magyar gazdaság

címke rss

Magyarországnak is jó, hogy a német cégek bátrabban vesznek fel hitelt

Gazdaság2011.06.24, 16:52

A világgazdasági válság 2008 őszi kitörése óta most először nőtt a vállalati hitelek állománya hazánk legnagyobb kereskedelmi partnerénél, Németországban, ez húzóerőt jelent a magyar gazdaságnak is.

Visszahúzza a gazdaságot, hogy keveset vásárolnak a magyarok

Gazdaság2011.06.09, 11:15

Miközben az exportra termelő ipar szárnyalt, a háztartások fogyasztása 0,5 százalékponttal húzta vissza a gazdasági növekedést a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A gazdasági minisztérium és egy elemzés is arra számít, hogy az egykulcsos adó majd megfordítja a trendet. A májusban kiadott becsléshez képest a részletes GDP-adat kedvezőbb lett.

A cégek negyede már munkaerő-felvételt tervez

Gazdaság2011.05.12, 15:13

A javuló konjunktúramutató és a növekvő foglalkoztatásbővítési igény szerint a hazai vállalkozások optimistábban ítélik meg az állapotukat, mint fél évvel ezelőtt - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (MKIK-GVI) legújabb felméréséből. Ugyanakkor az adatok magas fokú bizonytalanságot mutatnak, amelyet súlyosbít a külpiacok növekedésének megtorpanása is.

Meglepetésként értékelték Londonban a magyar ipar teljesítményét

Gazdaság2011.05.05, 19:15

A legnagyobb meglepetést a kelet-közép-európai térség adatsorai között a magyar ipar aktivitási mutatójának megugrása jelentette - mondták Londonban elemzők. A gyáripari mutatók emelkedése azonban még nem jelzi határozottan a magyar gazdaság növekedési kilátásainak erősödését.

Az állattenyésztők szervezete szerint kiszorulnak a hazai gazdák a piacról

Gazdaság2011.04.22, 16:00

Egyre kevesebb a vállalkozás az állattenysztés ágazatában, s folyamatosan szorulnak ki a hazai tenyésztők a belső piacról az érdekvédők szerint. Eközben a magas áfa a feketegazdaságnak kedvez, ezért a szakma az élelmiszerek és élőállatok áfájának csökkentését kéri a kormánytól.

Több mint 15 százalékkal emelkedett a cukor ára egy hónap alatt

Gazdaság2011.03.11, 09:54

Emelkedett az inflációs ráta februárban, ezt elsősorban az élelmiszerek árának megugrása okozta. Az átlagos drágulás 4,1 százalék volt évesített viszonylatban, míg egy hónap alatt 0,4 százalékos drágulást mért a KSH. Ezen belül azonban a cukorár kirívóan, több mint 15 százalékkal emelkedett.

Homályos az idén várható hiány a piac szemében

Gazdaság2011.02.17, 16:35

Erősen megosztott a piac az idei hiány számítása miatt azért, mert nem lehet tudni az államhoz kerülő nyugdíjvagyon hasznosítási módját, a strukturális reformok mikéntjét, illetve ezeknek az idei hiányra gyakorolt hatását. A Reuters piaci felmérése szerint több intézmény azt várja, hogy 5 százalékos többlet lesz, mások a célul kitűzött 3 százalék körüli hiánnyal kalkulálnak.

Orbán: A Széchenyi-terv a kormány barátságos arca

Gazdaság2011.01.14, 14:14

A kormány pénteken ismertette a gazdaság fellendítésére létrehozott Új Széchenyi-terv részleteit. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Széchenyi-terv a kormány barátságos arcát mutatja, és szerinte ha jól sikerül a kormány gazdaságpolitikája, az példamutató lehet az Unióban. Fellegi Tamás hidakat építene és fejlesztene a budai várban, Matolcsy pedig mosolyt csal a hallgatóság arcára azzal a mondatával, hogy: "verem az eszközömet".

Orbán: A kiadásokat csökkenteni kell, de az nem megszorítás - videó

Gazdaság2011.01.15, 10:50

Orbán Viktor miniszterelnök az Új Széchenyi-terv bemutatásán beszélt arról, hogy szerinte "a kiadásokat bizonyos területeken csökkenteni kell (...), de az nem megszorítás. Ez egész egyszerűen Magyarország újjászervezése." Szerinte az átszervezésre, versenyképessé tételre egy emberöltőben egyszer van alkalom. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig technikai akadályba ütközve azt mondta: "verem a kis eszközöm", amivel nagy derültséget váltott ki.

Túl sok a zaj a kormány gazdaságpolitikája körül - interjú Bod Péter Ákossal

Gazdaság2010.12.28, 15:45

Első és második akcióterv, Széchenyi-terv, válságadók, családi és egykulcsos személyi jövedelemadózás, kormány-jegybank ellentét, devizahitelek veszélyben, leminősítés, nyugdíjpénztári változások - 2010 gazdasági eseményeit Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnökkel tekintettük át. Szerinte "az új kormánynak óriási erőfeszítést kellett tenni, hogy a megörökölt kereteket betartsa", egyes lépései azonban nem illeszkedtek a nemzetközileg ismert gazdaságpolitikába.

