Magyar Televízió

címke rss

Ismét nem tudtak elnököt jelölni az MTV élére

Itthon2003.05.23, 12:00

Nem sikerült MTV-elnökjelöltet állítania a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségének. Keddre halasztották a döntést arról, hogy kit jelöljenek az elnöki posztra. Mendreczky Károly tavaly júniusi távozása óta ez volt a negyedik alkalom, hogy nem tudtak elnököt választani a kurátorok. Ráadásul Nagy Navarro Balázs televíziós újságíró jogellenességre hivatkozva az elnöki pályázat megsemmisítését kérte pénteken.

Az MTV ügyvezetője a legesélyesebb az elnökségre

Itthon2003.05.23, 08:40

Pénteken próbálnak meg elnököt választani a Magyar Televízió élére. Az [origo] információi szerint Ragáts Imre ügyvezető alelnök lehet a befutó, akit a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökség mellett a társadalmi kurátorok többsége is támogathat. Rajta kívül Székely Ferencnek, a Magyar ATV hírigazgatójának lehet esélye.

Több pénz kell a közmédiumoknak

Itthon2003.05.20, 10:52

A költségvetésben 7,2 milliárd forintot különítettek el a közmédiumok alaptőkéjének emelésére, ám az igények összesen körülbelül kilencmilliárdra rúgnak. A legnagyobb összeget - 5,2 milliárdot - a Magyar Televízió kéri - írja a Magyar Hírlap.

Knézy Jenő köztársasági kitüntetést kapott

Sport2003.05.20, 17:02

Mádl Ferenc köztársasági elnök Medgyessy Péter kormányfő javaslatára a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Knézy Jenőnek, a Magyar Televízió főmunkatársának.

Juszt első fokon nyert a Magyar Nemzet ellen

Itthon2003.05.16, 18:29

Juszt László újságíró első fokon sajtópert nyert a Magyar Nemzet ellen a Magyar Televízió Rt.-vel kötött 212 milliós szerződése kapcsán.

Knézy Jenő életműdíjat kapott

Sport2003.05.15, 13:40

Életműdíjjal ismerte el Knézy Jenő főmunkatárs 32 éves, a közmédiumnál kifejtett kimagasló szakmai munkáját a Magyar Televízió Rt. ügyvezető alelnöke.

Elkezdődött a magyar érettségi

Itthon2003.05.12, 08:17

Hétfőn reggel nyolc órakor kezdődött a gimnáziumok és szakközépiskolák végzősei számára a magyar érettségi. A tételeket a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban ismertették.

Friderikuszt a Nap-kelte segíti ki

Tévé2003.04.30, 08:56

A Friderikusz - A szólás szabadsága című műsor soron következő, azaz harmadik adását már a Nap-kelte szerkeszti. Tartalmában a Magyar Televízió népszerű reggeli műsorának producere, Gyárfás Tamás és főszerkesztője Lakat T. Károly jegyzi majd Friderikusz műsorát.

Húszan pályáznak a tévéelnöki székre

Itthon2003.04.29, 11:55

Húszan jelentkeztek a Magyar Televízió elnöki pályázatára. Mendreczky Károly elnök tavalyi lemondása óta negyedszer próbál elnököt választani az MTV kuratóriuma. A posztra Ragáts Imre jelenlegi ügyvezető, Rudi Zoltán hírigazgató és Ladvánszky György, a médiahatóság MSZP-s delegáltja a legesélyesebb. Beadta pályázatát Szenes Andrea is.

Gyulai nem indul az MTV elnöki posztjáért

Itthon2003.04.28, 11:44

Nem indul a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt pályázaton Gyulai István. A volt sportriporter, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára azért nem vesz részt a pályázaton, mert szerinte nem teljesülhetnek azok a feltételek, amelyekkel vállalná a tisztséget.

Umberto Eco, John Updike, Günter Grass az MTV-n

Tévé2003.04.18, 15:00

Bestseller - A világ nyitott könyv címmel havonta jelentkező kulturális műsort indít április 28-án a Magyar Televízió a kortárs világirodalom ismert szerzőinek bemutatására.

Mit tehet a média a környezettudatosságért? - Ma este Zöld válasz a Petőfin

Tudomány2003.04.18, 09:25

Virtuális környezetszennyezés az éterben. Mire nevel a televízió? A tévénézőt csak fogyasztónak tekintik a kereskedelmi adók? Miért nincs zöld műsor a Magyar Televízióban? Mit tehet a média a környezettudatosságért?

MTV: Gyulaival tárgyalnak az elnökségről

Itthon2003.04.17, 19:36

Hetek óta egyeztet általa megnevezni nem kívánt személyekkel a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjának esetleges elvállalásáról Gyulai István volt sportriporter, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára.

MTV: Friderikusz - a szólás szabadsága

Tévé2003.04.17, 13:35

A Friderikusz - a szólás szabadsága című műsor április 20-ától minden vasárnap 18.55 órai kezdettel látható az m1-en, a Magyar Televízió A hét című politikai-közéleti műsorának helyén. A műsorterv körül tapasztalható fokozott médiaérdeklődés kapcsán az annak gyártásáért felelős View Produkciós Kft. tagjai, illetve a program készítéséért felelős munkatársak kötetlen háttérbeszélgetésre invitálták a sajtó képviselőit.

EU/Athéni aláírás - tévés közvetítések

Tévé2003.04.15, 19:08

A Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Hír Tv egyenes adásban közvetíti szerdán az európai uniós csatlakozásról szóló szerződés április 16-i szerdai aláírási ünnepségét Athénból.

