Matolcsy György
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MNB
- Orbán Viktor
- Magyarország
- jegybank
- Magyar Nemzeti Bank
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Orbán Viktor: Meg kell védeni a gazdaságot a fenyegető veszélyektől
Végre kell hajtani egy versenyképességi fordulatot, és 2020 után az 5 százalék fölötti növekedési tartományt kell elérni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján. Matolcsy György arról beszélt, hogy versenyképességi fordulatra van szükség.
Hamarosan kiderül, mit jelent be Orbán Viktor
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén előadást tart Parragh László, majd Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor miniszterelnök. Egyúttal kérdésekre válaszol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Járulékcsökkentésről is kérdezzük Lázár Jánost
A 79. Kormányinfón biztosan téma lesz az illegális bevándorlás, az olimpiai pályázat visszavonása, valamint a gazdasági helyzet értékelése.
Vádaskodott, mégis felmentették a szocialista képviselőt
Bárándy Gergely MSZP-s képviselő tavaly egy parlamenti felszólalásában lopással vádolta meg Matolcsy György jegybankelnököt és családját. Az MNB elnöke beperelte Bárándyt, a Fővárosi Törvényszék azonban a napokban elutasította a jegybankelnök keresetét. Matolcsy György ügyvédje megalapozatlannak tartja a döntést, amely szerinte valótlan tényállítás, de véleményként is teljesen megalapozatlan lenne, tehát mindenképpen jogszerűtlen.
Elítélték a rolls-royce-os szocialista politikust, nem lesz Csíki Sör
Amióta nincs "ellenzékben" a jegybank, azóta látványos a gazdasági fejlődés Magyarországon, erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök. Szerinte Európának többpólusúvá kell válnia, Matolcsy György pedig arról beszélt, hogy hidat kell építeni az Európai Unió és a Távol-Kelet között. Felfüggesztett börtönre ítélték az egykori rolls-royce-os szocialista alpolgármestert, Fürst Györgyöt. Drágább lett a tej, és a héten gyengült a forint. Az Eurostat adatai szerint jelentősen csökkent a szegénység Magyarországon. Romániában betiltották az Igazi Csíki Sör gyártását, Donald Trump pedig felmondta a csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményt.. ...
Matolcsy: Erős hidak kellenek az EU és a Távol-Kelet között
Magyarország is részt vesz a modern Selyemút építésében, mondta Matolcsy György a Lámfalussy Sándor közgazdászról, az euró atyjáról elnevezett mai konferencián. A jegybank elnöke szerint erős kapcsolatokat kell kiépíteni az unió és a Távol-Kelet között, és ebben Magyarországnak kulcsszerep juthat.
Matolcsy hidat építene az EU és Kína között
Matolcsy György szerint erős hidakat kell építeni az Európai Unió és Kína, az EU és a Távol-Kelet között. A jegybank elnöke a Lámfalussy-konferencián azt mondta a Kínával való együttműködés hozzásegíti Európát az EU gazdaságának újraépítéséhez, megerősítéséhez. A konferencián Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, mióta nincs "ellenzékben" a Magyar Nemzeti Bank (MNB), azóta látványos a gazdasági fejlődés. Amikor a jegybank "ellenzékben" volt, amikor két különböző irányba húzott a politika és a pénzügyi világ.
Matolcsy: 2019-ig is maradhat az MNB laza monetáris politikája
Hosszú ideig, 2018-19-ig fennmaradhat a jegybank laza monetáris politikája - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Világgazdaságnak adott interjúban.
Matolcsy: Megkérdőjelezhetetlen a magyar modell sikere
A költségvetési és a monetáris politikában is jelentős fordulatra, gazdaságpolitikai irányváltásra volt szükség ahhoz, hogy Magyarország újra a befektetésre ajánlott országok között szerepeljen mindhárom nagy hitelminősítő intézet értékelésében – állapította meg a Magyar Időkben megjelent írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Az elnök szerint a Moody's pénteki felminősítésével immár a nemzetközi hitelminősítők is teljeskörűen elismerik az új magyar gazdasági modell eredményeit.
