marketing
címke rss- kapcsolódó címkék:
- reklám
- kkv
- gazdaság
- vállalkozás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kínai részegységek az újabb Airbusban is
Kínai beszállítók működnek közre az Airbus új szélestörzsű gépének az elkészítésében is, miután tavaly már egy komplett Airbus 320-at szereltek össze a nyugat-európai repülőgépgyártó konzorcium kínai gyárában.
Lelohadt a plázaépítési láz
Európában feleannyi bevásárlóközpont épült az első félévben, mint 2009 azonos időszakában. Magyarországon egy plázát sem adtak át.
Félrevezető kampány miatt büntették a Vodafone-t
60 millió forintra bírságolta a Vodafone Magyarországot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert megítélése szerint egy reklámkampányban tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a mobilszolgáltató.
Több száz autókereskedő lenne többes ügynök
Eddig 25 autókereskedő kapta meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) a jogosultságot arra, hogy több bank, illetve lízingcég hitelét is ajánlja ügyfeleinek, és többszáz cég kérelme még elbírálásra vár - mondta Binder István a felügyelet szóvivője.
Keresik a legjobb magyar márkákat
Az idén útjára indul a MagyarBrands program, a hat éve elnyerhető Superbrands cím mellett - közölte a szervező Superbands Magyarország.
- címkék:
- marketing
- díjazás
- márka
- magyar termék
- Címkefelhő »
Tizedével zuhant a román üzletek forgalma júliusban
Romániában 10,5 százalékkal esett júliusban a kiskereskedelmi forgalom júniushoz képest, amikor még 3,1 százalékkal nőtt az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a román statisztikai hivatal (INS) pénteken.
Augusztusban 23,5 százalékkal több új autót adtak el Magyarországon
Az idén augusztusban 2 994 új személygépkocsit, 23,5 százalékkal többet adtak el Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, közölte a Datahouse Kft. szerdán.
- címkék:
- autópiac
- marketing
- Címkefelhő »
Közép-Európa meghódítására készül az IND
Öt éven belül Közép-Európa és a Közel Kelet piacvezető vállalkozása kíván lenni az IND Group, amely internetes, mobiltelefonos bank rendszerek fejlesztésével és értékesítésével foglalkozik. Vinnai Balázs, a társaság vezetője beszélt az [origo]-nak arról, hogy miképpen vásárolták fel korábbi német partnerüket, s hogy miképpen tudott töretlen fejlődést elérni egy egyáltalán nem tipikus magyar "garázsvállalkozás".
Kaszínóváros lesz a Hajógyári-szigeten - írja a Népszabadság
A "kaszínókapitalizmus" újratöltéséről ír a Népszabadság, annak kapcsán, hogy információi szerint a Hajógyári-szigetre tervezett szórakoztató-központ létrehozása ellen nem ágál a Fidesz, mint tette azt a sukorói beruházás ellen.
Csökkent az élelmiszer-kereskedemelem forgalma itthon
Magyarországgal együtt tíz fejlett európai országban kevesebb élelmiszert adott el a kiskereskedelem a második negyedévben, mint tavaly április-júniusban. Értéket tekintve szintén tíz országban, köztük hazánkban regisztrált mínuszt a Nielsen piackutató vállalat Growthreporter nevő elemzése 21 ország trendjeiről.
Budapestet választotta régiós központjának a Crédit Agricole
Budapesten állította fel vállalati készpénzmenedzsment (cash management) üzletágának közép- és kelet-európai regionális központját a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank (CA-CIB). A bank magyarországi fióktelepének tevékenysége változatlan marad - közölte a pénzintézet.
Öt fura könyvkampány
Egy fickó 20 ezer kilométert autózott, hogy felrajzolja Amerika térképére a világ legnagyobb könyvreklámját. És nem ő az egyedüli őrült, akadnak mások is, akik meglepő módszerekkel próbálnak könyveket népszerűsíteni - akár a magukét, akár másét. Összegyűjtöttük az öt legbizarrabb könyvkampányt.
- címkék:
- Ayn Rand
- marketing
- Címkefelhő »
Negyvennyolc szállodájától válik meg az Accor
Az Accor-lánc 48 szállodáját értékesíti, a bevételből adósságállományát csökkenti a társaság, de az eredmény növekedését is várják a tranzakciótól.
- címkék:
- marketing
- eladás
- szállodalánc
- Címkefelhő »
Jövő év végén már tankolható dunaföldvári bioetanol
Évente 240 millió liter bioetanolt állítanak majd elő abban a dunaföldvári üzemben, ami közvetve 600 álláslehetőséget nyújt majd.
