médiatörvény
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Orbán-kormány
- Orbán Viktor
- Európai Bizottság
- Országgyûlés
- Fidesz
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Keményebb a brüsszeli levél, mint amilyennek a kormány beállította
A magyar médiatörvény miatt a kormánynak küldött brüsszeli levél szerint az uniós biztos keményebben fogalmazott annál, mint ahogy azt korábbi kormányzati nyilatkozatok sugallták. A biztos a szabad véleménynyilvánításhoz való európai jog esetleges megsértését is több alkalommal felvetette, míg a kormányzati kommunikációs államtitkár még arról beszélt, hogy csak technikai észrevételek voltak a levélben. Ezt megerõsítette a biztos szóvivõjének hétfõi nyilatkozata is.
Rossz szándékból született a médiatörvény az Új Szó szerint
A magyar kormány tudta, hogy a médiatörvény kiüti a biztosítékot az Unióban - írja kommentárjában az Új Szó címû pozsonyi napilap hétfõn. Az írás szerint a médiatörvény legnagyobb problémája annak rossz szándéka, elõnye viszonyt, hogy hatására Magyarországon beszélni kezdtek a sajtószabadságról.
Die Zeit: Orbán úton van Orwell felé
Két erõsen kritikus hangvételû cikket is közölt a német liberális Die Zeit hetilap Orbán Viktor miniszterelnökrõl és kormányáról. A lap "Orbán feketelistája" címmel Orbán Viktor és a média viszonyáról, illetve "Demokrácia ez még?" címmel az Orbán-kormány politikájáról közölt írást. Ezek szerzõi azt írják, "Orbán úton van Orwell felé" és Magyarország már nem demokrácia, hanem autokrácia.
A médiatanács elnöke szerint elcsitulnak a médiatörvény körüli viták
A Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság elnöke úgy véli, hogy el fognak csitulni a médiatörvény körüli viták. Szalai Annamária szerint ezek hátterében gazdasági és politikai érdekek állnak. A médiatanács elnöke a Magyar Rádió Vasárnapi Újság címû mûsorának nyilatkozott.
Szellemi-erkölcsi fordulatra törekszik Orbán egy német lap szerint
Orbán kísérlete a szellemi-erkölcsi fordulatra címmel közölt terjedelmes cikket vasárnap a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) címû német hetilap. A cikk szerzõje úgy véli, hogy a magyar médiatörvényt sok bírálat éri, de a kormány óvakodni fog annak merev alkalmazásától, és hogy az országban a hangulat sokszorosan rosszabb a valós helyzetnél.
A kormány szerint technikai kérdései voltak Brüsszelnek a médiatörvényrõl
Gondosan tanulmányozzák az Európai Bizottság levelét a médiatörvénnyel kapcsolatban, és minden részletre kiterjedõen válaszolnak rá - mondta a kormányzati kommunikációért felelõs államtitkár. Kovács Zoltán szerint a bizottság technikai jellegû kérdéseket fogalmazott meg a médiatörvénnyel kapcsolatban.
Európa vasasszonyával került szembe a magyar kormány
Hatalmas világcégekkel küzdött meg korábban az az uniós biztos, aki több kifogásolnivalót is talált a magyar médiatörvényben a jogszabályról indított vizsgálata során. A magyar kormány egyelõre vitatja ezeket az aggályokat, de az Acélos becenevet is megkapó Neelie Kroes stábjának egyik vezetõ tagja az [origo]-nak azt mondta, hogy ha nem tudják meggyõzni egymást, akkor a bíróságig is el fogják vinni az ügyet.
Szijjártó: Nincs ok személycserékre a kormányban
Nincs napirenden a kormány átalakítása a miniszterelnök szóvivõje szerint. Szijjártó Péter a Duna Televízó péntek reggeli mûsorában úgy fogalmazott, hogy fel sem merültek személycserék. A médiatörvénnyel kapcsolatban azt mondta, még nem kapták meg az Európai Bizottság álláspontját tartalmazó levelet.
