiával. A Jobbik szerint a határzár nem jelent rendszerszintű megoldást. Az üldözötteken segítenének, a gazdasági menekülteken nem, valamint azokon sem, akiknek bizonytalan az identitása.
Szlovákia sem kér a menekültekből
Szlovákiában a lakosság több mint 70 százaléka ellenzi a menekültek kvótarendszer alapján történő befogadását, és közel kétharmada veszélyforrást lát bennük - derül ki a Polis közvélemény-kutató ügynökség felméréséből, amelynek eredményeit a Sita szlovák hírügynökség szerdán tette közzé.
A Fideszen belül sincs egység a határzárról
Nem lesz vaskerítés a határon, „egyszerűen nem fogjuk őket beengedni" - mondta a bevándorlással összefüggésben Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke nyolc nappal ezelőtt.
Kósa: Nem fogadhatunk be mindenkit
Magyarország nem lehet befogadója a világ összes illegális bevándorlójának - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, az Országgyűlés rendészeti bizottságának elnöke.
Itt a plakát, amit Felcsúton kitesznek
Kedd estig lehetett a felhasználóknak szavazni a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Facebook-oldalán arról, hogy melyik ellenplakátot tegyék ki Felcsútra. A bevándorlásellenes kampányt támadó akciót, amit a Vastagbőr bloggal közösen szerveztek, eddig több mint 30 millió forinttal támogatták.
Szerbia és Magyarország megerősíti a határőrizetet
Szerbia igyekszik meghiúsítani minden illegális határátlépést – közölte Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter hétfőn.
Ma sokan bőröndökkel indulnak útnak
A menekültek sorsára próbálják felhívni a figyelmet civil aktivisták ma esti, budapesti flashmobjukon. Eközben az ENSZ a menekültek világnapjára készülve a Magyarországon sikeres menekülteket bemutató plakátkampányt indít.
A cseh kormányfő sem kér a bevándorlókból
Ha a következő hónapokban is folytatódik a jelenlegi bevándorlási hullám az Európai Unióba, fennáll a veszélye annak, hogy összeomolhatnak a tagállamok társadalombiztosítási rendszerei - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök.
Már több mint 100 ezer migráns érte el Európát
Az illegális bevándorlókat ki kell utasítani, a menekülteket „igazságosan szét kell osztani” az EU tagállamai között. Az embercsempészek hálózatait akár fegyverrel is felszámolnák, konkrét terv azonban még nincs. Az EU belügyminiszterei rendkívüli találkozót tartanak.
Semjén: A baloldal nem akarja, hogy megvédjük a magyar embereket
Semjén Zsolt szerint a baloldal felelőtlen, Magyarország-ellenes propagandát folytat, amikor meg akarja akadályozni, hogy a kormány megvédje a magyar embereket a kontroll nélküli bevándorlók tömegétől.
Rosszul jártak a menekültek a határainkon
Az előző hétvégéhez hasonlóan ismét másfél ezernél több határsértőt, péntektől vasárnapig összesen 1517 illegálisan magyar területre lépő külföldit fogtak el a rendőrök az országban – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A Fidesz szerint a szocialistákat nem érdekli a magyar emberek sorsa
A Fidesz szerint a szocialisták bevándorláspárti politikája nem segíti, hanem veszélybe sodorja Európát, Magyarországot. A nagyobbik kormánypárt Tóbiás József nyilatkozatára reagálva azt írta, hogy szocialisták csak a bevándorlókkal szolidárisak.
Menekültek százait mentették ki a tengerből Tunézia partjainál
Európába tartó menekültek százait mentette ki a tengerből a tunéziai hadsereg szerdán az észak-afrikai ország partjainál - közölte a helyi vöröskereszt.
- címkék:
- Tunézia
- menekült
- Címkefelhő »
Elkapták a szegedi bevándorlós plakát lefestőjét
A szüleinél keresték, végül a Belvárosi moziban megtalálták a rendőrök a közéleti aktivistaként és újságíróként is tevékenykedő Szalai Balázst, aki megrongált egy bevándorlókról szóló óriásplakátot Szegeden.
Cameron bekeményít, sokkal kevesebb bevándorlót akar látni
A foglalkoztatást ösztönző előírások szigorításával igyekszik a brit kormány csökkenteni az Európai Unión kívülről érkező bevándorlók számát.
