MDDÜ

címke rss
Véget ért a Magyar Divat & Design Ügynökség első Talents Mentorprogramja

Véget ért a Magyar Divat & Design Ügynökség első Talents Mentorprogramja

Véget ért a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) első Talents Mentorprogramja, amely a szektor frissdiplomás és végzős hallgató tervezőinek szakmai támogatása érdekében indult. A Talents kiemelt célja, hogy megismerkedhessenek a kreatív szegmensben rejlő széleskörű lehetőségekkel a pályakezdő fiatalok. A nagy számban beérkező jelentkezésekből a szakmai zsűri 10 mentoráltat választott ki, akik workshopok, tematikus szakmai napok és kerekasztal-beszélgetések mellett szakmai gyakorlaton is részt vettek a divat, design és média területén.

Nagyszabású nemzetközi divatbemutatónak ad otthont Budapest

Gazdaság2023.08.10, 16:28

A Magyar Divat & Design Ügynökség augusztus 28. és szeptember 3. között rendezi meg a régió egyik legfontosabb szakmai eseményét, a Budapest Central European Fashion Weeket (BCEFW). Megújuló szakmai koncepció, a regionális szerep erősítése és a Z generációra fókuszáló Fashion HUB az őszi rendezvény legfontosabb hívószavai. A BCEFW célja, hogy hidat képezzen a régiós országok között és kaput nyisson a tervezők számára a nemzetközi színtérre.

Eredményesnek bizonyult az iparági kör bővítése az MDDÜ Gyártó Mentorprogramjában

Gazdaság2023.07.19, 15:16

Minden eddiginél több szereplővel, sikeresen zárult a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által indított harmadik Gyártó Mentorprogram. A résztvevők száma az idei évben volt a legmagasabb, számos szakmai együttműködés is született a programnak köszönhetően, amelyre most először a textil- és ruhaipari vállalkozások mellett egyéb kreatív feldolgozóipari szereplők is jelentkezhettek. A mentorprogram célja a hazai gyártás fejlesztése, a márkák nemzetközi piacra lépésének segítése, ezáltal a hazai szektor versenyképességének ösztönzése.

Magyar tervezők és iparművészek a nemzetközi hírnév kapujába léptek

Gazdaság2023.04.25, 14:53

Véget ért a világ legnagyobb, évente megrendezett design eseménye, a Milan Design Week, ahol április 17-23. között mutatkoztak be a magyar formatervezők és iparművészek. A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) ernyőmárkája, a Budapest Select alatt 40 hazai designmárka két helyszínen, az Alcován és a Rossana Orlandi Galériában szerepelt különleges alkotásaival.

Olasz kurátorral indul a design LAB program az idei évben

Gazdaság2023.04.17, 16:46

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) 2023-ban ismét elindítja a tervezők és a gyártók kollaborációját elősegítő inkubációs programját. Idén a tradíciók és innovációk keresztezése kerül a fókuszba: az ügynökség ezúttal a nemzetközi kortárs design kiemelkedő alakjával, Rossana Orlandival működik együtt a program során. A design LAB curated by Rossana Orlandi programra a jelentkezés április 16-tal elindult.

Díjazták a szakképzésben tanulók ipari forradalom ihlette pályamunkáit

Gazdaság2023.04.13, 16:14

Lezárult a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ), a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum és a Startup Campus együttműködésében létrejött „Kerülj Képbe! – Év Felfedezettje" néven kiírt pályázat, amely országszerte biztosított lehetőséget a divat, a design és a kreatív szakmákat tanulóknak, az iparág jövőbeli szakembereinek. A program iránt kimagasló volt az érdeklődés, a közel 100 jelentkezőből végül hat csapat vehette át az értékes díjakat.

Magyar tervezők is szerepelnek az olasz divathét programjában

Gazdaság2023.02.16, 12:06

A februári Milano Fashion Weeken, a Budapest Select ernyőmárka alatt bemutatkozó magyar tervezők két alkalommal is szerepelnek az olasz divathét hivatalos programjában - közölte a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) az MTI-vel.