Amerikában sem repül senkinek a szájába a sült galamb
A héten derült ki, hogy megint bezárnak egy Tescót, és a Palóc Nagykereskedelmi Kft. 80 üzletét is eladják. A cég veszteséges, törvény írja elő, hogy be kell zárnia. Az Origo tudósítója ott volt San Franciscóban a startupok egyik legfontosabb tengerentúli eseményén, a TechCrunchon. A héten a 95-ös üzemanyag drágult, a dízel nem. A csok is változott a héten. Matolcsy György szerint az ázsiai selyemúthoz érdemes csatlakoznunk. Varga Mihály pedig Google-adóról és járulékcsökkentésről is beszélt. Ez történt a héten a gazdaságban.
Matolcsy: versenyképességi fordulat következik
A gazdasági, monetáris és növekedési fordulat után versenyképességi fordulatnak kell következnie Magyarországon – jelentette ki Matolcsy György a kecskeméti közgazdász vándorgyűlésen. A jegybank elnöke szerint az ázsiai selyemúthoz érdemes csatlakoznunk, hogy a magyar GDP jelentősen bővülhessen.
Matolcsy elárulta, mikor lehet eurónk
A forintot csak akkor célszerű feladni és csatlakozni a közös európai valutához, ha Magyarország elég erős, és eléri az eurózóna fejlettségi szintjét – jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy konferencián.
- címkék:
- Matolcsy György
- MNB
- Címkefelhő »
Nem nyúltak az alapkamathoz
- címkék:
- Matolcsy György
- alapkamat
- jegybank
- MNB
- Címkefelhő »
Szemerey Tamás: Egyszer sem kerestek meg
Rengetegen írtak róla, de csak ketten kérdezték meg őt magát - ezt mondta Szemerey Tamás, a Növekedési Hitelbank alapító-tulajdonosa, Matolcsy György unokatestvére a Magyar Időknek. Ezért pereket is indít. Arról is beszélt, hogy soha nem volt tulajdonosa a vs.hu-t és az Origót kiadó cégeknek.
Orbán Vonának: Hiába udvarolnak Brüsszelnek
Továbbra is támogatja Matolcsy György jegybankelnökségét Orbán Viktor. A miniszterelnök ezt az azonnali kérdések és válaszok órájában közölte, miután az MSZP és az LMP is arról kérdezte őt, hogy helyén maradhat-e a nemzeti bank vezetője.
Matolcsy: Az oktatás a legfontosabb
Matolcsy György politikai blöffnek tartja a Magyar Nemzeti Bankot és alapítványait érő kritikákat. A jegybankelnök a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban nagyon fontosnak nevezte a miniszterelnök bizalmát, és biztos benne, hogy folytatják a közös munkát. Azt is elmondta, hogy nem tervezi lemondását, nem is érti az erre vonatkozó kérdést.
- címkék:
- Matolcsy György
- Címkefelhő »
Matolcsy fejét akarja a DK és a Jobbik is
A Jobbik és a DK is lemondásra szólította fel Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét. Gyurcsány Ferenc pártja szerint azért kell távozni a jegybank vezérének, mert szerintük újabb iratok bizonyítják az alapítványi pénzek szétosztásában játszott felelősségét. A Jobbik szerint az MNB az alapítványokon keresztül a devizahitelesek pénzét szórja.
Matolcsy is dönthetett az MNB-alapítványok szerződéseiről
Újabb MNB-dokumentumokat kapott az alapítványoktól az MSZP. A párt honlapján nyilvánosságra hozta az adatokat.
Matolcsy távozását követelte az MSZP
Matolcsy György lemondását követelték az MSZP szombat délutáni, Nemzeti Bank előtti demonstrációján a párt országgyűlési képviselői. Úgy látják, törvénytelen volt az MNB alapítványainak pénzosztása, és jegybankelnök felel a történtekért. A héten az MNB többször hangsúlyozta, az alapítványok a jegybanktól függetlenül működnek, a konkrét projektekkel kapcsolatos döntések pedig azok kuratóriumaiban születnek.
Szijjártó: Matolcsy a legjobb jegybankelnök
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Matolcsy György a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke. Szijjártó Péter az állami tévé péntek reggeli műsorában ezt azzal indokolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökei közül Matolcsy György szolgálta leginkább a magyar nemzeti érdeket.
A jegybanki béremelés még átmehet
Átdolgozza, de újra beterjeszti a nagyobbik kormánypárt a jegybanktörvény módosítására vonatkozó javaslatát. Az Alkotmánybizottság kimondta, hogy alaptörvényellenes visszamenőleg titkosítani a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak adatait.
Matolcsy ÁSZ-vizsgálatot kért
Matolcsy György azt javasolta hétfőn a parlamentben, hogy a jegybanki alapítványok ellenőrzésébe - akár visszamenőleg is - vonják be az Állami Számvevőszéket.
