Magyar Tudományos Akadémia

címke rss

Filmajánló az Akadémián: Három gyermek, három sors

Archívum2009.04.06, 11:16

Szekeres Csaba Három gyermek, három sors című dokumentumfilmjének első, nyilvános vetítése 2009. április 8-án az MTA Székházában 17.30-tól. Meghívott vendég lesz többek között Csépe Valéria, az MTA főtitkárhelyettese és John Oates, a film producere.

Baglyok és tudósok: április elsejei tréfás rendezvények az Akadémián

Archívum2009.04.01, 09:12

"Egészen fiatal lánykák és teljesen öreg tudósok hiszékenysége állítólag korlátlan." E Rejtő Jenőtől származó idézetet választotta mottójául a Magyar Tudományos Akadémia április elsejei tréfás délutáni rendezvénye, melyen megtudhatjuk, milyen az Akadémia, amikor nem "tudományos", hanem "huhogányos". A résztvevők baglyok és tudósok köré szerveződő életképek bemutatásával járhatják körül a tudóslét és a tudományok jellemző, jellemzőnek gondolt, vagy eddig ismeretlen oldalát.

Megszavazták az Akadémiai Törvényt

Archívum2009.03.31, 11:52

Egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés 2009. március 30-án az Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosítását. Az Akadémia által támogatott jogszabályváltozás eredményeképpen az intézmény - státuszának megőrzésével - megújított szervezeti működése révén hatékonyabban látja el a tudomány képviseletét és az akadémiai kutatóhálózat irányítását. Az új törvény egyértelműen felsorolja az MTA közfeladatait, világossá teszi döntéshozatali rendszerét és átláthatóbbá vagyongazdálkodását.

Megújul az európai röntgenkutatás

Archívum2009.03.19, 08:55

Jelentős modernizálásra készülnek az Európai Szinkrotronsugárzási Központban: a következő hét évben 177 millió eurós befektetéssel felújítják és továbbfejlesztik az 1992 óta működő kutatási nagyberendezést. Magyar kutatók 1995 óta végeznek kutatásokat az intézményben. A röntgensugárzás a fizikai, kémiai, biológiai kutatások széles körben alkalmazott eszköze, de nélkülözhetetlen például a mikroelektronikai és a gyógyszeripari fejlesztők számára is, és alkalmazásra talál a földtudományokban, sőt akár régi festmények vagy kódexek vizsgálatában.

Tudományos filmklub indul az Akadémián

Archívum2009.03.03, 08:26

Filmklub az Akadémián címmel indít vetítéssorozatot a Magyar Tudományos Akadémia. 2009. március 4-től április 22-ig nyolc héten át várják az érdeklődőket minden szerdán 17.30-tól az MTA Székházának Nagytermében. A tavaszi program keretében az elmúlt években készült kiemelkedő - filmszemléken díjjal jutalmazott - hazai tudományos-ismeretterjesztő filmeket tekintheti meg a közönség.

Egész napos lesz a nemzeti csúcs

Archívum2008.10.15, 16:45

Közel egy munkanap hosszúságú lehet a szombatra összehívott nemzeti csúcs, amelynek már elkészült az ülésrendje is. A tanácskozást a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi és korábbi elnökei vezetik le, és szinte csak a korábbi köztársasági elnökök, valamint Sólyom László maradnak távol.

Ismét MTA-T-Mobile mobilkommunikációs konferencia

Archívum2008.09.16, 14:56

Az MTA és a T-Mobile soron következő konferenciájának középpontjában a mobilkommunikáció és a közösségépítő hálózatok etikájának kérdései állnak.

Magyarországra jöhet a pápa

Archívum2008.06.06, 13:06

XVI. Benedek pápa Magyarországra érkezhet jövő novemberben, hogy részt vegyen a Tudomány Világfórumán, melyet a Magyar Tudományos Akadémián rendeznek meg - írta a HVG. A Külügyminisztérium megerősítette: a katolikus egyházfő meghívást kapott.