Hat designmárka fejlődését segítette a design SPEED mentorprogram

Gazdaság2022.12.09, 09:22

Véget ért a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) és az olasz Istituto Europeo di Design (IED) együttműködésével megvalósult design SPEED mentorprogram. A két szervezet a sikeres márkapozícionálás mellett többek között a nemzetközi piacra lépéshez segíti hozzá a mentoráltakat. A nyolc hónapos, magyar és angol nyelvű képzés során hat designvállalkozás bővíthette ismereteit, továbbá a tervezők a program lezárásaként egy háromnapos, milánói study touron vettek részt, ahol prezentációt is tartottak az IED szakembereinek.

Hat gyártó-tervező páros vesz részt az MDDÜ inkubációs programjában

Gazdaság2022.10.18, 13:45

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) 2022-ben is elindította a design LAB inkubációs programját, amely ezúttal is számos hazai tervező és gyártó fantáziáját mozgatta meg. A támogatásra benyújtott 36 pályamunka közül a szakmai bizottság döntése értelmében hat gyártó-tervező páros került ki győztesen, és kapott esélyt innovatív terméke vagy termékcsaládja sorozatgyártására - olvasható az MDDÜ közleményében.

Magyar tervezők is sikeres vállalkozást építhetnek a divat világában

Gazdaság2022.10.05, 22:01

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) budapesti rendezvényei nagy számban vonzzák a nemzetközi szakembereket és influenszereket, a magyar főváros már szerepel a divat nemzetközi térképén, és a digitalizáció terén is úttörő megoldásokat képvisel a szervezet. Forintos-Szűcs Anita vezérigazgató-helyettes a sikeres divat- és dizájnvállalkozás módszereiről és az Ügynökség szerepvállalásáról beszélt az Origónak.

Budapest Select néven mutatkoznak be a magyar márkák a milánói divathéten

Gazdaság2022.09.17, 17:09

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) nemzetközi mentoringprogramjában résztvevő nyolc magyar márka vesz részt legújabb kollekcióival az idei milánói divathéten szeptember 20. és 26. között a Budapest Select ernyőmárka alatt, amelyet a magyar tervezők darabjainak külföldi bemutatására hoztak létre. Erről beszélt mondta el Forintos-Szűcs Anita, az MDDÜ általános vezérigazgató-helyettese.

Az összefogásra hívja fel a figyelmet a jubileumi Budapest Central European Fashion Week

Gazdaság2022.07.28, 12:02

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) augusztus 29. és szeptember 4. között immár 10. alkalommal rendezi meg a régió egyik legmeghatározóbb divateseményét a Budapest Central European FashionWeek-et (BCEFW), melynek keretében a szakmai együttműködések fontosságát helyezi a fókuszba. Az UkrainianFashionWeek szervezőivel való szoros partneri kapcsolatnak köszönhetően a magyar fővárosban mutathatják be kollekciókat azok az ukrán márkák, akiknek eddig a 25 éve folyamatosan megrendezett kijevi székhelyű rendezvény nyújtott bemutatkozási lehetőséget. A nagy divathetek előtt megtartott BCEFW során természetesen kiemelt szerepet kapnak a ...

Összefonódik a képzőművészet és a design az MDDÜ és az Art Market Budapest közös eseményén

Kultúra2022.06.23, 15:41

Még szorosabbá válik a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) és az Art Market Budapest együttműködése. A magyar design és a képzőművészet két, nemzetközileg elismert eseménye – az MDDÜ által szervezett 360 Design Budapest és az Art Market Budapest – 2022 őszén még több különleges programmal várja az érdeklődőket a Bálna Budapest épületében. A kortárs képzőművészet és a formatervezés többek között az „Inside Art & Design" esemény keretében fonódik össze, és a tavalyinál is gazdagabb tartalommal mutatja be a két terület kapcsolódási pontjait nemzetközi előadók közreműködésével - írja az MDDÜ. 