- címkék:
- Matolcsy György
- alapítvány
- MNB
- Címkefelhő »
Nagyobb a szabadság nálunk, mint Nyugaton
Orbán Viktor szerint tökkelütöttek vagyunk. Matolcsy György szerint nyerésre állunk az államadósság ellen. Varga Mihály szerint újra kell iparosodnia Magyarországnak. Parragh László szerint tenni kell, hogy a munkaerő nem menjen külföldre. Az Origo a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján járt.
Megdőlt a nyugdíjrekord Magyarországon
A parlament törvénybe foglalta, hogy a jegybank alapítványaiban a jegybank közpénze nemközpénzzé lényegül át és Matolcsy György fizetésemelést kaphat, de lehet, hogy Áder János nem írja alá a jogszabályt. Lesz borház a jegybank alapítványának iskolájában, de nem az alapítvány üzemelteti majd. Magyarország maradt a bóvliban a Moody's-nál, a hitelminősítő Kína kilátásait negatívra rontotta. Adókedvezményt kaphatnak az olimpiai pályázatot támogató cégek. A Főgáz rossz adatokat kapott az E.ON-tól, ezért hibás számlákat állított ki néhány átvett ügyfélnek. A téllel együtt véget ért a kilakoltatási moratórium. Megdőlt a nyugdíjrekord Magyyarországon. ...
Az MNB eredményt hirdetett a Matolcsy-éra félidejében
Matolcsy György 2013 márciusában vette át a jegybank vezetését, vagyis letelt a hatéves elnöki ciklusa első fele. A jegybank a félidő alkalmából 150 oldalas kiadványt írt saját sikertörténetéről.
Matolcsy György fizetésemelést kaphat
5 millió forintra emelné a jegybankelnöknek adható havi fizetés maximumát egy fideszes törvénymódosító. A jegybankelnök (jelenleg Matolcsy György) a hatályos jogszabályok szerint 2016-ban havonta legfeljebb bruttó 2,5 millió forintot kereshet.
- címkék:
- Matolcsy György
- bérplafon
- MNB
- Címkefelhő »
Versenyképességi fordulatot sürgetett az MNB
„Versenyképesség és növekedés” – címen mutattak be könyvet a Magyar Nemzeti Bankban. A kiadványt Palotai Dániel és Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatói szerkesztették. A rendezvényen Matolcsy György jegybankelnök, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnök és Patai Mihály, a Bankszövetség vezetője is felszólalt. Itt követheti mi történt az eseményen percről-percre.
Tarlós nemet mondott a Bálna eladására
Tarlós István leállíttatta a Bálna értékesítésének előkészítését.
- címkék:
- Matolcsy György
- bálna
- MNB
- Címkefelhő »
Jogerős: ki kell adni az MNB-alapítvány adatait
Kiderülhet, pontosan mire költenek el milliárdokat a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok. Az egyik, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány esetében a minap hozott jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla arról, hogy a gazdálkodási adatok nyilvánosak, azokat ki kell adni.
Nyugdíjasok ezrei perelhetik az államot
2013 közepe óta az öregségi nyugdíjra jogosult közszolgáknak választaniuk kell: vagy nyugdíjba mennek, vagy tovább dolgoznak, de a fizetésük mellett nem utalnak nekik nyugdíjat. Ötezren vannak, akik az elmúlt években nem kapták a nyugdíjukat, mert dolgoztak, egyiküknek az Európai Bíróság hatmillió forintos kártérítést ítélt meg. Ha mind az ötezren perelnek, az állam több mint 20 milliárd forintot bukhat.
Matolcsy feleségének falujában vásároltak be az MNB alapítványai
A Pallas Athéné Alapítványok megvásárolták a korábbi balatonkenesei MÁV-üdülőt azért, hogy a felújítása után oktatási és konferenciacélokra használják, derült ki az alapítvány honlapjáról. Az érintett épületek tavaly óta már Balatonakarattyához tartoznak, ahol a jegybankelnök felesége, Matolcsy Gyöngyi a polgármester.
Új időszámításról beszélt Matolcsy
2013 márciusától új időszámítás kezdődött a jegybank történetében, ma már azt lehet mondani, hogy ár- és pénzügyi stabilitás van Magyarországon - mondta Matolcsy György a Parlamentben. A jegybank elnöke az MNB új programjáról is beszélt.
