megélhetés
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Közel 8000 kilométeres lesz az emberiség legnagyobb építménye
Nemzetközi összefogással, húsz ország részvételével, az ENSZ fenntarthatósági elveivel összhangban valósul meg az emberiség történetének egyik legnagyobb, a bolygó fenntarthatóságának szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozása. Afrikában, a Szaharáról délre, a Száhel-övezetben az Atlanti óceán partjától egészen az Indiai óceánig nyúlóan telepítik a Nagy Zöld Falat. A különleges vállalkozástól azt remélik, gátja lehet az elsivatagosodásnak, jelentősen hozzájárulhat a klímaváltozás hatásainak enyhítéséhez, egyúttal a térségben élő sok millió ember számára, élhető körülmények biztosításához.
Így tette tönkre a válság az Y generációt
A 2008-as válság világszerte tömegek életét befolyásolta, kortól függetlenül. Az összeomlás különösen keményen érintette azonban az Y generációt, amely éppen a válság idején, vagy kevéssel azt megelőzően, lépett be a felnőtt életbe. Az Egyesült Államokban pedig ez ma már egyre súlyosabb megélhetési és társadalmi problémákkal fenyeget.
Ezekben az országokban a legdrágább a mindennapi élet
- címkék:
- Európa
- Svájc
- megélhetés
- rangsor
- drágaság
- Címkefelhő »
Megélhetése miatt biciklivel hord ételt az olimpiai ezüstérmes sportoló
Mijake Rjó olimpiai ezüstérmes vívó ételkiszállítással próbálja magát fitten tartani és biztosítani megélhetését addig, amíg újra elkezdődhet a felkészülés a tokiói nyári játékokra.
- címkék:
- Mijake Rjó
- megélhetés
- ételhordó
- vívás
- Címkefelhő »
Ezek voltak a világ legdrágább városai 2020-ban
Az idei év számos gazdasági szempontból különleges volt, és a változások a városokat sem hagyták érintetlenül. Ezzel összefüggésben, 2020-ban a legdrágább városok toplistája is látványosan módosult.
- címkék:
- gazdaság
- megélhetés
- város
- utazás
- Címkefelhő »
A legélhetőbb ország még az USA-t is lekörözte
Továbbra is tartja első helyét Norvégia az ENSZ listáján, mely több szempont alapján választja ki a legélhetőbb országot.
- címkék:
- Norvégia
- megélhetés
- rangsor
- ország
- élhető
- ENSZ
- Címkefelhő »
Tartalékaikból élnek Bódi Gusztiék: "Tudjuk honnan jöttünk, milyen mélyszegénységben élni"
Bódi Guszti és Margó életét is fenekestül felforgatta a koronavírus, a fellépések hiányában nagyon meg kell fontolniuk, hogy mire mennyi pénzt költenek.
Mások kizsákmányolásából és kínzásából élt egy Zala megyei család
Vádat emeltek egy Pakodon élő család ellen Zala megyében, mert a hét ember éveken át rabszolgaként bánt több ismerősével, akik közül az egyik bele is halt az embertelen bánásmódba - tudatta Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.
A neten vetkőzik, hogy fedezni tudja rákos édesanyja gyógykezeléseit: ennyit keres most
Nicole napközben rákos édesanyját ápolja, mellette pedig az OnlyFansen vetkőzik, hogy pénzt keressen a családjának.
Milliókat keres testével a kétgyermekes anyuka, aki előtte fillérekből élt - Fotó (18+)
Karmen Karma és férje nehéz anyagi helyzetbe kerültek, amikor megszületett első gyermekük, mivel nehezen éltek meg egy fizetésből. Az áttörés akkor következett be, amikor az édesanya felment az OnlyFans-re, azóta milliomos lett és a gyerekeinek rak félre a továbbtanulásukra.