Fellegi: Az oroszok nélkül folytatódik a Malév története

Gazdaság2010.12.22, 08:29

Januárban várhatóan sikerül megállapodni az orosz féllel a Malév sorsáról, nem lesz további közös szerepvállalás - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető Fellegi Tamás a Napi Gazdaság szerdai számában megjelent interjújában. A miniszter szerint egyes ppp-szerződések esetén az állami visszavásárlás lehet a megoldás.

Bővítik a csengeri cipőgyárat

Archívum2010.12.22, 07:49

Kétmarmadával növelheti jövőre exportját a Szamos Cipőipari Kft., az igények kielégítésére a cég új üzemegységet épít. A Szamos raktárcsarnoka 2007-ben leégett, a társaság mégis talpra tudott állni, a raktárat azóta újjáépítették, sőt kibővítették.

Alig lesz idejük a cégeknek a különadó befizetésére

Gazdaság2010.12.17, 08:09

Az utolsó pillanatban kell intézkedniük a különadóval sújtott vállalatoknak, mivel legjobb esetben is csak pénteken, de lehet, hogy csak hétfőn lesznek hozzáférhetőek a szükséges nyomtatványok - írja a Napi Gazdaság.

Reuters-elemzők: Nem kérdés a folytatódó kamatemelés

Archívum2010.12.16, 14:58

A Reuters elemzői felmérése szerint a piac egyértelműen kamatemelési ciklust vár a következő hónapokban, abban azonban már nincs egyetértés, hogy a következő emelés már idén bekövetkezik, vagy csak januárban. A márciusban felálló új monetáris tanács várható politikájáról még a piacon is óvatosan nyilatkoznak.

Megvannak a büdzsé fő számai, leminősítették Magyarországot

Gazdaság2010.12.11, 09:11

Megvannak a jövő évi költségvetés fő számai; a Költségvetési Tanács elveszíti szakembereit és háromtagú testületté alakul; a magyar gazdaság az ipari termelésnek köszönhetően pörög fel; a külügyminiszter szerint az ország leminősítése hiba volt; vasárnaptól kötelező bioüzemanyagot árulni a kutakon - a gazdaság heti legfontosabb híreit Tóth Balázs, az ELMIB Zrt. igazgatóságának elnöke kommentálja.

Az ipar húzta a magyar gazdaságot a KSH szerint

Gazdaság2010.12.09, 09:59

Az előzetes becslésnél enyhén jobb gazdasági adatot hozott a KSH harmadik negyedéves GDP-statisztikája. A novemberi 1,6 százalékos becslés helyett, amely a válság óta önmagában is a legjobb adat volt, 1,7 százalékos lett a végleges adat az előző évi azonos időszakhoz képest.

Varga Mihály szerint elhamarkodott volt a leminősítés

Archívum2010.12.07, 09:56

Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára, egykori pénzügyminiszter szerint a Moody's elhamarkodta a hétfői leminősítést, mivel nem folyamatában értékelte a magyar gazdaságot, illetve annak az állampapírok besorolásában megjelenő kockázatosságát.

Optimista kormányról árulkodik a szűkös költségvetési tartalék

Archívum2010.11.03, 13:06

Rekordmértékű, közel 240 milliárd forintos tartalékot terveztek az idei költségvetésbe, a jövő évi tervben azonban már jóval kisebb, 116 milliárd forintnyi biztosíték van arra, ha nem a várt mértékű növekedés valósulna meg. Pedig idén úgy ürült ki a válság elleni tartalék, hogy a vártnál jobb növekedési pályán mozgott az ország, a jövő évre várt 3 százalékos növekedés viszont a piac szerint optimistának számít.

Több tízezres leépítés, kevesebb adó - itt az Orbán-kormány első költségvetése

Gazdaság2010.10.30, 13:37

Az állami szférában 25-30 ezres létszámleépítés lesz jövőre, és a fizetések sem fognak emelkedni a 2011-es költségvetés eredményeként, amelyet szombaton nyújtott be a parlamentnek Matolcsy György gazdasági miniszter. Matolcsy szerint ez a "talpra állás" költségvetése, amellyel jól járnak a családok és a vállalkozások. A tervekben az is szerepel, hogy Magyarország most először tartani fogja az EU által is megkövetelt, 3 százalék alatti költségvetési hiányt.

Több magyar Opel-beszállítót akar az ITDH

Archívum2010.10.27, 13:06

A szóba jöhető magyar cégek listájával segíti az ITD Hungary a szentgotthárdi Opel-gyár új beszállítóinak kiválasztását. A döntést azonban a vállalat németországi központjában hozzák meg.