Az amerikai EBESZ-nagykövet is aggódik a médiatörvény miatt
Aggodalmát fejezte ki az új magyar médiatörvény miatt és a sajtószabadság fenntartására hívta fel Magyarország figyelmét az Egyesült Államok EBESZ-nagykövete.
Megérkezett az Európai Bizottság médiatörvény ügyében írt levele
Kora este elküldte az Európai Bizottság a magyar kormánynak azt a levelet, amelyben leírta, milyen aggályai vannak a magyar médiatörvénnyel. Navracsics Tibor kormányfõ-helyettes már elõzetesen közölte, hogy nem számít meglepetésre, mert az illetékes biztos már korábban közölte vele észrevételeit.
Egymásnak feszülnek Európa erõi a magyar médiatörvény felett
Évtizedes sérelmeket hozott felszínre, uniós intézményeket állított egymással szembe és külföldi politikusokat ugrasztott össze a magyar médiatörvény körüli vita, amely hetek után sem tûnik csillapodni. Az [origo] a strasbourgi európai parlamenti ülésen járt utána, milyen folyamatokat indított be a magyar jogszabály körül kirobbant vihar.
Magyarok elleni támadásnak érezte a kemény kérdéseket Orbán
A magyar nép megsértéseként értékelte Orbán Viktor miniszterelnök a kormányát az Európai Parlament keddi ülésén a médiatörvény miatt ért éles kritikákat. A magyar sajtó ellene irányuló kemény támadásait emlegette, és azt mondta, az internet korában nem lehet a sajtószabadság csorbításáról beszélni, a kormánypártok a Facebookon nyerték meg a választást.
"Chávez és Orbán egy irányba tartanak" - Daniel Cohn-Bendit a médiatörvényrõl
Biztos, hogy Nixon sem találta kiegyensúlyozottnak a Watergate-botrányról szóló tudósításokat - mondta az az [origo]-nak Daniel Cohn-Bendit zöldpárti EP-képviselõ, aki Hugo Chávez venezuelai elnökhöz hasonlította szerdán Orbán Viktor magyar kormányfõt. A képviselõ - akinek párttársai leragasztott szájjal demonstráltak a magyar médiatörvény ellen - szerint ellentétes a szabadsággal, ha az állam megmondja, mi a helyes.
Sem a gyûlölet, sem a cinizmus nem segít
A médiatörvény keltette nemzetközi visszhang egyszerre erõsítette fel a gyûlöletbeszédre való hajlamot és a diktatúrát vizionáló hisztériát. Hogyan jöhet ki ebbõl jól Magyarország a következõ félévben?
Orbán nem tud a médiatörvény új kritikájáról - videó Strasbourgból
Orbán Viktor kedden megérkezett Strasbourgba, az Európai Parlament ülésére, ahol szerdán vitát tartanak a magyar uniós elnökségrõl. Orbán kedd este részt vett az Európai Néppárt frakciójának ülésén (ehhez tartozik a Fidesz is), amelynek elsõ néhány perce nyilvános volt. Orbán az érkezésekor az [origo] kérdésére, hogy mit szól ahhoz, hogy az Európai Bizottság kritizálja a magyar médiatörvényt, csak annyit mondott, "Kritizálja? Nem kritizálja." Késõbb az ülésen többek között arról beszélt, hogy hálás külföldi politikai szövetségeseinek, mert nélkülük talán nem is térhetett volna vissza a kormányzáshoz.
A médiatörvény miatti uniós aggályok és Fischer Iván sikere a külföldi lapokban
Neelie Kroes médiaügyekért felelõs EU-biztos magyar médiatörvénnyel kapcsolatos aggályairól számos külföldi hírügynökség és lap írt kedden. Több helyen jelent meg elismerõ kritika a Budapesti Fesztiválzenekar londoni koncertjérõl, illetve egy magyar ötlet, a szmogból bioüzemanyagot elõállító utcai lámpa miatt is emlegették Magyarországot a külföldi sajtóban.
