Max Verstappen
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Red Bull Racing
- GPhírek
- Lewis Hamilton
- Christian Horner
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Marko szerint a trükköző Verstappen mindenkit megzavart a Red Bullnál
Helmut Marko úgy véli, Max Verstappen trükközni próbált az Azeri Nagydíj utolsó köreiben, amivel mindenkit összezavart a Red Bullnál. A bikások tanácsadója kijelentette, ki fogják vizsgálni, hogy mi ment félre a szokásosnál lassabb kerékcserék során.
Verstappent a csúnya szavak mellőzésére kérték, miután Leclerc kieséséről beszélt
Charles Leclerc balszerencsés kiesése kapcsán Verstappen egy csúnya szót is használva nyilatkozott, és emlékeztetett rá, hogy másokkal, köztük vele is történt már hasonló pech.
Verstappen kiélvezné a győzelmet, csapattársa azonban nincs megelégedve a Red Bull teljesítményével
Hiába a kettős győzelem és a lehető legnagyobb előnynövelés a Ferrarival szemben, Sergio Pérez kissé értetlenül áll az Azeri Nagydíjon nyújtott teljesítménye előtt, pláne hogy Max Verstappen gond nélkül szerezte meg újabb futamgyőzelmét.
Verstappen szerencsésnek érzi magát, Pérez megdöbbent a csapattársa előnyén
A címvédő holland Max Verstappen sikerét hozta a Forma-1-es Azeri Nagydíj, mögötte csapattársa, Sergio Pérez végzett, míg a dobogóra idén harmadszorra George Russell állhatott fel. Lássuk, hogyan értékelték a pilóták a versenyt a leintést követően!
Kiderült, mi történt Pérez autójával, főnöke szerint nem ezen múlott a pole
Sergio Pérez és Christian Horner is megerősítette, hogy a mexikói pilóta azért ment ki a többieknél később a pályára az Azeri Nagydíj időmérőjének végén, mert a tankolással akadtak gondok. Emiatt nem kapott szélárnyékot, de a Red Bull csapatfőnöke szerint Charles Leclerc-t ideális körülmények között sem verhették volna meg.
Leclerc nem számított pole-ra, Pérezt motorhiba hátráltatta az időmérőn
Charles Leclerc elárulta, a Q1 és a Q2 alapján nem számított pole pozícióra az Azeri Nagydíj időmérőjén. Sergio Péreznek a motorja rakoncátlankodott, amiért nehezebb körülmények között kellett teljesítenie utolsó körét, míg Max Verstappen optimistán várja a futamot.
Verstappen szerencsétlennek érezte magát, de lát pozitívumot
Úgy gondolja az első bakui edzésnap után, hogy a Ferrari egy körön erősebb náluk, a hosszú etapokon viszont már más a helyzet. Csapattársa autójával rossz irányba indult el a Red Bull.
Verstappen a fiatal pilóták miatt tartja rossz ötletnek a fizetési sapkát
Max Verstappen nem ért egyet a fizetési sapka ötletével, de a tervezett határnál jóval többet kereső címvédő nem magával és a hozzá hasonló helyzetben lévő versenyzőkkel érvelt, hanem a fiatalokkal, akik így szerinte kevesebb pénzügyi támogatást kapnának. Lando Norris csatlakozott a holland pilótához.
A korábbi Forma-1-es pilóta keményen kritizálta Verstappent
Max Verstappen a monte-carlói hétvégén nyilatkozott negatívan a Monacói Nagydíjjal egy napon megrendezett Indianapolisi 500-as futamról, a véleményét pedig a jelenlegi IndyCar-pilóta, korábban öt F1-es futamon rajthoz álló Alexander Rossi is erősen bírálta.
Saját magának okozta bosszantó problémáját a Red Bull
A Red Bull főmérnöke elárulta, ők maguk idézték elő a DRS-sel kapcsolatos problémájukat, amely Barcelonában az időmérőn és a futamon is jelentkezett. Max Verstappen úgy véli, azon a versenyen ő maga mutatta meg, hogy miért van továbbra is szükség az állítható hátsó szárnyra.