Magyar designereknek biztosít lehetőséget a Magyar Divat & Design Ügynökség

Gazdaság2022.06.08, 12:16

Az őszi sikeres együttműködés után júniusban újabb hazai designalkotók munkáival rendezik be a MaxCity lakberendezési áruház Hello Wood Kabinkák külső- és belső tereit. Míg tavaly a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) 360 Design Budapest kiállításán debütáló lakberendezési tárgyak egy szelekciója ékesítette a különleges kabinházakat, addig idén az ügynökség design Start és design Speed mentorprogramjaiban résztvevő formatervezők kapnak lehetőséget a bemutatkozásra december 31-ig - írja közleményében az MDDÜ. 

Kiemelkedően szerepeltek a magyar designmárkák a párizsi Maison&Objet designvásáron

Gazdaság2022.04.19, 11:09

Március végén lezajlott az idei első Maison&Objet designvásár Párizsban, az eseményen a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) egységes Budapest Select ernyőmárkája alatt szereplő öt magyar tervező felhívta magára a nemzetközi közönség figyelmét, a termékeik iránt élénk volt az érdeklődés. Az esemény ideje alatt több eladás, megrendelés és potenciális együttműködési lehetőség is született, így elmondható, hogy a magyar részvétel újabb értékesítési csatornákat nyitott meg a tervezők számára. A Budapest Select standon látogatást tett többek között a GaleriesLafayette francia luxusáruház beszerzési képviselője, de az ACCOR Hotel Group ...

Budapest után Milánóban is sikert arattak a magyar divatmárkák

Gazdaság2022.04.11, 16:28

A budapesti divathét után Olaszország divatfellegvárában, Milánóban mutatkozott be sikerrel hét magyar divatmárka a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) és a Camera Nazionale della Moda Italiana (CNMI) közös Nemzetközi Mentorprogramjának keretében.

Magyar tervezők komoly sikerét hozta a Budapest Central European Fashion Week

Gazdaság2022.02.24, 11:29

Nemrégiben sikeresen lezajlott a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) kiemelkedő jelentőségű rendezvénye, a Budapest Central European Fashion Week (BCEFW). Idén a négy nemzetközi divathetet megelőzve – Milánó, London, Párizs és New York előtt - mutatta be több mint 30 magyar és régiós tervező legújabb kollekciójának limitált válogatását az eseménysorozaton. Az Origónak Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója értékelte az eseményt és annak eredményeit.

Beindította a magyar márkák nemzetközi eladásait a Budapest Central European FashionWeek

Gazdaság2022.02.17, 11:13

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) idén a négy nemzetközi divathetet megelőzve – Milánó, London, Párizs és New York előtt - mutatta be több mint 30 magyar és régiós tervező legújabb kollekciójának limitált válogatását a Budapest Central European FashionWeek-en. Az előrehozott időpont hátterében stratégiai döntés állt, melynek köszönhetően a magyar márkák versenyelőnybe kerültek a nagykereskedelmi értékesítési lehetőségeik terén. A három napon át tartó divatbemutatókat a vírushelyzet miatt csökkentett létszámmal tartották meg, melyeken keresztül 2.500 vendég, köztük nagykereskedők, hazai és nemzetközi újságírók, valamint véleméényvezérek ...

Ismert magyar és lengyel tervezők munkái a budapesti divathéten

Kultúra2022.01.18, 13:49

Ismert magyar tervezők mellett lengyel alkotók kreációi is bemutatkoznak a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezésében megvalósuló Budapest Central European Fashion Weeken (BCEFW), amely a Királyi Lovarda épületében és a Szépművészeti Múzeumban várja az érdeklődőket február 4. és 6. között.

Közel 80 márka munkája mutatkozott be Magyar Divat & Design Ügynökség tavalyi rendezvénysorozatán

Kultúra2022.01.03, 14:11

A Magyar Divat & Design Ügynökség által 2021-ben először megvalósított Fashion & Design Autumn tematikus rendezvénysorozat két nemzetközi, majd három hazai eseményen közel 80 egyedülálló divat- és designmárka munkáját mutatta be. Először Párizsban és Milánóban, majd azt követően itthon bizonyíthatták tehetségüket az alkotók több tízezer forgalmazó, szakember és érdeklődő előtt. Divatbemutatók, lakberendezési kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, digitális konferencia és megannyi színes program tette még izgalmasabbá a tavalyi őszt, platformot teremtve ezzel a hazai tervezők bemutatkozásának - adta hírül az ügynökség. 