Matolcsyék lesznek a figyelem középpontjában
Jövő héten kedden kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, de a korábban bejelentettek szerint nem várható a kamatszint változása. Ezen kívül államháztartási, valamint kereseti adatok is megjelennek, de egyik sem lesz piacmozgató hatású.
Matolcsy megint elővette az unortodox kártyát
A kelet-közép-európai bankrendszer jövője pozitív, ez a jövő pedig a hitelezésről szól – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Több fronton zajlik a Simicska–Matolcsy-háború
Magyar ügyfelek tízezreit érinti a román Astra biztosító csődje. Kirobbant a nyilatkozat- és perháború Simicska Lajos Magyar Nemzetje és Matolcsy György Nemzeti Bankja közt. Összességében csökkent a közintézmények adóssága, az állami iskolafenntartóé, a Kliké nőtt. A kormány még egymilliárd forintot szán menekültellenes kampányra, a MÁV ennyiből vesz új formaruhákat. Nőtt a kiskereskedelmi forgalom és a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség, de tovább tart állást találni. Ez volt a héten a gazdaságban.
- címkék:
- Matolcsy György
- Simicska Lajos
- Polt Péter
- Vida Ildikó
- kiskereskedelem
- korrupció
- munkanélküliség
- foglalkoztatottság
- bevándorlás
- egészségügy
- gyorsforgalmi út
- Ferihegyi nemzetközi repülőtér
- migráns
- vasárnapi boltzár
- plakátháború
- alapkamat
- Magyar Nemzeti Bank
- Transparency International
- Baptista Szeretetszolgálat
- NAV
- Klik
- Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
- Astra Biztosító
- MNB
- MÁV
- Címkefelhő »
Megszavazta a gazdasági bizottság is Nagy Mártont
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén 9 igen és 5 tartózkodás mellett támogatta Nagy Mártonnak, a Magyar Nemzeti Bank alelnök-jelöltjének a kinevezését.
MNB-elődöntő: Papcsák kiütötte Járait
Várhatóan összesen egy helyet kapnak az ellenzéki pártok a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságában, öten pedig - beleértve az elnököt is - a kormánypárt emberei lehetnek. Az elnöki posztra a Fidesz az ügyvéd Papcsák Ferencet jelöli, aki - vélhetően Matolcsy György jegybankelnök örömére - maga mögé utasította a frakciójelöléskor a volt pénzügyminiszter Járai Zsigmond bankárt.
Az alapkamatot is a görögök rángatják
Londoni pénzügyi elemzők szerint a görögországi válság hatásai lerövidíthetik a Magyar Nemzeti Bank monetáris enyhítési ciklusát. Az MNB alapkamata most 1,65 százalékon áll, kedden van kamatdöntő ülés.
Matolcsy a The Economist olvasóiért aggódik
Levelet írt Matolcsy György a The Economist című brit lap főszerkesztőjének. A Magyar Nemzeti Bank elnöke kifogásolja, hogy a kedvezővé vált magyar makrogazdasági mutatókat a korábbiakkal ellentétben a lap már nem teszi közzé.
- címkék:
- Matolcsy György
- levél
- The Economist
- MNB
- Címkefelhő »
Matolcsy a héten lazít
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, az elemzők újabb kamatcsökkentésre számítanak.
Hazugsággal vádolják Matolcsy Györgyöt
Az Együtt szerint Matolcsy Györgynek távoznia kell a közéletből, mert hazudott és csalt a vagyonnyilatkozatával. A jegybank elnöke nem tüntette fel a nyilatkozatában az MNB alapítványaiban betöltött tisztségei után járó tiszteletdíjat, érvelése szerint azért, mert azt jótékony célra ajánlotta fel, tehát nem számít elkölthető jövedelemnek.
Matolcsy elmondta, mennyi pénz tűnt el a Buda-Cashből
Körülbelül 96 milliárd forint hiányzik a felszámolás alatt álló Buda-Cashből, derül ki Matolcsy György válaszából, amelyet az MSZP-s Harangozó Tamásnak adott írásban. A nyilvántartások egyeztetése még folyik, a tényleges hiányt csak ennek lezárása után lehet megmondani.
Automata üzemmódba kapcsol Matolcsy
Újabb 0,15 százalékponttal csökkenti 1,95 százalékos alapkamatát keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, és a márciusban újraindított enyhítési ciklus végére az MNB alapkamata akár 1,50 százalék alá is csökkenhet - jósolták a monetáris testület kamatdöntő értekezlete előtt londoni pénzügyi elemzők.