Hiányolja az élő kapcsolást az MTV-n a Fidesz

Itthon2003.04.11, 16:26

Áder János, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió ügyvezetőjének írt nyílt levelében tiltakozott amiatt, hogy a köztévé nem közvetíti élő adásban a pártrendezvényeket, így a Fideszt sem kapcsolják a szombati népszavazás után. Az MTV szerint éppen elég az a 10 különböző helyszín, ahonnét élőben jelentkeznek. A párteseményeket sem hagyják ki a tévéműsorból, de ezekről csak felvételről számolnak be.

Utcai tüntetés az MTV zöldműsoraiért

Tévé2003.04.04, 15:47

A környezetvédelmi műsorok sugárzásának megszüntetése ellen tiltakoztak zöld szervezetek a Magyar Televízió székháza előtt.

Pető: Csoportok jelennek meg az MTV-műsorkészítésnél

Itthon2003.04.04, 14:31

Pető Iván SZDSZ-es képviselő szerint jócskán kritizálható a Magyar Televízió jelenlegi vezetése a különböző műsorkészítési szerződések miatt. Ugyanakkor jelentős előrelépésnek nevezte, hogy - elsősorban az SZDSZ kezdeményezésére - nyilvános lett a köztévével szerződést kötő cégek és személyek listája.

Százmilliókat fizet az MTV néhány beszállítónak

Itthon2003.04.03, 06:42

Friderikusz Sándor nettó 203, Juszt László 212 millió forintért szállít műsorokat a Magyar Televíziónak - derül ki az intézmény honlapján közzétett szerződésekből. A még elfogadott költségvetéssel sem rendelkező intézmény közel négymilliárd forintot költ produkciókra, a beszállítói kör viszont meglehetősen szűk: a pénz nagy részét alig tucatnyi partner veszi fel.

Japánból is érkeznek újságírók a magyar-svédre

Sport2003.04.01, 18:19

Nemcsak a szurkolók, hanem a sajtó részéről is óriási érdeklődés előzi meg a szerda esti Magyarország-Svédország labdarúgó Eb-selejtezőt: a mérkőzésről 160 újságíró és 100 fotóriporter tudósít. A média hazai képviselőin kívül Svédországból, Lengyelországból, Romániából, Németországból, sőt Japánból is érkeznek tollforgatók a találkozóra. A Magyar Televízió mellett a svéd tv is élőben közvetíti az összecsapást, ráadásul külön kamerákkal, azaz két teljes stáb lesz jelen a Puskás Ferenc-stadionban.

Nyilvánosak az MTV idei szerződései

Itthon2003.04.01, 16:30

Mától bárki elolvashatja a Magyar Televízió honlapján a intézmény minden, január 1. után kötött és 1 millió forintot meghaladó értékű szerződését. A régebbi szerződések közül csak azokat teszik közzé, amelyeknek nyilvánosságához a másik fél is hozzájárult, de ilyen mindössze 5 volt.

Külsősök szállítanak 10 millió feletti műsorokat az MTV-nek

Itthon2003.03.31, 18:08

A Magyar Televízió közzétette a intézmény minden, január 1. után kötött és 1 millió forintot meghaladó értékű szerződését. Ezek közül a Valahol Európa c. sorozat, a Szeszélyes Évszakok és a Szuperbuli a legköltségesebb.

Közéleti csatornát indítana az MTV

Tévé2003.03.20, 09:42

A Magyar Televízió munkatársai egy közéleti csatorna indítását fontolgatják, amely teljes terjedelmében számolhatna be a parlament plenáris, valamint a lényegesebb bizottsági üléseiről, továbbá a pártok és civil szervezetek rendezvényeiről - ám az ötlet megvalósítását egyebek mellett a forráshiány hátráltatja.

Friderikusz mégis pályázott a tévéelnökségre

Itthon2003.03.18, 08:17

A híreket folyamatosan cáfoló Friderikusz Sándor mégiscsak pályázott a Magyar Televízió elnöki posztjára. Nem indul viszont a sokak által esélyesnek tartott Gyulai István, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség főtitkára.

Új főszerkesztő az MTV Híradó élén

Tévé2003.03.13, 16:57

Merényi Miklóst kérte fel a Híradó főszerkesztőjének a Magyar Televízió Rt. ügyvezető alelnöke.

Vitray Tamás vetélkedőt vezet az MTV-n

Tévé2003.03.04, 11:32

Hoztam egymilliót! címmel új vetélkedőt indít a Magyar Televízió. A játék vezetője, Vitray Tamás három, producere, Friderikusz Sándor pedig négy év után tért vissza a közszolgálati csatornához.

Farkas Bertalan is beszáll a Navigátorba

Tévé2003.03.04, 18:01

Megújul a Magyar Televízió ismeretterjesztő műsora, amelynek koncepcióját, tevékenységét és témaválasztását a jövőben a tudományos élet képviselőiből álló szerkesztőbizottság felügyeli.

Kilencen pályáznak az MTV elnöki posztjára

Itthon2003.03.02, 16:21

Kilencen nyújtottak be pályázatot a Magyar Televízió (MTV) Rt. elnöki tisztségére a vasárnap déli beadási határidőig. Közülük ketten - Ágoston György és Kapuvári Gábor - járultak hozzá nevük nyilvánosságra hozatalához. Siklósi Beatrix vasárnapi ezúttal nem indul.