A divatipar legfontosabb témái a Budapest Fashion & Tech Summit-on

Kultúra2021.11.30, 13:49

Hamarosan kezdetét veszi a Magyar Divat & Design Ügynökség által szervezett Budapest Fashion & Tech Summit nemzetközi digitális konferencia. Az online eseményre a világ minden tájáról, közel 40 szakértő csatlakozik be, akiknek megszólalásait az esemény hivatalos Facebook oldalán ingyenesen követhetik az érdeklődők. A rendezvény a fenntarthatóság, a tudásmegosztás, a kulturális örökség, valamint az e-kereskedelem és a megváltozott fogyasztói szokások szemszögéből közelíti meg és mutatja be a divatipar jövőjét. Az angol nyelvű konferencia vezetésében idén egy világhírű keynote speaker segédkezik - derül ki a Magyar Divat & Design Ügynnökség ...

Különleges újdonságokkal érkezik idén a rangos budapesti divatipari konferencia

Kultúra2021.11.25, 14:01

Negyedik alkalommal szervezi meg a Budapest Fashion & Tech Summit nemzetközi szaktekintélyeket megszólaltató divatipari konferenciát a Magyar Divat & Design Ügynökség. A 2021-es rendezvény a fenntarthatóság, a tudásmegosztás, a kulturális örökség, valamint az e-kereskedelem és a megváltozott fogyasztói szokások szemszögéből közelíti meg és mutatja be a divatipar jövőjét. Idén a rendezvény a digitális fejlődés új színterére lép, a közösségi média mellett ugyanis a Decentraland névre hallgató metaverzum digitális terében is követhető lesz, sőt egyedülálló virtuális showroomban ad lehetőséget a divat- és designtermékek értékesítésére.

A közel-keleti piac nyitott a magyar divat- és designtervezőkre

Gazdaság2021.11.22, 15:59

A Dubaji Világkiállításon az Expo 2020 Magyarország által megvalósított Magyar Pavilon mellett egy kreatív héttel hívta fel a figyelmet a magyar kreatívipari tehetségekre a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ). A Budapest Select Fashion Show-n hét magyar divattervező vonultatta fel kollekcióját, akik konkrét ajánlatokat is kaptak a bemutatókon részt vevő buyerektől. A Dubai Design Week egyik központi eseménye, a Downtown Design pedig tíz magyar designmárka számára biztosított lehetőséget, hogy bemutassák formabontó alkotásaikat a viszonteladók és érdeklődő nagyközönség előtt - írja közleményében az MDDÜ.

Magyar tervezők is részt vesznek a Milano FashionWeeken

Gazdaság2021.09.24, 11:57

Levendula, orchidea, papaya, mangó, lime és fűzöld. A tavaszi és nyári természet élénk árnyalatai nyújtottak inspirációt a szeptemberi Milano FashionWeeken bemutatkozó magyar márkák számára legújabb kollekcióik megtervezésekor. Négy márka alkotásaival – ABODI, CUKOVY, Elysian és Kata Szegedi – szeptember 24-én a Budapest SelectCollectiveFashion Show kifutóján találkozhatunk, emellett ALMA, Kata Szegedi, NINI és ZIAbudapest összeállításai a FashionHub kiállításon jelennek meg. Az eseményt online, a CNMI (Camera Nazionale della ModaItaliana) weboldalán követhetik figyelemmel az érdeklődők - adta közre közleményében a Magyar Divat&Desiign ...

Arannyal is díjazta a 360 Design Budapestet a nemzetközi designszakma

Gazdaság2021.07.08, 13:53

Négy érmet, egy aranyat és három bronzot nyert a 360 Design Budapest kiállítás a nyár folyamán. A Magyar Divat & Design Ügynökség „figitális" tárlata A' Design Award & Competition két kategóriájában is dobogós helyet szerzett, ahol az eseménydesign és enteriőrt díjazták. Ezt követően a szakmai egyik legrangosabb rendezvényes versenyén, a Global Eventex Awards-on a virtuális kiállítások között nyert arany, a művészeti események között pedig bronzérmet. A fizikai és online térben is látogatható kiállítás 20 kortárs magyar és 4 nemzetközi designmárka alkotásait 100 formatervezett tárgyon keresztül mutatta be tavaly ősszel. A 360 Designn ...