Új frontot nyitott az ENSZ a plakátháborúban
Sajátos párhuzamként a kormány botrányt kavart bevándorlási óriásplakátjaival, a napokban kerülnek az utcára az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának plakátjai, amelyek Magyarországon új hazára lelt menekülteket mutat be: krikettversenyzőt, óvodai dadust, étteremtulajdonost, idegenvezetőt.
- címkék:
- bevándorlás
- menekült
- UNHCR
- Címkefelhő »
Népszavazással tiltanák ki a menekülteket
A menekültekről, a szociális kártyáról és többek között a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról kezdeményezett népszavazást Szepessy Zsolt.
Szudánból Olaszországig jutott a menekült macska
Szudánból menekülve átkelt a líbiai sivatagon, majd hajóra szállt, végül az olaszországi Lampedusában kötött ki gazdájával együtt egy Lola nevű macska.
- címkék:
- Olaszország
- bevándorlás
- macska
- menekült
- Címkefelhő »
Sváby is beszállt a plakátháborúba
Sváby Andrást is megihlette a kormány menekültellenes kampánya. Pedig először csak viccnek szánta a „művét”, mégis rövid idő alatt hatalmas sikere lett.
Török Gábor: Kutyába lemenő habonyizmus
Tényleg nagy a verseny, de ez a plakátharc a magyar politika egyik szép mélypontja – írta közösségi oldalán Török Gábor.
Kósa nem hisz a vaskerítés erejében
Nem lesz vaskerítés a határon, „egyszerűen nem fogjuk őket beengedni” - mondta a bevándorlással összefüggésben Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke.
Határzárásra készül a Fidesz
Magyarország déli határának lezárását tervezi a Fidesz frakciója. Rogán Antal szerint aki biztonságos országon keresztül érkezik magyar területre, annak nem járhatna menedékjog.
- címkék:
- Rogán Antal
- határ
- bevándorló
- menekült
- Címkefelhő »
Félmillió menekült várja, hogy behajózzák
Olasz, brit és ír hadihajók tartottak szombaton a líbiai partok felé, a Földközi-tengeren, hogy kimentsék a csempészhajókon Európába eljutni akaró migránsokat. A brit hatóságok figyelmeztettek, hogy a nyáron akár félmillió ember is megpróbálhat majd eljutni Afrikából Európába.
Európába tartó menekültek százait vették őrizetbe Líbiában
Európába tartó menekültek százait vették őrizetbe Líbiában az észak-afrikai ország egy jelentős részét ellenőrző iszlamista lázadószervezet hatóságai - közölték helyi tisztségviselők csütörtökön.
- címkék:
- Líbia
- Európa
- menekült
- Címkefelhő »
Chartergépekkel küldik vissza Magyarországra a menekülteket
Tucatnyi charterjárattal küldik vissza nyáron Magyarországra a német, svájci és francia hatóságok azokat a menekülteket, akiket illegális határátlépés után először nálunk vettek nyilvántartásba.
- címkék:
- menekült
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Kósa Lajos nagyon súlyos problémát lát
Tarthatatlannak nevezte a menekültügyi helyzetet Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke kedden, miután a testület meghallgatta Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját.
Fidesz: Az unió nem képes megvédeni a magyar embereket
Az Európai Unió már nem tud megküzdeni a bevándorlás problémájával, ezért Magyarországnak ősszel mindenképpen fel kell lépnie ebben az ügyben - mondta Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője.
Gyurcsány megmondta, hogyan kell viselkedni a menekültekkel
Gyurcsány Ferenc szerint emberiességi, keresztényi és európai uniós tagországi kötelessége Magyarországnak, hogy befogadja azt a rá jutó "hétszáz menekültet", akiknek a befogadását kérte az unió az országtól.
Juncker barátságból nevezi diktátornak Orbánt
A halálbüntetés magyarországi bevezetése válóok lenne - így fogalmazott az Európai Bizottság elnöke egy német lapinterjúban. Jean-Claude Juncker - aki legutóbb egy pofonnal köszöntötte Orbán Viktort - arról is beszélt, hogy már két éve szólítja diktátornak a magyar miniszterelnököt.
Több száz menekült holttestére bukkantak a tömegsírokban
Feltehetőleg több száz mianmari, illetve bangladesi menekült holttestét rejtő tömegsírokat találtak Malajzia északi, Thaifölddel szomszédos Perlis tartományában - jelentették vasárnap helyi lapok.