Uniós szabályt sért a Péti Nitrogénművek állami támogatása

Archívum2010.10.27, 14:09

Az Európai Bizottság szerint túl alacsony ellentételezést fizetett a Péti Nitrogénművek a hitel-kezességvállás formájában kapott állami támogatásért, ezért egy részét vissza kell fizetnie. hogy pontosan mennyit, azt a magyar hatóságok számíthatják ki.

Gyárat épít a Henkel Tatabányán

Gazdaság2010.10.26, 15:16

Lengyelországból és Nagy-Britanniából telepít át Tatabánya mellé termelést a Henkel. A cég ragasztógyára 2012-től 80 embernek ad majd munkát.

Hullanak a cégek az építőiparban, de még többet alapítanak

Archívum2010.10.14, 12:26

A rekordszinten lévő felszámolásoknál csak az új cégek alapítása nő dinamikusabban a magyar építőiparban - derül ki az Opten Kft. legfrissebb adataiból. A cég szerint egy szűkülő piacon ez nem egészséges jelenség.

Vártnak megfelelő a szeptemberi infláció

Gazdaság2010.10.12, 09:43

Szeptemberben 3,8 százalékos volt az éves infláció - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A várakozásoknak gyakorlatilag megfelelő inflációt az idényáras élelmiszerek ára mellett a háztartási energia felfelé húzta, de a cukor és a péksütemények olcsóbbak lettek. A nyugdíjasok kosarába tartozó termékek ára 4 százalékkal nőtt.

A bankadó első részlete ellenére hiányos a múlt havi költségvetés

Archívum2010.10.07, 17:37

Az éves előirányzat 125,1 százalékára nőtt szeptemberre a költségvetés önkormányzatok nélküli hiánya, pedig már befolyt a bankok különadójának egy részlete, igaz több mint 30 milliárdot csak októberre számolnak el. A központi költségvetés ugyan többletet mutatott, de a társadalombiztosítási és az elkülönített állami pénzalapok hiánya felülmúlták azt.

Bővíti termelését a Hankook Magyarországon

Gazdaság2010.09.21, 08:52

Évi tízmillió darabra növelné a dunaújvárosi termelését a Hankook a teherautó-gumik gyártásának elindításával; webáruházban erősítene a Tesco Lengyelországban, Csehországban és Kínában; a lehető legjobb minősítést kapta az európai mentőöv mindhárom hitelminősítőtől - külföldi gazdasági lapszemle.

Lassulva, de még mindig esik az építőipar

Gazdaság2010.09.16, 12:41

Júliusban a korábbi hónapokban megfigyeltnél kisebb volt az építőipari termelés hosszabb ideje tartó csökkenése, de a talpra állás a jelek szerint még odébb van - derül ki a KSH adataiból.

Árcsökkenést mért augusztusban a KSH

Gazdaság2010.09.10, 09:36

Az előző hónaphoz képest augusztusban olcsóbb lett az élet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint, az árak átlagosan 0,6 százalékkal csökkentek. Az éves ütem 3,7 százalékos inflációt mutat, ami azt jelenti, hogy mérséklődött a júliusi 4 százalékos ráta.

Magyarország erőssége az egészségügy egy rangsor szerint

Archívum2010.09.09, 09:33

Magyarország javított a versenyképességi rangsorban, de még így is csak a régiós középmezőnyben szerepel. A felmérés szerint az ország erőssége az egészségügy és az általános iskolai oktatás, gyengéje viszont az innováció, az adók szintje és a korrupció. A teljes listát Svájc vezeti.

A svájci frank és az IMF-hitel foglalkoztatja a londoni elemzőket

Archívum2010.09.03, 16:17

A londoni elemzők arról írnak, hogy Magyarország számára túl sokba kerül a Nemzetközi Valutaalap segítségének megtagadása, ami a devizahitelesek problémáin keresztül jelentkezhet. Az egyik vélemény szerint az önkormányzati választások után jöhet a megállapodás.

Az Orbán-kormány "veszélyes vállalkozásáról" ír egy német lap

Archívum2010.09.01, 09:55

Kockázatosnak minősíti a magyar kormány szakítását az IMF-fel a Die Welt konzervatív-liberális német újság. A napilap szerint azok az országok, amelyeknek ugyanez korábban sikerült, akkor sokkal kedvezőbb helyzetben voltak, mint most Magyarország.

Nem hisznek a magyar munkahelyteremtésben a londoni elemzők

Állás 20112010.08.30, 18:41

A foglalkoztatottság növekedéséhez olyan ütemű gazdasági növekedésre lenne szükség Közép-Európában, így Magyarországon is, amilyennek az elérése a következő években nem reális - állítja az egyik londoni gazdaságelemző cég.

Az eddig vártnál magasabb jövő évi áremelkedéssel számol az MNB

Archívum2010.08.23, 16:32

Változatlanul hagyta a gazdasági növekedésről szóló becslését a Magyar Nemzeti Bank, az inflációs várakozását azonban csökkentette idénre, növelte viszont a jövő évre.

