menekült

címke rss

Beismerte két eltűnt kisfiú megölését a német férfi

Nagyvilág2015.10.30, 16:21

Két elrabolt kisfiú meggyilkolását ismerte be egy 32 éves német férfi. Az egyikük a négyéves Mohamed Januzi, az ő holttestét a férfi kocsijának csomagtartójában találták meg. A másik a hatéves Elias, a férfi azt mondta, a holttestét egy veteményeskertben ásta el. A rendőrség szerint az emberrablásokat és a gyilkosságokat szexuális indítékból követte el.

Orbán: Valakik elárulták Európát

Itthon2015.10.30, 16:07

Nem lehet véletlen Orbán Viktor szerint, hogy naponta ezrével érkeznek Európába a menekültek, és az sem lehet véletlen, hogy ez a nagy európai államokat felkészületlenül érte. Ezért a magyar miniszterelnök a háttérben jól szervezett, nagy pénzeket mozgató, aktivista vezetőket sejt.

Ich liebe Orbán Viktor, üzente az osztrák rendőr

Nagyvilág2015.10.30, 14:36

Ich liebe Orbán – mondja a rendőr. Dolgozni akarok – mondja a menekült. No security – mondja egy másik. Urai vagyunk a helyzetnek – mondja a sajtós. A határkerítésről viszont senki sem hajlandó beszélni. Az Origo az osztrák–szlovén határon járt csütörtökön.

Holtan találták az elrabolt menekült gyereket

Nagyvilág2015.10.30, 10:05

A négyéves Mohamedet október 1-jén rabolta el egy férfi Berlinben. Csütörtökön egy autóban találták meg a holttestét.

Lázár visszaszólt Colleen Bellnek

Itthon2015.10.29, 14:25

Új dohányadót vezet be a kormány, az egészségre különösen káros cigarettatípusokat szálanként négy forint adóteherrel sújtanák - közölte Lázár János  a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt Colleen Bell amerikai nagykövet által megfogalmazott bírálatokról, az új földtörvényről, valamint a Liget-projektről is. Elismerte, hogy az állam adta el az OTP-csomagot, valamint azt is egyértelművé tette, hogy Magyarország egyetlen visszatoloncolt menekültet sem fogad be. 

Lázár: Egyetlen visszatoloncoltat sem veszünk vissza

Itthon2015.10.29, 12:39

Minden eszközzel fellép a kormány a menekültkvótával szemben, ha erre az Országgyűléstől decemberben felhatalmazást kap, bírósághoz fordul - erősítette meg Lázár János a Kormányinfón. Magyarország egyetlen visszatoloncolt migránst sem fogad vissza.

Schäuble: Nem lehet korlátlan a menekültek támogatása

Nagyvilág2015.10.28, 20:54

A menekültek beáramlása és támogatása nem lehet korlátlan, a menekültválság pedig még a gazdasági válságnál és az államadósság-válságnál is pontosabban mutatja, hogy a nagy európai problémákat csak közösen lehet megoldani - mondta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerdán Berlinben.

Faymann szerint nincs helyük kerítéseknek Európában

Nagyvilág2015.10.28, 21:22

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Werner Faymann osztrák kancellár szerdán egyetértett abban, hogy "kerítéseknek nincsen helye Európában" - közölte az Európai Bizottság szóvivője Brüsszelben.

Több menekült gyerek is vízbe fulladt a görög partoknál

Nagyvilág2015.10.28, 20:00

Több menekült gyerek is vízbe fulladt szerdán két görög sziget közelében. Mindannyian Törökországból indultak rozoga hajókon, és az egyre rosszabb időjárás sem tartotta vissza az életveszélyes úttól felnőtt kísérőiket.

Több mint ezer menekültet mentettek ki a Földközi-tengerből

Nagyvilág2015.10.28, 18:37

Olasz és más hajók csak szerdán 1042 menekültet, köztük számos nőt és gyereket mentettek ki a Földközi-tengeren végrehajtott hét akciójuk során - közölte az olasz parti őrség.

AI: Lefizették az embercsempészeket az ausztrál hatóságok

Nagyvilág2015.10.28, 17:37

Az Amnesty International nevű nemzetközi jogvédő szervezet bűncselekmények elkövetésével, egyebek mellett embercsempészek lefizetésével és embertelen bánásmóddal vádolja Ausztráliát az ország vitatott menekültügyi politikájával kapcsolatban szerdán kiadott jelentésében. A jelentés szerint az ausztrál parti őrség menekültekkel teli hajót tartóztatott fel májusban, és több tízezer dollár fizetett az csempészeknek, hogy szállítsák vissza az embereket indonéz felségvizekre.

Nem határzár kell, hanem kapu oldalsó szárnyakkal

Nagyvilág2015.10.28, 17:14

Határozottabb szabályozásra és nem határzárra van szükség a menekültáradat ellenőrzésére - jelentette ki az osztrák kancellár és az alkancellár a szerdai kormányülést követően. Mindketten utaltak arra, hogy szükséges a határtérség "műszaki biztosítása".

