makrogazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdasági válság
- GDP
- KSH
- infláció
- IMF
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Alkotmánymódosítással indítja a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálatát a Fidesz
A még hatályos alkotmány módosításával teremtene lehetőséget a Fidesz arra, hogy csökkentse vagy meg is szüntesse a korhatárnál fiatalab korban visszavonult nyugdíjasok ellátását. A módosító javaslat az első lépés a rokkantnyugdíjasokat támogató rendszer felülvizsgálatának, amit a Széll Kálmán-tervben jelentett be a kormány. Az intézkedések körülbelül hatszázezer embert érinthetnek.
Matolcsy: A munkanélküliek csak három hónapig kapnak járadékot
Emelkedik a gyógyszercégek különadója, az állam átvállalja a MÁV adósságát - derült ki a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, amelyen a Széll Kálmán Terv részleteit ismertette a nemzetgazdasági miniszter. A munkanélküli-járadék időtartama harmadára csökken, de az összege nő.
"Egy generációnak egy mosógép" - interjú a növekedéstagadó francia közgazdásszal
Kevesebbet dolgozunk, kevesebbet utazunk, kevesebb tárgyat használunk, de azok hosszabb ideig működnek majd, a ma ismert pénz pedig eltűnik az életünkből - ilyen lesz a nem túl távoli jövő, ha megvalósul Serge Latouche francia közgazdász növekedés nélküli gazdasága. Latouche az [origo]-nak azt mondta, fel kell számolni a kapitalizmust, mert az jelenlegi formájában nem tartható fent, de ez nem azt jelenti, hogy visszatérünk a kőkorszakba.
Hétfőn érkezhetnek új tagok a monetáris tanácsba
Két héttel ezelőtti forgatókönyvnek megfelelően tölthetik fel a jegybank legfőbb döntéshozó testületét.
Megkímélték a kormánypártok a mattra állított jegybankot
Csak két tagot jelölt a Magyar Nemzeti Bank legfőbb döntéshozó testületébe a kormánypárti többségű gazdasági bizottság, pedig összesen négy tagot jelölhetett volna, megváltoztatva a kormány által sokat bírált jegybank döntéseit. A kormány és a jegybank hónapok óta tartó, az EU bankjának figyelmét is felkeltő konfliktusa így egy ideig nyitva marad. A maradék jelölteket a kormánypártok egy egyelőre meg nem határozott időpontban választják ki.
A vártnál jobb adatot produkált a magyar gazdaság
Az előzetes becslés szerint várt 1,7-1,8 százalékkal szemben 2 százalékkal növekedett a múlt év utolsó három hónapjában a magyar gazdaság. Az éves növekedés 1,2 százalékos volt.
- címkék:
- GDP
- makrogazdaság
- növekedés
- KSH
- Címkefelhő »
"A fanatizmust is ajánlatos elkerülni" - elemzők a kiadácsökkentésről
Alapvetően jó iránynak tartják az [origo]-nak nyilatkozó banki elemzők a kormány kiadáscsökkentő terveit. Az nem világos, hogy a kormány pontosan mennyi pénzt takarítana meg 2011-ben, de a megkérdezett elemzők szerint így is érezhető, hogy a piac pozitívan értékeli a bejelentést. Szerintük a kormánynak arra kell figyelnie, hogy hosszú távon is ható döntéseket hozzon.
Felpörgött decemberben az infláció
Az infláció a novemberi 4,2-ről 4,7 százalékra ugrott meg decemberben. Tavaly átlagosan pedig 4,9 százalékos volt az éves infláció - derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. Átlag felett drágultak a szeszes italok, a dohányáruk és a háztartási energia is, de jelentősen emelkedett a benzin ára is.
Lendületben a német gazdaság
A várakozásoknak megfelelően bővült a német gazdaság tavaly az egy évvel korábbi hanyatlás után.
Kopátsy Sándor: Szegény országban kevés, gazdag országban sok jut a nyugdíjasoknak
Kopátsy Sándor szerint a kormánynak minden lehetősége megvan arra, hogy elindítsa a fejlődést, amelynek kulcsa a foglalkoztatottság növelése. Az egymillió munkahely nagy részét a mezőgazdaság adhatja Kopátsy szerint, de ehhez vissza kell szerezni az orosz piacokat és fejleszteni az öntözéses termelést. A nyolcvankilenc éves közgazdász bírálta az euró beveztését és a magyarországi devizahitelezést, valamint beszélt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez fűződő kapcsolatáról is.