Német autógyárak magyarországi fejlesztéseiről ír a Handelsblatt

Gazdaság2010.08.17, 15:14

Az Audi-gyár csaknem a duplájára növeli a győri gyáregység területét, a Bosch ezer új munkahelyet teremt Magyarországon, Kecskeméten pedig 2011 végén megkezdi a termelést a Mercedes új üzeme, ahol mintegy háromezer ember talál munkát magának - összegezte kedden a Handelsblatt német üzleti napilap.

Megtorpant a magyar gazdaság

Gazdaság2010.08.13, 09:42

Az előző negyedévhez viszonyítva stagnált a bruttó hazai termék. Egy százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével 0,8 százalékkal növekedett a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a KSH és az Ecostat gyorsbecslése alapján.

"Magyar GDP - a két félidős játék" - a Financial Times bloggere a magyar gazdaságról

Gazdaság2010.08.11, 08:58

A legendás angol-magyar meccset is beépítve futballhasonlattal élve ír a Financial Times  bloggere a magyar gazdaságról. A szerző szerint bár Orbán Viktor előnyt szerzett a gazdaságpolitikájával a jó globális hangulatban, ám lehetséges, hogy a "második félidőben" fordul az eredmény, és Magyarország egy kedvezőtlen külpiaci környzetben adósságspirálba kerül.

Becsapós inflációs adat fedheti el a magas élelmiszerárakat

Gazdaság2010.08.11, 09:28

A júniusi 5 százalék feletti szintről 4 százalékra lassult az infláció júliusban. Az infláció mérséklődése azonban becsapós: nem azt mutatja, hogy alacsonyabbak lettek az árak, a csökkenést technikai változás okozza. A stabil árszínvonalra az előrejelzések szerint még várni kell 2011 közepéig, mivel az élelmiszerek és az energiahordozók ára a vártnál magasabban alakul.

Megfordult az autópiac, újra nőtt a hazai értékesítés

Gazdaság2010.08.09, 16:05

Megfordult a korábbi csökkenési trend, júliusban 4359 személyautót és 855 kishaszon járművet helyeztek forgalomba, ami 19, illetve 49 százalékos növekedést jelent 2009 azonos időszakához viszonyítva - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Matolcsy: Nem fogunk megszakadni a 3 százalék alatti hiányért

Archívum2010.08.05, 15:16

Magyarország nem ragaszkodik mindenáron ahhoz, hogy jövőre már 3 százalék alá csökkentse az államháztartás hiányát - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatából, amelyet a Hír Televíziónak adott.

Lázadó Magyarországról ír a tekintélyes amerikai üzleti lap

Gazdaság2010.08.02, 10:41

A Wall Street Journal hétfői cikke szerint a magyar kormány ellenállása rossz precedenst teremthet a megszorításokat végző európai államok körében, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számára így mindenképp kellemetlen "Magyarország lázadása".

Matolcsy: Elindult az ország a pénzügyi függetlenség felé

Archívum2010.07.22, 11:35

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország elindult a pénzügyi függetlenség felé. A miniszter kritizálta a jegybankot, mivel szerinte az MNB nem él kellőképpen a monetáris élénkítés lehetőségeivel.

Háromszáz forintos eurónál már a forinthitelesek is aggódhatnak

Gazdaság2010.07.26, 11:51

Ha folytatódik a forint gyengülése, a devizaadósok mellett hamarosan a forinthitelesek is elkezdhetnek aggódni: az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint 300-320 forintos euróárfolyamnál már komoly esélye lenne a kamatemelésnek. Egy nagyobb spekulációs támadás esetén bekövetkező jegybanki szigorítás jelentősen megnövelné a forintban eladósodottak terheit, és az egész magyar gazdaságot nehéz helyzetbe hozná.

FT: Magyarország biztosan veszít az IMF-csörtén

Gazdaság2010.07.20, 09:02

Magyarországgal foglalkozó cikk jelent meg a külföldi média egyik vezető gazdasági lapjában, a Financial Times-ban "Magyarország bakot lő" címmel. A szerkesztőségi publicisztika élesen kritizálja a magyar kormány tevékenységét, mondván ezzel a játékkal senki sem nyerhet, de Magyarország biztosan veszít.

Reuters: A magyar hírek tartják magasban az arany árát

Gazdaság2010.07.26, 11:57

A kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az EU közti tárgyalások felfüggesztése az arany árát is a magasban tartja, pedig enélkül már csökkenésnek indulhatna a nemesfém ára.

Tovább esett az építőipar májusban

Gazdaság2010.07.15, 16:25

Májusban sem az építőipar húzta az ipari termelést: a KSH szerint az ágazat termelése májusban több mint tíz százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. Pedig a 2009-es szmáok sem voltak mnagasak.