Európa nincs felkészülve a klímamigránsokra

Gazdaság2015.10.27, 23:08

A mostani migrációs hullám még csak a kezdet, a közeljövőben milliós tömegben érkezhetnek a klímamenekültek - állították szakértők a Kossuth Klub rendezvényén. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója mind az EU, mind a magyar kormány bevándorláspolitikáját kritizálta, szerinte rossz előjel, hogy Európa a mostani, még viszonylag kis számú menekülttel sem tudott mit kezdeni.

Olaszország felé vehetik az irányt a menekültek

Nagyvilág2015.10.27, 12:31

A menekültek is elkezdhetik használni azt az Olaszország felé vezető útvonalat, amelyen az albánok haladtak az 1990-es években, a kommunista rezsim bukása után.

Szijjártó Péter kétféle problémát lát

Gazdaság2015.10.27, 11:38

Szijjártó Péter szerint Európa a 2. világháború óta nem nézett szembe ekkora kihívásokkal. De Magyarországnak működő modellje van minden kihívásra, a gazdasági problémákra és a migrációs válságra is. A miniszter azt mondta, a kormány el akarja érni, hogy Magyarországon legalább ötmillió ember dolgozzon.

Térképet készítenek az újonnan érkező menekülteknek

Nagyvilág2015.10.27, 12:50

Folyamatosan áramlanak az emberek Németországba, ezért a berlini menekültek egyik csoportja segítő térképet készített az újonnan érkezőknek. A három nyelven is elérhető térképen 250 szolgáltatást jelölnek.

Kétezer menekült töltötte az éjszakát a szabad ég alatt

Nagyvilág2015.10.27, 10:27

Kétezer menekült töltötte a keddre virradó éjszakát a szlovén-osztrák határhoz közeli szlovéniai Sentiljben, a szlovén hatóságok vélhetően újra nyilvántartásba veszik a menekülteket.

Szíria: októberben 100-120 ezer ember menekült el a harcok elől

Nagyvilág2015.10.26, 20:30

Október eleje óta 100-120 ezer ember hagyta el otthonát Szíriában - az országon belül maradva - az orosz támogatást élvező kormányerők szárazföldi offenzívája következtében felerősödött harci cselekmények miatt.

Sokkal nagyobb szigort ígért Angela Merkel

Nagyvilág2015.10.26, 18:52

A védelemre nem szoruló menedékkérők hazatelepítését jóval nagyobb következetességgel és szigorral kell végrehajtani, a védelemre szoruló emberek beilleszkedéséhez pedig minél több kapcsolatra van szükség a menekültek és a helyiek között, hogy ne az előítéletek határozzák meg a két csoport viszonyát - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Nürnbergben, egy lakossági fórumon.

Orbán: Csak megfigyelők vagyunk

Nagyvilág2015.10.25, 18:04

A nyugat-balkáni migrációs útvonal már nem érinti Magyarországot, ezért már csak megfigyelőként vesz részt az erről szervezett csúcstalálkozón – mondta vasárnap a megbeszélésre érkezve Orbán Viktor miniszterelnök.

Ismét egymásnak estek a menekültek

Nagyvilág2015.10.25, 15:27

Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal a Szászország tartományi Niederauban, ahol vasárnapra virradóra nagyjából 100 menedékkérő esett egymásnak.

Vége az európai civilizációnak

Itthon2015.10.25, 13:02

Egy jól felkészült, összeszokott csapat szervezte meg a 25 évvel ezelőtt kirobbant taxisblokádot – mondta az Origónak Boross Péter. Az egykori miniszterelnök szerint a blokádba nem bukhatott volna bele a kormány, mivel a demonstráció egy idő után kifulladt volna. A volt kormányfőt a menekültkérdésről és az ügynökügyekről is kérdeztük, majd Lázár Jánosnak is üzent.

Szlovénia kész lezárni a határát

Nagyvilág2015.10.25, 13:09

Ha Horvátország továbbra is ellenőrizetlenül a szlovén határra szállítja a migránsokat, Ljubljana nem várja meg, hogy Németország és Ausztria lezárja határait előttük, hanem teljesen lezárja horvátországi határszakaszát - mondta Borut Pahor szlovén államfő.

A kolbásztöltés mellett a menekültekről is beszélt Szijjártó

Itthon2015.10.24, 13:01

Magyarország egyedüliként tartja be a schengeni és a dublini szabályokat a bevándorlási válságban, a magyar modell működik, az Európai Uniónak ezt kellene alapul vennie a konfliktus megoldásának keresésekor – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Békéscsabán. 

Eltűntek a migránsok a magyar határról

Itthon2015.10.24, 11:56

Huszonkilenc illegális bevándorlóval szemben intézkedtek pénteken a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem csökken a menekültáradat

Nagyvilág2015.10.24, 11:43

Nem csökken a Horvátországba érkező menekültek száma, az opatovaci ideiglenes sátortáborba továbbra is főleg a horvát-szerb határterületről, Bapska körzetéből érkeznek illegális határsértők – írta az Index.hr horvát híroldal szombaton.

