Varró Dániel
címke rss- kapcsolódó címkék:
- színház
- könyv
- költészet
- gyerekkönyv
- filmművészet

Híres költő is színpadra lép ezen a koncerten
Közös estre készül a Szeged Trombone Ensemble, a STUDIO 5. és Varró Dániel. Az előadáson a szerzők mesélnek majd a közönségnek a közös munkáról, az alkotás folyamatáról és a született művekről is.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Varró Dániel és az informatika önpromóciója, avagy ingyenes verseskötet gyerekeknek
Ha ma megkérdeznénk egy kisgyereket, hogy mi akar lenni felnőttként, korántsem biztos, hogy a várt válaszokat kapnánk, mint a tűzoltó, autóversenyző, orvos, vagy épp tanár. A gyerekek első körben azon szakmák iránt kezdenek el érdeklődni, melyet van lehetőségük némiképp testközelből is megismerni, vagy amivel gyakran találkoznak. Itt az ideje tágítanod a látókörét! Mutatunk egy ingyen letölthető könyvet, mely egyszerre ismeretterjesztő olvasmány, színező füzet és Varró Dániel minimál verses kötete.
Az ő korában egy rendes költő meg van halva már
Varró Dánielt az ezredfordulón sokan zseninek kiáltották ki, költői indulása óta viszont csak egyetlen „felnőtt” verseket összegyűjtő kötete jelent meg, az is közel tíz éve. Most új, Mi lett hova? című könyvével tér vissza, amelyben a negyven felé közelítő, beérkezett költő vallomásait olvashatjuk akkor, amikor „a volna lettbe billen épp”.
Szabó Erika: Elég jó a viszonyom a testemmel
Az Üvegtigris 3-ban szereplő színésznő szerint ő járt a legjobban a forgatáson, hogy egy szál fehérneműben flangálhatott, és nem tartja magát zavarónak a filmben. Szabó Erika szeptember óta a Színművészeti Egyetem hallgatója, ahol napi 24 órában keresgéli önmagát. Komolyabb alkoholizálásba nem kezdett, és a kollégiumi szobájába se kellett még kihívni az ÁNTSZ-t. Megkérdeztük azt is, jólesett-e neki, hogy sokan dicsérték a fenekét, valamint, hogy milyen élmény volt Rudolf Péterrel csókolózni.
Gyerekkönyvnek álcázzák magukat
Nem szerencsés, amikor egy gyerekkönyv túl direkt módon kacsintgat a szülőkre, mintegy cinkosként: "a gyerek úgysem érti, de, ugye, mi igen". Úgy látszik azonban, kezdenek divatba jönni az ilyen könyvek: az elmúlt időszakban három gyerekkönyvnek álcázott, valójában felnőtteknek szóló verseskötet is megjelent.
A kétszázadik kripli
Varró Dani új meséjét rendezte meg Mácsai Pál
Költészet napja: a mi kedvenceink
Varró Dani: Szeretem a költői csicsákat...
Gyerekjóga Varró Danival
- címkék:
- Varró Dániel
- könyv
- gyerekprogram
- Címkefelhő »