Verstappen a visszavonulásáról beszélt
A szerződése hat év múlva jár le a Red Bullnál, és azt fejtegette, elképzelhető, hogy utána abbahagyja a versenyzést a Forma-1-ben. Lehet, hogy az utazásba fog belefáradni.
Visítva röhögtek a róluk készült paródián a Red Bull és a Ferrari pilótái
Egy ismert youtuber paródiát készített a Forma-1-es pilótákról, és a Red Bull, valamint a Ferrari pilótái megtekintették a videót. A három érintett versenyző egyáltalán nem sértődött meg, sőt, a róluk szóló részeken is jót nevettek.
Jos Verstappen csalódott a Red Bullban a Monacói Nagydíjon
Jos Verstappen nehezményezte a versenystratégiát, ami miatt fia, Max Verstappen a harmadik helyen végzett a Monacói Nagydíjon.Míg a holland pilóta fülig érő szájjal mosolygott a Monacói Nagydíjon elért harmadik helyezése után, a versenyző apja, Jos Verstappen már korántsem volt ilyen vidám hangulatban.
A Red Bull bejelentette: Sergio Pérez lesz Max Verstappen csapattársa 2024 végéig
Sergio Péreznek további oka van az ünneplésre a Monacói Nagydíj győzelme után, mivel a Red Bull leszerződtette, hogy 2024 végéig a csapatnál versenyezzen.
A magyar válogatott kapusa Verstappennel fotózkodott Monacóban - kép
A magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Gulácsi Péter kilátogatott Monacóba kisfiával, és ha már ott járt, készített egy közös képet Max Verstappennel.
Ezúttal Sainzot fosztotta meg a győzelemtől a vb-címet eldöntő pilóta
Sergio Pérez úgy véli, a hazai futam után Monacóban a legkülönlegesebb a győzelem. Carlos Sainz elárulta, kiállása után egy lekörözött feltartotta, és ezért került a mexikói pilóta mögé. Max Verstappen elégedett a szombati balszerencse után.
Verstappen: Ha valaki elöl van, megéri falba tennie az autót
Max Verstappen rendkívül bosszús volt, miután Sergio Pérez balesete miatt esélye sem volt előrelépnie a negyedik helyről a Monacói Nagydíj időmérőjének végén. A címvédő szerint valamit kezdeni kellene az erre vonatkozó szabállyal.
Verstappen kísérletezése félresiklott, de nem mérgelődik a balszerencse miatt
Csapatával kipróbáltak több dolgot, hogy javítsanak a Red Bullon, de ez nem járt sikerrel. Verstappen jobbnak érezte az autót az időmérőn, mint a hétvége korábbi részében.
Ezt mondták a versenyzők arra, hogy eltűnhet a monacói pálya a Forma-1-ből
Az utóbbi napokban felvetődött, hogy a Monacói Nagydíjnak már nem annyira biztos a helye a versenynaptárban, mint korábban volt, mivel alig lehet előzni a pályán. A pilóták azonban a problémák ellenére szívesen versenyeznek a hercegségben.
A Red Bullnál meglepődtek, hogy ekkora a hátrányuk a Ferrari mögött
Max Verstappen és Sergio Pérez szerint is egyértelmű, hogy a Ferrari jobban áll, mint a Red Bull a Monacói Nagydíj pénteki napja után. Utóbbi kijelentette, nem számítottak ekkora különbségre.
Verstappen majdnem lekéste a rajtot, a Ferrarit kétségek övezik
Max Verstappen másodpercekkel a bokszutca zárása előtt gurult pályára a Spanyol Nagydíj előtt, miután üzemanyaga sokáig nem felelt meg a szabályoknak. A Ferrari csapatfőnöke megkérdőjelezi, hogy a címvédő megfelelt-e a szabályoknak.
