McLaren Mercedes

címke rss

Button a Lotustól tart a leginkább

Gphírek2012.07.27, 21:25

Lewis Hamilton mindkét szabadedzést megnyerte pénteken a Hungaroringen, így nem csoda, ha bizakodva várja a hétvége további részét. Csapattársa, Button szintén jól ment, de szerinte a forró aszfalton hagyományosan erős Lotus lesz a legesélyesebb szombaton és vasárnap.

Győzni jöttem a Hungaroringre - interjú Jenson Buttonnal

Gphírek2012.07.27, 13:50

A McLaren versenyzője úgy érzi, ellenfelét, Sebastian Vettelt múlt vasárnap nem akadályozta, hogy Lewis Hamilton egy pimasz akcióval visszavette tőle a körhátrányát. Exkluzív interjúnk Jenson Buttonnal, aki győzni jött a Hungaroringre.

Whitmarsh: Túl sok a vita a csapatok között

Gphírek2012.07.26, 15:04

A McLaren csapatfőnöke aggódva figyeli a Concorde Agreement körül kialakult nézeteltéréseket. A Ferrarival jó a viszonya, és elismeri, hogy jelenleg ők a legnagyobb csapat az F1-ben.

A McLaren szerelői 2,8 másodperc alatt cserélnek ruhát

Gphírek2012.07.26, 12:18

A McLaren "Tooned" című rajzfilmsorozatának 2. részében Hamiltonnak a szakálla is félrecsúszik a terheléstől egy körhintán, majd McLarenjébe beülve a DRS helyett a katapultülés gombját nyomja meg. Sebaj, a bokszutcai szerelőgárda 2,8 másodperc alatt cserél ruhát rajta és Buttonon...

Hamilton marad a McLarennél, véli Ron Dennis

Gphírek2012.07.26, 15:39

A korábbi csapatfőnök szerint Lewis Hamiltonnak nincs oka arra, hogy elhagyja jelenlegi munkaadóját.

Hamilton éretlennek nevezte Vettelt

Gphírek2012.07.24, 15:04

Lewis Hamilton visszavágott Sebastian Vettelnek, aki szerint a brit "hülye" manőverrel vette vissza a körét. Christian Horner szerint a mclarenes semmi rosszat nem tett.

A McLaren még Buttont is bajnokesélyesnek tartja

Gphírek2012.07.23, 13:57

Egy hosszabb mélyrepülés után a Német Nagydíjon ismét dobogóra állhatott 2009 világbajnoka. A jelentős ponthátrány ellenére Martin Whitmarsh a csapatot és versenyzőit is esélyesnek tartja a végső győzelemre.

Button: Nincs gyorsabb autó a McLarennél

Gphírek2012.07.22, 20:42

A brit úgy véli, a McLaren a következő futamokon is a győzelemért harcolhat, ha az időmérőn sikerül javulniuk. Lewis Hamilton a "hihetetlen balszerencséje" miatt bosszankodik a Német Nagydíj után.

A törmeléktől sérült meg Hamilton McLarenje

Gphírek2012.07.22, 17:07

A Német Nagydíj egyetlen kiesője, Lewis Hamilton az első körben pályára kerülő törmelékek miatt szedett össze egy defektet, és autójának padlólemeze is megsérült. Esélye sem volt a pontszerzésre, így a futam végén kiállt.

Hamilton: Levadászom őket

Gphírek2012.07.21, 18:37

A McLaren esőben reménytelenül küszködött a gumikkal az időmérőn, de szárazon harapós, ezért Hamilton és Button is bizakodva várja a Német Nagydíjat.

Egyelőre beváltak a McLaren fejlesztései

Gphírek2012.07.20, 16:28

Jenson Button szerint a McLaren az elmúlt futamokon nem vetett be annyi újítást, mint az ellenfelek, Silverstone-ban ezért nem tudtak lépést tartani az élmezőnnyel. Sam Michael pénteken úgy látta, az új fejlesztések működnek.