Az állatok inkább elkerülik a gyodát

Itthon2015.10.22, 11:09

Több százan osztották meg a Facebookon azt a fotót, amelyen egy szarvastehén teteme látható a horvát-magyar határon felhúzott határzárba gabalyodva. Az Origónak nyilatkozó szakértők szerint biztosan voltak olyan állatok, amelyek a gyoda miatt haltak meg, de tömeges elhullás emiatt nem volt. A határzár nem veszélyesebb a vadakra, mint az autópályák mentén található kerítések, és feltehetően a földikutyák életét sem befolyásolta.

Megkéseltek egy migránst

Nagyvilág2015.10.22, 12:45

Egyetlen nap alatt 12 ezer migráns érkezett Szlovéniába. Az ország belügyminisztere bejelentette, hogy Ljubljana más EU-tagországoktól kért segítségül rendőri erőt a menekültfolyam mederben tartására. A miniszter szerint Ausztria hamarosan le fogja zárni határait a menekültek előtt. A svéd bevándorlási hivatal eközben azzal számol, hogy idén 190 ezer menekült érkezik az országba, akikre két év alatt 2313 milliárd forintnak megfelelő 70 milliárd koronát kell majd költeniük. Csütörtök reggel a rigonce-harmicai határátkelő közelében dulakodás közben megkéseltek egy migránst. Kövesse az eseményeket percről percre az Origóval!

Elsírta magát a szíriai férfi, amikor a hazájáról beszélt

Kultúra2015.10.21, 12:43

Mostanában már nem alszanak menekültek a Keletiben, a válságnak azonban nincs vége. Magyarország nemrég zárt le egy újabb határt, a helyzet Európát hosszú távon mindenképpen komoly feladatok elé állítja. A budapesti menekültválság csúcsán egy kis művészcsoport rajzeszközöket adott a Keletiben lézengő, várakozó emberek kezébe, hogy rajzolják le, mi jár a fejükben, hogyan érzik éppen magukat. Az eredmény tulajdonképpen nem is lett meglepő, és a művészek szerint még jó ideig aktuális lesz.

190 ezer menekültet toloncol ki Németország

Nagyvilág2015.10.21, 11:33

Az elutasított menedékkérők kitoloncolására vonatkozó szabályok további szigorítását tervezi a német kormány, a szálláson és az élelmen kívül minden más támogatást megvonnak az érintettektől, és rövid úton kitennék őket az országból. Eközben Magyarország Szlovéniával, Horvátországgal és Szerbiával közös határszakaszain teljes nyugalom van, a szlovén parlament pedig engedélyezte a katonák kivezénylését a határ védelmére. Kövesse az eseményeket percről percre az Origóval!

A menekülteket rugdosó László Petra beperelné a Facebookot

Life.hu2015.10.21, 09:49

Törölték az őt támogató Facebook-csoportokat, miközben a fenyegető oldalak működését engedélyezték - ezért beperelné Mark Zuckerberg cégét László Petra, a menekültek rugdosásával világhírűvé vált operatőr – írja az Origo.

Bohócok nevettetik meg a menekült gyerekeket

Nagyvilág2015.10.19, 11:23

Az osztrák „Piros orr mosolysegély szervezet" önkéntesei megpróbálnak kis örömet és szórakozást csempészni az ezernyi menekült gyermek – és szüleik – életébe azzal, hogy 66 önkéntes bohócuk rendszeresen megjelenik a táborokban és a menekültek gyülekezőhelyein. A bohócok jelenléte örömkönnyeket hoz a gyerekek és a meghatottság könnyeit a szülők és a nézők szemébe.

Szlovénia 2500 menekültet tud fogadni naponta

Nagyvilág2015.10.18, 20:22

Szlovénia nem tud korlátlan számú menekültet fogadni, de nem is zárja le teljesen a határait - mondta a szlovén belügyi államtitkár. Az ország azt szeretné, ha Görögország lassítaná a menekültáradatot.

Vízumot adna a menekültekért Merkel

Itthon2015.10.18, 19:36

Csábító ajánlatot tett a török miniszterelnöknek Angela Merkel: a német kancellár segít a vízumkönnyítő tárgyalásokban, ha Törökország visszafogadja az illegális határátlépőket. Rövidülhet az EU-ba vezető török út is.

Katonákat rendeltek a szlovén határra

Nagyvilág2015.10.17, 12:51

Újabb rendőröket és katonákat is vezényel a szlovén kabinet a határra, a haderő logisztikai segítséget nyújt a menekültáradat kezeléséhez. 

Készülnek a szlovének a menekültáradatra

Itthon2015.10.17, 17:07

Menekülteket szállító buszok keltek át szombat reggel a horvát–szlovén határon, Szlovénia pedig felfüggesztette Horvátországgal közös vasúti forgalmát. A menekülteket érkezéskor regisztrálják, és a szlovén–osztrák határ melletti óriási sátortáborba viszik. Úgy tudjuk, hamarosan szabad lesz az út Ausztria felé.