Meglepődtek az elemzők az ipar jó teljesítményén

Archívum2010.07.14, 11:06

Pozitív meglepetést okozott az ipar belföldi termelésének és értékesítésének májusi emelkedése, ami a megkérdezett elemzők szerint a belső fogyasztás élénkülését jelzi.

Nagyot ugrott az ipar májusban

Gazdaság2010.07.14, 12:07

Majdnem másfél éve nem produkált akkora bővülést a magyar ipar, mint májusban. A termelés közel 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az elemzők az év második felére a növekedés ütemének a lassulását jósolják.

Felpörgőben a magyar ipar, 13 százalékos növekedés májusban

Gazdaság2010.07.13, 12:11

Májusban folytatódott a magyar ipar - a lassulással telt tavalyi év végén kezdődött - növekedése. Éves összehasonlításban közel 14 százalékos bővülésről számolt be a KSH, az előzetes adatok alapján. Ez az adat felülmúlja a várakozásokat, a szakértők szerint kérdés, meddig tart a lendület.

Egy év után újra csökkent a munkanélküliség

Állás 20112010.06.29, 09:50

A legutóbbi felmérés szerint egy év után újra csökkent az állástalanok száma: a február-áprilisi időszakhoz képest 0,4 százalékponttal alacsonyabb a ráta. A fiatalok körében 26,5 százalékos a munkanélküliség. Az állástalanok közel fele már vagy egy éve keres munkát - derüli ki a Központi Statisztikai Hivatal közleményéből.

Jövőre új IMF-szerződést kötne a kormány

Archívum2010.06.17, 09:07

A meglevő IMF-megállapodást év végéig meghosszabbítanák és 2011-re új szerződést kötnének - jelentette ki Szapáry György, a Nemzetközi Valutaalappal és az unióval folyó tárgyalódelegáció vezetője a köztelevízó Ma Reggel című műsorában.

Egy százalékos növekedést vár 2010-re a GKI

Archívum2010.06.15, 10:46

A GKI Gazdaságkutató Zrt. új előrejelzése szerint a magyar gazdaság az idén egy százalékkal nő, a GDP-arányos államháztartási hiány 4 százalék lesz.

Nagy gázár-emelkedés mellett is csökkent az inflációs ütem

Gazdaság2010.06.11, 13:40

Májusban csökkent az inflációs ütem, s ezúttal pontosan az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult. Átlagon felül drágultak az élelmiszerek április óta és kiugró emelkedést mutatott a gázár.

Százmilliárdos hiánnyal indul az új kormányciklus

Archívum2010.06.07, 12:18

Májusban 100 milliárd forint hiánya volt a magyar államháztartásnak az önkormányzatok nélkül számolva. Az új kormány által felállított Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az idénre tervezett hiány 84,6 százaléka teljesült.

CNBC: Magyarország nem Görögország

Archívum2010.06.07, 09:44

A CNBC televízió piaci műsorának Matolcsy György úgy nyilatkozott, hogy "nincs szükség megszorításra". A műsor fő megállapítása az volt, hogy Magyarország nem Görögország.

Kiadáscsökkentés lehet a Fidesz-rejtvény kulcsa

Archívum2010.06.06, 20:54

Bonyolult feladvánnyal néz szembe a kormány, amely szerint ugyan rosszak a költségvetés számai, de közben mégis tartani akarja a benne szereplő, korábban épp a Fidesz által tévesnek tartott hiánycélt. Nemcsak a költségvetési mozgástér szűk, hanem a politikai is, mivel a gyors és hatékony, de nem népszerű módszereket a Fidesz már korábban kizárta, a többi, számukra szimpatikus eszköz viszont lassan hoz csak eredményt.

Munkanélküliség: korai még hátradőlni

Archívum2010.05.27, 11:19

Megállt a munkanélküliségi ráta emelkedése a február-áprilisi időszakban, a trendforduló viszont még bizonytalan, mivel tavasszal jellemzően javul az arány. Év végére nehéz előrejelezni az állástalanságot, látványos javulás azonban aligha következik.

Simor András várja Orbán javaslatát

Gazdaság2010.05.20, 16:51

Simor András kész tárgyalni Orbán Viktorral, a jegybankelnök várja a leendő kormányfő javaslatát a találkozóra.

Utolsó előtti helyen a magyar autópiac Európában

Gazdaság2010.05.17, 10:46

A magyar autópiacnál csak a román teljesített rosszabbul az év első négy hónapjában. 

EBRD: Az uniós megszorítások elnyújtják a magyar kilábalást

Gazdaság2010.05.18, 16:58

Erik Berglöf, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vezető közgazdásza szerint az alacsony kereslet elnyújthatja a felzárkózó európai államok kilábalását. Erről a bank éves közgyűlésén beszélt, amelyen a folytatódó válságkezelésről és egy lehetséges tőkeemelésről volt szó.

Az export húzta az ipari termelést márciusban

Archívum2010.05.14, 10:10

Az előzetes adatokkal megegyező végleges számokat közölt pénteken a KSH az ipari termelés márciusi alakulásáról. A részletekból kiderül, hogy a növekedés mögött elsősorban az export bővülése áll.