A McLaren fejlődik, de esőben nem elég gyors

Gphírek2012.07.20, 19:59

A Német Nagydíj pénteki edzésnapja nem volt optimális az új fejlesztések tesztelésére, a McLarennél mégis úgy érzik, sikerült előrelépniük.

Új oldaldobozaiban bízik a McLaren

Gphírek2012.07.19, 12:45

Számos újítást vetnek be Hockenheimben, amelyek Martin Whitmarsh szerint az autó külsejét is megváltoztatják. Úgy véli, a silverstone-i hétvége "furcsa" volt, a következő futamokon ismét versenyképesek lehetnek.

A Ferrari nem rúghat labdába a focicsapatok mellett

Gphírek2012.07.18, 19:12

Bár a Ferrari gazdagabb lett tavaly óta, a McLarenhez hasonlóan néhány helyet ők is veszítettek a Forbes magazin éves listáján.

Hamilton rakétahajtású golfautóval üldözi Buttont

Gphírek2012.07.17, 11:01

A McLaren rajzfilm-sorozatot indított a két versenyző részvételével, az első részben Hamilton és Button a földalatti tesztpályán éli ki a versengés iránti olthatatlan szenvedélyét. Az epizód a Sky Sports-on a Brit Nagydíjat vezette fel, a tervek szerint minden futamra készül egy további.

Hamilton a szünetben tisztázná a jövőjét

Gphírek2012.07.16, 12:22

A döntését nem fogja befolyásolni, hogy a McLaren jelenleg hullámvölgyben van. Lehetőleg szeretne kitartani a csapat mellett.

McLaren: Nem az autóval van a baj

Gphírek2012.07.13, 14:34

A csapat technikai igazgatójának meggyőződése, hogy a silverstone-i küszködésük nem az MP4-27 gyenge képességeinek bizonyítéka volt.

A McLaren már elégedett a kerékcserékkel

Gphírek2012.07.11, 11:37

Sivlerstone-ban végre sikerült három másodperc alatti átlagot elérniük, ezt szeretnék a hátralévő futamokon is megtartani.

Válságértekezlet a McLarennél

Gphírek2012.07.10, 15:45

A hírek szerint a gyenge formában lévő csapat keddi megbeszélésének különösen nagy jelentősége van. Martin Whitmarsh szerint a hullámvölgy nem befolyásolja Lewis Hamilton jövőjét, pedig a sajtó már a Lotusszal is összefüggésbe hozta a pilótát.  

Hamilton: Nehéz lesz harcban maradnunk a vb-címért

Gphírek2012.07.09, 13:43

A McLaren pilótája úgy gondolja, csapatának csak akkor marad esélye a végső diadalra, ha sokkal gyorsabbá teszik az autót. A wokingiak további fejlesztésekkel készülnek a következő versenyre.  

Button nem érti, miért ilyen lassú a McLaren

Gphírek2012.07.08, 20:58

A wokingi istálló csak egy nyolcadik és egy tizedik helyet szerzett hazai versenyén, pedig nem volt semmilyen problémájuk, egyszerűen csak nem volt meg a kellő tempójuk. Martin Whitmarsh csapatfőnök szerint esőben többet is elérhettek volna.

A csalódott Button a megspórolt gumikban bízik

Gphírek2012.07.07, 21:31

A Q1-ben kieső Jenson Button ismét a Pirellik felmelegítésével szenvedett, de abban reménykedik, hogy a megspórolt friss szett gumikkal előnybe kerülhet a futamon.

Ezt látta Hamilton az esőben

Gphírek2012.07.06, 20:32

A Brit Nagydíj pénteki edzésnapján Lewis Hamilton McLarenjére szereltek sisakkamerát. Az eső miatt még a szokásosnál is kevesebbet látott a pályából.

Fejlesztésözönnel készül a McLaren

Gphírek2012.07.05, 16:53

Silverstone-ban és Hockenheimben új alkatrészek sokaságát szerelik az autójukra, hogy visszatornázzák magukat a valenciai fejlesztési csomaggal nagyot előrelépő Red Bull elé.