Az EBESZ-képviselõ szerint is problémás a magyar médiatörvény
Aggályai vannak a médiatörvénnyel kapcsolatban az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselõjének. Dunja Mijatovic egyrészt a Médiatanács összetételét látja problémásnak, de azt is, hogy a jogszabály nem támogatja a közszolgálati média függetlenségét.
- címkék:
- Dunja Mijatovic
- médiatörvény
- EBESZ
- Címkefelhõ »
"Ez már más jellegû vita" - Navracsics az [origo]-nak a médiatörvényrõl
A magyar médiatörvény volt a témája hétfõ este egy bizottsági ülésnek az Európai Parlamentben. Neelie Kroes uniós biztos itt jelentette be, hogy több szempontból is aggályosnak tartja az Európai Bizottság a jogszabályt (errõl részletek ebben a cikkünkben). Az ülésen jelen volt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki vitába szállt a biztos által megfogalmazott kifogásokkal. Az ülés után válaszolt az [origo] tudósítójának kérdéseire is.
Magyar Nemzet: Brüsszel szerint rendben van a médiatörvény
Az Európai Unió bizottsága elsõ olvasatban rendben lévõnek találta a magyar médiatörvényt, és csak kisebb módosításokat fog javasolni - mondta a Magyar Nemzetnek az Európai Bizottság egyik névtelenül nyilatkozó munkatársa. A bizottság még hétfõn cáfolta az értesülést.
Még elemzi a médiatörvényt az Európai Bizottság
Cáfolta az Európai Bizottság azt a sajtóhírt, miszerint vizsgálatuk szerint rendben van a magyar médiatörvény. A bizottság még olvassa, és egyelõre nem nyilatkozik a magyar szabályról.
Megnyílik a második front a médiatörvény körüli harcban
Kemény kérdésekre és látványos tiltakozásra is fel kell készülnie a médiatörvénnyel kapcsolatban Orbán Viktornak, aki szerdán áll az Európai Parlament elé, hogy beszédet mondjon a magyar uniós elnökségrõl. Vezetõ szocialista és liberális politikusok dolgoznak azon, hogy folyamatosan napirenden tartsák a témát a parlamentben, amelyet egy fideszes képviselõ is úgy jellemzett, hogy ez olyan hely, ahol "sok minden belefér" a vitákba.
A Médiatanács sem érti a médiatörvényt egy facebookos csoport szerint
A médiatörvénybõl vett idézetekkel cáfolta meg egy facebookos csoport a médiatanács pénteki közleményét, amelyben azt írták, hogy a sajtószabadságért tüntetõk nem jól értelmezik a médiatörvényt.
"Mindennap Ducénak vagy Führernek neveznek" - német lapnak nyilatkozott Orbán
Folyton rablót kiáltó magyar politikusokról és az emberi méltóságot naponta megsértõ magyar médiáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök egy német napilapnak adott interjúban. A Bild arról faggatta Orbánt, hogy mit szól a ráragasztott "Puszta-Putyin" becenévhez, és demokratikusnak tartja-e, hogy az ellenzéket teljesen kizárja a média felügyeletébõl. Orbán azt mondta, szerinte akkor sem lenne vége a kiabálásnak, ha a többi párt is helyet kapna a Médiatanácsban.
Aggályos a magyar médiatörvény az EU-biztos szerint
Neelie Kroes médiaügyekért felelõs EU-biztos szerint aggályos pontokat talált az Európai Bizottság a magyar médiatörvényben - számolt be az Európai Parlament szakbizottságának zsúfolásig megtelt, rendkívüli ülésérõl munkatársunk. Navracsics Tibor kormányfõ-helyettes szerint nem vonják vissza a törvényt, de tárgyalhatnak a módosításról. A Médiatanács közleményben reagált, szerintük egyik kritika sem állja meg a helyét.