Élet a kőolaj után - Oláh György Nobel-díjas kémikussal beszélgettünk

Archívum2008.05.29, 09:52

Oláh György tart előadást a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében A metanolgazdaság új eredményei és terjedő alkalmazása címmel. A május 29-én, csütörtökön 14 órakor kezdődő programot az interneten is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők. A Nobel-díjas kémikussal még az előadás előtt beszélgettünk.

Pálinkás József az MTA új elnöke

Archívum2008.05.06, 18:27

Nagy többséggel Pálinkás József fizikust, a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának dékánját, volt fideszes oktatási minisztert választotta meg a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé az MTA tisztújító közgyűlése. Pálinkás megbizatása három évre szól.

Pálinkás József az MTA új elnöke

Archívum2008.05.06, 18:39

Nagy többséggel Pálinkás József fizikust, a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának dékánját, volt fideszes oktatási minisztert választotta meg a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé az MTA tisztújító közgyűlése. Pálinkás megbizatása három évre szól.

A külföldön dolgozók negyede nem akar visszajönni

Archívum2008.04.30, 08:23

Egyáltalán nem akar visszatérni Magyarországra a külföldön dolgozó magyarok egynegyede. A munkavállalók leginkább a magasabb fizetés miatt döntöttek a kiköltözés mellett - derül ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) felméréséből.

Riasztást kapunk, ha erős a sugárzás

Archívum2008.04.29, 16:40

Az elmúlt évtizedekben számos nemzetközi és nemzeti programot dolgoztak ki az UV-sugárzás káros hatásainak csökkentésére. Hazánkban a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Tudományos Akadémia közös programja foglalkozik a napsugárzás káros hatásaival és a védekezés módjaival.

Átlagos tudományos teljesítmény félpénzen - az MTA elnökjelöltjeit kérdeztük

Archívum2008.04.24, 09:13

"Aligha reális várakozás, hogy minden sms elküldése előtt mindenki mondja jó hangosan, hogy 'éljen a tudomány!', de azt fontos lenne a jelenleginél jobban tudatosítani, hogy a jólét, a jó élet egyik feltétele a tudomány és annak folyamatos művelése" ... "Volt egy szintén legendás, Puskás Öcsivel fémjelzett focicsapat is az ötvenes években. Időközben a magyar labdarúgás szinte megszűnt, és a szerkezete is széthullott. A magyar tudomány és felépítése szilárdan áll. Kiváló játékosokkal rendelkezik. Világbajnokok aligha leszünk - túl kicsi az ország ehhez -, de az élvonalba kerülhetünk." A Magyar Tudományos Akadémia elnökjelöltjeinek néégy ...

A budapesti IPCC-ülés megnyitó fóruma képekben

Archívum2008.04.10, 09:28

Az ENSZ Nobel-békedíjas Klímaváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) a héten ülésezik Budapesten a Kongresszusi Központban, zárt ajtók mögött, 300 szakember részvételével. Felvételek az ülés előestéjén az MTA dísztermében megtartott fórumról.

A foglalkoztatás bővítésén van a hangsúly

Archívum2008.02.29, 16:06

A kormányzati programokban egyelőre a foglalkoztatás bővítésére helyeződik a hangsúly, a versenyképesség erősítése kevésbé érvényesül - mondta Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers adótanácsadó cég cégtársa pénteken Budapesten, a miniszterelnök által hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián ismertetett javaslatokról tartott sajtóbeszélgetésen.

Több út van a nem túl nagy adócsökkentésre

Archívum2008.02.26, 18:03

Három lehetséges, 2009-ben megvalósítható adóváltoztatási koncepciót vázolt fel előadásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a Magyar Tudományos Akadémián. Ezek közül kiemelte a járulékokra koncentráló változatot, amely szerint az adóterhelés szintje 200-250 milliárd forinttal, a GDP 0,8 százalékával csökkenthető.