Lángolt a sportcsarnok, zárult a határ

Itthon2015.10.17, 09:51

Porig égett a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten, miközben a menekültekről szinte elfeledkezett az ország, pedig rengetegen jöttek a horvát-magyar határon keresztül. A kormány egy hónapig nem tartóztatta fel, sőt az állami tulajdonú MÁV vonatokkal segítette is a nyugat felé tartó embereket, péntek éjfélkor viszont lezárta a kerítéssel időközben megerősített zöldhatárt. Közben tévébotrány és szexbotrány is kirobbant, de egy rejtély megoldásához is közelebb jutottunk.

Akkor is éheznek, ha nem látjuk

Itthon2015.10.16, 17:25

Jóval kevesebb adományt kapnak a menekültek, mióta nincsenek szem előtt. Segítőik kitartanak, de támogatásuk hamarosan kevés lesz a határra szállított, éhes és fáradt tízezreknek – akikkel egyre több, kísérő nélküli gyerek is érkezik.

Ez itt a Kánaán, Isten hozott

Itthon2015.10.16, 13:45

Sárcsúszdán át vezet az út Magyarországra, a fotel-Rambók hazájába. Több a menekült, de ezt kevésbé kommunikálják. Az étel az ablakon át érkezik a vonatokra. A sivatagban állítólag nincs vonatablak.

4798 ember jött csütörtökön Horvátország felől

Itthon2015.10.16, 10:01

Ebben az évben - csütörtök éjfélig - 383 453-an lépték át illegálisan a határt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Orbán Viktor csak félig elégedett

Nagyvilág2015.10.16, 09:05

Féleredményt értek az uniós tagállamok vezetői az Európai Tanács ülésén, hiszen fontos lépést tettek afelé, hogy megállapodjanak Törökországgal, viszont nem döntöttek a görög–török határ lezárásáról – mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak, távozóban a pénteken virradóra véget ért csúcstalálkozóról.

Lelőttek egy migránst a bolgár-török határon

Nagyvilág2015.10.16, 08:52

A bolgár határőrök csütörtök este lelőttek egy afgán migránst, aki Törökország felől megpróbált illegálisan bejutni Bulgáriába – közölte a bolgár belügyminisztérium szóvivője.

Gyurcsányék üres lakásokba költöztetnék a menekülteket

Itthon2015.10.15, 11:42

Üres önkormányzati lakásokba költöztetné a Demokratikus Koalíció azokat a menekülteket, akiket a kvótarendszer alapján osztanák vissza – tudta meg az Origo. Gyurcsányék emellett utcai szórólapkampányt is indítanak. A párt ezzel az akciójával is nyomás alatt tartaná a válságokkal küzdő MSZP-t.  

Ötven rendőr jön a kerítés mellé Szlovákiából

Itthon2015.10.14, 16:47

Ötven rendőrt küld Szlovákia Magyarországra, a magyar-szerb határra, miután a pozsonyi kormány szerdán jóváhagyta az intézkedést. A rendőrök állítólag magyarul is beszélnek majd. Egy hadgyakorlatra katonák is érkeznek Szlovákiából.

Ezrek tüntettek Drezdában a német menekültpolitika ellen

Nagyvilág2015.10.13, 07:42

Ezrek vettek részt hétfő este a németországi Drezdában az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom tüntetésén, amelyen a szónokok élesen bírálták a berlini vezetés menekültpolitikáját.

Angela Merkel nem fogadna be otthonába menekülteket

Nagyvilág2015.10.12, 12:12

Angela Merkel német kancellárnak nem a közvélemény-kutatási adatok, hanem a feladatok jelentik a "mércét", amelynek alapján meg kell szervezni a politikát. A német kormányfő erről egy hétfői lapinterjúban beszélt, amelyben ismét megerősítette a menekültválság ügyében elfoglalt álláspontját, és hangsúlyozta: nem lehet megjósolni, hogy mennyi menedékkérő érkezik Németországba, de azért lehet tenni, hogy a folyamat ismét rendezett keretek közé kerüljön.

Ötezernél is több menekült érkezik naponta Szerbiába

Nagyvilág2015.10.12, 10:48

Egyre több migráns érkezik Macedóniából Szerbiába, csütörtöktől vasárnapig körülbelül 20 ezer embert regisztráltak a dél-szerbiai Presevóban - jelentette a szerbiai közszolgálati televízió.

23 ezer migráns érkezett a hétvégén

Itthon2015.10.12, 09:30

Péntektől vasárnap éjfélig több mint 23 ezer embert fogtak el tiltott határátlépés miatt a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfő reggel a honlapján. A tájékoztatás szerint közokirat-hamisítás miatt hat emberrel szemben indult büntetőeljárás.

Leégett a menekültszállásnak szánt épület

Nagyvilág2015.10.12, 08:00

Tűz ütött ki vasárnap egy menekültszállásnak szánt épületben a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban. A háromemeletes épület teljesen kiégett. Brémában tömegverekedés volt egy menekültszálláson, a rendőrségnek kellett közbelépnie az indulatok lecsillapítására.