307 határsértőt fogtak egyetlen nap alatt
Háromszázhét határsértőt tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén szombaton – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Trócsányi: A romák miatt nem tudunk befogadni menekülteket
Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint Magyarország már csak azért sem tud befogadni gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról.
Orbán nyerésre áll az EU-val szemben
Komoly vihart kavart az Európai Unióban a bizottság menekültügyi kvótajavaslata, ami a jelenlegi formájában már biztosan nem fog megvalósulni. Több nagy tagállam mellett a balti és a visegrádi államok is ellenzik a terveket, így Orbán Viktor éles fogalmazása egyáltalán nem járt komoly politikai kockázattal.
Giró-Szász tudja, miben különböznek a menekültek és a bevándorlók
A menedékkérők négyötöde tavaly nem háború sújtotta országból érkezett, tehát gazdasági bevándorló volt - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Orbán az Origónak: Meg tudjuk védeni magunkat
Orbán Viktor részt vett az Európai Parlament keddi plenáris ülésén Strasbourgban, ahol a magyarországi helyzetről vitáztak az uniós képviselők. A miniszterelnök a nap folyamán többször annak a véleményének adott hangot, hogy tagállami hatáskörben kellene maradnia a bevándorlási ügyeknek az uniós szint helyett. A kormányfő elégedett volt azzal, hogy egyáltalán elkezdődött a vita.
Szerb szervkereskedők utaznak a menekültek veséire
Spanyolországot is elérte a menekültáradat. A kiszolgáltatottakra újabban az otthontalanságnál is nagyobb veszély leselkedik, ugyanis a szerb szervkereskedők is előszeretettel tesznek tisztességtelen ajánlatot a bajbajutottaknak.
Menekültek verésével dicsekedett egy rendőr
Németországban felzúdulást okozott hétfőn egy tényfeltáró riport egy rendőrről, aki a gyanú szerint menekülteket bántalmazott. Minisztertől jogvédő szervezetig a német belpolitika számos tényezője az eset következetes feltárását sürgette és megdöbbenésének adott hangot.
- címkék:
- Németország
- rendőr
- menekült
- bántalmazás
- Címkefelhő »
Bevetik a haditengerészetet a menekülthullám ellen
Döntés született az EU-országok védelmi és külügyminisztereinek hétfői tanácskozásán arról, hogy az unió haditengerészeti műveletet indít a Földközi-tengeren az Észak-Afrikából - zömmel Líbiából - Európába tartó menekülthullám megfékezésére, katonai erővel lép fel az embercsempészek ellen.
Keményen odaszúrt a német sajtó Orbán Viktornak
A ZDF német országos közszolgálati televízió Heute Show című szatirikus politikai magazinműsora, valamint a Der Spiegel című hírmagazin a menedékkérők ellátása körüli uniós vitákkal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal és Orbán Viktor kijelentésével.
Testvérével maradhat az afgán kislány
Péntek reggel rendőrök gyűjtötték be az a fővárosi Nehru-parton letelepedő afgán menekülteket, elvittek egy nyolc éves kislányt is - tudta meg az Origo. A sétány lakói újra menekülttáborba kerülnek, a lány viszont bátyja mellett maradhat.
Újabb menekülthullám Budapesten
Bokrokban alszanak, napokig nem esznek: afgán menekültek költöztek be a Nehru-partra és a Nyugati pályaudvar környékére, közöttük egy kisgyermekes család is. Afganisztánban minden nap egy újabb háború, itt legalább nem bántanak bennünket – mondta az Origónak Juszuf, aki két hónapi vándorlás után érkezett Magyarországra.
Már a menekülteket is elrabolják Szicíliában
Letartóztattak öt embert Szicíliában, akik menekülteket raboltak el, és váltságdíjat követeltek rokonaiktól a szabadon engedésükért.
Globális fellépésre van szükség a menekültkérdésben
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának támogatását kérte az Európába a Földközi-tengeren érkező menekültáradat kezelésében hétfőn New Yorkban Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
137 emberrel süllyedt el a felfújható csónak
Több tucat menekült fulladt a tengerbe Szicília partjaitól délre, amikor elsüllyedt egy felfújható oldalfalú motorcsónak. Az egyik túlélő szerint leeresztett, egy másik szerint felrobbant a csónak oldala, ezért borultak a vízbe.