Kevés bioterméket vesz a magyar
Bár egészségesnek tartják, magasabb áruk miatt csak harmadannyian vásárolnak biotermékeket Magyarországon, mint Európában.
Odaveszett a hazai zöldség- és gyümölcstermés harmada
Az idei rendkívüli időjárás miatt a hazai zöldség- és gyümölcstermés harmada semmisült meg, de például cseresznyéből a termés 80 százaléka veszett oda - a terméktanács adatai szerint.
Robbant az internetes kereskedelem Kínában
Az idei év első felében 60 százalékkal növekedett az internetes eladások értéke Kínában, ami 257 milliárd eurót tett ki.
- címkék:
- Kína
- kereskedelem
- internet
- marketing
- Címkefelhő »
Vasút visz a fényeslitkei ipari parkhoz
900 millió forintos beruházás keretében átadták a fényeslitkei ipari parkhoz vezető normál- és széles nyomtávú vasútat.
A fix árakról vitázik a könyvszakma
Más-más indokkal rögzítenék a könyvek árait a piac szereplői az emelkedő költségek megosztása miatt - írja a Vilálgazdaság.
- címkék:
- árak
- marketing
- könyvkiadás
- könyváruház
- Címkefelhő »
Reménykedve figyelik a Kárpát-medencei gazdasági térség tervét a vállalkozók
Van létjogosultsága a Kárpát-medencei gazdasági térség kialakításának - ebben egyetértettek az [origo]-nak nyilatkozó határon túli vállalkozók, akik szerint a régiós fejlesztéseket hangsúlyozva uniós forrásokat is lehetne szerezni, de nem a magyar dominanciát hangsúlyozva kell népszerűsíteni a tervet. A regionális együttműködés ötelete a bálványosi szabadegyetemen merült fel újra, és bekerült az új Széchenyi-tervbe is.
Magyarok, akik kínaiak millióit itatják - az Aquaprofit-sztori
Másfél magyarországnyi kínai lakos ivóvízellátásán dolgozik az Aquaprofit Zrt., amely 15 év alatt lett kisvállakozásból kétmilliárd forintos céggé. Hogy miképpen kerül egy magyar cég Kínába, s hogyan tudja pozícióit megtartani - erről beszélt az [origo]-nak Nádasi Tamás, a társaság elnöke, aki szerint szinte korlátlan üzleti lehetőségek állnak Kínában a magyar vállalkozások előtt.
Világsikerben reménykedik a magyar nanotechnológiás cég
Nagy külföldi gyógyszergyárak érdeklődésére számíthat az a magyar nanotechnológia, ami vérnyomáscsökkentők sokkal gyorsabb felszívódását eredményezi - bizakodik az eljárást birtokló cég.
"Egymillió munkahely apró beruházásokból" - jön az új Széchenyi terv
A termelő ágazatok, illetve a munkaerőt tömegesen felszívó turizmus-vendéglátás lendületbe hozását várják az [origo]-nak nyilatkozó vállalkozói szervezetek az új Széchenyi-tervtől, akik fontosnak tartják a külpiacokra kerülés támogatását és a pályázatok tiszta kereteinek szavatolását is. A kormány szerdán ismerteti saját elképzeléseit a gazdaság fejlesztéséről, sok apró beruházásból jöhet össze a célként kitűzött egymillió új munkahely.
A válság ellenére nőtt a Coca Cola nyeresége
Elsősorban a feltörekvő piacoknak köszönhetően a Coca Cola Co. 16 százalékkal növelte adózott eredményét az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Csökkent viszont a cukros, szénsavas üdítők eladása.
Mire jó és miért hiánycikk a piackutatás?
A hazai vállalkozások elenyésző része foglalkozik piackutatással, ennek anyagi okai vannak alapvetően, de az is igaz, hogy egyelőre nem vált részévé a vállalati kultúrának. Pedig egy vállalkozás üzleti sikerében vagy kudarcában meghatározó lehet a piackutatás - hívják fel a figyelmet a szakemberek.
Eltűnhet a logó a cigikről Ausztráliában
Ha a törvényhozás megszavazza az ausztrál kormány javaslatát, jövő júliustól nemigen lehet majd villogni a drága presztízscigikkel a kontinensnyi országban: logó helyett apró, eldugott szöveg jelzi majd a márkát a csomagolásokon. A dohányipar nem nyugszik bele a változtatásba.
Neten terjeszkednek az amerikai kiskereskedők
A gazdasági válság lassú lecsengésével az amerikai kiskereskedelmi cégek igyekeznek magukra találni, de a terjeszkedés lehetőségét nem újabb üzletek nyitásában, hanem főleg az online forgalom növelésében látják.