A McLaren megoldotta a bokszutcai gondokat

Gphírek2012.07.04, 19:56

A McLaren sportigazgatója, Sam Michael szerint nem fog megismétlődni az Európa Nagydíjon, Hamiltonnal történt bokszutcai baki, mivel azóta alaposan letesztelték az új típusú emelőt.

Hamilton is viheti az olimpiai lángot

Gphírek2012.07.02, 14:52

Nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a Brit Nagydíj után ő veheti át a fáklyát, bár azt még nem tudja, melyik városban kell vele futnia.

Hamilton nem adná a serlegeit a McLarennek

Gphírek2012.07.02, 16:54

Az új szerződésért cserébe szeretné, ha a McLaren kivételezne vele ezen a téren. Ha ez nem jön össze, akkor megpróbál magasabb fizetést kicsikarni Ron Dennistől.  

Elveszítheti főszponzorát a McLaren

Gphírek2012.07.02, 15:52

Sajtóértesülések szerint a Vodafone átgondolja, érdemes-e meghosszabbítani 2013 végén lejáró szerződését a McLarennel.

A McLaren rekordidő alatt cserélt kereket

Gphírek2012.06.26, 14:39

A csapat az adatokra támaszkodva állítja, a valenciai futamon rekordidő alatt cserélték le a kerekeket Lewis Hamilton autóján az első bokszkiállásnál. A második kiállását azonban elrontották, emiatt sokan hevesen kritizálják az új sportigazgatót.  

McLaren: Hamilton lehetett volna óvatosabb

Gphírek2012.06.25, 16:56

Valenciában nem volt esélye, mert a McLaren nem boldogult a Pirellikkel. Szerintük Maldonado ellen körültekintőbben kellett volna védkeznie.

Hamilton elégedett, és még a büntetést is megúszta

Gphírek2012.06.23, 19:36

A második helyen végző Lewis Hamilton nem számított ilyen előkelő rajtpozícióra, és vasárnap is elégedett lenne a dobogó második fokával. Megúszta büntetés nélkül, hogy állítólag feltartotta Rosberget a Q3 végén. A kilencedik Jenson Button nem érti, miért változott meg az időmérő végére az MP4-27 balansza.

Hamilton nem örül, hogy Button másolja a beállításait

Gphírek2012.06.23, 17:21

Elismerte, nem igazán tetszik neki, hogy a McLaren minden részletet megoszt a küszködő Buttonnal a beállításairól.

Küszködésre számít a McLaren

Gphírek2012.06.22, 19:39

Sem Hamilton, sem Button nem volt elégedett az autójával pénteken, bár úgy vélik, már tudják, miért fékezték el magukat állandóan.

A McLaren továbbra sem érti a gumikat

Gphírek2012.06.21, 12:25

Az ügyvezető Simon Roberts szerint a csapatok még mindig csak próbálkoznak azzal, hogy tökéletesen megértsék a gumik viselkedését, de úgy véli, a nagyobb istállóknak ez hamarosan sikerülhet.

McLaren: Nem Button stílusával van baj

Gphírek2012.06.20, 13:55

A sportigazgató, Sam Michael szerint Jenson Button eredménytelenségét nem lehet arra fogni, hogy a vezetési stílusa miatt érzékenyebb az autó beállításaira, mint Lewis Hamilton.

Button: Nem nyafogok

Gphírek2012.06.18, 19:18

Cáfolja, hogy negatív hangvételű rádióüzeneteiben túlzásba viszi a siránkozást.

A Red Bullt csak fenntartásokkal érdekli Hamilton

Gphírek2012.06.14, 13:23

A McLaren főnöke szerint a csapatot egyelőre nem foglalkoztatja túlságosan Lewis Hamilton távozásának lehetősége, hiszen mindkét fél élvezi a közös munkát. Helmut Marko kijelentette, a Red Bull csak olyan versenyzőt szerződtet, aki beleillik a csapat szerkezetébe.