"A kormány münchhauseni utat választott" - interjú Járai Zsigmonddal
A kormány járatlan utat választott a válságból való kitörésre, amiben a siker, de a bukás lehetősége is benne van - mondta az [origo]-nak Járai Zsigmond, a jegybank korábbi elnöke, aki a Költségvetési Tanács körül kialakult vitát komolytalannak tartja, azt pedig érthetőnek, hogy az MNB felügyelőbizottságában lecserélik a "Gyurcsány-kinevezetteket". Interjú Járaival, aki beszél arról is, szerinte miért zuhan az általa is fémjelzett biztosítótársaság részvényeinek ára.
Orbán: Magyarország jó úton halad, nincs szüksége az IMF segítségére
Orbán Viktor kormányfő pénteken kijelentette, Magyarország jó úton halad és nem fog a Nemzetközui Valutaalaphoz fordulni a Moody's hétfői leminősítése miatt.
Az élelmiszerek húzták az inflációt
A várakozásoknak megfelelően 4,2 százalékos volt a novemberi infláció. Az áremelkedésben az élelmiszerek játszották a főszerepet.
A Financial Times szerint előbb-utóbb emelni kell a magyar nyugdíjkorhatárt
A Financial Times szerdai számában a magyar szakértőkhöz hasonlóan azzal magyarázza a Moody's hétfői leminősítését, hogy a kormány lépései nem győzték meg a befektetőket és a hitelminősítőket. A gazdasági napilap szerint strukturális reformokra van szükség, nem pedig eseti megoldásokra.
"Senkit sem sikerült meggyőzni" - spórolás kell a bóvli kategória elkerüléséhez
A Moody's hitelminősítő hétfőn a kedvezőtlen költségvetési kilátások miatt két osztályzattal lerontotta a magyar adósbesorolást, ezzel már csak egy kategória választja el Magyarországot a befektetésre nem ajánlott, bóvli ketagóriától. Elemzők szerint a lépés azt jelzi, hogy a kormány nem tudta meggyőzni a piacot, és a további leminősítés elkerüléséhez nem átmeneti, hanem tartós kiadáscsökkentésre lenne szükség. A Moody's bejelentése után gyengülni kezdett a forint.
Rosszul sikerült a magyar állampapírok aukciója
A visszafogott befektetői érdeklődés miatt a tervezettnél 10 milliárd forinttal kevesebb kincstárjegy kelt el kedden. A papírok hozama jelentősen emelkedett.
Royal Bank of Scotland: Az EU rugalmatlansága szülhette a magyar nyugdíjlépéseket
A Royal Bank of Scotland elemzője szerint valószínűleg a nyugdíjreform költségeinek elszámolásának uniós elutasításával magyarázhatók a magyarországi nyugdíjlépések, amelyek a piaci szereplők körében bizonyosan nem lelnek rokonszenvre.
December 4-től várja a válságadókat a kincstár
A válságadó fizetésére kötelezett kiskereskedelmi, energiaipari és távközlési cégek számára nyitott számlákra december 4-től lehet befizetni a pénzt.
Ír válság: IMF-EU-delegáció érkezik Dublinba
Közös euróövezeti és IMF-küldöttség érkezik Írországba, a Dublinnak nyújtandó esetleges közös hitelprogramról csütörtökön kezdődhetnek a tárgyalások. Korábban háttéregyeztetéseket folytatott az ír kormány a nemzetközi szervezetekkel egy bankmentési forgatókönyvről.
Orbán: Jövőre eldől, milyen lesz a következő évtized
Az elkövetkező évben dől el, milyen lesz a következő tíz - mondta hétfőn a parlamentben Orbán Viktor kormányfő, aki szerint a 2011-es költségvetés az adósságcsapdából való kitörés első lépése, 2014-15-re 70 százalék alá kerül az államadósság, a kormány magyar modellt vezet be az adózásban, át fog alakulni az oktatási és az egészségügyi rendszer, illetve a közösségi közlekedés.
Rákapcsolt a magyar gazdaság, csőd szélén a Cerbona
Vártnál jobb lett a magyar GDP-adat, csődbe mehet a Cerbona, maradt a kamatszint, versenyképes bért ígér a Rába, 2015-ben jöhet a lengyel euró - heti gazdasági összefoglaló Harka Pétertől, az Atradius Követeléskezelő magyarországi fióktelepének vezetőjétől.
A legjobb GDP-adat a válság óta
A várt 1,1-1,3 százalékos növekedéssel szemben a magyar GDP 1,6 százalékkal nőtt a KSH becslése szerint a harmadik negyedévben. A legutóbb a válság elmélyülése előtt látott adat hatására megállt a forint gyengülése a devizapiacon. Elemzők szerint az adatból nem szabad mélyebb következtetéseket levonni, jövőben a gazdasági teljesítmény ugyanis a nehezen prognosztizálható tényezőktől, a 2011-ben életbe lépő adóintézkedések hatásától és a frank árfolyamának alakulásától függ.