A kancellár, akit csodálni lehet, de szeretni nem

Nagyvilág2015.10.12, 09:45

Egyesek Nobel-békedíjat adtak volna neki, mások szerint ő a felelős az Európai Unió felé indult menekülthullámért. Angela Merkel viszont azt mondja, ő csak kiáll az európai elvek mellett, még ha ez a politikai karrierjébe kerül is. Egy biztos: a világ legbefolyásosabb asszonya az elmúlt években az ukrán és a görög válság alatt is bebizonyította: néha megéri kilépni a komfortzónából. Kérdés, hogy a menekültválságra ez megoldást jelenthet-e.

Levelet kaptak a Hardheimbe érkezett menekültek

Nagyvilág2015.10.14, 15:05

A vallásszabadság, a nyelvtanulás, a magántulajdon és egyebek mellett a köztisztaság fontosságára hívta fel a menekültek figyelmét a nekik írt levelében a németországi Hardheim polgármestere. A több nyelvre lefordított, és az érkezők közt kiosztott szöveg arra is kitér, mi az, amit egy nő már zaklatásnak érez.

Tízmilliót követel a horvát vasút Magyarországtól

Itthon2015.10.09, 19:51

A horvát vasutak (HZ) kiszámlázza a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.-nek azokat a költségeket, amelyeket a horvát szerelvény lefoglalása miatt elszenvedett a társaság - mondta pénteken Zágrábban Sinisa Hajdas Doncic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter. Szerinte ekkora kárt okozott, hogy Magyarországon hetekig álltak a fekáliával szennyezett vasúti kocsik, amelyek menekülteket és rendőröket hoztak át a határon.

A BKV fizetett a menekültek miatt

Gazdaság2015.10.09, 16:24

A BKV kifizette a szeptemberi pluszpénzt azoknak a munkatársainak, akik részt vettek a menekültek szállításában. Az Origo úgy tudja, napi mintegy 25 ezer forintot is kereshetett egy járművezető a rendkívüli feladattal.

Botrány lett a zákányi óvodások látogatásából

Itthon2015.10.09, 16:03

Az Alapjogokért Központ a lehető leghatározottabban elítéli azt a szemléletet, amely nevében a Társaság a Szabadságjogokért és az Eötvös Károly Intézet az ombudsmannál kifogásolja a zákányi óvodások magyar honvédeknek tett gesztusát.

Rekordszámú migráns érkezett Szerbiába

Nagyvilág2015.10.09, 14:07

Huszonnégy óra alatt, péntek reggelig rekordnak számító, mintegy hétezer migráns érkezett a dél-szerbiai Presevóba Macedónia felől, és jelenleg is körülbelül négyezren várnak arra, hogy nyilvántartásba vegyék őket a helyi befogadóközpontban - számolt be péntek déli híradójában a szerbiai közszolgálati televízió.

Válogathatnak majd az állások között a menekült tudósok

Nagyvilág2015.10.09, 13:59

A válság sújtotta országokból elmenekült tudósok elhelyezkedését támogató állásportált indított az Európai Unió.

Ausztria átadná Magyarországnak a halálkamion ügyét

Nagyvilág2015.10.09, 12:43

Egyelőre nem érkezett hivatalos megkeresés az osztrák hatóságoktól arra vonatkozóan, hogy Ausztria átadná a magyar hatóságoknak az A4-es autópályán történt, 71 migráns halálával járó tragédiát vizsgáló eljárás lefolytatását - közölte a Legfőbb Ügyészség. A magyar vádhatóság ugyanakkor hangsúlyozta: folyamatosan együttműködnek az osztrák ügyészséggel az ügyben.

Érthetetlen, ami Leszboszon történik

Nagyvilág2015.10.09, 18:10

A görögországi Leszbosz szigetén lévő Kara Tepe-i befogadóállomásra érkező migránsok közül sokan szíriaiaknak adják ki magukat, mert így próbálják növelni az esélyüket arra, hogy később az Európai Unióban maradhassanak. A regisztrálásukat végző görög hatóságoknak sem módjukban, sem érdekükben nem áll pontosan megállapítani, hogy ki honnan érkezett - írta a Foreign Policy című amerikai külpolitikai folyóirat a tudósítójuk leszboszi tapasztalatai alapján.

Politikai hangulathoz igazodik a DM akciója

Nagyvilág2015.10.09, 10:56

Míg Ausztriában a Drogerie Markt boltjaiban nagy plakátok hirdetik, hogy 5-10-20 eurós csomagokkal segíthetnek a vásárlók a menekülteknek, addig Magyarországon csendben és sajtócsindradatta nélkül támogatják a kormánykompatibilis Katolikus Karitászt.

Tizenkilenc menekült már sokat köszönhet Brüsszelnek

Nagyvilág2015.10.09, 11:40

Az Európai Unió menekültügyi biztosa személyesen búcsúztatta azt a 19 menekültet, akik elsőként vehetnek részt Brüsszel áthelyezési programjában. 