Az unió is vizsgálhatja a brókerbotrányt
Ujhelyi István uniós szervekhez fordult a brókerbotrány miatt. A politikus azt szeretné tudni, a DRB-bankok megfeleltek-e azoknak a feltételeknek, hogy takarékszövetkezetből bankká alakuljanak, és azt, hogy milyen fogyasztóvédelmi előírásoknak kellett vagy kellett volna megfelelni a brókercégeknek. Arra is kíváncsi, hogy ezeket megfelelően ellenőrizték-e.
Matolcsy elégedett a kormány új megoldásaival
Magyarország 2010-2014 között az Európai Unió legsikeresebb gazdasági és pénzügyi konszolidációját és stabilizációját hajtotta végre, és egyben növekedési fordulatot valósított meg, mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Matolcsy fia az MKB-ban kapott állást
A közelmúltban állami tulajdonba került MKB Bankban helyezkedett el a Magyar Nemzeti Bank elnökének, Matolcsy Györgynek a fia. A pénzintézetnél a tulajdonosi jogokat a jegybank gyakorolja.
Gyurcsányék orbánoznak, matolcsyznak a Quaestor-ügyben
A Demokratikus Koalíció hiányosnak tartja a Fidesz vagyonzárolási javaslatát.
Brókerbotrány: mégsem hallgatják meg Szijjártót és Matolcsyt
Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottsága levette hétfői ülésének napirendjéről Matolcsy György és Szijjártó Péter meghallgatását.
Nagyobb növekedést vár a jegybank
Az MNB 3,2 százalékos gazdasági növekedést és a fogyasztói árak stagnálását várja 2015-re. Matolcsy György újabb kamatcsökkentési ciklus elindítását jelentette be.
Ezt csak a Viktor-hívők veszik be
A jegybank és a nyomozó hatóságok eddig nem közöltek konkrétumokat a brókerbotrányról, amiről tudunk, az Matolcsy György és a Fidesz felelőssége, véli a volt pénzügyminiszter. Veres János szerint, ha 2010 előtt is történtek jogsértések, akkor a pénzügyi felügyelet akkori vezetői is felelősek, és a brókercégek ellenőrzését nem úgy kellene szigorítani, ahogy a Fidesz tervezi. Az MSZP és a Fidesz közti kommunikációs háborút a Fidesz kezdte.
Ki tehet a Buda-Cash-ügyről?
A Fidesz szerint az MSZP, az MSZP szerint a Fidesz, az LMP szerint mindenki tehet arról, hogy a Buda-Cash Brókerháznál másfél évtizedig folytatódhattak a csalások. Rogán Antal megígérte, hogy lesz parlamenti vizsgálóbizottság, ami majd kideríti, kik a brókerbotrány felelősei.
Matolcsy: Van magyar modell, és működik
- címkék:
- Matolcsy György
- Címkefelhő »
Matolcsy és Balog segítségét kéri az Igazgyöngy Alapítvány
Törvényt módosítana az MNB a Buda-Cash-ügy miatt
Megszigorítaná Magyar Nemzeti Bank a felügyelet működését a Buda-Cash-ügy miatt, többek között az átfogó vizsgálatok ciklusain változtatna, erről törvényjavaslatot is készítenek.
- címkék:
- Matolcsy György
- Buda-Cash
- MNB
- Címkefelhő »
Matolcsy fejét követeli az MSZP a Buda-Cash-ügy miatt
Az MSZP szerint azonnal távoznia kell a Buda-Cash-ügy miatt Matolcsy Györgynek az MNB éléről, és az új vezetőnek kártalanítania kell a károsultakat.
Hamarosan előveszi Matolcsy az ollót
Februárban nagy valószínűséggel még nem módosítja 2,10 százalékos alapkamatát a Magyar Nemzeti Bank, márciusban azonban óvatos ütemben ugyan, de várhatóan elkezdi az újabb kamatcsökkentési ciklust - jósolták hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Matolcsy magához kérette a bankvezetőket
A növekedési hitelprogram kibővítéséről, a hitelezés támogatásáról, a devizahitelek kivezetésével kapcsolatos tennivalókról, valamint egyéb szabályozói kérdésekről egyeztetett hétfőn a Magyar Nemzeti Bank vezetése a legnagyobb magyarországi pénzintézetek vezetőivel - közölte a jegybank.