Tökéletes demokráciának nevezte Magyarországot a román külügyminiszter
A magyar demokráciát dicsérte egy interjúban a román külügyminiszter, aki szerint Magyarország "teljes mértékben tiszteletben tartja" a demokrácia szabályait. A miniszter Magyarország EU-elnökségétõl várja, hogy végigvigye Románia schengeni csatlakozását, és ezt a dicséret után az interjúban is megsürgette.
Bécsben is tüntettek a magyar médiatörvény ellen
Tüntetést tartottak a magyar médiatörvény ellen péntek este a bécsi magyar nagykövetség elõtt. A tiltakozók egy petíciót is átadtak a magyar nagykövetnek, és támogatásukat fejezték ki az ugyanaznap Budapesten zajló tüntetés mellett.
Az Ab még nem jelölte ki a médiatörvényes panaszok felelõsét
A nyugdíjtörvényes beadványokért felelõs bírót már kijelölte, a médiatörvényes beadványok elõadóját viszont még nem jelölte ki az Alkotmánybíróság (Ab). Pontosan nem lehet tudni, hogy mikorra születhet ítélet a két ügyben, elõször a magán-nyugdíjpénztári elvonásokról dönthet a testület.
Az NMHH és a Médiatanács figyelmét is felkeltette a tüntetés
"Közlemény a törvény szövegének helyes értelmezéséért" címmel reagált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács a Kossuth téri demonstrálók kiáltványára. A közlemény szerint az új médiatörvénynek a források felfedésére vonatkozó passzusai nem vonatkoznak sem az NMHH-ra, sem a Médiatanácsra.
Schmitt szerint rendet kell csinálni a médiában
Madridi látogatásán is védelmébe vette a vitatott magyar médiatörvényt Schmitt Pál államfõ, és kijelentette, hogy szerinte más országok is fel fogják ismerni, hogy "rendet kell csinálni a médiában. Schmitt azt mondta, hogy a jogszabály megalkotásakor az emberi méltóság védelmét tartották szem elõtt, és tiszteletben tartották a sajtó szabadságát.
- címkék:
- Schmitt Pál
- médiatörvény
- Címkefelhõ »
A médiatörvény megváltoztatásáért tüntetnek pénteken a Kossuth téren
A sajtószabadság védelmében rendeznek tüntetést civilek pénteken este a Kossuth téren. A kezdeményezés a Facebookon indult, és már több mint hétezren ígérték részvételüket a közösségi portálon. A rendezvényhez az Amnesty International is csatlakozott, a politikusokat viszont eltanácsolták a szervezõk.
Beszigszalagozott szájjal tüntettek a médiatörvény ellen
Összetûzések és látványos rendõri jelenlét nélkül ért véget a sajtószabadságért zajló tüntetés a Kossuth téren. Tudósítónk szerint több ezren vettek részt az eseményen, többen szigetelõszalaggal beragasztott szájjal jelentek meg. A demonstrációt a Facebook közösségi portálon szervezték, a tüntetõk pedig az új médiatörvény módosítását és a Médiahatóság politikai függetlenségét követelték.
"Mert a sajtó szabadsága a szólás szabadsága is egyben, amely megillet téged és engem is"
"Ahol a sajtónak kusst parancsolnak, ott elõbb-utóbb mindenki kussolni fog, és akkor már nem demokráciáról beszélünk, ha beszélünk egyáltalán, hanem diktatúráról. Biztosan mindenki emlékszik a régi fiúk szimpatikus üzenetére: hallgass a szívedre. Mára, úgy tûnik, ennyi maradt: hallgass."
Magyar hackert perelt be a Sony az Egyesült Államokban
Egy magyar hacker és egy amerikai csempész miatt írtak Magyarországról csütörtökön az amerikai sajtóban. A brit lapok az 1956-os forradalom egyik fotósának haláláról számoltak be, de még mindig téma a külföldi lapokban a magyar médiatörvény is.