Vonatok a semmibe – Lesújtó jelentés Magyarországról

Itthon2015.10.09, 15:58

Lesújtó jelentést tett közzé az Amnesty International a menekültválság magyarországi kezeléséről. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint a magyar rendvédelmi szervek indokolatlan erőszakot alkalmaztak a menekültekkel szemben, a kormány pedig nemzetközi szerződésekbe ütköző jogszabályokat fogadott el. Azt javasolják az Európai Bizottságnak, hogy minden lehetséges eszközzel érje el Magyarországnál az EU-jogszabályok maradéktalan betartását. Az egyik, jelentésben megszólaló szír menekült azt mondta, úgy érezte magát, mintha újra Szíriában lenne.

Huszonkét menekült kapott munkát Magyarországon

Gazdaság2015.10.09, 08:30

Nem igazán veszik el a magyarok munkáját a menekültek, hiszen idén eddig mindössze 22 menekült kapott munkát Magyarországon. A CBA már vállalta, hogy adna munkát a letelepedőknek, sőt néhány szociológus szerint a bevándorlókat tárt karokkal kellene fogadnunk. Ehhez képest az év első felében mindössze 73-an kaptak menekültstátuszt.

Az eső sem állította meg a migránsokat

Itthon2015.10.09, 09:31

Tiltott határátlépés miatt csütörtökön 4583 embert fogtak el a rendőrök – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság péntek reggel.

Szijjártó: Elfogadhatatlan a horvát miniszterelnök magatartása

Itthon2015.10.09, 09:41

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy Zoran Milanovic továbbra is Magyarországon köszörüli a nyelvét, miután a horvát kormányfő csütörtökön ismét bírálta Magyarországot.

Több a menekült, csak nem vesszük észre

Itthon2015.10.08, 18:36

Mióta kevésbé látványos a menekültválság Magyarországon, a civil szervezetek dolga is nehezebb lett. Bár még mindig rengeteg szendvicset és vizet visznek a határra, az emberek adományozó kedve megcsappant, és a logisztika is bonyolultabb. Jelenleg a horvát határ lezárására várnak, de a röszkei állapotok akár már hamarabb is kialakulhatnak.

Angela Merkel zárt ajtók mögött ment neki Orbán Viktornak

Nagyvilág2015.10.08, 16:51

Élesen kritizálta a menekültválság kezelése miatt az unió keleti tagállamainak vezetőit és különösen Orbán Viktort az Európai Néppárt egy zárt ajtók mögött tartott találkozóján Angela Merkel - írja egy brüsszeli újság. Az EU-s ügyekben jól értesültnek tartott Politico úgy fogalmaz: a német kancellár szerint keresztény, a hidegháborút megélt politikusoknak nem lenne szabad úgy viselkedniük, ahogy többek közt a magyarok teszik.

Kidobná a francia kormány a renitens bevándorlókat

Nagyvilág2015.10.08, 13:16

A francia kormány "nagyon szigorú intézkedéseket" tervez azon menekültekkel szemben, akiknek a magatartása nem felel meg Franciaország elveinek - közölte csütörtökön a francia belügyminisztérium.

A pokolban is élnék, de az Iszlám Államban nem

Nagyvilág2015.10.08, 13:33

Pusztítás, lebombázott házak, kivégzések és lefejezések naponta – csak néhány dolog, ami miatt tömegével menekülnek az emberek Szíriából. A Közép-európai Egyetemen négy szír fiatal most azt is elárulta, miért nem tudnak Törökországban vagy Jordániában maradni, és mire lenne ahhoz szükség, hogy a menekültek hazatérjenek a szülőföldjükre.

A tengeren fordítanák vissza a csempészeket

Nagyvilág2015.10.08, 11:45

Új műveletbe kezdett az Európai Unió. A cél az, hogy még partot érés előtt, a nyílt vízen visszafordítsák az észak-afrikai országokból Olaszországba, illetve a Törökországból Görögországba tartó embereket.

A gyerekedért te is elindulnál - Szíriai menekült gyerekek megrázó fotói

Life.hu2015.10.09, 16:46

Ma a gyerekek számára az egyik legveszélyesebb hely a világon Szíria. 5,6 millió szír gyermeket érint az a katonai konfliktus, amely közel 5 éve tart és formálja a családok és gyermekek mindennapjait.

Nyelvtanfolyamra mehetnek a menekültek Spanyolországban

Nagyvilág2015.10.08, 10:50

Ingyenes spanyol nyelvtanfolyamon vehetnek részt a menekültek Spanyolországban. Külön online kurzus lesz gyerekeknek és felnőtteknek. Spanyolország 17 ezer menkült befogadását vállalta.

Kiutasítani sem könnyű a menekülteket Ausztriából

Nagyvilág2015.10.08, 10:19

A több mint kétezer elutasított menekült-státuszt kérő közül 992 távozott a dublini egyezmény alapján az első belépés helyére Ausztriából, míg több mint 1300 menekültet a saját országába juttattak vissza. Ehhez azonban kölcsönös egyezményre van szükség és még ezután sem egyszerű a helyzet.