Szenes Andrea már ma bement az MTV-hez

Itthon2003.02.28, 14:32

Szenes Andrea már ma megjelent a Magyar Televízióban, ahol már készítik elő számára irodáját és telefonvonalát is. A televízióban egyelőre nem közölték, hogy Szenes milyen feladatokat fog ellátni, azt azonban megerősítették, hogy biztosítják számára a visszatérést. Szenes Andreát a Fővárosi Bíróság csütörtöki jogerős döntése helyezte vissza az MTV alelnöki székébe.

Alelnöki állást és 30 milliót kap Szenes Andrea

Itthon2003.02.27, 15:44

Jogerősen, azonnali hatállyal visszahelyezte Szenes Andreát a Magyar Televízió  Rt. alelnöki posztjára a Fővárosi Bíróság másodfokú döntésében. Emellett 30 millió forintot is megítéltek elmaradt bér címen.

Friderikusz visszatér a képernyőre

Tévé2003.02.26, 09:50

Április végén nagyszabású műsorral tér vissza Friderikusz Sándor a képernyőre, akárcsak Juszt László, aki szintén a Magyar Televízióban lesz újra látható. Vágó István átigazolásáról egyelőre lemondott az MTV, Csisztu Zsuzsa átcsábítását pedig cáfolták.

Knézy Jenő a Társalgóban járt

Sport2003.02.11, 16:30

Kedden Knézy Jenő, a Magyar Televízió élő riporterlegendája válaszolt olvasóink kérdéseire az [origo] Társalgójában. Az interjút hamarosan olvashatják honlapunkon.

Az MTV kuratóriuma kiírta az új elnöki pályázatot

Itthon2003.01.31, 11:03

A korábbi két sikertelen pályázattal azonos indulási feltételeket tartalmaz a Magyar Televízió elnöki pályázata. A felhívás három napilap pénteki számában jelent meg. A kuratórium elnöksége annak ellenére döntött a kiírás mellett, hogy a Legfőbb Ügyészség szerint már decemberben megszünt a mandátuma.

Rejtett kamerás műsort tervez az MTV

Tévé2003.01.28, 09:11

A Magyar Televízió új, rejtett kamerás felvételeket is tartalmazó műsort indít ez év márciusában - tudta meg a Magyar Hírlap. A köztévé szórakoztató főszerkesztőségének vezetője állítja: a műfajbeli azonosságok ellenére a program nem fog hasonlítani a kereskedelmi csatornákon látható valóságshow-khoz. 

A Fradi is bemutatkozik a terembajnokságban

Sport2003.01.17, 10:09

Szombaton és vasárnap Dunaújvárosban rendezik a közel 27 millió forint összdíjazású teremlabdarúgó-bajnokság harmadik, illetve negyedik selejtezőtornáját. A kvalifikációs viadalokat körmérkőzéses rendszerben bonyolítják le, a találkozók 2x12 percesek, a győztesek jutnak a hatcsapatos fináléba. A szombati selejtezőt 18 órától élőben közvetíti az m2, a vasárnapi tornáról 22.10-től felvételről számol be a Magyar Televízió.

Márciusig nem lehet új MTV-elnök

Tévé2003.01.15, 09:56

A Magyar Televízió elnöki posztjának megpályáztatásáról már tavaly decemberben megszületett a döntés, de az új vezető legkorábban márciusban kerülhet az MTV élére. A pályázati anyag ugyanis csak január 31-én jelenik meg - ezt követően további egy hónap áll rendelkezésre a pályázatok benyújtására.  

Iraki tisztnek vallotta magát egy menekült

Itthon2003.01.13, 20:36

Az iraki hadsereg tisztjének vallotta magát egy szombat délután, Tompánál elfogott menekült - erősítette meg Orodán Sándor, a határőrség szóvivője a Magyar Televízió hétfő esti Híradójában elhangzott értesülést.

Tévéoperatőrnek álcázott csalót keres a rendőrség

Itthon2002.12.20, 12:19

A Magyar Televízió operatőrének adja ki magát az a huszonéves hajléktalan, aki vidéki városok butikosaitól, vendéglőseitől csalt ki pénzt, azt ígérve, hogy az általa forgatott reklámfilm adásba kerül a televízióban. A férfi valójában soha nem dolgozott a televíziónak, a rendőrség csalás bűntette miatt keresi.

Minden vagyonát elvesztette a köztévé

Itthon2002.12.10, 07:56

A Magyar Televízió közel 13 milliárd forint veszteséggel zárja az évet - derül ki az ÁSZ jelentéséből. A Magyar Hírlap úgy tudja: legalább öt milliárd forintra lenne szüksége azonnal a köztévének.

Friderikusz a kurátorok feljelentését fontolgatja

Itthon2002.12.05, 18:15

Eredménytelen volt a csütörtöki elnökválasztás, így továbbra sem lesz elnöke a Magyar Televíziónak. Az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnöksége ezért új elnöki pályázat kiírásáról döntött. A január 31-én kiírásra kerülő pályázat feltételei várhatóan eltérnek majd az eddigiektől. Friderikusz Sándor szerint azok a kurátorok, akik érvénytelen szavazatot adtak le, szétverik a törvényes rendet.

