Mars

címke rss

Már a Mars épületeinek anyagát kutatják

Tudomány2017.04.27, 18:21

A kutatók már azon dolgoznak, hogyan lehetne a 2030-as évekre lakható házakat építeni marsi körülmények között.

Földönkívüli gazdálkodásban teremhet burgonya?

[origo] Gasztro2017.04.21, 13:45

A Perui Műszaki és Technológiai Egyetem kutatói a Mars talaját imitáló termőföldbe 65 különböző burgonyafajtát ültettek, hogy megnézzék, növekedésre képesek-e a növények. Négy ki is nőtt, egy közülük pedig jobban fejlődött, mint a másik három. Ezzel megnyílt a lehetőség, hogy a jövőben ezt a fajta burgonyát esetleg a vörös bolygón termeszthessék.

Meglepő dolgot észleltek a Mars légkörében

Tudomány2017.04.11, 15:08

Elektromos töltéssel rendelkező fématomok, vagyis fémionok vannak a Mars légkörének felső rétegében, írja a Phys.org tudományos portál cikke. A fémionok felfedezésével eddig láthatatlan folyamatokat térképezhetnek fel a szakértők a vörös bolygó felső légkörének ionizált tartományában, az ionoszférában. 

Ősi világ romjai keringhetnek a Mars pályáján

Tudomány2017.04.05, 13:28

Tudósok egy csoportja bizonyítékot talált arra, hogy a Marssal azonos pályán keringő, úgynevezett trójai aszteroidák valaha egy ősi, mára teljesen elpusztult égitest maradványai lehetnek. Egy most megjelent tanulmány szerint e kisbolygók ugyanolyan anyagból épülnek fel, és vélhetően egy kisebb planétából szakadhattak ki még évmilliárdokkal ezelőtt.

Ezért vált száraz, hideg világgá a Mars

Tudomány2017.04.01, 11:40

A Napból kirobbanó részecskék miatt vált az egykor a Földéhez hasonló légkörrel rendelkező Marsból száraz és hideg, életre alkalmatlan bolygó.

Lehetségessé válhat a marsi krumplitermesztés

Tudomány2017.03.31, 13:15

Sikerült krumplit növeszteni a Marson uralkodó kegyetlen körülményeket szimuláló limai laboratóriumban.

Kígyók a Marson

Tudomány2017.03.28, 16:50

Homokban kúszó kígyóknak látszanak a dűnék a Marsról készült legújabb műholdképen.

Sérüléseket fedeztek fel a Curiosity kerekén

Tudomány2017.03.22, 16:46

Két törést fedeztek fel a NASA szakemberei a Curiosity marsjáró egyik kerekén.

A NASA kutatója kitalálta, hogyan lehetne feltámasztani a Marsot

Tudomány2017.03.03, 16:45

A NASA kutatója kitalálta, hogyan tehetnék újra élhetővé a Marsot: mesterséges mágneses pajzsot vonnának köré, így a vörös bolygó feltámadhatna holtából.

Közel négymilliárd éves baktériumok maradványaira bukkantak

Tudomány2017.03.02, 00:07

3,77 milliárd éve élt mikroorganizmusok maradványaira talált rá egy nemzetközi kutatócsoport. Ezek az eddig ismert legrégebbi fosszíliák, körülbelül 300 millió évvel előzik meg a korábbi rekordernek számító ősmaradványokat, írja a Nature legújabb száma.