Varga Mihály: Már két csontvázat találtunk

Gazdaság2010.05.13, 18:27

Két csontvázat talált a gazdasági tényfeltáró bizottság - közölte csütörtökön Varga Mihály fideszes politikus. A Miniszterelnökség leendő vezetője azonban nem mondott újat az eddigi - fideszes részről - elhangzó bírálatokhoz képest.

Csak a bolgár gazdaság lassabb a magyarnál a régióban

Gazdaság2010.05.12, 11:30

Eltérő ütemben bővült a közép-kelet-európai országok gazdasága az idei első negyedévben, a szerdán kiadott első becslések szerint leggyorsabb tempót a már euróövezeti tag Szlovákia diktálta, a leggyengébb mutatói Bulgáriának vannak, ahol éves szinten továbbra is GDP-csökkenés mutatkozik, tehát ők az egyetlen ország, amelynél jobban teljesített a magyar gazdaság.

Vaskos meglepetés a GDP-adat, felkelt a padlóról a magyar gazdaság

Gazdaság2010.05.12, 16:45

Az egyik legrosszabb évét maga mögött tudó magyar gazdaság, a várt csökkenéssel ellentétben, növekedett az első negyedévben - derül ki az előzetes adatokból. A kellemes meglepetést jelentő adat alapján várhatóan az egész évre is többletre van kilátás, ám vannak kockázatok, például a görög válság.

Romániát és Bulgáriát megelőzzük a GDP-listán

Gazdaság2010.05.12, 13:33

Eltérő ütemben bővült a közép-kelet-európai országok gazdasága az idei első negyedévben, a szerdán kiadott első becslések szerint a leggyorsabb tempót a már euróövezeti tag Szlovákia diktálta, a leggyengébb mutatói Bulgáriának vannak, ahol éves szinten továbbra is GDP-csökkenés mutatkozik. Magyarország minimális növekedésével középen áll.  

Alig csökkent az infláció üteme, száguld az üzemanyagár

Gazdaság2010.05.11, 09:20

Áprilisban 5,7 százalék volt az infláció üteme, ami ugyan kisebb mint a márciusi adat, de több a piaci becslésnél. Az úgynevezett "nyugdíjas fogyasztói kosár" ezúttal átlagon alul drágult, 4,6 százalékkal. Az üzemanyagárak jelentőset ugrottak: tavaly óta több mint 25 százalékkal emelkedtek.

Matolcsy: Célunk a háromgyerekesek adómentessége

Gazdaság2010.04.29, 09:36

Mindenekelőtt a képzetlen embereknek szeretnének munkalehetőséget kínálni: 850 ezer embert foglalkoztatna a Fidesz a lakásépítések, energiahatékonyságot szolgáló felújítások és mezőgazdasági programok keretében - derül ki a Heti Válasz Matolcsy Györggyel készített interjújából. A kormányra kerülő párt első számú gazdaságpolitikusa kritizálta a jegybankot, valamint állította, hogy törekszenek a legalább három gyerekes szülők adómentességére.

ING: Magyarország érzékeny a görög válságra

Archívum2010.04.29, 12:04

Az ING pénzügyi szolgáltató társaság elemzése szerint az Európai Unió új tagállamai közül Magyarország a leginkább érzékeny a görög válság tovaterjedő hatásaira, mert az új tagok közül Magyarországnak legnagyobb az államadóssága.

Gazdasági vészhelyzetről beszél a Fidesz

Gazdaság2010.04.28, 16:49

A Fidesz szerint a szerdán megjelent munkanélküliségi adatok alapján nem túlzás a magyar gazdaság állapotára a "gazdasági vészhelyzet" kifejezést használni.

Magyarország lemaradt az uniós jutalomról

Gazdaság2010.04.19, 17:19

Összesen egymilliárd euróval több uniós forráshoz juthat Csehország, Lengyelország és Szlovákia a következő három évben az eddig tervezettnél, mert gazdaságuk a 2007-2009-es időszakban kiugróan jól teljesített - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn. A Pénzügyminisztérium szerint ennek nincs köze a források felhasználásához, hanem amiatt nem kapunk többletpénzt, mert pont a mérési időszakban történt a költségvetési kiigazítás.

Európai sereghajtó a magyar autópiac

Archívum2010.04.16, 17:56

Erőteljesen nőtt a személygépkocsik értékesítése márciusban és az idei első negyedévben az Európai Unióban, elsősorban annak köszönhetően, hogy sok országban még támogatják a régi autók lecserélését. Magyarország sereghajtó.

EU: Idén még nő a magyar munkanélküliség

Gazdaság2010.04.13, 17:27

Még idén is csökken a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség Magyarországon - derül ki az Európai Bizottság elemzéséből.