Teller Ede arcai

Archívum2008.02.06, 22:28

Teller Ede születésének 100. évfordulóját ünnepeltük januárban. Emlékének tiszteletére centenáriumi ülést tartottak a Magyar Tudományos Akadémián, ahol fizikusok, történészek, tudománytörténészek méltatták a világhírű tudóst. Az [origo] a rendezvény két előadóját, Hargittai Istvánt és Palló Gábort kérdezte az esemény alkalmából.

Leonar3Do: számítógépből mikroszkópot

Archívum2008.02.06, 07:48

Világújdonságnak számító mikroszkópot fejleszt a Magyar Tudományos Akadémiával közösen Rátai Dániel, a háromdimenziós számítógépes rendszer fiatal feltalálója. Közben találmánya, a Leonar3Do akár már karácsonyra a magyar boltok polcaira is kerülhet - olvasható a Népszabadságban.

Miként alakítja életünket a mobilkommunikáció?

Archívum2008.01.07, 14:56

Jövőre is folytatódik a Magyar Tudományos Akadémia és a T-Mobile közös társadalomtudományi kutatása. A vizsgálat - mely több mint 7 évre tekint vissza, és számos nemzetközi eredménnyel és elismeréssel büszkélkedhet - legfőbb célja, hogy feltérképezze, miként formálja életünket a mobilkommunikáció.

Leheletnyi angyalok a Roosevelt téren

Archívum2007.12.20, 11:41

A már hagyományosnak számító ünnepi fényfestészet idén a Magyar Tudományos Akadémia előtt, a Roosevelt téren lesz, 2007. december 20-a és 2008. január 1-je között. A Magyar Telekom által támogatott, m.város nevű kortárs fényfestészeti installációt Kozma Péter készíti. A különleges látványvilág mellett zenei és tánc programok közben rázhatjuk fel a hidegben gémberedett tagjainkat.

Agykutatás a 21. században - Freund Tamás lett az év ismeretterjesztő tudósa

Archívum2007.12.11, 08:14

Ma veszi át Freund Tamás agykutató a Tudományos Újságírók Klubja által odaítélt, Az év ismeretterjesztő tudósa díjat a Magyar Tudományos Akadémián. A Széchenyi- és Bolyai-díjas neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete igazgatója többek között arról beszélt az [origo]-nak, hogy napjainkra mennyire került kézzelfogható közelségbe az agykutatás eredményeinek hasznosítása.

Meghalt Kosáry Domokos

Archívum2007.11.15, 16:17

Életének 95. évében csütörtökön elhunyt Kosáry Domokos Széchenyi-nagydíjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja, egykori elnöke.

Átadták a Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíjakat

Archívum2007.10.31, 08:18

Sperlágh Beáta orvos, Bíró Tamás Sándor fizikus és Granasztói György történész nyerte el az idei Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíjat. A személyenként hárommillió forinttal járó elismerést kedden adták át Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában. Az ösztöndíjat, amelyet Simonyi Károly magyar fizikus emlékére fia, Charles Simonyi alapított, nyolcadik alkalommal ítélték oda.

Konferencia a telekommunikációs konvergenciáról

Archívum2007.09.27, 15:40

Szeptember 27-e és 29-e között a Magyar Tudományos Akadémia és a T-Mobile "A 21. század kommunikációja" címet viselő programjának keretében a világ 18 országából érkező szakemberek úttörő jelentőségű nemzetközi tudományos konferencián vitatják meg a különböző kommunikációs eszközök és szolgáltatások konvergenciájának társadalmi hatásait.