Fegyelmezett szavazásdömping kellett a költségvetés elfogadásához

Itthon2002.12.04, 13:05

Több képviselő szerint sosem ment még ilyen simán költségvetési szavazás a rendszerváltás óta, mint most kedden. Másfélezer módosító javaslatot sorra leszavazott a kormánypárti többség, akár a saját, akár ellenzéki kezdeményezésűekről volt szó. Az elfogadott módosító javaslatok értelmében a jövő évi költségvetésben például 5 milliárd forinttal több támogatást kap a rendőrség és a Magyar Televízió, 6,2 milliárd forinttal nő a helyi önkormányzatokra fordítható összeg, a közsszférában dolgozó diplomások legkisebb illetménye 100 ezer forintra emelkedik, és 300 millió forinttal bővül a határon túli magyarok támogatására fordítható összeg.

Nem köthet titkos szerződéseket az MTV

Itthon2002.11.26, 16:53

A köztévé szerződései ezentúl nem titkosíthatóak. A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége keddi ülésén ugyanis döntött arról, hogy a november elseje után kötött szerződésekbe a testület tagjai ezentúl betekinthetnek.

Nem vagyok pótolhatatlan! - Urbányi István a Társalgóban

Vendégszoba2002.11.25, 18:56

Urbányi István, a Kispest egykori játékosa sok mindent megélt már: focizott az Egyesült Államokban, klubot igazgatott Tatabányán, televíziós szakértőként működött, míg legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy letiltották a Magyar Televízió képernyőjéről. Az [origo] Társalgójának látogatói erről és sok másról faggatták a sportembert.

Képernyőn a válogatott

Sport2002.11.20, 14:41

A világranglistán négy helyet visszacsúszó labdarúgó-válogatottunk idei utolsó, barátságos meccsét mégis közvetítik. A Magyar Televízió kérésére fél órával később, azaz 18 órakor kezdődik a Magyarország-Moldova barátságos mérkőzés.

Nyilvános lehet a sztárműsorvezetők fizetése

Itthon2002.11.12, 08:51

Törvényjavaslat készül a Magyar Televízió adatainak nyilvánosságáról, így többek között megtudhatjuk, mennyit keresnek az intézményhez csábított műsorvezetők - írja a Népszabadság. A tévé mai kuratóriumi ülésén is megvitatják, mennyibe került a csődközeli helyzetben lévő MTV megújítása. A sztárokkal erősített Híradót a múlt héten 70 ezerrel többen nézték.

MTV: Redforddal és Pálffyval a nézőkért

Tévé2002.10.31, 15:37

Új, végre a nyugati közszolgálati adókkal is összevethető és a kereskedelmi csatornákkal is versenyképes szolgáltatást ígér vasárnaptól a Magyar Televízió ideiglenes vezetése. Pálffy István élete során most érzi magát a legboldogobbnak, és az MTV újonnan szerződtetett munkatársai is történelmi változásokat jósolnak az adónál. Több neves tévés és a közszolgálati csatorna jövőbeni kapcsolata azonban még bizonytalan.

Előbb kezdődik az FTC-Stuttgart

Sport2002.10.24, 16:06

A Magyar Televízió (várhatóan az m2) közvetítése miatt fél órával korábban, azaz 17.30-kor kezdődik jövő csütörtökön a Ferencváros-VfB Stuttgart UEFA-kupa mérkőzés.

Összeférhetetlenségi eljárás indulhat Sasvári Szilárd ellen

Itthon2002.10.22, 15:27

Összeférhetetlenségi eljárást indítványoztak Sasvári Szilárd fideszes politikus, a köztévé alapítványának elnökségi tagja ellen. A kezdeményezés indoklása a médiatörvényt idézi, amely szerint az alapítványi kuratórium tagja nem folytathat pártpolitikát. Sasvári a vasárnapi választásokon Fidesz-színekben bejutott a fővárosi közgyűlésbe.

Vitray Tamás az új sportfőszerkesztő

Sport2002.10.17, 19:25

Több mint 44 esztendővel azután, hogy először szerepelt a képernyőn, s majdnem hat évvel nyugdíjazását követően tér vissza a Magyar Televízióba s veszi át hétfőtől a sportfőszerkesztőség irányítását Vitray Tamás. Korábban, 1988. november 1-től - rövid megszakítással - több mint nyolc éven keresztül már ellátta ezt a feladatot.

Vágó István cáfolja a távozásáról szóló hírt

Tévé2002.10.15, 10:12

A műsorvezető cáfolja, hogy elhagyná az RTL Klubot, és átigazolna a Magyar Televízióhoz. Jólértesültek azonban tudni vélik, hogy Vágó nemrég a Szabadság téri tévé épületben járt és hosszasan tárgyalt a szórakoztatóosztály vezetőével. A pletykákról értesülve az RTL Klub programigazgatója is kérdőre vonta a műsorvezetőt.

MTV: újabb személyi változások

Itthon2002.10.14, 21:34

Munkaszerződésem szerint jelenleg az MTV Hírigazgatóságának kiemelt szerkesztője vagyok - reagált Regős Zoltán, a Magyar Televízió teletext szerkesztőségének menesztett vezetője az intézménynél bekövetkezett személyi változásokról szóló információra.

Politikai alkuk függvénye az MTV sorsa

Itthon2002.10.02, 15:47

Hatmilliárd forint kell ahhoz, hogy ne menjen csődbe a Magyar Televízió. A köztévé sorsa ismét a hatalom kezében van, kormánypárti képviselőkön múlik, hogy beterjesztik-e és végül megszavazzák-e a pénzt. Közben romokban van az intézmény irányítása, az épphogy csak kinevezett ügyvezető alelnök pozícióját kedden ingatta meg a Legfőbb Ügyészség. Az elnökválasztást leszavazó társadalmi kurátokról a tesület elnöke azt mondja, hogy politikai befolyás alatt állnak.