Májusban indul a kkv-k hete
Május 25. és június 1. között, második alkalommal szervezi meg az Európai Bizottság a vállalkozói létformát népszerűsítő rendezvénysorozatát, az Európai KKV Hetet. A nemzetközi programsorozat keretében szakmájukban sikeres, kiemelkedő eredményeket elért vállalkozók, a nagykövetekként személyes tapasztalataikkal támogatják a jelen és a jövő vállalkozóit.
- címkék:
- céghírek
- marketing
- Címkefelhő »
Ingyenes tanácsadó hálózatot épít az ÁFSZ vállalkozásoknak
Ingyenes szakmai tanácsadó hálózat kialakításába kezdett az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ), hogy információkkal segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a kezdő vállalkozókat - közölte az ÁFSZ.
- címkék:
- kkv
- marketing
- vállalkozás
- cégügy
- ÁFSZ
- Címkefelhő »
Ismét Novák Péter lett az IAB hazai elnöke
Az online marketinges szervezet régi-új vezetője szeretné minél előbb elérni, hogy öt forintból egyet az új médiában költsenek el a hirdetők.
Ritka a marketing a kisebb vállalatoknál
A mikro-, kis- és közepes vállalkozások mindössze 32,8 százaléka folytat tudatos marketing tevékenységet, éves szinten átlagosan a forgalmuk 4 százalékát fordítva erre - derül ki az Ipsos és a Marketing Commando együttműködésében készült legfrissebb felmérésből.
- címkék:
- kkv
- marketing
- Címkefelhő »
Hatalmas bírság a gyógyszergyárnak, dollármillliók a lebuktatóknak
Rekord összegű, 2,3 milliárd dolláros bírságot róttak ki a világ legnagyobb gyógyszercégére, az amerikai Pfizerre törvénytelen marketingtevékenység miatt - közölte a VOA rádió csütörtökön. A cég törvénysértő gyakorlatát kiszivárogtató hat bennfentes személy 102 millió dollár jutalmat kap.
- címkék:
- gyógyszeripar
- bírság
- marketing
- Pfizer
- Címkefelhő »
A hirdetőtábla visszanéz
A japán internetes piacon vezető pozícióban levő Yahoo a tokiói székhelyű Comellel összefogva idén ősszel 500, az elhaladó járókelőkre szabott reklámokat megjelenítő hirdetőoszlopot tervez elhelyezni fukuokai bevásárlóközpontokban és vasútállomásokon.
- címkék:
- Japán
- marketing
- Samsung
- True media
- Yahoo
- Címkefelhő »
Keresik a Magyarország-fílinget
Szürke és lerobbant, rosszkedvű kelet-európai helynek gondolják Magyarországot a nyugaton élők, ráadásul Budapest nevén kívül kevés konkrétum jut eszükbe rólunk. A közelmúltban alakult Országmárka Tanács feladata, hogy kitalálja a Magyarország-képet, és olyan tömegmárkává formálja, amelyhez éppúgy kapcsolódik egy pozitív életérzés, mint például a Coca-Colához. Másnak állítólag már bejött.
Tovább üti a Microsoft az Apple-t
A 'Laptop Hunter' kampány részeként új spotban támad a Microsoft. A főszereplő ezúttal Giampaolo - egy jóképű, informatikában jártas, a vásárlandó számítógéppel szemben határozott elképzelésekkel rendelkező fiatalember. A számítógépre 1500 dollárt kap a Microsofttól, azzal a feltétellel, hogy az összegből megmaradó részt is megtarthatja, ha nem lépi túl a keretet.
- címkék:
- marketing
- Laptop Hunter
- Microsoft
- Apple
- Címkefelhő »
Megint az Apple-t csépelik a Microsoft reklámjai
A redmondi szoftvercég legújabb reklámjaiban magas ára miatt fitymálja a Macet. Az adok-kapok jó ideje tart a két rivális cég között, és úgy tűnik, most új lendületet vehet - miközben éppen egyre kevésbé fogynak az Apple gépei.
Állásszerzés kreatív eszközökkel
A küszöbön álló gazdasági válság vélhetően még nehezebbé teszi az állásszerzést. Érdemes éppen ezért a hagyományostól eltérő módszerekkel is próbálkozni. Különösen a marketing és a reklám szakmába készülőknek érdemes megmozgatni a fantáziájukat. Saját weboldal, plakátszerű bemutatkozó anyag, egyedi PR-akciók, és máris felfigyelnek az álláskeresőre. Sikeres és sikertelen eseteket mutatunk be.
A GVH igazat adott a Microsoftnak
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint nem követett el gazdasági erőfölénnyel való visszaélést a Microsoft Magyarország Kft. a disztribútorok részére nyújtott marketing támogatással.