Szombattól eltûnik az éterbõl a Katolikus Rádió
Nem kérte a szerzõdésének meghosszabbítását a Magyar Katolikus Rádió, amely szombattól nem sugároz többé az eddigi, középhullámú frekvenciáin. A katolikus adó korábban megpályázott egy budapesti frekvenciát, amit azonban a Klubrádió nyert meg. Decemberben a Médiatanács eredménytelenné nyilvánította a pályázatot, így hamarosan mindkét adó frekvencia nélkül maradhat.
Istenkáromlás és mellfogdosás miatt is panaszkodtak a Médiatanácsnál
"Értelmi fogyatékosnak" nevezett hallgatók, megfogdosott mellek és durva tévéhíradó miatt is indított vizsgálatot decemberben a Médiatanács. Összesen 100 millió forintra büntették a Tv2 egyik mûsorát, de tízmilliós büntetéseket fizethet a Neo FM rádió is, amiért nem közölt elég hírösszefoglalót. Egy nézõnek Clint Eastwood filmjében elhangzó, Jézust becsmérlõ mondat nem tetszett.
Az EP szocialista frakciója a médiatörvény visszavonását kéri
Az Európai Parlament szocialista frakciója szerint a magyar médiatörvényt összhangba kell hozni az európai értékrenddel. Marin Schulz, a szocialista frakció német vezetõje a törvény visszavonására szólította fel a magyar miniszterelnököt.
Megregulázná az internetet a spanyol kormányfõ Schmitt Pál szerint
A magyar államfõ szerint a spanyol miniszterelnök úgy kommentálta a magyar médiatörvényt, hogy "az internetet õk is szívesen megreguláznák egy kicsit". Schmitt Pál csütörtökön Madridban tárgyalt a spanyol kormányfõvel.
Komolyan kell vennünk a sajtószabadságot Washington szerint
Az Egyesült Államok "különösen érdekelt" a magyar demokrácia fejlõdésében, és a magyaroknak komolyan kell venniük a médiatörvény kapcsán kialakult vitát - mondta az amerikai külügyi államtitkár-helyettes a Magyar Külügyi Intézetben csütörtökön tartott elõadásában.
Az Európai Parlamentet is elérte a médiatörvény vitája
Az Európai Parlament szocialista, zöld és liberális frakciói politikai szankciókat helyeztek kilátásba Magyarország ellen arra az esetre, ha az EU vizsgálata bebizonyítaná, hogy a magyar médiatörvény sérti a sajtószabadságot. Az Európai Néppárt viszont a magyar kormány mögé állt.
Szabadság. Szeretem. - Terézanyu a szólás szabadságáról
Te is sokszor meggondolod, hogy kinek, mit írsz le, kivel értesz egyet, és ezt kinek mered elmondani? Gyakran cenzúrázod önmagad? És ha igen, milyen szájízzel teszed? Íme, Rácz Zsuzsa heti jegyzete a zsigeri óvatoskodásról, a bizalomról és a szabadság érzésérõl.
Nem segít a Katolikus Rádión a Klubrádió bukása
Vasárnaptól a Katolikus Rádió, februártól pedig a Klubrádió is frekvencia nélkül marad, mert a Médiatanács érvénytelenítette azt a pályázatot, amelyen mindkét rádió indult. A pályázatot elismerten a Katolikus Rádióra szabták, a Médiatanács és a Klubrádió közötti vita azonban oda vezetett, hogy várhatóan bizonytalan ideig a katolikus adó is eltûnik a rádiósávokról. Az új médiahatóságnak 59 másik rádióadó sorsáról is dönteni kell rövid idõn belül.
Osztrák lapokban is bírálják a médiatörvényt
Nemzetközi újságíró-szervezetek fognak tiltakozni a magyar médiatörvény ellen csütörtökön. Az osztrák lapokban közzétett nyilatkozatban azt kérik az Orbán-kormánytól, vonja vissza a sajtószabadságot veszélyeztetõ jogszabályt.