Elbukott Baló - nincs elnöke az MTV-nek

Itthon2002.09.30, 18:31

Nem választották meg Baló Györgyöt a Magyar Televízió elnökének. A nagykuratóriumban ugyanis - a szükséges húsz helyett - mindössze kilenc voksot kapott. A harminc fős testületből húszan nemmel, kilencen igennel, egy kurátor pedig érvénytelenül szavazott. A teljes kuratórium már csak Baló Györgyről szavazott, miután az MTV kuratóriumának délelőtti elnökségi ülésén a testület kétharmada őt támogatta. A kuratórium október 7-én teszi közzé az új pályázati kiírást.

Ma döntenek az MTV elnökéről

Itthon2002.09.30, 09:39

Ma eldőlhet, ki lesz a Magyar Televízió elnöke. Az elnökséghez a teljes kuratórium kétharmadának a támogatása szükséges. Sajtóinformációk szerint a tévé elnöki posztjára Baló György és Friderikusz Sándor a legesélyesebb.

Új reggeli magazint indít az ATV

Itthon2002.09.19, 22:28

Más-Nap címmel új reggeli magazint indít vasárnap a Magyar ATV; a televíziós csatorna vezetése azután döntött így, hogy a Gyárfás Tamás nevével fémjelzett Nap-Kelte című produkció ugyanaznap "visszatér" a Magyar Televízióhoz.

Pálffy után Simon is az MTV-hez megy

Tévé2002.09.16, 09:35

Pálffy István után egy nappal a Tények és a Jó estét, Magyarország! című műsorok stábjának másik tagja, Simon András is elhagyja a tv2-t. Simon Pálffyhoz hasonlóan a Magyar Televíziónál folytatja pályafutását. Simon szerint kettejük távozásának semmi köze sincs egymáshoz.

Ombudsman vizsgálja az MTV elnöki pályázatát

Itthon2002.09.11, 20:07

Sürgősséggel vizsgálatot rendelt el a Magyar Televízió Rt. elnöki posztjára július végén meghirdetett pályázat kapcsán Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman a vizsgálat elrendelésével egyidejűleg levélben kérte az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének állásfoglalását.

Friderikusz egész nap angolul beszél

Tévé2002.09.05, 16:33

A showman napi tizenkét órát tanul angolul. Ebben öt tanár van a segítségére, akik még ebédelni is elkísérik. Nem tagadja: azért kezdett ismét intenzíven angolul tanulni, mert a Magyar Televízió elnöki posztjának betöltéséhez elengedhetetlen feltétel, hogy a jelölt tárgyalási szinten beszéljen németül, vagy angolul.

Hétszázmilliós végkielégítési számla

Itthon2002.09.04, 07:11

Csak az ÁPV Rt. és az MFB érdekkörében, valamint a Magyar Televíziónál hétszázmillió forintot meghaladó összeget tettek ki azok a végkielégítések, amelyeket állami vállalatok elmozdított vezetőinek fizettek a kormányváltás után. A kabinet augusztus végére ígérte a végkielégítési szabályok szigorítását, de még a tervezet sem készült el, bár már dolgoznak rajta - írja a Népszabadság.

Félóra sötétségre büntették az MTV-t

Itthon2002.09.04, 11:31

A Magyar Televíziónak egy - eddig nem meghatározott - napon az esti tévéhíradó előtt fél órára fel kell függesztenie műsorát - tudta meg a Népszabadság. A médiahatóság döntését azzal indokolta, hogy a köztévé megsértette az elfogulatlan tájékoztatás törvényi előírásait és a politikai hirdetésekre vonatkozó előírásokat az országgyűlési választások második fordulója előtt.

Az MTV még nem reagál az elsötétítésre

Itthon2002.09.04, 17:14

Félórás műsorfelfüggesztéssel sújtotta a Magyar Televíziót (MTV) a tavaszi választási kampány alatt sugárzott, politikailag kiegyensúlyozatlannak és nem tárgyilagosnak ítélt műsorok miatt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Az MTV vezetése csak az írásbeli határozat kézhezvétele után, az indoklás pontos ismeretében kíván reagálni a döntésre.

Pető szerint csak ürügy a tüntetésre a köztévé

Itthon2002.08.30, 12:47

A Magyar Televízió (MTV) ma olyan állapotban van, hogy azon csak változtatni szabad - jelentette ki Pető Iván SZDSZ-es ügyvivő, aki szerint nyilvánvaló, hogy a péntek esti tüntetés ürügye megalapozatlan, és az emberek nem tényleges okok miatt mennek ki az utcára. Az, hogy nem szeretik a kormányt, más kérdés, mint az, hogy a sajtószabadság veszélyben van-e Magyarországon - jelentette ki.

MTV: hat és fél milliárdos kár

Itthon2002.08.28, 18:17

Hat és fél milliárdos kárt és üzleti hátrányt szenvedett a Magyar Televízió az elmúlt másfél évben - jelentette be szerdán Ragáts Imre, az intézmény jelenlegi vezetője egy jelenleg is folyó belső vizsgálat eredményei alapján. A vizsgálat szerint különböző tanácsadóknak összesen 801 millió forintot fizettek ki, de sokat vitt a regionális stúdiók fenntartása, a távozott vezetők végkielégítése, illetve cégek és személyek megfigyelésére is jelentős összegeket költöttek a tévénél az elmúlt másfél év alatt. A vizsgálat által érintettek tiltakoznak.  