- címkék:
- GDP
- makrogazdaság
- válság
- KSH
- Címkefelhő »
Megugrottak az élelmiszerárak, magasabb lett a vártnál az infláció
A várt 4 százalék alatti ütem helyett 4,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben.
Bulgária a magyarnál kisebb hiányt vár jövőre
Az idei 4,6 százalékos GDP-hez mért hiány után jövőre 2,5 százalékos államháztartási hiány vár Bulgária.
Óvatosan kell bánni a nyugdíjlépésekkel az IMF-tárgyaló szerint
Cristoph B. Rosenberg, az IMF-misszió vezetője szerint a jövőben az államháztartás fenntarthatóságára lehet rossz hatással a magán-nyugdípénztári befizetések átirányítása az állami rendszerbe, vagyis az, hogy a kormány a mostani bevételért cserébe vállalja a későbbi nyugdíjfizetést. A szakember úgy véli, a válságadók kivezetéséthez nagyon gyors növekedés kellene, a gyors bővülés feltételezése pedig túlzott optimizmust jelent.
Kármán: Jövőre 3, 2012-ben 3,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A nemzetgazdasági tárca államtitkára szerint az idei 0,8 százalék után jövőre 3, egy évvel később pedig 3,5 százalékkal növekedhet a magyar GDP.
Kétéves csúcson a román infláció
Romániában két éve nem látott szintre, 7,8 százalékra emelkedett szeptemberben az infláció.
- címkék:
- Románia
- infláció
- makrogazdaság
- IMF
- Címkefelhő »
Varga Mihály: A kormány tűzön-vízen át tartja a hiánycélt
A kormány mindenáron tartani fogja az idei hiánycélt, a külföldi befektetők szemében javult Magyarország megítélése, a hitelminősítők szerint pedig egyre jobbak a térség kilátásai - mondta egy vasárnap esti tévéműsorban Varga Mihály. A Miniszterelnökség államtitkára egyúttal közölte, a vörösiszap-katasztrófa költségvetésre gyakorolt hatása egyelőre megbecsülhetetlen.
Megbízhatóbb Magyarország, száguldó aranyár
Száguld az arany árfolyama, javult Magyarország megítélése a nemzetközi piacon és feljebb kerültek a magyar cégek a régiós listán - heti gazdasági összefoglaló Benczédi Balázstól, az ING Investment Management magyarországi és romániai vezérigazgatójától.
IMF: A feltörekvő országok lekörözik a fejletteket
Az IMF friss prognózisa szerint a feltörekvő országokra lendületes fejlődésével párhuzamosan az eurózóna a korábban vártnál jobban, az amerikai gazdaság pedig rosszabbul szerepelhet.
- címkék:
- GDP
- világgazdaság
- makrogazdaság
- IMF
- Címkefelhő »
Az IMF jövőre 2 százalékos növekedést vár Magyarországtól
Idén 0,6, jövőre pedig 2 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságtól a Nemzetközi Valutaalap.
- címkék:
- infláció
- GDP
- makrogazdaság
- előrejelzés
- IMF
- Címkefelhő »
Wall Street Journal: Manőverezésnek nincs tere, Orbánt lépéseit figyelik a befektetők
A mértékadó külföldi gazdasági lapok Orbán Viktor és a Fidesz nagyarányú győzelmét emelték ki a magyar önkormányzati választásokkal kapcsolatban, és érdeklődve várják azokat a konkrét gazdasági lépéseket, melyeket a költségvetési hiány sorsát befolyásolják.
Szlovénia befagyasztja a nyugdíjakat
Kemény megszorításokat vezet be Szlovénia a hiány lefaragása érdekében.
Megduplázhatják a magyar növekedést az autóipari beruházások
A múlt héten bejelentett autóipari beruházások főszerepet játszhatnak a magyar gazdaság talpra állásában, az új üzemek százalékokkal vihetik feljebb pár év alatt a magyar gazdaság teljesítményét. A gyárbővítésekből a forint is profitálhat, így akár a devizahitelesek gondjai is enyhülhetnek.
Rákaptak Magyarország ízére a befektetők
Megaberuházásokat hoz Magyarországra az Opel és az Audi, erősödött a forint, miközben a Fed újraindíthatja a pénzpumpát, Európa perifériáján lévő országokból pedig rossz hírek jöttek - heti gazdasági összefoglaló Móró Tamástól, a Concorde elemzési vezetőjétől.