- címkék:
- Matolcsy György
- bankár
- MNB
- Címkefelhő »
Matolcsyék megvédik a rózsadombi konferencia-központot
A sajtóban téves számítások jelentek meg arról, mennyiért vett a Matolcsy György vezette jegybank telket a Rózsadombon. A területen konferencia-központot fognak építeni.
Matolcsy elárulta, mikor lehet kamatvágás
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a márciusi inflációs jelentés alapján dönt arról, hogy változatlanul hagyja-e az alapkamat szintjét, vagy módosít rajta – mondta Matolcsy György jegybankelnök, a monetáris tanács elnöke a Lámfalussy konferencia szünetében.
Matolcsy optimistább, mint az IMF
Európának új narratívára van szüksége azután, hogy az Európai Központi Bank elindította monetáris politikai programjait - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Lámfalussy konferencia megnyitóján.
Kifogyott a készpénzből Matolcsy György
Nemcsak a képviselők, hanem az állami tisztségviselők is közzétették vagyonnyilatkozatukat a Parlament honlapján. Az Állami Számvevőszék elnöke államkötvényeket vásárolt, Matolcsy György jegybankelnöknek 10 millióval kevesebb készpénze van, a GVH elnöke pedig még mindig feltüntette ajándék asztali lámpáját.
Túl vagyunk a hét legfontosabb piaci eseményén
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2,1 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot. Bár elemzők szerint az Európai Központi Bank nemrég bejelentett likviditásbővítő intézkedése jelentősen megnövelte a valószínűségét a magyar kamatcsökkentésnek.
Újabb olcsó hitellel állt elő Matolcsy
Matolcsy: Van magyar modell
Van magyar modell és sikeresen működik, ezt ma már szinte mindenki elismeri - mondta a Matolcsy György a IV. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon.
Vállalkozóknak indít iskolát a jegybank
A Magyar Nemzeti Bank a Pallas Athéné Közgondolkodási Program részeként alapítványi formában működő vállalkozói innovációs tudásközpontot hoz létre - jelentette be a jegybank. Az alapítvány 37 milliárd forintot kap az MNB-től, és a pénz hozamából gazdálkodhatnak majd.
MSZP: Gyengül a forint, mégis megy a habzsi-dőzsi
Az MSZP felháborítónak tartja a Magyar Nemzeti Bank „nyakló nélküli” költekezését, miközben a forint árfolyama egyre csak gyengül.
Matolcsy: A jegybank miatt nő a gazdaság
Magyarország stabil pályán van, de még sebezhető. A gazdasági növekedés feléért a jegybank unortodox monetáris politikája a felelős. A jegybank alapítványai az unortodox megoldások terjesztéséhez kellenek. Matolcsy György interjút adott.
Megszabadult az MKB vezetőitől az MNB
- címkék:
- Matolcsy György
- szanálás
- jegybank
- MKB
- MNB
- Címkefelhő »
Nyugatos offenzívát indíthatnak Orbánék
Magyarországon 2006-tól abnormális politikai légkör van, és erre 2010, majd 2014 csak rátett egy lapáttal, miközben lenne rá társadalmi igény, a politikai elitek nem bírják elviselni egymástól, hogy négy évnél többet töltsenek el a hatalomban – mondta az Origónak adott interjúban Csizmadia Ervin. A Méltányosság Politikaelemző Intézet vezetője szerint az „utca” érdekesebb lehet, mint a Jobbik.
MSZP: Tízmilliárdokat lopnak ki a jegybankból
Nyílt és arcátlan korrupció, hogy a kormány a jegybank kasszájából több tízmilliárd forintot zúdít az államosított MKB Bankba azért, hogy azt később továbbadhassák valamelyik fideszes haverjuknak – közölte az MSZP.
Orbán: meg kell erősíteni a bankrendszert
A kormány úgy döntött, felkéri a jegybankot, hogy nyújtson segítséget az MKB megerősítéséhez és újjászervezéséhez - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Matolcsy György jegybankelnökkel közös sajtótájékoztatóján.