Az MTV-n az összes hazai Fradi-meccs

Sport2002.08.26, 19:38

Az FTC Labdarúgó és Sport Kft. és a Magyar Televízió Rt. között született megállapodás értelmében a Ferencváros valamennyi hazai bajnoki mérkőzése képernyőre kerül az őszi szezon során.

Megszűntek az Ezüsthajó műsorai

Itthon2002.08.24, 12:09

Nem készít több műsort az Ezüsthajó Kft. a Magyar Televíziónak - értesült a Népszabadság. A cég az előző ciklusban több mint 1,4 milliárd forintos megrendelést kapott a köztévétől. Az Ezüsthajó produkciója volt a Nem jogerős (darabonként 3,3 millió forint), a Sikkes és a Koffer (2,2-2,2 millió) és a Millenniumi mesék (5,4 millió).

A volt MTV igazgató nem ismeri végkielégítése összegét

Itthon2002.08.11, 22:44

Rér Éva, a Magyar Televízió (MTV) volt kulturális igazgatója közleményben utasítja vissza Pető Iván szabad demokrata országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott azon állítását, hogy 20 millió forintos végkielégítést kapott volna.

Vallomást tett az MTV volt elnöke

Itthon2002.07.19, 14:49

Részletes vallomást tett az MTV volt elnöke, Szabó László Zsolt, mikor gyanúsítottként hallgatták ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. Szabó László Zsoltot a rendőrség a Magyar Televízió társadalombiztosítási, egészségbiztosítási, nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettségének megsértésével gyanúsítja. 

Folyamatos személycserék 1990 óta az MTV-nél

Itthon2002.07.16, 13:03

A médiatörvény szellemében független Magyar Televízió vezetése 1990 óta folyamatosan a politikai csatározások tárgya. Az elnök mindig politikai döntés alapján jutott hataomra és minden kormányváltást személycserék követtek. A helyzeten a közvetlen kinevezési, felmentési rendszert felváltó kuratóriumi megoldás sem sokat segített.

MTV: eredménytelen reklámtender

Itthon2002.07.12, 06:46

Eredménytelenné nyilvánították a Magyar Televízió (MTV) reklámidejének értékesítésére kiírt közbeszerzési felhívást. A tegnap közölt verdikt indokolásaképpen elhangzott: az MTV jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy teljesíteni tudná a rá háruló kötelezettségeket. A tenderre két cég, a szerződés alapján ma is ezt végző In Média és az egyik legnagyobb európai hálózathoz tartozó adMaster jelentkezett.

Nem akar lemondani az MTV elnöke

Itthon2002.07.08, 16:22

Alaptalannak nevezte a Magyar Televízió Rt. elnökének lemondásáról szóló sajtóértesüléseket Kertész Viktória, az intézmény sajtóreferense. Mendreczky Károly távozásának lehetősége azt követően merült fel, hogy az MTV kuratóriumának elnöksége június 24-én az intézmény alelnökévé választotta Ragáts Imre pénzügyi főigazgatót. A döntés lehetővé tenné, hogy Mendreczky távozása esetén Ragáts foglalja el a megüresedett elnöki széket, ezért a határozatot több napilap is úgy értelmezte, hogy Mendreczky távozni készül.

Lemondott az MTV hírigazgatója

Itthon2002.07.03, 17:25

Csermely Péter lemondott a Magyar Televízió hírigazgatói posztjáról. Lépését azzal indokolta, hogy folyamatos politikai támadások nehezítették munkáját. Az MSZP már a választások másnapján követelte lemondását.

500 ezerért ad tanácsot Lovas az MTV-nek

Itthon2002.06.28, 08:37

Lovas István jobboldali újságíró havonta félmillió forintot kap a közpénzből fenntartott Magyar Televíziótól, mint a hírigazgató tanácsadója - tudta meg a Népszabadság.

Az MTV műsoraira panaszkodnak a legtöbben

Itthon2002.06.25, 13:07

A választások és az azt megelőző kampány időszakában megduplázódott az ORTT-hez beadott panaszok száma. A második negyedévben beérkezett panaszok közel egyharmadát a Magyar Televízió műsorai ellen nyújtották be.

Megismétlik az Orbán interjút

Itthon2002.06.18, 01:09

A Magyar Televízió szerdán - a hétfői sugárzással azonos időben - 7 óra 9 perctől megismétli a korábbi miniszterelnökkel készült interjút, amelynek sugárzását egy technikai hiba szakította meg. A hiba nagy felháborodást váltott ki, főleg a politikai élet jobb oldalán - sokan szándékosságot véltek látni.

Tagadja a tévé elnöke, hogy lemond

Itthon2002.06.17, 17:31

Tagadja a Magyar Televízió elnöke, hogy lemondana posztjáról. A hétfői újságok szerint Mendreczky Károly 30 milliós végkielégítéssel hagyja el a tévét.