Le Monde: Simor szerint sajnálatos, de indokolható az IMF-fel való szakítás
Simor András jegybankelnök a Le Monde-nak azt mondta, indokolható az Nemzetközi Valutaalappal való szakítás. Emiatt emelkedhetnek a hitelek költségei, ám Magyarország a saját útját járhatja.
"Nem kell mindenáron megszerezni egy-egy beruházást" - interjú Becsey Zsolt államtitkárral
Az Opel félmillárd eurós ráfordítással fejleszti Szentgotthárdon a motorgyártását, s további jelentős beruházások bejelentése várható. Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) külgazdaságért felelős államtitkára az [origo]-nak adott interjújában arról beszélt, hogy milyen szempontokat mérlegelnek a beruházások támogatásának megadásánál, s hogy meddig hajlandóak elmenni a kedvezmények nyújtásánál.
Fordulat a boltokban, júliusban többet hagytunk a kasszáknál
Júliusban megszakadt az eddigi szomorú trend a kiskereskedelmi szektorban: a forgalom több mint három év óta először növekedett.
Több millió állástalant hagy hátra a szétszéledt Obama-csapat
Magas munkanélküliség és soha nem látott állami deficit az egyik oldalon, a gazdasági növekedés lassú beindulása a másik oldalon - nagyjából így foglalhatóak össze annak a gazdaságpolitikának a következményei, aminek egyik fő kidolgozója, Larry Summers kedden jelentette be, hogy távozik a Fehér Házból.
Románia ismét recesszióba kerülhet
A román gazdaság ismét recesszióba süllyedhet az idei utolsó három hónapban, miután mérsékelten erősödött a második negyedévben.
- címkék:
- Románia
- recesszió
- makrogazdaság
- Címkefelhő »
Matolcsy: Kőkeményen tartjuk magunkat a hiánycélhoz
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter újra megerősítette, hogy Magyarország tartani fogja a kitűzött hiánycélokat.
Magyarország feljebb lépett, újra bíznak a görögökben
Sikeres magyar államkötvény-aukció, Barroso integrált Európai Uniója, felemás kilátások az Egyesült Államokban, versenyképesebb Magyarország és a vonzó kamatozású görög papírok - heti gazdasági összefoglaló Horváth Istvántól, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatójától.
Matolcsy: Jövőre 3 százalék alá viszi Magyarország a hiányt
Jövőre 3 százalék alá viszi Magyarország az államháztartási hiányt - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, aki szerint jövőre ennek érdekében radikális államreformot vezet be a kormány, amitől 100-200 milliárd forintos megtakarítást remélnek.
Morgan Stanley: Változhat Orbán retorikája IMF-ügyben
Amennyiben nehezebb helyzetbe kerül a magyar gazdaság, az könnyen megváltoztathatja Orbán Viktor IMF-es retorikáját a Morgan Stanley elemzői szerint.
Az erős svájci frank miatt a német csodáról is lemarad Magyarország
Érezhetően nekilendült Németország a második negyedévben, a legnagyobb európai gazdaság magára találásából a közép-európai államok is profitálni tudtak. A legkevésbé a magyar növekedésen látszik meg a német csoda begyűrűzése, amit többek között az okoz, hogy az erős svájci frank miatt már nem csak a devizahitelesek szenvednek, hanem az egész magyar gazdaság.
Kemény ősz vár az IMF-kedvenc Romániára
Románia nyár közepén még a régió egyik éltanulója volt a Nemzetközi Valutaalap szerint, a Bukarestből az utóbbi hetekben érkező hírek azonban azt mutatják, hogy komoly gondok vannak a költségvetési számok tarthatóságával és a növekedés beindításával is. Ősszel újabb megszorítások jönnek, élénkítésre pedig alig van pénz.
Érzékeny egyensúly segíti Magyarország finanszírozását
Sikeresek voltak az elmúlt hetek állampapíraukciói Magyarországon, nagy érdeklődés mellett szinte mindig minden papír elkelt. A magyar állam finanszírozását több tényező segíti: az állampapírok hozama emelkedett, de az újabb világgazdasági visszaeséstől való félelem is segíti az állampapírok értékesítését. A kialakult egyensúlyt a befektetők túlzott pesszimizmusa veszélyezteti.
Magyarország is bedőlhet a harvardi professzor szerint
Egy neves harvardi professzor szerint Magyarországon sem múlt még el az államcsőd veszélye. Bár szerinte nem lehet megmondani, hogy mely országok költségvetése bukhat el, a potenciális bedőlők közt Magyarországot is megemlítette.