Pályakezdő és tapasztalt divattervezők vállalkozásfejlesztését is segítik a Magyar Divat & Design Ügynökség mentorprogramjai

Gazdaság2021.06.21, 15:55

Lezárult a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) divatipari divíziójának második Magyar Mentorprogramja, amely 18 különböző témában, üzleti, stratégiai és kereskedelmi képzéssel támogatta öt tehetséges tervező vállalkozásának stabilitását. A mentoráltak közül kettő továbbjutott a Nemzetközi Mentorprogramba is. A nyolchónapos képzésre való pályázat ismét elindult, emellett hamarosan megnyílik a pályakezdő divattervezőket kereső Young Talents Programra való jelentkezés is. A fiatal tehetségeket fejlesztő program öt márkát készített fel a piacra lépésre, melyek a Budapest Central European Fashion Week-en is bemutatkozhattak, közölük kkettő ...

15 milliárd forintos pályázat indul a divat- és dizájnipari vállalkozásoknak

Gazdaság2021.01.18, 11:42

Összesen 15 milliárd forint áll a hazai divat- és designipari vállalkozások rendelkezésére fejlesztéseik megvalósításához. Azok számára, akik még nem regisztráltak 2021. január 16-án nyílt meg az előminősítés második köre.

Így változtatta meg a világjárvány a magyar divat- és designipart 

Gazdaság2020.11.26, 18:06

A világjárvány számos gazdasági szektorban éreztette negatív hatásait, ez pedig nincs máshogy a divatiparban sem, amely szerencsére mindig híres volt a kreatív megoldásokról, ezt pedig ismét bebizonyította a pandémia alatt. Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezetője mesélt az Origónak arról, hogy milyen változásokra volt szükség az elmúlt időszakban, és megtudtuk azt is, hogy az MDDÜ hogyan segíti a piaci szereplőket.

Hatalmas lökést ad a magyar divatiparnak az MDDÜ és a Hiventures közös projektje

Gazdaság2020.10.15, 13:49

Tizenegy ígéretes divat- és designipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorációt és befektetési lehetőséget a Magyar Divat & Design Ügynökség, a Startup Campus, valamint az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures tőkealapkezelő programja. A szervezők célja, hogy az ágazat fellendítése érdekében hazánkban is létrehozzanak egy értékteremtő divat- és designipari startup közösséget.

Néhány éven belül világhírű lehet a magyar divatipar

Gazdaság2020.01.01, 15:36

Másfél éve alakult meg a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ), amelynek célja, hogy Magyarország a régió divat és design központjává váljon. Ehhez pedig az kell, hogy mentoráltjaikat mind a nemzetközi, mind pedig a hazai piaci körülményekre felkészítsék, és így lesz alkalmuk a budapesti divathét mellett a milánóin is bemutatkozni. Bata-Jakab Zsófiával, az MDDÜ vezérigazgatójával beszélgettünk, aki szerint néhány éven belül két-három olyan magyar márka is megjelenhet a nemzetközi piacon, amelyek abszolút sikeresek lehetnek önálló brandként külföldön is.

Tíz magyar divattervező kapott óriási lehetőséget

Gazdaság2019.12.11, 11:40

Elindult a magyar divatmentoring program, amelynek keretén belül tíz tehetséges magyar divattervező kap lehetőséget arra, hogy elismert hazai szakemberektől sajátítsa el a márkaépítéshez és -fejlesztéshez szükséges üzleti, stratégiai és marketing elméleti tudást. A programot indító Magyar Divat & Design Ügynökség célja, hogy a programnak köszönhetően minél több stabil, sikeres magyar márka jöjjön létre és a legjobban teljesítők tovább léphessenek a nemzetközi mentoring programba is.

Előző
  • 1
Következő