A köztévé nem garasoskodott a Millenárissal

Itthon2002.06.13, 11:14

A Magyar Televízió jelképesnek mondható, alkotásonként 100 forintos vetítési díjért engedett át a Millenáris Kht-nak filmarchívumából 120 órányi anyagot. Ugyanakkor 2 millió forintot fizetett a tévé a Millenárisnak az ottani rendezvényekről a park által, a maga számára készített felvételek darabjáért, valamint az ezekről készült összefoglalókért külön 900 ezer forintot. A Magyar Televízió az évek során több milliárdos adósságot halmozott fel, a héten a tévé kuratóriumának elnöke azt mondta: szeptembertől kritikus pénzügyi helyzetbe kerülhet a tévé.

Három hónapon belül elfogyhat a köztévé pénze

Itthon2002.06.11, 17:57

Tovább folytatja a Magyar Televízió felügyelő bizottsága (fb) a tízmillió forint feletti külső gyártású műsorokra szóló szerződések felülvizsgálatát, kedden a tévé közalapítványának kuratóriumi elnöksége a vizsgálat kezdeti szakaszáról hallgatta meg az fb-t. A kuratórium szerint szeptembertől kritikus pénzügyi helyzetbe kerül az MTV.

Kidobott hatvanezer dollárt az MTV

Itthon2002.06.04, 10:17

A Magyar Televízió 60 ezer dollárt adott a francia nyílt teniszbajnokság és a Tour de France közvetítéséért, miközben a labdarúgó vb miatt csak összefoglalók sugárzására jut műsoridő.

Továbbra sem tisztázódott a köztévé 60 ezer dolláros kifizetése

Itthon2002.06.04, 18:23

A Magyar Televízió kuratóriumának elnöksége kedden meghallgatta Mendreczky Károly elnököt, akit felkértek, hogy készítsen havi bontású cash-flow tervet, és azt nyújtsa be a testületnek. A kuratórium elnöksége az ülés végén egy közleményt adott ki az ülésről, ugyanakkor elzárkózott a nyivánosság elől. Így nem tudni, mi történt az MTV által - előzetesen úgy tűnik, hogy - feleslegesen kifizetett 60 ezer dollárral egyes sporteseményekért.

Keddtől teljesek a médiakuratóriumok

Itthon2002.06.02, 10:51

Az Országgyűlés keddi plenáris ülésén szavaznak a képviselők a médiakuratóriumok elnökségének, illetve ellenőrző testületének ellenzéki tagokkal való kiegészítéséről. Újra határoz az Országgyűlés a parlamenti bizottságokról, ugyanis néhány képviselő kormányzati szerepvállalása miatt e testületek összetétele megváltozik.

Bizonytalan a 12 milliárdos hitel a tévének

Itthon2002.05.24, 09:06

A Magyar Televíziónak a kormány által garantált 12 milliárdos hitele még kétséges - értesült a Népszabadság. A hitelt ugyanis előzőleg a kuratóriummal kellene jóváhagyatni, amelynek új szocialista és szabad demokrata tagjai nem támogatják a pénz felvételét.

A nyomozás kiterjed az új tv-milliárdokra is

Itthon2002.05.24, 15:46

További nyomozást tart elképzelhetőnek Haraszti Miklós, a Magyar Televízió kuratóriumának elnökségébe újonnan delegált SZDSZ-es tag, amennyiben a kormány 12 milliárd forint készfizető kezességvállalása után a tévé él a lehetőséggel. A héten kiegészülő médiakuratóriumnak előbb döntenie kellene a hitelfelvételről. A nyolctagú  - esetleg kilencre bővülő - testület döntése a parlamentből kiesett kisgazda tag szavazatán múlhat, lévén egyenlő arányban van a testületben az MSZP-SZDSZ és a Fidesz-MDF. Közben lassan egy éve folyik a rendőrségi eljárás a tévé gazdálkodása miatt.

Bizonytalan a 12 milliárdos hitel a tévének

Itthon2002.05.24, 08:47

A Magyar Televíziónak a kormány által garantált 12 milliárdos hitele még kétséges - értesült a Népszabadság. A hitelt ugyanis előzőleg a kuratóriummal kellene jóváhagyatni, amelynek új szocialista és szabad demokrata tagjai nem támogatják a pénz felvételét.

A nyomozás kiterjed az új tv-milliárdokra is

Itthon2002.05.24, 16:15

További nyomozást tart elképzelhetőnek Haraszti Miklós, a Magyar Televízió kuratóriumának elnökségébe újonnan delegált SZDSZ-es tag, amennyiben a kormány 12 milliárd forint készfizető kezességvállalása után a tévé él a lehetőséggel. A héten kiegészülő médiakuratóriumnak előbb döntenie kellene a hitelfelvételről. A nyolctagú  - esetleg kilencre bővülő - testület döntése a parlamentből kiesett kisgazda tag szavazatán múlhat, lévén egyenlő arányban van a testületben az MSZP-SZDSZ és a Fidesz-MDF. Közben lassan egy éve folyik a rendőrségi eljárás a tévé gazdálkodása miatt.

Újabb milliárdok a köztévének

Itthon2002.05.22, 16:38

Készfizető kezességet vállal a kormány a Magyar Televízió és a Magyar Rádió működésének finanszírozásához - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő ajtótájékoztatón, Budapesten.

Vámos Miklós újra a képernyőn

Tévé2002.03.20, 10:59

Március 31-én lesz látható a Magyar Televízió műsorán Vámos Miklós 2 ember című portrésorozatának első része. Az adásban Vámos két költőt mutat be: Faludy Györgyöt és Varró Dánielt.