Die Presse: Nem látszik, miből fogja fedezni a magyar kormány az adócsökkentést
A Die Presse a magyar gazdaságpolitikáról jelentetett meg cikket, amely szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a kormány miből fedezné az adócsökkentéseket. A cikkíró úgy véli, az IMF-tárgyalások újraindítására az önkormányzati választások után lehet számítani,
Magyarország is örülhet a jó német adatoknak
A vártnál sokkal jobb adatok láttak napvilágot hétfőn a német gazdaság alakulásáról. Mivel Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere Németország, ezért az adatok a magyar gazdaság kilátásait is javítják.
- címkék:
- Németország
- makrogazdaság
- export
- Címkefelhő »
Még magasabb sebességbe kapcsolt a magyar ipar
A másfél éves csúcsot jelentő májusi bővülés után júniusban tovább gyorsult az ipar növekedése, az első nyári hónapban már több mint 15 százalékkal nőtt a magyar ipar kibocsátása.
- címkék:
- ipar
- makrogazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Nagy volt az igény a magyar kincstárjegyekre
Sikeres volt a keddi kincstárjegy-aukció, amin a múlt heti aukciókhoz hasonlóan tervezettnél több papír talált gazdára.
Alkudozástól a gödörben lévő lakáspiacig - ez történt a gazdaságban
Magasabb hiánycélt sírnánk ki az uniótól, miközben az IMF elleni lázadásunkat külföldi publicisták és elemzők is üdvözlik. Az IMF-el való szakítás negatív hatásait egyelőre nem tükrözi a legutóbbi kötvényaukció, és a pozitív fejlemények sorát gyarapította a héten az újratöltött Széchenyi-terv is. Pénteken azonban kifejezetten kedvezőtlen adatok érkeztek a magyar lakáspiacról. Heti gazdasági összefoglaló Forián Szabó Gergelytől, a Pioneer Investments befektetési igazgatójától.
Nagyobb sebességre váltott Oroszország
Az ázsiai részvénypiacok emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést, az orosz gazdaság pedig jó eredményeket ért el a második negyedévben - derül ki a külföldi gazdasági lapokból.
A forintnak is segített a sikeres aukció
A múlt heti érdektelenséggel szemben a keddi állampapír-aukción elvitték a magyar állampapírokat. A sikeres aukció a forintnak is segített.
Simor: Ordítottam a válság alatt
Nem kizárt, hogy más jobban tudta volna kezelni a válságot - mondta Simor András jegybankelnök szerdán, és hozzátette, ha a jegybanknak lett volna lehetősége, akkor már korábban lépett volna a devizahitelezés korlátozása érdekében. A jegybankelnök azt is elmondta, hogy volt rá példa, hogy ordított a kollégáival a válságkezelési politika alakítása közben.
Nem kellettek a magyar papírok az IMF-fiaskó miatt
Az alacsony érdeklődés miatt a tervezettnél 10 milliárd forinttal kevesebb magyar állampapír kelt el a keddi aukción, a visszafogott befektetői kereslet az IMF-tárgyalások megszakításával és az ebből következő bizonytalansággal magyarázható. A kötvénypiaci árazások szerint egy hónapon belül kamatemelésre kerülhet sor.
Londoni elemz�k a bizalomveszt�st tartj�k aggaszt�nak
Londoni elemz�k szerint az Nemzetk�zi Valutaalap �s az Eur�pai Uni� k�pvisel�ivel folytatott t�rgyal�sok megszakad�sa miatt nem ker�lt vesz�lybe a Magyarorsz�g finansz�roz�sa, de a k�lf�ldi befektet�k bizalm�nak elveszt�se n�veli a hitelk�lts�geket.
Belengette a forintkamat megemelését az MNB
Hétfőn az 5,25 százalékos kamat tartásáról döntött az MNB monetáris tanácsa, a jegybank közleményében pedig megjelent a hétvégén az elemzők által már felvetett kamatemelés lehetősége is. Az MNB sajnálattal vette tudomásul, hogy az IMF és EU hitelmegállapodás felülvizsgálatának lezárását elhalasztották.
Reuters: Tartást várnak a magyar jegybankároktól
A jelenlegi 5,25 százalékos kamat szinten tartását várják a monetáris tanács hétfői ülésétől a Reuters által megkérdezett makroelemzők, akik szerint a nemzetközi befektetői hangulat és az IMF-fel és az EU-val való megállapodás függvényében az év végéig még 25 bázisponttal mérséklődhet a kamat.
Brüsszel Finnország ellen is deficiteljárást indított
Az Európai Bizottság Ciprus, Finnország és Dánia ellen indított túlzottdeficit-eljárást kedden, és a jövő évi költségvetési intézkedések terveit kérte a spanyoloktól és a portugáloktól.