Verstappen maga okozhatta a DRS rendetlenkedését
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint a holland címvédőnek is szerepe volt abban, hogy sokáig beragadt Russell mögé. Először a súlycsökkentési frissítésekkel magyarázta a DRS hibás működését, azonban nem tartja kizártnak, hogy a pilóta frusztráltsága is okozhatta, hogy majdnem féltávig látszólag véletlenszerűen nyílt ki a hátsó szárny.
A Red Bull csapatfőnöke elmondta, miért vették el Pérez győzelmi esélyét
Christian Horner szerint az eltérő stratégiát teljesítő pilótái között nem akarta elvállalni a kockázatot a hőségben, ezért kellett csapattársa elengedésére utasítani a mexikóit. A táv rémes első felét követően parádésan zárta a Spanyol Nagydíjat a Red Bull, a kezdeti nehézségek előtt azonban egyelőre értetlenül áll a futamgyőztes Max Verstappen is.
Verstappen elárulta, mi idézte elő óriási hibáját a barcelonai futam elején
Max Verstappen elárulta, a hátszél billentette ki az egyensúlyból a Spanyol Nagydíj elején, a DRS-gondok pedig nagyon megnehezítették a helyzetét. Sergio Pérez szerint volt egy olyan pont, amikor csapattársa elengedhette volna, a későbbi csapatutasításról viszont nem beszélt. George Russell mindent megtett, hogy maga mögött tartsa a Red Bullokat.
Leclerc kis híján másodszor is rontott, Verstappen nem tudja, miért lassult le
A Spanyol Nagydíj időmérőjén pole pozíciót szerző Charles Leclerc elárulta, hogy utolsó gyorskörén is voltak nehéz pillanatai, és Max Verstappenhez hasonlóan tudja, hogy még nem lefutott a meccs közöttük. Carlos Sainz bízik benne, hogy mindkettejüket meglepheti.
Red Bull: Verstappen gond nélkül sem győzte volna le Leclerc-t
Christian Horner csapatfőnök szerint az első rajtkockából induló ferraris annyival gyorsabb volt az időmérőn. Verstappennek a DRS-e romlott el az utolsó körében, Sergio Pérez az első edzés kihagyására panaszkodik.
Személyre szabott mezzel lepte meg Verstappent a Barcelona sztárja - kép
Max Verstappen az FC Barcelona egyik legrégebbi játékosával fotózkodott a Spanyol Nagydíj helyszínén. A holland pilóta olyan mezzel a kezében pózol a közös képen, ami a tavalyi világbajnoki címére emlékezteti.
Red Bull: Innentől kezdve a Mercedes is tényező lesz a bajnokságban
Max Verstappen úgy véli, a hosszú etapjai jól sikerültek a Spanyol Nagydíj pénteki napján, ám az egykörös tempó tekintetében még van hova fejlődnie. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint mostantól a Mercedesszel is számolniuk kell.
Verstappen kiéhezettebb, mint valaha
Hiába reménykedtek a riválisok abban, hogy a világbajnoki cím után csökken a motivációja, a holland klasszis szerint még nőtt is benne a bizonyítási vágy. A Leclerc-rel szembeni párharcnak pedig kimondottan örül, hiszen személyében egy évtizedes rivalizálást folytathat, ezúttal már az F1 megnyeréséért.
Leclerc és Verstappen is beszélt a gokartos emlékeiről
Sok eredményes gokartversenyzőből válik később kiváló pilóta, a jelenlegi F1-es mezőnyből hat ilyen embert kérdeztek meg az idáig vezető útról. Szó esett rivalizálásról, valamint olyan tehetségekről is, akik (egyelőre) nem jutottak el a száguldó cirkuszig.