Az m2 közvetíti a Fradi-Újpest rangadót

Sport2002.03.16, 13:45

A Magyar Televízió 2-es csatornája közvetíti szombaton 18.30 órától a nagy érdeklődéssel várt FTC-Újpest NB I-es futballrangadót. Az Üllői úti találkozó kommentátora Knézy Jenő lesz.

Schwajda lemondhat a Nemzeti éléről

Szórakozás2002.03.11, 10:44

A Magyar Hírlap információja szerint Schwajda György fontolgatja lemondását. Úgy hírlik, a Nemzeti Színház Rt. igazgatóját zavarja és aggasztja, hogy a Magyar Televízió élőben közvetíti az új teátrumból az első premiert, Az ember tragédiáját. A direktor szerint ez a művészeket és a technikai személyzetet is rendkívül nehéz helyzetbe hozza már most, az utolsó próbanapokon is. Márton Éva, a Nemzeti művészeti főtitkára nem kommentálta az értesülést.

Kepes az RTL Klubbal tárgyal

Tévé2002.03.08, 09:52

Az RTL Klub és Magyar Televíziótól tavaly májusban távozott Kepes András között tárgyalások folynak egy fiatal írókkal foglalkozó műsorról.

Ekhós szekerek vonulnak a Nemzeti elé

Szórakozás2002.03.07, 09:08

A Nemzeti Színház március 15-ei nyitó előadásának napján ekhós szekerek indulnak a Nemzeti Múzeumtól a Nemzeti Színházhoz. Erről és a teátrum környezetében rendezendő egész napos népünnepélyről, valamint az ünnepi előadásról monstre élő közvetítést ad a Magyar Televízió. A politikai szereplők közül a három legfőbb közjogi méltóság, a kulturális miniszter, a Nemzeti kormánybiztosa, a főpolgármester és a ferencvárosi polgármester kapott meghívót.

Adásszünet az MTV-n főműsoridőben

Tévé2002.03.06, 15:07

Az ORTT rendelkezése értelmében március 8-án este fél nyolc előtt hétperces adásszünetre kényszerül a Magyar Televízió egyes csatornája. Az m2  nyolc óra után szintén szünetelteti az adást. 

Négy vidéki város rendezne kézilabda-Eb-t

Sport2002.03.06, 11:15

Korábban már kiderült, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM), valamint a Magyar Televízió vállalt bizonyos garanciákat, a Magyar Kézilabda-szövetség pedig az utóbbi hetekben próbálta felmérni a lehetséges helyszíneket a 2004-es női Európa-bajnokság kapcsán. Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a június 14-15-ei salzburgi kongresszusán dönt, hogy az egyedüliként pályázó Magyarország megkapja-e a rendezés jogát.

A TV2 leadja a Kísértések beharangozóját

Tévé2002.03.06, 10:06

A Magyar Televízió nem sugározza, a TV2 viszont leadja Kamondi Zoltán Kísértések című filmjének beharangozóját.

Hétfőn temetik Hidegkuti Nándort

Sport2002.03.01, 15:11

Március 4-én, hétfőn kísérik utolsó útjára Hidegkuti Nándort, az Aranycsapat 79 esztendős korában elhunyt legendás középcsatárát. A rendkívül visszafogott, kedves, udvarias embernek tartott egykori világklasszis temetését a Magyar Televízió kettes csatornája egyenes adásban közvetíti.

Többmilliós jogosulatlan kifizetések az MTV-nél

Itthon2002.02.28, 07:53

Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt gyanúsítottként készülnek kihallgatni a Magyar Televízió több munkatársát a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán (SZBEI). Igazságügyi szakértői jelentés szerint a legkülönbözőbb jogcímen több milliós összegeket fizettek ki jogszerűtlenül az intézmény költségvetéséből.

Az RTL Klub sikert vár a Forma-1-től

Gphírek2002.02.28, 06:22

Anyagi, szakmai sikert és presztízsnövekedést vár az RTL Klub a Forma-1 közvetítésétől. A kereskedelmi csatorna tavaly nyerte el a jogot, addig a Magyar Televízióé volt. A Magyar Nagydíj közvetítésének kivitelezéséről még nincs döntés.

Lefaragások a köztévékben

Itthon2002.01.31, 07:28

Mindkét közszolgálati televízió jelentős költségcsökkentésre készül a napokban véglegesítésre váró idei üzleti terve alapján. A Magyar Televízióra egymilliárd, a Duna TV-re pedig mintegy 700 milliós restrikció vár, noha előbbi az elmúlt hónapokban 17 milliárd különpénzt kapott, a Duna viszont továbbra is csak a segítségre vár.

Magyarország megpályázta a 2004-es nőikézilabda-Eb-t

Sport2002.01.24, 06:37

Január végén lejár a határidő, ameddig Magyarország - egyetlen jelentkezőként - benyújthatja pályázatát a 2004-es női kézilabda Európa-bajnokság rendezési jogára. A magyar szövetség már elküldte a szükséges anyagokat, csupán a majdnem egymilliárdos kormánygarancia és a Magyar Televízió ígérvénye hiányzik.

12 milliárdos hitelt vehet fel az MTV

Itthon2001.12.19, 08:51

Ismét bankhitelt vehet fel a Magyar Televízió. Ezúttal 12 milliárd forinthoz juthat a köztévé, mert a kormány garanciát vállal a kölcsönhöz. A hitelekkel idén összesen 40 milliárd forinthoz jutott a tévé egyéb, rendszeres bevételei mellett. Legutóbb, néhány héttel ezelőtt a Postabank hitelezett az MTV-nek 3,5 milliárdot.