Az Orbán-beszéd sem tette divatcikké a magyar állampapírt
Ritka dolog történt a héten: az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a meghirdetett 12 hónapos kincstárjegyekből nem adta el a tervezett mennyiséget, azaz nem sikerült annyi kölcsönt kapni, amennyi a terveiben szerepelt. Ez azt jelzi, az államcsődöt meglebegtető kormánypárti nyilatkozatok után kiürülő állampapírpiac felélénkítésére nem volt elég Orbán Viktor keddi beszéde.
Kiugró teljesítmény után lassulás várható a magyar iparban
Elsősorban az alacsony bázisnak és a külső kereslet növekedésének tulajdonítják az ipari termelés majdnem 10 százalékos áprilisi növekedését az elemzők, akik az év második felében már nem számítanak a mostanihoz hasonló kiugró növekedésre.
- címkék:
- ipar
- makrogazdaság
- Címkefelhő »
Orbán: Nincs vesztegetnivaló idő Magyarországon
Szépségtapaszok helyett az új kormány strukturális reformokra van szüksége Magyarországnak - mondta Orbán Viktor pénteken Bécsben egy konferencián és hozzátette: a kormány megy tovább azon az úton, amelyet az első akcióterv és az áprilisi választásokon a választópolgárok kijelölt számára.
A magyar államháztartási egyenleggel példálóznak londoni elemzők
A korábbi előrejelzésben szereplő 255 forint helyett 270 forintos euróárfolyamot várnak 12 hónapos távlatban londoni szakértők, akik friss elemzéseikben kiemelték, hogy Magyarország - szinte egyedüliként a világon - tavaly jelentős többletet ért el a kamatkiadások nélkül számolt államháztartási mérlegében.
Soros Gy�rgy: Messze nincs v�ge a v�ls�gnak, most j�het a m�sodik felvon�s
Soros Gy�rgy �zletember�szerint m�g messze nem jutottunk t�l a nemzetk�zi p�nz�gyi v�ls�gon, mivel a r�vid t�v� rendez�shez sz�ks�ges int�zked�sek �ppen ellent�tei voltak a hossz� t�v� rendez�shez sz�ks�ges int�zked�seknek, ami fokozza a kett�s recesszi� bek�vetkez�s�nek kock�zat�t.
Tényleg véget ért a recesszió Magyarországon
Véget ért a recesszió Magyarországon, a KSH megerősítette a május elején közölt előzetes, éves és negyedéves összevetésben egyaránt növekedésről tanúskodó adatokat.
- címkék:
- GDP
- államháztartás
- makrogazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Komoly érvágás a bankoknak az új adó
Orbán Viktor keddi beszédében részletek említése nélkül annyit mondott, hogy adót vetnek ki a bankokra, biztosítókra a következő három évben. Az [origo] eddig megismert információkon alapuló kalkulációi szerint az érintett szektoroknak az adózatlan eredményük ötöde kerülhet az államkasszába. A bankszövetség szerint a súlyos terhelés miatt drágulhatnak a hitelek.
- címkék:
- adó
- hitel
- bank
- makrogazdaság
- Orbán-kormány
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Morgan Stanley: Sebezhető marad a forint, nem lesz kamatcsökkentés
Londoni elemzők szerint Magyarország problémái nem újak, de a politikusok nyilatkozatai összezavarták a befektetőket, a kialakult bizonytalan helyzetben pedig a magyar jegybank nem fog kamatot csökkenteni és drágább lesz az ország finanszírozása.
Bajnaiék nyugdíjtrükkje az Orbán-kormánynak is segíthet
Egy sajtóértesülés szerint a kormány a magánnyugdíjpénztárak államosítására készül, Matolcsy gazdasági miniszter azonban rögvest cáfolta is az információt. Az államosítás már csak gyakorlati okok miatt sem reális forgatókönyv, de ha a tavalyhoz hasonlóan újra kinyitnák a kaput a vegyes és az állami rendszer között, az tízmilliárdos nagyságrendben javíthatná a költségvetés pozícióit - miközben hosszú távon a kiadásokat is növelné.
Bíróság elé áll a milliárdokat elbukó bróker
Nem csak Magyarország, hanem Németország is többnapos kormányülést tart a költségvetési gondok kezelése érdekében. Az uniós megszorítások a világgazdaság talpraállását veszélyeztetik, kedden pedig elkezdődik a hatalmasat bukó francia bróker pere Párizsban. Gazdasági lapszemle.
Simor: Növelni kell a lakossági megtakarításokat
A lakossági megtakarítások növelésére van szükség, hogy Magyarország fejlődő pályára álljon.