Orbán Viktor képe kerülhet a megújuló húszezresre
Megkérdeztük az Origo olvasóit, mit tippelnek, mi lehet a mai Orbán–Matolcsy-bejelentés témája.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Matolcsy György
- Címkefelhő »
Orbán és Matolcsy együtt tesz bejelentést
- címkék:
- Orbán Viktor
- Matolcsy György
- Címkefelhő »
Matolcsy György elégedett Magyarország gazdaságpolitikájával
Az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás megőrzése mellett a Magyar Nemzeti Bank elsőrendű feladata 2015-ben az lesz, hogy kivédjen minden, a magyar pénzügyi rendszert érintő támadást - mondta a jegybank elnöke.
Matolcsy tovább vághatja a kamatot
- címkék:
- Matolcsy György
- alapkamat
- MNB
- EKB
- Címkefelhő »
Még egy bankot venne Matolcsy milliárdos rokona
Vételi ajánlatot tett a Széchenyi Bankra a Matolcsy György unokatestvére által birtokolt NHB Növekedési Hitelbank – értesült az Origo. A Széchenyi Bank élére november 4-én rendelt ki felügyeleti biztosokat az MNB. A Szemerey Tamás birtokában lévő NHB Bank idén november 7-ig az Evobank nevet viselte.
Átnevezték Matolcsy unokatestvérének bankját
A DK feljelenti Matolcsyt
Matolcsy György beiratkozott a Közszolgálati Egyetemre
A félreértett internetadó búcsúja
A netadó ment, a költségvetés jött: jól járnak a családok, a nyugdíjasok és a rendvédelmisek. A Klik még idén pénzt kap, a kormány a gyermekétkeztetési keretből veszi el. Matolcsy elzavarná a külföldi bankokat, az LMP pert nyert a NAV ellen. Ez történt a héten a gazdaságban.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Balog Zoltán
- Matolcsy György
- Rogán Antal
- Varga Mihály
- Horváth András
- foglalkoztatottság
- közmunka
- szélessávú internet
- rendvédelmi dolgozó
- nyugdíjemelés
- internetadó
- GDP-növekedés
- családtámogatás
- pedagógusbér
- családi adókedvezmény
- növekedési hitelprogram
- költségvetés 2015
- bankrendszer
- nyugdíj
- MKB Bank
- LMP
- JP Morgan
- Nemzetgazdasági Minisztérium
- NAV
- Klik
- MNB
- Címkefelhő »
Orbán ellentmondott Matolcsynak
Orbán Viktor szerint a gazdasági növekedéssel minden rendben, a pénzügyi egyensúllyal viszont vannak problémák. Matolcsy György szerint a helyzet épp fordított. A 2015-ös költségvetésből nem látszik, hogy bármelyikük céljai megvalósulnának.
Matolcsy nem bánja, ha a külföldi bankok kivonulnak
A magyar bankrendszer átalakulását segíti, ha a külföldi bankok kivonulnak Magyarországról, és leányaik állami kézbe kerülnek, mondta Matolcsy György.
Fellendülést várnak az akarattyaiak a jegybankelnök feleségétől
Október 12-én, az önkormányzati választás napján válik függetlenné Balatonkenesétől Balatonakarattya. A leválást a háttérből támogatta Matolcsy Gyöngyi, a jegybankelnök felesége, aki a község polgármestere lenne. Riválisa, Vatics Erzsébet szerint a falunak helyi gazda kell, és nem fővárosi diktátumok – a tét azonban nem csak a vezető személye. Csaknem tizenötmilliárdos önkormányzati vagyonon, strandokon és telkeken kell Kenesével osztozkodni.
Matolcsy: A jegybank küldetése a közjó szolgálata
Én nem tudom, micsodák Matolcsy tanai
A jegybank évi kétmilliárd forintot költ egy saját oktatási hálózat létrehozására: a Pallasz Athéné fantázianevű program másfélszer annyi állami támogatást kapott, mint a teljes magyar felsőoktatás. De mi az a Matolcsy-féle, “bukott liberális tanokat meghaladó”, unortodox közgazdaságtan, és mit gondolnak róla a szakma képviselői?
Jótékonykodnak a jegybank vezetői
Nem veszik fel tiszteledíjukat a jegybank alapítványainál a Nemzeti Bank tisztségviselői, hanem jótékony célokra utalják. A legtöbben az Összefogás az Államadósság Ellen Alapnak utalnak.
Matolcsy Györgynek jelenése van a bizottság előtt
A jegybank nyilvánosságra került költései miatt hétfőre összehívja az Országgyűlés költségvetési Bizottságát a testület szocialista elnöke. Burány Sándor azt mondta, hogy az MSZP az ülésen rendkívüli állami számvevőszéki ellenőrzést fog kezdeményezni. A Fidesz szerint törvénytelen a testület összehívása.