J�rai �s Vizi E. Szilveszter biztos�t�t alap�t

Archívum2007.09.12, 09:49

Biztos�t�t alap�t J�rai Zsigmond egykori p�nz�gyminiszter, volt MNB-eln�k, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudom�nyos Akad�mia eln�ke, Kieselbach Tam�s gal�riatulajdonos, Straub Elek, a Magyar Telekom (Mat�v) egykori vezet�je, M�ricz G�bor, a Kapt�r Zrt. vez�rigazgat�ja �s a Concorde egyik f� tulajdonosa, valamint Kor�nyi G. Tam�s, a Napi Gazdas�g f�szerkeszt�je.

Kuncze és Áder rohamozhatja Pálinger kapuját

Archívum2007.07.24, 08:25

A Magyar Kézilabda Szövetség - az öt parlamenti párt támogatásával és képviselőinek aktív részvételével -, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia szakmai együttműködésével 2007. szeptember 18-án kézilabda-fesztivált rendez a Parlament előtti téren.

Fiatal kutatók nyomában - 10 éves a Bolyai-ösztöndíj

Archívum2007.05.29, 14:34

Fiatalok, tehetségesek, valamint érdekes és fontos munkát végeznek. Legtalálóbban valahogy így jellemezhetnénk azokat a kutatókat, akiknek a munkáját a Magyar Tudományos Akadémia a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjjal támogatja. Egy nemrég lezajlott konferencia kapcsán rovatunk felkereste néhányukat. Ismerkedjen meg velük Ön is!

Új országos csatorna indulhat

Archívum2007.05.18, 10:04

Tudományos televíziós csatorna indítására készül a Magyar Tudományos Akadémia: a műsor sugárzását ősszel kezdenék meg - jelent meg a testület honlapján.

Megkezdődött az MTA 177. közgyűlése

Archívum2007.05.07, 13:07

A Magyar Tudományos Akadémia 2007. május 7-8. között tartja 177. közgyűlését: a Testület új tagokat választ és folytatja az MTA reformjáról szóló tárgyalásokat.

Legyél te is immunológus!

Archívum2007.04.30, 01:14

2007. április 27-én középiskolásoknak szóló előadások hangzottak el a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében az immunológiai világnap alkalmából.

Szpasszkij nyerte a sakklegendák első csatáját

Archívum2007.04.14, 10:29

Hévízen megkezdődött a Sakklegendák párharca, Portisch Lajos és Borisz Szpasszkij hatjátszmás rapid párosmérkőzése. A megnyitóünnepségen a két ünnepeltet, a Nemzet Sportolóját, olimpiai bajnokunkat és a sakkozás tizedik világbajnokát, a francia színekben játszó Szpasszkijt elhalmozták ajándékokkal, dicsérő szavakkal. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter akadémikus a legcsodálatosabb szellemi párbajnak nevezte a sakkot, ahol hárommilliárd agysejt küzd az ellenfél hárommilliárd agysejtjével. Az első játéknap Szpasszkij számára sikerült jobban, szerencsés kézzel játszott, és 1,5-0,5-ös vezetés birtokában indulhatottt ...

Csillagrengések és exobolygók - konferencia Magyarországon

Archívum2007.03.12, 00:05

Március 12-én "CoRoT Űrtávcső - út a csillagok belsejébe és új világok felé" címmel nemzetközi konferenciát tartanak hazánkban. A rendezvényt a Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete bonyolítja le.

Felére eshet az agráriumban dolgozók száma

Archívum2007.01.23, 17:25

Modellkísérletek szerint akár a felére is csökkenhet a mezőgazdaságban dolgozók száma 2014-ig Magyarországon - mondta Halmai Péter kedden egy vidékfejlesztésről szóló megbeszélésen. A megbeszélés a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia közti megállapodás keretében folyó stratégiai kutatások eredményeit bemutató kormányzati fórum része.

Konferencia-pályázat fiatal kutatóknak

Archívum2007.01.18, 06:31

Január 31-én jár le a Magyar Tudományos Akadémia pályázata, melyen az elnyert pénzekből fiatal kutatók nemzetközi tudományos eseményekre utazhatnak.