Magyar Nemzeti Bank: Nincs veszélyben az államháztartás
- címkék:
- államháztartás
- makrogazdaság
- MNB
- Címkefelhő »
Barroso: Magyarország nem dőlhet hátra
José-Manuel Barroso szerint Magyarország nem dőlhet hátra, folytatnia kell a pénzügyi stabilizációt. Orbán Viktor miniszterelnök pedig azt mondta, ha elkészül a gazdaság állapotáról szóló jelentés, rövid távú akciótervet készít a kormány.
Nem hivatalos látogatást tesz Magyarországon az IMF régiós vezetője
- címkék:
- diplomácia
- makrogazdaság
- IMF
- Címkefelhő »
Picit növekedtek a beruházások
Negyedéves összevetésben fél százalékkal növekedtek a beruházások, ez arra utal, hogy a magyar gazdaság kezd kilábalni a gödörből. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés néhány nagyobb beruházásnak köszönhető, az ágazatok többségében még várat magára az élénkülés.
- címkék:
- beruházás
- GDP
- makrogazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Magasra tette a lécet a Fidesz a kamatcéllal
A Fidesz által benyújtott kormányprogram szerint a drasztikus kamatcsökkentés lehet a gazdaság felpörgetésének alapja, egyelőre azonban nem világos, hogyan oldanák ezt meg. Az eddigi nyilatkozatok alapján több olyan lépés is várható a leendő kormánytól, amelyek megnehezíthetik a jegybank által megszabott kamatszint csökkentését, ráadásul az egyik legerősebb tényező a nemzetközi környezet, amire nem sok hatása lehet Magyarországnak.
A vásárlók kevesebbet hagytak a boltokban
Márciusban csökkent a magyarországi boltok forgalma, még a multinacionális élelmiszerláncok bevétele is visszaesett - derül ki a KSH kedden publikált adatsorából. Az uniós listát Finnország vezeti, a skandináv országban márciusban 7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom.
Gyorsan fény derült a szlovák euró gyenge pontjaira
Látványosan visszaesett a szlovák gazdaság versenyképessége az utóbbi egy évben, a térség éltanulóját Magyarország is megelőzte egy friss svájci kutatás szerint. A 2004 után még tátrai tigrisnek nevezett ország már jóval kevésbé vonzó befektetési célpont, mint korábban, és ebben nem kis szerepe volt az euró bevezetésének, amely hamis illúziókat keltett és felerősítette a gazdasági szerkezet problémáit.
MNB: Új gazdasági modell szükséges a magyar euróhoz
Csak akkor lehet sikeres Magyarország felzárkózása, ha a jövőben a növekedést az eddigieknél nagyobb arányban belső források finanszírozzák, a magyar euróhoz új növekedési modell szükséges - véli az MNB.
Vaskos meglepetés a GDP-adat, felkelt a padlóról a magyar gazdaság
Az egyik legrosszabb évét maga mögött tudó magyar gazdaság, a várt csökkenéssel ellentétben, növekedett az első negyedévben - derül ki az előzetes adatokból. A kellemes meglepetést jelentő adat alapján várhatóan az egész évre is többletre van kilátás, ám vannak kockázatok, például a görög válság.
Több mint 1 milliárd euró többlet a magyar külkermérlegben
Éves szinten jelentősen, 653 millió euróra nőtt márciusban a külkermérleg többlete - közölte hétfőn a KSH. Így az első negyedéves plusz 1,3 milliárd euróra rúg.
- címkék:
- makrogazdaság
- külkereskedelem
- KSH
- Címkefelhő »
Még titok, hogy kihez tartoznak majd az új kormányban a pénzügyek
Hétfőn biztossá vált, hogy nem lesz pénzügyminiszter az új kormányban, a tárcavezető hagyományos feladatait államtitkár látja majd el. A korábbi pénzügyminiszter, leendő miniszterelnökségi államtitkár Varga Mihály szerint nem veszélyezteti a költségvetési fegyelmet az új struktúra, de azért ő is rajta tartja majd a szemét a büdzsén. A pénzügypolitikai államtitkár személyét egyelőre titkolják: korábban Naszvadi György tűnt befutónak, de Fideszhez közeli forrásunk ezt cáfolta.
Magyarországnak nem lesz könnyű dolga az IMF-fel a görög válság miatt
A görög válság miatt nehezebbé válthatnak az új magyar kormány tárgyalásai a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val - vélik londoni elemzők, akik szerint az MNB elnökét legfeljebb "biztatni" lehet a távozásra.
A görög parlament zöld jelzést adott a megszorító csomagnak
Megszavazta a 110 milliárd eurós hitelcsomaghoz szükséges megszorító intézkedéseket csütörtök délután a görög parlament.