- címkék:
- menekült
- Címkefelhő »
Eltemették a hajókatasztrófa ádozatait
Eltemették a máltai Valettában azt a 24 áldozatot, akiknek holttestét sikerült kiemelni a vasárnapra virradóra a Földközi-tengeren elsüllyedt hajó menekült utasai közül.
- címkék:
- Földközi-tenger
- menekült
- Címkefelhő »
Rendkívüli uniós csúcsot tartanak
Rendkívüli uniós csúcsot hívott össze csütörtökre Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a Földközi-tengeren kialakult helyzet megvitatására. Az ülésen Orbán Viktor is részt vesz.
Hajókatasztrófa: csaknem ezer menekült utazott
A hétvégi földközi-tengeri hajókatasztrófa egyik túlélője szerint 950-en voltak a szerencsétlenül járt hajó fedélzetén.
Hétszáz menekült veszett a tengerbe
Akár mintegy hétszáz ember is a tengerbe veszhetett amiatt, hogy egy menekülteket szállító hajó elsüllyedt a Földközi-tengeren Líbia és Olaszország között.
- címkék:
- menekült
- tragédia
- Címkefelhő »
Négyszáz menekült tűnt el Líbia partjainál
Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint az országok nem tesznek eleget annak érdekében, hogy megmentsék az Afrikából a Földközi-tengeren keresztül Európába menekülők életét. A hétvégén 400 ember veszhetett oda, amikor a hajójuk elsüllyedt Líbia és Olaszország között.
Árva amszterdami bicikliket kaptak szíriai menekültek
Csaknem 500 elhagyott, illetve elkobzott kerékpárt adományozott szíriai menekülteknek Amszterdam városa.
- címkék:
- Amszterdam
- kerékpár
- menekült
- Címkefelhő »
Akkor éled túl, ha nem hallgatsz a szívedre
Húsz év után kiutasított török család, a tehetetlenség könnyei, félrenéző hivatalnokok előtt - a letelepedés bürökratikus akadályairól forgatott filmet Nagy Viktor Oszkár. A Hivatal nem csak bevándorlók, de velük dolgozó ügyfélszolgálatosok mindennapi küzdelmeiről, lelki válságáról is szól. A rendező az Origónak adott interjút.
Hamarosan vége a koszovói menekültáradatnak
A Koszovóból az Európai Unióba irányuló legutóbbi menekülthullámot egyszeri eseménynek nevezte a koszovói külügyminiszter egy hétfői interjúban.
- címkék:
- Hashim Thaçi
- Koszovó
- menekült
- Címkefelhő »
Kocsiban felejtették a menekülteket
Sofőr nélküli furgon parkolt az M1-es Lajta pihenőjében, a rendőrök 21 menekültet találtak a csomagtérben.
Szőnyeg szélére állítja Orbánékat az Amnesty International
A romákat diszkriminálják, a menedékkérőket őrizetben tartják, a civil szervezeteket vegzálják, a törvényeket pedig egyeztetés és vita nélkül fogadták el. Megjelent az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet 2014-es jelentése Magyarországról.
Szír bűnbanda hozta be a menekülteket
Több száz szír menekültet csempészett Magyaroszágon keresztül Németországba a most leleplezett bűnbanda, hónapok óta zajlott a szervezett utaztatás.
Lebeszéli a bevándorlókat az osztrák belügyminiszter
Az osztrák belügyminiszter igyekszik lebeszélni a koszovói menekülteket arról, hogy Ausztriában próbáljanak szerencsét. Az elutasított koszóvióiakat kéthetente, vagy ha kell sűrűbben fogják visszaszállítani Koszovóba.
- címkék:
- Ausztria
- Koszovó
- bevándorlás
- menekült
- Címkefelhő »
A legrosszabb az lesz, amikor hazamennek
Nem a kivándorlást, hanem a tömegek hazatérését tartja a nagyobb veszélynek Safet Gerxhaliu. A koszovói Gazdasági és Kereskedelmi Kamara elnöke az Origónak adott exkluzív interjúban úgy fogalmazott, az ország végét jelentheti a visszazúduló menekültáradat, hiszen Koszovóban nincs ipar, és halódik a magánszektor. Egyes becslések szerint eddig mintegy százezren hagyták el a nyugat-balkáni országot.