Az MSZP menesztené Matolcsyt
Az MSZP szerint alkalmatlan a Magyar Nemzeti Bank vezetésére Matolcsy György, ezért távoznia kell posztjáról.
Közpénz-e az MNB nyeresége?
A jegybank nyereségét nem tekinti közpénznek Matolcsy György, de veszteség esetén biztosan az államnak kellene helytállnia. Hasonló esetekre lehetnének tartalékok azok a százmilliárdok, amelyeket kastélyokra, irodaházra és alapítványaira költ a Magyar Nemzeti Bank.
MSZP: El kell távolítani a jegybankelnököt!
Az MSZP szerint el kell távolítani a jegybankelnököt, aki "kontroll nélkül szórja a pénzt" - jelentette ki az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke.
- címkék:
- Matolcsy György
- MSZP
- Címkefelhő »
Az Operaház hegedűket venne Matolcsy támogatásából
Hegedűket és más vonós hangszereket vásárol az Operaház a Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalás programján elnyert 450 millió forintból. A jegybank három év alatt kétmilliárd forintot oszt szét, a támogatást nyolcvan százalékban az állam, pontosabban állami intézmények kapják.
Saját közgazdasági képzést épít Matolcsy György
Újat építene a szerinte túlhaladott neoliberális gazdasági képzés helyett Matolcsy György jegybankelnök, aki szerint erre kell az a 200 milliárd forint, amelyet saját alapítványainak adott az MNB. Az elnök egy interjúban arról is beszélt, miért vásároltak drága ingatlanokat.
Matolcsyék szabadon költekezhetnek
A Magyar Nemzeti Bank 2013 vége óta már 16 milliárd forintot költött el különböző ingatlanok vásárlására, de van még bőven pénze, mert az igazgatóság 50 milliárdos keretet hagyott jóvá ilyen célokra. A tranzakciókat a felügyelőbizottság ellenőrizhetné, de egy joghézag miatt most nem is létezik, a számvevőszék pedig majd csak évek múlva ér oda, hogy vizsgálja a mostani időszakot.
Feljelenti a jegybankot az Együtt-PM
Az ellenzéki pártszövetség feljelentést tesz a kastályszálló megvásárlása miatt.
Vége a kamatcsökkentésnek
Matolcsyék mennek tovább, 2,3 százalék lett az alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank ezúttal sem okozott meglepetést, és az elemzői várakozásoknak megfelelően ezúttal is 0,1 százalékkal csökkentette az alapkamatot. Már csak az a kérdés, hogy a jegybank meddig megy az enyhítéssel, és lesz-e 2 százalék alatti kamat a következő hónapokban.
Erősebb lesz Matolcsy hatósága
Az állam a jövőben csak a legvégső esetben menthet bankot, és a veszteségeket mindenekelőtt a bedőlt pénzügyi szervezet tulajdonosainak kell állnia. Mindenütt ez lesz a főszabály az unióban, az erről szóló törvényjavaslatot múlt héten nyújtotta be a kormány. A szuperhatósággá dagasztott Magyar Nemzeti Bank szinte bármit megtehetne egy bedőlt banknál.
Matolcsy most megcsinálhatja a rossz bankot
A jegybank szándékai szerint ősszel felállhat egy rossz bank, amely megszabadítaná a bankokat a bedőlt vállalati hitelek terhétől. A modell sok országban sikeresen működik, és bár sok pénz kell hozzá, hosszú távon akár mindenki jól járhatna vele.
Matolcsyék átvennék a legrosszabb hiteleket
A Napi Gazdaság cikke szerint létrehoznának Magyarországon egy úgynevezett rossz bankot, amelybe a pénzintézeteknél felhalmozódott bedőlt kereskedelmi (azaz nem lakossági) hiteleket tennék át. Ezzel tehermentesítenék a bankokat, amelyek könnyebben tudnának új hiteleket nyújtani a gazdasági szereplőknek.
- címkék:
- Matolcsy György
- hitel
- MNB
- Címkefelhő »
Matolcsy lát még esélyt a kamatcsökkentésre
Elképzelhető, hogy a Magyar Nemzeti Banknak módja nyílik további mérsékelt kamatcsökkentésekre, de az ezzel kapcsolatos elemzői előrejelzések némelyike eltúlzott – mondta csütörtökön Londonban Matolcsy György jegybankelnök.