Turizmusban utazik Budapest
A 2008/2009-es téli szezonban 60 000 többlet vendégéjszakát kívánnak elérni a fővárosi elő- és utószezoni turisztikai forgalmának növelésére indított akció eredményeként - mondta Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) marketing igazgatója egy szakmai rendezvényen hétfőn Budapesten.
Akció a fővárosi turisztikai forgalom növelésére
A 2008/2009-es téli szezonban 60 ezer többlet vendégéjszakát kívánnak elérni a fővárosi elő- és utószezoni turisztikai forgalmának növelésére indított akció eredményeként - mondta Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) marketing igazgatója egy szakmai rendezvényen hétfőn Budapesten.
Marketing Centrum: A fideszesek is a kormánynak drukkolnak
Magasan nyerné a Fidesz a választásokat, ha azokat most tartanák, és csak a magyarok negyede látná szívesen Gyurcsány Ferencet 2010-ig a miniszterelnöki székben - derül ki a Marketing Centrum felméréséből. A 2009-es költségvetés elfogadásáért viszont a megkérdezettek csaknem fele drukkol.
Keveset költenek a vállalatok marketingre
A vállalatok 40 százalékának nincs önálló marketing-szakterülete, s ennek okaként leginkább a költségek és a megfelelő szakemberek hiányát jelölték meg a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) megbízásából készített felmérés válaszadói.
- címkék:
- marketing
- vállalat
- Címkefelhő »
Hulladéklerakó épült Görcsöny mellett
Átadták a BIOKOM Kft. új szilárdhulladék-lerakóját a baranyai Görcsöny mellett csütörtökön - közölte a Pécs és környéke hulladékkezelését is ellátó vállalat marketing menedzsere az MTI-vel.
- címkék:
- marketing
- menedzser
- Pécs
- MTI
- Címkefelhő »
Bővült a direkt marketing piaca
A direkt marketing (dm) piac 2007. évi forgalma 35,14 milliárd forint volt, ami 23 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - mondta Hivatal Péter, a Direkt Marketing Szövetség (DMSZ) elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
- címkék:
- devizapiac
- piac
- marketing
- Budapest Bank
- Címkefelhő »
Szakadék felé rohanó bérlők az Arénában
A budapesti Aréna Pláza menedzsmentje szerint a tavasszal indított marketingakciók már növelték a látogatottságot, az [origo]-nak nyilatkozó bérlő azonban ebből mit sem érez, sőt azonnal menekülne a komplexumból. Az épület hétközben kong az ürességtől, az óriásparkoló egy része használható csak, de az ingatlanszakember szerint van még remény.
- címkék:
- Budapest
- marketing
- tavasz
- Aréna
- Címkefelhő »
Ferihegyre jön a Ryanair
A Ryanair diszkont légitársaság ősztől járatot indít Ferihegy és az angliai Nottingham között, a légitársaság az első évben 60 ezer utasra számít a járaton - jelentette be Tomasz Kulakowski a légitársaság közép-európai értékesítési és marketing menedzsere csütörtökön Ferihegyen.
Kerülik a turisták az Amerika erődöt
Az amerikai turisztikai iparág képviselőinek szervezete (DAP) egy szenátusi bizottsági meghallgatáson gyors állami segítséget sürgetett a beutazó turizmus talpra állítása érdekében. Az idegenforgalmi krízis a szeptember 11-e utáni biztonsági szigorítások miatt alakult ki.
- címkék:
- USA
- Amerika
- beutazó turizmus
- vízum
- marketing
- Címkefelhő »
Sármellékről indul charterjárat Bulgáriába
Heti rendszerességgel indul charterjárat 2008 nyarán Sármellékről a bulgáriai Burgaszba - tájékoztatta a FlyBalaton repülőtér értékesítési és marketing igazgatója a távirati irodát kedden.
Új karrier építhető a jelenlegi cégnél
Értékesítőből marketinges, marketingesből pénzügyes, gépészmérnökből HR-es. Nem kell feltétlenül otthagyni a munkahelyet, ha pályát akarunk módosítani. A nagy cégek egy része felismerte, akkor tartható meg hosszú távon az értékes munkaerő, ha a cégen belüli váltást is lehetővé teszi számára.
Lemezlovasságra adja fejét a professzor
Digitális marketing és kommunikáció találkozóra kerül sor április 26. és 29. között. Az utolsó napon neves előadókkal és szakmai workshopokkal tarkított fesztivál zárórendezvényén az elektronikus zene egyik úttörője, a Kraftwerk egykori tagja, Karl Bartos lép fel dj-szettjével.