Red Bull: A Ferrarival kevesebb a szurkálódás, de nőni fog a feszültség
Christian Horner úgy véli, a Ferrarival egyelőre sokkal jobb a viszonyuk, mint tavaly a Mercedesszel volt, de szerinte idén is lesz feszültség a két aktuális élcsapat között. A Red Bull csapatfőnöke ezzel együtt bízik benne, hogy a párharc nem válik annyira mérgezővé a két istálló, illetve Max Verstappen és Charles Leclerc között.
Díjat nyert az örökké emlékezetes szezonzáró
A decemberi abu-dzabi futamon Max Verstappen és Lewis Hamilton végletekig izgalmas csatáját olyan szinten hozta le a Sky Sports, hogy minden más 2021-es közvetítésnél jobbnak találták a szavazók a BAFTA díjátadóján.
A Ferrari reméli, az egyik új szabály megfékezi a Red Bull lendületét
Mattia Binotto elismeri, riválisuk sokat fejlődött az elmúlt hetekben, de meglepődne, ha ilyen ütemben folytatnák a felzárkózást, méghozzá a költségvetési plafon miatt. Max Verstappen arra szólította fel a Red Bullt, hogy legyen végre egy zökkenőmentes hétvégéjük.
Kiderült, hogy mi akadályozta meg a Red Bull kettős győzelmét Miamiban
Max Verstappen elárulta, nem tudta, mire számítson a Miami Nagydíj rajtjánál, mert nem volt lehetősége próbarajtot végezni. A Red Bull csapatfőnöke szerint Sergio Pérez műszaki hibája nélkül akár kettős győzelmet is ünnepelhettek volna.
A pályán nem tudták, a mocsárban legyőzték Verstappent
A rendszeresen különleges megmérettetéseket szervező Red Bull Miamiban stílusosan a mocsárba küldte több sportolóját, hogy egy motorcsónakszerű vízi járművel versengjenek. De melyik F1-es pilóta verte meg a bajnoki címvédőt?
Verstappennek másik sportágat ajánlottak, Leclerc úgy érezte, legyőzheti őt
Max Verstappen elárulta, hogy sokat kivett belőle a Miami Nagydíj, és már-már bokszolónak érzi magát. A Ferrari pilótáit szintén kimerítette a futam: Charles Leclerc egy pontot úgy érezte, hogy megverheti riválisát, míg Carlos Sainz még mindig érezte pénteki balesetének következményeit.
Verstappen: A pénteki problémák nélkül meglett volna a pole pozíció
Max Verstappen elsősorban nem a Miami Nagydíj időmérőjének végén elkövetett hibájára, hanem a pénteki gondjaira vezette vissza, hogy nem lett meg neki a pole pozíció. Főnöke méltatta a címvédőt, míg Sergio Pérez úgy véli, az első Q3-as körén került lépéshátrányba.
Leclerc szoros csatát vár, Verstappen az elbukott pole ellenére is elégedett
A Miami Nagydíj időmérőjén a pole pozíciót megszerző Charles Leclerc úgy véli, a Ferrari a kanyarokban, a Red Bull az egyenesekben gyors, így izgalmas küzdelemre számít a futamon. Carlos Sainz és Max Verstappen egyaránt problémás pénteki napon van túl, így annak ellenére is elégedettek, hogy nem az övék lett a rajtelsőség.
Verstappen borzalmas napot zárt, Horner mégsem pesszimista
Christian Horner úgy érzi, a címvédő nem vesztett nagyon sok időt a többiekkel szemben, és a kevés körében gyors volt. Verstappen szombaton igyekszik behozni a lemaradását.
Verstappen most már más érzésekkel várja a nagydíjakat
A holland versenyző és főnöke, Christian Horner egyaránt úgy véli, Verstappenről lekerült a nyomás azzal, hogy tavaly megnyerte a világbajnokságot.
Leclerc jobban megérti Verstappent, mint tavaly Hamilton?