Varga szerint rendkívüli gazdasági intézkedésekre lehet szükség, Szollár cáfol
Varga Mihály szerint a legfrissebb gazdasági adatok azt mutatják, hogy Magyarországon továbbra is gazdasági vészhelyzet van. A Fidesz alelnöke valószínűsíti, hogy rendkívüli intézkedésekre lesz szükség. Szollár Domokos kormányszóvivő a fideszes politikus szavaira reagálva közölte: szó sincs gazdasági vészhelyzetről, szerinte a Bajnai-kormány kivezette az országot a válságból.
Megalakulhat világ legnagyobb légitársasága - gazdasági lapszemle
Formálódik a világ legnagyobb légitársasága, elkelt a világ legnagyob alumíniumbányája, a németek és a franciák adják a legtöbbet a görögöknek - derül ki a hétfői külföldi lapokból.
A hétvégén fény derülhet a görög csomag részleteire
Szombaton zárulhatnak a görög mentőcsomagról és a görög gazdaság teljes átalakításáról szóló tárgyalások
Spanyolorsz�got is lemin�s�tett�k
A Standard & Poor's hitelmin�s�t� szerd�n lemin�s�tette Spanyolorsz�got, emiatt az eur� gyeng�lt a doll�rral szemben a nemzetk�zi piacon.
Demján szerint nem szabad csodát várni az új kormánytól
A magyarországi fellendüléshez forrásokra, a likviditás bővítésére van szükség - jelentette ki szerdán Demján Sándor üzletember, aki egyúttal óva intett az új kormány megalakulása utáni csodavárástól. Demján szerint a vállalkozások adóterhelését négy, a lakossági adókat pedig hat év alatt lehet a régiós átlagszintre csökkenteni.
Elijeszti a spekulánsokat a görög miniszter és rákaptak a Toyota-papírokra - gazdasági lapszemle
Egy lapértesülés szerint a korábban várt veszteség helyett nyereséggel zárhatja üzleti évét a Toyota. Kína befolyása nőtt a Világbankban - írják a külföldi gazdasági lapok.
Világbank: Nehéz éve lesz Magyarországnak
Az európai feltörekvő országok, köztük Magyarország nehezen áll talpra és a következő években sem várható látványos bővülés - derül ki a Világbank friss prognózisából, amely szerint az érintett országoknak az oktatás területén kell intézkedéseket hoznia és meg kell valósítania a nyugdíjreformot.
Visszatért 265 forint alá az euróárfolyam
Bár nap közben 265,8 forintot is adtak egy euróért, estére visszatért az árfolyam a 265-ös szint alá. A vártnál rosszabb görög hiányadat miatt gyengült csütörtökön az euró a dollárral szemben, és a forint is emiatt veszített értékéből.
Nem csak csontvázakat találhat a Fidesz a szekrényben
A Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette tényfeltáró bizottságnak június közepére kell letennie Orbán Viktor asztalára a magyar gazdaság valós helyzetéről szóló jelentést. A Fidesz szétvert gazdaságról beszél, a távozó kabinet pedig kilábalásról: a borúlátást a költségvetési kockázatok és a munkaerőpiac számai indokolhatják, a derűlátásra pedig a külső egyensúly, az ipari teljesítmény és a kamatszint adhat okot.
MNB: Jöhet a forinthitelek kora
A pénzügyi stabilitási kockázatok mérséklődtek az elmúlt időszakban, de az eladósodottság miatt továbbra is vannak kockázatok - derül ki a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből, amely szerint az alacsonyxabb kamatkörnyezet miatt a forinthitelek térnyerése várható. A jegybanki jelentés szerint a bankok a jövedelmezőségük fenntartása érdekében csak lassan csökkentik a lakossági hitelkamatokat.
- címkék:
- hitel
- bank
- makrogazdaság
- MNB
- Címkefelhő »
Meglódult a magyar autóexport
A meglóduló magyar autóexport miatt, éves alapon 8,4 százalékkal bővült februárban a magyar ipar teljesítménye.
- címkék:
- autóipar
- autópiac
- makrogazdaság
- export
- KSH
- Címkefelhő »
Ki lehet az MNB következő elnöke a piacok szerint?
A választások utáni első napon felvetették az elemzők, hogy a jegybankelnök és a Fidesz korábbi konfliktusai miatt távozásra kényszerülhet az MNB első embere. Simor Andrást azonban védi a törvény, és az is kérdéses, hogy a Fidesznek érdeke-e a bankár gyors eltávolítása, ami lejtőre küldheti a piacokat. Az elemzők többsége szerint Szapáry György lenne a legjobb választás, de szóba jöhet Járai, Surányi, Hamecz és Auth is.