Magyarország a törvényességet fenyegeti az Amnesty International szerint

Nagyvilág2015.10.08, 09:30

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint Magyarország menekültekkel kapcsolatos intézkedései nemzetközi szintű fenyegetést jelentenek a törvényességre és az emberi jogok betartására.

A német belügyminiszter biztonságossá nyilvánítaná Törökországot

Nagyvilág2015.10.08, 08:37

A német belügyminiszter támogatja, hogy az Európai Unió menekültügyi szempontból biztonságos harmadik országként ismerje el Törökországot, illetve a többi uniós tagjelölt országot.

A migrációs válság egyik megoldása: török EU-tagság

Gazdaság2015.10.07, 17:28

A törökök többsége egyértelmű jelzést vár az Uniótól arról, hogy országuk csatlakozhat a közösséghez. Az Alapblog interjúalanya, Sinan Ülgen a török politikai-gazdasági agytröszt lényegében kimondja: Törökország kardinális jelentőségű szerepet tud játszani a menekültügy megoldásában, hatékonyan hozzá tudna járulni az Európára nehezedő politikai-gazdasági terhek csökkenéséhez, ha cserében az Unió nem csupán pénzt adna neki, hanem főként ígéretet, hogy az országot valóban integrálni fogják.

Áder: A kvótarendszer nem megoldás

Itthon2015.10.07, 14:22

Nemcsak az érintett országoknak, hanem az egész nemzetközi közösségnek rövid, közép- és hosszú távú lépéseket kell tennie a migrációs válság megoldásáért, mondta Áder János köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában, miután fogadta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfőt.

Victor Ponta cikcakkban politizál

Nagyvilág2015.10.07, 12:46

Victor Ponta román miniszterelnök álláspontja változott migránsügyben, erről írt szerdai számában az Adevarul című román napilap.

Két héten belül várnak választ a magyar kormánytól

Nagyvilág2015.10.07, 12:31

Úgynevezett adminisztratív levelet küldött az Európai Bizottság Magyarországnak, amelyben a migrációs válság miatt szeptemberben életbe léptetett jogszabály-módosításokról kér felvilágosítást, erősítette meg az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán.

Megnyitották az összes átkelőt Horvátország és Szerbia között

Nagyvilág2015.10.07, 10:53

Megnyitották az összes határátkelőt Horvátország és Szerbia között szerdán, így helyreállhat a személy- és teherforgalom, egyik átkelőhelynél sem kell hosszabb várakozásra számítani - közölte a szerbiai autós szövetség.

Varga Mihály szeretné, ha az EU kivételezne Magyarországgal

Gazdaság2015.10.06, 16:18

Magyarország több más uniós tagállammal együtt azt szeretné, hogy Brüsszel a költségvetési hiány számításánál ne vegye figyelembe a bevándorlással kapcsolatos kiadásokat, mert azok rendkívüli kiadások. A Bizottság még vizsgálja, hogy milyen hatásai lennének, ha ebbe belemenne.

Csehország katonákat és rendőröket küld Magyarországra

Nagyvilág2015.10.06, 13:56

A Magyarországnak nyújtandó segítség második szakaszában Csehország több mint 25 katonát és rendőrt küld Magyarországra - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden Prágában, miután tárgyalásokat folytatott a cseh hadsereg vezérkarával.

Kevés szövetségese lesz Orbánnak Brüsszelben a kvóta ellen

Nagyvilág2015.10.06, 12:55

Nem sok jóra számíthat Orbán Viktor a jövő heti uniós csúcstalálkozón. Az EU állam- és kormányfői a menekültügy fejleményei miatt tíz nap múlva ismét asztalhoz ülnek, és - az előző csúcstalálkozóhoz hasonlóan - a magyar miniszterelnöknek továbbra sem lesz sok támogatója a kötelező kvótarendszer elleni harcban.

Ellenzéki szavazatokra is számítanak Orbánék

Itthon2015.10.06, 12:19

A parlamenti képviselők többségének álláspontja szerint meg kell védeni a nemzeti szuverenitást - összegezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kedd reggeli ötpárti egyeztetésen elhangzottakat.

Fico: A magyarok elevenen felfalnának

Nagyvilág2015.10.06, 10:34

Robert Fico miniszterelnök az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának képviselőivel, valamint az Európai Szocialisták Pártjának vezetőjével, Szergej Sztanisevvel találkozott, hogy ismertesse a szlovák kormány álláspontját a migrációs válság kérdésében.

Románia már bánja, hogy a kvóták ellen szavazott

Nagyvilág2015.10.06, 09:32

A román kormányfő szerint országa hibázott, amikor Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a befogadási kvóták ellen szavazott az Európai Unió igazságügyi és belügyminisztereinek szeptemberi rendkívüli tanácskozásán.