A legpesszimistább inflációbecslés jött be

Archívum2010.04.13, 09:12

Az infláció üteme 5,9 százalék volt márciusban, ami a legmagasabb elemzői várakozásoknak felel meg, vagyis a szakértői átlag feletti lett az ütem. A növekedésben az üzemanyagárak, ruhaárak és az idényáras élelmiszerek játszották a legnagyobb szerepet.

FAZ: Nem világos a magyar gazdasági fordulat

Archívum2010.04.07, 12:32

Fordulat előtt címmel kommentárban foglalkozott a magyar gazdaság helyzetével gazdasági rovatának első oldalán szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung.  

ÁSZ: Nem kis kockázatok vannak a büdzsében

Archívum2010.03.29, 17:38

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idei költségvetés adókból, illetékekből, valamint az állami vagyon értékesítéséből származó bevételeinek teljesülését általában közepes, egyes esetekben azonban magas kockázatúnak ítéli meg - ez derül ki a számvevőszéknek az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről kiadott jelentéséből.

Marketwatch: Kivárnak a magyar választásokig a befektetők

Gazdaság2010.03.25, 11:16

Megakaszthatja a tőzsde emelkedését a választás, ugyanis a befektetők bizonytalanságot éreznek a politikai eseményekben. A Fidesz győzelmét már külföldön is készpénznek veszik - írja egy külföldi szaklap Magyarországról.

Stagnálást vár idén az Ecostat

Archívum2010.03.22, 11:18

Az idén stagnál, jövőre 3,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az éves infláció 2010-ben 4,2 százalék, jövőre 2,6 százalék lesz az Ecostat hétfőn ismertetett új konjunktúrajelentése szerint.

Fogyatkozik a magyar zöldség

Archívum2010.03.19, 10:13

Tavaly a korábbi évekhez képest harmadával, tizennyolc évvel ezelőtti szintre, 2,1-2,2 millió tonnára csökkent a magyar zöldség- és gyümölcstermés.

A konszolidációt folytató Fideszt vár egy brit elemzés

Gazdaság2010.03.12, 13:37

A várható piaci reakciók és a lakossági adósokra ebből eredő hatások miatt a választások után is valószínűtlen a költségvetési konszolidációs program visszafordítása Magyarországon - áll az egyik vezető londoni befektetési ház pénteken közölt átfogó helyzetértékelésében.

Mi legyen az első dolguk?

Gazdaság2010.03.12, 17:28

A közvélemény-kutatások adatai alapján jó eséllyel a Fidesz alakíthat kormányt az áprilisi választások után, és mivel a párt előnye tetemes, így azzal is számolhatunk, hogy koalíciós kompromisszumok sem kötik majd a kezét. Ön szerint mi az a gazdaságpolitikai intézkedés, amivel az új kabinetnek kezdenie kellene a ciklust? Szavazzon!

Bajnai: Európai színvonal felé tart az ország

Gazdaság2010.03.12, 11:47

Bajnai Gordon szerint jelentős fejlődési szakasz előtt áll az ország és európai színvonal felé tart. Az évértékelőjében még három célt tűzött ki, amely a fejlődéshez szükséges.

Egy magyar átlagosan 2,6 millió forintot termel

Gazdaság2010.03.10, 09:34

A magyar gazdaság 6,3 százalékkal esett vissza tavaly - erősítette meg előzetes becslését a statisztikai hivatal. Ez az adat a rendszerváltás utáni legnagyobb visszaesést mutatja, de egyben alátámasztja a reményt, hogy a növekedés már ebben a negyedévben beindulhat. Egy állampolgárra 2 604 000 forintnyi termelés esik.

Nagyot ugrott a külkereskedelmi forgalom

Archívum2010.03.04, 09:34

Jelentősen bővült a külkereskedelmi forgalom decemberben, mind a behozatal, mind a kivitel növekedni tudott. A tavalyi évben ezzel együtt visszaesés volt a jellemző, a friss adat inkább azt mutatja, hogy innentől élénkülhet meg a külkereskedelem. A lakossági fogyasztás helyett ezentúl újra az export lehet a gazdaság fő motorja.

Bajnai szerint középmezőnyben a magyar bérköltség

Archívum2010.03.04, 13:41

Bajnai Gordon szerint 3-4 százalékos növekedés jöhet jövőre annak köszönhetően, hogy nem csak a válságot kezelték, hanem megnyitották az utat a hosszú távú fellendülés előtt. A bérekre háruló teher és a jövedelem aránya megfordult a miniszterelnök szerint, ezzel Európa középmezőnyébe került vissza a hazai bérköltség az eddigi "vezető" helyről.

Növekedést vár idén a Kopint-Tárki vezetője

Archívum2010.03.01, 12:25

Növekedést vár idén a Kopint-Tárki vezérigazgatója, s emellett 2014-15-ös euróbevezetést valószínűsít. A költségvetés viszont nem fenntartható szerinte az állami elosztórendszerek reformja nélkül.