55 millióba kerül az ingyenes korcsolyázás

Archívum2006.12.15, 17:09

Kiválasztotta a Miniszterelnöki Hivatal az ingyenes korcsolyapályát működtető céget, amely 55 millió forintért építi fel a műjeget. Idén kivételesen a Tudományos Akadémia előtt lesz a pálya, ahol három öltözősátor mellett büfé is üzemel majd.

2007-ben új tagokat választ az Akadémia

Archívum2006.12.08, 13:50

A 2007. évi rendes közgyűlés új akadémikusokat választ a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába.  

A gyógyszergyártás műhelytitkai

Archívum2006.12.07, 11:16

A Mindentudás Egyeteme klubsorozatának legújabb eseményét november végén a Magyar Tudományos Akadémián tartották. Ahogy Szebik Imre, a beszélgetés moderátora bevezetőjében kiemelte: kevés olyan téma van, amely ennyire aktuális lenne mindannyiunk számára. Szó szerint a bőrünkön érezzük a gyógyszerkutató cégek fejlesztési eredményeinek hatását.

Kiosztották az idei Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Archívum2006.11.03, 10:42

Október 31-én, az Magyar Tudományos Akadémián átadták az idei Rátz Tanár Úr Életműdíjakat.

Széchenyi-emléknap Nagycenken

Archívum2006.11.02, 07:06

2006. november 3-án kezdődnek a Magyar Tudomány Ünnepének idei rendezvényei. Aznap a legnagyobb magyarra, Széchenyi Istvánra emlékezik a Magyar Tudományos Akadémia.

Reformközgyűlés az Akadémián

Archívum2006.11.02, 10:24

2006. október 30-án az MTA rendkívüli közgyűlésén döntéseket hozott a reformfolyamatról. Beszámolónk az eseményről.

Tíz éves a kutató diákok hazai mozgalma

Archívum2006.10.09, 12:46

2006. szeptember 29-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében ünnepelte a kutató diákok hazai mozgalmának tizedik születésnapját.

Konferencia a Jövőkutatási Bizottság alapításának jubileumán

Archívum2006.09.29, 09:39

30 éve hozták létre a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) a Jövőkutatási Bizottságot, ennek tiszteletére október 6-7-én konferenciát tartanak Győrött.

Gyerekeken is tesztelni kell az oltóanyagot

Archívum2006.09.06, 17:33

Elengedhetetlen, hogy gyerekeken is kipróbálják a madárinfluenza elleni oltóanyagot - közölte szerdán az országos tiszti főorvos. Az egészségügyi miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azt kéri, hogy ebben az esetben csak a felnőtteken végrehajtott vizsgálatok után kerüljön sor a gyerekkísérletekre.

Tiltanák a madárkóros vakcina gyerektesztjeit

Archívum2006.09.05, 15:03

A Magyar Tudományos Akadémia elfogadhatatlannak tartja a madárinfluenza elleni oltóanyag gyerekeken történő kipróbálását. A tesztelés megkezdését néhány nappal ezelőtt jelentette be az Országos Gyógyszerészeti Intézet igazgatója, aki közölte, hogy húsz önkéntes szülő jelentkezését várják, akiknek gyermekeit klinikai vizsgálatnak vetik alá.

Klement Zoltánra emlékeznek az Akadémián

Archívum2006.08.29, 21:22

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tudományos szimpóziumot rendeznek, melyet nemrég elhunyt egykori előadónk, Klement Zoltán emlékének szentelnek.

Konferencia 1956-ról az Akadémián

Archívum2006.08.28, 17:47

2006. szeptember 7-én az MTA Társadalomkutató Központjában egynapos konferencián emlékeznek a forradalom 50. évfordulójára.

Mit ér a kutató, ha magyar?

Archívum2006.07.21, 16:10

Nemzetközi összehasonlításban vizsgálták a magyar tudomány helyzetét a Magyar Tudományos Akadémia Kutatásszervezési Intézetében (MTA KSZI).