A fizetés miatt távozhat Hamilton a McLarentől

Gphírek2012.06.11, 16:26

Ron Dennis sem tagadta, hogy a brit nem feltétlenül marad a csapatnál, mert az előző szerződése még "más gazdasági környezetben" született.

Kipróbálatlan futóművel küszködött Button

Gphírek2012.06.11, 14:52

Martin Whitmarsh szerint csak a beállítások miatt vergődött Kanadában, ezért biztos benne, hogy az elmúlt futamokon tapasztalt problémák nem lesznek tartósak.

Button össze van zavarodva

Gphírek2012.06.11, 02:18

Hamiltonnak nem vált volna be az egykiállásos stratégia, ezért amint megsejtette, hogy Alonso és Vettel kevesebb kerékcserét tervez, megpróbált meglépni tőlük. Button viszont nem érti, miért reménytelenül lassú.

Hamilton inkább Alonsóra, mint Vettelre figyel

Gphírek2012.06.10, 00:03

A Ferrari tűnik a legerősebbnek a hosszú etapokon. Button utólag úgy érezte, jobb lett volna, ha a Q3-ban ki sem megy a pályára.

Kétszer cseréltek váltót Button autójában

Gphírek2012.06.09, 00:45

Felfedeztek egy olajszivárgást, a váltót kivették, betették, aztán találtak egy újabb hibát. Hamilton viszont mindent vitt az első montreali edzésnapon.

Hamilton elismeri: távozhat a McLarentől

Gphírek2012.06.09, 17:59

Megfordult már a fejében a csapatváltás gondolata. Igaz, tiszteleg a Ferrari előtt, de úgy érzi, a McLarennél is kiváltság vezetni.

Hamiltont még nem érdekli a szerződéshosszabbítás

Gphírek2012.06.08, 19:52

Úgy gondolja, jelenleg sokkal fontosabb, hogy a vezetésre koncentráljon, mint hogy a következő szerződéséről tárgyaljon a McLarennel vagy más csapatokkal. Újra a réginek érzi magát.

Button az időmérőre koncentrál

Gphírek2012.06.01, 18:01

Miután az utóbbi két versenyen a Q3-ba sem jutott be, meggyőződése, hogy a jó rajtpozícióval javíthatna az esélyein. Hamilton szerint a McLarenhez illik Kanada.

Button a legbosszantóbb időszakát éli a McLarennél

Gphírek2012.05.29, 12:24

Az első három versennyel még elégedett volt, de utána megváltozott az autójának viselkedése és tempója. Fogadkozik, hogy a csapat megoldja a problémákat.

Button szerint büntetés járt volna Kovalainennek

Gphírek2012.05.28, 12:44

A McLarennél Lewis Hamilton egy pocsék rajtot követően a kerékcserék miatt két pozíciót is vesztett Monacóban. A mezőny közepéről rajtoló Jenson Button azonban még rosszabbul járt, mert végig be volt ragadva Heikki Kovalainen mögé, aki szerinte nem védekezett sportszerűen, mert többször is levágta a sikánt.

A McLaren a lassú kanyarokban kapott ki

Gphírek2012.05.26, 18:16

A McLarennek Monacóban nem volt esélye a pole pozícióra, de Lewis Hamilton reménykedik egy jó rajtban. A Q2-ben kieső Jenson Button szerint délelőtt sokkal jobban működött az autó.

A McLaren ötéves szerződést kínál Hamiltonnak

Gphírek2012.05.25, 12:27

Bár pár napja még ellentétes hírek keringtek a sajtóban, a McLaren állítólag egy olyan ötéves szerződést kínál Lewis Hamiltonnak, amely a mezőny legjobban fizetett versenyzőjévé tenné őt.

Button: Jobb a látszatnál a McLaren

Gphírek2012.05.24, 13:09

Jenson Button szerint a McLaren autója a legtöbb pályán gyorsabb, mint amit az eredmények mutatnak. Továbbra sem érti, miért ingadozik ennyire a csapatok formája.