Turista vagy menekült? Törökországban nehéz eldönteni

Nagyvilág2015.10.05, 15:02

Jól érzi magát Törökországban, marad még egy kicsit, mondta az iraki férfi, akivel a menekültválságtól kevésbé érintett Északkelet-Törökországban találkoztunk. Állítása szerint ő csak turista külföldön, miközben otthonától egyórányira háború zajlik az Iszlám Állam ellen. Egyetemen tanít, jövőre Európába jön. Nem menekültként, hanem ösztöndíjjal. Ali története valószínűleg nem egyedi, bár az ENSZ nem tartja nyilván a menekülésüket titkoló menekülteket.

Horvátország módosítana a migránsfolyosón

Nagyvilág2015.10.06, 08:27

A migránsok számára kialakított folyosó Magyarország felé továbbra is rendben működik, azon híresztelések ellenére, hogy Magyarország lezárhatja Horvátországgal közös határát – jelentette ki Ranko Ostojic horvát belügyminiszter hétfőn újságíróknak nyilatkozva Opatovacon.

Idén 312 ezer migráns lépte át a magyar határt

Itthon2015.10.05, 09:46

Év eleje óta 312 111 illegális bevándorlóval szemben intézkedett a rendőrség - mondta Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Harminchárom embert utasított ki a bíróság

Itthon2015.10.05, 09:20

Harminchárom ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság szombaton és vasárnap.

Koszovóiak és albánok is voltak a kerítésmászók között

Itthon2015.10.05, 09:07

Ötvenegy újabb migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt szombaton és vasárnap - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség.

Németország másfél millió menedékkérőre számít

Nagyvilág2015.10.05, 10:23

Akár 1,5 millió menedékkérő is érkezhet idén Németországba, a menekültügyi ellátórendszer pedig összeomolhat egy nem nyilvános kormányzati előrejelzés szerint.

Ismét ellenőriznek az osztrákok Nickelsdorfnál

Itthon2015.10.03, 19:55

Ismét ellenőrzik az autósokat az osztrák hatóságok a hegyeshalom-nickelsdorfi határátkelőnél. Ezzel egy időben gördülékenyen halad a migránsok elszállítása Magyarbólyból és Zákányból. Szakértők szerint a jelenlegi európai uniós szabályozás nem képes kezelni az Európát terhelő illegális migrációs nyomást. 

Merkel már közösen védené az EU külső határait

Nagyvilág2015.10.03, 11:31

Az uniós külső határokat közösen kell védeni, hogy rendezetté váljon a bevándorlás Európába - hangsúlyozta a német kancellár egy szombati nyilatkozatában.

Szír migránsok miatt ítélték el az orosházi nőt

Itthon2015.10.02, 11:20

Magyarországra nem kényszeríthetik rá, hogy úgy gondolkodjon egy rossz dologról – a menekültválságról –, mintha az jó volna, például a demográfiai válság megoldása lenne – mondta pénteken Orbán Viktor a Kossuth rádióban, hozzátéve: a baloldal egy része itthon is nagy lehetőségként tekint a helyzetre. Ez a kormányfő szerint fatális tévedés. Időközben csökkent a migrációs nyomás a szerb-horvát határon, az utóbbi időben naponta átlagosan három-négyezer bevándorló érkezett Horvátországba. Kövesse az eseményeket az Origóval percről percre.

Ez határzár, és nem vasfüggöny

Itthon2015.10.02, 09:56

Megtévesztőnek tartja a Nemzeti Emlékezet Bizottságának alelnöke a határzárat a vasfüggönyhöz hasonlítani. Máthé Áron azt mondta: a vasfüggönyt azért emelte a kommunista világbirodalom, hogy körbezárja a szovjet blokk országait, míg a határzárat a mai kormány azért állította fel, hogy a schengeni egyezmény, az európai belső határok átjárhatósága fennmaradjon. 

Pénteken egy hosszú ügy végére tehet pontot a kormány

Itthon2015.10.01, 18:01

Nem fog leállni a BKV - mondta el az Origo kérdésére Lázár János a huszonötödik Kormányinfón. A menekültválságról is beszélt a miniszter, aki bejelentette, hogy közös határrendészeti rendszer felállítására készülnek a visegrádi négyek. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kormányinfón jelentette be, hogy beadta a lemondását.

Jubileumot ünnepel Lázár János

Itthon2015.10.01, 16:07

A huszonötödik, jubileumi Kormányinfón jelentette be Giró-Szász András, hogy lemond. Ennek ellenére nem kizárt, hogy a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár új feladatot kap Orbán Viktortól. Lázár János bejelentette: pénteken benyújtja a közbeszerzési törvény módosítását, eszerint megszűnik az okmánycseréért, a forgalmi engedélyért, valamint az erkölcsi bizonyítványért fizetendő díj. A kerítés teljes hosszában megépül a magyar-horvát határon, a nemzetbiztonsági bizottság pedig pénteken rendkívüli ülést tart a szíriai bombázások miatt. Az Origo percről percre követte az eseményeket.