- címkék:
- Ausztria
- médiatörvény
- Címkefelhõ »
Elutasítja a néppárti EP-frakció a magyar médiatörvény elleni vádakat
Az Európai Néppárt EP-frakciója elutasítja azokat a vádakat, amelyek a magyar kormányt érték a médiatörvény miatt.
Kihúznák a médiatörvény sokat bírált pontjait LMP-s képviselõk
Módosítaná a médiatörvény legtöbbet bírált részeit két LMP-s képviselõ. Javaslatuk szerint az írott sajtó kikerülne a Médiatanács felügyelete alól, és a testületnek nem lenne joga politikai ügyekben kimondott vélemények miatt vizsgálódni. A képviselõk részletes szabályokkal korlátoznák a hatóság mozgásterét a bírságok kiszabása ügyében, illeve a jelenleginél több jogot adnának az újságíróknak a forrásaik védelméhez.
Brüsszelben tiltakoztak magyar mûvészek az Orbán-kormány intézkedései ellen
Magyar mûvészek tiltakoztak Brüsszelben az Orbán-kormány tervezett intézkedései, így az új médiatörvény ellen. A magyar tudósok és mûvészek aláírásával ellátott petícióval a Magyarországon növekvõ antiszemitizmus, kirekesztés és idegengyûlölet veszélyére is fel akarták hívni a figyelmet. A mûvészek egyik vezetõje, Fischer Ádám karmester szerint aggasztó az is, ahogy a Fidesz módosítani akarja az alkotmányt.
Tétlen Európát említ magyar elemzésében a Le Monde
Európa ölbe tett kézzel nézi értékei megsértését címmel közölt a Le Monde címû lap szerdai keltezésû számában elemzést a magyar kormány politikáról. A szerzõk szerint Európa tíz éve bénult és vezetõi egyes szabadságot sértõ törvények elfogadásakor vagy a szélsõjobb elõretörésekor csak a cipõjüket nézegetik.
- címkék:
- médiatörvény
- Le Monde
- Címkefelhõ »
Nem találta jogsértõnek Ice-T számát a Médiatanács
Nem volt jogsértõ, hogy a Tilos Rádió délután adta le Ice-T egyik, trágárságokat is tartalmazó számát - döntött saját blogja szerint a Médiatanács. A blogbejegyzés szerint az eljárás nem hivatalból, hanem bejelentésre indult, és nem ez volt az elsõ eset, hogy trágár dalszövegeket vizsgáltak.
Szalai Annamária: Az államnak vigyáznia kell a közösségre
Azért van szükség a média szabályozására, mert az államnak az az érdeke, hogy vigyázzon a közösségre - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Szalai Annamária, a médiahatóság elnöke. Szerinte fel kell készülnie az írott sajtónak az új szabályzásra, és azt mondta, beszélgetéssorozatot indít a hatóság, hogy együtt alakítsák ki a szakmával a jogalkalmazás kérdéseit.
Visszafelé sült el a kormány csodafegyvere a médiatörvénynél
A Fidesz egyik kedvenc eszköze volt eddig a nagy átalakítások villámgyors levezénylésére az úgynevezett egyéni képviselõi indítvány, a médiatörvény körüli vihar is rámutatott azonban ennek a hátulütõire. Az [origo]-nak kormányzati források azt mondták, hogy nehezítette a bírálathullámmal szembeni védekezést, hogy sem a kormány, sem a frakció nem érezte úgy, hogy neki kéne megvédenie az egyéni indítványként benyújtott törvényt. Nem ez az elsõ eset, hogy a kormány és frakció szembe kerül egymással, a problémák miatt azonban senkit nem vonnak felelõsségre.
Vitázzunk-e az európai értékekrõl?
Magyarországra európai soros elnöksége kezdetén, az utóbbi két évtizedben nem tapasztalt mennyiségû és súlyú kritika zúdult. Miért foglalkozik az EU a magyar médiatörvénnyel, amikor az elnökség elõtt álló legfontosabb feladat az euró megmentése?