Hétfő után szünet jöhet a kamatvágási programban

Archívum2010.02.19, 18:02

Egyöntetűen negyed százalékpontos kamatcsökkentést várnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől a megkérdezett londoni felzárkózó piaci elemzők, a várható folytatás megítélése azonban már bizonytalan: vannak olyan citybeli vélemények, hogy a hétfői csökkentéssel a magyar jegybank enyhítési kurzusa - legalábbis a választások utáni gazdaságpolitika tisztázódásáig - egyelőre véget is ér.

Erste: Nem egyszerű lecserélni a forintot

Archívum2010.02.18, 16:25

Szigorúbban megkövetelheti az Európai Bizottság a maastrichti kritériumok fenntartható teljesülését, ezért 2015-16-re tolódhat ki az euró bevezetése Közép-Kelet-Európában az Erste csoport elemzőközpontjának csütörtökön ismertetett jelentése szerint.

Összevissza értékelik Magyarországot a külföldi elemzők

Gazdaság2010.02.17, 17:47

Egymással szöges ellentétben álló következtetéseket vonnak le banki elemzők a magyar gazdasági adatokból: van lista, amely szerint éltanulók vagyunk, és akad olyan is, amely szerint sereghajtók. A méltatásokat és a ledorongolásokat is érdemes kritikával olvasni, rossz modellek, emberi tévedések és gyarlóság, illetve önbecsapás is könnyen torzíthatja ugyanis az eredményeket.

Nem hagyott pénzt a kormány egy újabb válságra

Gazdaság2010.02.16, 16:15

A gazdasági válság előre nem látható hatásainak ellensúlyozására hozta létre a kormány, most mégis a vagyonadó alkotmánybírósági eltörlésével keletkezett lyuk betömésére használták fel a stabilitási tartalékot. Az új kabinet csak abban bízhat, hogy a válság lecsengőben van, az ilyen jellegű pluszkiadásokra ugyanis alig maradt pénz a büdzsében.

IMF: A Fidesz kész a szigorú költségvetésre

Gazdaság2010.02.15, 15:36

Javított a kormány az idei GDP prognózison, a korábbi 0,3 százalékos visszaesés helyett 0,2 százalékot várnak - ismertette Oszkó Péter pénzügyminiszter. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a Fidesz is késznek mutatkozik a szigorú költségvetési politkára, miközben három hónapja még mást mondott a nemzetközi szervezet és az ellenzéki párt a deficitről és a fiskális kilátásokról.

Csak a magyar GDP felülteljesítő a régióban

Archívum2010.02.12, 10:49

A magyarral egy időben megjelenő kelet-európai GDP adatok rendre elmaradtak a várakozástól, így a hazai, meglepően jó adat külön kiemelkedőnek számít.

Megugrott az infláció

Archívum2010.02.12, 09:29

A GDP adat meglepően jóra sikerült a tavalyi utolsó negyedévben, de az inflációs ráta éppen ellenkező irányban okozott meglepetést. A várt 5,8 százalékos árszínvonal-emelkedés helyett 6,4 százalékra nőtt az ütem.

Meglepően jó lett a magyar GDP-adat

Gazdaság2010.02.12, 11:56

Meglepően jó lett a GDP-adat, bár a rendszerváltás óta így is a legnagyobb visszaesést produkálta a magyar gazdaság 2009-ben. A várt 6,7 százalék helyett 6,3 százalék lett az esés, a negyedéves alapon számított adatok szerint pedig komoly remény van rá, hogy ebben a negyedévben már növekedésnek indul a gazdaság.

A kormánynál pesszimistább képet fest az OECD

Archívum2010.02.11, 16:45

Az idén 1 százalékkal csökkenhet, jövőre 3,1 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtökön bemutatott országjelentése szerint, amelyben rögzítik azt is, hogy a fenntartható gazdasági növekedés helyreállításához döntő jelentőségű strukturális reformok kellenek.

MN: Az IMF szerint nem tartható a hiány

Archívum2010.02.10, 14:43

A Pénzügyminisztérium szerint tartható az idei hiánycél. Az intézmény a Magyar Nemzet cikkére reagál, miszerint a Magyarországon tartózkodó IMF delegáció szerint nagyobb lesz a deficit, mint a vállalt 3,8 százalék.

Szűkülő forgalomban javult a külkermérleg

Archívum2010.02.09, 09:20

Decemberben tovább szűkült az ország külkereskedelme, de mivel az import jelentősebben esett vissza, mint az export, ezért javult a kereskedelmi mérleg.

Magyarország lefelé lóg ki a sorból az üzleti hangulatával

Archívum2010.02.09, 13:21

Javult a kelet- és közép-európai térség üzleti hangulatindexe a télen, pozitívabban ítélik meg a közvetlen külföldi befektetéseket tervező vállalatok az aktuális üzleti környezetet és a kilátásokat. A hangulatindex csak Magyarország és Ukrajna esetében mutat negatív értéket.