Jenson Button elárulta, hogy bár mind Charles Leclerc-t, mind Max Verstappent tehetségesnek tartja, vannak fontos különbségek a két éllovas között. A brit pilóta rámutatott, hogy a Ferrari versenyzője életkoránál fogva jobban ismeri és érti a címvédőt, mint annak tavalyi riválisa, Lewis Hamilton.
Elég egy szikra, és Hamilton után új riválisával is háborúba keveredhet Verstappen
Fiatalon már utálta egymást Leclerc és Verstappen, s bár most kölcsönös a tisztelet közöttük, a világbajnoki csata hevében egy szikra bármikor visszafordíthatatlan károkat okozhat a a kapcsolatukban. De azért nem minden küzdelem végződik így a Forma-1-ben.
Jos Verstappen bevallotta: Öröm volt nézni ahogy a fia lekörözi Hamiltont
A 2021-es világbajnok édesapja elismerte, hogy örömet szerzett neki, amikor látta fiát lekörözni Lewis Hamiltont az Emilia Romagna Nagydíjon.Míg Verstappen magabiztosan vezette a versenyt a pole pozícióból, Hamilton a 13. helyen küszködött, miután a hétvégén semmiféle javulást nem mutatott a Mercedes a brit pilóta alatt.
Ferrari-katasztrófát emleget a nemzetközi sajtó
A nemzetközi sajtó főként a világbajnoki címvédő Max Verstappen sima sikerét, valamint a hazai környezetben szereplő Ferrari felsülését taglalta a vasárnapi Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj után. Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Ferrari otthonában.
Verstappen az imolai futam után az egyik legrangosabb díjat is bezsebelte
Max Verstappen kapta meg az idei Laureus-djat, a sportvilág egyik legrangosabb elismerését. A Red Bull pilótája a negyedik F1-es versenyző és egyben az első holland sportoló, aki részesült ebben. A csapatoknál a Mercedes jelölt volt, de nem nyert.
Max Verstappen és Elaine Thompson-Herah kapta meg a sportolói Oscar-díjat
A férfiaknál Max Verstappen, a nőknél pedig Elaine Thompson-Herah kapta meg a sportolói Oscar-díjnak is nevezett Laureus-díjat. A ceremóniát digitális formában bonyolították le vasárnap Sevillában.
Verstappennek az elején volt nehezebb dolga, Pérez megcélozta a győzelmet
Az Emilia Romagna Nagydíj mindhárom dobogós pilótája a csapatát méltatta a siker után. Max Verstappen elárulta, mik voltak a verseny kulcsmomentumai, Sergio Pérez pedig a futamgyőzelmet vette célba. Lando Norrisék nem számítottak ennyire sikeres hétvégére.
Russell bírálta a sprintfutamot, Brawn szerint hiteltelen a véleménye
George Russell szerint a sprintfutamoknak hosszabbaknak kellene lenniük, mint a jelenlegi formátum, hogy jobban kijöjjenek az autók közötti különbségek. Ross Brawn, az F1 sportigazgatója úgy véli, helyzeténél fogva a brit pilóta álláspontja nem tükrözi a valóságot, és inkább az előrébb lévő versenyzők szavára figyelnek. Igaz, abból az irányból is jött kritika.
Verstappen: A sprintfutam elején a Ferrarinak jobb volt a tempója
Max Verstappen és Charles Leclerc egyetértettek abban, hogy az Emilia Romagna Nagydíj sprintfutamának elején a Ferrari meggyőzőbb volt a Red Bullnál, ám utána a gumik szemcsésedése a címvédőnek kedvezett. Sergio Pérez szerint sikerült minimalizálnia az időmérős károkat.
Hamilton elmondta, mit keres Arsenal-szurkolóként a Chelsea-nél
A héten érkezett a hír, hogy a köztudottan Arsenal-drukker Lewis Hamilton az egyik legnagyobb rivális klubba, a Chelsea-be akarja bevásárolni magát. Max Verstappen furcsállta ezt a kettősséget, de a hétszeres világbajnok magyarázatot adott rá.